Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2014. szeptember 29.
A pedagógusok tudományos munkáit jutalmazzák
Negyvenhárom tudományos munka érkezett be idén a Apáczai-díj felhívására, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) szeptember 27-i ülésén értékelte ezeket. Amint az a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményből kiderül, az RMPSZ kétévente jutalmazza Apáczai-díjjal azokat a pedagógusokat, akik az oktató-nevelő munka mellett tudományos kutatást is végeznek. Azok a pedagógusok pályázhatnak, akik a közoktatásban dolgoznak (vagy onnan mentek nyugdíjba), és önálló kötetben vagy elismert tudományos szaklapban közzétett munkák szerzői. Az év elején kiírt pályázatra az előző díjkiosztás óta megjelent tudományos munkákkal szeptember 16-ig lehetett jelentkezni a természettudományok, a humántudományok, valamint a pszichopedagógia területéről. A díjhoz a Sántha Csaba szobrászművész által készített kisplasztika, sorszámozott oklevél és pénzjutalom is társul.
A kitüntetettek:
Apáczai-díj gyémánt fokozat
Bencze Mihály – Selected Problems and Theorems of Analytic Inequalities (természettudományok);
Apáczai-díj arany fokozat
József Álmos – Mire a falevelek lehullanak… (humántudományok);
Apáczai-díj ezüst fokozat:
Balázs Lajos – Rituális szimbólumok a székely-magyar jelképkultúra világából (humántudományok);
Nagydobai Kiss Sándor – Nemzetközi matematikai szakfolyóiratokban megjelent cikkek gyűjteménye (természettudományok);
Apáczai-díjban részesül:
Erdély Judit – Fatikus beszéd (humántudományok);
Kiss Kálmán – Túrterebes földrajzi neveinek története (humántudományok);
Török Árpád – Észak-Erdély–Bukovina útikalauz (természettudományok);
Vincze Zoltán – A kolozsvári régészeti iskola a Pósta Béla-korszakban (1899–1919) (humántudományok);
Dicséretben részesül:
Molnár-Kovács Emese, Ferencz Edith-Mária – Medvecukor iskolás lesz (pszichopedagógia);
Szász-Mihálykó Mária – Bolyongás a rengetegben (pszichopedagógia);
Kovács Béla – Matematika szaklapokban megjelent tanulmányok gyűjteménye: Kalandozások 2013 körül; Feladatvariációk, avagy hogyan szerkeszthetünk feladatokat?; Teljes négyzet évszámok; Feladatvariációk – Hogyan szerkeszthetünk ismert feladatokból újabbakat?; Változatok egy témára, avagy hogyan szerkeszthetünk feladatokat?; Variations on a theme or how you can create problems? (természettudományok);
Lőrincz Sándor – Erdővidéki túrautak (természettudományok);
Wilhelm Sándor – A törpeharcsa (természettudományok);
András Ignác – Tudomány s erény díszére (humántudományok);
András József – Lövéte, a megtartó székely falu (humántudományok);
Incze Pál – Gyűlölet nincs, csak fájdalom (humántudományok);
Fazekas (szül. Salánki) Éva – Egy berettyószéplaki cigányasszony hiedelmei (humántudományok);
Kodolányi András – Volt egyszer egy 2-es számú Iskolás Sportklub (humántudományok);
Kulcsár Gabriella – Emlékek a kolozsvári magyar zenekritika történetéből – Brassai Sámueltől Lakatos Istvánig (humántudományok);
Lőrincz József – Székelypetki népballadák (humántudományok);
Magyari Sára (tanulmányok) – A kert/udvar és szócsaládjának képe a magyar népdalokban; Imaginea lingvistică a „vieții” în limba maghiară și română; Anyanyelv–hangyanyelv–ecet. Avagy a fától fáig – magatartás oktatásstratégiai példája a Bánságban; Az anyanyelv képe – csoportos kutatás a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen; The Linguistic Image of Man in the Hungarian and Romanian Languages; A magyar mint idegen nyelv az áll és a stă igék tükrében; A munka–pénz nyelvi képe a magyar és román nyelvben (humántudományok);
Pénzes Lóránd – Szentkereszty Stephanie testamentuma és alapítványai (humántudományok);
Tamási Zsolt – Az 1848-as erdélyi római katolikus egyházmegyei zsinat (humántudományok);
Veres Tünde – Erdély református templomai (humántudományok);
Elismerésben részesül
Nemes Emil – Barangoló – városismereti kisokos 1–3. (természettudományok);
Trufán Ildikó Rozália: Földrajz munkafüzet, 4. o. (természettudományok);
Trufán Ildikó Rozália, Trufán József – Történelem munkafüzet, 4. o. (humántudományok);
Szabó Katalin – The introduction of the preparatory class in Romania (pszichopedagógia);
Barabás Attila – Alternatív eljárások a kémia oktatásához (természettudományok);
Keresztes Kálmán – Genii ale matematicii la Sibiu, Farkas Bolyai și János Bolyai (természettudományok);
Bakó Botond Béla – Áprily-estek emlékkönyv (humántudományok);
Berekméri D. István – Bethlen Gábor Erdély fejedelme (1613–1629)(humántudományok);
Farkas Aladár – 100 éves a ditrói Jézus Szent Szíve templom (humántudományok);
Frigy Szabolcs-István: A felekezeti iskolák hozzáadott értékének vizsgálata Romániában (humántudományok);
Gergely Erzsébet-Emese – Ki olvas ma (még) az iskolában? (humántudományok);
Metanova kutatócsoport, Borsos Szabolcs – Hit, kultúra, önrendelkezés Kelet-Európából nézve (humántudományok);
Nagy János – Románia hadba lépése 1916-ban – Trianon és a román történetírás (humántudományok);
Váradi Éva-Andrea, Páll-Szabó Ferenc Dániel, Pócsai Sándor – O istorie a maghiarilor (humántudományok);
Veress Imola – The Myth-Shaping Power of a Past Vision of the Future (humántudományok);
Incze Fejér Anikó, Incze Pál – Gyűlölet nincs, csak fájdalom (humántudományok).
A díjakat és az okleveleket október 11-én, szombaton délelőtt 10 órától adják át a szovátai Teleki Oktatási Központban. A testület az Apáczai-díj pályázati felhívásának kiegészítése és módosítása mellett is döntött: ennek értelmében a kiírás jövőben kiegészül az elektronikus pályamunkák fogadásával, valamint a pályázatok benyújtási határideje július 1-jére módosul. Azok a szerzők, akik elnyerték az Apáczai-díj legmagasabb, gyémánt fokozatát, továbbra is küldhetnek be pályamunkákat, amelyet a Tudományos Tanács nyilvántartásba vesz, elismerő oklevéllel jutalmaz, valamint kiemelt helyen megjeleníti azt az RMPSZ honlapján.
Szabadság (Kolozsvár)

2014. október 17.
Balladák a 21. században
A mai ember azt gondolná, hogy a népi kultúrának annyi. Hogy véget ért az a korszak, amikor közösségi szinteken él és megnyilvánul a nép tálentuma. Holott ez nem teljesen így van. Lőrincz József magyar szakos tanárként élt és dolgozott mintegy négy évtizeden át, s mindvégig értő figyelemmel követte a környezetében zajló eseményeket. A székelydályai születésű pedagógus munkásságának első szakasza szűkebb pátriájában, Székelyderzsben és Kányádban telt el, 1971 és 1989 között tevékenykedett az ottani iskolákban.
Túl a kötelező iskolai feladatokon, az „átlagos” közművelődés-szervezési munkán néprajzi gyűjtőként is dolgozott. Így jutott el Petekre, ebbe az Udvarhelyszék déli peremén lévő kis faluba. Petek, illetve újabban Székelypetek – hiszen csak 1876 óta tartozik a Székelyföldhöz – éppen félreeső fekvése és igencsak vegyes származású lakossága által értékes. Viszonylag távoli vidékről származó hatások érték Petket, s a más-más erdélyi és magyar tájegységekről, a románoktól és a szászoktól származó „hozadékok” érdekes szimbiózisban éltek és működtek itt tovább.
A nagy néprajzi gyűjtések nyomvonala elkerülte a falut. Lőrincz József azonban – a múlt század hetvenes és nyolcvanas éveiben – igen sok népdalt és népballadát jegyzett le, sőt a kor rendelkezésre álló eszközeivel rögzítette is ezeket. Aztán eltelt egy negyedszázad, amikor ismét elővette, de immár a rendezés és közzététel szándékával. Komoly szakirodalmi jártassággal vizsgálva az anyagot az évek során sikerült csoportokba rendeznie, úgyhogy régi stílusú, klasszikus balladákat, klasszikus vígballadákat és románcokat, illetve új stílusú balladákat, megrendítő helyi eseményekhez fűződő balladákat különített el. A szöveg lejegyzése mellett kottát is készíttetett, húsz balladát pedig a Székelypetki népballadák című kötet CD-mellékleteként hozott nyilvánosságra.
Lőrincz József a Székelypetki népballadák című könyvet a petki falunapokon, illetve a Székelyudvarhelyi Nyári Esték alkalmával is bemutatta. A csütörtök esti közönségtalálkozó azonban sokkal több volt a hagyományos könyvbemutatóknál. Orendi Istvánnak, az Udvarhely Néptáncműhely vezetőjének ötlete, hogy az évad elejétől csütörtökönként tartsanak olyan „mellékrendezvényeket”, amelyek valamilyen formában kapcsolódhatnak az este nyolc órakor kezdődő táncházhoz. Részben a táncházközönség, s részben egy teljesen más érdeklődői réteg jelent meg így a Művelődési Ház koncerttermében. Legalább százan vagy még többen voltak kíváncsiak a rendezvényre. A szerző meglepetésről is gondoskodott: élő nótafákat, adatközlőket hívott a bemutatóra, akik egyúttal a népviseletet is felöltötték, és olyan balladákat énekeltek – mindenki örömére –, amelyeket évtizedek múltán, sokévi „elhallgatás” után vettek elő emlékezetükből.
Simó Márton
Székelyhon.ro

