Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Lőrinczi Lajos
10 tétel
2003. május 23.
"Tarcsafalva egyetlen a szomszédos települések közül, amelynek lélekszáma nem apad, hanem természetes szaporulattal gyarapodik. Az óvodában tíz gyermek van, az iskolába kilenc tanuló jár. Az unitárius vallású falu lelkésze, Pitó Attila Zoltán elmondta, hogy Tarcsafalvának 1992-ben 200, 2002-ben 200 lakója volt. Lőrinczi Lajos csehétfalvi beszolgáló lelkész 2001-ben írta meg A tarcsafalvi unitárius egyházközség története című egyháztörténeti dolgozatát. A nyolcvanas évek óta, Pitó Attila Zoltán kinevezéséig nem volt saját lelkésze a falunak. A templom fala az orgona melletti külső sarokban megrepedt. A templom javítása a jövő évre marad. Tarcsafalvának amerikai testvéregyháza 1990-től Greenfield Church (Massachusetts). A kultúrotthont nem sok alkalommal használják. Tarcsafalva jövőjét a lelkész az idegenforgalomban, faluturizmusban látja. /P. Buzogány Árpád: Gyönyörű szép idő volt, amíg a kommunizmus nem jött. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 23./"
2006. augusztus 14.
A Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn, avagy ahogy a szervezők megfogalmazták, az unitáriusok legnagyobb szabadtéri templomában, nyolcadik alkalommal került sor a hét végén az Unitáriusok Egyetemes Találkozójára. A szabadtéri ünnepi istentiszteleten dr. Szabó Árpád unitárius püspök, valamint Lőrinczi Lajos csehétfalvi lelkész hirdetett igét. A találkozó fontos momentumát képezte a címeres zászlók átadása a kiválasztott egyházközségeknek. A rendezvény keretében két évvel ezelőtt honosították meg, hogy ünnepélyes keretek között címeres gyülekezeti zászlót adnak át. Ez alkalommal az abásfalvi, a kőhalmi, a firtosváraljai, valamint az oklándi egyházközségek képviselői vehették át a díszes lobogót. A találkozó kulturális műsorral folytatódott, majd a legnagyobb székely, Orbán Balázs síremlékének koszorúzásával ért véget. /Szász Emese: Unitárius találkozó Szejkefürdőn. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 14./
2009. március 7.
Ünnepi zsinat keretében iktatták be március 6-án Bálint Benczédi Ferencet, az erdélyi unitárius egyház 31. püspökét a kolozsvári belvárosi unitárius templomban. Az ünnepségen erdélyi és magyarországi egyházi méltóságok, önkormányzati képviselők, angol és amerikai univerzalista szövetségek képviselői vettek részt. A beiktatási szertartást Szabó Árpád nyugalmazott püspök, Nagy László főjegyző, Rüsz F. Tibor, Nagy Endre, Lőrinczi Lajos, Simó Sándor és Pap Mária esperesek vezették le. Bálint Benczédi Ferenc beszédében arról beszélt, hogy egyház küldetése és feladata: felmutatni egy pozitív jövőképet. Jakubinyi György érsek a római katolikus egyház képviseletében köszöntötte a püspököt. Tőkés László református püspök elmondta: Erdélyben mindig bástyának számítottak az egyházak. Adorjáni Dezső evangélikus-lutheránus püspök jószomszédi és jóbaráti kapcsolathoz hasonlította az egyházak közötti viszonyt. Füzes Oszkár magyar nagykövet támogatásáról biztosította az unitárius egyházat mindabban, amit tesz a magyarság érdekében. /D. I.: Beiktatták az erdélyi unitárius egyház 31. püspökét. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 7./
2009. december 7.
