Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Lőrinczi Lehel
3 tétel
2015. december 2.
Harangszentelés az unitárius templomban
Advent első vasárnapján ünnepélyes keretek között szentelték fel Marosvásárhelyen a Bolyai téri Unitárius Egyházközség két új harangját. A közösség régi vágyát – méltóságteljesen zengő harangokat – a hívek adományából egy év leforgása alatt sikerült megvalósítaniuk.
Az egyházközség életében rendkívül fontos eseményen Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök hirdetett igét, aki negyven éve lelkipásztorként szolgálta a Bolyai téri unitárius gyülekezetet. Mint hangsúlyozta, bár hetven évig csak lélekharangok szóltak, és hiányzott Isten hívogató szava, a harangszó, a közösség kitartóan és időre érkezett az istentiszteletekre. Kellenek az új harangok – szerepük a legrégebbi időktől a hívek közösségbe hívogatása, a halottak elsiratása, a villámok elhárítása volt – melyek birtokában templomosabbá válik a templom – hangsúlyozta az egyházi elöljáró. "Világosságra vágyunk, de sötétségben tapogatózunk. A gyülekezet közösségében a közös zsoltáréneklés, imádkozás jelenti a fényt, a karácsonyra való ráhangolódást. Ha a sorok meggyérülnek is, a közösség nagyobbat lép és többet tesz a megmaradásért" – hangzott el az igehirdetés során. Az európai kereszténység útvesztőjére és a magyarság zsákutcába jutására is utalva a Kolozsvárról érkezett püspök beszédében kiemelte a helyi hívek önfeláldozó, közösségépítő munkáját, megáldotta a gyülekezetet és felszentelte a szeptemberben felszerelt harangokat.
Az ünnepség a vallásórás gyerekek műsorával vette kezdetét, melynek színvonalát a Tiberius vonósnégyes, illetve a Művészeti Egyetem hallgatóinak –Bereczki Klára és Lőrinczi Lehel – orgonajátéka emelte. Trózner Kincső énekművész hangja Tiberius vonósnégyes zenei kíséretével töltötte be a zsúfolásig telt templombelsőt. Kilyén Ilka Magyar Örökség díjas színművésznő Szemlér Ferenc Karácsonyra című versét adta elő, amely közvetlenségével, előadó- művészetének gazdag érzelmi hozzáállásával az adventi várakozás hangulatát fokozta a neogótikus stílusú Isten hajlékában. "Amit az Úristen adott, azt nem vehetik el" – hangzott el az egyházi elöljárók részéről a gyerekek és előadóművészek műsorának méltatásaképp.
Amint Nagy László, a Bolyai téri unitárius egyházközség lelkipásztora elmondta, a templom is egyetlen év alatt – 1929–1930 között – épült fel a marosszentkirályi egyházi birtok értékesítéséből, Dersi János támogatásával, illetve a hívek adományából. Az 1930-ban felszentelt unitárius templomot akkor anyagi okokból nem sikerült haranggal ellátni, ami végül hetven évig váratott magára. 2000-ben, a templomfelújítás során, felmerült a harangszerzés ötlete. Hajdúszoboszlóról rendelték meg azt a két réselt palástú, alumíniumötvözetből előállított harangot, amit a templom fennállásának hetvenedik évfordulójára szereltek fel ezelőtt tizenöt évvel. Mivel nem volt megfelelő a hangzásuk, a hívekben megérett az elhatározás, hogy a templom méreteihez és összetartó közösségéhez méltó harangra cseréljék az anyaországi képzőművészek által szabadalmaztatott harangokat. Tavaly, az őszi hálaadás napján kihirdették az adományozás megkezdését, mint egyetlen lehetőséget a harang árának összegyűjtésére. A lelkipásztor szerint is hihetetlen módon, csupán egy év leforgása alatt, a tervüket megvalósíthatták. Az összeg mértéke nem elhanyagolandó, ugyanis a székelyudvarhelyi Lázár Imre mérnök öntödéjében készült 210 kg-os nagy harang ára 4961 euróba került, míg a 135 kg-os kis harangot 3348 euróért kivitelezték. A keményfa- állványokhoz szükséges faanyagot a sáromberki Zima Ferenc vállalkozó adományozta, a harangállványt Barla Attila tervezte, a harangokat pedig a szatmári Deák László mérnök villamosította. Az egyházközség lelkipásztora köszönetét fejezte ki az adakozó híveknek, mindazoknak, akik anyagilag vagy fizikailag hozzájárultak ahhoz, hogy a Bolyai téri unitárius templom tornyából messze zengő hangon, méltóságteljesen csengő- bongó új harangok hívogató szava töltse be a teret.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)
2016. október 4.
