Élet a Virgó vize mentén – falumonográfia-bemutató Csejden
"E kicsi falu mindig értéket adott, vigyázni kell rá"
Nemes Gyula nagyernyei helytörténész legújabb falumonográfiáját mutatták be múlt hét végén Csejden, a helyi kultúrotthonban. Élet a Virgó vize mentén. Adalékok Csejd és Tófalva monográfiájához – címmel a Mentor Kiadó gondozásában megjelent, szép kivitelezésű kiadványt a Marosszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal, a marosszentgyörgyi tanács, Sófalvi Szabolcs polgármester támogatta.
"Magyar nyelven e két faluról keveset vagy szinte semmit nem írtak az utóbbi évtizedek során. Múltunk, elődeink minél jobb megismerése gazdagabbá tesz lelkileg, szellemileg, és örömtelibbé, otthonosabbá teszi e környéken való létünket. Olyan érték, ami segíti a lokálpatriotizmus kialakulását, elmélyíti a szülőföld, nemzetünk szeretetét, hozzásegít, hogy Marosszent-györgy, Csejd, Tófalva mindannyiunk számára igazi otthonná váljon" – olvashatjuk Nemes Gyula legújabb monográfiájában Sófalvi Szabolcs gondolatait. Maros- szentgyörgy fiatal polgármestere már korábban is kinyilvánította, hogy fontosnak tartja a község és a hozzá tartozó falvak monográfiáinak megjelentetését, "hiszen értéket, maradandó értéket kell alkotni". Ezt hangsúlyozta Csejden is, ahol első ízben tartottak könyvbemutatót, tehát ilyen szempontból is "történelmet írtak". A monográfia telt házas bemutatóján Muresán Kilyén Emma tanárnő üdvözölte a közönséget. Elmondta: "a szülőföldhöz való kötődéshez ezer szálra van szükség, és emléket állítani is sokféleképpen lehet – a falumonográfia megírása az egyik maradandó emlék, amit állíthatunk". "E kicsi falu mindig értéket adott, vigyázni kell rá" – jelentette ki. Biró Jenő csejdi lelkipásztortól megtudtuk, már évekkel ezelőtti megszületett az ötlet, hogy jó lenne Csejdről könyvet írni, és az a gondolat is felmerült, hogy ő írná meg. "Nem vállalhattam fel e feladatot, mivel nincs hozzá képesítésem, tehetségem, adottságom. De mertünk ábrándozni róla, hiszen a szülőföld, múltunk, kultúránk, őseink szeretete összefogó kapocs, és az átörökítés kötelessége a csejdi embernek is. Fontos megírni a falu történetét, amíg lehet, amíg van mit. Nemes Gyula helytörténész vállalta, a polgármesteri hivatal pedig anyagi támogatást nyújtott, a kiadvány megjelentetését, e régi álom megvalósulását a gyülekezet, a presbitérium is támogatta. Ötszáz év történéseit lehetetlen egy könyvben történelmi pontossággal megörökíteni, de tartalmas könyvet vehetünk kézbe, amely segíti nemzeti öntudatunk erősítését"– hangsúlyozta Biró Jenő lelkész.
