Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Lőrincz Zsigmond
36 tétel
2008. május 5.
Tamás Sándor, az RMDSZ megyei tanácselnök-jelöltje Orbaiszéken kezdte május 2-án választási kampányát. Elsőként Orbaiteleket kereste fel, majd Barátost, Pákét és Csomakőröst. Kampányútján elkísérte Lőrincz Zsigmond is, az RMDSZ kovásznai polgármester-jelöltje. Orbaiteleken a legnagyobb probléma az út. Barátoson az összefogás hiányát tették szóvá. Pákéban az fáj a legjobban a falu lakóinak, hogy a 2000 és 2004 között hatalmon levő önkormányzat elvette, megcsorbította a falu legelőjét, Csomakőrösön a legnagyobb gond a szeméttároló telep, az út és a közvilágítás. Tamás Sándor úgy látja, hogy a magyar egységet helyre kell állítani. /Bodor János: Meg kell keresni a közös pontokat (Kampányúton az RMDSZ). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 5./
2008. május 24.
Korodi Attila környezetvédelmi miniszter, Tamás Sándor képviselő, az RMDSZ megyei tanácselnök-jelöltje és Lőrincz Zsigmond kovásznai polgármesterjelölt május 23-án akácfacsemetéket ültetett Kovásznán. Lőrincz Zsigmond polgármesterjelölt ismételten megemlítette a környezetvédelmi miniszternek a város szennyvízcsatornájával és a csomakőrösi szemétteleppel kapcsolatos gondokat. Korodi elmondta, hogy a környezetvédelmi tárca által Kovásznának juttatott pénzügyi támogatásból el lehet kezdeni az új szennyvízcsatorna kiépítését, és megígérte Lőrincznek, hogy a választások után kiegészítik a támogatást. /Bodor János: Csemeteültetés zöldminiszterrel. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 24./
2008. május 24.
A Magyar Polgári Párt (MPP) kovásznai szervezete nyilvános közvitára hívta Lőrincz Zsigmondot, az RMDSZ polgármesterjelöltjét Zsuffa Leventével, az MPP polgármesterjelöltjével. A kovásznai RMDSZ közleményben válaszolt a meghívásra, melyben leszögezték: ,,Jelöltünk nem zárkózik el az érdemi vitától, de az MPP polgármesterjelöltjét nem tartja méltó vitapartnernek. Zsuffa Levente polgármestert jól ismerjük, ismerjük munkamódszereit, temperamentumát, az elmúlt nyolc év alatt számtalanszor megtapasztaltuk ellenszenvét szervezetünkkel szemben. Nem hisszük, hogy az MPP színeibe öltözve jelleme kicserélődött volna. Felidézzük a négy évvel ezelőtti kampány eseményeit, amikor az RMDSZ hívta vitára az akkor függetlenként induló Zsuffa Leventét, aki az okfejtésben alulmaradva, magyarázat nélkül hagyta el a vita helyszínét. ” /Bodor János: A kovásznai RMDSZ elutasította a vitát. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 24./
2009. január 12.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármesterének meghívására Ojtozon egyeztettek a Kovászna és Hargita megyei önkormányzatok és városok vezetői: Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy, Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda, Bunta Levente, Székelyudvarhely, Rácz Károly, Kézdivásárhely és Lőrincz Zsigmond, Kovászna polgármestere január 10-én és 11-én tárgyalt a közös gondok megoldásáról. A két megye önkormányzati vezetői eldöntötték, hogy Székelyföldet hálózati rendszerben fejlesztik. Összeállították azt a tevékenység- és eseménylistát, amelyet az elkövetkező időszakban közösen kívánnak megvalósítani: A területi autonómia megvalósítása érdekében háttéranyagokat és felméréseket készítenek, ezeket Memorandum formájában összefoglalják. Közös fellépés az energetikai ellátás és a közbeszerzések terén. Székely monográfia kiadása, hogy ez alapján elkészíthető legyen a Székelyföldi honismereti tankönyv. Székelyföldet ismertető kiadványok megjelentetése. Szorgalmazzák egy olyan kiadvány létrehozását, amely rendszeresen és ingyenesen eljut minden székelyföldi háztartásba, amely a közösségi identitás-erősítését szolgálja. Székelyföldi gyűjtőhonlap létrehozása, Székelyföld hírügynökség megalapítása, amely naponta összegyűjti a híreket és továbbítja angol és német nyelven is. Egységesíteni és ésszerűsíteni a mezőgazdaság és vidékfejlesztési terveket. A székelyföldi termékek közös népszerűsítése – szekelytermek.ro. Székelyföldi értékek megjelenítése. Események közös szervezése. Rendszeres tapasztalatcsere, a magyar- és kétnyelvű formanyomtatványok használatának elterjesztése a hivatalokban. Az egyeztetések körét bővítik, további székelyföldi városok képviselői kapnak majd meghívást, elsőként Szováta, Maros megyéből. /Közös feladatlistát állítottak össze a székelyföldi önkormányzati vezetők. = Erdely. ma, jan. 12./
2009. március 24.
Hargita és Kovászna megye tanácsa összehangolja fejlesztési stratégiáit – többek között erről döntött a hét végén a két megye tanácselnöke Borospatakon. A március 21-22-ei találkozón részt vett Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke, Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere, Lőrincz Zsigmond, Kovászna polgármestere, az egyeztetésekbe a Maros megyeieket is bevonják. Mindkét megyének van már elkészült fejlesztési stratégiája, ezeket kell összehangolni és közösen kidolgozni az ágazati stratégiákat – hangsúlyozta a két megyei tanácselnök. A fejlesztési stratégiák összehangolását a két megyemenedzser végzi el. Fel kell mérni Székelyföld épített örökségét – hangzott el Borospatakon. Megegyeztek abban, hogy „Székely kapu” programot indítanak. Évente 100 székely kapu rendbetételét és/vagy megfaragását támogatják. Hargita megyében ezt a programot már elkezdték. A „Barangolás Háromszéken” mintájára megjelentetnek egy „Barangolás Székelyföldön” című kiadványt, amely bemutatja a térség értékeit. Közös költségvállalással indítják el a „Székely termék” és a „Székelyföldi termék” minősítési folyamatát és a márka bevezetését. Felmerült, hogy a Hargita Háló nevet viselő teleházas programot Székelyföld Hálóvá alakítják, amelyhez Háromszék is csatlakozik. /Székely kapu program. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 24./
2009. július 21.
Tíz év után újra üzembe helyezték a kovásznai és kommandói kisvasutat Greg Hocevar osztrák vállalkozó jóvoltából, aki évek óta régi gőzmozdonyok és keskeny nyomtávú vasutak megmentésén fáradozik. Lőrincz Zsigmond, Kovászna polgármestere elmondta, ha sikerül megegyezni Greg Hocevárral, a kisvasút egész nyáron, minden hétvégén menetrendrendszerűen szállíthatja a nosztalgiavonatozásra vágyó turistákat. A kisvasút a Tündérvölgyben a gravitációs siklóvasúton keresztül csatlakozott a kommandói erdei vasútvonalhoz. A sikló a világon egyedülálló ipartörténeti műemlék, a leleményes szerkezet 1232 méter hosszú, 327 méteres szintkülönbségen közlekedik. A kisvasút utoljára 1999 októberében működött. Jelenleg a vasúti pálya csak a kovásznai szakaszon, a Tündérvölgyben a siklóig használható néhány kilométeren. /Bíró Blanka: Tíz év után helyezték üzembe a Kovászna megyei kisvasutat. = Krónika (Kolozsvár), júl. 21./
2009. augusztus 18.
A kovásznai önkormányzat ajándékaként augusztus 5-én egy székely kaput szállító kamion indult el a település testvérvárosába, Gyulára, ahová megérkezett – miután a székelyek kifizették a magyar hatóság rájuk kiszabott 400 ezer forintos büntetését. Lőrincz Zsigmond, Kovászna polgármestere elmondta, nem akartak üres kézzel menni az augusztus 15–16-i gyulai városnapokra, széleskörű összefogással faragtattak a kovásznai ezermesterekkel egy szép székely kaput, amivel az egyik helyi vállalkozó kamionja szívességből elindult az anyaország felé. A határon a magyar fináncok nem akarták elhinni, hogy egy székely kaput csak úgy el lehet ajándékozni. Miután a kovásznaiak bemutatták a gyulai önkormányzattal történő levélváltásukat, azt kezdték vizsgálni, nem rejtettek-e el valami tilosat a kapu gerendázatában. Találtak viszont a gépkocsivezető tachográfjával valami apróságot. A járművek műszaki felügyeletével megbízott szegedi hivatalnok kijelentette: 400 ezer. Ilyen esetben 50-től 400 ezerig terjed a büntetés lehetséges nagysága. Ő a maximumot szabta. Később is csak annyit mondott: „akinek van pénze székely kapura, az fizessen”. A székelyek pedig fizettek. Segélykérő telefonjukra az otthoniak összeadták a pénzt, és átutalták az egyik gyulai bankba. Augusztus 15-én a kaput felállították. Az ünnepségen ott volt a gyulai határszakasz teljes vezérkara – tán még az a szegedi hivatalnok is, aki a 400 ezer forintos büntetést kiszabta – s koccintottak a legendásan jó magyar–magyar barátságra. /Balogh Géza: Bírság a székely kapuért. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 18./
2009. október 12.
A térség fejlesztésének lehetséges stratégiáit mutatták be Sepsiszentgyörgyön a „Sikeres Székelyföld. Település-arculat – turizmus” nevű konferencián, amelyet a két székely megye önkormányzata és a Székelyföld Fejlesztési Intézet szervezett. Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök szerint a jelen legnagyobb vállalkozása, hogy szakmai fórumokon megalkotják Székelyföld jövőképét. Olosz Szabolcs, a Székelyföld Fejlesztési Intézet ügyvezető igazgatója kifejtette: a fórumsorozat olyan témákkal foglalkozik, mint a településarculat, a tudáshasznosítás, a környezettudatosság, a felnőttképzés és a vízhasználati kultúra. Az ez irányú tanulmányokat kötetben kiadó Biró A. Zoltán csíkszeredai egyetemi tanár szerint Székelyföldön létezik sok sikeres egyéni vagy helyi kezdeményezés, és ezeket kellene egy működő rendszerbe kapcsolni. Olosz Szabolcs rámutatott: a gyógyturizmus sikere nagymértékben függ az adott település arculatától. A székelyföldi gyógyturizmus fejlesztéséhez tett javaslatot Lőrincz Zsigmond Kovászna város polgármestere is, aki egy balneo-turisztikai hálózat létrehozását kezdeményezte. /Kovács Zsolt: Székelyföldi sikerstratégiák. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 12./
2009. november 7.
November 6-án a kovásznai temetőben emlékeztek Fábián Ernő /Kovászna, 1932. okt. 12. – Kovászna, 2001. aug. 9./ sírjánál határon innen és határon túlról érkezett tisztelői a 75 éve született filozófus tanárra, íróra, gondolkodóra, a Háromszék egykori vezércikkírójára. Jelen voltak a város és a megye RMDSZ-es elöljárói, az MPP helyi képviselői, egykori tanár kollégák, volt tanítványok és Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke. A temetői megemlékezés után a Héphaisztosz Szálló konferenciatermében emlékkonferenciára került sor, amelyet Tamás Sándor megyei tanácselnök és Lőrincz Zsigmond polgármester nyitott meg. Az ünnepi megemlékezést a Fábián Ernő Szocio-kulturális Egyesület a megyei tanács támogatásával szervezte. /Bodor János: Fábián Ernőre emlékeztek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 7./
2010. augusztus 7.
Válságban a kultúra Háromszéken (Elbocsátás művelési intézményeknél)
Igen érzékenyen érinti a háromszéki kulturális intézmények — művelődési központok, múzeumok, könyvtárak, színházak — tevékenységét a kormány utasítására az önkormányzatok által végrehajtott létszámcsökkentés.
Szerencsésebb esetben az intézmények a be nem töltött állások felszámolásával oldják meg a helyzetet — mint például a Székely Nemzeti Múzeumban. Másutt azonban számos alkalmazottól kell megválniuk az intézményeknek — például a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola vagy a Bod Péter Megyei Könyvtár esetében —, és ennek következményei riasztóak lehetnek.
