Jászberényben aug. 3-4-én megrendezték a Csángó Fesztivált és konferenciát. A rendezvény fővédnökei: Göncz Árpád köztársasági elnök és Antall József miniszterelnök, a védnökök között van Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszter, dr. Atzél Endre, a Julianus Alapítvány elnöke, Benda Kálmán történész, Domokos Pál Péter néprajzkutató, Entz Géza államtitkár, a Miniszterelnöki Hivatal Határon Túli Magyarok Titkárságának elnöke, Farkas János, a Csángó Szövetség alelnöke és Kallós Zoltán folklorista. Aug. 3-án felvonultak a hagyományőrző csoportok és műsort adtak, majd Antall József miniszterelnök megnyitotta a fesztivált és konferenciát. A konferencia előadói: Benda Kálmán, Bosnyák Sándor, Csoma Gergely, dr. Faragó József /Kolozsvár, egyetemi tanár/, Halász Péter, Kallós Zoltán, dr. Nagy Jenő /Kolozsvár/ és Péterbencze Anikó. Este az ünnepi műsor után táncház volt. Másnap következett a csángó csoportok műsora, majd Hodorog Luca emlékére hirdetett énekverseny döntője. Lőrincz Györgyné született Hodorog Luca a csángók talán legjelentősebb adatközlője volt, siratóasszony, táncos, énekes, mesélő és gyógyító, aki tudatosan vállalta magyarságát. Jászberényben lépett fel utoljára, hazamenni már nem tudott. 1990. szept. 24-én halt meg és kívánságára Jászberényben temették el. /Meghívó és tájékoztató alapján/

Végre megjelent Seres András-Szabó Csaba: Csángómagyar daloskönyv. Moldva 1972-1988 /Héttorony Kiadó, Budapest, 1991/ című gyűjtése. A két szerző titokban, a hatóságok elől bujkálva gyűjtötte a moldvai dalokat. A kézirat 1988-ban elkészült. A magnókazettákat, a kéziratot évekig rejtegették, majd eljuttatták Magyarországra. Seres András /sz. Krizba, 1935/ néprajzi gyűjtő, a Népi Alkotások és Művészeti Tömegmozgalom Kovászna megyei központjának munkatársa. Barcasági magyar népköltészet és népszokások /Kriterion, Bukarest/ című munkája 1984-ben látott napvilágot. Szabó Csaba /Ákosfalva, 1936/ Kolozsváron végezte a Zeneművészeti Főiskolát, 1959-től 1967-ig az Állami Székely Népi Együttes karmestere volt, 1963-tól 1987-ig a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán tanított. 1988-ban áttelepült Magyarországra. Két korábbi könyve: Hogyan tanítsuk korunk zenéjét /Kriterion, Bukarest, 1977/, illetve Zene és szolgálat /Kriterion, Bukarest, 1980./ /Sz. Cs.: Csángómagyar daloskönyv. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 3./ Seres András néprajzos gyűjtött a csángók között, csatlakozott hozzá Szabó Csaba zeneszerző. A tavaly elhunyt Lőrincz Györgyné Hodorog Luca egymaga mintegy harmadét szolgáltatta a Csángómagyar daloskönyv anyagának. Luca néni annak idején elővette féltve őrzött kézírásos énekeskönyvét és abból énekelt. Nyelvészek számára külön kutatási terület lehetne ezeknek a még meglevő kéziratos könyveknek a vizsgálata. /Szilágyi Aladár: A csángók (még) magyarul énekelnek. = Élet és Irodalom (Budapest), szept. 27./

"Jászberényben harmadik alkalommal szervezték meg a csángó fesztivált és konferenciát. A háromnapos /aug. 6-8./ rendezvény fővédnöke Antall József miniszterelnök, Habsburg Ottó, az Európa Parlament képviselője és Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetségének elnöke volt. Az első napon énekversenyt rendeztek Hodorog Luca híres csángó énekes emlékére, majd megkoszorúzzák Jászberényben levő sírját. Másnap Hagyományőrzés és etnikai tudat címmel konferenciát rendeztek a népcsoport helyzetéről, Benda Kálmán történész, akadémikus elnökletével. Előadások hangzottak el Moldva etnikai, kulturális viszonyainak múltjáról, jelenéről, a csángók népszokásairól, mindennapjairól. Az ökumenikus istentiszteleten Seregély István egri érsek, a püspöki kar elnöke, Tőkés László püspök, Tempfli József nagyváradi katolikus püspök és Szőke János, a Nyugaton élő magyarok püspöke vett részt. Szőke János beszédében öt kiemelkedő egyházi személyt mutatott be. Fölidézte Apor Vilmosnak, Győr hős püspökének hitvalló életét és vértanúságát, Mindszenty József bíboros magyarsághoz és egyházhoz való hűségét, a Szatmárnémetiben nyugvó, börtönben meghalt vértanú főpásztor, Scheffler János püspök szenvedését és hősiességét, a börtönben agyonvert nagyváradi Bogdánffy Szilárd nevét, akit titokban szenteltek püspökké, s arra akarták rávenni, hogy egy Rómának hátat fordító katolikus egyház feje legyen. Végül Erdély legendás főpapjáról, Márton Áron püspökről szólt. - A csángók sorsa kísérti a magyarságot - kezdte beszédét Tőkés László püspök. Sajnálattal állapította meg, hogy a csángók helyzete nem eléggé foglalkoztatja a nemzetet. Arra buzdított mindenkit, hogy emelje fel szavát a csángókért. A püspök szentírás részleteket idézve az új nemzedékre leselkedő veszélyekre hívta föl a figyelmet: mesterségesen szétszórják és megosztják az erdélyi magyarságot, a közösségből kiszakadva a fiatalok egy része már nem becsüli népi hagyományait. Tempfli József püspök elmondta: minden alkalmat megragad, hogy lépéseket tegyen a csángók érdekében. /Csángó fesztivál. = Vasárnapi Hírek (Budapest), aug. 8., Pénzes Zoltán: "Már-már a nemlét határán?" Csángó fesztivál és konferencia Jászberényben. = Új Ember (Budapest), aug. 22./"