Tanévnyitó ünnepség a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen
A művészet olyan, mint a szerelem
Hétfőn délelőtt 10 órakor vette kezdetét a tanévnyitó ünnepség és vele együtt az új tanév is a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen. Az intézmény Stúdió Színházának termét teljes telt házas tömeg vette birtokba az egyórányi ünnepség idejére – régebbi és frissen felvételt nyert hallgatók, oktatók, szülők és barátok. A Gaudeamus közös eléneklését követően Molnár Tünde orgonaművész, az intézmény tanára adta elő Louis Vierne Westminsteri harangok című művét, majd Balási András, az egyetem rektorhelyettese szólt az egybegyűltekhez. – Két évtizede vagyok itt, újra és újra átesek a véget nem érő felméréseken – ilyenkor derül ki, hogy időközben rengeteg szép és jó dolog történt az egyetemen. De mindennek alapja a tehetség, a hallgatók tehetsége, amely kötelez bennünket, tanárokat – arra, hogy mindannyian jók legyünk. Ezért érdemes dolgozni, munkálkodni, és a szakmának alázattal ugyan, de mesterévé válni.
Larisa Trifu harmadéves koreográfia szakos hallgató fellépését követően Koós Anna, az egyetem magyar szakának dékánja szólalt fel. – Az ország az elmúlt években felzárkózott a Nyugathoz, abban az értelemben is, hogy nagyon erős a verseny a felsőoktatási intézmények között. A mi végzett egykori hallgatóink 90 százaléka mind ebben az egyetemen tanult szakmában dolgozik. Örvendünk ennek, úgy, ahogyan az új évnek, az új kihívásoknak is – mondta Koós Anna, majd Lőrinczi Lehel másodéves zenepedagógia szakos hallgató orgonajátékát követően Oana Leahu, a román szak dékánja lépett a Stúdió Színház színpadára.
– 172 diákunk van. Sok minden történt az elmúlt években, de az az óhaj, hogy a kollegiális viszony ne változzon, megmaradt. Annak, aki az egyetem kezdetétől doktorálni szeretne nálunk, összesen hét évig kell itt tanulnia – a hallgatók és tanárok közötti jó viszonynak már csak ezért is meg kell maradnia. A művészet olyan, mint a szerelem, és mi hiszünk mindkettőben.
Kaáli Nagy Botond Népújság (Marosvásárhely)
2016. október 31.
Egyházmegyék közös reformációi ünnepsége
Együtt emlékezni és épülni
Szombaton este Marosvásárhelyen a Marosi Református Egyházmegye és a Maros-mezőségi Református Egyházmegye közös reformációi emlékünnepségére érkezők töltötték meg a Kultúrpalota nagytermét.
A Marosi Református Egyházmegye és a Maros- mezőségi Református Egyházmegye elöljárói és hívei a reformáció 499. évfordulóját egyházi és világi meghívottakkal ünnepelték október 29-én, lélekben az ötszáz éves évfordulóra készülődve. A köszöntések, igehirdetés, ünnepi műsorszámok közepette tudományos értekezést is hallgathattak a résztvevők, a szeretetvendégség keretében pedig a művelődési hajlék előcsarnokában közvetlen beszélgetésekre kerülhetett sor.