A múzeum megússza
Úgy tűnik, különösebb „vérveszteség” nélkül ússza meg a kötelező leépítést a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum. Vargha Mihály igazgató szerint az előírt tizennyolc munkahelyes leépítést úgy oldják meg, hogy felszámolják a létező, de az alkalmazási tilalom miatt betöltetlen állásokat. Ennek következtében egyetlen munkatárstól sem kénytelen elköszönni a múzeum vezetője. „Szívfájdalommal mondunk le a megfelelő működésünkhöz feltétlenül szükséges posztokról, de így legalább senkit sem kell utcára tennünk” — fogalmazott az igazgató.
A részben szerencsés helyzet előidézéséhez az is hozzájárult, hogy a múzeum 2009 végén már elköszönt attól a tizenkét munkatársától, akik nyugdíjasként tevékenykedtek.
Gondban a könyvtár
A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban korántsem ennyire fájdalommentes az átmenet. „Nekünk hét és fél munkahelyet kell megtakarítanunk, amit betöltetlen állások felszámolásával, szerkezeti átalakításokkal, illetve fél munkaidős állás felajánlásával igyekeztünk megoldani — tájékoztatott Szonda Szabolcs igazgató. — Három és fél állást azonban, sajnos, így is csak leépítéssel tudunk felszámolni.” Az intézményvezető jelezte, hogy a könyvtár szakmai és az adminisztratív részét egyaránt érinti a tényleges „karcsúsítás”, konkrétumokat azonban nem mondott, arra való hivatkozással, hogy a döntést elsőként maga szeretné közölni az érintettekkel. Szonda Szabolcs egyelőre nem tudja, de valószínűsíti, hogy a személyzetcsökkentés jövőben a könyvtár nyitvatartási rendjét, az elkezdődött digitalizálási munka ritmusát, az intézmény promóciós tevékenységét is érzékenyen érinti.
A legnagyobb érvágás
A megyei önkormányzati alárendeltségbe tartozó intézmények közül a legnagyobb érvágást a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola kénytelen elviselni. Az elmúlt tanévben 650 hallgatót kiszolgáló iskolában 48 tanár adott órát, közülük 24-en az intézmény teljes körű alkalmazottjaiként. A sürgősségi kormányrendelet nyomán Szilágyi Zsolt igazgatónak 15,5 állás megszüntetését kell kigazdálkodnia, ami a részmunkaidős munkatársak egy részétől való elköszönést jelenti. A várható következmények igencsak riasztóak: megszűnik az iskola kézdivásárhelyi és bodzafordulói kirendeltsége, a baróti pedig erősen szűkíti kínálatát. Az említett városokból származó érdeklődők a sepsiszentgyörgyi iskolában képezhetik magukat, ahol a tanárok 50—100 százalékos óranövekedés és 25 százalékos bércsökkentés mellett igyekeznek majd fenntartani az iskola hírnevét. (Csinta)
Az M Stúdió alkalmazott is
„Gyerekének” elvesztésével, de alkalmazottak elbocsátása nélkül úszta meg a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes a leépítési hullámot. Az elmúlt időszakban nagy volt a mozgás az együttesnél, sokan elmentek, adminisztratív személyzet és táncosok egyaránt, az alkalmazások zárolása óta tíz betöltetlen állás gyűlt fel — ezeket írta most le Deák Gyula, a táncegyüttes vezetője. Fájlalja viszont, hogy meg kellett válnia az M Stúdiótól, hiszen a Háromszék Táncegyüttes édesgyermeke volt, együtt dolgoztak, közös műszakkal, közös elképzelésekkel.
Az M Stúdió tizenkét fős személyzetét a Tamási Áron Színház vette át, a háromszéki művelődési intézmények közül ez az egyetlen, amely nem csak megmenekült a leépítéstől, de alkalmazni is tudott. Ami meg úgy lehetséges, hogy nemrég módosították a kötelező létszámcsökkentésre vonatkozó rendeletet olyképp, hogy azokra az önkormányzati fenntartású előadói intézményekre nem vonatkozik, melyeket 1989 előtt alapítottak. A Tamási Áron Színház 1948-ban létesült, tehát megmenekült a leépítésektől.
Nem így az Andrei Mureşanu Színház, melyet ugyan 1987-ben alapítottak a Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház román tagozataként, de önálló intézményi státust 1992-ben nyert. A megyeszékhelyi román színháznál a be nem töltött állások megszüntetése mellett még három alkalmazottnak kellett távoznia.
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat által fenntartott harmadik kulturális intézménytől, a Kónya Ádám Művelődési Háztól nem kellett senkinek távoznia, ott a három be nem töltött állást számolták fel.
Papíron nagyarányú leépítés történt még a Kovászna Megyei Művelődési Központnál, itt a húszfős keretlétszámot tizenkettőre csökkentették, elbocsátani viszont csak egy alkalmazottat kellett (takarítónő), miután a hét be nem töltött állást felszámolták. (vop)
A kézdivásárhelyi polgármesteri hivatalhoz költségvetési szempontból két művelődési intézmény, a Vigadó és a Báró Wesselényi Miklós Könyvtár tartozik. A leépítés egyik intézményt sem érinti különösebben, a Vigadó továbbra is négy egész és egy fél műszakban dolgozó munkatárssal marad, míg a városi könyvtártól egy könyvtáros és egy takarítónő nyugdíjba vonulásával senki mást nem kell meneszteni, a könyvtár öt alkalmazottal működik tovább.
A múlt esztendőben alakult színházat nem érinti a karcsúsítás, mert egyesület működteti. (Iochom)
Orbaiszéken Zágon érintett
A kovásznai művelődési ház és a könyvtár egyetlen alkalmazottját sem bocsátják el — közölte Lőrincz Zsigmond polgármester. Tordai Cecília, a művelődési ház igazgatója szerint jelenleg hatan dolgoznak teljes munkaidőben, ketten részmunkaidőben, de ez nem elég, legalább egy teljes referensi állásra lenne még szüksége az intézménynek.
Zabolán sem bocsátanak el, Barátoson is marad a félnormás könyvtáros, itt nincs is kultúrigazgató, mert az otthont visszakapta az egyház, Nagyborosnyón a szerkezeti felépítésben 22 állás szerepel, de csak 13 és fél betöltött, így egyetlen alkalmazottat sem kell útra tenni.
Az orbaiszéki összképet Zágon „rontja”: a leépítés itt a könyvtárost is érinti, teendőit a következőkben a Mikes Kelemen Kulturális Központ igazgatója látja el. (Bokor)
Új korszak előtt a baróti művelődési ház
A baróti művelődési háztól szeptembertől öt személyt bocsátnak el, a könyvelőnőt a polgármesteri hivatalhoz helyezik át, a Gyulai Líviusz Városi Könyvtár három alkalmazottja közül egynek mondanak fel, a négy falusi kultúrotthonban napi kétórás munkaidőben tevékenykedők mindegyikétől megválnak.
A legnagyobb érvágás a művelődési házat érte, hiszen az elbocsátottak közt van az intézmény vezetője, két műsorszervező, a raktáros és a takarító is.
A még hivatalban levő igazgató, Velencei András szerint a leépítéssel nem érnek el jelentős megtakarítást, hiszen a fizetések amúgy sem voltak magasak, a huszonöt százalékos csökkentés után pedig mindössze 500—600 lej lesz az átlagbér, viszont az ingatlan havi bére és téli hónapokban a fűtésszámla nem változik. „A művelődési ház tevékenysége nem csökken jelentősen, hiszen a megtartott műsorszervező-oktató által végzett tevékenységek folytatódnak, viszont komoly gondot okoz majd a kisegítő személyzet hiánya. Két emberre hárul mindaz a feladat, amit nyolcan végeztünk. Nekik kell átvenniük a raktáros, a kasszás és részben a takarítói feladatokat is, nekik kell elvégezniük a plakátolást is, de ezzel egy időben ott kell lenniük az irodákban, termet is kell rendezniük, kapcsolatot kell tartaniuk a partnerintézményekkel, esetenként pedig délután is vissza kell járniuk. Az az érzésem, nehezebb időszak vár a maradókra, mint a távozókra” — nyilatkozta Velencei András. (Hecser) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. szeptember 8.
Székely honfoglalástól tartanak az anyaországban
Nem verték nagydobra a hírt, mégis a közvélemény elé került a Szegeden augusztusban megrendezett I. Székely—Magyar Világtalálkozó alkalmával felállított székely kapuk körüli botrány.
A szejkefürdői Orbán Balázs-kapukhoz hasonlóan felállított nyolc székely kapu — egy-egy minden székely szék részéről — szemet szúrt a közeli tömbháznegyed lakóinak, akik az avatás előtt felgyújtották a Csíksomlyói Szűzanya oltalmába ajánlott csíkszéki székely kaput. A vélemények megoszlanak: többen állítják, hogy a gyújtogatókat politikai indítékkal bátorították, a közelgő önkormányzati választásokra való tekintettel, mások úgy vélik, a székelyek nyomulnak jelképeikkel, és az anyaország elfoglalására készülnek.
Orbaiszék kapujának avatásán jelen volt Lőrincz Zsigmond kovásznai polgármester, a széki RMDSZ-elnök is, aki megerősítette a zavargásokról szóló hírt. ,,Azt hitték, hogy a székelyek elindultak, pedig csak jelkép értékű volt a Székely—Magyar Világtalálkozó alkalmával felállított székely kapuk sora. Egy nemzet vagyunk, egy családhoz tartozunk — ezt akartuk üzenni. Voltak nézeteltérések, de a többség egyetértett a kapuállítással” — nyilatkozta.
Az orbaiszéki kaput Bodor János és fia, Csaba faragta. Ott voltak a kapu állításánál, lapunknak elmondták, hogy az állításra előkészített székely kapukra reggelre ismeretlenek egy-egy levelet tűztek ki. Az orbaiszéki kapu levelét Lajkó Ferenc szegedi lakos aláírása zárja, aki azt kifogásolja, hogy a Vértó-dombra felállított kapuk életveszélyesek az ott szánkózó gyerekek számára. Nem akar revizionista, határkorrekciós elgondolásba belefolyni, csak a gyermekek érdekeit nézi — írja. A gyújtogatást a kapuk állítása és az avatás közötti időszakban követték el, az oltásban a környékbeli tömbházak lakói is részt vettek. A gazoló álnevű internetes felhasználó augusztusi bejegyzésében ez áll: ,,egyetértek azokkal akik felgyújtották, az árukat vissza kéne perelni, és értelmesebb dologra kellene fordítani (akár nagyobb dombra a gyerekeknek). Ne ájuldozzunk már a székelyektől... ők éljenek boldogul Romániában... Magyarország a HAZAIAKÉ.” Gyalázatos dolog ilyeneket állítani és politikai kampány részeként lejáratni az emlékművet — vélekedik Bodor.
Pigniczki Zoltán szegedi lakos vállalta, hogy lapunknak nyilatkozik. Elmondta: a Vértó-dombon már korábban is állítottak emlékművet, a székely kapuk csak kiegészítik azt. Véleménye szerint politikai felbujtás áll a dolog mögött, nevezetesen a szegedi szocialista polgármesternek állhatott ez érdekében. A városban az általános közvélemény nem ítéli el a székely kapuk állítását. Sőt, ő és még sokan mások örülnek a székely szimbólumnak, a nemzeti összetartozás jelképének tartják — mondta.
A székely kapukat vállalkozók támogatásával állították. A kézdiszéki kapu állítását Nagy Lajos vállalkozó segítette, ő is ott volt az avatóünnepségen. Meglátása szerint ,,a rendesen gondolkodók, szépet szeretők” köre csak jót mondott az emlékműről. Volt azonban egy réteg, az ,,ellenzősök”, akik azt kérdezték: minek állították ezt az emlékművet? Ők voltak azok, akik inkább ünnepelték az éppen akkor átadott új villamosokat, a meghosszabbított vonalat — fogalmazott
Bokor Gábor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. szeptember 9.
Döbbenetes rongálás
Nem verték nagydobra a hírt, mégis a közvélemény elé került a Szegeden augusztusban megrendezett I. Székely–Magyar Világtalálkozó alkalmával felállított székely kapuk körüli botrány. A szejkefürdői Orbán Balázs-kapukhoz hasonlóan felállított nyolc székely kapu – egy-egy minden székely szék részéről – szemet szúrt a közeli tömbháznegyed lakóinak, akik az avatás előtt felgyújtották a Csíksomlyói Szűzanya oltalmába ajánlott csíkszéki székely kaput. A vélemények megoszlanak: többen állítják, hogy a gyújtogatókat politikai indítékkal bátorították, a közelgő önkormányzati választásokra való tekintettel, mások úgy vélik, a székelyek nyomulnak jelképeikkel, és az anyaország elfoglalására készülnek.