2014. október 29.
(M)ilyen gazdagok vagyunk (?)
A Sütő András- műhelykonferencia előadásainak programja
Mint arról korábban hírt adtunk, ma reggeltől kezdődően Sütő András- műhelykonferenciát szervez a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Művészeti Kara. A konferencia célja egy olyan közös beszédtér kialakítása, amelyben az életművel kapcsolatos teljesen eltérő vélemények is nyitott – és remélhetőleg termékeny – szakmai vitában szembesülhetnek, egyrészt a húszperces előadások megbeszélésein, másrészt a konferenciát lezáró, közönség előtt tartott összegezés formájában. A konferencia előadásainak részletes programját Lázok János, a rendezvénysorozat szervezője bocsátotta a rendelkezésünkre, az alábbiakban mi is közöljük. Az értekezésekre az Erdő utcai Bod Péter Diakóniai Központban kerül sor.
Október 29, első nap. 9.00 óra: regisztráció. 10.00: A konferencia résztvevőit köszönti Sorin-Ion Crisan, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektora és Kós Anna, a Magyar Művészeti Kar dékánja. Délelőtti szekció: 10.00 – 13.00 óra, elnök: Szász László. 10.00 – Soltész Márton: "Magunkat írjuk tehát". Sütő András valóságértelmezésének eszmei-poétikai vonatkozásai. 10.20: Cseke Péter: Új fejezet otthonirodalmunk történetében. Az Anyám könnyű álmot ígér műfajtörténeti háttere. 10.40 – Elek Tibor: Korszakhatár az életműben: Anyám könnyű álmot ígér. 11.00: az előadások vitája. 11.20: kávészünet. 11.40 – Filep Tamás Gusztáv: "ami hazugsággal indul és hazugsággal folytatódik, bajosan végződik igazsággal" – Egy párhuzam és egy eltérés Szabó Gyula és Sütő András pályaképében. 12.00 – Novák Csaba Zoltán: Válaszúton. A megfigyelt Sütő András közéleti szerepvállalásának alakulása. 12.20 – Vincze Gábor: Sütő András a magyar diplomáciai iratokban az 1970–80-as években. 12.40 – Kántor Lajos: Önreflexiók – avagy Sütő-levelek kommentárja. 13.00: az előadások vitája. 13.20: kávészünet. Déltáni szekció: 15.00 – 17.30 óra, elnök: Filep Tamás Gusztáv. 15.00 – Kovács Dezső: Sütő András színpadi bemutatóinak magyarországi recepciója. 15.20 – Szász László: "Szerepvivő emberré lettem". Sütő András Kálvin-portréja. 15.40 – Jákfalvi Magdolna: A kettős beszéd hatalma. Az Advent a Hargitán premierje. 16.00: az előadások vitája. 16.20: kávészünet. 16.40 – Vida Gábor: Én és ők, perzsák. 17.00 – Lázok János: A kerek félalmák dramaturgiája. 17.20 – 17.40: az előadások vitája, majd kávészünet nélküli helyszínváltás mikrobusszal a Stúdió Színházban felállított kiállításra.
Október 30. Délelőtti szekció: 9.00 – 12.00 óra, elnök: Mester Béla. 9.00 – Cristian Réka: Sütő András műveinek recepciója angol nyelven és az angol–amerikai világban. 9.20 – Petzoldt Silvia: Magunkról és másokról: erdélyi viszonyok Sütő András és Paul Schuster regényeiben. 9.40 – Mester Béla: Történelem és elbeszélés a hetvenes években és azután az erdélyi magyar irodalomban. 10.00 – Aradi Schreiner József: Hogyan hántsuk a Sütő-életmű hagymáját? 10.20: az előadások vitája. 10.40: kávészünet. 11.00 – Kuszálik Péter: Beiträge zur… avagy az életmű kritikai kiadásával kapcsolatos kérdések. 11.20 – G. Balla Ilona: Előfeltevések Sütő András hálózati kritikai kiadásának módszertani vonatkozásairól. 11.40 – Dávid Gyula: Sütő- pályaív – a Kriterion felől nézve. 12.00: az előadások vitája. 12.20: kávészünet. Kora délutáni szekció: 12.40 – 15.00 óra, elnök: Dávid Gyula. 12.40 – Markó Béla: Egy félbemaradt kultusz (Sütő András helye a romániai magyar kisebbségpolitikában). 13.00 – Láng Gusztáv: Csipkerózsikával kezdődött. Egy irodalmi vita mint kanonizáció. 13.20 – Molnár Gusztáv: Értelmiségi állásfoglalások az erdélyi magyar irodalomban 1956-ban. 13.40 – Demény Péter: Sütő András nemzedéke. Egy csalódás vizsgálata. 14.00 – Lőrincz József: Az igazmondó Sütő András. 14.20 – 14.40: az előadások vitája. 15.00 – 16.30: kávészünet, ebéd. 16.30 – 16.45: helyszínváltás, mikrobusszal a Bernády Házba. 17.00 – 19.00 óra: esti zárószekció a Bernády Házban: a tagozati elnökök összegező beszámolója meghívott közönség előtt. A résztvevők és a közönség hozzászólása biztosított mindegyik előadás után. Záróbeszéd: Balási András, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem prorektora.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

2015. március 14.
Emlékmentő háromszéki fiatalok
Nemes munkát végez immár negyedik esztendeje a Magyar Polgári Párt célkitűzéseivel szimpatizáló, Sepsiszentgyörgy és a városhoz tartozó települések fiataljaiból verbuválódott Magyar Erdélyért Egyesület (Mert). Temetőinkben jeles negyvennyolcas személyiségek jobbára gondozatlan síremlékeit próbálják felújítani, menteni, a jeltelen, de hiteles adatok alapján azonosított hantokat megjelölik. Jobbára a szabadságért küzdő rangos negyvennyolcasok és közhonvédek elhagyott sírjai szorulnak gondozásra.
2012-ben a sepsiszentgyörgyi vártemplomi temetőben egy dísztölgy (ritka „cserejegenye”) ültetésével indult a tevékenységük. A sepsiszentgyörgyi Szilágyi Sámuel (1799–1857) 1848-as alezredes sírhalmához került a ritka fa, mely az aszály áldozata lett, így az ünnepek előtt egy Olasztelekről származó példánnyal cserélik ki.
Emléktáblával jelölték meg a sepsiszentgyörgyi katolikus temetőben a Nagy család sírboltját, ahol az önéletíró Nagy Elek (1799–1872) honvéd alezredes porai pihennek, aki múlhatatlan érdemeket szerzett a szabadságharcban.
A fiatalok a sepsiszentgyörgyi vártemplomi, majd a kilyéni és szotyori temetőben is derék mentő munkát végeztek. A vártemplomi temetőben emlékkopját állítottak Eimann Károly (1828–1902) honvéd főhadnagy beazonosított egykori sírhalma közelében. Ebben Hajdú Loránd vártemplomi énekvezér volt segítségükre. Az emlékkopja Gazda Zoltán, Bodor János és Ferencz Botond munkája. Ezekkel párhuzamosan mentették és rendezték ugyancsak itt három másik negyvennyolcas személyiség síremlékét: Gyárfás Károly honvédtizedes nyughelyét, Gyárfás Lajos düledező sírkövét és Szabó János honvéd sírját.
– Az egyre fogyó honvédsírokra különös figyelmet fordítunk – mondta Nagy Gábor egyesületi elnök. – Kónya Ádám egykori térrajza alapján akadtunk rá 2013 nyarán a kilyéni unitárius temetőben a Kökösnél hősi halált halt Incze Ferenc (1806–1849) közvitéz és Incze József (1828–1908) tizedes sírjaira, kiszabadítottuk az orgonabozótból, újraírtuk a még álló sírkövek feliratát. Hasonló módon jártunk el Huszti Mózes (1816–1890) honvéd síremlékével is. Tehát három negyvennyolcas harcos megújított emlékével gazdagodott Kilyén, és ha a helyieknek gondjuk lesz ezekre, minden év március 15-én hosszú ideig emlékeztetik az ott élőket, hogy e település fiai is részesei voltak szabadságharcunknak. Csoportunk ez évben is elhelyezi mind a három felújított sírhalomra az emlékezés koszorúit. Kilyéni munkánkat ebben az évben folytatni akarjuk, ugyanis Kónya Ádám térrajza szerint a Székely–Potsa családi kriptában nyugszik Székely Gergely (1822–1897), a kökös-uzoni ütközet sebesültje, honvéd huszár főhadnagy s testvérbátyja, Székely Károly (1820–1879) is, akik kiemelten fontos szerepet töltöttek be a szabadságharcban. Ezt a családi kriptát emléktáblával akarjuk megjelölni. A közelben sikerült azonosítani a szabadságharcban részt vevő, fiatalon elhunyt kilyéni Szilágyi László sírhelyét, régi, pusztuló emlékköve mellé újabb sírjelt akarunk állítani. E sorok írója szerint Szilágyi László (1829–1848) ifjú nemzetőr szüleivel egy sírban nyugszik, ugyanis a Szilágyi-sírkövön, amelyet néhai Szilágyi Ferenc sepsiszentgyörgyi lakossal azonosítottunk, még most is kivehető a Boga Jutzi név. Az asszony adataink szerint Szilágyi László édesanyja volt, édesapja pedig Szilágyi Sámuel jobbágy. Itt jegyezzük meg, hogy a Szilágyi-sír közelében van a restaurált Czakó-kripta. Többek mellett itt pihennek haló porai a nemzetőr hadnagy Kilyéni Czakó Áronnak (1821–1900), aki Világos után bujdosott, majd várfogságot szenvedett. A „mozgó nemzetőrök hadnagyának” emléke azonban egyre halványul. Ősi kúriájuk ma is áll Kilyénben.
– Szotyorban Gidófalvi László (1820–1907) honvéd főhadnagynak emlékkövet állítottunk – folytatta Nagy Gábor –, mert a régi síremléken csak a felesége neve szerepelt. Feltételeztük, hogy férjét is oda temették. „Gidófalvi László jogász volt, negyvennyolcas főhadnagy – írta Városom, Sepsiszentgyörgy című könyvében Kisgyörgy Benjámin (2004). – A szabadságharcban Bem seregében harcolt, a piski csatában kitüntették. Világos után apja közbenjárására kapott kegyelmet. Sepsiszentgyörgyön hunyt el, a szotyori temetőben helyezték örök nyugalomra.” Jó volna tudni, hogy ebben az esztendőben ki lesz, aki egy szál virágot helyez Bem tábornok harcosának emlékkövéhez. Szotyorban Lőrincz János (1818–1887) nemzetőr és honvéd hadnagy sírkövét is felújította a Mert önkéntes munkacsoportja, újraírták a kő eredeti feliratát. Itt Miklós András helybeli lakos segítette őket. Lőrincz János anyagiakkal támogatta a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium főépületének építését. A sírkő közelében áll a Lőrincz József (1820–1876) honvéd őrnagy emlékére tavaly elhelyezett emlékkopja, amelyet a család késői leszármazottja, Lőrincz Kálmán nagyborosnyói alpolgármester állíttatott (Kiss István munkája). Bem kedvenc hadsegéde volt, érdeme, hogy ő mentette meg Bem napiparancsait. Nagyszebenben halálra ítélték, amit várfogságra változtattak. Kálnok negyvennyolcas hőseinek egyike volt Incze János honvédkatona is, aki végigküzdötte a szabadságharcot, s akinek a falu nyugati szélén elterülő, de ma is használt temetőjében (Pityókás temető) lévő síremlékére Szígyártó András és Vilikó Lajos kálnoki lakos, falukrónikás hívta fel a figyelmet. Életéről nem sokkal tudunk többet, mint amennyit sírkövén olvashattunk: Incze János Székely gyalogkatona, haláláig volt hazájának jó fia. Éltében számlált 72 éveket s végig tisztességben töltötte ezeket. Mh.1880 nov. Béke porának. A nagyon elhanyagolt, gondozatlan síremléket előbb Szígyártó András a mezőtúri fiatalokkal közösen mentette, tavaly ősszel pedig a Mert fiataljai keretbe foglalták a hantokat, felújították a sírkövet, újraírták a sírfeliratot.
– Az unitárius temetőben nyugvó másik kálnoki, Incze János (1817–1903) nemes székely huszár síremlékét és az azt övező vaskerítést is mi tettük rendbe – folytatta Nagy Gábor. – Munkánkban részt vett Vida Sándor, Fekete Attila, Godra Attila, Tókos Pál és Benkő-Bíró Zoltán. Ennek az Incze Jánosnak az emlékét alapítványa is őrzi.
Életrajzából tudjuk, hogy kétszáz koronát adományozott a kálnoki unitárius egyházközségnek, s meghagyása szerint a kamatból vallásos tartalmú könyveket vásároltak jutalomként a legjobb eredményt elért tanulóknak. A kamatból gazdagították az egyházközség könyvtárát is, állták a templom és az épületek időnkénti tatarozását. Összes ingó és ingatlan vagyonát az unitárius egyházra hagyta. Mint írta: „A dicső múltban, midőn a kardok hegye írta a történelmet, családunknak minden tagja fegyverrel kezében, élete kockáztatásával védte a haza határait, szent ügyét és érdekeit, tehetsége szerint hozzájárult a vitéz székely huszárság fejét övező hervadhatatlan korona kiérdemléséhez.” A Mert-csoport munkája azt bizonyítja, van még menteni való, pusztuló síremlék háromszéki temetőinkben. Mik az idei tervek? – kérdeztük Nagy Gábort. – A nyáron Nagy Sándor hidvégi református lelkész sírjához zarándokolunk Hidvégre, Gidófalván pedig Nagy Ferenc ottani lelkész, Nagy Sándor édesapjának sírjához, aki idős emberként állt be a szabadságharcba. Bikfalván Pál András és Páljános András 1848-as honvédek sírjait akarjuk rendezni. Demeter József főhadbiztos sírja a vártemplomi temető nyugati peremén van, az is gondozásra szorul. Fadgyas Bálint honvéd főhadnagy sírjára is figyelünk, aki a szabadságharc leverése utáni években a Rikán Belőli Honvédegylet elnöke volt. Ez évi tevékenységünk egyik kiemelkedő emlékező eseménye az Egyed Ákos akadémikussal való találkozó és könyvbemutató, amelyet március 14-én 18 órai kezdettel tartunk a Bod Péter Megyei Könyvtárban.
– A Mert kiadásait pályázati pénzből állja – tette hozzá Nagy Gábor –, amit pótolunk önerőből, fizikai munkával. A városi tanács támogatott, s a megyétől is várjuk a segítséget. Bárkit szívesen látunk egyesületünkben, aki munkánkba szeretne bekapcsolódni. Elérhetőségünk: www.facebook.com/mertegyesulet.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. március 23.
Megemlékezés Marosszentgyörgyön
Kicsi a marosszentgyörgyi római katolikus templom, de jó látni, amikor hétköznap is tele van ünneplőkkel. Így volt ez március 19-én, az emlékezés 25. évfordulóján.
Baricz Lajos plébános házigazda köszöntötte az egybegyűlt emlékezőket, majd kezdődött az ige-istentisztelet, melynek keretében Baricz Lajos római katolikus plébános, Sütő István nyugalmazott református lelkipásztor és Kiss Csaba János unitárius lelkész hirdették az alkalomnak megfelelően Isten igéjét. Az Úr imáját egymás kezét – és lélekben minden magyar kezét – megfogva imádkozták, és köszöntötték egymást a béke jelével.
Az ezt követő ünnepi programban Pataki Ágnes A fogoly katona udvarhelyszéki balladát adta elő, Lőrincz József (Kóka) a kiállásukért börtönbüntetésre ítéltek nevében beszélt, Orbán Balázs, az egykori Nemzeti Megmentési Front elnöke a marosszentgyörgyi eseményekről számolt be, dr. Kincses Előd ügyvéd az akkori és mostani helyzet hasonlóságáról, dr. Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke a helytállás fontosságáról, Sófalvi Szabolcs polgármester pedig a múlt sebeiről és a jelen előrehaladásról szólt. Az egyes felszólalók között az egyházközség énekkara (Orbán Balázs és Vas Lajos – citera), a Jubilate ifjúsági énekcsoport (Simon Csenge és Janka – hegedű, Fábián Lehel – gitár, Simon Kinga – furulya) énekelt Simon Kinga vezetésével, valamint Pataki Ágnes előadta Baricz Lajos Szabadon című versét. A templomi megemlékezés a nemzeti imával és a három lelkész áldásával zárult.
A katolikus temető sírkertjébe vonultak ezután a jelenlévők, ahol a sírmegáldás után Tóth Árpád sírjánál három gyertyát gyújtottak: az itt eltemetett Tóth Árpád emlékére testvére, Tóth Ibolya, a Magyarországra menekült és ott eltemetett Puczi Béla emlékére özvegye, Puczi Mária, Szilveszter Kiss Péter emlékére lánya, Szabó Szilveszter Magdolna.
A három mártír emlékére dr. Csige Sándor Zoltán Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa, dr. Sándor Krisztina az EMNT nevében helyezte el Tóth Árpád sírjára a tisztelet és hála koszorúit. A megemlékezés a két himnusz eléneklésével ért véget.
A sebek idővel begyógyulnak, de látszik a helyük. A lélek sebeit a megbocsátás orvosolja. Bár szeretnők elfelejteni a rosszat, mégis hálás emberi érzés az emlékezés, a megemlékezés.
(Szentgyörgyi)

