Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Lőrinczi István
5 tétel
2012. június 26.
Öt magyar képviselővel megalakult az új megyei tanács
Megvan az együttműködési szándék a megyei önkormányzatban
A nemrég lezajlott helyhatósági választásokon a Szociál-Liberális Szövetség (USL) 16, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) 12, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 5, a Dan Diaconescu Néppárt (PPDD) 3 jelöltet juttatott be Kolozs megye önkormányzatának 36 tanácsosi helyére. Miután Horea Uioreanut, a hajszálnyi előnnyel megválasztott tanácselnököt pénteken tisztségbe iktatták, tegnap ünnepélyes keretek között megtartották az új tanács alakuló ülését. Ezen a tanácsosok letették hivatali esküjüket, megválasztották a tanács alelnökeit, majd véglegesítették a szakbizottságok összetételét. A kezdeti fogadkozások békés optimizmust sugallnak valamennyi párt részéről az eredményes együttműködés megvalósítását illetően. Tény, hogy egyelőre senkinek sem akadhat össze a bajsza a tanácselnökkel, ugyanis Uioreanu egy korábbi, Victor Ponta miniszterelnöknek tett fogadalmát teljesítve tegnap a tanácsülés után megszabadult bajuszától.
A megyei tanács székházának nagytermében lezajlott alakuló ülésen kiderült: a magyar tanácsosok mind a hét szakbizottságban helyet kaptak, sőt, tisztségeket is betöltenek azokban. Így az 1-es számú, a hatóságok és helyi közösségek kapcsolattartásával megbízott szakbizottság titkára Ferencz István (Bálványosváralja), aki az 5-ös számú egészségügyi, szociális, ifjúsági és sportbizottság tagja is. A 2-es számú, költségvetési-pénzügyi és külkapcsolatokért felelős szakbizottságban Németi András (Aranyosgyéres) kapott helyet, aki egyben a 3-as számú, területi- és városrendezési, illetve a beruházási szakbizottság titkára is. A 4-es számú, közvagyon, kereskedelem és turizmus szakbizottság tagja Lőrinczi Zoltán László (Kolozsvár), aki egyben a 7-es számú mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és környezetvédelmi szakbizottság elnöke is. A 6-os számú oktatási, művelődési, vallásügyi szakbizottságban Okos-Rigó Dénes (Kalotaszentkirály) lett az elnök. Az RMDSZ frakcióvezetői tisztségét Lőrinczi Zoltán tölti be. Az eskütételi ceremónia alkalmával egyébként a magyar tanácsosok – ki-ki meggyőződése szerint – a román „jur” szót az „esküszöm”-mel vagy „Isten engem úgy segéljen”-nel toldották meg.
A jogszabály értelmében a tanácselnök két helyettesét titkos szavazással a tanácsosok közül választják meg. Tegnap ketten indultak jelöltekként a tisztségre: a megyei tanács korábbi RMDSZ-es frakcióvezetője, Vákár István, akit 34 igennel és 1 ellenszavazattal választottak meg alelnöknek, valamint Ioan Oleleu (USL), aki 23 igent és 12 ellenszavazatot kapott (mint ismeretes, a megyei önkormányzatban az RMDSZ az USL-vel kötött koalíciós megállapodást).
Az alakuló ülésen jelen volt Gheorghe Vuşcan prefektus, aki minden párt képviselőit összefogásra, a törvényesség és a normalitás betartására szólította fel, példaként hozva fel a civilizált nyugati államokat. Szerinte a közszolgálat érdekében a megválasztottaknak le kell vetniük a pártpolitikai ruházatot.
Lőrinczi Zoltán frakcióvezető közgazdász végzettségű, és eddig a mezőgazdaság, illetve a vidékfejlesztés irányításának területén dolgozott. Mint lapunknak elmondta, bizakodik az új önkormányzat eredményességében, mert nagyjából ismeri a tanács többi tagjait, és így nem tartja lehetetlennek a velük való jó együttműködést.
A tegnapi ülésen egyébként az is véglegessé vált, hogy – amint azt előzetesen már bejelentették – Máté András Levente és Alin Tişe lemondott tanácsosi tisztségéről, előbbi helyét a fentebb már említett Lőrinczi István, utóbbiét Adina Raţiu vette át. Szintén a jelöltlista következő helyezettjei kerültek befutó helyre a PPDD esetében, amely kirúgta a pártból a tanácsosi tisztséget nyert Dorel Matişt és Călin Leontet, akiket Axente Husar és Valentin Pop „helyettesít”. A PDL-nél is történt csere: Dan Gavrea és Marius Mureşan mondott le a tanácsosi székről, amelybe Rareş Rusu és Marinela Marc ül be.