A Kissolymosi Unitárius Egyházközség szervezte meg a megemlékezést dr. Kovács Lajos unitárius püspök születésének 100. évfordulója alkalmából november 13–14-e között. Az istentisztelet után dr. Kovács Lajos emlékére kopjafaavatás volt a templomkertben. Az avatáson a volt püspök emlékét méltatták Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök, Lőrinczi Lajos unitárius esperes, Tőkés Lóránt kissolymosi unitárius lelkész és Nagy Lajos, Székelyandrásfalva polgármestere. Az ünnepség a kultúrotthonban folytatódott ahol a helyi néptánccsoport, népi táncokat és a SOMOS zenekari együttes protestáns énekeket mutatott be népi feldolgozásban. / Beszámoló Dr. Kovács Lajos unitárius püspök születésének 100. évfordulója megemlékezéséről. = fgpi. hargitahalo. ro, dec. 7./ Dr. Kovács Lajos /Kissolymos, 1909. nov. 13. – Kolozsvár, 1994. okt. 2./ 1943-tól teológiai tanár volt, majd unitárius püspök 1972. márc. 19-től haláláig.
2011. május 10.
Orgonát avattak Szentábrahámban
Hargita megye – Felújított műemlék orgonát avattak vasárnap, május 9-én a szentábrahámi unitárius templomban. A hangszert 1848-ban építette Balázs Mózes.
A 17 400 lej értékű felújításhoz Hargita Megye Tanácsa 63
00 lejjel járult hozzáegyháztámogatási programja révén. Az ünnepségen Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök mondott prédikációt, avatóbeszédet Lőrinczi Lajos esperes, az orgona történetét pedig Pap Zoltán orgonaépítő ismertette.
Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke ünnepi köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy támogathatták a felújítást, és elmondta, hogy több orgona felújítását segítette már a megyeiönkormányzat, mert tudatában vannak, hogy a magyarságnak a több száz éves műemlék orgonák mekkora értéket jelentenek, ezért fontos a restaurálásuk. Az avatóünnepséget Lászlóffy Árpád orgonaművész koncertje tette még emelkedettebbé.
erdon.ro
2014. július 13.
Szekértúrán, a nagy háborúra emlékezve
Pénteken ért véget a 8. Orbán Balázs Emlék Szekértúra, melynek részvevői idén az első világháború hőseinek emléke előtt hajtottak fejet. Végigjárva a Székelykeresztúri Unitárius Egyházkörhöz tartozó huszonhat települést, emléktáblák és emlékművek előtt idézték fel azokat, akik kis falvainkból a „nagy háború” áldozataivá váltak.
Nyolcadszor vágtak neki Orbán Balázs-i lelkülettel a szekeres honismereti zarándoklatnak. A forgalmas utak helyett felhagyott erdei-mezei ösvényeken jutottak el egyik falutól a másikig. A helybéliekkel idézték fel a múlt század elejének emberveszteségeit. Pénteken az utolsó előtti állomáson, Firtosváralján jártunk.
A harminc, zömmel Hódmezővásárhelyről és Budapestről érkezőn meglátszott a nap heve, de nagy esők is hátráltatták a szekerezést. A falubeliek fogaton eléjük mentek, és a határban énekszóval köszöntötték őket.
Sípos László helyi unitárius lelkész a kétszáz éves, felújítás alatt álló templomban elmondta: a látvány önmagáért beszél. Van akarat, holnap, jövendő! Jelképesen megemelte kalapját azok előtt, akik sarával-esőjével vállalták az utat – belülről valami arra indította: vállalni kell. A népes megemlékezők imája azokért szólt, akik életüket-vérüket adták nemes célokért. Két verssel köszöntötte a különböző korú tisztelettevőket és azokat, akiknek csak nevét olvashatták fel az emléktábláról, avagy névtelen sírokban nyugszanak. Életüket áldozták a hazáét, a szabadságért, a megmaradásért.
A sasos behívók áldozatai
A falu legidősebb embere, a 88 éves Bálint Zsigmond megköszönte, hogy a Firtos hegye alatt élőkkel róják le kegyeletüket. „Borzalmas idők jártak, amikor az emberek a sasos behívókat kapták. A faluból sokan életüket áldozták. Apa harmadmagával ment, csak ő került haza, fiai odamaradtak.” Huszonkét nevet véstek az emléktáblára.