2015. augusztus 10.
Útszéli keresztfát újítottak fel Szárhegyen
Az elkorhadt útszéli keresztfák felújítását két éve kezdték el Gyergyószárhegyen, ha a güdüci út sarkán lévőt is sikerül rendbe tenni, akkor a falu területén lévő harmincegy feszület egyikének állapotáért sem kell szégyenkeznie senkinek. Szombaton a Szármány hegy utcai felújított kereszt megszentelésére gyűltek össze szép számmal a helyiek.
Virágokat és mécseseket helyeztek a legutóbb felújított feszület köré azok, akik a keresztfa felújításának szentelésére érkeztek szombaton reggel a Szármány hegy utcába. Ez a kereszt kivételesen nem köztéren, hanem kapun belül, Oláh Margit néni portáján van, az utcára néző előkertben. A háziak így „örökölték”, nem tudják, hogy ki állíttatta és pontosan milyen alkalomból. A szomszédok közül sincs senki, aki biztosat tudna erről. Az idősek közül egyesek úgy emlékeznek, hogy gyermekkorukban már állt ez a feszület, és van, akinek úgy rémlik, a kollektivizálás utáni években állíttatta az akkor ott lakó Kovács Mariska. „Csak azért, mert ez volt az ő vágya” – így emlékszik a szomszédban lakó Gál Magdolna néni.
„Több volt, mint száz éves” – szögezi le a szóban forgó keresztfa felújítását végző id. Simon Árpád. Megállapítását a megmunkálás nyomaival magyarázza az asztalosmester. „Látszott a fán magán, hogy nagyon régi. Fenyőből volt a kereszt. Az alsó része, ahol elkorhadt, ki volt pótolva cserfával. Fejszével volt megdolgozva, ami arra utal, hogy régen készítették, amikor még nem használtak gyalut. Az összeácsolásnál is látszott, hogy »durva«, régi munka” – magyarázta portálunknak.
Az asztalosmester elmondta, ennél a keresztnél, akárcsak a többi felújításánál is, gondosan figyeltek arra, hogy a kicserélésre szoruló elemek helyett ugyanolyanokat tegyenek, mint az eredetin voltak. Akárcsak a régi, az új feszület is fenyőből készült, fedele csere- és tölgyfából. Mindössze annyiban különbözik az eredetitől, hogy a födél egyrétegű. „Ha megdupláztam volna, hamarabb korhadna. Kinútoltam, spanglit tettem minden két fedőelem közé, hogy a vizet levezesse. Ez a módszer kivédi a rothadást” – magyarázta Simon Árpád. Az asztalosmester mellett id. Rafi Lajos bádogosmester munkáját is dicséri a felújított keresztfa, ő készítette a födélen lévő bádogkeresztet.
A fafeszületen egy kisebb, öntvényből készült talpas kereszt van korpusszal. A felújítás során tulajdonképpen csak ezt nem kellett kicserélni. Munka viszont ezzel is volt. „Már magam előtt is szégyenkeztem, azt hittem, sosem érek a munka végére. Csak az öntvényfeszület megpucolása négy napot vett fel” – mondta az asztalosmester, csodálattal ecsetelve a régi öntvény igen aprólékos részleteit.
Hogy az utókornak ne kelljen majd találgatni, mikor is készültek az útszéli keresztek Szárhegyen, a felújítás dátumát mindegyiken feltüntetik, amelyik esetében ismert, eredetijének állítási dátuma is rákerül. Ez utóbbi évszám látható helyen, a felújítás éve rejtve van a keresztfákon. A Szármány hegy utcai feszület esetében például a tető alatti zárt részbe „időkapszulát” helyeztek el. Műanyag palackba zárva a jelenleg használatos román aprópénzek mellett a következő feljegyzés áll egy papíron: „A szárhegyi Téglai Szabó József indíttatására a szárhegyi útszéli keresztfák megújultak 2013 és 2015 évek között. Ezen keresztfa 2015 június hónapban készült. Készítette: id. Simon Árpád asztalosmester. Az anyagot hozzá Lőrincz József és családja adományozta.”
„A kereszt tiszteletekor emlékezünk arra, hogy Krisztus tanítványai vagyunk, és annak valljuk magunkat” – emlékeztette a keresztszentelésre egybegyűlteket György Balázs helyi plébános. Hangsúlyozta, a felnőtteknek kötelességük megtanítani gyermekeiket arra, hogy nagy tisztelettel köszöntsék Jézust valahányszor elmennek egy útszéli kereszt mellett. „Hisszük, nagy áldás fakad abból, hogy mi ilyen vallásos lelkülettel tiszteljük Jézus szent keresztjét, a megváltásunk fáját” – fogalmazott a plébános.
Az út menti keresztfák feljavítását a helybéli Szabó József kezdeményezte. Ő volt az, aki hozzálátott az első köztéri kereszt felújításához, a kolostor mellettit tette rendbe. Ezt követően vette számba a községben fellelhető többi keresztet, az általa készített fényképekből kiállítás nyílt és született ösztönzés az összefogásra.
„Volt, amit házilag újítottak fel, volt olyan, amire a szomszédok, utcabéliek pótoltak, az önkormányzat háromezer lejt adott erre a célra” – mondta el Szabó József. Hangsúlyozta, az új keresztfák mindegyike helyi mesteremberek keze alól került ki, mindenki díjmentesen végezte a munkát.
Ha már minden egyes felújításra szoruló útmenti keresztfát rendbe tesznek, egységesítik azt a szokást is, ami a helyiek szerint egyedi: a korpusz köré helyezett stólák cserélésének idejét. Ezeket ugyanis évente háromszor cserélik: húsvétkor lilát, pünkösdkor pirosat, az év többi napján fehér stólát terítenek a korpusz köré. „Kinyomtatom majd, és minden keresztfa-gondozónak eljuttatom, hogy pontosan melyik dátumon cseréljék a stólákat. Egyik helyen elfelejtik, vagy később cserélik más színűre, mint a többi helyen. Ezt kellene elkerülni” – szögezte le Szabó József.
Pethő Melánia

