Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Lőrincz Ambrus
3 tétel
2016. április 18.
Szolnoki orvosok végeznek szűrővizsgálatokat Csíkszentimrén
Öt szakorvosból és tíz szakápolóból álló szolnoki csoport a hét folyamán felméri a csíkszentimrei lakosság egészségállapotát. Szerdától előzetes programállás szerint a más településekről érkezőket is fogadják a szakemberek.
Immár ötödik alkalommal érkezett Jász-Nagykun-Szolnok megyei orvosok egy csoportja Székelyföldre. Idén tizenöt szakember egy hét alatt a csíkszentimreiek egészségi állapotát méri fel. A testvérmegyei küldöttség orvosai péntekig naponta 9 és 18 óra között fogadják az őket felkereső helyieket. Mint kiderült, elsősorban egészségnevelő hatása miatt fontos a településenként zajló szűrővizsgálat.
Fontos, hogy ne csak a betegek keressék fel a szakembercsoportot, hanem minél több helybéli, hogy még időben kiderülhessenek az esetleges egészségi problémák – hívta fel a figyelmet Fülöp Kinga. Csíkszentimre alpolgármestere érdeklődésünkre azt is elmondta, hogy helyi napköziotthonban bőrgyógyász, neurológus, gyógytornász és fogorvos fogadja a hozzá irányítottakat. A kultúrotthonban szív és érrendszeri, EKG-s kardiológiai vizsgálatokat végeznek, ott fogadja továbbá a helyi fiatalokat a gyermekgyógyász, illetve keddtől a szemészeti rendelés is ott zajlik. Továbbá megjegyezte, szerdától kezdve előzetes egyeztetés szerint a más településekről érkezőket is fogadják a szakemberek. Az érdekeltek az önkormányzat munkatársainál a 0266-347 098-as telefonszámon egyeztethetnek időpontot. A szűrővizsgálatra érkezőknek egy általános laboratóriumi vizsgálatot követően megmérik a testsúlyát, a vérnyomását, az alapján pedig a szükségesnek látott szakorvoshoz irányítják.
A vasárnap érkezett küldöttség hivatalos fogadására hétfőn egy szentimrei panzióban gyűltek össze az érintettek. Kencse Előd, a település polgármestere köszöntő beszédében kifejtette, meglátása szerint a szűrővizsgálat hozzájárulhat ahhoz, hogy idejében kezeljenek egy-egy problémát, de akár a megelőzésben is segíthet a helyieknek. Kiemelte, a helyi iskolásokat szervezett csoportokban viszik el a gyermekgyógyászhoz, ezzel is elősegítve, hogy minél korábban kiderüljenek az esetleges gondok.
Lőrincz Ambrus kardiológus főorvos és Lehoczky Ildikó főasszisztens a szolnoki szakembercsoport nevében köszöntötte a helyieket, kiemelve, hogy elsősorban iránymutatással tudnak segíteni. Köszöntőjük végén pedig átadtak egy vérnyomásmérő- és egy EKG-készülőket a helyi családorvosnak, amelyek mellett kötszert és fertőtlenítő szereket, valamint a helyi gyermekeknek vitaminokat és müzliszeleteket is hoztak.
Az átadást követően Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője rámutatott, a szűrés akkor kap értelmet, ha van folytatása is, és az észlelt gondok esetén az érintettek orvoshoz fordulnak, kezelésen vesznek részt. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ezek az alkalmak jó lehetőségek arra, hogy rejtett problémákra is fény derüljön, mivel a lakók a magyarországi orvosokhoz nagyobb bizalommal fordulnak, többen keresik fel őket. Kristó Ibolya, a helyi háziorvos beszámolt arról, hogy mintegy kétezer helyi páciensük van, ebből 470 nyugdíjas, 170 általános iskolás, 78 egy és hét év közötti gyermek, a fennmaradó rész pedig az aktív lakosság. Reménye szerint a szűrővizsgálatokon azok is részt vesznek, akik nem keresik fel rendszeresen a rendelőjüket.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro
2017. június 14.
