Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Lőrincz István Zoltán
7 tétel
2015. december 11.
Bemutatta új csapatát a KMDSZ elnöke
Megtartotta 2015-ös közgyűlését a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) csütörtökön. A zsúfolásig telt teremben Rés Konrád Gergely, a KMDSZ elnöke mutatta be új csapatát, az elmúlt év eredményeit és újításait, illetve a vezetőtanács által előzetesen iktatott alapszabályzat-módosítási javaslatokat – közölte pénteken diákszövetség.
A közgyűlésen kezdetén a KMDSZ elnök köszöntötte a jelenlevőket, majd a 102 regisztrált tagból jelen levő 66 megszavazta Krippán Kingát, a KMDSZ volt vezetőtanácsi és jelenlegi ellenőrző testületi tagját mint ülésvezetőt. A napirendi pontok megszavazása után Rés Konrád Gergely számolt be a KMDSZ elmúlt évéről, megemlítve az eddig több mint 6000 diáknak tömegközlekedési előnyöket és kedvezményeket nyújtó A kártyát, az Európa Ifjúsági Fővárosa címnek köszönhető eseménybővítéseket és új rendezvényeket (a Kolozsváron megszervezett OTDK-szekciót, a Nemzetközi Diákolimpiát, az I. Kolozsvári Utcazene Fesztivált és sok más rendezvényt), melyek szervezésével a KMDSZ foglalkozott.
Emellett tájékoztatott a KMDSZ irodáinak és szakosztályainak eredményeiről, valamint beszámolt arról, hogy idén létrejött a számítógépes játékokkal foglalkozó eSports, de a színisek frissen alakult Színfolt nevű szakosztályát is bemutatta. Az elnök Tepfenhardt Betinának, a KMDSZ pénzügyisének adta át a szót, ő a 2015-ös év pénzügyi beszámolót tartotta meg, aki – miután a kiadásokról és bevételekről beszélt – azt is elárulta, hogy a megmaradt összeget a KMDSZ-iroda felszerelésének fejlesztésére fordítják. A beszámolók elfogadása után Kisgyörgy Réka jelenlegi elnökhelyettes ismertette az alapszabályzat-módosítási javaslatokat, melyeket a jelenlevő regisztrált tagok egyöntetűen elfogadtak.
A következőkben az új vezetőtanácsi jelölteket, illetve az Ellenőrző Testület tagjait ismerhették meg a jelenlevők. A szavazás után kiderült, a regisztrált tagok jóval több mint 2/3-adának a bizalmát elnyerték a jelöltek, így mindenki elfoglalhatja pozícióját 2016. február 15-e után. Ekkor az új elnökhelyettes Székely Kinga lesz, aki továbbra is a szakosztályokért felel, Kisgyörgy Réka lesz az új pénzügyis, Lokodi Katalin a tanügyért, Andacs Zsolt-Levente a tagságért, Belényesi Hunor programokért és kultúráért, Buryán Tünde PR- és kommunikációért, Tasnádi Márta Karrierirodáért, Lőrincz István pedig a Sportirodáért lesz felelős. Az Ellenőrző Testület tagjai Antal Géza, Borzási Sarolta, Gödri Csilla, Krippán Kinga és Tepfenhardt Betina lesznek jövő év februárjáról.
maszol.ro

2016. november 25.
Lőrincz István Zoltán lesz a KMDSZ új elnöke
Lőrincz István Zoltánt választották meg a Kolozsvári Magyar Diákszövetség új elnökének a szervezet csütörtök esti tisztújító közgyűlésen. Az új elnök mandátuma 2017. február 15-én kezdődik, és két évre szól. Egyébként nem volt más jelölt az elnöki tisztségre. A választáson az elnökkel egyszerre a diákszervezet vezető testületét is megszavazták. A jelöltek regisztrált tagok több mint kétharmada szavazott.
Az elnökhelyettes Buryán Tünde lesz, aki a kommunikációért is felel majd. Kundi Zoltán lesz az új pénzügyes, Balog Laura a tanügyért, Andacs Zsolt-Levente a tagságért, Szabó Hajnal programokért, Horváth Réka a szakosztályokért, Demeter Kamilla a Karrierirodáért, Fogarassy Botond pedig a Sportirodáért lesz felelős. Az Ellenőrző Testület tagjainak Gödri Csillát, Kisgyörgy Rékát és Tepfenhardt Betinát választotta a közgyűlés. A póttagok Lokodi Katalin és Székely Kinga lesznek.
A közgyűlésen Rés Konrád Gergely jelenlegi elnök is beszámolt az elmúlt négyéves munkájának eredményeiről. A KMDSZ leköszönő elnöke beszélt a diákképviseletről, az elnöksége alatt szervezett rendezvényekről, illetve a különböző projektekről is. Megemlítette az idén már közel 5000 diáknak kiadott, tömegközlekedési előnyöket és kedvezményeket nyújtó A kártyát, az Európa Ifjúsági Fővárosa címnek köszönhető eseménybővítéseket és új rendezvényeket, a Kolozsvár 2015 utóprojektjeként létrejött MayDayst, illetve a Magyar Ifjúsági Központról is beszélt. Emellett elmondta a KMDSZ irodáinak és szakosztályainak eredményeit, illetve megtartotta az elmúlt év pénzügyi beszámolóját is. (közlemény)
Transindex.ro

2017. január 19.
Ötven civil szervezet állt ki a megszüntetett kolozsvári magyar osztály mellett
A Kincses Kolozsvár Egyesület kezdeményezésére 50 kolozsvári magyar civil szervezet közös állásfoglalást fogalmazott meg az Apáczai Csere János Elméleti Líceum művészeti tagozatának védelmében - olvasható az egyesület közleményében.
A Kolozs megyei tanfelügyelőségen január 19-én iktatták a Valentin Claudiu Cuibus főtanfelügyelőnek, illetve Török-Gyurkó Zoltán főtanfelügyelő-helyettesnek címzett levelet, melyet elküldtek az oktatási minisztériumba Király András György kisebbségek oktatásáért felelős államtitkárnak is.
Mint arról már korábban beszámoltunk, a líceum ötödik osztályát az iskolakezdés után szüntették meg, miután a szóbeli ígérgetések ellenére nem hagyták jóvá a csoport beindítását. Az ügyről bővebben itt olvashat.
Az állásfoglalás aláírói határozottan kiállnak a kolozsvári magyar nyelvű képzőművészeti szakoktatás mellett, amely „a legmagasabb színvonalon biztosítja a gyermekek alkotó és önkifejező képességeinek fejlesztését, valamint művészeti-kulturális műveltségének megalapozását immár tizenhat éve”.
Felhívják a figyelmet, hogy az anyanyelvi oktatás mind Románia alkotmánya, mind a nemzetközi szerződések értelmében alapvető jog, amelyet az oktatási törvény a képzőművészeti oktatás terén is szavatol. Ennek megfelelően kérik az oktatási minisztériumot és a Kolozs megyei tanfelügyelőséget, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a jövőben is biztosítsák a magyar nyelven történő képzőművészeti oktatást.
Az állásfoglalás teljes szövege:.
Állásfoglalás az Apáczai Csere János Elméleti Líceum
művészeti tagozatának védelmében
Mi, a kolozsvári magyar civil-szakmai egyesületek és alapítványok aggodalommal tekintünk az Apáczai Csere János Elméleti Líceum művészeti tagozatának ellehetetlenítésére. A magyar nyelvű képzőművészeti szakoktatás közép-erdélyi bástyája került végveszélybe, mely a legmagasabb színvonalon biztosítja a gyermekek alkotó és önkifejező képességeinek fejlesztését, valamint művészeti-kulturális műveltségének megalapozását immár tizenhat éve. Az Apáczaiban tanuló rajzszakosok tehetségét számos kiállítás és kiadvány tanúsítja. A diákok nemcsak kolozsvári, hanem országos és nemzetközi téren is bizonyították a képzés tehetségpallérozó tevékenységének eredményességét.
Az anyanyelvi oktatás mind Románia Alkotmánya, mind a nemzetközi szerződések értelmében alapvető jog, amelyet az oktatási törvény a képzőművészeti oktatás terén is szavatol. Nemzeti közösségünk érdekében, a törvény által biztosított jogaink alapján, felkérjük az Oktatási Minisztériumot és a Kolozs Megyei Tanfelügyelőséget, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a jövőben is biztosítsa gyermekeink számára a magyar nyelven történő képzőművészeti oktatást.
Tekintettel arra, hogy a helyzet megnyugtató rendezése a magyar közösség mellett az Oktatási Minisztériumnak, a tanfelügyelőségnek, valamint mindazoknak érdeke, akik a gyermekekben a kulturális és művészeti élet jövőjét látják, kérjük, vegyék figyelembe az oktatók, szülők, illetve a civil-szakmai szervezetek által felsorakoztatott érveket, és a közeljövőben esedékes beiskolázási időszakban találjanak megoldást a magyar nyelvű kolozsvári alapfokú képzőművészeti oktatás biztosítására.
Kolozsvár, 2017. január 17.
Kezdeményező:
Kincses Kolozsvár Egyesület nevében Gergely Balázs elnök
Aláírók:
Agnus Média Alapítvány nevében Szenkovics Dezső elnök
Amaryllis Társaság nevében László Bakk Anikó tiszteletbeli elnök
Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége nevében Péntek János elnök
Apáczai Csere János Baráti Társaság nevében Tamás István elnök
Argo Audiovizuális Egyesület nevében Szántai János István elnök
Armenia Örménymagyar Baráti Társaság nevében Bálint Júlia elnök
Bálint Tibor Baráti Társaság nevében Bálintné Kovács Júlia tag
Barabás Miklós Céh nevében Kolozsi Tibor elnök
Bolyai Társaság nevében Gábor Csilla elnök
Donát Alapítvány nevében Zsigmond Ilka elnök
Életfa Családsegítő Egyesület nevében Deme Ilona Julianna elnök
Encyclopaedia Egyesület nevében Nagy Péter elnök
Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány nevében Kovács András igazgató
Erdélyi Kézmíves Céh Egyesület nevében Molnár Attila elnök
Erdélyi Magyar Filmszövetség nevében Lakatos Róbert Árpád elnök
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület nevében Széman Péter elnök
Erdélyi Múzeum-Egyesület nevében Sipos Gábor elnök
Filmtett Egyesület nevében Zágoni Bálint alelnök
Házsongárd Alapítvány nevében Gergely Erzsébet igazgató
Helikon Kulturális Egyesület nevében Karácsonyi Zsolt elnök
Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány nevében Pillich Katalin elnök
Homo Ludens Alapítvány nevében Vincze László elnök
Igen, tessék! – Da, poftiți! Egyesület nevében Talpas Botond elnök
Innovatív Oktatásért Egyesület nevében Mikó Zsuzsanna elnök
Jakabffy Elemér Alapítvány nevében Székely István elnök
Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság nevében Gaal György elnök
Kolozs Megyei Magyar Diáktanács nevében Bács Tímea elnök
Kolozsvár Társaság nevében Kántor Lajos elnök
Kolozsvári Magyar Diákszövetség nevében Lőrincz István Zoltán elnök
Kolozsvári Művelődés Egyesület nevében Szabó Zsolt elnök
Korzo Egyesület nevében Imecs-Magdó Eszter elnök
Kriza János Néprajzi Társaság nevében Jakab Albert Zsolt elnök
Magyar Ifjúsági Tanács nevében Fancsali Barna elnök
Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület nevében Péntek János elnök
Origo Egyesület nevében Márkos Tünde elnök
Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet nevében Fülöp Júlia elnök
PONT Csoport nevében Farkas András társalapító
Pósta Béla Egyesület nevében Bajusz István igazgató
Robert Schuman Egyesület nevében Szenkovics Dezső elnök
Romániai Építészek Rendje erdélyi fiókszervezetének nevében Guttmann Szabolcs István elnök
Romániai Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete nevében Nagy Szilárd elnök
Romániai Magyar Közgazdász Társaság nevében Ciotlaus Pál elnök
Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) Kolozs megyei szervezete nevében Tárkányi Erika Tímea elnök
Sapientia Hallgatói Önkormányzat Kolozsvár nevében Andacs Zsolt Levente elnök
Sétatér Kulturális Egyesület nevében Király Zoltán elnök
Studcoop Diákszövetkezeti Egyesület nevében Hunyadi Attila Gábor elnök
Szarkaláb Kulturális Egyesület nevében Pillich Balázs elnök
SzINT Kulturális Egyesület nevében Pillich Balázs elnök
Tranzit Alapítvány nevében Könczei Csilla elnök
Vigyázó Egyesület nevében Sándor Eszter elnök

2017. május 20.