Horea Uioreanu a tanácsülés során bejelentette, hogy a törvény értelmében a napokban lemond parlamenti képviselői tisztségéről. Ezt követően, a tanácsülés végeztével Uioreanu a sajtó képviselői előtt, irodájában borotválta le bajuszát. Mint elmondta, ezt Victor Ponta miniszterelnöknek ígérte meg, még tanácselnökké való megválasztása előtt. Hozzátette: újra bajuszt fog növeszteni, hiszen 14 éves kora óta bajuszos, és attól tart, hogy nélküle sokan nem fogják megismerni.
ÖRDÖG. I. BÉLA. Szabadság (Kolozsvár)
2015. március 30.
Az öröm napja a vártemplomi diakóniai intézetben
Ezekkel a szavakkal összegezte a virágvasárnapi rendezvény üzenetét az egyik holland vendég az időseket gondozó vártemplomi diakóniai intézet ünnepségén. Az idősotthon egy új szárnnyal bővült, amely három szinten összesen 14 egy- vagy kétágyas szobából áll. A bővítés által az otthon befogadóképessége 25 hellyel gyarapodott. Az avatáson nagytiszteletű Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke és felesége, Orbán Viktorné Lévai Anikó, valamint az építkezést lehetővé tevő holland alapítványok, a magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat vezetője és Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja vett részt. Hollandra és holland nyelvből Lőrinczi István alsóvárosi református lelkész fordította a beszédeket.
Többet élünk, mint elődeink. Öröm az élet ilyen mértékű meghosszabbodása, de gond is. A statisztikai adatok szerint az idősek 18 százaléka él együtt a fiatalokkal, 23 százalékuk hébe- hóba találkozik. Több magányos idős ember gyermekeitől távol tölti napjait. Elsivárosodó, elidegenedő világunkban a keresztyén közösség tudja lebontani a ridegség falát. Fülöp G. Dénes egykori vártemplomi lelkész és felsége, Suba Ilona korán felismerte ezt, és elkezdte a Jókai (ma Eminescu) utcai idősotthon kilakítását, amelyhez hasonlókra egyre nagyobb szükségünk van – hangzott el Kató Béla püspök beszédében. A Máté evangéliumából vett ige alapján azt hangsúlyozta, hogy nézni bárki tud, de meglátni, észrevenni, ha valaki segítségre szorul, mindenkinek meg kell tanulnia. Az olyan közösségek példája, ahol az időseknek gondját viselik, arra neveli a fiatalokat, hogy jó itthon lenni, s talán nem kívánkoznak el – mondta a püspök, akinek kérésére a holland és magyar közönség együtt énekelte el a 134. zsoltárt.
Fáradhatatlan munka, kitartó erőfeszítés – értékelte Fülöp G. Dénesné Suba Ilonában Lévai Anikó, aki az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagyköveteként többször küldött segítséget a diakóniai otthonnak. Beszédében az erőskezű, imádkozó erdélyi nagyasszonyokéhoz hasonlította a Lazarenum Alapítvány vezetőjének tevékenységét, aki jótékonysági intézmények egész sorát hozta létre, amelyek keretében az idősgondozás mellett árva gyermekek ellátását, a nagycsaládok támogatását és utcagyermekek megsegítését vállalta és végzi munkatársaival. Egy tanmesét is elmondott az erdei gombáról, amelynek kalapja esős időben védelmet nyújt az erdei kisállatoknak, s addig nő, amíg mindenki befér alája. Ilyen kalapot hord Suba Ilona is, amely alatt a gondoskodás mellett szeretet is lakozik – hangsúlyozta a magyar miniszterelnök felesége.