Az Ezer Nemzetség Ivókupa Baráti Társaság és a szekértúra vezetőjét, Fazekas Özsébet a firtosváraljai veszteséglista intése érintette meg legmélyebben. „Ez a közösség szívén viselte a hősök emlékének a tiszteletét”: Ember! Eszmélj! Ezek a hazáért áldozták életüket. Emlékük áldott. Lőrinczi Lajos esperes elmondta, több száz nevet olvastak fel az elmúlt héten: azokét, akik „fészküket védték”. Sok szájról szájra terjedő emléket is meghallgattak. A fiatfalvi bácsi mesélte: huszár nagyapja egykor úgy jött haza, hogy az összes csatát megnyerték. Itthon tudta meg, hogy elveszítették a háborút. Hogy lehet?
Grezsa István orvos bevallotta: a kegyeleti utazás rendkívül megterhelő lelkileg. Olyan fizikai, szellemi súly, amely évekre fog hatni. Megrendítő volt a közösségek viszonyulása. Tapasztalták: a „Nagy háború” emberveszteségben ugyanazt eredményezte, mint amit tapasztaltak az Alföldön. A kegyelet mellett jövőbe mutató a közös azonosságtudat: egymás terhét hordozzátok. Erdély nélkül Magyarország sincs!
„Ez nehéz!”
Bordás Gábor 28 éves, a svédországi Uppsalából érkezett. Apai ágon nagyszalontai kötődésű, a hazalátogatás a gyökerek felfedezése is. "Itthon érzem magam. A megemlékezés nehéz. Egy évet, a sorkötelességet leszolgáltam. Katonás egyén vagyok, jól éreztem magam ezekben a körökben. Milyen lehetett azoknak, akik átélték a háborút; az a sors, amelybe belekényszerítették őket? Megérdemlik a tiszteletet!”
Fazekas Özséb Szilveszer pannonhalmi bencés diák mind a nyolc szekértúrán részt vett. Az ideinek jellege miatt fontos célja volt. Eddig csak átmentek a falvakon, most megálltak. Mindenütt várták őket. Új erőt adott, hogy szükség van jelenlétükre a megemlékezéshez.
Fazekas Özséb kifejezte: mindenütt nagy szeretettel és tisztelettel fogadták őket. Kiemelt helyszínek is voltak, ahol a helyi közösség nagyobb létszámban és ünnepi készülettel csatlakozott hozzájuk. A visszajelzés megerősítette az elhatározást: „végigvisszük a kegyeleti emléktúrát”. Folytatják: a következő három évben a szekértúra részvevői ellátogatnak egy-egy első világháborús helyszínre: télen Galíciába és Lodomériába mennek, ahol a székelyek is harcoltak.
Molnár Melinda, Székelyhon.ro
2015. július 19.
Szekértúrán emlékeztek Orbán Balázsra
A 9. Orbán Balázs Emlék-szekértúra részvevői a névadó halálának 125. évében jutottak el szülőházához és szejkefürdői emlékhelyéhez. A „legnagyobb székely” nyomdokait szekérrel bejáró zarándokcsoport nemzeti lobogók alatt, kétlovas szekereken vagy gyalog igyekezett a láthatatlan és kézzel fogható célok felé: egy nemzet tagjaiként jelet hagyni és messzebbre látni.
Szombaton Székelykeresztúron a hódmezővásárhelyi-csehétfalvi közös szervezésű emlék-szekértúra vándorbotjára felkötötték az idei utolsó szalagot. Egy héten át a műutak helyett a székely emberek által kitaposott ösvényeken, mezei és erdei utakon haladtak, Énlaka, Atyha, Firtosváralja, Székelypálfalva, Kalonda-tető, a Nyikó-völgye, Farkaslaka, Gordon-tető, Ülke, Szejkefürdő, Székelylengyelfalva, Farcád, Sükő, Rez-tető, Keresztúr útvonalon.