Első ízben ezelőtt 2013-ban tartottak közös ünnepséget, tavaly már a Bernády által a székely fővárosnak építtetett művelődési fellegvárban gyűlhettek össze a Marosi Református Egyházmegye és a Maros-mezőségi Református Egyházmegye reformátusai és meghívottaik. Idén második alkalommal tarthatták a reformáció emlékünnepségét a Kultúrpalotában, ami reményeik szerint hagyománnyá válik. A köszöntések sorát Lőrincz János, a Marosi Református Egyházmegye esperese indította, őt követte Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának vezető konzulja, dr. Csige Sándor Zoltán, illetve Péter Ferenc, a megyei tanács elnöke, Chiorean Ioan pedig a polgármesteri hivatal megbízottjaként olvasta fel dr. Dorin Florea polgármester köszöntését. Az estünnepélyességét a felsorolás teljességének igénye nélkül többek között a Marosi Református Egyházmegye egyesített vegyes karának szolgálata, az ifjúsági zenekar és kórus Bíró Jenő csejdi lelkipásztor irányításával, a Marosvásárhelyi Református Kollégium kórusa Enyedi Csaba lelkész tanár vezetésével, dr. Molnár Tünde orgonaművész előadása, illetve tanítványa, Lőrinczi Lehel orgonajátéka, Szabadi Nóra színművésznő szavalatai tették színvonalasabbá.
Megújulást hozó reformáció
Lőrincz János, a Marosi Református Egyházmegye esperese köszöntötte a két egymázmegye elöljáróit és híveit, a világi meghívottakat, a politikai pártok képviselőit, akik együtt ünnepelni, emlékezni és épülni gyűltek össze. Hangsúlyozta a megújulást, helyreállítást jelentő reformáció szó értelmezését, amelyre napjainkban is folyamatosan szükség van. Szimbolikus tartalmú tárggyal idézte fel a nagy reformátor emlékét. Mint elmondta, 1517. október 31-én Luther Márton egy kalapáccsal indította el a reformációt, a wittembergi vártemplom kapujára szegezve a kilencvenöt tételből álló vitaindító dokumentumát, amelynek egyik fontos eleme volt, hogy mindenki anyanyelvén olvashassa a Szentírást.
Dr. Csige Sándor Zoltán vezető konzul a hadban állás fogalmát fejtegette. Mint hangsúlyozta, a köztünk tapasztalható tehetetlenség miatt is hadban állunk, és "csak az éberséggel lehet kiutat találni a szorongató helyzetből". A reformáció ötszáz éve tart, és mindig volt kiemelkedő képviselője, az évszázadok során azonban sok szerep vált hiteltelenné. Beszédében felemlítette azokat az egyetemes alapértékeket, amelyeket a reformáció révén megkaphattunk, mint hangsúlyozta, mindenkit gazdagított és gazdagít, még akkor is, ha nem tud róla. Ugyanakkor a feladat közel ötszáz év múltán sem változott – fejtette ki köszöntőjében az anyaországot képviselő vendég.
Péter Ferenc megyei tanácselnökként és a szovátai református egyházközség tagjaként köszöntötte az egybegyűlteket. Az álmodozás és elégedetlenkedés helyett a cselekvés fontosságát emelte ki a Maros megye előtt álló új politikai helyzetre utalva, ugyanakkor a reformáció által kiváltott gazdasági fellendülést említette.
A polgármesteri hivatal megbízottja, Ioan Chiorean felolvasta az objektív okok miatt távol maradt dr. Dorin Florea városvezető magyar nyelvre fordított levelét, amelyben hangsúlyozta az egyházakkal való együttműködés fontosságát, és a reformáció jövő évben tartandó 500. évfordulójának méltó megünnepléséhez az önkormányzat támogatásáról biztosította az egyházi elöljárókat.
A reformáció mint ajándék és feladat
Papp Béni Zsombor, a cserealjai református gyülekezet lelkipásztora igehirdetésében a gazdátlan világ szomorúságát emelte ki, azt, hogy sokszor az önelégültség szemüvegén át tekintjük a dolgokat, abban bízva, hogy ha eleget teszünk az egyházi rítusoknak, kötelezettségeknek, minden a legnagyobb rendben lesz. Fontos azonban csendben kimondani a jaj szót és elismerni fogyatékosságainkat, hiányosságainkat. "Amikor gazdátlan világban élünk, és az egyén saját magát ülteti trónra, csak földi értékeket hajszolva, az igencsak szomorú. Akárcsak amikor a hatalmas Isten egyesek tekintetében és életében összezsugorodik, mert a kicsi Istent el lehet dugni, amikor kényelmetlen, de a kicsi Istennek a követője is kicsi, mert az csak kicsit mer álmodni" – fejtette ki. Amint a lelkipásztor igehirdetésében hangsúlyozta, minden generációnak megvan a maga küldetése és feladata, az igazi kiváltság pedig a másság felvállalásában keresendő.
