Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Lőrincz Gyula
15 tétel
1996. november 8.
A nov. 3-i választásokon az RMDSZ a következő eredményeket érte el: RMDSZ államelnök-jelöltjére leadott szavazatok száma: 761 007, az összes szavazat 6,02 %-a, ezzel Frunda a negyedik lett a jelöltek közül. Az RMDSZ szenátorjelöltjeire leadott szavazatok száma: 836.705 /6,81 %/, a képviselőjelöltjeire leadott szavazatok száma: 812.206 /6,64 %/. Az RMDSZ a szenátusban 11, a képviselőházban 25 mandátumot szerzett. Az RMDSZ szenátorai: Csapó József, Eckstein Kovács Péter, Frunda György, Hajdú Menyhért Gábor, Kozsokár Gábor, Lőrincz Gyula, Markó Béla, Puskás Bálint Zoltán, Seres Dénes, Szabó Károly, Verestóy Attila, képviselői: Antal István, Asztalos Ferenc, Bárányi Ferenc, Becsek-Garda Dezső, Birtalan Ákos, Böndi Gyöngyike, Elek Barna, Kakassy Sándor, Kelemen Attila, Kerekes Károly, Kónya Hamar Sándor, Kovács Csaba Tibor, Márton Árpád Ferenc, Mátis Jenő, Nagy István, Pécsi Ferenc, Ráduly Róbert, Rákóczi Lajos, Székely Ervin, Szilágyi Zsolt, Tamás Sándor, Tokay György, Vajda Ferenc, Varga Attila, Vida Gyula. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), nov. 8., 905. sz./ Az 1990-es választás eredménye: A képviselőházban RMDSZ 991 601 szavazat /7,23 %/, a szenátusban: RMDSZ 1 004 353 szavazat, /7,20 %/, A parlamenti helyek megoszlása: Nemzeti Megmentési Front 355 mandátum, RMDSZ 41 mandátum. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), 1990. máj. 27./ A parlamentbe jutott RMDSZ képviselők: Tokay György /Arad megye/, Szilágyi János /Beszterce-Naszód m./, Nagy Béla, dr. Csapó József, Szilágyi Zsolt /Bihar m./, Madaras Lázár /Brassó m./, Brendus Gyula /Fehér m./, Borbély Ernő, Csutak István, Incze Béla, Borsos Géza, Nagy Benedek /Hargita m./, Pillich László, Podharadszky László, Eckstein Kovács Péter /Kolozs m./, Domokos Géza, Márton Árpád, Bajcsi Ákos /Kovászna m./, Zonda Attila /Máramaros m./, Borbély László, Frunda György, Kerekes Károly, Zsigmond László /Maros m./, András Imre, Pécsi Ferenc, Varga Attila /Szatmár m./, Vida Gyula /Szilágy m./, Bárányi Ferenc /Temes m./, RMDSZ-szenátorok: Hosszú Zoltán /Arad m., Demény Lajos /Bihar m./, Fazakas Miklós /Brassó m./, Hajdú Gábor, Verestóy Attila /Hargita m./, Szőcs Géza /Kolozs m./, Király Károly, Kozsokár Gábor /Kovászna m./, Csiha Tamás /Máramaros m./, Markó Béla /Maros m./, Szabó Károly /Szatmár m./, Tóth József /Szilágy m./. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), 1990. máj. 29./ 1992. szept. 27-i választás: A képviselőházban: RMDSZ 7,46 % /811 290 szavazat/ - 27 képviselői hely. A szenátusban az RMDSZ 7,58 % /831 469 szavazat/ - 12 szenátor. Az RMDSZ képviselőjelöltjeire 1990. májusában 983 890-en szavaztak, most 172 600-zal kevesebben, az RMDSZ szenátorjelöltjeire pedig 1990-ben 1 094 353-an adták voksukat, most viszont 262 884-gyel kevesebben. /Szabadság (Kolozsvár), 1992. okt. 9., Dimineata (Bukarest), 1992. okt. 11./ Az 1992. szept. 27-én megválasztott RMDSZ szenátorok: Hosszú Zoltán /Arad m./, Csapó József /Bihar/, Incze Tibor /Fehér/, Verestóy Attila, Hajdú Gábor /Hargita/, Buchwald Péter /Kolozs/, Kozsokár Gábor, Magyari Lajos /Kovászna/, Markó Béla, Frunda György /Maros/, Szabó Károly /Szatmár/, Seres Dénes /Szilágy/, RMDSZ képviselők: Tokay György /Arad/, Rákóczi Lajos, Szilágyi Zsolt, Székely Ervin /Bihar/, Szilágyi Zoltán /Beszterce/, Madaras Lázár /Brassó/, Borbély Imre, Nagy Benedek, András Imre, Asztalos Ferenc, Antal István /Hargita/, Takács Csaba /Hunyad/, Sinkó István, Kónya-Hamar Sándor, Mátis Jenő /Kolozs/, Márton Árpád, Zsigmond László, Birtalan Ákos /Kovászna/, Borbély László, Kerekes Károly, Elek Barna, Németh János /Maros/, Mazalik József /Máramaros/, Varga Attila, Pécsi Ferenc /Szatmár/, Vida Gyula /Szilágy/, Bárányi Ferenc /Temes/. /Szabadság (Kolozsvár), 1992. okt. 9./
1996. november 18.
Lőrincz Gyula /sz. Zsibó, 1929. szept. 3./ Giurgiu megye magyar szenátora nyugdíjas, a Bolyai Egyetem matematika szakán végzett, tanított a bukaresti Műszaki Katonai Akadémián, majd átment az 19966-ban megalakult Informatikai és Csapatvezetés-Automatizálási Kutatóintézetbe, ahol a matematikai modellező osztály vezetője és matematikus ezredes volt. 1991-től választott elnöke a megalakuló bukaresti Petőfi Művelődési Társaságnak. A társaság hetente rendez összejöveteleket, valamint támogatja a bukaresti magyar nyelvű oktatást. Az RMDSZ úgy döntött, hogy a déli megyékben is állít jelölteket, így Lőrincz Gyulát Giurgiu megyében. A számítógép a töredékszavazatokat összesítve hozta ezt az eredményt, hogy Lőrincz Gyula az RMDSZ egyik szenátora lett. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 18./
1997. szeptember 9.
"Szept. 6-án és 7-én kétnapos rendezvénysorozattal kezdődtek el a Kárpát-medencei Petőfi Napok, amelynek során a nagy költőre és a szabadságharcban vállalt szerepére emlékezik a magyar közösség idén és az elkövetkező két évben. A mostani kétnapos Petőfi-zarándoklat szeptember 6-án Szatmáron a római katolikus püspökség kápolnájában kezdődött, ahol Muzsnay Árpád szervező és Reizer Pál püspök rövid beszéde után a részvevők megtekintették az itt elhelyezett oltárt, mely előtt kötött házasságot 150 évvel ezelőtt Petőfi Sándor Szendrey Júliával. Ezután a részvevők Erdődre utaztak, ahol lerótták kegyeletüket a Petőfi-szobor előtt. A jelenlevőket köszöntötte a helység polgármestere, majd ünnepi beszédet mondott Kötő József, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Dávid Gyula, az EMKE elnöke és Dupka György a Kárpátaljai Magyar Értelmiségiek Szövetségének elnöke. Ezt követően a helyi és szatmárhegyi iskolások mutattak be ünnepi műsort. A részvevők ezután nagybányai ünnepségre látogattak el, melynek keretében, Benedek Zoltán köszöntő szavai után megkoszorúzták Petőfi helyi emlékművét, majd Varga Attila képviselő, a Szatmár megyei RMDSZ elnöke és Szabó Károly illetve a város polgármesteri hivatalának képviselője mondott beszédet. A zarándoklat másnap Koltón folytatódott, ahol a Hegedüs Lóránd dunántúli református püspök által tartott istentiszteletet után a gyülekezet átvonult a Teleki kastély kertjébe, ahol nagyszabású ünnepi műsorra került sor. Az összegyűlteket köszöntötte Kötő József, Böndi Gyöngyike Máramaros megyei képviselő, a Teleki család egyik tagja és Dobos László a Magyarok Világszövetségének küldötte. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), szept. 9., 1109. sz./ Koltón már 60 éve hagyomány szept. 8-ára emlékezni. Sokan eljöttek az ünnepségre, beszédet mondott többek között Lőrincz Gyula szenátor, a bukaresti Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke is, olvasható S. Muzsnay Magda tudósításában. /Szabadság (Kolozsvár), szept. 9./"
1999. október 30.
Megjelent a Krónika, a második országos terjesztésű magyar napilap Romániában. Felelős szerkesztő: Stanik István, vezető szerkesztő: Ágoston Hugó, Gazda Árpád, vezérigazgató: Werner Péter, szerkesztőtanács: Farkas Árpád, Gálfalvi Zsolt, Kántor Lajos /elnök/, Kányádi Sándor, Kerekes Gábor, Sütő András, Tonk Sándor, Toró Tibor (társelnök), lapszerkesztő: Hadházy Zsuzsa, művészeti vezető: Lőrincz Gyula. Rovatvezetők: Bakk Miklós, Papp Sándor Zsigmond, Komoróczy Zsolt, Antal Orsolya, Leopold Erika, Balla István. /Krónika (Erdélyi közéleti napilap, Kolozsvár), okt. 30. - I. évf. 1. sz./
2001. november 26.
"Végre civilizáltnak mondható körülmények között működhet az egyetlen bukaresti magyar tannyelvű iskola, az Ady Endre Líceum. Az 1977-es földrengés nyomán életveszélyesen megrongálódott épületet világbanki támogatással felújították, átépítették. Bensőséges ünnepség keretében emlékezhettek meg erre a 186 éves bukaresti magyar nyelvű oktatás mai "napszámosai", egykori és jelenlegi diákjai. Czédly József volt alprefektus, az RMDSZ területi szervezetének elnöke Markó Béla jókívánságait tolmácsolta. Kötő József volt oktatási minisztériumi államtitkár, akinek oroszlánrésze volt abban, hogy az iskola megkaphatta a több milliárd lejes világbanki támogatást, és Lőrincz Gyula, aki éveken át szülőbizottsági elnökként állt ki az iskoláért. Íjgyártó István, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete pedig az anyaország, a nagykövetség további támogatását ígérte az iskolának, tanítványainak. Ez volt az első alkalom, amikor az iskola felsőtagozatos diákjai igazi magyar tánccal léptek színpadra. /(Ferencz L. Imre): Ünnep az Ady Endre Líceumban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 26./"
2007. október 18.
Tíz éves fennállását ünnepli a kolozsvári művész- és egyetemistaberkekben népszerű Insomnia kávéház. Márkos Tünde, az intézmény tulajdonosa elmondta: tíz évvel ezelőtt üzlettársával, Lőrincz Gyulával nyitották meg fotógalériájukat, majd jött az ötlet, hogy italt is árusítsanak a művészeknek. Így nőtték ki magukat a város egyik legismertebb művészeti klubjává. /(sbá): Tízéves az Insomnia. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 18./
2009. március 18.
Számos kávéház várja azokat a kolozsvári fiatalokat, akik kulturális rendezvények kínálta kikapcsolódásra is vágynak. A Bulgakov Café nevű irodalmi kávéház 2002. júniusában indult, Orbán János Dénes író, költő és üzlettársa, Kovács Ferenc változtatták kis kulturális fellegvárrá. Évek óta hetente itt ülésezik a Bretter György Irodalmi Kör, ugyanakkor havonta különböző kiállításoknak, koncerteknek és író-olvasó találkozóknak ad otthont a kávézó. A Bulgakov a magyar egyetemisták legkedveltebb helye. 2007. november 24-én nyílt meg Corvinus kávézó, ahol azóta számos erdélyi humorista lépett fel, és több koncertnek adott otthont. A tulajdonos, Mátéi Lénárd elmondása szerint a hely bármilyen kulturális rendezvényre kapható. Márkos Tünde és Lőrincz Gyula képzőművész vezetésével tizenkét évvel ezelőtt nyitották meg az Insomniát, amely Kolozsvár szívében várja vendégeit. Havonta nyolc-tíz előadást tartanak, gyakran vannak felolvasások, könyvbemutatók, koncertek. Mátyás szülőháza és a Karolina tér közelében nyílt meg 2004 decemberében a kolozsvári egyetemisták másik kedvelt találkozóhelye, a Krajczár. Finta Csaba Gábor és Vincze László tulajdonosok olyan helynek képzelték el a Krajczárt, ahol a kolozsvári magyar diákok jól érzik magukat. A lokál ideiglenes kiállításoknak ad otthont, fotók és más képzőművészeti alkotások díszítik a falakat. /Dima Krisztina, Tőrös-Szőke Enikő, Vakarcs Melinda: Kultúrkocsmatúra Kolozsváron. = Krónika (Kolozsvár), márc. 18./
2013. szeptember 17.
Négy országos bemutatóra készül a Kolozsvári Magyar Opera
– Nevezhetném ezt az előttünk álló időszakot az országos bemutatók évadának, hiszen december közepéig négy országos bemutatót tartunk. Nem valamilyen ismeretlen vagy esetleg új, jelenkori zeneszerzők műveit rántjuk elő, hanem az operairodalom talán legismertebb zeneszerzőinek műveiből láthat néhányat a közönség – hangsúlyozta Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója tegnap délben tartott sajtótájékoztatóján. Kifejtette: elsőként Gioachino Rossini Ory grófja című vígoperáját játsszák szeptember 22-én, vasárnap délután 6 órától, a francia nyelvű produkciót magyar és román nyelven feliratozzák. A budapesti bemutatók után, december 6-a és 8-a között Verdi Schiller-trilógiáját tűzik műsorra, a Magyar Állami Operaházzal együttműködve, Verdi születésének 200. évfordulója tiszteletére. Mint kiderült, a látványvilágában egységes trilógiát három fiatal rendező viszi színre: Zakariás Zalán (Szent Johanna/Giovanna d’Arco), Göttinger Pál (A haramiák) és Szőts Artúr (Luisa Miller).
A Budapesti Operettszínházzal együttműködve 2014. áprilisában mutatják be Lehár Ferenc A mosoly országa című operettjét Kerényi Miklós Gábor rendezésében, május végén pedig, az évad utolsó bemutatójaként Mozart Figaro házassága (r.: Novák Péter) című operáját tekintheti meg a közönség. – Az elmúlt évek, évtizedek egyik legmerészebb évadát nyitjuk – mondta a folytatásban Szép Gyula, aki arra is kitért, hogy a korábban játszott előadások közül is több szerepel az idei repertoárban: januárban például a huszadik század két jelentős zeneszerzőjére, Igor Sztravinszkijre és Bartók Bélára emlékeznek a Tavaszi áldozat és A kékszakállú herceg vára előadásával, de ugyanakkor visszatér a Valahol Európában című nagysikerű musical, és természetesen idén is lesz szilveszteri szórakoztató műsor. – Remény van arra is, hogy Orbán György Bűvölet című operáját Kolozsváron is bemutassuk, erről egyelőre nem tudok részleteket mondani – fűzte hozzá az igazgató. A Bánffy Miklós-emlékév keretében, immár a 2014/2015-ös évadban szeretnék a nagyközönségnek megmutatni azokat a jelmezterveket, amelyeket Bánffy az 1917-es Kékszakállú-bemutatóra készített.
A vasárnap esti bemutató előtt, már a tegnapi sajtótájékoztatón találkozhattak az érdeklődők az Ory grófja alkotóival, akik érdekes részleteket árultak el az előadás múltjáról és jelenéről. Nagy Ibolya korrepetitor megjegyezte: vitathatatlan a darab művészeti értéke, ezt igazolja az 1828-as ősbemutató utáni kritika is. Berlioz, a kor éles tollú kritikusa, Rossini ellenlábasa ugyanis elragadtatással írt az előadásról, és véleménye szerint a mű „zenei szépségeiből két vagy három opera sikerét is biztosítani lehetne”. A korrepetitor arra is utalt, hogy a ’60-as évektől kezdődően szinte minden évtizedben megjelent egy-egy új lemezfelvétel az Ory grófjáról, és büszkén nyugtázta, hogy a mostani kolozsvári előadás ötletgazdája és címszereplője, Bardon Tony tenor Rossini legelismertebb szakértőinek mesterkurzusain vehetett részt az elmúlt időszakban. – Mostanság egyre több helyen állítják színpadra a produkciót eredeti nyelven, nemzetközi szólisták közreműködésével: 2008-ban Stuttgartban, majd 2011-ben másik három helyszínen mutatták be a vígoperát, a metropolitanbeli előadást pedig élőben követhette a magyarországi közönség a Művészetek Palotájában – sorolta Nagy Ibolya, aki a magyar nyelvű produkciók közül a 2010-es szegedi előadást említette, amelyben Adéle szerepét Miklósa Erika játszotta.
A bemutató létrejöttét támogató kolozsvári Francia Kulturális Központ képviseletében Benoît Bavouset, újonnan kinevezett igazgató volt jelen a találkozón, aki Bardon Tony remekbe szabott Ory grófját dicsérte. – Uraim, azt ajánlom önöknek, hogy vigyázzanak a feleségeikre, Ory grófja ugyanis Kolozsvár utcáin jár-kel – jegyezte meg az igazgató.
Jankó Zsolt karmester kifejtette: a darab zenéje már az első pillanattól fogva meggyőzte arról, hogy érdemes színre vinni az előadást, és reménykedik abban, hogy a közönség is szeretni fogja. – Rossini operáját a bel canto korszak vége fele mutatták be Párizsban, amikor a zeneszerzők szinte hangszerként bántak az emberi hanggal. Ezért olyan nehezen énekelhető, a rengeteg díszítéssel, ugrásokkal, kitartott hangokkal – magyarázta, majd Bardon Tony, valamint az országos bemutató utáni előadásokban Isolier-t játszó Barabás Zsuzsa adott elő néhány áriát a műből, Incze G. Katalin kíséretében (vasárnap este Iulia Merca mezzoszopránt, a kolozsvári román opera művészét láthatja a közönség ebben a szerepben).
Szabó Emese, az Ory grófja rendezője és jelmeztervezője elismerően nyilatkozott a kétfelvonásos előadás művészeiről (Bardon Tony mellett Covacinschi Yolandáról, Balla Sándorról, Sándor Árpádról stb.), mint mondta, kiváló hangi adottságuk lehetővé teszi, hogy a legjobbat nyújtsák, a hangulatról pedig Lőrincz Gyula díszletei is gondoskodnak.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

2014. április 28.
Markó Béla nyerte az idei Versversenyt
A TVR Erdélyi Figyelő című műsora által harmadszor megszervezett Versverseny közösségépítő szerepét emelte ki Pákai Enikő, a kolozsvári területi stúdió magyar adásának főszerkesztője a magyar költészet napja tiszteletére szervezett verseny hétvégi díjátadó ünnepségén.
Mint mondta, a kolozsvári színművészek által előadott költeményekre évről évre egyre többen szavaznak az Erdélyi Figyelő Facebook-oldalán, és ezáltal a versek olyanokhoz is eljutnak, akik nem rendszeres fogyasztói ennek a műfajnak.
A versenyt egyébként idén Markó Béla Csatolmány című verse nyerte, amelyet Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongorista megzenésítve adott elő. A nyertesek ezúttal Lőrincz Gyula kolozsvári képzőművész alkotását vehették át, amelyen a toll és a pergamen mellett egy pálinkásüveg is helyet kapott.
A verseny ötletgazdája, Víg Emese tévés szerkesztő emlékeztetett: ezúttal is a „mágikus 11-es szám” köré épült a rendezvény, hiszen április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a magyar költészet napját, így idén is 11 költő egy-egy frissebb versét válogatták be az irodalmi folyóiratok szerkesztőinek ajánlására.
Markó verse után egyébként Visky Zsolt és László Noémi verse volt a legnépszerűbb, de az összes versre sok szavazat érkezett. Markó elmondta: tulajdonképpen librettói díjat kapott, hiszen dalként nyert a vers az előadók megzenésítésében.
A Csatolmány című vers egyébként komoly történelmi, politikai kérdéseket boncolgat, ezzel kapcsolatban a szerző elmondta: amit mondani akar a közéletről, azt egyre inkább versekben, esszékben fogja elmondani eztán.
A díjátadón egyébként majdnem mindegyik, a versenyben résztvevő költő, és több színművész is jelen volt, Az alkotókkal egyenként röviden elbeszélgetett Víg Emese, majd egy-egy verset is felolvastak. A színművészek közül Albert Csilla nevettette meg a közönséget azzal, hogy előadta Demény Péter Művelt hetéra dala című versének általa átírt változatát: az eredeti versben szereplő világirodalmi alakokat kortárs erdélyi költők, írók neveire cserélte.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)

2014. november 13.
Modern, pátosz nélküli Kékszakállú
– Két szempontból is örömmel vállaltam a felkérést: egyrészt, mert nagy rajongója vagyok Bánffy Miklósnak, másrészt a kihívás miatt, hogy eredeti díszletben vigyük színre Bartók művét.
Abban az értelemben akartam modern eladást rendezni, hogy próbáljuk meg végre eljátszani a darab különböző rétegeit – hangsúlyozta Szinetár Miklós színházi, opera-, tévé- és filmrendez, forgatókönyvíró tegnap délben a Kolozsvári Magyar Opera előcsarnokában, A kékszakállú herceg vára című opera jövő heti bemutatója apropóján.
A produkcióban a budapesti Magyar Királyi Operaházban 1918-ban bemutatott eladás díszleteit és jelmezeit láthatja a közönség – ezeket annak idején Bánffy Miklós tervezte, a mostani rekonstrukciót Szebeni Zsuzsa színháztörténész, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársa, valamint Lőrincz Gyula képzőművész irányította.
Az eladás november 18-án, kedden este 7 órától, a Bánffy Miklós Napok első mozzanataként látható Kolozsváron.
F. Zs.

2014. december 15.
Ajándék
Minden embernek van közeli vagy távolabbi célja, vágya. Vadas László a Babeş- Bolyai Tudományegyetem Színház Karának rendezői (2003)- illetve a színháztudományi szakán (1998) végezte egyetemi tanulmányait. Valamikor a Figura Stúdiónál még színészkedett is. Mint szabadúszó rendező, ha felkérést kap, azt honorálja. Mert egy rendezői diplomával rendelkező egyén minden műfajt meg tud rendezni.
A Kolozsvári Puck Bábszínházban a nagysikerű Ajándék című előadás rendezője és szerzője. Ez alkalommal kérdeztem.
- Mit rendez szívesen, örömmel?
A tragikomikus műfajt, azon belül is a lengyel, illetve a szláv dramaturgiát. Rockoperától a bábszínházig mindent, akár a klasszikus operáig.
Az utóbbi időkben rengeteg színházi teória burjánzott el. Mindeniknek a lényege, hogyan is töltsük el hasznosan a szabad időnket.
Gyakran a szülő az, aki kézen fogja gyermekét, és elviszi a bábszínházba vagy a színházba, operába. Ekkor kell, hogy megszokja a gyermek, olyasmit kap, ami számára értéket jelent. Ennek első feltétele, hogy jó minőségű előadás legyen. A gyermek, akit bábszínházba visznek nagyon kritikus, ha valami nem tetszik neki, egyszerűen feláll, és ott hagyja az előadást. Őt nem érdekli a társadalmi konvenció.
A szülő beviszi gyerekét egy bábelőadásra, megvan a lehetősége, megválasztani, milyen előadásra viszi gyermekét. Neki tudnia kell, a bábelőadás a gyermek szellemi fejlődését szolgálja. A romániai bábos életnek nagy ismerője és teóriájának megfogalmazója rájött arra immár több évtizeddel ezelőtt, hogy a bábos életben nem elég a bábok mozgatása. A bábos színész is, akár a nagy színháznak a színésze, teljes testtel, mozog az előadás alkalmával. A testével olyan gondolatsorokat tud kifejezni, ami tudatalatti világát tárja fel. - Mit jelent az, ha a felnőtt és a gyermek ugyanazon az előadáson nevet? A teoretikusok 80%-nak nincs gyakorlati elképzelésük arról, amit megfogalmaznak és leírnak. A bábszínházban Vadas László nagyon kedveli az érzelmi hatásokat, amikor a felnőtt néző és a gyermek is nevet ugyanazon az előadáson. Az alapérzelmek évezredek óta nem változtak. Az emberi érzelem, az érzékenység ugyanaz maradt. A művészetnek az a célja, hogy az érzelmeket vegye célba, az érzékenységet, amire később az esztétikai megfogalmazások is ráépülhetnek. Mindez bizonyítja, akkor jó úton vagyunk. Ezért örömmel nyugtáztam az elérzékenyült felnőtteket és a kacagó gyerekeket. Így együtt érdekes látvány. Ha a szülőnek több ideje marad a gyermekével való foglalkozásra, és ha leáll foglalkozni a gyerekkel, akkor már elérte a célját. Az ajándékozási vágy
A mostani előadás, amit rendezett és előadtak tulajdonképpen világpremier, mert nem csak rendező, de a szerző is egy személyben. A közelgő téli ünnepek alkalmával rendkívül időszerű a kolozsvári Puck Bábszínházban bemutatott Ajándék című előadás, melyet hosszú ideig tartó tapssal jutalmazta a gyermekek és szülők, alkotta közönség.
- Ezt az ajándékozási szokást, hogyan értelmezi?
Engem személy szerint nagy örömmel tölt el minden egyes alkalom, amikor bármily kis dolgot kapok. Legyen az egy érzelem, vagy egy képecske, vagy bármi. Mint gyermek, határtalanul tudtam örvendeni mindennek. Mindenben a pozitívumot próbálom keresni. Az Ajándék azért is viseli ezt a címet, mert tényleg nagyon átfogó. Nem csak egy becsomagolt valami, hanem egy belső ajándék. Az is lehet, hogy az előadás alkalmával felidézem a gyermekkoromat. A múltból csak a pozitív dogok maradnak meg.
Az önző világ másik oldalát megmutatni
Az előadásban nagyon érdekes, hogy a kislány, a főszereplő soha nem kíván magának, hanem közvetett módon másnak, mert Ő tudja, ha másnak is tudok kívánni, akkor előbb vagy utóbb, az a más is fog nekem kívánni valamit. Próbáltam a mostani önző, egyénieskedő világnak egy másik oldalát is megmutatni. Az is fontos dolog, hogy szó sincs rosszaságról. Szó sincs virgácsról. Rossz gyerek nincs. A rossz gyerek fogalmát a felnőttek találták ki. Mert minden csintalanság mögött ott van egy másik csintalanság. Legrosszabb esetben egy megbántás, amit a gyerek el kellene, mondjon valakinek. De ebben a rohanó világban egyre kevesebb idő van egymás meghallgatására. Egyre kevesebb idő van, hogy a gyerekeinkkel játszódjunk. Pont erről szól ez az előadás. Szerintem a legszebb ajándék a gyerek számára, ha vele játszunk. A játék örömét próbáljuk minél tovább életben tartani.
- A játék örömet jelent, miért így fogalmazható meg?
Amikor játszunk, akkor a külvilág számunkra megszűnik, úgy, hogy azt én beépítem a játékba. Ha hajlandóak vagyunk minél többet játszani, akkor ez azt jelenti, hogy egyre kevésbé figyelem a körülöttem levő fura hangulatú világot. Mert, ha csak engem a világ érdekel, akkor belőlem kivesz a játék öröme. Amikor kimegyünk az utcára, akkor egyre negatívabb hatás ér. A játék egy odafigyelést jelent. Megfigyelhetem a körülöttem levő világot. Ha mások is ezt megcsinálják, akkor ez azt jelenti, hogy egymásra tudunk figyelni. Nem megyünk el egymás párhuzamos világa mellett. Az öröm, amikor egy játék sikerül, akkor az ember, a gyermek valahol meg is nyugszik. Használni kell a fantáziát, mert ennél színesebb nincs az életben. Ha egy gyerek a benne levő sérüléseket nem tudja magából ki játszani, akkor az maradandó károkat okozhat. A gyermek a játékban közli, ha valami baja van.
Az előadás szövege úgy van megírva, hogy legyen egy közös kódja. Van egy közös zenéje. Ha ezeken elgondolkodunk, akkor az előadás a ma gyermekéhez és felnőttjéhez szól. Talán ezt érezhették meg az előadók, mert mindenikük teljes művészi átéléssel alakította szerepét. A főszerepet alakító Ambrus Tünde (Barbi Bori), Sándor Ildikó (Anya), Vincze Tímea (kislány), György László (Miklós Püspök) Urmánczi Jenő (Lánglelkű Pocz Egér), Ferencz Nándor - Ordas Karola, Csokán Raul (Oroszlán von Leonstein), Kötő Áron (Ősz Szarvas). Szerző Vadas- Demeter. Díszlet és báb-jelmeztervező Lőrincz Gyula. A helyzet magaslatán levő műszaki és technikai személyzet hibátlanul tette azt, amit a rendező és a rendkívüli érdeklődő közönség elvárt tőlük. Szerintem a város valójában eleget tehetne annak, hogy egy korszerű, a mai igényeknek megfelelő bábszínházzal várja a nézőközönségét.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

2016. január 14.
Bábmesterek-bemutató a Puck Bábszínházban
Bemutatóra készül a kolozsvári Puck Bábszínház társulata: a Bábmesterek szövegkönyvet William Shakespeare nyomán, Demeter Ferenc segítésével Vadas László, az előadás rendezője írta, a díszletet és a bábokat Lőrincz Gyula tervezte, a zenét pedig Kötő Áron szerezte. Bemutató: január 16-án, szombaton délelőtt 11 órától az intézmény Király/I. C. Brătianu utca 23. szám alatti székhelyén.
„Egy pajkos szellem, csintalan manó és tréfamester, név szerint Puck, szeretettel vár mindenkit a Puck-házba, annak is abba a szobájába, ahol minden megtörténhet. Itt játékká nemesülnek a munkaeszközök, barátok vesznek össze, ellenfelekből lesznek puszipajtások. Puck kedvenc játékát, a színházasdit legközelebbi játszótársaival, a William Shakespeare Szentivánéji álom című tündérjátékából származó (az eredeti műben megírt szerepkörükben módosult) mesteremberekkel játssza” – olvasható a bábszínház által szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben. Mint kiderül, a kétkezi munkások nehezen találják a számukra hiteles kifejezési formákat, amíg Puck szellemtársa, a Játéktündér meg nem mutatja nekik a helyes utat: a munkaeszközüket bábként használhatják. Kezükben a tárgyak életre kelnek és ez megváltoztatja őket, magukat is. Csoda történik. A vitatkozás és marakodás helyét átveszi a közös játékkal járó lelkesedés és öröm. Szabadság (Kolozsvár)

2016. március 19.
Megálmodta, kivitelezte, majd újrateremtette
Lőrincz Gyula festménykiállítása a Kolozsvári Magyar Operában
– Lőrincz Gyula nagyon is jelen van Erdély vizuális világában, legyen szó a Bánffy-palotában rendezett kiállításáról, a Kolozsvári Magyar Napok alatt Csipkerózsikaként újraéledő New York kávéházról vagy éppen Kászonaltízről, ahol a Minimum Party elképzelhetetlen lenne nélküle – hangsúlyozta Szebeni Zsuzsa színháztörténész, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársa csütörtökön délután a Kolozsvári Magyar Opera emeleti előcsarnokában, Lőrincz Gyula Operaimpressziók című festészeti tárlatának megnyitóján. A Sámson és Delila bemutatója előtt méltatott tárlat egyik érdekessége, hogy olyan képeket vonultat fel, amelyeket az opera előadásai ihlettek, ráadásul a produkciók díszleteit is az alkotó maga tervezte.
Szebeni Zsuzsa felbecsülhetetlenül értékesnek nevezte a kiállított műveket, amelyek különböző színházi tereket, díszleteket, jelmezeket, gesztusokat jelenítenek meg. Mint mondta, tárgyak ugyan maradtak fenn bőven, szerepük hiányában viszont mára szinte csak iparművészeti értéket képviselnek – szemben azokkal a jelenetekkel, pillanatokkal, amelyeket Lőrincz Gyula megörökített, kortárs zeneszerzők (Orbán György, Selmeczi György, Csemiczky Miklós, Vajda János, Fekete Gyula) világát elevenítve meg.
F. Zs. Szabadság (Kolozsvár)

2017. január 23.
Lőrincz Gyula festészeti kiállítása Székelyudvarhelyen
Lőrincz Gyula festészeti kiállítása nyílt meg a Művelődési Ház koncerttermében vasárnap a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett rendezvénysorozat részeként. Három héten keresztül tekinthető meg a több mint negyven alkotást felvonultató tárlat.
Kronosz - Kairosz címmel nyílt kiállítás a székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében. A kiállítást Elekes Gyula, a Művelődési Ház igazgatója nyitotta meg.
Az idén ötven éves, Székelyudvarhelyen született Lőrincz Gyula művész alkotóéletútjáról Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója az alkotó barátjaként mesélt a jelenlevőknek. Kiderült, hogy 1984-ben mialatt Szép igazgatóként dolgozott a Székelyudvarhelyi Municípiumi Művelődési Házban, Lőrincz tizenegyedikes diákként ott rendezte első kiállítását.
„Nagyon furcsa volt, egy vakmerő diák lázadása, merészsége nyilvánult meg munkáiban, miközben az akkori Székelyudvarhely nem volt nagyon divatos és elfogadó sem” – emlékezett vissza Szép. Hozzátette, ezt követően mindketten Kolozsvárra kerültek. Lőrincz ott tanult, majd ott is telepedett le, miközben többféle művészeti ágban is kipróbálta magát. Többek közt a Minimum Party alkotótáborok egyik alaptagja, fotóklubnak katalógusokat készített, művészkocsmát működtet Insomnia néven. Plakátokat is készített a Kolozsvári Magyar Operának és egy korrektúrra alkalmával találkoztak újra Széppel, ekkor ismét elkezdtek barátkozni.
Az igazgató azt is elmesélte, hogy a magyar opera egy munkatársa, Selmeczi György zeneszerző, rendező, karmester egy alkalommal arra kérte Szépet, hogy egy olyan jelmez- és díszlettervezőt szerezzen, akinek nem ez a szakmája, aki másként gondolkozik. Így megkeresték Lőrinczet, attól fogva Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Budapesten is összesen huszonöt színházdíszletet tervezett, ebből tizenöt operadíszlet, aminek a hangulatát jelen kiállítás képei közt is fellelheti az érdeklődő. Szép elmondta, hogy második házassága is több kiállítást anyagát is inspirálta. Örömét fejezte, ki hogy bár sok mindent kipróbált végül is a festészetnél maradt, hiszen úgy véli „aki így tud festeni, annak festeni kell”.
Siklódi Zsolt grafikusművész nem tudott ott lenni az eseményen, így gondolatait Lőrincz Ildikó művészettörténész tolmácsolta. A tárlat címére reflektált először, elmondta, hogy Kronosz - Kairosz,a görögök által használt két időfogalom, s az „alkotó is e szerint akarja megtalálni azokat a kis ablakokat a tőlünk függetlenül, bennünket figyelmen kívül hagyó múló időben, amik megtermik az alkotás idejét, amikor a jelen pillanat számít.” Mivel a szerző idén éppen ötven éves, így aktuális a visszatekintés is, erről is szóltak a sorok, majd elhelyezte őt az alkotók sorában.
A tárlaton egyébként nagyrészt festmények találhatók, a kétezres évektől kezdődően. A bejáratnál egy Belépek a Schengenbe című alkotás fogad, ami egy tál kék víz, de van színes és fehér üvegekkel felállított sakktábla is.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro

2017. augusztus 11.
Irodalommal, zenével és új kiállítóterekkel bővül a Mimesis Kortárs Vizuális Művészeti Fesztivál
Ötödik alkalommal ad otthont a Kolozsvári Magyar Napok a Mimesis Kortárs Vizuális Művészeti Fesztiválnak, amelyet idén a Csend–Tér–Kép téma köré szerveznek. Az Insomnia kávéházban szervezett csütörtöki beharangozó sajtótájékoztatón megtudtuk: a Bánffy-palota pincéje mellett az Uránia-palotában és a Petőfi Sándor utcai Reactorban is lesznek kiállítások, performanszok, valamint idén először költők és zenészek is csatlakoztak a művészeti fesztiválhoz.
28 vizuális művész, 7 költő és a BHF Trió három zenésze közreműködésével nyitják meg augusztus 14-én 16.30-kor az 5. Mimesis Kortárs Vizuális Művészeti Fesztivált a Szépművészeti Múzeumban. A mozgalom Márkos Tünde és Dorel Găină vizuális művészek, Kalló Angéla egyetemi oktató és Lőrincz Gyula képzőművész pár évvel ezelőtti ötletelésének eredménye.
Idén új helyszínekkel is bővül a fesztivál: az Uránia palotában 13-án 18 órakor nyitják meg a Kő-Rajz című kiállítást, kedden 18 órakor pedig Az én városom, a mi világörökségünk és a Rift of Soldierscímű csoportos videókiállításokat láthatjuk. A Petőfi Sándor utcai Reactor a Kisebb konstelációk (epekövek köztes állapotai) című kiállítás és az Apokatastasis című egyszemélyes performansz helyszínéül szolgál csütörtökön és szombaton.
„A csendet megalkotni a képzőművészetben nagyon nagy kihívás, ezért a téma metaforikus jelentése mindannyiunkat nagyon elgondolkodtatott” – nyilatkozta Márkos Tünde, a fesztivál szervezője, az Origo Egyesület elnöke. Többek közt kiemelte: örömmel fogadta az ötletet, hogy idén költők és zenészek is csatlakozzanak a Mimesishez, akik szintén a Csend–Tér–Kép jelszóból kiindulva alkottak.
Dorel Găină csütörtökön az Insomniában többek közt arról beszélt, hogy a Mimesis az a mozgalom, ahol fel sem tevődik, hogy etnikai alapon csatlakozzanak a művészek. Szerinte a Bánffy-palota pincéje kiemelt helyszíne a fesztiválnak, rejtélyes, egyedi kiállítótér.
Az Insomnia kávéházban számos kulturális programon vehetünk részt a Kolozsvári Magyar Napok alatt, például a Göncölszekér együttes, a BHF Trió, az Electronis Sheep vagy az Edina Quartet koncertjein, de lesz könyvbemutató és Mimesis katalógus-bemutató is. Tasi Annabella / maszol.ro