A könyvet méltatva dr. Tamási Zsolt történész, a marosvásárhelyi 7-es általános iskola igazgatója nem szakmai kritikát fogalmazott meg. Csejdről, arról a kis zárt világról beszélt, amelynek mindennapi hősei – és Csejden sok ilyen mindennapi hős van – példaértékűen éltek, családot tartottak össze, gyerekeiknek megélhetést biztosítottak. "Csejd közel van, de félreesik. Olyan világ, amelynek népszokásai, hagyományai "mások", mint a környékbeli településeké. Kevés a falura utaló szakirodalom, régészeti anyag. Épített örökség, fennmaradt történetek, megtalálható írásnyomok szükségesek egy falumonográfia megírásához, Nemes Gyulának viszont sikerült "bemérnie", milyen lehetett Csejd, amelyről kevés volt az írásos anyag. Fehér foltot tüntetett el, érthetőbbé vált a nemzet története" – mondta a történész. Hangsúlyozta: a kötet szerkesztésében fontos szempont volt az is, hogy tükrözze a viharos változásokat a falu történetében. A különböző történelmi korszakok helyet találtak e könyvben, abban a zárt világban, amely a maga csendjében élte életét, ugyanakkor a nemzet nagy történéseiben mindig részt vett. A könyv tárgyalja azokat a társadalmi változásokat, amelyek behatárolták a falu életét, a falu lakosai magukénak érezhetik a történelmet, a kötet pedig a színes képek mellett közösségi albumot is tartalmaz, felsorolva azokat, akikre a falu büszke lehet. De nem csak erről szól a monográfia. A csejdi híres borokról is megtudunk egyet s mást, vagy arról, hogy hogyan szerveződött a falu táncmulatsága, kik jártak farsangolni, milyen volt a locsolkodás, a lakodalom, a halotti tor, a kalákázás, a cimboraság. Erőt lehet belőle meríteni a jövő építéséhez. A szerző, Nemes Gyula az adatgyűjtésről, a könyvszerkesztés folyamatáról beszélt.
"Az anyag gyűjtés könnyű volt, hiszen ez már a negyedik falutörténetem – Csejd-Tófalva előtt jelentek meg a Nagyernyéről, Székesről, Marosszentgyörgyről írott monográfiáim – , és már van némi tapasztalatom abban, hogy hol mit kell keresni, hogyan kell kiválasztani az adatközlőket, milyen bibliografiát kell átnézni, stb.. A Csejd-Tófalva monográfiához az anyagokat a Szentgyörgy- monográfiával szinte párhuzamosan gyűjtöttem, írtam. Jelenleg Csíkfalva falutörténetén dolgozom, egyelőre az adatgyűjtésen Tulajdonképpen minden falutörténet megírása egy kihívás, de ha az ember valamit jószívvel es kedvvel tesz, akkor nem nehéz. Persze a megjelent munka látványa sikerélmény, ami további munkára ösztönöz" – jelentette ki a szerző.
A könyvbemutatót, amelynek végén a szerző dedikált, a Sola Musica kórus előadása, illetve Lörinczi Izabella szavalata színesítette.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Csejd, az élni akaró közösség
Azok akik a város közelségét szeretik, de nem kívánnak része lenni a zajos, füstös hétköznapjainak, ide költöznek ki, a Marosvásárhelytől alig tíz kilométerre fekvő Csejdre. A település egyszere nevezhető város közeli, de rejtőzködő közösségnek is. Lakói legtöbben a megyeközpontba járnak dolgozni, mégis lelkipásztor, tanító, képzőművész és polgármester egyaránt arra törekszik, hogy a településből vonzó falu váljék
Egy körzeti presbiterkonferencia alkalmával látogattunk el Csejdre, az utolsó igazán meleg szeptemberi szombat délután. Marosszentgyörgy határáig aszfaltúton autóztunk, majd Tófalva következett, és egy éles kanyar után előtűnt a Csejdet jelző településtábla. A két falu között a mezőn is építkeztek. Egy szalmabálából készülő házat és egy zöldházat is láttunk igen érdekes építkezési megoldásokkal. Azt jelzi, hogy azok, akik a város közelségét szeretik, de nem kívánnak része lenni a zajos, füstös hétköznapjainak, ide költöznek ki.
A települést alig több mint 150 református lakja pár katolikus családdal. Számukra 2009-ben a millenniumi év alkalmából felépült az 50 négyzetméteres Szent Gellért-ház, ahol minden év szeptember utolsó vasárnapján Szent Gellért-búcsút tartanak. Számottevő a roma családok száma is, házaik jól láthatók a református templom szomszédságában kezdődő utcában.