Orbaiszék kapujának avatásán jelen volt Lőrincz Zsigmond kovásznai polgármester, a széki RMDSZ-elnök is, aki a Háromszéknek megerősítette a zavargásokról szóló hírt. ,,Azt hitték, hogy a székelyek elindultak, pedig csak jelkép értékű volt a felállított székely kapuk sora” – nyilatkozta. Pigniczki Zoltán szegedi lakos sajtónyilatkozatában viszont elmondta: a Vértó-dombon már korábban is állítottak emlékművet, a székely kapuk csak kiegészítik azt.
Véleménye szerint politikai felbujtás áll a dolog mögött, nevezetesen a szegedi szocialista polgármesternek állhatott ez érdekében. Szerinte a többség nem ítéli el a székely kapuk állítását. Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti)
2011. január 27.
Visszavonták a határozatot (Kovászna)
Nem lesz hivatalos ünnep március 15. Kovásznán. A prefektúra felhívására a helyi tanács visszavonta korábbi határozatát, mely hivatalosította az ünnepet. A jegyző korábban nem láttamozta a határozatot, úgy értékelte, a tanács túllépte hatáskörét. Ugyanezt állapította meg a prefektúra is.
Cseh Béla MPP-s városi képviselő azt kérdezte: miért irritálja a prefektúrát a dátum? Hargita megyében március 15. lehet hivatalos ünnep, nálunk nem — mondta. Nicolae Enea úgy értékelte, Romániában december elseje kell hogy legyen mindenki ünnepe. Erre Lőrincz Zsigmond polgármester így reagált: a történelem olyan-amilyen, de be kell tartani a törvényeket. A tanács egy tartózkodással, két ellenszavazattal (mindkettő MPP-s) vonta vissza a korábbi határozatot. Ennek ellenére március 15-e szabadnap lesz a városháza és alárendelt intézményeinek alkalmazottjai számára. A polgármester megegyezett a szakszervezettel, a kollektív munkaszerződésbe foglalják ezt, valamint november elsejét is.
Bokor Gábor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. szeptember 5.
Erkel zenéje nemzeteket köt össze (Szobrot avattak Kovásznán)
Görgényi Ernő, Kiss László és Lőrincz Zsigmond leleplezték Erkel Ferenc mellszobrát
A hét végi kovásznai városnapok legkiemelkedőbb pillanata volt az Erkel Ferenc-szobor avatóünnepsége. Tegnap délben a központi parkban, a borvízpavilon közelében felállított szobrot a testvértelepülések képviselőinek jelenlétében Gyula város polgármestere, dr. Görgényi Ernő, és Kovászna vezetője, Lőrincz Zsigmond leplezte le, majd írta alá az adományleveleket. A köztéri alkotás Gyula város adományaként került a fürdővárosba, alkotója Kiss László György, aki személyesen is jelen volt az avatóünnepségén.
Ünnepi beszédében Görgényi Ernő elmondta, a gyulai adomány egyféle viszonzása a kovásznai közösség ajándékának, a székely kapunak, melyet a város legszebb parkjának bejáratához állítottak fel. A székely kapu az összetartozás, testvériség jelképe lett, itt tartják évente a Trianon-megemlékezést – mondta a polgármester. A testvériség lényegét Nyerges Attila költő szavaival fogalmazta meg: történjen bármi, amíg élünk s meghalunk, mi egy vérből valók vagyunk. Erkel a magyar zenei kultúra talán legnagyobb alakja, de több is ennél, zenéje népeket, nemzeteket köt össze, a zene határoktól és nyelvektől függetlenül mindenkié, és mindenki számára érthető – hangsúlyozta. Kiss László nagyon röviden szólt a jelenlévőkhöz, mint mondta, nem kenyere a beszéd, inkább az alkotás. Köszönetet mondott Kovászna vezetőségének, hogy központi, forgalmas helyre került alkotása. A csíkszeredai magyar főkonzulátus képviseletében dr. Mélykúti Ferenc vezető konzul hosszabban beszélt Erkel Ferenc életművéről, örökségéről, amely tovább él alkotásainak, cselekedeteinek építő hatásában is. A Magyarok Világszövetségének elnöke, Patrubány Miklós a szobor alkotójának meghívására vett részt az ünnepségén. Nemsokára San Francisco operájában adják elő Erkel Bánk bánját, és nem kisebb személyiség, mint a világhírű Placido Domingo énekli majd a Hazám, hazám áriát – mondta. Ha Placido Domingo magyar nyelven énekli a Hazám, hazámat, elvárjuk, hogy a román operaénekesek is megtegyék ezt – hangsúlyozta, majd megadta a hangot a magyar és székely himnusz eléneklésére. A szoboravató ünnepség az emlékkoszorúk elhelyezésével ért véget. Az eseményt ünnepélyesebbé tette a Tiszta szív kórus és a Pastorala kamarakórus fellépése.
Bokor Gábor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. november 19.
Felavatták Fábián Ernő szobrát
Kétszáznál is több kovásznai, idegenből érkezett vendég gyűlt össze tegnap kora délután a fürdőváros központi parkjában a Fábián Ernő-szobor leleplezési ceremóniáján.
A szoboravató legmagasabb rangú vendége Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár és Füzesi Oszkár magyar nagykövet volt, megjelentek a hazai magyar politikai élet képviselői, választott tisztségviselők és főként azok a kovásznaiak, háromszékiek, akiket egykoron élő kapcsolat fűzött a város nagy szülöttjéhez.
Tíz évvel halála után végképp hazajött Kovászna büszkesége, aki elnyerte az utókor tiszteletét, és akinek életműve előtt fejet hajtunk – mondta rövid ünnepi beszédében Lőrincz Zsigmond polgármester. Németh Zsolt a XX. század egyik legkiemelkedőbb személyiségeként említette Fábián Ernőt, akit fiatal korában volt szerencséje megismerni. A rendszerváltás korában politizáló ifjak mestere volt, a ma cselekvőképes politikusokként tevékenykedők tanítója. "Fábián Ernő arra tette fel az életét, kivételes elméjének minden erőfeszítését arra irányította, hogy szolgálja a magyarság közösségének megmaradását" – mondta ünnepi beszédében Németh Zsolt, aki tanítványként ápolója és éltetője Fábián Ernő szellemi elő- és utóéletének. A kovásznaiak Ernő bácsijára sokféleképpen lehet emlékezni – állapította meg az államtitkár –, például úgy, mint a diákok nemzedékeit tanító és emberségével, szellemi igényességével nevelő pedagógusra, mint fontos neveléstudományi írások szerzőjére, mint Szabó Dezső, Apáczai Csere János vagy Eötvös József eszmevilágát értő módon elemző irodalomtudósra. Vargha Mihály szobrászművész a közös munka eredményeként megszületett műként értékelte a szobrot, megvalósításában sokan segítettek, és abban is, hogy Fábián Ernő sokféle arcából egyet sikerüljön kovácsolni – mondotta. Sógor Csaba europarlamenti képviselő saját találkozását elevenítette fel ünnepi beszédében, A példaadás erkölcse című kötet kapcsán ismerhette meg Fábián Ernő szellemiségét – mondta.
A szoboravatón közreműködött Thiesz Katalin népdalénekes, valamint Debreczi Kálmán színművész, aki Nagy László Tűz, és Wass Albert Ki a magyar című versét szavalta. Utóbbiról megjegyezte: biztosan Ernő bácsi is ezt választotta volna. A szobrot Fábián Márta, Németh Zsolt és Lőrincz Zsigmond leplezte le, majd a tömeg együtt énekelte a magyar és székely himnuszt. Délután a Clermont Szálló előadótermében Fábián Ernő-emlékkonferenciát tartottak Az előadások után bemutatták Eötvös József A nemzetiségi kérdés című kötetét (Kriterion Kiadó, 2011), melynek anyagát Fábián Ernő válogatta, de kiadását nem érhette meg.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. február 22.
Fórum az önrendelkezési jogról
Három helyszínen: Illyefalván, Kovásznán és Sepsiszentgyörgyön tartott tegnap lakossági fórumot az Erdélyi Magyar Néppárt, védnöke, Tőkés László jelenlétében. A kovásznai találkozón Tőkés kemény szavakkal illette az RMDSZ-t és az MPP-t. Lőrincz Zsigmond polgármester végül felháborodottan elhagyta a termet.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2012. április 13.
Antal Árpádot támogatja az EMNP Sepsiszentgyörgyön
Antal Árpádot, Sepsiszentgyörgy jelenlegi RMDSZ-es polgármesterét támogatja az idei helyhatósági választásokon az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). Bedő Zoltán, a néppárt sepsiszentgyörgyi alelnöke csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, négyórás maratoni beszélgetés után a párt sepsiszentgyörgyi közgyűlése 90 százalékban Antal Árpád mellett tette le a voksát.
„Az EMNP nem valami ellen, hanem valamiért dolgozik, már a megalakuláskor az volt az elv, hogy a megfelelő embereket támogatjuk. Antal Árpád a négy év alatt bebizonyította, hogy akar és tud tenni a közösségért, és az autonómia elkötelezett híve” – mondta Bedő Zoltán.
Mint arról beszámoltunk, Antal Árpád személyesen ajánlott együttműködést az EMNP-nek, a néppárt ugyanakkor a Magyar Polgári Párt (MPP) képviselőivel is tárgyalt. Bedő Zoltán elmondta, nem tudták felvállalni az MPP-vel az összefogást, mert a polgári párt nem rukkolt elő polgármesterjelölttel, ám közös listát és alpolgármesteri tisztséget kért.
Az EMNP Sepsiszentgyörgyön saját listával indul, jelöltjeiket jövő héten rangsorolják. Nemes Előd, a párt háromszéki elnöke hangsúlyozta, az EMNP azért alakult, hogy önállóan méretkezzen meg, a választási együttműködésre a rendhagyó esetekben van szükség. Nemes Előd úgy véli, a közös lista ellen szól, hogy az MPP ebben rejtené el az elmúlt négy év gyenge teljesítményét, mellette az, hogy a közös lista tíz százalékkal több szavazatot hozna. Közel húsz háromszéki településen van igény az együttműködésre, előfordulhat az is, hogy a néppárt más RMDSZ-jelöltet is támogat, tette hozzá.
Az EMNP csütörtökön nyilvánosságra hozta a Háromszéken végzett felmérés részleges eredményeit is. Eszerint Sepsiszentgyörgyön 106 megkérdezett magyar közül 67 az RMDSZ-t, 31 az EMNP-t és 8 az MPP-t támogatja, Háromszéken pedig 70-en voksolnának az RMDSZ-re, 29-en az EMNP-re és 8-an az MPP-re. Antal Árpád a magyar lakosság körében 90, míg a teljes lakosság körében 70 százalékos támogatottságot élvez.
Lőrincz Zsigmond, Kovászna jelenlegi RMDSZ-es polgármestere ennél is nagyobb népszerűségnek örvend, mivel jobban meg tudta szólítani a román lakosságot, mondta Nemes Előd.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)
2012. június 11.