Évente tartanak csángó fesztivált Jászberényben. Papp Imre, a Jászsági Népi Együttes művészeti vezetője emlékezett a kezdetre. 1990 elején Kallós Zoltán kalauzolásával több moldvai csángó faluba eljutott, itt ismerhette meg a moldvai népi táncot és zenét. A Jászsági Népi Együttes nemzetközi táncház- és zenész táborba meghívták a moldvai csángókat is, főleg a klézseieket. Az első csángó fesztiválon, 1990-ben meghalt Hodorog Luca néni Lőrincz Györgné. Az volt az utolsó kívánsága, hogy Jászberényben temessék el. A következő évben, 1991-ben megrendezték az első Csángó Fesztivált majd konferenciát Jászberényben. A mostani harmadik fesztiválon erdélyiek, felvidékiek, kárpátaljaiak és vajdaságiak is szerepeltek. /B. Kovács András: Jászberényi csángó zarándoklat.= Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 15./

Aug. 5-én kezdődött az Európai Régiók Kisebbségi Folklórfesztiválja Jászberényben. Az immár negyedszer összehívott találkozó célja a Kárpát-medencében élő kisebbségek kulturális hagyományainak, valamint a határon túli magyarság értékeinek bemutatása. A fővédnökök: Göncz Árpád köztársasági elnök és Habsburg Ottó, a Páneurópai Unió elnöke. A program Hodorog Luca moldvai csángó énekes emlékére tartott szentmisével kezdődött. Kiállításokat tartottak és kerekasztal-beszélgetés folyt a Kárpát-medence magyar népművészetéről, ahol többek között Andrásfalvy Bertalan, Csoóri Sándor és Kallós Zoltán szólalt fel. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 9./

"A húsz éve működő nemzetközi táncház és zenésztábor résztvevőinek jubileumi koncertjével aug. 5-én véget ért a Csángó fesztivál háromnapos eseménysorozata Jászberényben. Az 1991 óta megrendezett szórakoztató látványosság célja ezúttal is az volt, hogy elsősorban a Kárpát-medencében élő kisebbségek, etnikai csoportok néphagyományait bemutassák, így híva fel a figyelmet ezek egyetemes kulturális értékeire. A fesztiválon részt vettek olyan távolabbi országok nemzetiségeit, népcsoportjait képviselő együttesek is, amelyek őrzik a hagyományos folklór sajátos jegyeit. Így a határon túli magyar kisebbségek együttesein kívül vendégül láttak Franciaországból, Görögországból, Oroszországból, Portugáliából érkező művészeti csoportokat. Legtöbben Erdélyből érkeztek; a gyimesi, moldvai csángók mellett csíkszentdomokosi, magyarszentbenedeki, mérai, mezőkölpényi, őrkői hagyományőrzők, valamint a szászcsávási cigány zenekar fellépése színesítette a programot. A hagyomány szerint ezúttal is megtartották a Hodorog Luca moldvai csángó énekes emlékét ápoló szentmisét. Az idős asszony egy korábbi Csángó fesztiválon Jászberényben hunyt el, és kérésére a városban helyezték örök nyugalomra. /Csángó fesztivál Jászberényben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 7./"

"Harminc tánc- és zenei együttes látványos utcai felvonulásával megkezdődött aug. 2-án a Csángó fesztivál és szorosan hozzá tartozó európai régiók kisebbségi folklórtalálkozója Jászberényben. A három napon át zajló program célja az 1991-es kezdet óta változatlan: a Kárpát-medencében, így a határainkon túli magyarlakta területeken illetve az európai országokban élő kisebbségek kulturális hagyományainak, értékeinek közkinccsé tétele. A harminc résztvevő művészeti csoport Erdélyből, a Felvidékről valamint a Kárpátaljáról illetve Európa más részeiből érkezett. Aug. 3-án folklórmisén emlékeznek meg Hodorog Luca moldvai csángó énekesről, aki az 1991-es első fesztiválra betegen érkezett. Saját kérésére a Jászberényben helyezték örök nyugalomra. /Csángó fesztivál Jászberényben. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 5./"