Múltról tanúskodó feljegyzések Csejd első írásos említése az 1560-as évekből való, akkor a közeli Székes filiájaként jegyezték fel. Első templomát az 1680-as években építették, s a jelenlegi óvoda helyén állt. A fatemplom leégett, de szemöldökfáját sikerült megmenteni, s beépíteni a jelenleg is álló templomba, amely 1789-ben készült el. Nincsenek feljegyzések, hogy 1680-tól az új templom megépítéséig hol tartottak istentiszteleteket. Akkor tizenhárom porta volt a faluban, azok a családok építették fel a ma is használt templomot. A csejdi gyülekezet fénykorában négyszáz lelket számlált, majd az 1900-as évek elején 170-re csökkent: az emberek a jobb élet reményében elhagyták a kis települést.
Debreczeni László művészettörténész 1933-ban több rajzot készített a falu szakrális emlékeiről. Ezek ma az Erdélyi Református Egyházkerület Központi Gyűjtőlevéltárában találhatók meg. A rajzok kelyhek, úrasztali terítők, tetőszerkezet, cinteremkapu és fejfák formáját, mintáját, feliratát örökítik meg. A dokumentumok szerint Csejd temetőjében a múlt század elején még számos, művészien faragott és feliratozott fejfa állt. Ma már csak a kőből faragott síremlékek léteznek, a fából készülteket elpusztította az idő és a vidéken átvonuló háború.
Feljegyezték, hogy Nagy Lajos csejdi lelkész 1918. február 8-án egy levelet intézett az esperességhez, amelyben így panaszkodott: „folyó hó. 5-én a kurátorom jelentette, hogy a községünkben állomásozó magyar királyi 33. honvéd gyalogezred katonáiból alakult menetzászlóaljak legénysége a református temetőből a fejfákat elhordja és feltüzeli. Azonnal közöltem a dolgot a parancsnoksággal, amely óvintézkedéseket léptetett életbe, de szükségesnek tartom, hogy saját katonaságunk erről a botrányos cselekedetéről nt. Esperes urat is értesítsem.” Aktív gyülekezet
Bíró Jenő református lelkipásztor 2001-től szolgál Csejden. „A mostani gyülekezetet aktív közösségnek jellemezném, s bár ez a vasárnapi templomlátogatásban nem tükröződik, az elmúlt években a kis közösség felújította műemléktemplomát, a szószékkoronát, az orgonát, és most a lelkészi lakás rendbetételével foglalatoskodik. 15 vallásórás gyerek van, két konfirmandus, és tíztagú ifjúsági kórus működik. Bár sokszor a napi taposómalomban nem érezzük, de az elmúlt évek bebizonyították, Csejden életképes és élni akaró közösség van” – mondja a lelkész, akinek szívügye a gyermekekkel való foglalkozás. A helyi ifjúsági kórus már nemcsak a környéken, de máshol is ismert, elsősorban autentikus magyar népdalokat és magyar reneszánsz dalokat ad elő. A lelkész szerint fontos, hogy a gyülekezeti tagok megismerjék az eredeti magyar dallamokat és szövegeket, tudják, mit érdemes és kell megtanulni, ápolni és hallgatni.
„Nagyon elkeserít, ha egy tiszta magyar faluban, mint Csejd, román manele zenét hallok, hiszen ez azt is jelenti, hogy a közösség nem ismeri a saját dalait, nem ismeri a gyökereit.”
A gyerekekkel és az ifjúsággal való foglalkozásnak része a nyaranta megszervezett képzőművészeti tábor is, amikor fiatal képzőművészek kiköltöznek egy hétre Csejdre festeni, rajzolni. Lőrinczi Izabella helyi festőművész líceumi, majd egyetemi társait hívja szülőfalujába alkotni, ahol naponta foglalkoztak a helyi gyermekekkel, fiatalokkal is, így próbálták megszerettetni velük az agyagozást, a festékeket, s rávezetni őket az alkotás örömére. „A tájképfestészet különleges kihívás. Ha alázattal tekintünk a tájra, a természetre, a környezetre, akkor megszólalnak az elemek, ihletet adnak, ha viszont a gőgös ember szemével nézzük ezeket, elveszítik művészi értéküket” – fejtette ki Bíró Jenő lelkipásztor. Lőrinczi Izabella így vall erről: „a táborban kivonulunk a mezőre, az erdőbe, a temetőbe, ott festünk. Általában felhasználjuk a természet elemeit, máskor csak egy-két komponenst építünk be az alkotásba. A táborba szívesen látjuk a helyi gyermekeket is, akiket próbálunk bevonni a festészet rejtelmeibe, majd a végén mindenki megnézheti az alkotásokat a kultúrotthonban szervezett kiállításon”.