Valóban Orbán Balázs nyomdokain haladtak – mondta el Grezsa István, a Nemzetpolitikai Államtitkárság miniszteri biztosa. Lengyelfalván, Farkaslakán nagy erdélyiek emléke előtt tisztelegtek – szellemük áthatotta őket. A Gordon-tetői Jézus Szíve, valamint a fiastetői és sükői kilátókat említette, ahonnan a Fogarasi-havasoktól a Kárpát-kanyarig belátni a vidéket. 120–130 kilométert tettek meg. A lovaknak is nehéz volt, így sokat gyalogoltak a kaptatókon, hogy erős akarattal, még erősebb lélekkel érezzék meg: a szekértúra jóval meghaladja a kezdeti célokat. Zarándoklattá vált Udvarhelyszéken: várják és elvárják őket a helybéliek. Látni tanultak a természetben: megnyújtották tekintetüket a „messze nézők”.
Lélekerősítő istentiszteleten vettek részt Csehétfalván, majd a nagyon jó hangulatú falutalálkozón a Kései Mákvirágok néptáncegyüttes fellépésével nemzeti hitvallást tett – egységbe kovácsolta és a „falu feleivé tette” az ottani lakossággal a szekértúrásokat.
Nyitányként az orvoscsoport megelőzési céllal szűrővizsgálatot végzett az elfáradt idős lakosság körében Csehétfalván. A fiatalok pedig befejezték a közösen épített tűzoltószínt, feljavították és elhelyezték benne az 1892-ből származó tűzoltópumpát és társzekeret.
Az Ezer Nemzetség Ivókupa Baráti Társaság soros elnökének, Grezsa Ferencnek legnagyobb élménye a farcádi varázslatos hangulatú, nagyon megható – az áramszünet miatti – gyertyafényes vacsora és a helybéliek szeretetteljes kedvessége. Fazekas Özséb kiemelte: a mezők dolgozó népe is felismerte, üdvözölte őket.
A Lőrinczi Lajos unitárius esperes-lelkész és felesége, Tünde által szervezett szekeres zarándoklat örömei közé tartozik a közösségépítés, a falufejlesztés és a természetben szerzett tapasztalatok. A magyarországi szervező eddig Grezsa István volt, most fia, Csaba vette át. Megtudtuk: a túrát megálmodók mellett idén huszonöt fiatal vett részt, valamint harmadik generációsként a négy és fél éves H. Nagy Barnabás. Eddig megismertek huszonnégy Nyikó menti falut, de láthatóan mindig találnak újat és szépet.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro
2016. június 23.
Régi-új elnök, meglepetés-alelnök Hargita Megye Tanácsa élén
Borboly Csaba az elnöke, Barti Tihamér és Biró Barna Botond pedig az alelnöke Hargita Megye Tanácsának, miután az újonnan megalakult döntéshozó testület június 23-án, csütörtökön délután erről is szavazott, a tanácsosok eskütétele után.
Az újrázó tanácselnök szerint az új megyei tanácsban szavazatukkal a választók világos akarata érvényesült, a választók többségének bizalmát élvezik.
„Csík–Gyergyó– Udvarhely szolidaritáson alapuló együttműködését is folytatjuk. Meggyőződésem, hogy továbbra is képesek lesznek egymás javára lemondani, így tudunk megoldani nagy feladatokat” – mondta az újraválasztott tanácselnök, aki az első számú prioritásnak továbbra is a fiatalok szülőföldön maradását tartja, és rámutatott, hogy a szakoktatás ügye elmozdulni látszik.
A vezetőség megválasztása előtt az ülést a testület legidősebb és két legfiatalabb tagja: Brezovszky György Ádám, valamint Dajka Tünde és Kolumbán Dávid vezette. A vezetőség megválasztása után felszólalt Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, Andrei Jean-Adrian prefektus, Tánczos Barna szenátor, Tamás József római katolikus segédpüspök, Kántor Csaba református püspökhelyettes, valamint Lőrinczi Lajos és Simó Sándor unitárius esperes.
