Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Lőrincz Edit
2 tétel
2016. június 6.
Gálfiék kettős sikere
Abszolút többséget szerzett a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt alkotta koalíció a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő-testületben.
Nemcsak a polgármesteri tisztséget veszítette el az RMDSZ, hanem tanácsbeli többségét is. Míg az elmúlt négy évben a 19 tagú testületben 11-en az RMDSZ-t, 5-en az MPP-t, 3-an pedig az EMNP-t képviselték, addig az elkövetkező ciklusban 11-en a koalíció (MPP–EMNP), 8-an pedig a szövetség színeiben dönthetnek.
A Központi Választási Iroda hétfőn délelőtt tette közzé a helyhatósági választások hivatalos eredményeit. A részletes adatokból egyebek közt az is kiderül, hogy a polgármesteri székért zajló versengésben Bunta Levente (független) leköszönő városvezető a huszonkét körzetből négyben kapott több szavazatot, mint Gálfi Árpád (MPP–EMNP). Arros Orsolya (RMDSZ) Gálfit egyetlen körzetben sem tudta maga mögé utasítani, Buntát pedig csak a 34-esben előzte meg.
Gálfi Árpád tízszázalékos előnnyel nyerte meg a polgármester-választást Buntával szemben. Majdnem ugyanilyen arányú győzelmet aratott az őt támogató koalíció is a képviselő-testületben. Pui Nándor független jelölt viszont nem jutott be az önkormányzatba, mivel 624 szavazatot kapott, és még 48-ra lett volna szüksége, hogy képviselőként dolgozhasson.
A választások előtt összeállított jelöltlisták alapján az önkormányzati testület összetétele a következőképpen alakult: 1. Hajdó Csaba István – EMNP, 2. Orbán Árpád – MPP, 3. Mike Levente József – MPP, 4. Jakab Attila – EMNP, 5. Orbán Balázs – MPP, 6. Szarvas Zsuzsanna – EMNP, 7. Bíró Jolán – MPP, 8. Bíró Edit – EMNP, 9. Péter Balázs – MPP, 10. Lőrincz Edit – EMNP, 11. Vass Zoltán – MPP (a koalíció tagjai),
illetve 1. Arros Orsolya Blanka, 2. Benedek Árpád Csaba, 3. Sinka Arnold, 4. Jakab Áron Csaba, 5. Berde Zoltán, 6. Szabó Gyula, 7. Lőrincz Zsuzsanna, 8. Derzsi László (RMDSZ-tagok).
Pál Gábor
Székelyhon.ro

2017. január 13.
Nem szűnik meg a Peda jogi státusza
Nem szűnik meg a Benedek Elek Pedagógiai Líceum jogi státusza, de több változást is tartalmaz a Székelyudvarhely oktatási hálózatának szerkezetéről szóló új terv, amelyet az önkormányzat a héten küldött el a megyei tanfelügyelőségnek.
A terv szerint átcsoportosítások lesznek a napközik esetében, ám Lőrincz Edit, az önkormányzat oktatási szakbizottságának elnöke szerint ebből semmit nem fognak érezni az állami napközikbe járó gyerekek, sem szüleik – „csupán más írja alá a papírokat”, hiszen adminisztratív okok miatt történnek a módosítások.
„Nem működhet önálló jogi státusszal óvoda, ha 150 alatti gyereklétszámmal rendelkezik, éppen ezért szükséges volt az átcsoportosítás, hiszen volt olyan intézmény, amelynek megmaradása kérdésessé vált a jogszabály miatt, holott szükség van rá” – magyarázta Lőrincz Edit, hozzáfűzve, arra figyeltek a terv kidolgozásakor, hogy a város összes körzetének legyen napközije.
Elmondása szerint a Ficánka Napközi Otthon esetében merült fel, hogy az előkészítő osztályba készülő gyerekek miatt nem lesz meg a működéshez szükséges létszám, noha a Csereháton lakó gyerekek többsége oda kerül. Az új terv szerint a Ficánka a meglévő mellett még egy óvodai csoportot indít a Budvár Szociális Központban, a Csereháton pedig tipegő csoport indul, illetve terveznek egy vegyes csoportot is.
