Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Lucian, Ioan
4 tétel
2010. április 24.
Várad mint stratégiai üzleti központ
Kétnapos látogatáson megyeszékhelyünkön járt Marian Petre Miluţ, a Romániai Üzletemberek Országos Egyesületének elnöke, hogy megnézze, milyen stádiumban van a Váradszentmártonba tervezett vállalkozói központ építése, s hogy egyeztessen a megyei és váradi elöljárókkal. Tegnap délben Debrecenbe indult a további együttműködésről tárgyalni a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökével. Előtte a Scorilo Szállóban rövid sajtóértekezletet tartott itteni vendéglátóinak, a Bihar Megyei Vállalkozók Szövetsége vezetőinek társaságában. Utóbbi elnöke, Ioan Lucian emlékeztetett rá, hogy a hajdú-bihariakkal már hat közös projektet indítottak, legutóbb a kétnyelvű hírportált és a 16 ezer példányszámban, ugyancsak két nyelven kiadott üzleti havilapot. Ősszel a váradi vár egyik épületének a felújításához kezdenének szintén közösen, hogy ott egy vállalkozói inkubátorházat rendezzenek be, ez egymillió eurós beruházás lesz.
A szentmártoni úgynevezett Bevery Hills villanegyedben épülő vállalkozói központ Miluţ elképzelése szerint olyan reprezentatív hely lesz, ahol az üzletemberek maguk között lehetnek, fehérasztal mellett tárgyalhatnának akár a helyhatóság döntéshozóival vagy külső partnerekkel. Minél előbb szeretnék átadni az eddig 1,6 millió euróba került létesítményt, az úszómedence, a helikopter-leszállóhely és a wellnessrészleg menet közben is hozzátoldható – tette hozzá Miluţ. Ő Váradot olyan stratégiai központnak látja, amelyből kiindulva a térségbeli cégek egy kétszáz kilométer sugarú kört lefedő piacon értékesíthetnék termékeiket, szolgáltatásaikat. Ehhez szükségük van az önkormányzatok támogatására is. Mind a prefektusnál, mind a megyei tanácselnöknél, mind a váradi polgármesternél megértésre talált ebben – közölte az üzletember.
M. Zs.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

2012. január 27.
Együttműködési megállapodást írtak alá
Nagyvárad
Pénteken a tanintézet székhelyén együttműködési keretmegállapodást írt alá a Partiumi Keresztény Egyetem és a Bihar Megyei Vállalkozók Szövetsége.
A Partiumi Keresztény Egyetem részéről dr. János-Szatmári Szabolcs rektor, a Bihar Megyei Vállalkozók Szövetségének képviseletében pedig Ioan Lucian elnök írták alá az öt évre szóló együttműködési keretmegállapodást. A partnerségi szerződés tizenhárom pontja közt egyebek mellett az szerepel, hogy az egyetem diákjai az egyesület tagvállalatainál praktizálhatnak közös megegyezés alapján, a cégvezetők témákat javasolhatnak a diplomamunkák megírásához, együttműködnek különböző kutatási, fejlesztési és innovációs területeken, közösen pályáznak meg európai uniós, országos, regionális és helyi finanszírozású projekteket, valamint a szemeszter végéig egy Menedzsment Központot létesítenek a Partiumi Keresztény Egyetem keretein belül, mely biztosítani fogja az üzleti és a oktatói szféra képviselői közötti hatékony kommunikációt.
Ioan Lucian azt indítványozta, hogy nyugati minta alapján a Szövetség tagjai finanszírozzák az általuk tehetségesnek vélt hallgatók tanulmányi ösztöndíjait, akik cserében vállalják, hogy miután végeznek, az illető cégnél helyezkednek majd el. (Mint kiderült, az OTP Bank jelenleg is támogat ilyen formában 3 egyetemistát). Egy másik vállalkozó ugyanakkor azt kezdeményezte, hogy a jó íráskészséggel rendelkező diákok publikáljanak a Szövetség kétnyelvű, nyomtatott, illetve online verzióban megjelenő újságjában.
Erdon.ro