Háromszéken tarolt az RMDSZ
Nagy volt a hangzavar tegnap este az RMDSZ eredményt váró sepsiszentgyörgyi rendezvényén, a Park vendéglő előtti téren összegyűltek a jelöltek, támogatók, s az újságírók többsége is itt várta a párhuzamos számlálást, a tapasztalat szerint ugyanis ez a leggyorsabb módja a végleges eredmények megismerésének. Háromszéken a részvétel jelentősen jobb volt, mint négy évvel ezelőtt, a szavazásra jogosultak 54,47 százaléka adta le voksát. Ahogy telt az idő, és érkeztek az eredmények, úgy vált mind mámorosabbá a hangulat, „Győztünk, győztünk!” – hangzott jobbról is, balról is. Település- és polgármesternevek röpködtek, fél tizenegy felé már lehetett tudni, hogy Bokor Tibor győzött Kézdivásárhelyen, és hamarosan érkezett a hír, az MPP elveszítette Barótot is, Lázár-Kiss Barna lett az erdővidéki központ polgármestere 2035 vokssal, Nagy István 1215 szavazatot kapott. „Megvan a legnagyobb győzelem” – hangzott az újabb bejelentés, valóban meglepő hír érkezett: az alig 9 százalékban magyarok lakta Előpataknak magyar polgármestere lesz, Kovács László felülkerekedett három román ellenjelöltjén. Fél tizenkettőig csupán két községben nem született RMDSZ-es győzelem: Nagyborosnyón az EMNP-s Szőcs Levente nyert, Maksán szintén néppárti polgármester lesz, Bács Benke László. Független nyert Nagybaconban, az MPP által támogatott Simon András. Hivatalos, jegyzőkönyv szerinti eredmény először Sepsibükszádról érkezett, az RMDSZ-es Bács Márton Csaba a voksok kétharmadát, 621 szavazatot szerzett meg, Mikóújfaluban Nyáguj Vilmos maradt a polgármester, fölényes győzelmet aratott MPP-s vetélytársával szemben. Dálnokon RMDSZ-es, de új polgármester lesz: Bartók Ede Ottó. Gyorsan érkeztek a hírek azokból a községekből, ahol egyetlen jelölt volt: Kökösből, Rétyről, Sepsibodokról, Gidófalváról, és már éjfél előtt lehetett tudni, hogy Sepsikőröspatakon is megtört Silviu Ioachim uralma, Kisgyörgy Sándor lesz a község polgármestere. Kommandón újrázott Kocsis Béla, Málnáson Kasléder József. Gelencén MPP-s győzelem született, Cseh József lesz a polgármester – hangzott el éjfél után alig pár perccel, Árkoson Máthé Árpád folytathatja eddigi községvezetői munkáját, Zágonban Kis József fölényesen nyert. Illyefalván Fodor Imre marad a polgármester, 80 százalék fölötti győzelmet aratott, és Gelence kivételével a felső-háromszéki falvakban RMDSZ-es győzelem született: Barátoson Keresztély Csaba, Bereckben Dimény Zoltán, Csernátonban Bölöni Dávid, Esztelneken Varga Attila, Kézdialmáson Molnár István, Kézdiszentkereszten Páll Endre, Kézdiszentléleken Balogh Tibor, Lemhényben Lukács Róbert, Ozsdolán Brânduş Dendyuk Szilveszter, Szentkatolnán Tusa Levente, Torján Daragus Attila. Ráduly István marad Uzon polgármestere, és Ádám Attilának is sikerült újráznia Zabolán, Sikó Imrének Bölönben, Ilkei Ferencnek Vargyason. Kovásznán Lőrincz Zsigmond 80 százalékos győzelmet aratott. Lapzártáig nem érkezett hír Hidvégről és Bardocról. Tamás Sándor háromnegyed egykor érkezett meg Sepsiszentgyörgyre, hatalmas taps és győzelmi zene fogadta (ezt aztán újrajátszották a sorra érkező megválasztott polgármesterekkel), bár megyei eredményeket még nem összesítettek, egyértelmű volt, no meg az RMDSZ megyei elnökeként is learathatta a babérokat a „visszaszerzett” ülésekért. Sepsiszentgyörgyön nem volt kétséges Antal Árpád győzelme, a találgatás a százalékról folyt, sikerül-e megőriznie a 80 százalék fölötti arányt, no meg, hogy milyen összetétele lesz a tanácsnak. A nem végleges, de számottevő eredmények szerint 78 százalékos eredményt ért el Sepsiszentgyörgy polgármestere. Az RMDSZ-nek sikerült megszereznie a kétharmados többséget a városi tanácsban. Az EMNP-nek, a liberális pártnak és a szociáldemokratáknak két-két önkormányzati képviselője lesz, az MPP-nek egy.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. június 13.
Fölényesen nyert a Székelyföldön, veszített a Partiumban az RMDSZ tarolt, a Partiumban viszont sokat veszített az RMDSZ. Míg Kovászna és Hargita megyében megyei tanácselnöki tisztséget és fölényes többséget szerzett a képviselőtestületekben, a Maros megyében megméretkező Lokodi Edit Emőke elveszítette a megyei tanácselnöki tisztségért folytatott versenyt. Szatmár megyében és Szatmárnémetiben nemcsak a megyei tanácselnöki és polgármesteri tisztségeket veszítette el a szövetség, a tanácsban is kisebbségbe került. Akárcsak a Bihar megyei és nagyváradi önkormányzatban, ahol húsz év után ellenzékbe kerülhet az RMDSZ. Kolozs megyében ellenben a mérleg nyelveként megyei alelnöki és kolozsvári alpolgármesteri tisztséget kér a szövetség.
Egyedi eset. Mezei János polgármester és MPP-s csapata újrázni tudott Gyergyószentmiklóson
A RMDSZ-es Lokodi Edit Emőkének nem sikerült megőriznie a Maros megyei önkormányzat elnöki tisztségét, annak ellenére, hogy lényegesen több szavazatot kapott, mint a szövetség listája. Míg megyeszerte 96 324-en (a voksok 37,87 százaléka) szavaztak a szövetség jelöltjére, a magyarellenességgel tarkított, agresszív kampányt folytató balliberális kihívója, Ciprian Dobre 112 265 voksot (40,64) gyűjtött be. A vártnál lényegesen gyengébben szerepelt a Szövetség Marosért névre keresztelt PDL-s alakulat képviselője, Marius Paşcan prefektus, akinek a lakosság mindössze 20,43 százalékát sikerült meggyőznie. Az MPP színeiben induló Bíró Zsolt a szavazatok 4,05 százalékát szerezte meg, ami szám szerint 11 198 voksot jelentett.
„Az eredmények tükrében nem látom értelmét a nyilatkozatháborúnak, inkább a jövőbe tekintek és igyekszem folytatni a nyolc évvel ezelőtt megkezdett munkámat. A megyei tanácsnak folytatnia kell az útjavítást és -építést, a hulladéktároló kialakítását, a repülőtér fejlesztését, a motorversenypálya megépítését. Ugyanakkor folytatnunk kell az uniós pályázatok lehívását” – fogalmazta meg az elkövetkezendő négy évre szóló célokat Lokodi Edit Emőke.
Mondandójából érezhető volt, hogy a továbbiakban vállalja az alelnöki tisztséget, amit újságírói kérdésre meg is erősített. Mint hangsúlyozta, ezzel hozzájárulna az önkormányzati munka folytonosságához. A vereséget illetően Lokodi úgy vélekedett, ez elsősorban a románság lényegesen nagyobb szavazókedvének tudható be. Ennek okát pedig elsősorban Dobre nacionalista kampányában (Itt az esély, hogy 12 év után Maros megyét ne a magyarok vezessék! volt a liberális politikus leggyakrabban használt jelmondata) és a Fidesz-vezetők erdélyi jelenlétében látta.
„Bíró Zsolt semmire sem ment a 11 ezer szavazatával, de a fideszes vezetőkkel karöltve elérte, hogy megtévessze a választókat és urnák elé csalogassa a románokat. Ezen a magyar diplomáciának el kellene gondolkodnia” – üzente a hazai magyar ellenzéknek és a budapesti kormányerőknek az RMDSZ tisztségviselője. Kérdésünkre, hogy az MPP-vel ellentétben mennyire érezte az EMNP „hallgatólagos támogatását”, mint ahogy azt Portik Vilmos, az alakulat megyei elnöke megfogalmazta, Lokodi Edit Emőke kifejtette, hogy ő még nem hallott erről a fogalomról.
„Lehet, hogy nem támadtak, de én nem éreztem semmiféle támogatást a részükről. Sőt úgy tudom, inkább Bíró Zsolt megszavazására bíztatták az embereket” – nyilatkozta a Krónikának a leköszönő elnöknő. Kelemen Hunor szövetségi elnök kijelentésére reagálva, miszerint az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete gyengén dolgozott, Lokodi elmondta: ő teljesen másként látja a helyzetet, hisz megítélésében az elmúlt időszakban mindenki nagy erőbedobással dolgozott.
Az RMDSZ hivatalosságai közül – a Fideszen, az erdélyi versenypártokon, a magyarellenes kampányt folytató vetélytársakon és a vásárhelyi szervezeten kívül – egyesek a választópolgárokat is hibáztatják, mert nem járultak megfelelő arányban az urnák elé.
Benedek Imre: többé nem műtök
Hasonló álláspontot képvisel az MPP polgármesterjelöltje, Benedek Imre is, aki a tegnap délelőtti sajtóértekezletén kijelentette: mivel a választópolgárok megbüntették (a szavazatok alig 1,68 százalékát szerezte meg), többet nem hajlandó műteni. „Egyetemi előadótanár és klinikavezetőként fogok dolgozni tovább. Ha kell, műtök Moldvában, Arábiában vagy Magyarországon, de itthon, többé nem” – jelentette ki ingerülten az ismert szívspecialista.
A Maros megyei tanács legnagyobb, 13 tagú frakcióját az elkövetkezendő négy évben is az RMDSZ fogja alkotni. A szövetség egy tanácsost veszített 2008-hoz képest. A Szociálliberális Unió (USL) szintén 13 képviselővel kezdi az új szakaszt, a Szövetség Marosért hattal, míg a populista PPDD kettővel. A marosvásárhelyi önkormányzatban a visszaosztás után az RMDSZ megőrizte 10 tanácsosi mandátumát, a Szövetség Marosért 7-et az USL 6-ot kapott.
Hargita megye: fölényben az RMDSZ
Hargita megyében fölényes győzelmet aratott az RMDSZ: nem hivatalos adatok szerint a szövetség 51 településen állított polgármestert, míg a Magyar Polgári Párt (MPP) színeit képviselő jelölt 5 településen nyert.
A voksok alapján a következő négy évben is Borboly Csaba vezetheti a megyei önkormányzat képviselőtestületét – az elöljáró a szavazatok 69 százalékát gyűjtötte be –, melyben az RMDSZ a tanácsosi mandátumok kétharmadát kapta meg. A végleges eredmények szerint a szövetség 21, az MPP 4, az Erdély Magyar Néppárt (EMNP) és a Szociálliberális Unió (USL) pedig 3-3 képviselőt küld a megyei tanács döntéshozó testületébe. A 2008-as eredményekhez képest az RMDSZ kettővel többet, az MPP pedig hattal kevesebb mandátumot szerzett.
Csíkszeredában 13 RMDSZ-es, 2 MPP-s, 2 EMNP-s és 2 USL-s tanácsosból áll a helyi önkormányzat képviselőtestülete, melyet továbbra is Ráduly Róbert Kálmán (RMDSZ) polgármester vezet. Az elöljárót a szavazatok 64 százalékával választották újra a megyeszékhelyen.
A voksolás eredményét kommentálva Ráduly a Hargita Népe napilapnak úgy nyilatkozott, ebből nem szabad messzemenő konklúziókat levonni, mert a helyhatósági választások elsősorban helyi emberekről, helyi csapatokról szólnak. „Itt a választás nem pártszimpátiák, hanem személyek, csapatok mentén zajlott” – fogalmazott. Mint mondta, elsősorban nem a győzelem ízét, hanem a felelősség súlyát érzi, hiszen munkájuk elismerése mellett az elvárások is nőttek.
Székelyudvarhelyen a polgármesteri tisztség mellett az RMDSZ 11 tanácsosi mandátumot szerzett, míg az MPP-t 5, az néppártot pedig 3 tanácsos képviseli majd a Bunta Levente (RMDSZ) polgármester vezette testületben. Az MPP polgármesterjelöltje, Szász Jenő pártelnök (aki a szavazatok kevesebb, mint 30 százalékával elveszítette a megmérettetést) a néppárt sikeres megosztási kísérletének tulajdonítja a vereséget. A Hargita Népének adott interjújában úgy fogalmazott: a kampányban tudathasadásos állapot uralkodott.
„Az egyik színpadon kampányolt Szász Jenő Kövér Lászlóval, az országgyűlés elnökével, a másikon Tankó László, az EMNP helyi polgármesterjelöltje Németh Zsolttal, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkárával. Arról nem is beszélve, hogy Udvarhelyen a régi hálózatokat is mozgásba lendítették: bizonyíték erre, hogy a románok is az RMDSZ-re szavaztak, nem saját jelöltjeikre. A másik magyarázat, hogy Udvarhely lakossága alig 33 ezer főre csökkent, s főként a jobboldali szavazók vándoroltak külföldre” – magyarázta a napilapnak Szász Jenő.