2015. augusztus 28.
Úz-völgyi zarándoklat
Több mint két évtizedre visszatekintő múltja van immár az úz-völgyi ünnepségnek: évente augusztus 26-án, az 1944-ben ezen a napon történt szovjet támadásra emlékezve, zarándokok százai, ezrei népesítik be a máskor kihalt, kirándulók által is csak ritkán látogatott Úz-völgyet. Az egykori harcosokból, a székely határőrökből évről évre kevesebben vehetnek részt az ünnepségen, de ahogy számuk fogy, úgy gyarapszik az ünneplőké: évszázados hagyományhoz híven apák fiaikra örökítik az emlékezés kötelességét.
Tradíció szerint az úz-völgyi ünnepség helyszíne a temetőkert, hol az első és második világháború számlálhatatlan hőse nyugszik. A huszonegy évvel ezelőtt, az 1944. augusztus 26-i események ötvenedik évfordulóján felavatott kőtömbös-kopjafás emlékműre még csupán kilencven, a második világháborúban elesett úz-völgyi katonahalott neve került fel, mára az azonosított hősök száma elérte a 126-ot.
Az azonosított hősök zöme jeltelen sírokban nyugszik, szerte az Úz völgyében, hiszen a harcok után legtöbbjüket ott kaparták el, ahol holttestüket megtalálták. Emlékükre az Erdélyi Kutatócsoport Egyesület az elmúlt évek során fakereszteket állított a temetőben, egyformákat, jelöletleneket, katonás sorokban: ezek akár széksorok, a temetőkertet uraló hatalmas fenyőfa pedig oltára egy szabadtéri templomnak. Az emlékezők, a Háromszékről, Csíkból, Erdélyből, a Kárpát-medence minden magyarlakta részéből érkező zarándokok itt gyülekeznek a csak lelkekben felhangzó déli harangszóra, hiszen a még száz esztendeje népes közösséget számláló Úz-telepen ma a lélegző múltra csak a fűrészgyár máló alapjai, a valamikori lakóházak nyomai utalnak.
Az egykori katonai laktanyák legtöbbje üresen áll, kitört ablakaik utalnak a gondozatlanságra és gondatlanságra, abban az egy-kettőben, mely lakható, egyenruhások mozgolódnak: hogy egész évben ott tartózkodnak-e, vagy csak „véletlenül” épp augusztus 26-án kerültek oda, ők tudják. Mégis, a tiltások, az erdő-visszaszolgáltatási akadályoztatások ellenére is – Adyval szólva – „az Élet él és élni akar” – ennek jele a temetőtől alig pár lépésre a csíkszentmártoni közbirtokosság által felhúzott csinos, új épület.
Az úz-völgyi ünnepség hagyományosan egyházi szertartással kezdődik, előbb Csík népe zömének hite, a katolikus rítus szerint. Idén a protestánsok nevében a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom beosztott lelkipásztora, Bucsi Zsolt Tamás szólalt fel, prédikációját a rómaiakhoz írt levélből vett idézetre alapozta: „Ha a gyökér szent, az ágak is azok”. A gyökér maga az emlékezet, ápolása mindannyiunk kötelessége, figyelmeztetett. Ünnepi beszédet, akárcsak az elmúlt években, Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere mondott. A magyar azzal „büszkélkedhet”, hogy bármerre lép, Isonzótól Galíciáig, Doberdotól a Donig mindenütt olyan katonatemetőkbe botlik, hol nemzete fiai nyugszanak.
A több száz katonatemető egyike az úz-völgyi, ahol nem csak az első világháború többnyire anyaországi, felvidéki hősei alusszák örök álmukat, hiszen a történelem ismétli önmagát, a hetvenegy éve ismét csatatérré változó Úz-völgyben immár a székely határőrök hősi halottjai is végső pihenőre leltek. A polgármester, ki néhány napja az Isonzó környéki megemlékezéseken vett részt, örömmel állapította meg, hogy az Úz-völgybe zarándoklók között nagyon sok a fiatal. Az öregek tehát betöltötték feladatukat, átadták az utánuk következő nemzedékeknek mindazt, ami fontos, és ez ad reménységet: a mai kor fiataljai megtanulják az igaz történelmet, és tanulnak is belőle.
Az Úz völgyét megnyugtató oázisnak nevezte, mely egyedi szellemével újabb lendületet ad a holnaphoz, s bár a felszín alatt háborog a mély, mert „egyesek nagyon vigyáznak ránk” – utalt az úton folyamatosan járőröző egyenruhásokra –, elsősorban magunkra kell vigyáznunk.
Az évek során megfogyatkozott veteránok nevében – az idei ünnepségen már csak hárman vehettek részt: Páll Sámuel, Bartha Mihály és dr. Szőts Dániel – utóbbi szólalt fel (fotó), hálát adva Istennek, hogy még egyszer elmehetett az Úz völgyébe. Az 1944. augusztus 26-i harci eseményeket röviden felelevenítve kiemelte, bár az elavult fegyverzettel felszerelt, gyengén kiképzett székely határőröknek hatalmas szovjet túlerővel kellett harcolniuk, az Úz-völgyet az ellenség csak akkor tudta elfoglalni, amikor a honvédség megkapta a visszavonulási parancsot. Hogy a szeptember 11-ig tartó harcok során a völgyet – hazájukat – védők közül hányan estek el, pontos adatok mai napig sem állnak rendelkezésünkre, mondta, az egykori bajtársaknak hát azt kívánta, nyugodjanak békében, tisztelet illesse hősi emléküket.
Az ünnepség folytatásaként Lőrinc József, az Erdélyi Kutatócsoport Egyesület tagja szavalta el Wass Albertnek az Erdélyi hitvallás című versét, a Szentivánlaborfalvi Férfikórus katonanótákat énekelt – a nagyszámú közönség tetszését vívták ki nemcsak gyönyörű dalaikkal, hanem azzal is, hogy fellépésük előtt a magukkal hozott galambokat szabadon engedték –, a Csernátoni Dalcsoport pedig előadta Sylvester Lajosnak az Úz-völgyi hegyomlás dokumentumriportja alapján összeállított Vérvölgy című műsorát. Záró eseményként, a Csíkszentmártoni Poszogó Fúvószenekar kísérete mellett, az emlékmű koszorúzása következett, az első koszorú elhelyezésének joga, míg élnek, a veteránokat illeti meg. A székely himnusz eléneklésével zárult ünnepség után a talán ezret is meghaladó zarándoksereg szétoszlott, sokan az első világháborús hadikápolnához látogattak még el, egy népesebb csoport Szabó József János hadtörténész vezetésével az egykori Mátyás király erődöt kereste fel, a falatozás után aztán estére ismét a csend lett úrrá az Úz völgyében, hogy jövőre ismét fogadhassa a zarándokok évről évre népesebb seregét.
Váry O. Péter

Úz völgye: cselekvő emlékezés
„Egy nagy temető, ahol számtalan hős alussza örök álmát”
z idén is több százan vettek részt az évente megszervezett Úz-völgyi megemlékezésen augusztus 26-án, felidézve az első és második világháborúban elesett katonák emlékét.
Az Erdélyi Kutatócsoport Egyesület tagjai több éve rendszeresen heteket töltenek a völgyben, hiszen felvállalták az első világháborús hősök nyughelyének gondozását. Az addig jeltelen, több mint hatszáz sír fölé keresztet állítottak, hogy hőseink méltó helyen pihenjenek.
A 2011-ben alakult egyesületnek jelenleg 22 cselekvő tagja és rengeteg szimpatizánsa van. Az utóbbi évek alatt sikerült rendbe tenniük az első világháborús katonai temetőt, kereszteket állítottak, kerítést emeltek, de céljuk továbbá az itt lezajlott honvédő harcok népszerűsítése, hiszen itt utolsó csepp vérükig védték a hont a – sokszor még szinte gyerek – katonák.
– Az Úz völgyében nemcsak a katonai temető őrzi őseink porladó testét, az egész völgy egy nagy sírkert, ahol számtalan ismeretlen hős alussza örök álmát, anélkül hogy hantjára bárki is rátenné a megemlékezés gyertyáját – hívta fel a figyelmet Vásárhelyi Gábor József, az egyesület elnöke.
A megemlékezés előtt már két héttel tábort verő egyesületi tagok idén is kivették részüket az önkéntes munkából, így tisztelegve a honvédek emléke előtt: rendbe tették, lefestették, majd nemzeti színű szalagot tűztek a hatszáznál több keresztre, előkészítve a temetőt a több száz ünneplő érkezésére.
A megemlékezés 12 órakor ökumenikus istentisztelettel kezdődött, melyen Csala László csíkmenasági plébános hirdetett igét, aki a viharvert sors ellenére is megmaradó nemzet élni akarásáról beszélt. Bucsi Zsolt Tamás, a sepsiszentgyörgyi Vártemplom református lelkésze prédikációjában azt hangsúlyozta, „szükség van szent gyökerekre ahhoz, hogy a gyümölcs is az legyen. A gyökér az emlékezés és a hit, mely kettő megtart bennünket”.
A jelenlevőket Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere köszöntötte, aki átadta a szót a jelenlevő, három Úz-völgyi veterán egyikének, a 91 évet betöltött Szőcs Dánielnek, aki pár szóban emlékezett a több mint 70 évvel ezelőtti harcokról.
Ezt követően kulturális műsorral folytatódott az ünnepség, Lőrincz József Wass Albert Erdélyi hitvallás című versét szavalta el, majd a szentivánlaborfalvi férfikórus katonadalokat énekelt, a csernátoni férfidalkör és meghívottjai zenés–prózai összeállításban foglalták össze az Úz-völgyi események krónikáját, személyessé téve azt az itt elesettek családi tragédiájának felvillantásával.
Az ünnepi műsor koszorúzással és a székely himnusz eléneklésével ért véget.
Gáspár Erika

2015. december 6.
„Ha a templom teli lesz, az építésének volt értelme”
Szent Imre, a liliomos herceg a tisztaság jelképeként lebeg a magyarság előtt. Védőszentje annak a kápolnának, melyet vasárnap szentelt fel Tamás József püspök Ditró felszegi részén.
A régmúltban nyúlik vissza a frissen felszentelt istenháza története. 1937-ben Lőrincz József plébános építtette fel ezen a helyen az első Szent Imre kápolna-iskolát. Egyházi tanoda volt, hét közben iskolaként, vasárnap templomként szolgált. 1948-ban államosították, majd elemi iskolává alakították, kevésbé fordítva gondot a karbantartására. Ez okozta a fundamentum meggyengülését. Az egyház 2006-ban kapta vissza papíron tulajdonát, 2009-ben pedig kulcsait is visszaadta az iskolaigazgató.
Baróti László-Sándor visszaemlékszik erre az időszakra. Összehívta az egyháztanácsot, javasolva, javítsák fel az ingatlant, hogy újra szentmisék helyszíne lehessen. A közelben volt ugyan egy, 1977-ben hittanteremnek épített, de szentmise bemutatására is használt ház, de hatvan négyzetmétere kicsinek bizonyult a hívek számához, a miséken rendszeres volt az oxigén hiányából adódó ájulás.
Az egyháztanács elfogadta a javaslatot, a Larix Stúdió elkészítette a felújítási tervet, ám a kivitelező előtt már a munkálatok elején leomlottak a falak. Sokan megkérdőjelezték, vajon hogy is történt az omlás, de abban egyetértenek, a végeredmény jobb lett egy felújított építménynél. Új terv kellett ugyanis, és azok már egy új ingatlant jelenítettek meg. 2013-ban kezdték ennek építését.
A frissen felszentelt kápolna 180 ülőhelyes, méreteit illetően 22,5x9,6 méteres alapterületű, hozzá egy 15 méter magas torony és egy 7,5 áras udvar tartozik. A haranglábba 135 kilogrammos, Márton Áron névre keresztelt harang található, Ferenczi Imre és neje adományaként. A templombelsőt Kolozsi Tibor szobrászművész és fia, Erik tervezte meg, a szentély kőből készült kellékei Jakab Gyula munkáját dicsérik, az orgona Pap Zoltán székelyudvarhelyi műhelyében készült. A szentély központi része a két méternél nagyobb juharfa-corpus, Berze Imre munkája.
A kápolnának alagsora is van, alkalmas felület irodának és hittanteremnek. Így bár egyelőre nem képez külön plébániát, ha igény lesz rá, akár plébániatemplom is lehet. Létrejöttét pedig – a megyei tanács kétszeri támogatása mellett – a ditrói híveknek, külföldi támogatóknak köszönheti.
Tamás József püspök szerint e templom szükségességét a jövő fogja eldönteni: „Ha a templom teli lesz, építésének volt értelme. De mindez rajtunk múlik. Adja isten, hogy ezt a templomot megbecsüljük. Védőszentjét pedig tekintsük példaképünknek, hogy segítsen megszentelni saját templomunkat, hogy meg tudjuk becsülni önmagunkat, értékessé tudjunk válni közösségünkben.”
Balázs Katalin