Öröm, hogy segíthettünk – emlékezett vissza a 25 évvel ezelőtti eseményekre Jacqueline Schoonwater, a leideni De Bakkerij Diakóniai Központ képviselője, aki több mint 60 erdélyi látogatása során irányt és támogatást nyújtott már kezdettől a Fülöp házaspárnak. Neki köszönhető, hogy Fülöp G. Dénesnét összehozta az új épületszárny főszponzorával, Gert Schlachorsttal, a Carolusguden Alapítvány vezetőjével. Az alapítvány kezdetben 100.000, majd folyamatosan újabb 150.000 euróval támogatta az építkezést, meggyőződve arról, hogy jó célra használják fel a pénzt, mondta, majd kifejezte reményét, hogy a holland és magyarországi támogatás mellett a román hatóságok is felkarolják az alapítványt. A hollandiai Rhenen város Draagt Elkanders Noden samaritánus alapítványainak képviselői, köztük Johann Schippaanboard azt emelte ki, hogy sikerült legyőzni az építés előtt tornyosuló nehézségeket, s bár nagy a különbség a hollandiai idősotthonok és a marosvásárhelyi között, itt érezhető a szeretet, ahogy az időseket gondozzák.
A sok kérés tette szükségessé az otthon bővítését – mondta az ünnepelt, aki az ápolásra szoruló, elhagyott idős emberek nagy számából kiindulva úgy gondolja, hogy ezt a tervet tovább kell folytatni. Fülöp G. Dénesné köszönetet mondott az alapítvány holland barátainak és támogatóinak, a magyarországi Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, amely hárommillió forinttal járult hozzá az építkezéshez. Megköszönte továbbá 30 munkatársának és az alapítóknak is az évek során nyújtott támogatást.
A szponzorok jegyzékét, akik között Bányai Sándor és családja is ott található, az új szárnyban egy márványtábla örökíti meg, amelyen az építkezési terveket ajándékba elkészítő Dragota Maria neve is olvasható.
Az új szárny kényelmes erkélyes szobáinak meglátogatására Kiss Dénes, az alapítvány jogásza kísér el. A 90. évében járó Tekeres Erzsébettel beszélgetünk el, aki kigyógyult súlyos betegségéből, s úgy érzi, hogy soha ilyen jó dolga nem volt. Az idős asszony, akinek fia, férje meghalt, s a lánya nagyon messze, Izraelben él, a biztonságot, a nyugodt körülményeket értékeli, amelyben kedvenc időtöltéseivel foglalkozhat, s szoba-szomszédaival beszélgethet, ha egyedül érzi magát.
A támogatóknak emléket állító márványtáblán a 126. zsoltár ismert mondata olvasható: "Hatalmasan cselekedett velünk az Úr, ezért örvendezzük." Ezt a segítséget minden hozzászóló kiemelte a virágvasárnapi ünnepen.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. október 30.
Erdély tájain – Házsongárdi könyvben az EKE elődei
Adósság törlesztésére törekszik ez a kis 34 oldalas könyv, melynek bemutatására a november másodikai hagyományos halottak napi közös EKE-megemlékezésen kerül sor. Mert egyesületünk megbecsülését jelenti, amikor turista elődeinket megbecsüljük.
A Lőrinczi István és Sáska Pál szerkesztőpáros jelen könyvecskéje amellett, hogy a kolozsvári EKE kiadványainak számát növeli, egyúttal újdonság is. Nem a turistáktól elvárható „egyszerű” túrakalauz, hanem folytatja Gyurka László és Máthé Gyula néhai elnökeink kezdeményezését, akik a Házsongárdi temetőben nyugvó elődeink lajstromozását és sírjaik gyopáros fémjelvénnyel való megjelölését indítványozták. Sajnos korai haláluk megakadályozta a kivitelezést. A továbbiakban elődeinkről jobbára kerek évfordulóikon egy-egy rendezvénnyel, emléküket méltató írással emlékeztünk meg, vagy a halottak napi kegyeletes gyertyagyújtással. Sáska Pál aztán mintegy két éve felvállalta, hogy ennél többet tesz, rövidesen csatlakozott hozzá Lőrinczi István is. Együtt nagy és dicséretes munkát végeztek. Csokorba fogták egyelőre tizenhat elöljáró EKE-tisztségviselőnk életrajzi adatait, lefényképezték sírjaikat, GPS-koordinátákkal lokalizálva térképre vezették nyughelyeiket, a kiadvány így az erdélyi turistairodalom – nem túlzás, ha ezt állítjuk – jelentős darabjává vált
TÓTHPÁL TAMÁS
A Házsongárdi temetőben nyugvó EKE-személyiségek. Szerkeszette Lőrinczi István Sáska Pál
Szabadság (Kolozsvár)
2016. január 29.