Dr. Pozsony Ferenc professzort, a Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar néprajz és antropológia tanszékének vezetőjét, a Kriza János Néprajzi Társaság elnökét nemrég a Csángó Kultúráért díjjal tüntette ki a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma. Nevéhez fűződik többek között a Moldvai csángó adattár megteremtése, valamint a Csángó Múzeum létrehozása is. Pozsony Ferenc /sz. Zabola, 1955. ápr. 16,/ a Moldvában élő magyarokkal már kisgyermekkorában kapcsolatba került. A középiskolát Kovásznán végezte, ahol tanárai közül Gazda József és neje, Gazdáné Olosz Ella folyamatosan végzett kutatásokat moldvai magyar falvakban. A Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakán Antal Árpád, Péntek János, Vámszer Márta és Vöő István tolmácsolták a csángókkal kapcsolatos szakirodalmat. Pozsony Ferenc 1978-tól már rendszeresen kezdett járni moldvai magyar falvakba. Több mint tíz éven át meglátogatta a Klézsén élő Hodorog Lucát, aki már akkor, a zaklatások ellenére vállalta magyarságát. Ezeknek a kutatásainak eredménye Szeret vize martján – moldvai csángómagyar népköltészet /Kolozsvár, 1994/ Kriza János Társaság Könyvtára/ című kötet, egy moldvai csángó asszony szerteágazó folklórtudását tartalmazza. Az egyetem elvégzése után Kézdivásárhelyen tanított 1990-ig, s a közeli Ojtozi-szoroson át hetente átjárt a moldvai magyar családokhoz. Az 1989-es romániai változások után Péntek János egyetemi professzor megszervezte a néprajz egyetemi oktatását a kolozsvári egyetemen, ahová 1990 őszétől Pozsony Ferencet is meghívta. Pozsony Ferenc tanártársaival 1991-től minden évben alapkutatásokat szerveztek moldvai csángó falvakban, ahol elsősorban a nyelv-, kultúra- és identitásváltást, a gyorsan átalakuló gazdaság- és társadalomszerkezetet, valamint a magyar nyelvű hagyományokat gyűjtötték. A kutatásokból Kolozsvárt a Kriza János Néprajzi Társaság dokumentációs központjában a legnagyobb csángó archívumot teremtették meg. Itt őrzik a moldvai magyarsággal kapcsolatos hazai és külföldi szakirodalmat, tanulmányokat, köteteket, filmeket és fényképeket eredetiben vagy másolatban. A dokumentációs anyagot számítógéppel feldolgozták, s annak alapján elkészítették a csángókkal kapcsolatos bibliográfiai adatbázist. Az önálló Csángó Múzeumot Zabolán hozzák létre, 2003. szept. 14-én megnyitották az akkreditálás előtt álló Csángó Múzeum első állandó kiállítását. 2000-ben jelent meg Pozsony Ferenc „Adok nektek aranyvesszőt..." című kötete. /Dr. Pozsony Ferenc: Kapcsolataim a moldvai csángókkal. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 10./

Megkezdődött a csángó fesztivál Jászberényben; a nyitónapon a Ghymes együttes adott koncertet, majd „A kor falára" címmel a Jászság Népi Együttes és a Csík zenekar közös táncszínházi produkcióját láthatta a közönség. A fesztivált 1991 óta rendezik meg a Jászság fővárosában, hogy a Kárpát-medencében élő kisebbségek, etnikai csoportok néphagyományait bemutassák. A mostani, aug. 19-ig tartó rendezvényt a kulturális tárca és Nemzeti Kulturális Alapprogram összesen 6,5 millió forinttal támogatta. A fesztiválra legtöbben Erdélyből érkeztek, a gyimesi, moldvai csángók mellett hagyományőrző zenekarok, táncegyüttesek. Hagyományosan elsőként Hodorog Luca moldvai csángó énekes emlékére tartottak szentmisét. Az idős asszony az első, 1991-es csángó fesztiválon Jászberényben hunyt el, és kérésére a városban helyezték örök nyugalomra. A csángók mellett a Kárpát-medence kisebbségei és magyar csoportok is bemutatkoztak. /Csángó fesztivál Jászberényben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 16./

Gyimesi és moldvai dallamok, népi hangszerek sokasága, rengeteg tánc, valamint Hodorog András klézsei furulyás meglepetés-produkciói tették változatossá a hét végén Budapesten, a Fonó Budai Zeneházban megrendezett Csángó Farsangot. „Annyi felfedezetlen területe van még a csángó kultúrának, amit mi szeretnénk a magyar közönségnek bemutatni, s szerencsére mindig nagy az érdeklődés” – nyilatkozta Demeter László, a Zurgó együttes tagja. Az estét a Kerényi Róbert által alapított Szigony együttes kezdte. Hodorog András moldvai furulyás a magyarság legősibb dallamkincséhez tartozó tánc- és énekes hagyományt is jól ismeri. A hatvanas éveiben járó muzsikus hagyományőrzésében édesanyja, Hodorog Luca példáját követi, aki Klézsének híres nótafája, mesemondója és régi szokások tudója volt. A Fonó Budai Zeneház évente megrendezi a Csángó Farsangot, a magyar, illetve a Magyarország határain túl élő magyar zenészek és előadók megszólaltatásával. /Kánya Gyöngyvér, Budapest: „Fonós” Csángó Farsang. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 14./

Csütörtökön kezdődik a 21. Csángó Fesztivál Jászberényben
MTI - Népzenei koncertek és folklórműsorok sora, zenés-táncos felvonulás, valamint népművészeti vásár kínál szórakozást az augusztus 10. és 14. között tartandó 21. Csángó Fesztiválon Jászberényben.
 „A rendezvény fő célja kezdete óta változatlan, bemutatni a csángó magyarok mindennapjait, sajátos kultúráját, ezzel segítve a fennmaradásukért, hagyományaik megőrzéséért folytatott küzdelmüket” – mondta el Dudás Dóra, a magyarországi fesztivál kommunikációs vezetője. Tájékoztatása szerint a négy nap alatt több mint fél száz program, négy kísérőrendezvény lesz csaknem ezer közreműködővel. Húsz zenekar, tíz helyi, valamint Moldvából, Gyimesből és Erdélyből húsz hagyományőrző együttes lép fel a különböző programokon. Rajtuk kívül kenyai, spanyol, szerb és venezuelai művészeti csoportok érkeznek produkcióikkal a Jászság fővárosába. A csütörtöki nyitónap a Csík Zenekar koncertjével indul, majd Színes világ címmel külföldi együttesek adnak ízelítőt népük folklórjából. Pénteken a Jászság Népi Együttes Tiszta szívből című műsora látható Pál István Szalonna és bandája közreműködésével. Újabb külföldi fellépőkkel folytatódik a Színes világ, amelyet a Cimbaliband zenekar éjszakai koncertje követ.
Mindkét nap végén nemzetközi táncházat is szerveznek a tánckedvelőknek. Szombaton elsőként Lőrincz Györgyné Hodorog Luca moldvai csángó énekes emlékére tartanak szentmisét. Az idős nő az 1991-es Csángó Fesztiválon Jászberényben hunyt el, és kérésére a városban helyezték örök nyugalomra. Kellemes kikapcsolódást ígér a délutáni táncforgatag a város főterén. A hagyományos menettáncban, amelyet a lovasok kísérnek, több mint 500 zenész és táncos vesz részt. Este Csángó képek címmel a moldvai és gyimesi csángók, majd Értékeink címmel erdélyi, vajdasági és felvidéki hagyományőrző táncosok, zenészek adnak gálaműsort. A táncházban a Napra zenekar koncertezik. Vasárnap, a fesztivál zárónapján a hagyományőrzők, a külföldi együttesek és a Jászság Népi Együttes táncosai ismét a közönség elé lépnek a Viszontlátásra Jászberény elnevezésű gálaműsorban. A fesztiválhoz kapcsolódva magyar–magyar konferenciát is szerveznek, amelyen arra keresik a választ, hogyan segíthető elő a csángók megmaradása.
A Csángó Fesztivált, amely mára nem csupán a csángó magyarok, hanem a magyarországi hagyományőrzés egyik legfontosabb rendezvényévé nőtte ki magát, a Folklór Kulturális Közalapítvány és Jászság Népi Együttes rendezi. Krónika (Kolozsvár)

A szembejövő bukaresti magyar adás
A minap Erdélyben jártam, a székely kisváros főterén, Gyergyószentmiklóson elém áll egy atyafi:
– Emlékszik-e még rám?
Hát… névmemóriám soha nem volt jó, de még a borostás arcot sem tudtam hova tenni.
– Én voltam a juhászlegény barátja, akiről a bicskás riportot készítette.
– Így már igen.
A riport
A hetvenes évek elején a csíki falvakban egyre több halálos kimenetelű bicskázás történt. Bárokban, kocsmákban fiatal emberi életeket oltott ki a „székely virtus”. A Csíkkarcfalván történteket Öllerer Józseffel filmre vettük. Csikorgó tél volt. A kocsmában pálinkázás közben összeszólalkozott két barát. Hazafelé menet a juhászlegény társa hátába szúrta a bicskát. Öt évet kapott. A tettest a börtöncellában kerestem fel. A dokumentumfilmben megszólaltak a székely társadalom felelős tényezői. Újságíró kollégám, Ferenczes István ütötte le az alaphangot, tőle származott a bicskás riport főcíme is: J’accuse (Vádolom). Ferenczest kirúgták a helyi pártlaptól. Az akkori hivatalosság álszent módon védte a székely közösség hírnevét. A megyei lapban románok, magyarok, németek (?) tiltakoztak vehemens hangon, hogy a székely nem bicskázik, a bicskát csak szalonnázásra és kopjafák faragására használja. Főszerkesztőnk, Bodor Pál leadta a filmet, és utána jó ideig, amikor Csíkba mentem, Csép Sándort adta mellém kísérőnek. Persze a hajam szála sem görbült meg, csak hát a bicskázás tabutéma volt a romániai közéletben, sajtóban, mint ahogy tabutéma volt a táncház, a Kaláka-műsoraink, és tabu volt moldvai csángó magyarokat a képernyőn mutogatni, néven nevezni őket.
A Kaláka
„Jobb, ha mi táncolunk, mint hogy minket táncoltassanak!” – a magyar adás egyik, talán legmarkánsabb, emblematikus műsora. Igen, ez volt a Kaláka. Megnéztem, mit ír róla a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon II. kötete, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1991:
„A romániai televízió magyar műsorának honismereti és népművészeti vetélkedő sorozata (1977–1980) keretében szaklíceumi diákokból és egyetemi hallgatókból toborzott önkéntes munkaközösségek szülőföldjük szellemi és tárgyi néprajzának hagyományait kutatták fel és mutatták be a televízió közönségének. Szervezői: Csáky Zoltán, műsorvezető-szerkesztő, Simonffy Katalin, zenei szerkesztő, Ion Moisescu és Dan Grigore Popa rendezők. A műsor célját abban jelölték meg, hogy a hagyományok ma is élő értékeit be kell építeni a fiatalok mindennapi életébe.”
Előttem a bukaresti A Hét 1979. szeptember 21-i száma, benne Lőrincz Györgyné Hodorog Luca klézsei nótafával készített riportom, amely ékes bizonyítéka annak, hogy mi bizony a diktatúra legsötétebb éveiben is átmentünk Moldvába, és áthívtuk a csángó magyarokat, zenészeket és táncosokat a csíkszeredai Kalákába. Annak dacára, hogy amikor jelentkeztem a bákói pártbizottságnál, annak mindenható vezetője – aki egyébként a Ceauşescu-kormány egyik minisztere is volt akkoriban – széttépte a bukaresti tévés igazolványomat, mellém rendelt egy tisztviselőt, és kivitetett az állomásra. A riport azért megszületett, és a csángó asszonyok átjöttek a Kalákára.
A Kaláka a bukaresti magyar adás legnépszerűbb műsorának bizonyult, közösségteremtő és -megtartó funkciója felbecsülhetetlen volt a diktatúra egyre szigorodó éveiben. Nem csoda hát, hogy a legtöbb emlék a középiskolás diákokkal együtt töltött gyűjtő utakról, a tévé felvételekről kívánkozik tollam hegyére.
Megsárgult fotó: egy besztercei tömbház kis szobájában kucorgunk Simonffy Katalinnal, körülöttünk a Barozda és Bodzafa zenészei – van, aki már Svédországban él –, Vermessy Péter zeneszerző, Borbély Zoltán, a vásárhelyi rádió egykori hangmérnöke, Zakariásék valahol Háromszéken vannak és a besztercei kislány, akivel legutóbb Burgenlandban találkoztam. Olyan népszerűek voltunk, hogy amikor a Beszterce környéki Magyardécse főterén a Barozda zenélni kezdett, a kocsmáros abbahagyta a pálinka kimérést, beugrott a csizmájába, és velünk együtt ropta a táncot. De a népszerűségnek ára is volt: az új székelyudvarhelyi sportcsarnok felavatásán vettük fel a műsort, amikor a Kaláka-hívők, fiatalok és idősek annyira ellepték a várost, hogy az már a Szekuritaténak is feltűnt, személyesen Erdélyi tábornok, a szeku Hargita megyei parancsnoka tette tiszteletét a városban. Bodor Pál, mert erre is kiterjedt a figyelme, telefonon „madárnyelven” jelezte nekem a veszélyt. A Szeku figyelme a későbbiekben oly annyira kiterjedt irányunkba, hogy amikor a csíkszeredai Kalákát követően visszautaztunk Bukarestbe, és szerettük volna megnézni az adásba került felvételt, valaki már letörölte a mágneses rögzítő szalagot. Egyébként a szekunak meg is lehetett minden oka rá, hiszen a Kaláka-műsorok nyomán gombamód szaporodtak Erdélyben a táncházak, jöttek létre a hagyományőrző, összetartó kis közösségek. A műsor – amely román műszaki kollégák és Ion Moisescu rendező segítségével készült – a ’80-as évek elején a román kulturális forradalom áldozata lett, de díszlete annyira megtetszett az RTV vezetőségének, hogy átvette a román folklóradásokba.
Bodor Pali
Nyugodtan le merem írni, hogy ha nem Bodor Pál jegyzi főszerkesztőként a magyar adás első meghatározó tíz esztendejét, nem lett volna azzá, amivé lett: az erdélyi magyarság közéleti kulturális fórumává. Induláskor ő is annyit értett a tévézéshez, mint mi, akiket rádiós műhelyekből, újságok szerkesztőségéből verbuvált össze. De kitűnő, tapasztalt román kollégákat hívott a filmgyárból, magyarokkal rokonszenvező operatőröket, hangmérnököket, vágókat. Tőlük tanultuk meg a szakmát. Victor Videriu, Eugenia Silişteanu, Mircea Bogdan, Emil Lungu és a többiek, valamint a műfajban már nevet szerzett Öllerer József és Fischer István voltak a tanítómestereink.
Pali zseniális tollú újságíróként ontotta nekünk a nemzetiségi riporttémákat. Igényes volt, cizellálta a leírt, elhangzott mondatokat, fantasztikus diplomáciai érzékkel pedig megvédte a szerkesztőséget a nacionalista felhangú támadásoktól. Azt mondogattuk, hogy Bodor Palinak széles a háta, majd ő kivédi. Hogy a valóságban ebben szerepe volt Misunak, azaz Gere Mihálynak, a rokonnak, lehetséges. De hogy őt is lehallgatták, az a nagy bukaresti földrengéskor derült ki, amikor a Republicii utca 77. szám alatti lakásban valamennyi elektromos készülék elnémult, csak a sarokban elhelyezett lehallgató lámpája kezdett villogni. Bodor volt az, aki magyarul szólaltatta meg a dáko-román kontinuitás atyját, Constantin Daicoviciu történészt, ő adta le a híres-hírhedt bicskás riportomat, elnézte, hogy Csép Sanyival közösen meglátogattuk Gyulafehérváron a hosszú évek óta szobafogságban tartott Márton Áron püspököt. Bodor volt az, aki nem kért meg engem politikai témájú beszélgetések, műsorok készítésére, s amíg ő volt a főszerkesztőnk, nem kellett leírnom, kimondanom a Diktátor nevét.
Mondod-e még?
Igen, akkor az egyre zsugorodó romániai magyar közéleti-szellemi-kulturális térben a Kriteron Könyvkiadó mellett a bukaresti magyar adás volt az a fórum, amely felmutatta, ápolta, továbbadta, közzétette Székelyföld, Partium, Bánság magyarjainak múltunk, történelmünk, hagyományaink értékeit. Riportok, dokumentumok formájában felszínen tartotta, a nemzetiség sorskérdéseit, tolmácsolta tudósaink, íróink üzenetét, filmre vitte az erdélyi Magyar Thália legjobb magyar előadásait, felkarolta az erdélyi magyar táncdalt és könnyűzenét – Siculus-fesztivál –, honismereti vetélkedőt szervezett a líceumok között (Cséppel a folyók mentén); otthon voltunk az erdélyi magyar lakásokban, családtagjaik voltunk, amikor hétfő esténként beköszöntünk a képernyőről Józsa Erikával együtt.
A Majtényi-ház
A szerkesztőség ugyan Bukaresten volt a Calea Dorobanţilor 191. szám alatt a kilencedik emeleten, de Cséppel – ő Kolozsvárról, jómagam Marosvásárhelyről – hetente utaztunk fel. Többnyire a Kiseleff sugárúton laktunk a Tolsztojban, nem messzire Majtényi Erik házától, amely a román fővárosban megforduló erdélyi magyar értelmiség zarándokhelye volt. Aki csak számított, vitte valamire a ’70-80-as években a romániai magyar közéletben, mind megfordult a Majtényi házban, ahol Erik a pezsgő vitáknak kaláberpartival vetett véget, Oli jókat sütött-főzött, Évivel és Ágival pedig osztottuk, szoroztuk a tévéműsorok sorsát. És persze a többiekkel: a nagyon profi Lukács Zsuzsannával, Rostás Liával, Sugár Teodorral, Relu Stanciuval, akit a román televízió egyik legjobb hangmérnökeként tartottak számon és kedvenc operatőrömmel, Emil Lunguval, akit a filmeken kívül két dolog érdekelt: az erdélyi menyecskék és a macskák.
Emlékezetes nap
1985. január 11.: ez a nap élesen megmaradt az emlékezetemben. Marosvásárhelyen szikrázóan hideg volt, mínusz 11 fok. Tiszta kék ég, tehát felszállt a gép. Bukarest-Băneasa reptér, onnan egyenest a 81-es trolival a tévébe. A kollégák azzal fogadtak: miért jöttél? Mert adás van. Nincs adás. Pénteken a német műsor úgy ért véget, hogy kihúzták a dugaszt a konnektorból. Mi tehát el sem kezdtük. Tizennégy év után hétfőn délután 5 órakor már nem hangzott fel a szignál: Szeretnék szántani… Állítólag írás, papíros, írásos végzés mindmáig nem került elő a bukaresti magyar adás megszüntetéséről. ’89.decemberének utolsó napjaiban újraindult.
De ez már egy másik történet.
Csáky Zoltán |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Csengő vers Lujzikalagorban
„Ha ne lettek lenne ezek a tevékenységek, gyermekek sokan lett lennének, amelikek semmit hallottak magyarságunkról, csángó létünkről” – fogalmazott a klézsei születésű, Budán (klézsei falurész) élő Botezatu Viktoria abból az alkalomból, hogy vasárnap, a magyar szórvány napján tanítványaival részt vett a déli csángók egyik legmagyarabb falujában, Lujzikalagorban a Csengő vers elnevezésű zenés-játékos foglalkozáson, amelyre tizennégy faluból érkeztek gyermekek, hogy a baróti Kelekótya együttessel együtt a vers, a versmondás és a magyar nyelv zenéjének világában barangoljanak. Igaza van néne Viktorinak, az iskolai és iskolán kívüli magyarórák, a táborok, a népdal- és mesemondó versenyek segítik a moldvai csángó gyermekeket, hogy megértsék és megérezzék: ők is a magyar nemzethez tartoznak.
Valahányszor Moldvába indulunk, gondolatban felidézem a Tázló és a Szeret menti falvakban gyűjtött emlékeimet. A csángó folyók – ahogy én nevezem magamban – mentén húzódó települések lakóiról elsőként az imádságos nép kifejezés jut eszembe, majd rögtön a kirekesztettség következik, ami a történelem során oly mély nyomot hagyott a moldvai csángók életében, tudatában és nyelvében. Az 1990 utáni odafigyelés, a 2000-ben indított magyar oktatási program révén ugyan közelebb kerültek a magyar nemzethez, de a gyermekek és a fiatalok körében még nem egyértelmű, hogy hová is tartoznak. Ebben segíti őket a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) és a tizenöt esztendővel ezelőtt általa indított oktatási programot jelenleg működtető Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ).