2016. április 6.
Csütörtökön, április 14-én 17 órától könyvbemutató a Jelen Ház nagytermében
Kiss Székely Zoltán: Az anyanyelv keresztje
De ki is a szerző, Kiss Székely Zoltán?
"Erdélyi magyar értelmiségi vagyok. Tanárember. Sem több, sem kevesebb.
***
Születtem 1951. január 3-án Marosvásárhelyen.
Az egykori Székelységben közlő Paál Elek festő keresztapám pallérozta első verseimet még a '60-as évek derekán. Aztán a'60-as évek végén Kapusi Ildikó tanárnőm bíztatott a Bolyai Farkas Középiskolában. Ott érettségiztem 1970-ben.
1974-ben biológus diplomát szereztem Kolozsvárt. Azóta tanítok. Vándortanár vagyok; tucatnyi iskolában tanítottam: Szőkefalván, Marosvásárhelyen, Gyermelyen, Budapesten és Szentendrén. Diákjaim négy ország nyolc egyetemén szereztek diplomát. 1975-től botanikai és tudománytörténeti kutatómunkát folytatok. És publikálok szak- és tudománynépszerűsítő írásokat két ország napi-, heti és havilapjaiban, tudományos folyóirataiban. Számuk félezerhez közelít. 2012-től Természet kalendáriuma címmel tudománynépszerűsítő sorozatot – amolyan Odobescu-féle Pseudokinegeticost – írok heti rendszerességgel a marosvásárhelyi Népújságban.
1977-től a Marosvásárhelyi Rádió külső munkatársaként is dolgoztam, ahova Gáspár Sándor hívott egykoron. A tudománynépszerűsítő adás, a Mikroenciklopédia, biológiai szakcikkeit jegyeztem. S küldtem verseimet az Igaz Szóhoz, Székely János biztatgatott. Ugyanez évben jelentek meg első verseim az Ifjúmunkásban. Cseke Gábor és Lázár László próbált felfedezni. Miután én is a Szülőföld, haza, testvériség pályázat győztesei között voltam, úgy tűnt kötettel indítanak minket, akkori fiatalokat. Aztán semmi sem lett belőle. Jómagam meg arra jutottam, hogy hagyom a szépirodalmat másnak. Hiába bíztatott Lőrinc József tanár-költő barátom az illyési intéssel, miszerint ki a versírást abbahagyja, az igazmondást hagyja abba, sokáig nem írtam verseket. Ez volt a hosszú hallgatás kezdete.
***
1989 decemberében az újrainduló Marosvásárhelyi Rádiónál a Mikroenciklopédia felelős szerkesztője lettem. 1990 áprilisától Magyarországon élek családommal. 1999-től a Szentendrei Református Gimnázium tanára vagyok. S néha megleptem-meglepem magam egy-egy verssel.
1997-ben a Névtelen írók antológiájába bekerült egy háromsorosom.
E tájt érett meg bennem, hogy amit én akarok elmondani a világról, azt csak én tudom elmondani úgy. Az igazmondás(soma)t nem hagyhatom másra.
Hiszem, hogy az igaz vers menedék, menedék mások számára is. Bölöni Domokosnak köszönhetem, hogy erre rádöbbentett. Nos, azóta írok újra verseket.
***
2008 óta több-kevesebb rendszerességgel jelentek meg verseim a marosvásárhelyi Népújság Múzsa mellékletében. 2010-től a székelyudvarhelyi Vers és az Erdélyi Toll, az Erdőszentgyörgyi Figyelő és a debreceni Tisztás hozta-hozza le rendszeresen verseimet. 2013-tól a PoLíSz, Turcsány Péter bizalmát és biztatását birtokolva, több alkalommal közölte versszövegeimet. Csíki Andrásnak, az EJKE elnökének köszönhetem, hogy most kötetté állt össze verseim egy része.
Amikor a Népújságban a Múzsa rendszeresen közölni kezdett, írtam volt le ezt a mondatot: Hallgattam évtizedeken át, felnőtt bennem a hallgatás.
Ezt a saját magam köré épített hallgatást tördelem versekbe mindmáig. Hiszem, hogy versbéli megszólalásommal is jobbá tehetem világunkat."
Nyugati Jelen (Arad)

2016. május 25.
Tamási Áron emléke egy darab ránk bízott múlt
Halálának ötvenedik évfordulója alkalmából emlékeztek meg Tamási Áronról a gimisek.
Az iskola névadójára emlékeztek Székelyudvarhelyen a Tamási Áron Gimnázium tanárai és diákjai. A Kossuth-díjas farkaslaki születésű író ötven éve, 1966. május 26-án hunyt el, a rossz idő ellenére is megkoszorúzták az iskola előtt álló szobrát.
A koszorúzást egy kisebb emlékműsor is megelőzte, Lőrincz Józsefköltő és irodalomtörténész, az iskola volt tanára az Ábel-trilógia írójának élettörténetét ismertette. „Tamási Áron emléke egy darab ránk bízott múlt, amit őriznünk kell" – fogalmazott.
Az emlékműsor végén Kopacz Zsófia szavalta el Nagy László Búcsú Tamási Árontól című versét. A megemlékezést az iskola diákjának: Kovács Boglárkának, Péter Emőkének és Oltyán Jánosnak közös éneklése színesítette.
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

2016. június 1.
Ítéletidő sepert végig Kézdiszéken
Hétfő délután jégeső pusztított Felső- Háromszéken, a legnagyobb károkat Nyujtódon, Kézdimartonoson, Bereckben és Ozsdolán jegyezték. A medréből kikelt Kurta-pataka elmosta a Kézdimartonos és Ozsdola közötti hidat (felvételünk), így megszűnt a járműforgalom a két település között. Értesüléseink szerint a vihar a legnagyobb kárt a termőföldeken Nyujtódon okozta.
Tegnapi terepszemlénket Kézdioroszfaluban kezdtük, ahol, habár a Kászon-pataka látványosan megduzzadt, a múlt évben elvégzett patakszabályozásnak köszönhetően nem lépett ki medréből. Nyujtódon a jégeső 16 óra után pusztított, és Boros Vilmos római katolikus plébános beszámolója szerint az ítéletidő másfél óráig tartott. A jégeső jelentős kárt okozott a háztáji kertekben, a gyümölcsösökben, de a falu határát sem kímélte. A nagy mennyiségű esővíz a Temető utcából érkezett, és a sánc hamar megtelt, ezért a volt szövetkezeti kocsmáig a házak pincéit elárasztotta az iszapos víz, amely több portán a házakba is behatolt.
A lakosság a polgármesteri hivatal segítségét kérte. A városháza munkatársain kívül a katonai tűzoltók is segítettek, késő éjszakáig szivattyúzták a vizet a pincékből. A plébános szerint a sáncokat nem takarították ki, a mezőn pedig a levezető árkokat és csatornákat legtöbb helyen felszántották, ennek is köszönhető, hogy a felhőszakadás nagy károkat okozott. A 101. szám alatt lakó nyolcvanéves Bács János elmondása szerint amióta az eszét tudja, hasonló vihar nem sújtotta Nyujtódot. A 100. szám alatti portán a ház melletti járda eltűnt és a pince beomlott, a ház betonalapja beszakadt, a fölötte lévő szobában jelenleg életveszélyes tartózkodni.
A házban, ahol a Kocsis házaspár, Béla és Zita lakik három apró gyermekkel, tegnap délelőtt majdnem térdig ért a víz, a három apróságot a szülők az asztalra menekítették. A három szobából egy maradt lakható állapotban. Lőrincz József falufelelős gyűjtést kezdeményezett a károsultak megsegítésére. Az Ozsdolán lakó Bakk-Dávid Tímea újságíró Facebook-bejegyzése szerint a lezúduló víz folyóvá változtatta a községközpont utcáit és udvarait.
Bereckben és Kézdimartonoson 17 és 18 óra között pusztított a jégeső. Dimény Zoltán polgármester beszámolója szerint a felhőszakadás nyomán a határ víz alatt volt.
A legnagyobb kár a Kurta-hídjánál történt, ahol a víz szabályosan elsodorta a hidat. Az elöljáró szerint legalább harminc udvart és veteményest öntött el a víz Bereckben, de Kézdimartonoson az utcákat is megrongálta, mintegy három-négy kilométeres szakaszt kell kijavítani. Fél óra alatt akkora vízmennyiség érkezett, amit az itt élők eddig még soha nem tapasztaltak – mondotta az elöljáró. Ami a Kurta-hídját illeti, első lépésként egy tervezőt visznek a helyszínre, aki egy új hidat tervez, amit Ozsdolával közösen vagy a saját költségvetésükből építenek fel.
A két település között egyelőre lebénult a közlekedés, ideiglenes megoldásként valahol az egykori híd környékén átjárót alakítanak ki, de az is időbe telik, mivel magánterületekről van szó, ezért a tulajdonosok jóváhagyása is szükséges. Dimény Zoltán szerint egy új híd több százezer lejbe kerül, de pontos összeget nem tudott mondani. A nyujtódi Lukács László önkormányzati képviselő arra kéri a károsultakat, hogy írásban jelentsék a kárt a kézdivásárhelyi polgármesteri hivatalnál, hogy a kormányhivatal által kinevezett különbizottság felmérhesse a kárt.
Iochom István

