Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Lujza (Marillac), Szent
1 tétel
2015. március 9.
Nyílt nap volt a vincéseknél
Nagyvárad- Vasárnap A Megszentelt Élet Éve keretében nyílt napot szerveztek A szeretet lányainak Páli Szent Vincéről nevezett társulatának (vincés nővérek) váradi, Mioriței utcai rendházában.
Egy érdekes vetített képes előadással- melyen Exc. Böcskei László megyés püspök, illetve az egyházmegye más elöljárói is részt vettek-, valamint ima-, meghallgatlak-, emlék- és hivatásszobabeli látogatással várták az érdeklődőket vasárnap délután Páli Szent Vince Szeretet Társulatának Leányai váradi rendházukban. Ugyanakkor akik óhajtották, személyesen is beszélgethettek valamelyik nővérrel, imaszándékokat írhattak vagy csodás érméket vihettek haza.
A Társulatot 1633-ban Marillac Szent Lujza alapította Párizsban, Páli Szent Vince irányítása alatt. Ez volt az első klauzúra nélküli női közösség. Szent Vince így határozta meg élethivatásukat: „Szeressék és kövessék Urunkat, Jézus Krisztust, a szeretet forrását és példaképét, s szolgáljanak neki testileg és lelkileg a szegények személyében, legyenek azok akár betegek, akár gyermekek, akár foglyok, akár olyanok, akik szégyenlik megvallani szegénységüket”. Az irgalmas nővérek élettere pedig: „kolostoruk a betegek háza, cellájuk egy bérlakás, kápolnájuk a plébánia templom, kolostor folyosójuk a város utcái, és a kórházak betegszobái, klauzúrájuk az engedelmesség”.
Grazból
1858-ban Szaniszló Ferenc váradi püspök telepítette le őket Váradon, hogy az árva és szegény gyermekeket gondozzák. Miután Nogáll János püspök, nagyprépost felépítette a Szent Vince Intézetet (ma a Szent László Líceum otthona) 1878-ban Grazból hívott nővéreket, akik áldásos munkát fejtettek ki, elsősorban a szegény sorsú gyermekek nevelésében és tanításában. Ők vezették az Immaculata és Szent Vince Intézeteket, a Szent József Kórházat, a Szent László menedékházban működő otthont. Emellett Szentjobbon, Bélfenyéren és Várad-Velencén is volt kolostoruk és iskolájuk. A második világháborúban a kisnővéreket Szentjobbra menekítették, a Szent Vince Intézetben pedig katonák kaptak szálláshelyet. Az 1948-as államosítás, illetve a kommunizmus térhódítása előtt 210 nővér szolgálta Krisztust 24 házban. 1949. augusztus 20-án azonban le kellett tegyék a szent ruhát, és 48 óra múlva utcára kerültek. Szüleiknél, tanítványaiknál próbáltak elhelyezkedni, majd kórházakban, betegápolóként dolgoztak tovább, ahol erre lehetőség nyílt. Civilben és szétszórtan is azonban igyekeztek közösségi életet élni. A rendszerváltozás után 1990-ben érkeztek fiatal vincés nővérek Váradra. Napjainkban 13 nővér tartozik a váradi rendházhoz- mely az egyetlen Romániában-, akik közül három az idén tölti be 90. életévét.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro