Tizenegy pedagógus vehetett át életmű-díjat a szaktestülettől – A kétévente átnyújtott elismerési lehetőség az Ezüstgyopár-díj odaítéléséhez
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) Kolozs megyei szervezete szombaton, a Báthory István Elméleti Líceum dísztermében, adta át a 2009-es évi érdemes oktató-nevelő díjat tizenegy Kolozs megyei pedagógusnak, több évtizedes pedagógusi tevékenységük méltánylása céljából. Az 1996-ban létrehozott díjat eleinte évente, majd 2000-től kezdődően kétévente adják át nyugdíjas vagy nyugdíjhoz közel álló pedagógusoknak. Az esemény Tárkányi Erika Tímea, Kolozs megyei RMPSZ-elnök beszédével kezdődött, majd a laudációk felolvasása következett. Az idei díjazottak a következők: Almássy Mária tanár, Halmágyi Endre és Halmágyi Gizella tanító, Jakab-Medvéssy Erzsébet tanár, Jancsik Edit óvónő, Kassai István és Karsay József tanár, Kovács Valéria tanító, Lendek Erzsébet és Szabó Bertalan tanár, valamint Szekerán István tanító. A rövid műsorban közreműködött a Báthory-líceum és a S. Toduţă Zenelíceum néhány diákja.
„Nagy öröm számunkra, hogy ezen a napon a figyelem és az érdeklődés középpontjába kerülnek azok a pedagógusok, akiket méltónak talált erre a díjra a pedagógusszövetség megyei választmánya – a volt tanítványok és pedagógus kollégák javaslatai alapján. Az érdemes oktató-nevelő díj egy küzdelmes, a pedagógusi szakmát hivatásnak tekintő életpálya elismerése. Ezt az életutat nemcsak a magas szintű szakmaiság jellemzi, hanem túlmutat az oktatás keretein, fontosnak tartva a közösségépítő szerepkört is, ahol a megtartó erő a hűség: egy nemzethez, egy közösséghez, a vállalt hivatáshoz” – hangzott el Tárkányi Erika – Tímea RMPSZ-elnök beszédében.
„Almássy Máriának, a dési Andrei Mureşanu Líceum kémiatanárának szívügye volt a minőségi oktatás. Pontosan felmérte minden diák képességét, de azt is tudta, hogyan kell értékké tenni azt, ami minden diák szívében ott van. Ő volt számomra az ideális tanár és a példakép”, tudtuk meg Bentia Annamária laudációjából.
A tanítóházaspár Halmágyi Endréről és Gizelláról elfogultság nélkül vélekedett a laudációban lányuk, Jakab Gizella: „Édesapám dinamikus és jó szervezőként rengeteg tevékenységben vett részt, a tanulók tudásának gyarapítása érdekében állandóan vetélkedőket szervezett az osztályok, illetve a szomszéd falvak tanulói között is. Író-olvasó találkozók lebonyolításában is részt vállalt: neki köszönhetően maradt meg bennem gyerekkori emlékként Kányádi Sándor és Banner Zoltán előadása. Édesanyám tanítóképzőt végzett, ám volt, amikor óvónőként dolgozott. Varrottasai több országba eljutottak. Nőtársait varrásra és hímzésre tanította”.
„Az iskolában sikernek számít, ha a tanulónak nem rándul görcsbe a gyomra, amikor elkezdődik az óra, és otthon arról mesél: milyen érdekes dolgokat tanult aznap. Valahogy így voltam én Jakab-Medvéssy Erzsébet matematika óráival. A tanárnőt szaktanárként és osztályfőnökként egyaránt szerették. Tanárkollégáival is megtalálta a közös hangot” – így vélekedett laudációjában Kaupert Melinda.
„Az emlékek tárában megkeresni harmincnyolc dolgos év értékeit úgy, hogy az aktív kolleganők számára tanulságos legyen, nehéz feladat. Jancsik Edit óvónő elsősorban a gyermekek szépérzékét fejlesztette. Ugyanakkor növendékeinek kifejezőkészségét verstanítással és meséléssel fejlesztette olyan szintre, hogy később a tanítónők elismeréssel adóztak munkájának”, hangsúlyozta a laudációban Pálffi Éva.
„Engem Kassai István tanár biztatott arra, hogy a pedagóguspályát válasszam. Amikor növendéke voltam, csodálattal figyeltük, ahogy a tanár úr mindenki arcára mosolyt varázsolt. Köszönöm a sorsnak, hogy megismerhettem és tanulhattam tőle” – mondta Németh Margit tanító, majd arra buzdította Kassai Istvánt, hogy a tordai magyarság körében még sokáig tevékenykedjen.
„Karsay József földrajztanár hozzájárult a Györgyfalvi-negyed 1-es számú Általános Iskola arculatának kialakításához. Huszonhat éven át látta el az említett tanintézet aligazgatói tisztségét. Volt diákjai nem felejtették el, és ma is megkérdezik tőlem: hogy van, mit csinál Karsay tanár úr, volt aligazgatónk? Erre én csak annyit válaszolok, hogy jól van, és ma is az iskoláról álmodik”– vélekedett Lőrincz Ernő. Ezt követően Karsay József kifejtette a kolozsvári lakónegyedi iskolák elnéptelenedése miatti aggodalmát.
„Kovács Valéria tanító harminc éven át dolgozott a Báthory-líeumban úgy, hogy igazgatói mindig meg voltak elégedve a munkájával. Lehettek is, hiszen munkáját az igényesség, pontosság és ötletesség jellemezte. Nagy odaadással, teljes erőbedobással dolgozott, mindig a tökéletességre törekedve. Szeretett bennünket és bízott bennünk, akár egy édesanya. A mai napig az én szeretett tancim volt és marad” – közölte Káptalan Erna.
„Lendek Erzsébet matematikatanár tevékenységét a hivatástudat, az odaadás és a következetes munka jellemezte. Osztályfőnökként igazságos volt, és nagy hangsúlyt fektetett diákjai magyarságtudatának fejlesztésére, a hit, a tisztelet és szeretet megszilárdítására” – tudtuk meg Kerekes Andrea laudációjából. Válaszképpen a díjazott kifejtette: a pedagógusi pálya volt a hivatása és a feladata, de nagyon örül tanítványai sikereinek. „Meglepetés számomra ez a díj, és talán nem is érdemlem meg”, mondta szerényen Lendek Erzsébet.
„Szabó Bertalan matematikatanár óráin mindig csendben, fegyelmezetten dolgoztak a gyerekek. Nyugdíjasként is számíthatnak rá a Brassai-líceumban: ha szükséges, szívesen segít. Nem csak tudást, hanem erkölcsi értékeket is kaptunk tőle, és számomra Berci bácsi ma is példakép” – mondta Farkas Mónika, aki visszaemlékezett a Szabó Bertalan által szervezett kirándulásokra is.
Virág Erzsébet az utolsó díjazottról, Szekerán István tanítóról mondott laudációt, aki családi okok miatt nem vehetett részt az ünnepségen. „Gyermekkori emlékem: harmadikos vagyok, és a szilágyfőkeresztúri kultúrotthon színpadán állok varázslónak öltözve. A hátam mögött csodálatos palota, amelyet a tanító bácsi készített, és ő állította színpadra a tanév végi mesejátékot is”, emlékezett vissza Virág Erzsébet, majd miután felsorolta a tanító életútjának fontosabb állomásait, kitért arra is, hogy Szekerán István volt az, aki 2006-ban – 45 évi kihagyás után – újraindította a Beszterce-Naszód megyei Óradnán a magyar nyelvű oktatást Bauer-Madarász Ilonával közösen.
A tizenegy díjazott mellett most adták át Halmos Katalin zenetanárnak az októberben Szovátán neki ítélt Ezüstgyopár díjat is, mivel a tanárnő objektív okok miatt nem vehetett részt azon az ünnepségen.
Az ünnepi eseményen Udvary Tímea és Szabó Brigitta, a Báthory-líceum diákjai szavaltak, valamint hangszeren közreműködött Túrós Klára, Gombás Brigitta, Müller Márta és Fodor Ilka Borbála, a S. Toduţă Zenelíceum diákjai.
A díjazottak emléklapot és könyvjutalmat kaptak. A laudációk felolvasása után Tárkányi Erika Tímea Kolozs megyei RMPSZ-elnöktől megtudtuk: a most átadott érdemes oktató-nevelői díj birtokosait Ezüstgyopár díjra jelölhetik. Ezt az országos szintű kitüntetést kétévenként adják át Szovátán, a pedagógusszövetség ottani székhelyén.
NAGY-HINTÓS DIANA. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

Jogászképzés a Bolyai Tudományegyetemen 1945–1959
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Jogtudományi Intézete és a Forum Iuris Egyesület gondozásában megjelent kiadvány* páratlan értékű egyetemtörténeti monográfia a magyar jogászképzés második világháborút követő küzdelmes szakaszáról.
Állításom hitelességét az a körülmény támasztja alá, hogy a tárgyalt időszakban (1946–1950) a Bolyai Jog- és Közgazdaságtudományi Karának hallgatója, majd 1957-ig oktatója voltam, így „még élő tanúként” lehetek szószólója a dokumentumkötetnek s a témát megjelenítő dokumentumfilmnek.
Nagy érdeklődéssel és figyelemmel olvastam a 300 oldalas mű minden fejezetét. Első megjegyzésem a kutatások során feltárt gazdag anyag rendszerezésére vonatkozik, vagyis a szerkezetre. Átgondolt, logikus beosztást sikerült megvalósítani, azaz először általános témakifejtés mutatja be a tárgykör fő vonulatait, eseményeit, majd a részletezés, a részletek bontják ki a témaismertetés blokkjait, szakaszait. A helyes koncepció már magából a tartalomjegyzékből sejthető, és a kivitelezés teljes mértékben igazolja a megfontolt szándékot.
A mintegy 15 oldalnyi Törésvonal vagy folytonosság c. bevezető tanulmány (dr. Veress Emőd tollából) olyan magvas értekezés, melynek minden sorával egyet tudok érteni. Ugyanis sokszempontú, objektív elemzés az okokról és okozatokról, a folyamat lezajlásáról alfától omegáig, azaz a Bolyai-jogászképzés megindításától annak megszüntetéséig. A politikummal átszőtt – a sűrűn és durván beavatkozó hatalmi ideológiával fertőzött – időszakban szemléletesen ábrázolja a tanulmány egy hősi küzdelemmel létrehozott intézmény keletkezését, működését, végzetét („kivégzését”) a közreműködő személyek, korabeli fotók, tényadatok – fények és árnyak – érzékeltetésével.
A szükségszerűen terjedelmes Történeti áttekintés c. kismonográfia (dr. Kokoly Zsolt munkája) először rövid stúdiummal nyitja meg a zsilipeket a következő fő- és alcímekben rendezett tudnivalókra a Jog- és Közgazdaságtudományi Kar Jogtudományi osztályának minden aspektusáról. Ezek során rendkívül gazdag és illusztrációkkal dokumentált képeket kapunk oktatókról, tanmenetekről, publikációkról és így tovább – miközben megállapítható, hogy az intézményben a gyakorta mostoha körülmények ellenére is színvonalas tanári tudományos munka és eredményes jogászképzés valósult meg. De a pozitív vonások mellett az anomáliák sokaságát sem rejti véka alá az áttekintés: professzorok kényszerű fluktuációja, ésszerűtlen átszervezések, épület- és tanteremhiányok, az 1956-os események és következményeik stb.
Aki netán belefárad vagy belezavarodik a legtöbbször fentről – kívülről, állami vagy pártbeavatkozásokkal – generált „tarka”, olykor kaotikusnak tűnő diagnózis követésébe, a jogi-egyetemi világ fordulataiba, annak segít a kötet 162. oldalán olvasható tömör, de világos összefoglaló, éppúgy mint a könyv hátsó borítólapján található fülszöveg, mely egyben a munka célját, valamint rendeltetését is őszinte és felelősségteljes sorokkal ajánlja az olvasók figyelmébe.
A Történeti áttekintés után mintegy tízoldalnyi Melléklet nyújt tájékoztatást a felhasznált szakirodalmi és levéltári forrásokról, valamint a Bolyai-jogászképzés oktatógárdájáról. Professzorok, előadótanárok, adjunktusok, tanársegédek, meghívott külső előadók névjegyzéke, életrajzi adatai, munkásságuk, közéleti szereplésük tekintetében – be kell vallanom – rengeteg újdonságot találtam róluk, olyan részleteket, amiket sem akkor, sem később nem volt alkalmam ismerni vagy megismerni, jóllehet személyes ismeretség, kollegiális kapcsolat fűzött a felsoroltak többségéhez.
A dokumentumkötet (mintegy 100 oldalon át) kiemelt figyelmet szentel az egykori (mostanra felkutatott) hallgatókkal készült interjúk kivonatos közlésének. Kilenc nyilatkozó visszaemlékezései eleveníti meg, színesíti ily módon a könyv auráját az egyetemre jutás (felvételizés), a tanári karakterek, a szemináriumi és vizsgaélmények emléktárából. De ízelítőt adnak az egyetemi élet, sport- és más szórakozási formák lüktetéséről, valamint a komorabb vonatkozásokról is, mint a marxizmus-leninizmus erőltetése, a kommunista pártideológia, illetve politikai diktátumok behatolása a jogászképzésbe, és az álszent módon véghezvitt 1959-es egyetemegyesítés.
A monográfia megszerkesztésével egyidejűleg egy 55 perces dokumentumfilm is készült a Bolyai-jogászképzés mikéntjéről, s mindkét alkotás bemutatásra kerülhetett 2016 augusztusában a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Hasonló rendezvényre másodszor 2016. október 20-án került sor (immár jelenlétemben) az EMTE Tordai út 4. szám alatti modern épületének aulájában, mintegy 200 főnyi közönség előtt – többségük (ami üdvözlendő dolog!) egyetemista volt. Ez az esemény szívet melengető hangulatban érzékeltette, bizonyította a Bolyai-tradíció ápolását, emlékének ébrentartását. A meghívott (már időskorú) egykori joghallgatók, Müller Vilmos és Buzeskó György személyes beszámolója kiegészült az én felszólalásommal, aki nemcsak szem- és fültanúja lehettem a 60-70 évvel ezelőtti történéseknek, hanem oktatói minőségben is aktív résztvevője, cselekvője, illetve átélője is.
Úgy gondolom, hogy a fentieknél bővebb ismertető, méltató szöveg fölösleges, túl terjedelmes hozzászólás lenne részemről, hiszen evidens, hogy a kötet és a film nemes célt szolgált és szolgál, mind szakmatörténeti (=jogászképzés), mind kisebbségpolitikai tanulságok értelmében. Meghitt érzéssel tudom ajánlani az erdélyi, illetve anyaországi érdeklődők és érintettek figyelmébe egyaránt.
Összegezve mondandómat: a dokumentumfilm és a könyv kiváló kettős dokumentum az egykori kolozsvári Bolyai Tudományegyetem magyar jogászképzéséről. A film sajátos eszközeivel eleveníti meg a múltat és szereplőit, a könyv pedig gazdag tárháza az 1945–1959-es korszak tárgyilagos megidézésének, prezentálásának. Más szóval: hiánypótló és igényes kötet született – szakmai értékét és tartalmi hitelességét bizonyítja a nagyfokú precizitással közölt 164 lábjegyzet, a 60 felhasznált forrásmű, a fotók jegyzéke és a személynévmutató. Nem hiányzik a román és az angol nyelvű rezümé sem a végéről. Aki hasonló vállalkozásba fog, csak az tudja igazán (jómagamat ideértem!), hogy milyen kereső, válogató, szűrő, odaadó, időrabló és szívós munka szükséges ahhoz, hogy kibányásszuk a célt szolgáló „nyersanyagot”, majd szellemi kohónkba olvasztva minőségi „nyomdatermékké” varázsoljuk azt.
A szerzőpáros és tanszéki segítő munkatársaik minden elismerést megérdemelnek a témaválasztásért, a nyersanyag feldolgozásáért s azért, hogy fáradtságot nem kímélve létrehozták a „legendás” Bolyai-idők jogászképzésének mementóját.
Szubjektív zárómondattal fejezem be recenziós írásomat: öröm és meghatottság járt át, midőn sok évtized elmúltával (úgyszólván csodaszerűen) ismét találkozhattam az egykori kolozsvári magyar egyetem tanáraival, diákjaival, és átélhettem azon „regényes” időket és jeleneteket, amelyeket felébresztett bennem a hűen tolmácsolt Bolyai-korszak. Mert lehettek és voltak a kedves és boldog percek mellett a politikai diktatúrától kapott gáncsoló, cinikus csapások – mégis felejthetetlen marad számomra a Bolyai Tudományegyetem Jog- és Közgazdaságtudományi Karán töltött pályakezdő ifjúságom 10-11 esztendeje.
Lőrincz Ernő
* Veress Emőd–Kokoly Zsolt: Jogászképzés a Bolyai Tudományegyetemen 1945–1959. Kolozsvár, 2016 Művelődés (Kolozsvár)