Erdély tájain – Tükröződések
Miként az elmúlt években, az Erdélyi Kárpát-Egyesület – Kolozsvár 1891 fotóklubjának tagjai idén januárban is megünnepelték a Román Fotográfia Napját, január 11-ét.
Ez a nap Kolozsvár nagy szülöttje, Szathmáry Pap Károly születésének dátuma, akit a világ első haditudósítójaként tartunk számon. A nagy fotográfus emléke előtt Tükröződések című kiállításunkkal tisztelegtünk. Az ünnepélyes megnyitó, január 12-én, a Központi Egyetemi Könyvtár előcsarnokában 8 fotós – Bozsoki Adrienn, Fazakas Ferenc, Jánky Mária, Jójárt Endre Tibor, Kalló Márta, Korom Mária, Lőrinczi István és Mezei Elemér – 64 képe került az érdeklődés középpontjába. Ezzel a rendezvénnyel a kolozsvári EKE fotósai bekapcsolódtak abba az európai méretű rendezvénysorozatba, amelyet a nagyváradi EuroFotoArt Egyesület vezetője, Tóth István kezdeményezett, és amely Szathmáry Pap Károly Nemzetközi Fotográfiai Fesztivál néven több mint 30 kiállítást foglal magába. A kiállítást házigazdaként Kovács Eszter könyvtáros nyitotta meg, aki megemlítette, hogy itt, a „Galleria Laterallia”-ban az ekéseknek ez a tizenegyedik kiállítása. Lőrinczi István a fotóklub részéről Szathmáry Pap Károly munkásságáról beszélt, aki magyar létére a román uralkodóház fotográfusaként vált híressé Carol Pop de Szathmáry néven.
KALLÓ MÁRTA. Szabadság (Kolozsvár)
2017. május 13.
Egyházmegyei csendesnap a reformáció 500 éves évfordulóján
Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?!
Az öt solának (református hittételnek) jegyében zajlott Déván a reformáció 500. évfordulója alkalmából szervezett egyházmegyei csendes nap, melyre mintegy háromszázan jöttek el a térség kisebb-nagyobb gyülekezeteiből.
Gáll Sándor, egyházkerületi kancellár igehirdetésében az első hittételt – Sola Scriptura – tárta a gyülekezet elé, a Timoteushoz írt második levélben szereplő igerészre építve prédikációját: De te maradj meg abban, amit tanultál és amiről megbizonyosodtál, tudván, kitől tanultad. – A Biblia, az Isten szava az a biztos pont az életünkben, amire építeni lehet. Első lapjától az utolsóig Krisztusról szól, s bár 66 könyve több mint 2500 év alatt íródott, különböző nyelveken, különböző emberek által, a szentírást csodálatos egység, folyamatosság jellemzi. Nem csupán leírja a történeteket, de minden szava üzenetet hordoz számunkra, ami éltet, fed, vigasztal, táplál. Ezért fontos a rendszeres bibliaolvasás, az életünk belegyökereztetése a szentírásba, hogy naponta megkapjuk belőle az éltető nedűt, hogy megtaláljuk életünk értelmét ott, ahová Isten helyezett, hogy tudjuk mi a feladatunk, a célunk, hogy tudjuk Isten kezében vagyunk és Krisztus által örökéletünk van – hangsúlyozta a kancellár. A nagy reformátorokra kitérve elmondta: nem újítást, nem forradalmat hoztak, hanem visszatértek az eredetihez, a gyökerekhez, az öt tételben fogalmazva meg hitüket: sola Scriptura (egyedül a Szentírás), sola fide (egyedül a hit), sola gratia (egyedül kegyelemből), solus Christus (egyedül Kirsztus) soli Deo gloria (egyedül Istené a dicsőség).
Zsargó János Hunyad megyei esperes az úrvacsoraosztást előkészítve a szent jegyekre és Jézus Krisztusra irányította az ünneplő gyülekezet figyelmét, a technika mai vívmányaiból vett példával szemléltetve a Megváltó jelenlétét az úrvacsorában, a hívő ember mindennapi életében. – Fontos, hogy a szentírásolvasás, igehirdetés közben vagy az úr asztal mellett fellángoló hit ne szoruljon a templom falai közé. Hiszen 500 esztendővel ezelőtt a reformátorok a mindennapi életet meghatározó hittételeket fogalmaztak meg, melyek évszázadokon keresztül megtartották a református egyházat. Ma sem attól vagyunk reformátusok, hogy csillag vagy kakas díszíti fehérfalú templomtornyainkat, hanem Isten igéjének mindennapi megélése által vihetjük tovább a reformáció örökségét, üzenetét. Ha képesek vagyunk a bántásra megbocsátással válaszolni, ha szavaink, cselekedeteink Krisztusra irányítják környezetünk figyelmét, akkor biztosak lehetünk abban, hogy további 500 esztendő múlva, utódaink újra megünnepelhetik a reformáció immár évezredes évfordulóját.