2016. június 7.
Választási eredmények Kézdiszéken
A kézdivásárhelyiek újabb négy évre szavaztak bizalmat Bokor Tibor RMDSZ-es polgármesternek a vasárnapi helyhatósági választásokon. A régi-új városvezető elmondta: megértette a választók üzenetét, a munkát tegnaptól folytatja, mert rengeteg még a tennivaló a céhes városban. Bokor Tibor a szavazatok 54,28 százalékát kapta meg, az RMDSZ tanácsi listája 56,21 százalékot ért el. Paks testvérváros küldöttsége együtt drukkolt a jelenlegi városvezetéssel annak választási győzelméért.
Kézdivásárhelyen a szavazásra jogosultak 37,73 százaléka járult az urnák elé, a polgármesterjelöltekre összesen 6413 szavazatot, míg a tanácsi listára 6411 szavazatot adtak le. Bokor Tibor 3407 vokssal nyerte meg a választást, őt követi Johann Taierling 1896 (30,21 százalék) szavazattal, a harmadik helyen a Kézdivásárhelyi Választási Szövetség képviselője, Constantin Pătru végzett 451 (7,18 százalék) szavazattal, negyedik lett Szigethy Kálmán, a Magyar Polgári Párt jelöltje 403 (6,42 százalék) vokssal, Rákosi János független jelölt 120 (1,91 százalék) szavazatot kapott. Az érvénytelen szavazatok száma 136.
A városi tanácsi listákra 6188 érvényes szavazatot adtak le (225 voks érvénytelen volt). Ebből az RMDSZ listája 3478 szavazatot vitt el (56,21%), az EMNP 1681 voksot kapott (27,17%), a román pártok Kézdivásárhelyi Választási Szövetsége 497 voksot zsebelt be (8,03%), az MPP listájára 452-en (7,30%), Rákosi Jánosra 80-an pecsételtek (1,29%). Kézdivásárhely tanácsának 19 helyét várhatóan 11 RMDSZ-es, 5 néppártos, 2 román képviselő és 1 polgári pártos foglalhatja el. Az RMDSZ 11 tanácstagja: Hegedüs Ferenc, dr. Kelemen András, Szöllősi Tamás, Fejér Melinda, Nagy Babos Tamás, Bejan András, Szilveszter Szabolcs, Lőrincz József, Derzsi Gyula, Szabó Vincze és Kiss Levente Csaba. Az EMNP öt várható tanácstagja Johann Taierling, Illyés Botond, Szima Csaba, Gál Elemér László és Czipa Lóránt. A Kézdivásárhelyi Választási Szövetség két várható képviselője Constantin Pătru és Ionuț Budău. Az MPP egyetlen várható tanácstagja Szigethy Kálmán. Eddig négy önkormányzati képviselőjük volt.
Az eredményvárón Bokor Tibor azoknak is köszönetet mondott, akik nem rá szavaztak, hiszen ez is egy üzenet volt irányába. „A munka hétfő reggeltől folytatódik, az a célom, hogy megmutassam, a csapatom nem csak kampányban dolgozik. Sokszor mondtam, hogy az elmúlt négy év a megalapozásé volt, most elkezdhetjük házunkat felépíteni. Köszönöm a kézdivásárhelyiek, a nyujtódiak, az oroszfalviak, a sárfalviak és a szászfalusiak támogatását. Őszintén megmondom, ilyen mocskos kampányban életemben nem volt részem. Nagyon nehéz lesz nekem ezekkel az emberekkel szembenézni, és Taierlingre gondolok elsősorban. Az, amit elművelt, amiket írt rólam és csapatomról, nehezemre esik elmondani. Ő nem gondolkodik azon, hogy a következő négy évben, ha tényleg feladatot vállal – nem úgy, mint az elmúlt években, amikor semmit nem csinált –, együtt kell dolgoznunk. Nehéz lesz. Egyértelmű számomra, hogy az Erdélyi Magyar Néppárttal nem fogok együttműködni semmilyen áron. Meg vagyok győződve, hogy az MPP-vel és akár a román tanácsosokkal közös nevezőre tudunk jutni” – fogalmazott Kézdivásárhely újraválasztott polgármestere. Felső- Háromszék minden községében az RMDSZ polgármesterjelöltje győzött, és a helyi tanácsokban is mindenhol megszerezték a többséget. Kézdiszék hét településén csak egy polgármesterjelölt indult az önkormányzati választásokon, mindannyian az RMDSZ színeiben: Bölöni Dávid Csernátonban, Domokos Ferenc Esztelneken, Lukács Róbert Lemhényben, Molnár István Kézdialmáson, Páll Endre Kézdiszenkereszten, Balogh Tibor Kézdiszentléleken, Daragus Attila Torján. Közülük a korelnök Bölöni Dávid, aki huszonhat éve vezeti Csernátont, és most hetedik mandátumánál tart. Az újonc Domokos Ferenc, Esztelnek eddigi alpolgármestere, aki első polgármesteri mandátumát kezdi. Bereckben két jelölt volt: Dimény Zoltán (RMDSZ), Páll János pedig függetlenként vett részt a megmérettetésen. Dimény Zoltán fölényesen, közel kilencven százalékkal győzött. Szentkatolnán is volt egy független jelölt, Bende Emil; az RMDSZ-es Tusa Levente fölényes győzelmet aratott. Ozsdolán is egy RMDSZ-es és egy független jelölt volt, előbbi Brănduş-Dendyuk Vasile Silvestru, utóbbi Gondos Judit. Itt is az RMDSZ jelöltje győzött több mint 800 szavazattal, a független jelölt 573 voksot kapott. Dálnokon egy független és egy RMDSZ-es jelölt volt, ifj. Márton László, illetve Bartók Ede Ottó. Hatvan-negyven százalékos eredménnyel az RMDSZ jelöltje marad a községvezető. Az MPP–RMDSZ Cseh Józsefet, az EMNP pedig Kocsis Gézát indította az idei önkormányzati választásokon Gelencén. Cseh József 1239, míg ellenjelöltje 620 voksot összesített. Szentkatolnán a tizenhárom önkormányzati képviselő közül tíz RMDSZ-es, két EMNP-s és egy független, Bereckben tíz RMDSZ-es, egy SZDP-s, egy román és egy magyar független alkotja a majdani tanácsot. Csernátonban kilenc RMDSZ-es, három MPP-s és egy néppárti jelölt jutott mandátumhoz, Dálnokon hat RMDSZ-es, egy MPP-s és két független, Ozsdolán hét RMDSZ-es, négy Néppárti, egy független és egy romapárti, Torján 12 RMDSZ-es és egy független, Esztelneken hét RMDSZ-es és két néppárti, Kézdiszentléleken 11 RMDSZ-es és két néppárti, Kézdiszentkereszten kilenc RMDSZ-es és két MPP-s, Kézdialmáson kilenc RMDSZ-es, Gelencén kilenc RMDSZ–MPP-s, négy néppárti és két romapárti, Lemhényben nyolc RMDSZ-es, két néppárti és egy független jutott önkormányzati képviselői mandátumhoz. Felső- Háromszéken Gelencén és Kézdiszentléleken jegyeztek ötven százalék fölötti részvételt.

2016. augusztus 20.
Társadalomkutatók között Szelterszben
Amint arról a korábbiakban beszámoltunk, Szelterszfürdőn idén augusztus 18. és 21. között tartják. A négy nap során a Kárpát-medence különböző részein, más-más országokban élő kutatók értekeznek az általuk művelt szakterületen – néprajz, szociológia, történettudomány, kulturális antropológia, politológia – végzett kutatásaikról. Nyilvánvaló, hogy a közös nevezőt minden alkalommal a magyarság helyzete, annak a szomszédos népekhez fűződő viszonyrendszere képezi.
Ezeknek a találkozóknak az a nagy érdeme, hogy pár napra egybegyűjti a kutatókat, akik év közben, a tudományos munka zajlása közepette talán nem is találkoznak másutt személyesen. Ilyen szintű közös munka, ahol a Vajdaságban, Horvátországban, Szlovéniában, Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben és Magyarországon élő tudósok töltenek egymás társaságában pár napot, másutt nem zajlik. Fontos találkozási pont, ahol eredményekről számolnak be, illetve új irányokat szabnak az eljövendő kutatásoknak. Nagy kár, hogy dacára a meglévő érdekérvényesítő képességnek, a tábor szervezői – Bárdi Nándor ( MTA TK – Budapest), Gagyi József (Sapinetia – EMTE, Marosvásárhelyi Kar), Lőrincz József (BBTE – Kolozsvár) – ebben az évben nem jutottak elégséges pályázati forráshoz, s így a programon való részvétel részben önköltséges volt.
A tudományos szakma e szegmense a rendszerváltás óta eltelt negyed században nagy fejlődésen ment át. A korábbi földalatti és félhivatalos Limes Kör, illetve a Kommunikációs Antropológia Munkacsoport (KAM) ma már akadémiai szintű, tagjai elismert kutatók, egyetemi tanárok, akiknek komoly a a tudományos múltjuk. Ezzel a táborral, illetve a kutatások bemutatásával, az elkészült tanulmányok vitájával új lendületet kapnak a kutatások.
Mi a pénteki programokba hallgattunk bele. Benyomásaink ismertetésére hamarosan visszatérünk.
A tábor munkálatai még tartanak. A publikus előadásokat bárki meghallgathatja, ha ideje engedi.
Simó Márton
eloszekelyfold

2016. november 5.
Múzsák, emlékek, visszhangok
Az idei első Erdélyi Tollak
Nyolcadik évében is megőrizte gazdag színvilágát, és mintha új árnyalatokkal is bővült volna a székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Lap- és Könyvkiadó irodalmi- művelődési folyóirata, az Erdélyi Toll. A negyedévente megjelenő kiadvány idei első két számából nyújtunk ízelítőt, a további lapszámokat az elkövetkezőkben ismertetjük.
Csaknem harminc oldalon szólongatja olvasóit mindkét számban a múzsa. A költészetnek és szépprózának szentelt rovatban a lírai pillanatokat ritmikusan váltják az olvasmányoknak szentelt negyedórák, Csire Gabriella Regélő napkeletének soron következő fejezeteit, Ráduly János Félperces történeteit is megtaláljuk a versek között.
A folytonosságot szolgálja, az olvasói biztonságérzetet erősíti Málnási Ferenc Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében című nagyszabású munkájának 24. és 25. fejezete. Igazi csemegének számít az Élő néphagyományok rovat Cselédlánynak nem süt a Nap című sorozata, amelyben Ráduly János egykori kibédi szolgálóleányok emlékein keresztül láttatja a régmúlt időt.
Természetesen az irodalom- és sajtótörténet iránt érdeklődők sem maradnak izgalmas olvasmány nélkül. Az idei első lapszámban Bertha Zoltán Farkas Árpád költészetéről értekezik, a másodikban Sütő András életművének talán kevésbé ismert mozaikdarabját, a "vidám játék" drámatípusát hozza olvasóközelbe. A sajtótörténet rovatban a Székely Útkereső irodalmi-művelődési folyóirat és a Székely Útkereső Kiadványok 1990–2007 közötti sajtóvisszhangját követhetjük nyomon. A folyóirat 1990–1999-es évfolyamaiból mindkét lapszámban kapunk ízelítőt, Jékely Zoltán, Benedek Elek, Salamon Ernő, Farkas Árpád, Nagy Gáspár, Fábián Imre, Beke Sándor (2016/1. lapszám), illetve Kölcsey Ferenc, Benedek Elek, Reményik Sándor, Beke Sándor, Gittai István, id. Szemlér Ferenc, Váli József (2016/2. lapszám) lírai alkotásait, Csomortáni Magdolna, Csire Gabriella, Nagy Irén, Tankó Gyula, Gyárfás Endre, Murádin László, Vofkori György (2016/1), Veress Dániel, Kozma Mária, Balogh Edgár, György Zsuzsa, Benkő András, Lőrincz József prózáját és a Kós Károly-féle Kiáltó Szót (2016/2.) olvashatjuk.
A szülőföldhöz szóló vallomások és a hit lírai üzenetei teszik még ünnepélyesebbé a Toll színeit. De nem hiányoznak a sötétebb árnyalatok sem, amelyektől még érdekesebb, változatosabb olvasmánnyá válik az udvarhelyi folyóirat. Ilyen a második szám Erdélyi prérin című könyvismertető rovatában Széki Barnabás Simon Attila szégyenkönyve című írása is.
A második lapszámban számos gyermekvers várja a legkisebb Toll-forgatókat, és Csire Gabriella Mókus Pali vándorúton című meseregénye is folytatódik. Szintén itt találkozunk újra a korábbi lapszámokban is feltűnt Márton Tímeával, aki ezúttal lírai alkotásával ad új, friss színt az Erdélyi Tollnak.
Az Erdélyi Gondolat Kiadó könyvei, folyóiratai sohasem hiányoznak a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár kínálatából, Beke Sándor, a kiadó vezetője, az Erdélyi Toll főszerkesztője idén is elhozza hozzánk régebbi és legújabb "terméseit".
Nagy Székely Ildikó

