Az augusztus 20-án átadott Kisebbségekért-díj egyik kitüntetettje az 1993-ban alapított segesvári Gaudeamus Alapítvány, amely eddig több mint 300 diákot részesített anyagi támogatásban. A Segesváron létesült civil szervezet fő célja a magyar nyelvű oktatás fejlesztése, ösztöndíjakkal támogatja azokat a diákokat, akik nehéz anyagi helyzetük miatt nem részesülhetnének anyanyelvű oktatásban. Emellett a kiváló tanulmányi eredményeket elérő fiatalokat is megjutalmazzák. Az alapítvány magyarországi támogatással kollégiumot létesített, ahol a távolabbi szórványvidékekről származó diákok kapnak helyet. Lőrincz Éva, az alapítvány kuratóriumának tagja elmondta: az alig néhány ezer fős magyar közösséget számláló dél-erdélyi Brassó és Szeben megyéből is érkeznek hozzájuk diákok. A civil szervezet által támogatott diákok a helyi vegyes tannyelvű Mircea Eliade Gimnázium magyar tagozatán tanulnak. Az alapítvány Segesváron művelődési központot is létrehozott a helyi szórványközösség számára, ahol méltó székhelyre találhat a diákokból alapított Kikerics Néptáncegyüttes is. A csángómagyar gyerekeknek nyári tábort, de számítógép-kezelői, matematikai és idegen nyelvi tanfolyamokat is szervező alapítvány vezetői abban bíznak, hogy az épületrész befejezésével újabb kollégiumi férőhelyeket létesítenek. /A jó munka meghozta gyümölcsét. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 28./

Ünnepi találkozó Segesváron
A segesvári Gaudeamus Alapítvány ebben az évben ünnepli megalakulásának 20. évfordulóját, és ebből az alkalomból rendezvénysorozatot szervez.
Az első rendezvényre április 27-én került sor, amikor megtartották a Gaudeamus Alapítvány Baráti Társasága megalakulásának 10. évfordulója alkalmából szervezett ünnepi találkozót. A tagok több mint 75%-a jelen volt, külföldről is számosan eljöttek.
A jubileumi találkozót a Mircea Eliade Főgimnázium két diáklányának szavalatával indították, miután Farkas Miklós nyugalmazott tanár, a segesvári Gaudeamus Alapítvány igazgatója köszöntötte a jelenlevőket, akik a támogatott diákokkal együtt több mint százan voltak jelen.
Tóth Tivadar tanár, a gimnázium magyar tagozatának igazgatója érdekes és részletes vetített képes előadást tartott a gimnázium és a Gaudeamus Szórványközpont életéről és tevékenységéről. Büszkén jelentették, hogy az elmúlt évben is 52 művelődési rendezvény volt a Gaudeamus Házban, színházi előadások, hangversenyek, pódiumműsorok, könyvbemutatók, diákversenyek és egyebek.
A GABT tagjainak adományai lehetővé tették az idén is, hogy egyrészt a növekvő energiaárak ellenére sikerült biztosítani a kollégium működését, másrészt pedig 57 rászoruló és jól tanuló gyereket támogathattak ösztöndíjakkal.
A továbbiakban a Kikerics néptáncegyüttes "veterán" tagjai (XII. osztályosok és egyetemi hallgatók) nagy sikerű mezőségi táncokat mutattak be. Ezt megelőzően Farkas Miklós elmondta, hogyan alakult meg ezelőtt húsz évvel az együttes, majd László Imola tanárnő, a Kikerics Kulturális Egyesület ügyintézője részletesen beszámolt az utóbbi évek kimagasló eredményeiről.
Ezután sor került a füzetek kiosztására, amelyek a jubileumi alkalomra új köntösben jelentek meg Sz.. Kovács Géza tanár, képzőművész és Ambrus Oszkár informatikus jóvoltából.
A kis füzetben tájékoztató található az alapítvány legfontosabb megvalósításairól, tartalmazza a GABT tagjainak névsorát (nyolc intézmény és hatvannyolc magánszemély, akiknek nagy többsége az iskola diákja volt). Veress Zsombor gyógyszerész, az alapítvány igazgatóhelyettese felolvasta a tagok névsorát. A füzetek kiosztását megszakította a Kikerics néptáncegyüttes fergeteges cigánytánca, amely óriási sikert aratott, s amelyet a közönség szűnni nem akaró tapsa jutalmazott.
Miután befejeződött a füzetek átadása, a GABT tagjai között idén is kisorsolták Sz. Kovács Géza képzőművész értékes festményét. A szerencsés nyertes Buzogány Erzsébet és Márton Károly volt.
Ezután kegyelettel emlékeztek a GABT elhunyt tagjaira: gróf Bethlen Miklós, Bokor Anikó, Csaszkóczy Emil, Dósa László és Jakab Elek volt tagokra. Paizs József református lelkész-gyakornok felolvasott egy igét, majd áldását adta a jelenlevőkre. Lőrincz Éva és Birtalan Levente kuratóriumi tagok elhelyezték az udvaron található kopjafánál az emlékezés koszorúját.
A sikeres ünnepi találkozót baráti ebéd követte.
Sz. Fazakas Mihály
Népújság (Marosvásárhely)

Cséplőkalákán a szentimrei nyugdíjasok
Zene- és énekszó mellett vonultak ki a mezőre a csíkszentimrei nyugdíjas klub tagjai szombat délelőtt. Az idősek az aratások és cséplőkalákák hagyományát kívánták feleleveníteni és bemutatni.
Vidám társaság gyülekezett szombat reggel a csíkszentimrei kultúrház udvarán, innen indultak a mezőre a hagyományteremtő szándékkal megrendezett esemény résztvevői. A nyugdíjas klub asszonyai szívesen elevenítették fel, hogyan arattak, csépeltek annak idején. Mint mondták, hosszú volt az út, amíg a kenyér az asztalra került
Már amikor megalakult a nyugdíjas klub, eldöntötték, hogy együttműködnek az ifjúsággal, és régi hagyományokat elevenítenek fel. „Ha azt akarjuk, hogy a hagyományaink megmaradjanak, oda kell állni, és ember kell hozzá. Itt nagyon sok lelkes ember segített a klub tagjain kívül is, ugyanakkor a polgármesteri hivatal is mellénk állt. Én még valamikor arattam így, ahogy most itt bemutatjuk” – mondta Lőrincz Éva, a klub egyik lelkes tagja.
A nyugdíjas csoport már a tavasszal elhatározta, bemutatja a fiataloknak a hagyományos aratást, hogyan zajlott ez, amikor még nem volt cséplőgép, kombájn: a férfiak kaszával levágták a gabonát, a nők sarlóval marokra szedték, összerakták egy csomóba, kévébe kötötték, a kévéket kalangyába rakták, hazaszállították és otthon cséphadaróval kicsépelték.
A mezőre kiérve bele is álltak a búzatáblába a férfiak – amelyet egy helybéli ajánlott fel –, az asszonyok serényen kötözték a kévéket, a zenészek muzsikáltak, a jelen levő fiatalok érdeklődéssel nézték, többen mobiltelefonjukkal fotózták, filmezték a nem mindennapos aratást. Az aratók hamar végeztek, be is bizonyosodott, hogy kalákában jobban megy a munka.
„Nagy érdeklődéssel jöttem ide, mert egy olyan eseménynek lehetünk tanúi, amely régen, nagyszüleink, dédszüleink idejében megszokott volt. Valamikor az aratás és a cséplés a legfontosabb munka volt a faluban, hisz ekkor dőlt el, hogy lesz-e kenyér az asztalon, a családnak lesz-e eledele egész évben” – mutatott rá Kencse Előd, a község polgármestere, aki maga is beállt az aratók és a cséplők közé.
Amíg kint a mezőn arattak, néhány asszony a kultúrotthon konyhájában sürgött-forgott, itt készült ugyanis a cséplőleves. Kérdésünkre, hogy mi került bele, elsőként a húst említették. A mezőre főtt ételt aratáskor nem vittek, kint sem főztek, mert a nagy szárazságban nem szabadott, nehogy meggyúljon valami. Szalonnát, hagymát, túrót ettek odakint, a levest a csépléskor főzték.
Az aratók a csíkszentimrei kultúrház udvarára tértek vissza, ott bemutatták, hogyan csépelték a gabonát cséphadaróval. Ezt bárki kipróbálhatta, aki úgy érezte, elég erős hozzá. A megmaradt szalmát zsákba tették, a gyerekek szívesen próbálták ki, milyen lehetett valamikor szalmazsákon feküdni. A munka után nem maradt más hátra, minthogy együtt elfogyasszák a cséplőlevest, amelyből jutott bőven mindenkinek.
Péter Beáta
Székelyhon.ro