Kelemen Hunor hangsúlyozta, hogy az RMDSZ a közösség együttműködésében, szolgálatában érdekelt, és arra törekszenek, hogy a biztonságot szavatolják az önkormányzatokban, a parlamenti képviselettel együttműködve, akárcsak a civilszervezetekkel, egyházakkal, dekoncentrált intézményekkel partnerségben. A szövetségi elnök szerint erős parlamenti képviseletre van szüksége Hargita megyének is.
Mint arról korábban beszámoltunk, az RMDSZ két helyet veszített a mandátumok mostani eloszlása szerint. Így a korábbi 21 helyett, mindössze 19 RMDSZ-es képviselő lesz a 31 tagú megyei önkormányzatban. A következő négy évre 19 RMDSZ-es, 4 MPP-s, 3 EMNP-s, 3 PSD-s, 2 PNL-s tanácsos alkotja a Hargita megyei önkormányzatot.
Székelyhon.ro
2017. július 18.
Unitárius ifjak Nagyajtán
Hétvégén Nagyajtán ért véget a Magyar Unitárius Egyház által hetedik alkalommal megszervezett konfirmandusok mozgótábora. Az idén konfirmált unitárius fiatalok mintegy negyede tartotta fontosnak, hogy a konfirmációi felkészítés elmélyítését, az ifjúsági egyletekbe való betagolódás elősegítését és a középfokú iskolaválasztás tudatosabbá tételét elősegítő eseményen részt vegyen.
A mintegy százhúsz fős csapat – Erdély minden jelentős települése képviseltetve volt, sőt, Budapestről is érkezett tíz fiatal – Kolozsváron gyülekezett. Az első délután és az este barátkozással és kolozsvári nevezetességek felkeresésével telt, másnap Torockóra látogattak, ahol a templomot vették szemügyre, s megkerestek néhány olyan helyszínt is, amely Jókai Mór Egy az Isten című kötetében szerepel. Csehétfalván Lőrinczi Lajos esperes fogadta a fiatalokat, s mutatta meg, miként próbálják megóvni az enyészettől a régi házakat, hogyan lehelnek összefogással életet az öregedő és fogyó faluba. A mozgótábort vezető Czire Szabolcs teológiai tanár úgy fogalmazott, a társaságot megérintették az ott tapasztaltak, és követendő példaként maradt meg emlékezetükben: láthatták, ha az emberek szívében hit és elhatározás van, gyarapodni is lehet. Székelykeresztúron a Petőfi-szobornál megismételték a már több éve bevett szokásukká vált éneklést: a maguk zenészei mellé vendégeket hívtak, s költőóriásunk szobra mellett – amolyan villámcsődület-szerűen – dalolásba kezdtek, amihez a kis székely város lakói is csatlakoztak. Székelyudvarhelyen és a Homoród mentén a jelentősebb templomokat keresték fel, majd végső állomásukra, Nagyajtára érkeztek. Az Erdővidéken töltött három nap alatt ifjúsági istentiszteleteken vettek részt, rengeteg dalt tanultak, táborvezetőik előadásokat tartottak, s ismerkedtek a helyi jellegzetességekkel. Kérdésünkre Széles László friss székelyudvarhelyi konfirmandus úgy fogalmazott, a mozgótábor remek alkalom volt arra, hogy az egy nemzedékhez tartozó, de egymástól távol élő unitárius fiatalok megismerhessék egymást, barátságot kössenek. Neki kiváltképp tetszett, hogy a tábor több jelentős helyszínt is felkeresett, illetve hogy a tevékenységek választhatóak voltak. „Minden bizonnyal mindannyiunknak maradandó élményt jelentett ez a pár közösen töltött nap” – mondotta a lelkésznek készülő fiatalember.
Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. szeptember 10.
A megmaradás zálogát adták át Csehétfalván
Hagyományőrző központot adtak át vasárnap a Székelykeresztúrhoz közeli Csehétfalván. A létesítmény az alig százötven lelket számláló falu megmaradásának egyik záloga lehet. Az ünnepségen a helyiek aszfaltozott útra is ígéretet kaptak.