Pogár László, az MCSMSZ elnöke úgy véli, a gyermekekben már kis kortól el kell ültetni a magyar identitást, öntudatot, hogy amikor nagyobbak lesznek, tudatosan vállalják fel és szülőként adhassák tovább. Szerinte az olyan programok, ahol több faluból vannak együtt a gyermekek, azért fontosak, hogy „ne féljenek, legyenek bátrabbak abban, hogy felvállalják, amit nekik tanítunk, ne érezzék, hogy el vannak zárva, derüljön ki számukra: a többi falvakban is beszélnek, énekelnek magyarul, s bár egy román tengerben vagyunk itt, Moldvában, kezdve az egyháztól a helyhatóságig minden románul zajlik, nem kell nekünk elfelejteni az identitásunkat, a kultúránkat, hagyományainkat és a hovatartozásunkat”.
Bármilyen kicsit, ha tudtam adni...
A pedagógusszövetség oktatási programjában tanító Ferencz Gábor ebben a tanévben érkezett Kolozsvárról Csíkfaluba, ahol „minden olyan természetes, a ház is nagyon otthonos, vannak nehézségek, ami városon nincs, fát és vizet hordani, de mindent megér, hogy látjuk, a gyermekek szeretik, amit tanítunk”. Ezt vallja Botezatu Viktoria is, aki 2000-ben az elsők között kezdett foglalkozni a gyermekekkel a saját nyári konyhájukban. Nem tanárként, hanem hagyományőrzőként vesz részt az oktatási programban, és úgy tartja, „bármilyen kicsit, ha tudtam nekik adni és tanítani a kultúránkról, énekről, viseletről, híres emberekről, szokásokról, akkor az jó, és ezt próbálom mai napig adni nekik”.
Néne Viktori azt mondja, sokat tanult az édesanyjától, aki „nagy szeretetű ember”, leginkább azt, hogy „minden emberben és minden gyermekben van jó, az benne van és az hozzá tartozik”. Az édesanyja csak másfél esztendőt járt iskolába, de megtanult olvasni, a családban soha nem beszéltek és nem imádkoztak románul. Viktori szerencsésnek tartja magát, mert Klézsén, ahol felnevelkedett, a legjobb énekesektől tanulta a csángó énekeket, mint Hodorog Luca és Bálint Erzsi.
Üdvözlégy Mária imádságot szereti, de egyetlen nap sem fekszik le esti ima nélkül: „Előbb, hogy sem lefeküdjem, kezeimet esszeteszem, hozzád emelem szűvemet, Istenem, áldván tégedet. Hogy nekem annyi jót tettél, veszélyektől megmentettél, s mivel ellened vétettem, bocsásd meg kérlek én nekem. Mert nyugton csak így alhatom, vigyázz reám őrangyalom. Ó, Mária édesanyám, kérlek, legyen gondod reám. Ámen. Én Istenem, őrözz meg tűztől, víztől, hirtelen haláltól, rossz embernek szándékától, az ördögnek hatalmától, mindennemű rosszaktól, minden rossz betegségtől mind az egészünket, s mindent, mi csak van házacskánk körül. Ámen.”
Mindig történik valami
Mámomtól tanultam elnevezéssel tartottak szeptemberben olyan találkozót, ahol idős asszonyok meséltek az egyházi ünnepekhez kötődő szokásokról, elmondták, melyik faluban mikor mit szoktak főzni ilyenkor, milyen imádságok, énekek tartoznak a különböző szentek ünnepeihez. „Test és lélek egyben van, nagyon sok imádság, étel és dudó (gyógynövény – szerk. megj.) kapcsolódik ezekhez az alkalmakhoz, és arra gondoltam, hívjunk el néhány idősebb asszonyt és gyermekeket, és beszéljünk ezekről” – mondta Petres László, aki Újtusnádról indult, Kolozsváron kezdte tanári pályafutását, és hat esztendeje tanítja Lujzikalagorban a csángó gyermekeket.
Októberben a hetvenes években elhunyt, ismert dioszéni kántortanítóról, Baka Andrásról elnevezett csángó mesemondó találkozót szervezte meg Petres László, aki úgy tartja, Baka András olyan a csángók számára, mint Benedek Elek a székelyeknél. „A felmenői háromszékiek voltak, nagyon sok háromszéki és csíki mesét hozott otthonról, azonkívül gyűjtött és kitalált meséket, románból is fordított, tehát volt egy tudatosság benne. Ez emelte ki az egyszerű mesemondók köréből, és arra gondoltam, ezt a tudatosságot a csángó mesék művelése terén jó lenne áthagyományozni. Néhány éve indítottuk a mesemondó találkozót, elhívtunk idős mesemondókat, a gyermekek meghallgatták őket, majd ők is meséltek.”