Gyergyószentmiklóson viszont ismét jól szerepelt a Magyar Polgári Párt: újra polgármestert állított Mezei János személyében, s mivel 11 tanácsosa jutott mandátumhoz, kétharmados többséget tudhat magáénak az önkormányzati képviselőtestületben. A tanács munkájában 7 RMDSZ-es tanácsos is részt vesz.
„Egy dolgot biztosan megígérhetek: a politika nem fog felülkerekedni a város érdekein. Ahogy eddig is tettük, a képviselőtestülettel közösen a városért dolgozunk és nem politizálunk” – mondta el Mezei János.
„Tulipános” Háromszék is
A helyhatósági választások egyértelmű győztese az RMDSZ Kovászna megyében is, ahol 2008-hoz képest az MPP támogatottsága a felére csökkent. Az összesítések szerint az RMDSZ összesen 307 mandátumot szerzett a helyi tanácsokban és 18-at megyei önkormányzatban. A szövetség 35 településen állíthat polgármestert, míg a megyei önkormányzat élén Tamás Sándor újrázhatott.
Tischler Ferenc, a háromszéki RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta, több mandátumot és több települést bíztak rájuk a választók, mint négy esztendővel ezelőtt: „Elveszítettük Maksát és Nagyborosnyót, ahol az EMNP jelöltje nyerte el a polgármesteri tisztséget, Gelencét és Nagybacont, ahol MPP-s elöljáró lesz, de visszaszereztük Kézdivásárhelyt, Barótot, Kőröspatakot és Előpatakot is.” Nem végleges adatok szerint az MPP-nek 62, az EMNP-nek 53 helyi tanácsosa lesz. Nemes Előd, a néppárt háromszéki elnöke a Krónikának elmondta, egy fiatal, mindössze féléves múlttal rendelkező párt a második politikai erő lett Sepsiszentgyörgyön és Háromszéken.
MPP: visszaestünk, fiatalítani kell
Bálint József, a polgári párt megyei elnöke jelentős visszaesésként értékelte az MPP szereplését: míg négy évvel ezelőtt 123 tanácsosuk volt, Kézdivásárhelyen polgármestert állíthattak, majd a választások után az addig független Nagy István baróti polgármester is belépett a pártba. „Építkezni kell a pártban, a fiatalítást már a választások előtt megkezdtük és tovább folytatjuk” – mondta Bálint József.
Sepsiszentgyörgyön Antal Árpád 79,01 százalékos támogatottsággal kezdheti második mandátumát, az önkormányzatba az RMDSZ 14 tanácstagot küld, az EMNP, a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Liberális Párt két-két tanácsosi helyet kap, míg az MPP elveszítette többségét: kilenc helyett mindössze egy képviselőt juttatott be. Kézdivásárhelyen Bokor Tibor, az RMDSZ jelöltje a szavazatok 46,24 százalékával nyerte a választásokat, a tanácsban az RMDSZ kilenc, az MPP és az EMNP négy-négy tanácsi mandátumhoz jutott. Kovásznán Lőrincz Zsigmond több mint 80 százalékot hozott az RMDSZ-nek, és elnyerte a második mandátumát.
A tanácsban az RMDSZ-nek 11 képviselője van, rajtuk kívül öt USL-s képviselő és egy független jutott mandátumhoz. Az MPP és az EMNP nem jutott be a fürdővárosi testületbe, holott az elmúlt négy évben három MPP-s képviselő volt. Baróton Lázár Kiss Barna, az RMDSZ jelöltje győzött és a tanácsban is megvan az RMDSZ-es többség. Tamás Sándor 56,7 százalékkal nyerte el a háromszéki önkormányzat elnöki tisztségét. A 30 tagú megyei tanácstestületben 18 képviselője lesz az RMDSZ-nek, 4 tanácsosa az EMNP-nek, 3 az MPP-nek, ugyancsak 3 a PSD-nek és 2 a PNL-nek. Tamás Sándor úgy nyilatkozott, a következő időszakban elszámoltatják a leköszönő kézdivásárhelyi és baróti MPP-s polgármestereket.
A Szociálliberális Unió (USL) sepsiszentgyörgyi alpolgármesteri tisztséget és megyei alelnökséget követel. Horia Grama, a pártszövetség Kovászna megyei társelnöke hangsúlyozta, választópolgárok 15 százaléka szavazott a szövetségre, ez az eredmény feljogosítja arra, hogy megkapják ezeket a tisztségeket, hiszen így a román közösség is méltóképpen képviselve lenne ezekben a testületekben.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba, Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)
2012. június 22.
Zabolán győzött a pártfegyelem (Románokkal szövetkezett az RMDSZ)
Fokozott izgalom előzte meg a zabolai tanács alakuló ülését. Még az utolsó pillanatban sem lehetett tudni biztosan, ki győz az alpolgármesteri székért folytatott harcban. Hogy érvényesítse akaratát, az RMDSZ a román tanácstagokkal szövetkezett, s győztesen került ki a másik két magyar párttal szemben. A tanácstagok eskütétele után – ahol senki nem élt jogával, és nem mondta magyarul is az esküszöm szót – két frakció alakult. Az RMDSZ és a Szociál-Liberális Szövetség (USL) nyolc taggal, az EMNP és MPP öt taggal alakított tanácsi csoportot. Két alpolgármester-jelölt neve merült fel: az RMDSZ, főként „felső sugallatra”, Demes Botondot, az MPP Fejér Levente leköszönő alpolgármestert javasolta. A nevesítés után az RMDSZ–szociálliberális frakció szünetet kért, majd az orbaiszéki RMDSZ-szervezet elnöke, Lőrincz Zsigmond kíséretében tanácskozni vonult. Ugyanis már korábban felmerült annak a lehetősége, hogy az RMDSZ-ben lehetnek olyanok, akik „tévedésből” vagy meggyőződésből nem a szövetség jelöltjére szavaznak – háttérinformációk szerint ugyancsak beleszólt a széki és a megyei elnökség abba, hogy ki legyen az RMDSZ-es alpolgármester, a vezetőség akarata felülírta a helyi alkukat. Az egység és pártfegyelem végül győzött, Demes Botond nyolc, Fejér Levente öt szavazatot kapott. Ugyancsak tegnap választottak alpolgármestert Barátoson is, ahol újabb négy évre kapott mandátumot Hatházi Lajos.
Bokor Gábor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. szeptember 8.
Ünnepi konferencia Kovásznán
A városiasodás útján 60. évébe lépő Kovásznán tudományos konferenciával kezdődött tegnap a Kovásznai Napok idei kiadása. Az eseményen jelen voltak Nagykanizsa, Pápa, Csenger és Gyula testvérvárosok küldöttei is. A szervezők 175 Kovásznán élő, 1952-ben született – tehát a várossal egy idős – polgárnak címeztek meghívót.
Lőrincz Zsigmond polgármester köszöntötte a meghívottakat, és kiemelte: megtiszteltetésnek érzi a feladatot, mely rá hárul eme jubileum kapcsán. Codrin Munteanu kormánymegbízott hangsúlyozta: büszke arra, hogy kovásznai, és Kovászna városiasodása tekintetében az elmúlt 22 évről beszélt. Simon István, a rendezvény elnöke-moderátora dr. Pozsony Ferenc egyetemi tanárt kérte fel a bevezető tanulmány ismertetésére. Vetített képes előadásában Pozsony Ferenc arról beszélt, hogy mi okból késett a városiasodás Kovásznán.
Dr. Károlyi Attila nagykanizsai történész a székelyek és magyarok „apokaliptikus” különválását elemezte, dr. Szőcsné Gazda Enikő, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársa vetített képes kovásznai fürdőtörténetével folytatódott a konferencia, majd dr. Enea Nicolae főorvos, a fürdőgyógyászok egyesületének elnöke ismertette a helyi gyógyászati adottságokat. Félperces néma tiszteletadással adóztak a résztvevők azon kovásznaiak emlékének, akik nem lehettek jelen az évfordulón, majd a hatvanéves meghívottak díszoklevelet és egy-egy szál szegfűt kaptak. Kádár Kata és Ambrus Ádám helyi diák szolgáltatta a zenei aláfestést, majd a szünet után folytatódott a tudományos előadás-sorozat. Adrian Căşunean archeológus az általunk Tündér Ilona Váraként ismert, több ezer éves erődítménynél végzett ásatások eredményeit ismertette, ezt követően Gyila Sándor a fürdőhelyi kutatások dilemmás vetületeiről beszélt, majd Beke Ernő bemutatta háromszéki képeslapgyűjteményeinek régebbi és újabb köteteit. Molnár János a kovásznai diákszínjátszás, Cseh Béla a helyi kórusmozgalom, Gazda István a kovásznai sportélet, majd Orbán Sándor ny. kultúrotthonigazgató a helyi kultúrélet történetét ismertette. Az előadások sorozatát Kádár Gyula villamosmérnök jövőbe mutató helyzetelemzése zárta. Gazda István javasolta a konferencia anyagának kötetben történő kiadását, erre a polgármester ígéretet is tett.(vox)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. november 8.
A székely zászlóért tüntettek Sepsiszentgyörgyön
A prefektúra, vagyis a kormány képviselőjének otthont adó hivatal előtti akciót Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere hirdette meg.
A szervezők szerint 3-4 ezer résztvevője volt a tüntetésnek, a Mediafax román hírügynökség 2 ezer emberről ír, a prefektúra szerint viszont 800-an voltak ott a megmozduláson. A résztvevők az ellen kívántak tiltakozni, hogy Codrin Munteanu prefektus május óta módszeresen támadja a magyar szimbólumokat, egyebek között a székely zászlót.
A rendezvényen a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) képviselő Tamás Sándor szólalt fel, aki egyebek között üdvözölte, hogy a többi magyar párt is csatlakozott a tüntetéshez. A megyei önkormányzati vezető petíciót adott át a prefektusi hivatalnak, amelyben felszólította Codrin Munteanut, kérjen bocsánatot a székelyektől, ellenkező esetben újabb tüntetések lesznek.
Az RMDSZ, de a Székely Nemzeti Tanács is sérelmezte korábban, hogy a prefektus feljelentette a közigazgatási bíróságon Ráduly Istvánt, Uzon község polgármesterét, amiért a községházára kitűzte a székely zászlót.
A keresetben a prefektus amellett érvelt, hogy Székelyföld nem alkotmányos entitás, így zászlajának kitűzése illegális.
A rendezvény egyetlen felszólalója Tamás Sándor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Háromszéki elnöke volt:
„Aki szelet vet, vihart arat – tartja a népi bölcsesség. A prefektus hergeli a székelyeket, hiszen az elmúlt hetekben, hónapokban úgy szórta a törvényszéki feljelentéseket, mint aki szándékosan vihart akar aratni. El akarja törülni a Kónya Ádám Művelődési Ház nevét. Mindannyian ismertük és tiszteltük a tanár urat. Meg tudja mondani valaki, mi az, ami nem tetszik a prefektusnak? Megtámadta az Incze László Céhtörténeti Múzeum nevét. Mindannyian ismertük és tiszteltük a múzeum-alapítót. Meg tudja mondani valaki, mi az, ami nem tetszik a prefektusnak?
Nézzék meg, ma tettük fel Kovászna Megye Tanácsának épületére – a hivatalos feliratok mellé -, hogy: Megyeháza. Várom, mikor érkezik a törvényszéki idézés...
A prefektus centivel méri, hogy a bodoki sportcsarnokon a magyar vagy a román felírat a nagyobb. Képzeljék el: még az erdei utakat jelző táblákra is kiterjedt árgus figyelme. Újabban azt is vadássza, hogy az Isten hozta köszöntés eltűnjön településeink bejáratairól. Mondják meg nekem, mégis mit kellene felírni egy száz százalék magyar lakosú település bejáratánál?
Megtámadta Háromszék vármegye címeres zászlóját. A címerünkben látható elemek több mint 600 éve a székelyeket jelképezik. Addig, amíg polgármestereink dolgoznak, minket hátulról támad a prefektus. Nézzék meg Sepsiszentgyörgy, vagy Kovászna városa mekkorát fejlődött. Antal Árpád polgármester úrnak és Lőrincz Zsigmond polgármester úrnak köszönhető mindez. Velük szemben itt van a prefektus, aki még egy gyufásdobozt sem hozott ezekbe a városokba, ebbe a megyébe.
Amikor felvonnak egy zászlót, az számunkra két dolgot jelenthet. Vagy azt jelenti, hogy sikerrel ért véget egy küzdelem, vagy azt, hogy éppen most kezdődik el. Ahogy körülnézünk, láthatjuk, hogy mindenki, aki itt van, tudja, de legalábbis a lelke mélyén érzi, azért hoztunk ma ennyi zászlót, mert most egy új küzdelem kezdődik. Az a célunk, hogy megváltozzon ebben az országban a szemlélet.
Az a célunk, hogy a Parlamentben olyan törvényeket hozzanak, amelyek lehetővé teszik, hogy a magyar legyen hivatalos nyelv a Székelyföldön.”
A jelenlévők közt 500 székely zászlót is kiosztottak – ezzel a gesztussal is jelezve, hogy Székelyföld igenis reális. Bár a prefektus nem mutatkozott a rendezvényen, a petíciót, amelyen a következő szöveg áll: „Felkérjük Codrin Munteanu prefektus urat, hogy kérjen bocsánatot a székely néptől” a kormányhivatalnál iktatták.
Tamás Sándor a szimpátiatüntetés végén közölte: „Amennyiben a bocsánatkérés nem történik meg, újabb tiltakozást szervezünk, amelyre elvárunk minden jó szándékú székely-magyar embert. A következő alkalommal mindenki hozzon magával még két embert, és mi a mai 500 zászló mellé, újabb 500-at biztosítunk.”
Erdély.ma
2012. november 28.
Egy este Sylvester Lajossal (Könyvbemutató a Székely Nemzeti Múzeumban)
Dedikálni már nem tudott, mert testi valójában eltávozott közülünk, de mosolyában biztos volt, aki a Múzeum Toleranciatermébe beült tegnap este, és hát mesélni is fog Sylvester Lajos annak, aki a most bemutatott kötetébe beleolvas. A Történettekercsek az idő toronygombjában Gábor Áron utóéletéről készült kordokumentum, a nehéz időkben is kultúrát szervező, furfanggal és kedéllyel is megáldott közíró és szerkesztő munkája.
Emlékét felidézve Vargha Mihály múzeumigazgató elmondta: gyermekkorában teljesen természetes volt, hogy Gábor Áron szobrának, Benedek Elek emlékházának avatására és megannyi más hasonló eseményre jártak, ezek súlyát csak a nyolcvanas években kezdték érezni, amikor már a magyar helységneveket sem volt szabad leírni. A kor ismerete nélkül aligha minősíthetjük a benne élőket, hiszen amikor az ágyúöntő szobrát elhelyezték Kézdivásárhelyen, az ’56-os események sepsiszentgyörgyi elítéltjei még börtönben ültek. Sylvester Lajos egy embertelen korban – amelynek történészi feltárása még hátravan – tudott virágot ültetni a hajszálrepedésekbe, csellel. És eme fegyvertényeket meg kell becsülni akkor is, amikor már a főtéren énekelhetjük a magyar himnuszt. Antal Árpád polgármester megígérte: utcát, teret vagy szobrot is kap az, aki mindig iránytű tudott lenni, és mindig a jó irányt mutatta. Nehéz azok nélkül, akikkel együtt dolgoztunk és terveztünk – említette a napokban hirtelen elhunyt kovásznai kollégáját, Lőrincz Zsigmondot is –, de reméljük, hogy tartani tudjuk a jó irányt, és talpon tudunk maradni. Tamás Sándor megyeitanács-elnök a könyvbemutató napjára hívta fel a figyelmet: Gábor Áron 1814. november 27-én született, és a 200 éves évfordulót, a 2014-es esztendőt Gábor Áron-emlékévnek nyilvánították Háromszéken; két nappal ezelőtt az ünnepet rendező bizottság is megalakult, védnöke és tiszteletbeli elnöke Egyed Ákos történész, tagjai ismert szakemberek, elnöke Váry O. Péter (lapunk munkatársa), aki a Történettekercsek... befejezését végezte el a szerző megbízásából. A Charta Nyomdában eddig megjelent öt Sylvester-kötetről és a félbemaradt tervekről a kiadó, Kisgyörgy Tamás (képünkön) számolt be az emlékektől elfogódottan. Végül azonban mégis a jóízű Sylvester-adomák röpködtek a könyvesasztal körül...
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. január 23.
A „nagy magyar összefogásról”
Ha csak annyit ártottak volna az erdélyi magyarságnak a félrefaragó „autonomisták”, amennyit a parlamenti választásokon, azzal talán még el is lehetne számolni valahogyan, de hogy újabb esetleges károkozásra is készülnek, arra már nehéz lesz magyarázatot találni. Igen, újra Háromszékről, jelesen Kovászna városáról van szó, ahol Lőrincz Zsigmond polgármester korai és tragikus halála miatt új városvezetőt kell választani. Toró T. Tibor pártelnök a parlamenti választásokat és az EMNP szerényke eredményeit követően azt nyilatkozta, hogy pártjának tüsténkedő részvétele nem befolyásolta igazán a magyar képviselet sorsát (ebben félig-meddig még igaza is van!), az orbaiszéki magyar vereségért pedig semmiféle felelősséget nem érez, tekintve, hogy Bodzafordulót és vidékét is ide tagolták, s így több a román szavazó a magyarnál. Megengedem, így lehet, de a magyarok egységes és komoly mozgósításával mégis meg lehetett volna szerezni azt a képviselői helyet.
Toróék most milyen kifogáson törik jó előre a fejüket, ha a több mint kétharmadában székely-magyar Kovászna városában elveszítjük a polgármesteri széket? Az sem lehet mentség és mentelem, hogy a tanács magyar többségű marad, hiszen szomorú tapasztalataink vannak arról például, hogy az ugyancsak magyar többségű marosvásárhelyi tanács hány, számunkra kedvező határozatát gáncsolta el, dobta sutba a város most már bebetonozott román polgármestere, Dorin Florea. Azt is tudjuk, hogyan segíti őt újra és újra hatalomra az egykori székely főváros megosztott magyar lakossága. A városé, mely 22 esztendővel ezelőtt éppen a magyar összefogással híresült el. De azóta sok víz lefolyt a Maroson. Úgy látszik, hogy az Olton, a Feketeügyön és a Kovászna-patakán is zavarosabb vizek kezdtek folydogálni, főleg Toró itteni pancsolásai óta. Nekem nem a pártját támogatókkal van igazán bajom, inkább parancsosztó gazdáival, akik semmi szín alatt nem akarnak számolni. A kovásznai románság összefogott, s forgatókönyvük egyszerű: nevető harmadikként ők ültetik be jelöltjüket a fürdőváros polgármesteri székébe. S lészen tisztogatás!
Székely Hírmondó
Erdély.ma,
2013. február 4.
Thiesz János lett Kovászna polgármestere
Rekordrészvételt regisztráltak Kovásznán a vasárnapi időközi polgármester-választáson, melyet Thiesz János, az RMDSZ jelöltje nyert meg.
Thiesz 63,2 százalékot kapott Kovásznán 15 éve nem tapasztalt rekordrészvételt jegyeztek vasárnap: míg a 2012-es helyhatósági választásokon a lakosság 54,01 százaléka járult az urnák elé, február 3-án a kovásznaiak 63,43 százalékban vettek részt a választásokon. Az időközi választást Thiesz János nyerte meg, az RMDSZ jelöltjére 3795 kovásznai voksolt, így a szavazatok 63,2 százalékát kapta. Málnási Levente, az EMNP jelöltje 158 szavazatot tudhat magáénak, a voksok mintegy 2,6 százalékát, a román pártok által támogatott Popica Sorin független jelölt pedig 2053 (34,2%) szavazatot szerzett vasárnap az összesített adatok szerint.
Thiesz János kiemelte, a siker nem feledteti a novemberben elhunyt polgármester, Lőrincz Zsigmond munkáját: „Bárhol jártam, mindenkinek elmondtam, hogy jobb lett volna, ha nem kerül sor az időközi választásra. Ha azt az utat, amit Lőrincz Zsigmonddal és az RMDSZ csapatával megálmodtunk, együtt tudtuk volna bejárni. Kovászna kiemelt helyet foglal el az emberek szívében, és ezért köszönettel tartozunk Lőrincz Zsigmondnak, illetve Kovászna város lakóinak.”
Lőrincz Zsigmond emlékét idézte fel Tamás Sándor, az RMDSZ Kovászna megyei szervezetének elnöke is, aki kifejtette, a választást tisztességesen vitték végig. Tamás Sándor az eredmények tükrében úgy véli, a román pártok összefogása mozgósította a kovásznaiakat. Annak ellenére azonban, hogy bizonyos körzetekben megemelkedett a román részvétel, az RMDSZ szervezése képes volt ezt ellensúlyozni. „Bár az RMDSZ javasolta, hogy Thiesz János legyen a fürdőváros magyarságának közös jelöltje, az Erdélyi Magyar Néppárt ezt elutasította. Íme, újra kínosan leszerepeltek. Fél év alatt háromszor. Annak ellenére, hogy a megújulást hirdetik, bukott politikust jelöltek. Meggyőződésünk, hogy ha megvalósult volna az összefogás, még több magyar ember tartotta volna fontosnak a részvételt” – fogalmazott az elnök.
Thiesz János megköszönte a kovásznai magyarok példátlan részvételét a választásokon, a népes és lelkes RMDSZ-csapat munkáját, illetve biztosított mindenkit: továbbra is erős csapat áll a fürdőváros élén, és együtt folytatják a megkezdett munkát.
Bús Ildikó
Szekelyhon.ro,
2013. február 5.
Időközi választások: RMDSZ-siker két településen
Fölényes győzelmet aratott az RMDSZ jelöltje Kovászna város és Szentábrahám község időközi polgármester-választásán. A közel tízezer lakosú Kovásznán az RMDSZ színeiben induló Thiesz János korábbi alpolgármester a szavazatok 63 százalékát szerezte meg. Magyar ellenjelöltjére, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) színeiben induló Málnási Levente korábbi polgármesterre a szavazók 2,6 százaléka voksolt. A lakosság harmadrészét alkotó román közösséget képviselő független jelölt, Sorin Iordan Popica a szavazatok 34 százalékát kapta. A választáson a polgárok 60,62 százaléka adta le szavazatát
Tamás Sándor, az RMDSZ Kovászna megyei szervezetének elnöke úgy vélte, ha megvalósult volna az RMDSZ által kezdeményezett magyar összefogás, még több magyar választópolgár élt volna a szavazati jogával. A politikus szerint az EMNP „fél év alatt harmadszor szerepelt le kínosan”. A polgármester-választást Lőrincz Zsigmond polgármester novemberi váratlan halála tette szükségessé.
A 87 százalékban magyarok által lakott Hargita megyei Szentábrahám községben az RMDSZ színeiben indult Simó Dezső Szabolcsot a szavazatok 64 százalékával választották polgármesterré. A Magyar Polgári Párt (MPP) jelöltje, Szász József Albert a szavazatok 19, az EMNP jelöltje, Simó Mózes Zoltán a szavazatok 8 százalékát szerezte meg. A választók 57 százaléka voksolt. Szentábrahámban azért kellett választást tartani, mert a tavaly júniusban megválasztott Szőcs Béla lemondott tisztségéről.
Szabadság (Kolozsvár),
2013. február 25.
Az RMDSZ nem tüntet (Szövetségi Képviselők Tanácsa)
Az RMDSZ nem vesz részt a március 10-i marosvásárhelyi tüntetésen – jelentette be Kelemen Hunor elnök szombaton a szövetség döntéshozó testületének marosvásárhelyi ülésén. Nem akarnak az SZNT és az EMNP utánfutójává válni, ők a szülőföldön maradásért dolgoznak, és azon lesznek, hogy az alkotmánymódosítás során a romániai magyarságot államalkotó tényezőnek nyilvánítsák – ígérte.
