Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Luitpold /bajor herceg/
1 tétel
2013. július 3.
Visszatér a végekre a Kárpátok Őre
Közel száz esztendeje lerombolt emlékmű támad fel poraiból Csomortánban. A Kárpátok Őre nevű alkotással az egykori határvédő székelyek előtt szeretnének tisztelegni a helybéliek. Az eredeti szobrot még 1915-ben állították fel Kolozsváron, ám a háború után Erdélybe bevonuló román csapatok katonái elpusztították azt. Ennek hű másolata került most a csomortáni iskola udvarára.
A végeken vagyunk. Az akkori Nagy-Magyarország legkeletibb pontjához esünk közel, alig 18 kilométerre van tőlünk Kóstelek – magyarázta az őrt álló honvédet ábrázoló szobor állításának apropóját Székely Csaba. A csomortáni fafaragó – az emlékmű egyik készítője – szerint valahol természetes, hogy a Kárpátok egykori őreinek emléket állító alkotás az említett településen kap helyet.
Mint megtudtuk, a szóban forgó szobor története közel száz évre nyúlik vissza. Első ízben ugyanis 1915-ben Kolozsváron avatták fel Szeszák Ferenc Kárpátok Őre emlékművét. Általa azon székelyek előtt tisztelegtek, akik Árpád fejedelem által kialakított védelmi rendszerben szolgáltak, melynek rendeltetése az volt, hogy megvédje a Kárpátok hágóit, szorosai a külső támadások ellen.
A rendszerváltás után Kolozsváron ismét fel szerették volna állítani ezt az emlékművet, de ez politikai okokból nem sikerült. Így került Horváth Béres János kaposvári születésű szobrász és Tóth Vásárhelyi József budapesti építész alkotása a magyarországi Szilvásváradra, a Szalajka-völgybe, amit a 2000-es évek elején avattak fel – tájékoztatott Ferencz Csaba, Csíkpálfalva polgármestere. A községvezető elmondta, egy ottani megemlékezés alkalmával hangzott el, hogy a Kárpátok Őrének tulajdonképpen a végeken lenne a helye. „Egy magyarországi vállalkozói csoport fel is karolta az ötletet, így került az alkotás Csomortánba” – fogalmazott az elöljáró.
Székely kapuk és a hont védő őr
Az emlékmű központi eleme egy több mint két méter magas, tölgyfából készült, határőrt ábrázoló szobor. Ezt egy minden oldalról csíki székely kapura emlékeztető, cserefából készült torony veszi körül. A talapzattal együtt az alkotás magassága eléri a hat métert. A szobrot Horváth Béres János készítette, a tornyot Székely Csaba és Török Csaba csomortáni fafaragók készítették, míg a talapzatot Forró Attila csíkszeredai vállalkozó készítette. Az emlékmű terveit Tóth Vásárhelyi József rajzolta.
Pénteken avatják a szobrot
A csomortáni iskola udvarán felállított Kárpátok Őre emlékmű megáldását július 5-én, pénteken 18 órától tartják. A szervezők tájékoztatása szerint az eseményen a történelmi egyházak, civil szervezetek és politikai pártok (RMDSZ, EMNP, MPP), illetve a Székely Nemzeti Tanács képviselői egyaránt részt vesznek. Az ünnepség egyúttal tisztelgés a dicsőséges pozsonyi csata 1106. évfordulója előtt.
Az első honvédháború
A pozsonyi csata 907. július 4. és 7. közé tehető időszakban zajlott, a mai Pozsony (korabeli írásokban: Braslavespurch vagy Brezalauspurc) alatt. A kora középkor egyik legjelentősebb ütközetéről van szó, ugyanis a korhoz mérten hatalmas hadseregek csaptak össze. A honfoglalás után a magyar fennhatóság területe nyugat felé megközelítette az Enns folyó vidékét, ezért akart a Keleti Frank Királyság döntő csapást mérni a magyarokra, hogy megsemmisítse vagy jelentősen visszaszorítsa őket a korábbi frank területekről, a Morva Birodalom és Pannónia területéről. A csata a keleti frank sereg megsemmisítő vereségével végződött, amiben a Luitpold bajor herceg és a Theotmár salzburgi érsek is elesett. A magyarok újabb területeket nyertek az Enns folyóig, mely 955-ig a magyar mezsgye határa lett. A honfoglalás e sorsdöntő csatával fejeződött be, egyben ez volt az első honvédő háború.
Rédai Botond
Székelyhon.ro