2016. november 25.
„Nem az a fontos, ki volt informátor” – Konferencia Kolozsváron
Az emberek azt hiszik, hogy az ügynök olyan, mint James Bond, akinek kalandos, izgalmas az élete, a való élet azonban teljesen más – idézte fel az egykori román titkosrendőrség, a Szekuritáté egyik informátorával folytatott beszélgetését Könczei Csilla etnográfus, egyetemi tanár a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (NKI) által Kolozsváron megszervezett konferencián.
A Szekuritátéval együttműködők belső késztetései című csütörtöki rendezvényen a témában blogot működtető Könzei Csilla előadásában hangsúlyozta: noha a Babeş–Bolyai Tudományegyetem kutatója, a titkosrendőrség aktáival civil kezdeményezésre, magánemberként kezdett foglalkozni.
Mint részletezte, egyrészt csatlakozni kívánt a 2006-ban elindított civil kezdeményezéshez, amelynek az volt a célja, hogy magánemberek hozzák nyilvánosságra saját szekusdossziéjukat, másrészt azt várta a kutatásaitól, hogy választ kap édesapja halálának körülményeire. „Most, 2016-ban az a helyzet, hogy egyik célt sem sikerült igazán elérni” – jelentette ki. Elmondta, mindössze négy egykori informátorral tudott személyesen beszélni, és közülük is csupán egy járult hozzá ahhoz, hogy rögzítse a beszélgetést. Hozzáfűzte, az édesapja dossziéjából sok ember identitására rájött, akiket megpróbált rávenni, hogy az egykori informátor pozíciójából lépjenek át a kor tanúja szerepkörbe.
Lőrincz József, a NKI kutatója, a konferencia főszervezője a rendezvény céljáról a Krónikának elmondta: eddig a kutatók a rendszer működésével foglalkoztak, hogy ki volt a besúgó és ki volt beszervezve, kik voltak a tartótisztek, hogyan működött a rendszer. Eközben felvetődött, érdemes lenne megvizsgálni, hogy azok, akik együttműködtek a Szekuritátéval, hogyan dolgozták fel ezt a tényt, milyen belső motivációk vezették őket. Mennyire voltak lelkes vagy kevésbé lelkes együttműködők.
„Meglátjuk, hogy sikerül-e a második nap végére valamilyen tipológiát összeállítani. Ez nem biztos, de látni fogjuk, hogy a kollaborációnak hány típusa volt. Bonyolult, nehéz eseteket igyekszünk megvizsgálni. Nem az a fontos, hogy eldöntsük, ki volt informátor és ki nem, hogy morálisan ez a tevékenység mennyire igazolható vagy igazolhatatlan, hanem, hogy az eseteket a maguk komplexitásában vizsgáljuk. Többek között azt, hogy az informátorok tevékenységének volt-e hatása a mindennapi életükre, beleivódott-e az életmódjukba” – magyarázta a főszervező.
Elmondta: a konferenciát azért szervezte a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, mert ők is szembesültek a problémával, az intézetben többen is foglalkoznak a témakörrel, illetve olyan intézeten kívüli kutatók is vannak, akiknek a projektje kapcsolódik az intézet kutatásaihoz. Kifejtette: ezeket a kutatási eredményeket feltétlenül össze kell hasonlítani azokkal, amelyekre a román kutatók jutnak, hogy kiderüljön: van-e bármi, ami sajátosan az erdélyi magyar társadalmat jellemezte. „Ha pedig mindezt össze tudjuk hasonlítani azzal, amit a magyarországi kollégák tapasztaltak, van egy hármas összehasonlításunk, és megnézhetjük, hogy vannak-e sajátosságok, milyen irányt vesznek a kutatások Bukarestben, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Budapesten, Pécsett” – magyarázta Lőrincz József. A kétnapos előadássorozat péntek délután ér véget.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

2016. december 5.
Akinek leverték a veséjét, az nem az informátor személyiségére kíváncsi
„... Te vagy az az ember...”
(Sámuel próféta II. könyve 12,7)
Érdeklődéssel olvastam a Krónika november 23-ai és 25–27-ei számában megjelent két tudósítást(Az EP-ben tiltakozott Tőkés, illetve Az nem fontos, ki volt informátor). Mindkettő „kényes”, de sajnos mára „átszabott” témát boncolgat.
Tőkés László a rá jellemző pragmatizmussal, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (NKI) elvi szinten kezeli az informátori kérdéskört. Előbbi saját tapasztalatból két szekuritátés kulcsfigurát nevesít, mintegy jelezve, hogy a hálózat működtetői nem lettek elszámoltatva. Sőt egy negyedszázad múltán újra reflektorfénybe kerülnek. Utóbbi szociológiai, lélektani oldalról közelít a témához. Lőrincz József álláspontja sajátosan hangsúlyos e vonatkozásban. Megállapítása szerintem meredek: „...nem az a fontos, hogy eldöntsük, ki volt informátor, és ki nem, hogy morálisan ez a tevékenység mennyire igazolható vagy igazolhatatlan, hanem hogy az eseteket a maguk komplexitásában vizsgáljuk...”
Véleményem szerint akinek leverték a veséjét, aki éveket töltött el Szamosújváron, a Duna-deltában, akinek jövője derékba tört, az nem arra kíváncsi, milyen volt a „tégla” személyisége, hanem hogy kinek köszönheti tönkrement életét. Könczei Csilla is nem véletlenül szeretett volna választ kapni személyhez kötötten édesapja halálának körülményeire. Nyilván ezek a legtragikusabb esetek, amikor az informátor létében tett tönkre életet, életeket. Ilyenkor tizedrangú kérdés, hogy „az informátorok tevékenységének volt-e hatása a mindennapi életükre, beleivódott-e az életmódjukba”.
Amikor a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Tőkés László püspök kezdeményezésére elsőként indította el az átvilágítást, a cél a múlt tárgyilagos feltárása volt személyhez kötötten. Az érdemi munka a törvényi szabályozás után – megkésve – kezdődhetett el. A létrejött átvilágító bizottság munkája, illetve dr. Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című dokumentumgyűjteménye személyre szabottan elemezte 45 lelkipásztor múltját (köztük az enyémet is). Néhányan magunk kértük ki s adtuk át dossziéinkat az átvilágító bizottságnak. Sajnos volt néhány olyan eset is, amikor az illetékes hatóság valószínűleg szándékosan tarthatott vissza terhelő iratokat, egész dossziékat azok védelmében, akik megbízható ügynökeik voltak, sőt részükre felmentő igazolást is adtak. Külön kategóriát képeznek azok, akik érintettekként „idejében” külföldre, elsősorban Magyarországra távoztak. Ezért illúzió az L. J. által ajánlott összehasonlítási módszer, nem beszélve arról, hogy Magyarországon csak nyomokban történt, történik átvilágítás.
Nos, ha a társadalom egészére próbáljuk kivetíteni az ügynökkérdést, úgy gondolom, ez lehetetlen próbálkozás főleg amiatt, mert eltelt egy bő negyedszázad. Legfennebb reménykedhetünk abban, hogy az egyre fogyó „koronatanúk” megszívlelik Kató Bélának, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének intelmét: „Azt szeretnénk, ha azok, akik ilyen mélységben együttműködtek, belátnák, hogy az egyedüli út, ha – elismerve vétkeiket – nyilvánosan is bocsánatot kérnének. S ezt megpróbálják nemcsak emberektől, hanem Istentől is megkapni. Isten megadja, az embereknek is meg kell adniuk.”
P. S. A téma egyházi vonatkozása iránt érdeklődőknek szíves figyelmébe ajánlom dr. Molnár János lelkipásztor, történész tudományos igényességgel írott dokumentumgyűjteményét.
Varga Károly
A szerző nyugalmazott lelkipásztor, a nagybányai református egyházmegye volt esperese Krónika (Kolozsvár)

2017. augusztus 24.
Emlékező alkotók – erdélyi életutak
Kedei Zoltán Vár-lak-beli műtermében találkozhattunk augusztus 18-án ismét. Ötvös József vártemplomi lelkész-esperes, az Új Kezdet című református kiadvány felelős szerkesztője, közíró és Kiss Székely Zoltán költő-tanár, közíró voltak a vendégeink. Ötvös József nemrég tartotta utolsó istentiszteletét a Vártemplomban, formailag nyugdíjba vonult. De tud-e egy lelkész nyugdíjba vonulni? A lelkész a hivatást elhivatásnak érzi, igent mond az isteni hí- vásra, jellemével, egész lényével, cselekedeteivel, szavaival élete végéig jó pásztor módjára pásztorolja híveit. Ez a hivatás nem szűnik meg a papi palást levetésével. Ötvös József munkásságát népe és szűkebb pátriája, az erdélyi magyarság szolgálatában töltötte. Tette ezt több mint négy évtizeden át, lelkipásztorként, esperesként, missziói elő- adóként, és jelentős szerepet vállal egyházi és közíróként. A Felső-Maros mente – Székelyföld-Mezőség találkozásánál született 1952. augusztus 27-én, Pókában. „Ma a Mezőség települései között sorolják fel, amit gyermekkoromban nemigen tudtunk, de Wass Albert és Kallós Zoltán óta büszkén vállaljuk mezőségi voltunkat.” Földműves család gyermekeként mindvégig a szülőföld és nemzete elkötelezettje. Elemi iskoláit Pókában, a középiskolát a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumban végezte. Ezek az évek alakították jellemét, határozták meg egész tevékenységét. Teológiai tanulmányait 1971–1976 között végezte Kolozsváron. Itt érett be a szülőfalu, a család, a marosvásárhelyi iskolai évek ötvözetéből származó gyümölcs, mellyel útnak indították Ötvös Józsefet. Gyümölcs, ajándék és hagyaték, ami a tálentumok megsokszorozására kötelezte. „Lelkipásztori szolgálatom helyei egy szép erdélyi életút nyomai” – vallja. Görgényszentimre, Görgényüvegcsűr, Alsóidecs, Jedd az akkor hozzá tartozó Marosagárd, Kebele és Kebeleszentivány falvakkal, majd a marosvásárhelyi Cserealja egyházközség és 2002-től a marosvásárhelyi Vártemplom – ezek a gazdag életút állomásai. A gyülekezeti tagok száma változó volt, a görgényüvegcsűri néhány oda férjezett református asszonytól egészen a cserealji ezres létszámú közösségig. Szívesen mesél a kezdetekről, lelkészként és családfő- ként egyaránt. Már házasságkötése is egyfajta szálka lehetett a hatalom szemében, hiszen feleségének édesapja ’56-os elítélt – Kacsó Tibor, néhai Csiha Kálmán püspök, Páll Lajos festőművész-költő, Dávid Gyula irodalmár egykori rabtársa. Régi történetek elevenednek meg, huszonöt évi fogságra ítélt apósa és társai kifogyhatatlan, keserű emlékei, melyeket fiatal lelkészként receptíven hallgatott. Hogyan lehetett kibírni, hogyan lehetett együtt élni a huszonöt év tudatával? „Úgy gondolták – mondja –, az eltelt huszonöt év alatt háromszor változott a hatalom, így lesz talán a következőkben is, és valamelyik hatalom csak kiszabadítja őket.” Gyermekei névadásában is a tudatos belső ellenállás jelét fedezzük fel: Koppány Bulcsú, Ajtony Atilla, Tétény Álmos – ősmagyar nevek, melyek szimbolisztikája mindnyájunk számára értelmezhető. Közíróként is jelen van, Hétköznapok, ünnepnapok, emléknapok című kötete 2004-ben jelenik meg Kolozsváron, ez rádióban elhangzott beszédeinek, publicisztikai írásainak gyűjteménye; 2011-ben pedig az Ahol még magyarul szól a zsoltár címmel 33 református gyülekezetről szóló riportkötete. Ötvös József felelős szerkesztőként jegyzi a Vártemplom egyházi folyóiratát. „Az Új Kezdetet örököltem… rám testálódott… Azért merem dicsérni, mert egy olyan űrt tölt ki, egy olyan sajátos kiadvány, melyet nem kell szégyellni. A 210. számnál tart a lap. 2000-ben alapította Adamovits Sándor és Fülöp G. Dénes… Voltak hullámvölgyek, amikor nem tudtuk, lesz-e folytatás, mert a lap ráfizetéses, húsz oldalon jelenik meg, száz, fontosabb események alkalmával kétszáz példányban. Egyházi lapról lévén szó, a második oldalán a kezdetektől fogva egy-egy vers olvasható, nagyrészt vallásos versek, eleinte klasszikus magyar költőktől, de helyüket átvették a kortárs, erdélyi költők vallásos versei, például: Baricz Lajos, Nagy József Levente, Fülöp Kálmán. Elmélkedések, prédikációk, történelmi vonatkozású írások követik egymást, két évtized marosvásárhelyi, vártemplomi élete benne van… Amikor a kétszázadik számot szerkesztettük, elkészítettem a lap bibliográfiáját – egy nagy anyag –, és akkor döbbentem rá, hogy a 15 év alatt csupán öt vers ismétlődött… Kétszáz prédikáció, 100 oldalnyi történelmi anyag, még házigazdánkról, Kedei Zoltán festőművészről is van külön írás” – tárja fel előttünk a lap „titkait”. Az Új Kezdet Donáth-Nagy György műszaki szerkesztésében jelenik meg. Ötvös József az Új Kezdet antológiát is örömmel látná nyomtatásban. A másik vendég, Kiss Székely Zoltán is e táj fia, 1951. január 3-án született Marosvásárhelyen, és bár 1990-ben kitelepedett Magyarországra, otthonról gyakran jön haza Erdélybe. Jól ismeri minden zegétzugát, hisz biológiatanár, botanikus kutató. 1974-ben szerzett biológiatanári oklevelet Kolozsváron. Tanárként tevékenykedett Szőkefalván, Marosvásárhelyen, Gyermelyen, Budapesten és Szentendrén. Botanikai és tudománytörténeti kutatómunkát folytat, emellett rendszeresen közöl szaktanulmányokat napi-, heti- és havilapokban, többek között a Népújságban is. Külső munkatársa volt a Marosvásárhelyi Rádiónak. „Civilben” a versírással szemezett már fiatalon, a ’60-as évek elején. A vers felé terelgették: keresztapja, Paál Elek festőművész, Kapusi Ildikó, „bolyais” tanárnője, Cseke Gábor, Lázár László szerkesztők, Székely János, Lőrincz József költők. A kezdeti lelkesedést felváltja egy hallgatási időszak. 1997-ben ért meg benne újra az elhatározás, hogy: „amit én akarok elmondani a világról, azt csak én tudom elmondani úgy. Az igazmondás(oma)t nem hagyhatom másra. Hiszem, hogy az igazi vers menedék, menedék mások számára is. Bölöni Domokosnak köszönhetem, hogy erre rádöbbentett. Nos, azóta írok újra verseket”. 2008 óta közöl a Népújság Színes Világ mellékletében, a székelyudvarhelyi A Versben, az Erdélyi Tollban, az Erdőszentgyörgyi Figyelőben, a debreceni Tisztásban. „Én jelenleg Magyarországon élek, és itt is, ott is keresztre feszítik a nyelvet, megpróbálunk ezzel a teherrel élni…” Nem véletlen, hogy verseskötének címe Az anyanyelv keresztje (2015-ben jelent meg, Turcsány Péter gondozásában). Allegorikus cím. „Hallgattam évtizedeken át, felnőtt bennem a hallgatás. Ezt a saját magam köré épített hallgatást tördelem versekbe…” Kiss Székely Zoltán „körülbástyázza” magát a nagy elődök lírai útravalójával, ezt tapasztaljuk A természet kalendáriuma című népszerű sorozatában, és ennek jegyében született az Áprily Lajos tiszteletére írt versciklus, vagy Bolyai János, József Attila, Reményik Sándor emlékének megidézése. A szülőföld vonzásában alkot, ez az érzelem végigkíséri líráját, néhol fájdalmas, másutt öniróniával fűszerezve szövi lélekfonalát verseiben. „Megérkeztem megint. Itthon vagyok/ ebben a kifosztott tájban.” (A Székely körvasúton 2014-ben) Erdélyi sorskö- zösséget vállal, vallomásszerűen írja: „Sorsom a megmaradás, nem tűnök el.” (Címerem) A délután ünnepi fényét emelte a találkozás elején Kilyén Ilka színművésznő előadásában Áprily Lajos A Fejedelemhez című költeménye, majd Áprily Tetőn című, Kós Károlynak ajánlott verse, és a kései utód Tetődön – három emberöltő távolából Áprily Lajosnak című lírai reflexiója. Zárásként a költő felolvasta Csak fehérbe öltözötten című költeményét, és könyvét dedikálta olvasóinak
Doszlop Lídia / Népújság (Marosvásárhely)