Markó Béla szenátor, az RMDSZ volt elnöke az SZKT ülésén kijelentette: a magyar szabadság napja – március 15. – a székelyeké is, és a székelyeknek is a legfontosabb a piros-fehér-zöld zászló. Kifejtette, az RMDSZ sokéves küzdelme áll a mögött, hogy 1997 óta a román államfők és miniszterelnökök is köszöntik a magyar közösséget március 15-én, és hogy 2002 óta az erdélyi magyarok szabadon használhatják ünnepeiken a piros-fehér-zöld lobogót. Hozzátette, nem akarja szembeállítani ezt egy regionális közösség fontos jelképével – a székely zászlóval –, de fontosabb üzenetnek tartja, hogy „egy a zászló”. Ezért azt javasolja, az RMDSZ ne vegyen részt a megmozduláson. Kelemen Hunor – hivatali elődje felszólalása után – közölte: ezt az álláspontot támogatták az RMDSZ szűkebb vezetőtestületei is. „Az RMDSZ nem lesz az SZNT vagy az EMNP utánfutója. Ezt a tüntetést nem mi szervezzük, ezért nem veszünk részt” – jelentette ki. Hozzátette: egy ilyen megmozdulás nem segíti, hanem rontja Székelyföld autonómiájának esélyeit.
Ellenzékben Kelemen Hunor szövetségi elnök politikai beszámolójában hangsúlyozta, az RMDSZ a szülőföld megőrzéséért dolgozik, nem támogat az erdélyi magyarságot megosztó, a szülőföld feladásával számoló szórványstratégiát. Az RMDSZ elnöke ily módon reagált Szász Jenő szavaira, aki a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán a kisebb létszámú Kárpát-medencei magyar közösségek „kontrollált visszavonulásának”, „önkéntes területfeladásának” a lehetőségét vetette fel. Kelemen Hunor rámutatott: az RMDSZ szórványkollégiumok és a szórvány-Székelyföld partnerség működtetésével segíti a kisebbségben élő magyarok identitásának megőrzését, elköltöztetésük ötletét felelőtlennek tartja.
„A legutóbbi SZKT-n még létezett egy halvány reménysugár a szövetség kormányzati szerepére. Ez azóta szertefoszlott, most pedig arra vagyunk berendezkedve, hogy ellenzékből politizáljunk, és egy olyan 70 százalékos többséggel rendelkező kormánykoalícióval állunk szemben, amelynek a mi szavazatainkra nincs szüksége. Így kell megőriznünk eddig megszerzett jogainkat, és meg kell próbálnunk tágítani ezek körét” – kezdte felszólalását a szövetségi elnök. Kifejtette: az RMDSZ-nek az a feladata, hogy az erdélyi magyarság érdekeit érvényesítse az alkotmánymódosításnál, a közigazgatási átszervezésnél. Az alkotmánymódosítás során fontosnak tartják a képviselőház és a szenátus hatásköreinek szétválasztását, korlátozni kell a sürgősségi kormányhatározatok és a felelősségvállalás általi döntéshozatalt, és az RMDSZ kitart az 1-es cikkely módosítása mellett, amelyből a nemzetállamra vonatkozó kifejezést szeretné kivenni, mert az nem felel meg a romániai valóságnak, a nemzeti kisebbségeket pedig államalkotó tényezőként akarják elismertetni – sorolta elképzeléseiket Kelemen Hunor. „A jelenlegi nyolc fejlesztési régió egy csődtömeg” – jelentette ki az idén esedékes régióátszervezés kapcsán, kiemelte: az RMDSZ szakértői több tervezetet is készítenek, amelyeket az önkormányzati tanácsok együttes tanácskozásán mutatnak be március elején, a szövetség pedig csak egy széles körű egyeztetés után hoz politikai döntést.
Üzenetek Budapestnek
„Arról, ami a székely zászló kitűzése kapcsán történt, még nem tudjuk eldönteni, hogy használt vagy ártott nekünk. Nem tudjuk, hogy a magyarországi politikusok nyilatkozatai eredményesebbek-e, mintha diplomáciai úton folytattak volna párbeszédet. Nekünk arra kell törekednünk, hogy ennek kapcsán tereljük vissza a normalitás talajára a történéseket. A segítségnyújtást ebben az ügyben köszönjük, ha az szolidaritásból és önzetlenségből fakad, de ennek ellenére nem árt, ha szólnak nekünk, kapaszkodjunk meg, mert segítség érkezik” – hangsúlyozta a szövetségi elnök. Hozzátette: egyetlen rossz politikai pillanat elég ahhoz, hogy olyan törvények szülessenek meg, amelyek korlátozzák a magyar nyelv használatát vagy a kettős állampolgárok státusát, ilyenekről szó esett a székely zászló körül kialakult, mesterségesen gerjesztett vitában.
Budapestnek üzent Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke is: „Engem nem nagyon érdekel az, hogy jövőre a magyarországi választásokon melyik párt kap több szavazatot Erdélyben. Minket az kell érdekeljen, hogy ne gyűrűzzön be a magyarországi kampány ide, és ne rontsa a közhangulatot, és legyen jó eredményünk az európai parlamenti választásokon” – mondta az RMDSZ politikai alelnöke.
A Szövetségi Képviselők Tanácsa megszavazta az RMDSZ XI. Kongresszusa szervezésére vonatkozó határozatot, továbbá a 2013-as évet Bethlen Gábor- és Kós Károly-emlékévvé nyilvánította, illetve döntött a XI. kongresszus csíkszeredai helyszínéről. Az SZKT szombati ülésén átadták a 2012-es évre odaítélt Ezüstfenyő-díjakat. Évről évre azok a tisztségviselők kapják meg a kitüntetést, akik „jelentős erőfeszítéseket tesznek a szülőföld visszaszerzéséért, az RMDSZ programjának megvalósításáért”. A kitüntetettek között volt, post mortem Lőrincz Zsigmond, Kovászna tavaly ősszel elhunyt polgármestere is. A díjat a család megbízásából Tamás Sándor vette át.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2013. április 11.
Csomakőrösön tudják, mi a dolguk
A Kőrösi Csoma Sándor-napok rendezvénysorozatának utolsó mozzanatai a nagy utazó szülőfalujában zajlottak. Sok résztvevő figyelt fel a Csomakőrös központjában megjelent új emlékműre. Hatalmas sziklatömb márványlappal, mellette strázsáló kopjafa, csinos kerítéssel körülvéve. A csomakőrösi hősi halottak emlékművét március 15-én leplezték le.
Mindaddig csupán Csoma Sándorhoz, a világszerte ismert nyelvtudóshoz, orientalistához kötődő látnivalókat nézhettek meg a Csomakőrösre érkező látogatók. A Csoma-emlékházat, a Csoma-diófákat, az életút-kiállítást, a nagy előd mellszobrát a központban, és nem utolsósorban az 1779-ben épült műemlék templomot, melyben egykoron, 1784. március 27-én Csomát megkeresztelték. Az új emlékmű, a negyvennyolcas, a solferinói csata és a világégések csomakőrösi hősi halottainak nevét megörökítő márványlap a bizonyság arra, hogy Csoma Sándor után is a népük mellett kiálló, nemzetükért vérüket adni nem habozó székelyek születtek és születnek ma is a Kovászna árnyékában meghúzódó kis faluban. Hangsúlyozni kell: az emlékmű születésénél a falu egésze bábáskodott, adatokkal, kétkezi munkával, adományokkal segítettek abban, hogy a hősök példaképként élhessenek tovább.
Nem volt emlékhely
Az emlékmű megépítésének ötlete már jó három éve felvetődött. Elsőként a nőszövetségi konferenciákra, Kálvin-napokra járó csomakőrösi hölgyek figyeltek fel arra, hogy más települések rég lerótták kötelességüket a helyi hősök előtt, szinte mindenhol áll rájuk emlékeztető jel, emlékmű – csak Csomakőrösön nem. Majd jött Debreczi Tamás, és felvetette, hogy a templomkertben szeretne kopjafát állítani hősi halált halt elődjének. Ekkor döntötték el: Csomakőrösön is emlékművet kell állítani a hősi halottaknak – mesélte az emlékműállítás ötletének születését Bende Tamás református lelkész.
A két világháború hőseinek névsorát viszonylag könnyű volt összeállítani. Debreczi Irénke vállalt oroszlánrészt a munkában, küszködését nagyon sokan segítették. A saját szüleitől hallottak alapján, régi gyászjelentők, egyházi anyakönyvek fellapozásával sikerült összeállítani az első és második világháborúban elesett 17–17 kőrösi hős nevét. Az alakuló névsort egy éven át nyilvánosan kifüggesztették, hogy bárki kiegészíthesse azt. Mégis, mikor már márványlapba faragták a neveket, kiderült: még van két hősi halott, akinek nevét meg kell örökíteni. A márványlapon éppen akkora hely maradt, ahová azt a két nevet be lehetett szorítani – mesélte a lelkész.
Közös ügy
Debreczi Irénke néni háza közvetlenül az emlékmű mellett áll. A befejezett munka örömével mondja: „Sokat kellett dolgozni, hogy megépülhessen. Mégis könnyű volt, mert az egész falu odaállt a közös ügy mellé. Ha nem jönnek betont önteni, nem adnak pénzt, nem segítenek jószándékkal, akkor hogyan valósulhatott volna meg?” Mély lélegzetet vesz, s úgy jelenti ki: nagy dolog, hogy az őseinknek legyen méltó emlékhelye. A családjában nem volt hősi halott, de nagyapja az első világháborúban harcolt, hat évet töltött orosz fogságban. Sokat mesélt a háborús időkről, számos hős nevét tőle tudta meg Irénke néni. A nagyapa 1961-ben halt meg, „rajta csüngöttünk, szerettük ezeket a dolgokat, amiket mesélt, megjegyeztem a neveket” – mondja. Édesapjától a második világháborús eseményekről tud. Nem került fogságba, megszökött a frontról, ő is sokat mesélt lányának. A fennmaradt gyászjelentők nagy része Debreczi Gyulánétól származik, aki a maga során nagybátyjától, Ferencz Károlytól szerezte meg azokat. A gyászjelentőkből tudjuk, hogy az első világháborúnak csomakőrösi női hőse is volt: Ferencz Zsuzsa a fronton szolgált, vöröskeresztes ápolóként adta életét a második világháborúban.
Nemzetgyűlésről a csatába
Keményebb dió volt a negyvennyolcas hősi halottak és a solferinói csatában elesett csomakőrösiek névsorának összeállítása – a faluban kevés adat maradt fenn ezzel kapcsolatban. Csomakőrösi származására mindig büszke ember dr. Nagy Lajos. Természetes hát, hogy felkarolta az emlékműállítás ötletét. Levéltári kutatással szerezte meg a Csomakőrösről elvitt anyakönyveket, digitalizált formában. Így kerültek vissza a faluba Kőrösi Csoma Sándor idejéből (!) származó anyakönyvek is. Az emlékműavatáskor dr. Nagy Lajos a korabeli eseményekbe beágyazva mesélt a hősi halottak kiléte utáni kutatásairól. Előadásából tudjuk, hogy az Agyagfalvára összehívott Székely Nemzetgyűlésre legalább három kőrösi ment el. Ők hárman onnan egyenesen az ellenség ellen indultak, életüket adták a szabadságért. „Nem fiatalkori kalandvágy vitte őket az agyagfalvi gyűlésre, hiszen Nagy József ötvenéves volt, és hét gyermeket hagyott itthon, Sidó Sándor még idősebb, 53 éves, és négy gyermek várta volna haza, akárcsak Dants Eleket” – mondta előadásában. Nagy Pál tiszteletes jegyezte fel: Nagy József és Sidó Sándor Magyarsárosnál kapott halálos lőtt sebet az Urbán seregében harcoló galíciai lengyel katonáktól. Az 1859. június 24-én lezajlott solferinói csatában vesztette életét Nagy Tamás. Abban a nevezetes harcban esett el, ahol közel félmillió fős osztrák sereg ugyanekkora francia és olasz katonával szemben harcolt.
Mindenki dolgozott
Az emlékműállítást megelőző munka során, 2011-ben kezdték el keresni az építéshez szükséges követ. A kezdeti elképzelés szerint a pávai kőbányából hoztak volna egy hatalmas homokkő tömböt. Dr. Nagy Lajos vetette fel: a homokkő nem időtálló, sokkal megfelelőbb lenne málnási, bükszádi bányából származó sziklatömb. Lőrincz Zsigmond akkori kovásznai polgármester vállalta: beszerzi a szükséges követ. (A tragikus hirtelenséggel elhunyt polgármester sok elkezdett munkájának befejezését nem érhette meg. Nem lehetett ott a kovásznai sípálya befejezésénél, a városi nagy infrastrukturális munka elkezdésénél, sem a csomakőrösi emlékmű befejezésénél. Méltán mondhatjuk: munkássága halála után is folytatódott.)