A csehétfalvi unitárius templomban megtartott istentisztelettel kezdődött, majd a helyszínen ünnepi beszédekkel, néptáncelőadással és ebéddel folytatódott vasárnap a Hagyományos Székely Jövő Központ felavatása.
Közösségmegtartó, értékmegőrző, követendő példa
A központ létrehozásának célja a kihalófélben lévő falu megmentése, hagyományainak átörökítése, munkahelyek teremtése, szociális konyha működtetése, gyerekek táboroztatása, felnőttoktatás, helyi értékeket bemutató kiállítások szervezése, illetve faluturizmus fellendítése – sorolta az átadóünnepségen Lőrinczi Lajos unitárius esperes-lelkész. Ezen a nyáron már több mint ezerkétszáz külhoni, illetve környékbeli fiatal fordult meg a központban, ugyanakkor hétköznapokon közel hetven helyinek és környékbelinek főznek itt ebédet.
Mindenki számára követendő példának nevezte Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a csehétfalviak megvalósítását, hiszen „ők nem fogadják el a pusztulást, hanem célt fogalmaznak meg, erre megoldást keresnek és találnak”.
Ez az épület is olyan, mint egy iskola vagy templom: önmagában nem ér semmit, meg kell tölteni. Ne csak a mának adjuk át, hanem a holnapnak, a jövőnek. Ez legyen a szíve nemcsak a falunak, hanem a környéknek is – tette hozzá.
Grezsa István kormánybiztos arról beszélt, hogy a hagyományőrzésre épülő létesítmény korántsem a múltról, hanem a jövőről szól, hiszen egy gondosan megrakott szénásszekér, az este hazaballagó gulya olyan értékeket hordoznak az erdélyi apró, pusztuló falvakban, amelyek a jövő felé mutatnak.
Azon kell dolgoznunk, hogy itt menjen jól sorunk, mert ez a föld csak akkor lesz és marad gyermekeinké, ha mindent megteszünk azért, hogy ne kívánkozzanak el innen – figyelmeztetett Pap Mária unitárius püspöki titkár. „Kis falvaink többségében a lelkészek próbálnak tenni azért, hogy a közösséget megtartsák” – jelentette ki Borboly Csaba megyeitanács-elnök, aki ünnepi beszéde végén aszfaltozott utat ígért a csehétfalviaknak.
További tervek
Ötvenmillió forintot kapott 2015-ben a csehétfalvi unitárius egyház a paplak közelében lévő három lakatlan, pusztuló ház és a hozzájuk tartozó két csűr megvásárlására, valamint újjáépítésére. Tavaly májusban helyi és környékbeli mesteremberekkel kalákában kezdték felújítani az összeomlás szélén álló házakat, megőrizve azok eredeti jellegét. Egy évvel ezelőtt még javában tartott a főként konyhaként és ebédlőként szolgáló csűr újjáépítése, de a vendégházakban már magyarországi diákok voltak elszállásolva. „Az ebédlőben lejárt a reggeli, utána a munkások elkezdtek csiszolni, aztán vacsora előtt gyorsan kitakarítottunk, és lehetett ismét étkezni. Ez így ment napokig” – mesélte lapunknak Lőrinczi Tünde tiszteletes asszony, a központ megálmodója.
Négy alkalmazottal dolgozik, lelkész férje is besegít a napi teendőkbe. A három házban hatvan főt tudnak elszállásolni, a csűr korszerűen felszerelt konyhájában a táborozókén kívül a helyi és környékbeli időseknek, valamint az erre igényt tartóknak heti öt alkalommal jutányos áron kétfogásos ebédet készítenek.
A támogatás összege nem fedezte a másik csűr felújítását, azonban Lőrinczi Tünde bízik benne, hogy sikerül anyagi forrást találniuk erre: így az alsó szinten tánctermet alakíthatnának ki, a galériára pedig újabb hálószobák kerülnének.
Dósa Ildikó / Székelyhon.ro