2017. október 31.
Nemzetiségi sorsunk kibeszélője – emléktábla került Magyari Lajos szülőházára
„Van olyan föld, mely vélt gyengeségünk
értőn-bocsátón majd mind fölissza.
Van olyan föld, mely jövőnket bízva
fogadni gyermekeinket is megtanítja.”
(Magyari Lajos)
Napra pontosan születésének 75. évfordulóján, október 26-án leplezték le néhai Magyari Lajos költő, közíró, politikus, lapunk korábbi főmunkatársa emléktábláját Székelyudvarhelyen álló szülőházának a homlokzatán.
Az ünnepi eseményt a családtagokon, pályatársakon és az erdélyi magyar újságírói társadalom képviselőin kívül Gálfi Árpád, a székely anyaváros polgármestere, valamint Biró Zsolt, az MPP országos elnöke, parlamenti képviselő is megtisztelte jelenlétével.
Csütörtökön délután bágyadt napsütésben, még színpompás, de már a lombjuktól búcsúzó erdőkön át kanyargó úton igyekeztünk Sepsiszentgyörgyről – Barót érintésével – Székelyudvarhelyre. A bükk- és tölgyrengetegben itt-ott üde szigetként feltünedező fenyőligetek haragos zöldje azonban a megmaradás és folytonosság cáfolhatatlan bizonyítékaként dacolt az idő múlásával és a karmait már élesítő téllel. Mint ahogy Magyari Lajos életműve is szembeszegül az elmúlással, hiszen hordozza és nemzedékről nemzedékre átörökíti megtartó gondolatait, valamint érzelmeit. Fittyet hányva a dölyfös és pöffeszkedő hatalom elvárásaira, Székelyföld és népe szeretetét, a hozzájuk való kötődést, ragaszkodást és hűséget hirdeti.
A helyszínen az emlékállítás kezdeményezője, mozgatórugója és megszervezője, Balázs Árpád újságíró, író, szerkesztő köszöntötte a Czegő Zoltán, Magyari Zoltán, Ferenczy L. Tiborné és jómagam alkotta sepsiszentgyörgyi küldöttséget. Magyari Lajos a Szentimre utca 29. szám alatti ház kifelé tekintő szobájában látta meg a napvilágot 1942. október 26-án. Az egykori otthon emléktáblával történő megjelölésének gondolata tavaly tavaszszal született meg Balázs Árpádnak a költő nővérével folytatott beszélgetése során. Megvalósulása pedig több magánszemély és cég anyagi hozzájárulásának, valamint az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány, az Élő Székelyföld Egyesület, a Magyar Írószövetség és a Magyar Polgári Párt székelyudvarhelyi szervezete támogatásának köszönhető. Kérdésünkre válaszolva pedig azt is elárulta, hogy a költő és közíró személyének, valamint életművének a nagy tisztelete késztette az emléktábla-állításra.
„A hét testvér közül (már csak ketten vannak életben – szerz. megj.) négyen születtünk ebben a házban, ahol a családunk albérletben lakott, amíg a közeli Rózsa utcában fel nem épült az új otthonunk. Akkor egy távoli rokonunk, Jánosi Péter tulajdonában volt, aki nagybetűs emberként viszonyult hozzánk a családjával együtt, ezért nem csak a házhoz, hanem hozzájuk is szép emlékek fűznek. Örömmel nyugtáztam az emléktábla-állítást, mert mindig is büszke voltam az öcsémre és boldog vagyok, hogy a testvére lehettem” – egészítette ki Magyari Lajos nővére, Ágoston Ilonka az addig elhangzottakat.
„Magyari Lajos költészete és szókimondó stílusa számunkra mindig megtartó üzenete volt – nyilatkozta az esemény kapcsán lapunknak Lőrincz József nyugalmazott gimnáziumi magyar nyelv és irodalom szakos tanár. – Lehet, hogy akadtak, akik ezért elítélték, mi azonban hitet és erőt merítettünk belőle. Mások azért fanyalogtak tőle, mert szerintük nem volt elég modern, pedig az a modern és igazi költő, akinek a gondolatai, valamint érzelmei vibrálni kezdnek a befogadóban vagy olvasóban, és ő ilyen volt. Éppen ezért nagy öröm számomra, hogy Székelyudvarhelyen végre emléktábla kerül a szülőházára, és remélem, ezentúl az eddiginél több alkalommal fogunk ebben a városban rá emlékezni.”
Az emléktábla-avató ünnepség a Palló Imre Zene és Képzőművészeti Szakközépiskola diákjai fúvószenekarának játékával kezdődött, majd a rendezvényt levezető Balázs Árpád ismertette a szülőház megjelölésének történetét, egyúttal köszönetet mondván a kivitelezését szíves beleegyezésével lehetővé tevő jelenlegi tulajdonosnak, Kocsis Árpádnak. Elsőként a Sepsiszentgyörgyön élő Czegő Zoltán író, költő, közíró emlékezett veretes szavakkal és tisztelettel telített szeretettel az egykori barátra, sors- és pályatársra, illetve életpályájára és költészetére. Beszéde Az önvigasz is a nemzeté cím alatt olvasható.
„Hogyha Magyari Lajos mindössze egy verset írt volna, történetesen a Nem a fenyők… címűt, akkor is megmaradna az emlékezetünkben, mert minden benne van: borvíz, fenyő, Európa és szabadság. Minden olyan fontos alkotóelem, amely a miénk volt, s az is, amiből hiányt szenvedtünk. Hogyha Magyari Lajos, a költő csak egyetlen poémát írt volna, a Csoma Sándor naplóját, akkor is megmaradna nekünk a székely és a magyar Parnasszuson” – vélekedett az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány képviseletében felszólaló Simó Márton székelyudvarhelyi író, szerkesztő. Ünnepi beszédét a következő gondolattal zárta: „A mai naptól kezdve a Szentimre utcában járva, ha felnézünk erre a házra, mindjárt felötlik bennünk a költő emlékezete, példája, s a vágy, hogy próbáljunk napról napra többek lenni, vagy legalább ennyik maradni.”
A költő fia, Magyari Zoltán saját, Vigyázz című versének a felolvasásával tisztelgett édesapja emléke előtt. Az utána felszólaló Szabó Zsolt közíró, szerkesztő, a Művelődés kulturális folyóirat nyugalmazott főszerkesztője Magyari Lajos publicisztikájának jelentőségére hívta fel a hallgatóság figyelmét. Szerinte ugyanis „nemcsak költőként, hanem újságíróként is különös expresszivitással és termékenységgel szólaltatta meg a nemzetiségi lét időszerű gondjait és egyetemes összefüggéseit. Patrióta volt, Illyés Gyula-i értelemben: jogot védett, egyetlen nép méltóságát sem sértette.” Éppen ezért a ’89-es romániai változások sajtódokumentumaiból a Kolozsvári Művelődési Egyesület által útjára bocsátott könyvsorozat indító köteteként Magyari Lajos vezércikkeinek válogatott gyűjteményét adták közre. Szabó Zsolt megfogalmazásában „pontos lenyomatai ezek annak a kornak, azoknak az eseményeknek, amelyek idehaza akkor történtek. Kivételes éleslátással, remek ráérzéssel és páratlan nyelvi erővel megfogalmazott írások.”
Végezetül Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt országos elnöke, parlamenti képviselő osztotta meg a hallgatósággal az alkalomhoz illő gondolatait. „Székelyföld jelentette számára azt a hangulatot, amely nemcsak a Hargitán kerítette hatalmába, de például a Bekecs alatt, Nyárád mentén is, pedig oda különösebb személyes emlék sem kötötte… Célja és eszménye az volt, hogy az irodalomban kibeszélje nemzetiségi sorsunkat, a székelyföldi magyarok közérzetét, hogy ereje és hozzáértése szerint mozdítson valamit a világon” – fogalmazott a politikus.
Az egyszerűségében és visszafogottságában is lelki tüzeket gyújtó, mindvégig méltóságteljes rendezvényt Magyari Lajos Van olyan föld című költeményének kortársa, Péter Eszter általi tolmácsolása zárta. Utolsó mozzanatként pedig a költő lánya, Zselyke, illetve az emléktáblát megálmodó és alkotó Zavaczky Walter székelyudvarhelyi szobrász leleplezték és koszorúzták meg a költő–közíró–politikus emlékét bronzban megörökítő domborművet. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó; Erdély.ma