Nincs nagy baj, de hiányzik a szakvizsgálat (Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Orvosok Háromszéken)
Közel hatszáz szakvizsgálatot végeztek a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház orvosai és asszisztensei hétfőn Sepsibükszádon, tegnap hasonló érdeklődés volt az ingyenes szűrések iránt, a vendégorvosok a felnőttek mellett az óvodások és iskolások egészségügyi állapotát is felmérték.
Egy héten át öt orvos és tizenkét szak­asszisztens fogadja az Olt menti települések lakóit a vizsgálatokra, a hét első két napján a sepsibükszádi sportcsarnokban rendezték be az ideiglenes rendelőket, mától Mikóújfaluban fogadják a pácienseket.  Tegnap a hetvenhét éves Szép Mariska azért jelentkezett kardiológiai szűrővizsgálatra, mert az utóbbi időben könnyen fárad, a hat éve fekélyes lába aggasztja, arra gondol, édesanyja magas vérnyomásos volt, talán ő is örökölte. Édesapja betegségeiről keveset tud, mert ő tífuszban hunyt el orosz fogságban. Mariska néni elégedett a helyi családorvosi ellátással, de azt különösen dicséri, hogy a magyarországi orvosok eljöttek Sepsibükszádra, „mert annak a hanyagság és a pénzhiány is oka, hogy akinek kellene, nem megy Sepsiszentgyörgyre szakorvoshoz”. Dr. Lőrincz Ambrus kardiológus megerősíti, hogy nincsenek nagyobb bajok, de az érződik, hogy hiányzik a rendszeres szakvizsgálat az olyan esetekben, ahol korábban már valami rendellenességet észleltek. Hatodik alkalommal végeznek szűrővizsgálatokat Székelyföldön, Háromszéken ez a harmadik terepútjuk, és ezúttal is azt a módszert alkalmazzák, hogy a vizsgálati lapot az eredményekkel együtt átadják a páciensnek és a családorvosnak, ha súlyos esetről van szó, személyesen is megbeszélik a helyi szakemberrel. A családorvos segítségét olyankor is igénybe veszik, ha valami rendkívüli történik, mint például hétfőn, amikor egy súlyosan rendellenes EKG-eredmény miatt mentőt hívtak egy beteghez. A szív- és érrendszeri szűrés mellett bőrgyógyászati, ideggyógyászati, szemészeti, a gyermekeknél fogászati és testtartási vizsgálatokat végeznek, ezenkívül mérnek csontsűrűséget, vérnyomást, vércukorszintet, vérzsírt, testsúlyt, koleszterinszintet. Vannak, akik többféle vizsgálatra is feliratkoznak, másoknak a szakorvos ajánlja, hogy a pontos diagnózis megállapítása végett lépjenek be egy másik ideiglenes szakrendelőbe is. Valóban ideiglenes vizsgálóhelyiségekről van szó, de a szolnoki orvoscsapat elismeri, egy sportcsarnokban aligha lehetne jobb körülményeket teremteni, ráadásul a helyi önkormányzat erre az alkalomra rendezett be megfelelő bútorzattal néhány kis termet, falakat meszeltek, térválasztókat helyeztek el. A szervezésért felelős szolnoki Lehoczky Ildikó asszisztens szerint a helyiek mindent megtettek, hogy a Hetényi Géza Kórház munkatársai megfelelő körülmények között végezzék a szúrővizsgálatokat.  A gyermekek egészségi állapotának felmérését az iskolában és a két óvodában végezték, senki nem maradt ki a szűrésből, sőt, még csecsemőt is hoztak, akinek az éppen kibújó fogacskájáról akartak többet megtudni a hozzátartozók. Dr. Matolay Ágnes gyermekgyógyász lapunk érdeklődésére elmondta, a gyermekeknél a korosztályoknak megfelelő vizsgálatokat végezték, legszembetűnőbb a rossz fogak helyzete, de a nagyobbak egy részénél már látszik, hogy kezelték a fogukat. Ugyanezt állapították meg a rossz testtartásról, ezt  sok esetben javítják, de a kisebbeknél ez nem gyakori, ellenben nagyon sok a lúdtalpas gyermek. A szemhibákra is csak későn figyelnek fel, illetve későn tesznek a javításért a szülők, ez általában a hátrányos helyzetű családokban jellemző – erősítik meg a helyi pedagógusok.  A szolnoki orvoscsapat ma Mikóújfaluba költözik, ide várják a helyieket, és pénteken a málnási érdeklődőket is megvizsgálják – ezzel lesz teljes az Olt menti felmérés.
Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. június 19.
A helybeliek hálásak a vizsgálatokért (Szolnoki orvosok Olt menti háromszéki falvakban)
Az elmúlt huszonhét évben hatalmon levő kormányok elűzték az orvosokat, asszisztenseket, a családorvosok közül sokan hamarosan nyugdíjba vonulnak, ezért is különösen nagy a jelentősége annak, hogy ötödik alkalommal végeznek kecskeméti és szolnoki orvosok ingyenes szűrővizsgálatokat Háromszéken – hangsúlyozta Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke pénteken Mikóújfaluban a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház szakembereinek ötnapos háromszéki munkálkodását lezáró sajtótájékoztatón.
Az öt orvosból és tizenkét asszisztensből álló szolnoki csapat harmadszor rendezkedett be néhány napra háromszéki településeken, korábban kecskeméti szakemberek is végeztek szűrést falvainkban. A Hetényi Géza-kórház orvosai és asszisztensei hétfőtől több mint háromezer vizsgálatot végeztek el az Olt menti települések lakóinak körében, egyesek több szakorvosnál is megfordultak, összesen közel ezren éltek az ingyenes szűrés lehetőségével. Sepsibükszád, Mikóújfalu és Málnás felnőtt lakosságán kívül a szakemberek az óvodások és iskolások egészségi állapotát is felmérték. A gyermekeknél gyakori a lúdtalp, a száraz bőr és a rossz fog, a felnőtteknél a szív- és érrendszeri betegségek fordulnak elő a legnagyobb arányban, s bár ezeket kezelik, többen őszintén elmondták, hogy nem szedik rendszeresen a felírt gyógyszert.  Dr. Lőrincz Ambrus nyugdíjas szolnoki kardiológus úgy értékelte, két előbbi háromszéki terepútjuk alkalmával Kommandón és Erdővidéken azt tapasztalták, sok az elhanyagolt eset, ehhez képest az Olt mentiek jobb állapotban vannak. Szerinte az egyén hozzáállásán is múlik, hogy milyen az egészségi állapota, Kommandón például találkoztak olyan emberrel, aki több év után csak az általuk végzett szűrőprogramra jött le a hegyről a faluba. A vizsgálatokról kiállított leletet eljuttatják a helyi családorvoshoz, a további analízisek, kezelések szükségességéről ő dönt – mondta Lőrincz doktor. Lehoczky Ildikó szak­asszisztens, a erdélyi tereputak szervezője elmondta, a Béres Gyógyszergyár ötmillió forint értékű Béres-terméket adományozott a háromszéki szűrőprogramban résztvevőknek, de a szolnokiak játékokat, könyveket, fertőtlenítő- és kötszereket is hoztak magukkal. Demeter Ferenc mikóújfalusi és Szotyori Angéla málnási polgármester megköszönte a háromszéki és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei önkormányzat közbenjárásával, a Hetényi Géza-kórház orvosai által végzett szűrővizsgálatokat, amelyek Málnás esetében azért is jelentősek, mert a tavaly elhunyt helyi családorvos helyére még nem sikerült szakembert találni.
Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)