2015. június 21.
Együttműködnek a romániai és magyarországi munkáltatók
Partnerségi szerződést írt alá pénteken a magyarországi Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) a Romániai Munkaadók Nemzeti Szövetségével (UNPR) – céljuk a két ország vállalkozásainak segítése.
A szerződés aláírása előtt Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke (képünkön) kiemelte: a megállapodás annak köszönhető, hogy mostanra mindkét ország leküzdötte a gazdasági válság hatásait.
Meggyőződése, hogy Kelet-Európa, így Magyarország és Románia is „gazdasági sikerre van ítélve". Demján szerint ennek a sikernek a megvalósítói a vállalkozók, és mivel a társadalom gazdasági alapon működik, különösen nagy a felelősségük.
Az érdekvédelmi szervezetek közül szavai szerint mindkét országban azok a kormány barátai, amelyek vitatkoznak, próbálnak korrigálni, és azok az ellenségei, amelyek mindig mindenben egyetértenek vele.
Hangsúlyozta, a gazdasági együttműködést mindkét ország, és az Európai Unió is támogatja, a magyar állam forrásokat is rendel mögé. Kelet-Európában ugyanakkor véleménye szerint problémát jelent, hogy az uniós forrásokat nem a termelő tevékenység fejlesztésére fordították, hanem például fesztiválokra. Magyarországnak azonban sikerült az áttörés ezen a területen, hiszen ma már a vállalkozásokhoz kerül a források nagy része, és „nem a halottasházak felújítására" – fogalmazott.
Ioan Lucian, az UNPR elnöke történelmi jelentőségűnek nevezte a megállapodást, és kiemelte, hogy csak az együttműködés viszi előre az országokat. Mint mondta, azon fognak dolgozni, hogy a másik országban megjelenni kívánó vállalkozások biztonságban érezzék magukat.
Szólt arról is, hogy a megyei VOSZ-elnökökkel is találkozott, és van néhány elem, amelyet szeretnének átvenni a VOSZ gyakorlatából – erre példaként említette a Széchenyi-kártyát. Úgy vélte, többek között a turizmus, a mezőgazdaság, az energetika, az oktatás, és a kutatás területén tudnak majd együttműködni a határ menti régióban, másik lehetőség pedig a Duna, ezen a területen is érdemes kiterjeszteni az együttműködést.
Székelyhon.ro

2015. június 23.
Nincs szegény, csak rosszul vezetett ország
Demján Sándorral, a magyarországi Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökével (VOSZ) beszélgettünk azt követően, hogy együttműködési egyezményt írtak alá a romániai vállalkozók szövetségével.
– Ioan Lucian, a Romániai Vállalkozók Országos Szövetségének (UNPR) elnöke történelminek nevezte az UNPR és a VOSZ partnerségi egyezményét. Ön is ekkora jelentőséget tulajdonít ennek? – Történelem kétféle van: sikeres, meg nem sikeres, tehát csak a jövő fogja eldönteni, hogy ez az együttműködés sikeres lesz-e, de benne van ez a lehetőség is. Az a fontos, hogy ez egy keret, ami által egy lehetőség teremtődött. Az együttműködés sikeressége a vállalkozókon múlik, utána pedig a politikusokon, hogy ne hozzanak olyan szabályokat, amelyek elbizonytalaníthatják az együttműködést.
Szükséges rossz
– A magyar vállalkozók számára milyen gazdasági lehetőségeket lát Romániában most, amikor a politikai életet teljesen feldúlják az ügyészségi vizsgálatok? – Az a tapasztalatom Kelet-Európában, bármelyik országba is megyek – és mindenhol ott vagyok –, hogy mindenki a saját politikusaival elégedetlen, és a másikat emeli föl. Ez jellemző a magyarokra, a lengyelekre, a románokra is. De az a lényeg, hogy demokrácia politikusok nélkül nem képzelhető el, tehát a politika egy szükséges rossz. Persze ebben benne van az is, hogy mindig rövid távon ígérnek csodát, azt mondják, hogy négy év alatt ez történik, az történik. Egy Nobel díjas közgazdász mondása volt, hogy nincs szegény, csak rosszul vezetett ország. Az a fontos, hogy nem csodákat kell várni, és jól kell vezetni egy országot. A jól vezetett országok a világon semmiből és szegénységből ki tudtak ugrani. Mi azt szeretnénk, ha ilyen politika lenne, és a gazdasági szereplőknek az is fontos, hogy jó célokat találjanak, versenyképesek, hatékonyak legyenek. Ehhez kell a politikának keretet teremteni, utána már az egyéni tehetségen múlik minden.
Erős érdekvédelem
– A gazdasági szereplők le tudják győzni a rossz politikai irányításból származó nehézségeket? – Nem tudják, mert a politikai hatalom rendeleteit a nép szavazása dönti el. És mi nem alkotunk rendeleteket, tehát ha rossz rendelet, rossz szabály születik, akkor nem tudunk ellene mit tenni. Azért kell a megfelelő keret, azért kell vitatkozni az adott kormányokkal, ezért fontos, hogy erős érdekvédelmi szervezetek legyenek. – Az önök részéről vannak-e már olyan elképzelések, amelyeket a most megszületett együttműködési egyezmény keretében kívánnak megvalósítani? – Igen, vannak, de én nem vagyok felhatalmazva, hogy erről nyilatkozzak. Ezt majd az adott szereplők el tudják mondani akkor, amikor megvalósítanak egy üzletet; ha előre elmondják, akkor sokan be tudnak ebbe lépni.
Pap István
erdon.ro