A Bethlen Gábor utcai Napsugár Napközi Otthon három tagóvodával rendelkezik, az egyik a Tamási Áron utcában, a másik pedig Szombatfalván van, így földrajzilag is távol esnek egymástól, ezért adminisztratív szempontból módosítottak. A Villanytelepi Napközi Otthonhoz átkerült a Bethlen Gábor 10. szám alatt működő Napsugár Napközi Otthon, a jelenleg a Napsugár Napközi Otthon alárendeltségében működő Csicsergő napközit pedig a Malom utcai Zsibongó napközihez rendelik hozzá jogilag – tájékoztatott Lőrincz Edit.
A Wesselényi Miklós utca 15. szám alatt lévő szombatfalvi napközi, amely eddig a Napsugár Napközi Otthon alárendeltségébe tartozott, jövőtől a Nicolae Bălcescu utca 2. szám alatti Eszterlánc Napközi Otthonhoz kerül. A Csillagvár és a bethlenfalviKipi-kopi Napközi Otthon esetében nem lesz változás.
„Nem volt kényszer, nem volt erőszak, maguk között beszélték meg és hozták meg a döntést az igazgatók, hozzáállásuk példaértékű volt, ennek köszönhetően jött létre hat erős napközi” – mondta Lőrincz Edit. Hozzátette, hogy a Napsugár Napközi Otthon korábbi igazgatója, Bunta Gyöngyi idén nem indult az igazgatói versenyvizsgán, de a tanév végéig még ő vezetheti a napközit. Azt is elmondta, hogy az igazgatók megegyeztek abban, egymás körzetéből nem „halásszák” el a gyerekeket.
A Kósba költözik az asszisztensképző
A következő hetekben végleges döntést hoznak arról is, hogy a Tamási Áron Gimnázium alárendeltségéből a Kós Károly Szakközépiskolába „költözzön” az Egészségügyi Technikum.
„Az lenne a cél, hogy önálló intézményként működjön az asszisztensképző, erre is keressük a megoldást, ám egyelőre arról szólnak a tárgyalások, hogy a helyszínt áthelyezzük a Kós Károly Szakközépiskolába” – mondta Lőrincz.
Ennek egyik oka, hogy így felújított termekben, „jó kabinetrendszerben” tanulhatnak a technikum tanulói, illetve ezzel „tehermentesítenék” a Tamásit is. „A Kós nagyon szívesen fogadja a technikumot” – fogalmazott Lőrincz Edit. A költözésről a végső döntést az asszisztensképző vezetősége hozza meg. A városháza a tanfelügyelőségtől néhány hetes halasztást kért az oktatási hálózat tervének végleges kialakítására.
A városháza egy átfogó felmérést is megrendelt az oktatási stratégia kidolgozásához. „Mivel nem voltak egyértelműek a vélemények, és néhány intézményvezető részéről elhangzott felvetések nagy port kavartak, a városháza egy külső szakmai csoportot kért fel az oktatás felmérésére” – mondta Lőrincz Edit.
A hivatal közleménye szerint az új városfejlesztési tervek részeként alakítják ki az új oktatási stratégiát, ezért fókuszcsoportos megbeszéléseket is tartottak, és közel száz szakember véleményét kérdezték meg. Továbbá március 15-éig egy tanulmányt is készítenek a diákok és szülők elvárásairól, a vállalkozások igényeiről, valamint az oktatási egységek tanári állományáról és felszereltségéről. A tanulmány eredményeit hosszú távon, legalább öt-tíz évre alkalmaznák a városi iskolahálózat megszervezésében.
Huszonöt tanegység, nyolcezer gyerek
Jelenleg a székelyudvarhelyi iskolahálózat 25 oktatási intézményből áll, melyekbe összesen 8155 diák jár – derül ki a tájékoztatóból, amit a polgármesteri hivatal sajtóosztálya küldött szerkesztőségünkbe. Hét önálló jogi személyiséggel rendelkező, állami finanszírozású napközi otthon, egy, a Kerekerdői Katonai Alakulathoz tartozó napközi, egy magánóvoda, négy általános iskola, nyolc középiskola, a Sportiskola és a Cimbora Ház alkotja az udvarhelyi oktatási hálózatot.
Veres Réka