Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Lugosi Teleki Enikő
2 tétel
2011. április 21.
Magyar tanárok továbbképzője
Nagyvárad – Magyar nyelv és irodalom szakos pedagógusok számára szervezett drámapedagógiai képzést a Nidus Egyesület Nagyváradon. A négy napos ingyenes felkészítőn több mint húsz Bihar megyei magyartanár vett részt.
Csütörtök délután zárult az a drámapedagógiai képzés Nagyváradon, melyet a Nidus Egyesület szervezett a Magyar Drámapedagógiai Társaság hathatós segítségével. A négy napos (30 órás) felkészítőn összesen huszonegy magyar nyelv és irodalom szakos pedagógus vett részt több Bihar megyei tanintézményből, tudtuk meg az esemény főszervezőjétől, Lugosi Teleki Enikőtől. Érdeklődésünkre elmondta, hogy a Nidus Egyesület (jelentése fészek) még 2009-ben alakult, elsősorban azzal a céllal, hogy támogassa a szociokulturális hátránnyal rendelkező, tehetséges diákokat a tanulásban és a felzárkózásban. Különböző kézműves műhelyeket, öntevékeny köröket szerveztek már. Ez az első olyan rendezvény, melyet a Szülőföld Alapítványhoz (ma már Bethlen Gábor Alapítvány) benyújtott nyertes pályázatnak köszönhetően valósíthattak meg.
Dramatizált művek
A felkészítőn meghívott előadóként részt vett Előd Nóra, Kis Tibor, valamint Török László Magyarországról, továbbá Bordás Andrea és Rusz Csilla Nagyváradról. Olyan magyar szakos tanárok jelentkezhettek, akik a mindennapi közoktatásban szeretnék hasznosítani a drámapedagógia módszerét. Voltak olyan résztvevők, akik csak most ismerkedtek meg a drámapedagógiával és olyanok is, akik már régóta alkalmazzák a munkájuk során. A négy nap során a tantervhez igazodó témákkal foglalkoztak, így terítékre került például a Légy jó mindhalálig regény, a Kőmíves Kelemenné balladája, a János vitéz elbeszélő költemény vagy Radnóti Miklós, Ady Endre, Petőfi Sándor egy-egy verse is. Lugosi Teleki Enikő kifejtette, hogy ezeket az irodalmi műveket úgy dolgozták fel a továbbképzésen, hogy azokat, majd a résztvevő pedagógusok továbbadják majd diákjaiknak az órákon. A Légy jó mindhalálig című regény dramatizált változatában például a szereplők azonosulhatnak Nyilas Misivel, érvelhetnek amellett, hogy kinek volt igaza a történetben, egy puzzle kirakásával megismerhetik a korabeli kollégiumi légkört is. A gyermekek számára ezáltal a regény többé már nem egy irodalmi szöveg lesz, hanem egy olyan történet, melyhez konkrét élmények fűzik. A nyelvtan elsajátítására is vannak egyébként hasonló játékos drámapedagógiai módszerek. Végül a főszervező elmondta, hogy sokat köszönhet férjének, Lugosi Teleki Balázsnak, valamint kollégáinak, Rusz Csillának, Kovács Andreának és Deák Szebeni Imolának a szervezésben nyújtott segítségért. A Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium vezetőségének, pedig a helyszín biztosításáért tartozik köszönettel.
Mészáros Tímea
erdon.ro

2016. április 29.
Szépolvasó verseny néhai Lugosi Mihály emlékére
Az élesdi Constantin Şerban Elméleti Líceum, a helyi Castrum Egyesülettel karöltve VIII. alkalommal szervezte meg szépolvasó versenyét április 21-én az Iskola másképp hetében, amin III. és IV. osztályos tanulók mérkőztek meg egy otthonról hozott, szabadon választott és egy a zsűritől kapott, első látásra elolvasandó szöveg felolvasásával. Az idei megmérettetésen 86 diák jeleskedett Bihar és Szilágy, illetve Békés és Hajdú- Bihar megyékből.
A vendégeket iskolánk alsós és felsős tanári gárdája várta, szeretettel és gondosan előkészítve a díjakat és a versenytermeket, s nem utolsó sorban a büfétermet. Igazi csapatmunkára volt szükség, amit önkéntes anyukák és felsős diákok egészítettek ki, mindenkinek ez úton is köszönöm a segítséget, türelmes és áldozatos munkát. Ugyanolyan köszönet és tisztelet övezi támogatóinkat is, akik nélkül ez a verseny sokkal szerényebb körülmények között jöhetett volna létre, s akik megértették, hogy azért munkálkodunk, hogy fenntartsuk magyar anyanyelvünk iránti érdeklődést, ápoljuk nemzeti értékeinket, alakítsuk tervszerűen a felnövekvő generációk olvasási szokásait, fejlesszük készségeiket, s nem utolsó sorban emlékezzünk egy nagy tudású, olvasott lelkészre, Lugosi Mihályra.
Elmondhatjuk újra, hogy a verseny azért született, hogy a gyermekek legyenek az igazi győztesek. Az olvasásról, mint lételem, az összefogás szükségességéről, a Sebes-Körös menti és más iskolák partnerkapcsolatainak fontosságáról szóltak iskolánk és városunk elöljárói köszöntő beszédükbe (Buzle Alina iskolaigazgató, Létai Zoltán alpolgármester, Bucsiás Levente és Enache Viorel igazgatóhelyettesek, Hübner Mária egyesületi elnök), őket előkésztős és elsős kisdiákok követték felköszöntő műsorukkal, végül igei útravalóval látták el a versenyzőket Kaszaniczki Csongor Gergő és Lugosi Dániel lelkipásztorok.
A verseny előtt, szünetében és után finomságokat lehetett fogyasztani a büfében, s míg a zsűri döntött ebédre hívtuk a versenyzőket az önkormányzati étkezdébe, illetve varrást gyakorolhattak felsős diákjaink segítségével. A zsűri tagjainak (dr. Pető Csilla és Hari Tünde Hajnalka szaktanfelügyelők, zsűrielnökök, Lugosi-Teleki Enikő, Jakab Katalin, Pusztai Olimpia, Hübner Piroska) köszönjük szakszerű munkájukat, tudjuk, nehezen hozták meg döntéseiket, míg végül megnevezték a 6 fődíjast és a 30 külön díjas tanulót.
Ciavoiné Létai Andrea tanító
Reggeli Újság (Nagyvárad)