A sziklatömb hamarosan Kovásznára került. Akkora volt, hogy ketté kellett hasítani, egyik fele a kovásznai belvárosi református egyházhoz jutott – elevenítette fel Bende tiszteletes. A Csomakőrösre szánt darab 2012 végén került rendeltetési helyére. Az emlékmű alapzatát közmunkával ásták ki, a szükséges aprókövet a presbiterek hordták össze, a betonozást a kovásznai városháza vállalta. „Ez volt Lőrincz Zsigmond utolsó jó tette, amit Kőrösért vállalt, a sok egyéb mellett” – jegyezte meg a lelkész. Az emlékműhöz tartozó kopjafa anyagát Debreczi Tamás ajándékozta, a faragómunkát a kisborosnyói Bartha Árpád vállalta. Mindeközben gyűltek az adományok is. A 68 család ajándékából kikerekedett összeg fedezte a kiadásokat. Sőt, meg is maradt pénz, ezzel a falu ravatalozóházába felszerelendő légkondicionáló készülék megvásárlásába pótolnak be.
Az anyagiak mellett sokan kétkezi munkával támogatták az emlékműállítást. A tiszteletes sorolja a neveket: Debreczi Tamás (a kopjafa mellett a vasmunkát vállalta), Debreczi Elemér (faanyag), ifj. Debreczi Levente (sziklatömb helyére emelése), ifj. Zékely Zoltán (kerítés festése), pesbiterek testülete (kerítés elkészítése), Jeszenovics Albert (a munka irányítása). A márványlapot a sepsiszentgyörgyi Zoltáni Loránd véste. Thiesz János alpolgármesterként, polgármesterként is támogatta az ügyet, biztatta a megvalósítást. Meg kell említeni a nőszövetség tagjait is. Az asszonyok az avatóünnepségre készült közös ebédhez adományoztak hozzávalókat. Annyit főztek, hogy a díszebédről megmaradt sok finomságot a leleplezés másnapján, a vasárnapi istentisztelet után a hívek közös ebéden fogyaszthatták el. Az emlékműért tevékenykedő minden személyt felsorolni nehéz lenne. „Dicséretet érdemel a gyülekezet, de az egész falu is, függetlenül a vallástól. Minden halott neve ott a temetőben, egy fejfán, ez a hősi halottaknak nem adatott meg, de most van egy hely, ahol emlékükre el lehet helyezni egy szál virágot” – összegzett Bende Tamás. A lekész saját magát nem említi, ezért mi mondjuk: ő volt a lelke az emlékműállításnak.
Megmaradunk Mit üzennek a táblára vésett nevek egykori viselői a mai kőrösieknek? – tette fel a kérdést dr. Nagy Lajos az avatóünnepségen. Üzenik, hogy hálásak ennek a generációnak, melynek eszébe jutott, hogy emlékezni kell. Ravasz László mondta: ha tudom, mire emlékezem, tudom, ki vagy. Kis változtatással: ha emlékezünk, tudjuk, kik vagyunk, ha tudjuk, kik vagyunk, tudjuk, mi a dolgunk, ha tudjuk, mi a dolgunk, megmaradunk – adta meg a választ.
Bokor Gábor
Krónika (Kolozsvár).
2014. augusztus 4.
Falunapok Erdővidéken
Bardoc, Nagyajta és Bibarcfalva is ünnepelt
A hétvégén három erdővidéki település is falunapot szervezett, ezen kívül honvédtalálkozó és BMW-találkozó is volt Baróton, úgyhogy aki arra szánta el magát, hogy kimozduljon otthonról, akadt program bőven, amiből válogatni lehetett.
A nagyajtai falunapok első, szombati napját felemelő ünnepi hangulat jellemezte: az összetartásban mindig is jeleskedő település nagyszámú magyarországi látogatót fogadott (Alsónémedi testvérfaluból), de a Gazdag Miklós Polgári Daloskör újraalakulásának 20. évfordulója alkalmából szervezett kórustalálkozóra hazai vendégek is érkeztek.
A 600 éves unitárius vártemplom falai hat kórus tagjainak énekét visszhangozták. Fellépett a baróti Zathureczky Gyula Kórus, az alsónémedi (Magyarország) református gyülekezeti kórus, az alsónémedi Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Énekkar, a sepsiszentgyörgyi Kriza János Unitárius Dalárda, a küküllődombói Kisgyörgy József Unitárius Dalkör, valamint a vendéglátó Gazdag Miklós Polgári Daloskör, melynek vezetője, Péter Géza a találkozó végén emléklapokat, emlékszalagokat adott át.
A templomot övező várfal egyik bástyájában ötletes módon kiállítást rendeztek be fiatalok. Fekete Hunor, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum diákja elmondta, két osztálytársával, Oláh Melindával és Vajna Ráhel Annával együtt úgy gondolták, megörökítik képeken Nagyajta régi épületeit, építészeti érdekességeit. A grafikák, valamint a pasztell-, tus- és olajfestmények azt tükrözik, hogy épített örökségünk szépsége nemcsak az idősebb, de a fiatalabb nemzedék fantáziáját is magával tudja ragadni.
Rendhagyó mozzanatát képezte a falunapnak az iskolában megnyílt fotókiállítás is: dr. Lugosfalvy Ervin magyarországi természetfotós 84 darab fényképe hét témakörbe csoportosítva mutatta be a nézőknek a természet nagyszerűségét, annak egy-egy apró részletben elrejtett csodáját. A művészt és munkásságát Barabás Mihály nyugalmazott tanár méltatta, de köszönetet mondott a kiállítónak Bihari Edömér polgármester is.
Bardocon vasárnap a helyi sportegyesület fennállásának 60. évfordulóját ünnepelték, ugyanakkor megemlékeztek Lőrincz Zsigmondról, Kovászna város néhai polgármesteréről, a helyi focicsapat önzetlen támogatójáról is. Erről bővebben sportrovatunkban számolunk be.
Nagy sikernek örvendtek Bibarcfalván is az immár másodjára megszervezett falunapok, több mint tizenöt tagú szervezőcsapat munkálkodott azért, hogy az ünneplés teljes és sikeres legyen. Elsősorban a helyi értékek seregszemléjét tartották szem előtt.
Szombaton Könnyű gyújtást! mottóval kistraktor felvonulást tartottak a helyi gazdák, s mint azt egyikük, Józsa Ferenc elmondta, ez rendkívül hangulatosra sikeredett: a székely lobogók alatt vonuló gépeket sokan megcsodálták. Ő maga egy házilag „gyártott”, egyhengeres, kelet-német dízelmotorral és Skoda kapcsolószekrénnyel felszerelt masinával rukkolt ki, az ötlet, hogy felvonuljanak, Benedek Dávidtól, a helyi Állattartó Gazdák Egyesületének elnökétől származott.
Vasárnap délután a falu sportpályán megjelent helyieket, valamint a magyarországi Biharugra településről érkezett több mint félszáz vendéget Lázár-Kiss Barna polgármester is köszöntötte, hangsúlyozva, számára is öröm, ha a mindennapi gondoktól függetlenül akad egy nap, amikor a falu együtt tud ünnepelni, kikapcsolódni, szórakozni.
Böjte Ferenc, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. december 13.
Újból belevágnak a Kőrösi-múzeum alapításába
Lendületet vehet a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor-emlékmúzeum létesítése. A kezdeményezők újból gyűjtésbe kezdenek, úgy vélik, karácsony környékén beindulhat az adományozás, ami a következő hónapokban is folytatódhat. Ha minden jól alakul, jövő évben akár tető is kerülhet az épületre – ez esetben már könnyebb lesz az építkezés folytatása. A Csoma-múzeum alapításának lépéseiről Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnöke és Thiesz János, Kovászna polgármestere számolt be lapunknak.
A Csoma-múzeum alapításának gondolatáról először a Kőrösi Csoma Sándor-emlékkönyv első kötetében olvashattunk, de a múzeum, emlékhelyek létesítésének szándéka szerepel az 1990-ben alapított Kőrösi-egyesület célkitűzései között is az évente megrendezendő Kőrösi-konferencia megszervezésével egyetemben. Eredetileg Kovásznára képzelték el az emlékmúzeumot, de az események úgy adták, hogy a Kelet-kutató szülőfalujában, Csomakőrösön, szülőházának feltételezett helyén épülhetett meg az emlékház.
Kovásznán a belvárosi református egyház ajánlott fel telket az ingatlan megépítésére, a megkötött, szimbolikus értékű, hosszú távú bérleti szerződés száz évre szól – idézte fel Gazda József. A múzeum terve is elkészült. Több műépítész neve szóba került, Gazda elsőként Makovecz Imrét kérte fel a munkára, a tervező azonban nemet mondott. Korábban több tervet készített erdélyi megrendelésre, az épületek egyike sem épült fel. Megfogadta: amíg ezek nem valósulnak meg, nem tervez több erdélyi épületet. Segítségére azonban számíthattak: a Makona tervezőcégénél dolgozó Csernyus Lőrincet ajánlotta a terv elkészítésére, saját irányítása mellett. A Csernyus-terv meg is született. Közben elkezdődött a pénzgyűjtés. Különböző értékű téglajegyeket bocsátottak ki. A Magyarok Világszövetsége segítségével a világ negyven országában folyt a népszerűsítés. Az eredmény azonban elmaradt a várakozásoktól. Csak annyi pénz gyűlt össze, amiből elkészülhetett az alap egy része, némi téglát, faanyagot vásároltak, leelőlegeztek 12 tonna cementet. Csalódást hozott számára a téglajegyakció sikertelensége – vallotta be Gazda. Időközben, 1997-ben környékbeli vállalkozók segítségével felépült Csomakőrösön az emlékház – Kovásznán viszont pénzhiány miatt teljesen leállt a munka. Öt-hat évvel ezelőtt, Lőrincz Zsigmond polgármestersége idején volt egy újabb lobbanás, de érdemi előrelépés nem történt. Budapesten is alapítványt hoztak létre, ott egymillió forint került a bankszámlára.
Most Thiesz János polgármester kezdeményezte a múzeumlétesítés munkájának folytatását. Átnézte a már elkészült tervekre alapozott költségvetést, és belátta: azt az összeget nehéz lesz összegyűjteni – tájékoztatott. Ezért javasolta, javítsák át a tervet, szűkítsék a költségvetést. Az elképzelést elfogadta a Kőrösi-egyesület. Szász Veress Attila kovásznai műépítészt kérték fel a módosításra. Az új terv elkészült, mégpedig ingyen, a múzeum létesítéséhez hozzájáruló adományként. A 345 négyzetméteres épület és a környező park, kerítés a költségvetés szempontjából nem elérhető: 150–160 ezer euróra van szükség. Az újratervezés során lemondtak az épület emeletére tervezett Gazdáné Olosz Ella-emlékszobáról, a vendégfogadást lehetővé tevő szobákról, fürdőkről. Thiesz új ötlettel rukkolt elő: az alagsorban építsék meg Csoma Sándor tibeti szobájának mását. Gazda jónak találta az elképzelést, elmondta, bár járt abban a szobában, de sajnos az ott készült fényképei elvesztek. Zanglában relikviaként őrzik a 2 x 2,5 méteres „lyukat”. Csak különleges alkalmakkor, jeles vendégek számára nyitják ki, különben pecsétes lakat áll a bejáraton.
A pénzszerzés módozatairól is szó esett a megbeszélésen. A Kőrösi-egyesület kapcsolatrendszerének felhasználásával gyűjti a forrásokat, a polgármesteri hivatal és az egyesület közösen keresi meg a lehetséges adományozókat. Felkutatják a pályázati lehetőségeket, a testvérvárosoktól, egyházaktól is támogatást kérnek. A Csoma-konferenciák „kivitték” Csoma Sándort a világba, bíznak benne, ez is támasz lehet, hogy segélykérésük értő fülekre találjon. Az érkező pénzek külön számlára kerülnek, ezeket csak pontos elszámolás alapján használják majd fel. A leendő múzeum berendezésének egy része már elkészült. Az UNESCO a Kőrösi Csoma Sándor-életutat a világörökség részévé nyilvánította – ez alkalommal a Magyar Tudományos Akadémia keleti részlege vándorkiállítást indított útjára. Ha elkészül a múzeum, a kiállítás anyaga itt ér utolsó, végső állomására. A terv sikere, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor-múzeum megszületése az adományoktól függ. Kovászna, Háromszék, Erdély, Magyarország, az egész világ magyarsága hozzájárulhat az eredményhez.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)