Elkezdődött a tudományos kutatómunkák seregszemléje
Bár az XX. Erdélyi Tudományos Konferencia hivatalos megnyitója csak délután kezdődött, négy szekció már reggeltől aktívan munkálkodott. Délelőtt 10 órától zajlott a gyógypedagógia, ezzel párhuzamosan a menedzsment szekció dolgozatainak bemutatása. 13 órakor a marketingesek tették próbára magukat, majd 16 órától a gyógytorna, testnevelés és sport szekció következett.
Soós Anna a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese köszöntötte elsőként a közönséget, hangot adva örömének, hogy a diákok immár huszadik éve szép számban érdeklődnek a kutatómunka iránt és szívesen osztják meg munkájuk gyümölcsét társaikkal és a szakmai zsűri tagjaival. Szabó Árpád Töhötöm, a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet elnöke idézte fel az első konferenciákhoz kapcsolódó emlékeit. Lőrincz István, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség elnöke is üdvözölte a közönséget, sok sikert kívánva diáktársainak, majd Kisgyörgy Réka, az ETDK koordinátora szólalt fel, ismertetve pár hasznos logisztikai információt.
A köszöntőbeszédeket követően a Visszhang kórus előadását hallhattuk, amelynek ezúton is köszönjük a színvonalas közreműködést. A hivatalos megnyitót követően Balázs Mihály Vallásfilozófiai útkeresés a korai újkori Erdélyben című előadása zárta a csütörtöki programot.

A köszöntőbeszédeket követően a Visszhang kórus előadását hallhattuk, amelynek ezúton is köszönjük a színvonalas közreműködést. A hivatalos megnyitót követően Balázs MihályVallásfilozófiai útkeresés a korai újkori Erdélyben című előadása zárta a csütörtöki programot.
ETDK sajtóiroda; Szabadság (Kolozsvár)

2017. május 22.
Ügyes dolgozatokat díjaztak a XX. ETDK-n
Május 18 és 21. között zajlott a XX. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia. Összesen 40 szekció indult, 315 diák nevezett be tudományos dolgozatával, amelyet több mint 150 zsűritag véleményezett és értékelt. A szekciók programját plenáris előadások színesítették különböző témában.
Vasárnap este hat órakor kezdődött a zárógála, melyet a kolozsvári BBTE RT női kara nyitott meg, Windhager-Geréd Erzsébet tanárnő vezetésével.
Köszöntőt mondott Dr. Soós Anna BBTE rektorhelyettes asszony, köszönetet mondva tanárkollégáinak és a zsűrinek, hogy szakmai tanácsaikkal segítették a diákokat, és gratulált a diákságnak kutatómunkájukért, sok sikert kívánva a továbbiakban. dr. Szabó Árpád Töhötöm, a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intéztet elnöke is üdvözölte az egybegyűlteket, jótanácsokkal és jókívánságokkal ellátva a hallgatóságot. Lőrincz István, a KMDSZ elnöke gratulált a versenyző diákoknak dolgozataikhoz és köszönetet mondott a zsűrinek és a szervezőknek odaadó munkájukért, ugyanakkor örömét fejezte ki az iránt, hogy az egyetemisták szívesen kóstolnak bele a kutatómunkába és hogy van igény eféle tudományos konferenciákra részükről.
Kisgyörgy Réka, az ETDK koordinátora beszédében felelevenítette, hogyan is kezdődött az erdélyi tudományos diákköri mozgalom és hogyan nőtte ki magát jelenlegi formájára. A köszöntőbeszédeket követően sor került a díjak átadására, ugyanakkor kiderült, kik nyertek részvételi jogot a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára Magyarországon. A gálát a Navara Dance tánccsoport zárta, az este pedig állófogadással folytatódott. maszol.ro

2017. augusztus 18.
Milyenek a mai fiatalok?