A harmadik kalagori őszi program, amit szintén az MCSMSZ támogatásával szerveztek, a Csengő vers – zenés-játékos bevezetés a versek, versmondás, a nyelv zenéjének világába. Negyediknek is mondható, hisz november 13-án, a magyar nyelv napján lujzikalagori gyermekek is részt vettek a Sepsiszentgyörgyön tartott Kriza János balladamondó, balladaéneklő és mesemondó versenyen.
A Csengő vers ötlete a magyarórákon született, ahol a versek ritmusát kidobogtatták, kitapsolták, néha ők költöttek hozzá dallamokat – mondja Petres László. „Láttam, hogy ez mennyire meg tudja mozgatni a gyermekeket, és sokkal többüket motiválja arra, hogy megtanulják a verset, esetleg dúdolják, mint amikor egy versenyen ki kell állni, mert nem mindenki tud ilyenkor úgy teljesíteni, mint egy közvetlenebb hangulatú környezetben, helyzetben. Az volt a tapasztalatom a szavalóversenyeken, hogy aki nincs eléggé birtokában a nyelvnek, nincs kellő lélekjelenléte, bátorsága, nem tud kibontakozni. Hiába tudja jól a verset, hiába szereti, mégsem tudja jól elmondani, és így nagyon sok gyermek csalódottan, rossz benyomással megy haza a versenyről.”
Zenés barangolás a Kelekótyával
Nos, ilyen csalódás nem érte azokat a gyermekeket, akik Bogdánfalváról, Budáról, Csíkfaluból, Dioszénből, Dumbrăveni-ből, Forrófalváról, Frumószából, Gajdárról, Külsőrekecsinből, Lábnyikból, Magyarfaluból, Máriafalváról, Nagypatakról, Trunkból érkeztek a lujzikalagori Csengő vers matinéra, ahol tapsolva, dobogtatva, serényen és lassún, csendesen és rikojtva ismételték ötször, tízszer Szilágyi Domokos mondogatóját: „Akinek a szeme kék, / takarója a nagy ég, / akinek a szeme zöld, / puha ágyat ad a föld, / akinek barna, / eledele alma, / akinek fekete, / liliom a tenyere.” Nagy sikert aratott Tarbay Ede Ősz-anyó című verse is: „Kontyos-kendős / Ősz-anyó / söpröget a kertben, / vörös-arany falevél / ripeg-ropog, zörren. / Reggel-este ruhát mos, / csupa gőz az erdő, / mosókonyha a világ, / a völgy mosóteknő.” Majd Weöres Sándor Marasztalója következett „Ó ne vidd el / két szemeddel / a napsugarat! / Ne menj, várj még: / mert e tájék / sötétben marad. / Ág nem himbál, / fecske nem száll, / béres nem arat. / Ó ne vidd el / két szemeddel / a napsugarat!”
Értelmező versmondás, verséneklés volt a javából, ahol a szavak csengése magával ragadta a gyermekeket még akkor is, ha a takarónak ők azt mondják, hogy plapuma (paplan), a feketének, feteke, nehezen értik, hogy a völgy miként lehet mosóteknő, és az sem teljesen világos számukra, hogyan lehetne marasztalni a napsugarat. Érthető, hisz számukra a magyar tanult nyelv, bár mámáik, tátáik anyanyelvként használják, de szüleik már a román nyelvet részesítik előnyben. Így nehéz megérteniük a vers rejtett üzenetét, szó szerinti fordításban gondolkodnak, és mert többségüknek a magyar szókincse nagyon szerény, inkább a vers ritmusa, zenéje az, ami megfogja őket, és nem a tartalma, értelme.
A baróti Kelekótya együttes (Boér Tímea – ének, furulya, Bogyor Attila – ének, gitár, Bogyor Gábor – ének, billentyűk, Oláh József – dob, perkúció, Vitályos Lehel – nagybőgő) éppen erre alapozva szedte ízekre, hangokra, hangsúlyokra a szavakat a Csengő vers napján, a hangszerek és az emberi hang segítségével a vers, a magyar nyelv csodálatos világába kalauzolva a gyermekeket. Akik nem kívülállókként hallgatták a Kelekótyát, hanem együtt tapsoltak, dobogtattak, csörgőkkel, zörgőkkel kísérték a zenészeket, majd maguk is készítettek hangszereket rizzsel, kukoricával töltött pléhdobozból, dióból, és olyan mulatságot csaptak, hogy a végére senki nem maradt ülve.
Tudatosan, lépésről lépésre
A lujzikalagori őszi programok, a Csengő vers, a Mámomtól tanultam imádságos nap és a Baka András csángó mesemondó találkozó igazi nyertesei a gyermekek, akik az oktatás melletti programok által még közelebb kerültek a magyar nyelvhez, kultúrához, a csángó hagyományokhoz. És nem csak Lujzikalagorban történik meg időről időre ez a csoda. A Tázló és a Szeret menti falvakban tanító magyar pedagógusok, hagyományőrzők kis lépésekben, de reményeik szerint annál maradandóbb nyomot hagyva csepegtetik a gyermekekbe a magyar szót, amely csak akkor válik sajátjukká, ha közösségben használják.
Ennek feltételeit kívánja megteremteni programjaival a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, valamint minden támogató, aki egyetlen magyar nemzetben gondolkodik, amelybe a moldvai csángók is beletartoznak.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)