Megbecsülik a helyi iskolát
Az egyházak mellett a gyermekek nevelésében fontos szerepet tölt be a helyi óvoda és iskola is. Török Szilárd 14 éve tanít Csejden, és saját bevallása szerint megszerette a helyi közösséget. Úgy érzi, sikerült olyan bizalmi kapcsolatot kialakítania a helyiekkel, amely nagyon fontos. Jelenleg 23 gyermek tanul az iskola összevont osztályaiban (az előkészítősök, elsősök a harmadikosokkal osztoznak egy tanítón, míg a másodikosok a negyedikesekkel vannak egy osztályban), és 24 óvodás is van. Számuk az elmúlt években enyhe növekedést mutat, elsősorban a helyi roma családok létszámának szaporodása miatt.
„Megpróbálunk legjobb tudásunk szerint foglalkozni a gyermekekkel, differenciáltan a jobb képességűekkel, s ennek van eredménye is. Vannak olyan diákjaink, akik a színművészeti főiskolán tanulnak, vagy informatikusoknak készülnek. Kevés gyereket visznek be Marosvásárhelyre az elemi osztályokba, inkább csak azokat, akik sportolnak vagy a művészeti iskolában tanulnak. A többiek az óvodában és az I-IV. osztályban itthon maradnak, majd ötödiktől iskolabusz viszi őket a községközpontba, a marosszentgyörgyi iskolába. A szülők az évek során látták, hogy a gyermekek fejlődnek, tanulnak, s ha bekerülnek ötödiktől a marosszentgyörgyi iskolába, ott is megállják a helyüket. Megtaláltuk a közös hangot, s kölcsönösen megbízunk egymásban, ők elfogadják tanácsainkat, s mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy a gyermekekből a legjobbat kihozzuk” – mondja a tanító, aki a községközpontból jár ki a gyerekekkel foglalkozni.
A hiányzó mobil megoldódhat
Sófalvi Szabolcs marosszentgyörgyi polgármester szívügyének tekinti Csejdet. Látszik ez a köztereken elhelyezett virágokból vagy a szépen kialakított buszmegállóból is. A hivatal több programot szervezett a helyi roma gyerekek felzárkóztatása érdekében, de az elmúlt években lehetőségeik szerint támogatta a helyi egyházakat is. A polgármester a csejdiek két nagy megoldatlan gondját – nincs mobiltelefonos térerő s nincs aszfaltút – ismeri.
Elmondja, bár évekkel ezelőtt megnyertek egy pályázatot az aszfaltút elkészítésére, végül a központi pénzhiány miatt nem kapták meg a szükséges összeget. Most elsőbbséget élvez a víz- és csatornahálózat kiépítése, ezután következik majd a hétkilométernyi út leaszfaltozása, remélhetőleg erre is mihamarabb sor kerül. Közben több mobiltelefonos céggel egyeztetnek annak érdekében, hogy egy jelerősítőt szereljenek a környékre, így Csejden is akadozás nélkül lehetne telefonálni és internetezni. Lehetséges, hogy ezt nagymértékben elősegíti az elmúlt napokban történt nagy viharok nyomán elkezdett intézkedéscsomag. Mint ismeretes, országos szinten szeretnének egy olyan szolgáltatást beindítani, amely mobiltelefonon értesíti a lakosságot a vihar közeledtéről. Ehhez azonban szükség van az országos lefedettségre. Egyelőre a fehér foltokat jegyzik fel, hogy a szolgáltatók erősítőket állíthassanak oda. Csejdnek jó esélye van arra, hogy a marosszentgyörgyi községvezetés közbenjárása és az országos programnak köszönhetően ne legyen többé elszigetelt.
Simon Virág / liget.ro