Újabb helyszínnel gyarapodott tegnap a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozata: a Deák Ferenc/Eroilor utca Főtér felöli oldalán megnyílt az ifjúsági pavilon. Ez alkalomból a mai fiatalokról, a Kárpát-medencei magyar fiatalok problémáikról beszélgetett Illés Boglárka magyar ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár, Geréd Imre, az RMDSZ ifjúságért felelős ügyvezető elnöke és Lőrincz István Zoltán KMDSZ-elnök, egy anyaországi és az RMDSZ által lefolytatott kutatás margóján.
Illés Boglárka helyettes államtitkár, aki kimondottan ezért a beszélgetésért utazott le Budapestről Kolozsvárra, elmondta: az elmúlt évek során a kormány több felmérést készített a magyar fiatalok problémáiról, 2016-ban pedig bevonta az anyaországon kívül, de a Kárpát-medencén belül élő magyar fiatalokat is a kutatásba. A 29 éves tisztségviselő szerint Magyarországról 8000, míg a határon kívül 4000 fiatalt kérdeztek meg családalapításról, itthon maradásról, kábítószer-fogyasztásról stb., és kiderült: a mai fiatalok főbb problémái közé a lakhatási feltételek megteremtése, a munkahely megszerzése, a családalapítás tartozik.
– A család még mindig nagyon fontos szerepet játszik a fiatalok életében, hiszen az itthon maradást első sorban a családért, másodsorban a barátokért „vállalják”, harmadsorban pedig a hazaszeretet jelölték meg okként. Míg Magyarországon átlag 2,1 gyermeket tervez a 16–29 év közötti korosztály, addig Erdélyben ez a mutató 2,4 – ismertette a kutatás eredményeit Illés Boglárka.
Geréd Imre hozzátette, hogy az RMDSZ által lebonyolított Rólad szól konzultációból az derült ki, hogy a megkérdezettek 58,1%-a két, 29%-a 3, 6,1% pedig négy gyermeket is vállalna. Ugyanakkor a középiskolások döntő többsége nem óhajtja sem a marihuána legalizálását, sem azt, hogy 16 éves kortól szavazati joggal bírjanak.
Ezt követően jó hírt közölt Illés Boglárka: 2018. január 1-jétől a magyar kormány egyszeri anyagi támogatást fog adni minden Kárpát-medencei magyar anyának, aki a fentebbi dátum után szül. Ugyancsak a fentebbi időponttól kezdődően babakötvényt kaphatnak a Kárpát-medencében született magyar gyermekek, ám a kötvényen szereplő összegről még nem döntött az illetékes hatóság. A magyar kormánynak ugyan szándékában áll a Magyarországon oly népszerű, lakásvásárlást célzó CSOK-támogatás kiterjesztése a Kárpát-medencére, ám ez adminisztratív és gazdaságpolitikai akadályok miatt nem lehetséges – tette még hozzá.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

2017. december 19.
Kiegészítették a vezető testületet
MAKOSZ-kongresszus
December 15–17-én a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartották meg a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének XXIV. kongresszusát.
A rendezvényre 12 megyéből 83 küldött és mintegy 50 megfigyelő érkezett. A tanácskozás megnyitóján jelen volt Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke, László Attila szenátor, Csoma Botond parlamenti képviselő, Olteán Csongor, a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöke, Kovács Zoltán Zsolt, a Nemzeti Oktatási Minisztérium kisebbségi oktatásért felelős államtitkárságának államtitkári tanácsosa, Murádin János Kristóf, a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának kari kancellárja és Lőrincz István, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség elnöke, akik mindannyian köszöntötték a résztvevőket, és további támogatásukról biztosították a MAKOSZ-t.
Az elnökség és a tagszervezetek beszámolói után a küldöttek módosították az alapszabályzatot, majd megválasztották az elnökség új tagjait: Józsa Kriszta kommunikációs, Bencze Erik Tamás belügyi referenseket, elnökségi tagok lettek: Domokos Ferenc, Horváth-Kovács Mátyás, Pánczél Orsolya, Szegedi Zsolt, cenzoroknak pedig Boga Balázst, Bokor Zalánt és Kovács Árpádot fogadta el a kongresszus – tájékoztatott Józsa Kriszta kommunikációs referens. Vajda György / Népújság (Marosvásárhely)