Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Lőrincz Beáta
1 tétel
2017. november 24.
Felújította és ismét bemutatja egyik legfontosabb előadását a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes
A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes egyik legfontosabb produkciója az Örökség, a csíkszeredai hivatásos néptáncegyüttes most felújította és jövő héten ismét bemutatja az előadást. Csík, Gyergyó és Gyimes táncait egy élettörténetre fűzve, élőzenei kísérettel adják elő.
2010-ben mutatta be a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes az Örökség című műsorát, a néptáncegyüttes közleményében az egyik legfontosabb és legszebb termékének nevezi ezt az előadást.
Csibi Istvánné Siklódi Márika, 1902-ben-ben Gyergyóditróban született asszony élettörténete alapján a műsorban az élet jeles szakaszait, pillanatait – fiatalság, szerelem, gyermek születése, háború, halál – mutatják be, úgy, ahogy azok áthagyományozódtak nemzedékről nemzedékre. A történeteket Csík, Gyergyó és Gyimes táncaival mondják el, Györfi Erzsébet és András Orsolya énekesek dalaira felfűzve. A jövő heti előadások Mihó Attila és zenésztársai élőzenés kíséretével zajlanak.
A műsor zenéje Bartók Béla és Kodály Zoltán huszadik század eleji gyűjtéseiből, valamint jelenkori gyűjtésekből származik.
A megmaradás feltétele
A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával felújított műsor rendezője Varga Zoltán koreográfus, dramaturg és jelmeztervező pedig Lőrincz Beáta. Az előadásról pénteken sajtótájékoztatón Varga Zoltán azt mondta el, van néhány dolog, amit átformáltak, összességben viszont nem változtattak sokat az eredeti előadáson.
Most aktuálisabb, mint bármikor, nemcsak a helyi, hanem az európai történésekre való tekintettel – emelte ki a rendező.
– Mi lesz velünk tíz vagy húsz év múlva? Gyermekeinek, unokáink fel lesznek-e vértezve azzal az örökséggel, ami azt eredményezheti, hogy megmaradjunk azok, akik vagyunk? – tette fel a kérdéseket a rendező. Kiemelte, az előadás létrehozásában segítségükre voltak András Mihály, az együttes igazgatója és a táncosok is, akik máshol ritkán látott lelkesedéssel teszik a dolgukat. Lőrincz Beáta azt mondta, bukovinai székely származásúként kötelességének érzi a kodályi, bartóki örökség továbbadását. A dramaturg nagyon fontos és komoly üzenetnek tartja a műsort. Itt vagyunk, kaptunk valamit és amíg ennek a továbbadása működik, addig itt is fogunk maradni – hangsúlyozta.
Három előadás jövő héten
Az Örökség – Dalok és táncok Csík vármegyéből című előadást november 28-án, kedden este hét órától mutatja be a Városi Művelődési Házban a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. A műsor megtekinthető továbbá november 29-én, szerdán este hét órától és november 30-án délután hat órától is. Jegyek péntektől kaphatók elővételeben a Városi Művelődési Ház jegypénztárában, diákoknak és nyugdíjasoknak 10, teljes áron pedig 15 lejért. R. Kiss Edit / Székelyhon.ro