A Hunyad megyei lelkipásztorok által több száz hívőnek kiszolgáltatott úrvacsora után Rátoni Csaba dévai lelkipásztor házigazdaként köszöntötte az egyházmegyei csendesnapra érkezetteket, akik Vulkánból, Petrozsényból, Lupényból, Hátszegről, Vajdahunyadról, Bácsiból, Rákosdról, Szászvárosról, Lozsádról, Piskiről, Alpestesről, Csernakeresztúrról, Pusztakalánról, Brádról, illetve a távolabbi Marosvásárhelyről, Kolozsvárról, Gerendkeresztúrról, Hadrévből és Kisgalambfalváról jöttek el együtt ünnepelni, hitben megerősödni. Az 500 éves évforduló jelmondatára utalva: Ha Isten velünk kicsoda ellenünk?! a dévai lelkész Bethlen Gábor fejedelemmel együtt vallotta meg hitét: Senki, bizonyára senki! A rövid üdvözlés után a dévai gyülekezet frissen alakult vegyes kórusa Lengyel Izabella karvezető irányításával három kórusmű előadásával gazdagította az alkalmat.
Lőrinczi István, marosvásárhelyi lelkipásztor, számos egyháztörténeti és hitvalló írás, kötet szerzője a dévai csendesnap alkalmával ismertette az egybegyűltekkel a 2016-ban Kolozsváron megjelent Barangolások Bibliai tájakon című könyvét, melyben a bibliai helyneveknek nemcsak lexikális, történeti magyarázatát találjuk, hanem a nekünk szóló személyes üzenetét is. A szerző Kálvinnal együtt vallja: csak azt szabad leírni, megfogalmazni, ami a mindennapi életben alkalmazható, és lelki életünkre nézve eligazítást ad, valamint hitünkben megerősít. E gondolat fényében nem csupán a kötetre, de annak bemutatására is a tudományos igényesség, az egyszerűség és gyakorlatiasság volt jellemző.
Rátoni Botond a 325 lelkes kisgalambfalvi gyülekezet üdvözletét hozva mutatta be a vele együtt érkezett kórust is, mely bő százéves múltra tekint vissza. Az 1900-as évek elején férfidalárda alakult Kisgalambfalván, melyet a mindenkori kántor-tanító vezetett. A száz esztendő alatt a kórus többször átalakult, jelenleg 28 tagú vegyeskarként működik, Nemes Annamária karvezető irányításával. Déván öt csodás kórusművel örvendeztették meg a gyülekezetet.
A csendesnap jó hangulatban elköltött közös ebéddel folytatódott a dévai Melite gyülekezeti házban, ahol a távolról érkezettek és helybeliek kötetlen beszélgetés mellett költötték el a Balázs Ottó és felesége, illetve segítőkész gyülekezeti tagok által főzött ízletes gulyást.
A lelki gazdagodást hozó ünnepnap Illyés Gyula: A reformáció genfi emlékműve előtt című versével folytatódott, melyet Gáspár-Barra Áron tolmácsolt a gyülekezetnek. Lőrinczi István lelkipásztor délutáni előadásában „A kálvinista ember jellemzői” cím alatt foglalta össze azt a húsz vonást, mely a református ember életét meg kellene határozza: puritán egyszerűség, hivatás- és küldetéstudat, munkaszeretet, hitből fakadó bátorság, bizalom, önfegyelem, rendszeres imaélet, az értelem megbecsülése stb.
A csendesnapot záró áhítaton Rátoni Csaba dévai lelkipásztor a sola fide hittétel jegyében megerősítette: az Istenben bízó embernek nem kell rettegnie a világi igazságtalanságoktól, csupán elfogadni a kegyelemből kapott hitet és bizalommal haladni Krisztussal az úton. Hinni és vallani: Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?!
Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)