Jakab István, a Maros-mezőségi Református Egyházmegye esperese, galambodi lelkipásztor megköszönte az ünnepség létrejöttének lehetőségét, a szervezők áldozatos munkáját, az anyagi támogatásokat. "A reformáció ajándék és feladat egyszerre. A nap süt, de nekünk kell a redőnyöket felhúzni, a mi feladatunk az, hogy legyen világosság." Mint jelezte, "tudunk és akarunk közösen ünnepelni", és a közeljövőben hasonló, de sokkal nagyobb méretű rendezvény megszervezésének gondolatát körvonalazta, amely révén a teljes Maros megyei református egyházkerületet – a Marosi és a Maros-mezőségi Református Egyházmegye mellett a Küküllői és Görgényi Egyházmegyét is – bevonnák.
Az erdélyi reformátusság bástyája Marosvásárhely
Ősz Sándor Előd, az Erdélyi Református Egyházkerület Központi Gyűjtőlevéltárának munkatársa Kálvin Marosvásárhelyen című értekezését hallgathatták meg a jelenlévők. Egy nappal korábban a reformáció emléknapja alkalmából Budapesten Károli Gáspár-díjjal tüntették ki a gyergyószéki születésű, de Marosvásárhelyhez több szállal is kötődő levéltárost, akinek egyik legfontosabb munkája az erdélyi református Kálvin- bibliográfia összeállítása. Előadása indító momentumaként úgymond megfejelte az est során elhangzott beszédeket. Mint hangsúlyozta, "a reformáció nem innováció, azaz nem akármilyen innováció". Értekezése szerint a reformátorok nem újat akartak hozni az egyházba, hanem azt vissza akarták alakítani Krisztus példájára, és az érzékletesebb szemléltetés érdekében a vérkeringés helyreállításának hasonlatával élt, amikor az ige nem a szívben van, hanem a kézben, a periférián, ahol nincs mit kezdeni vele. Egyházszervezetet Luthertől tanultak a reformátorok, ellenben teológiai eszméket, tanrendet, az úrvacsorához való viszonyulást, a Krisztus-központúságot Kálvintól. A Teleki Tékában fellelhető wittembergi kötésű Kálvin-kötetek annak bizonyítékai, hogy az erdélyi reformátusság szíve több mint négyszázötven éve ebben a városban dobog. Kálvin Jánost a kisebbségi lét, az üldözött kisebbség teológusának nevezte, akinek tanai igencsak korán megjelentek Marosvásárhelyen, ahol elfogadták azokat, kinyomtatták és terjesztették. Az előadó kitűnően illusztrálta a Kálvin-műnek városunkhoz, valamint a Maros-parti településnek Kálvinhoz való viszonyát, így képet alkothatott a hallgatóság is arról, hogy miként lett Marosvásárhely Erdély legkarakteresebb református városa, a szabad királyi városok közül az egyetlen kálvinista többségű település, ahol főképp a Biblia-kommentárjai váltak népszerűvé. Annak dacára, hogy sosem járt sem Erdélyben, sem Magyarországon, a tanaiban folyamatosan jelen volt és jelen van Marosvásárhelyen – hangzott el az előadás végkövetkeztetése, melyet vastapssal jutalmazott a közönség.
Lőrincz János esperes ösztönzésére az újítás erejével ható, közösen felolvasott pár soros zsoltárvers vallomása képezte az áldást a reformáció szombat esti emlékünnepségére, mely nemzeti imánk, a Himnusz eléneklésével zárult.
Szer Pálosy Piroska Népújság (Marosvásárhely),