Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Lőnhárt Melinda
3 tétel
2009. január 28.
Születésnapi köszöntőre gyűltek össze barátok, tanítványok, hozzátartozók január 25-én, vasárnap, Kolozsváron a Tranzit Házban, Tolna Éva magyar szakos tanárt ünnepelték hetvenedik születésnapján. A Bogáncs-jelenség „szülőanyját” egykori tanítványa, Lőnhárt Melinda visszaemlékezésével köszönti a lap. Tolnai Éva hozta létre a Bogáncsot, az iskola tánccsoportját. Több gyermekkönyv szerzője, de pályájáról, életéről is írt. /Lőnhárt Melinda: Születésnapi köszöntő. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 28./
2015. február 25.
Szavak, mozgás, zene, hangulatok és érzések sajátos találkozása
Lőnhárt Melinda verseskötetét mutatták be a Tranzit Házban
Rendhagyó könyvbemutatón vehettek részt a kolozsváriak vasárnap délután a Tranzit Házban: a Nagyváradi Playback Társulat tagjainak improvizációs performanszaival kísérve, Donáth Attila (Közép-Európai Playback Színházi Iskola) műsorvezetői, játékmesteri közreműködése nyomán, a szerző és a közönség bevonásával ismerhettük meg Lőnhárt Melinda A látható hiány című, a Várad folyóirat gondozásában megjelent verseskötetét.
A szerző és az egybegyűltek érzéseinek, hangulatának látható formában való megjelenítése is hozzájárult ahhoz, hogy együtt gondolkodjunk, a versek világa egyúttal mindannyiunk életének részévé váljon.
Szabadság (Kolozsvár)

2015. április 11.
„A vers túlmutat rajtunk, viszi magával a lényegünket”
„ Nem szükséges, hogy én írjak verset, de úgy látszik, szükséges, hogy vers irassék, különben meggörbülne a világ gyémánttengelye” – József Attilától származik az idézet, akinek a születésnapjához kötődik a mai ünnep. Mit jelent számára ez a néhány sor, kérdeztük László Noémi költőtől. Az ünnephez kapcsolódó gondolatai mellett a kolozsvári eseményeket gyűjtjük egy csokorba az alábbiakban.
– A „világ gyémánttengelye” kicsit sok nekem most. Azzal viszont egyetértek, hogy a hangsúly a versíráson és nem a szerző kilétén van. Mert mi túl sokáig nem bírjuk ebben a gyémánttengelyű vagy másfajta világban, de a vers túlmutat rajtunk. Viszi magával a lényegünket. A többi művészeti ág alkotásaival egyetemben. Azokhoz, akiknek már nem biztos, hogy gömbölyű lesz a világ, mint ahogyan valamikor régen sem volt feltétlenül az. De vers volt, és van, és lesz. Ez a lényeg.
– Hogyan ünnepelsz a költészet napján?
– Költészet napján Fekete Vince költőt, a Székelyföld folyóirat főszerkesztő-helyettesét faggatom majd, életről és versről, reményeim szerint olyan formában, hogy ezt az esemény iránt érdeklődők se bánják meg. És nyilván az ő verseivel ünneplünk majd. Korosztályunk „törzshelyén”, a kolozsvári Bulgakov kávézóban, ahonnan oly sokan kirajzottunk eddig.
– Ilyenkor háttérbe tudod szorítani magadban a „költőségedet”, hogy egy másik költőre tudj koncentrálni?
– Azt hiszem, elég kíváncsi alkat vagyok ahhoz, hogy bármikor háttérbe tudjam szorítani egyéniségem „fontos emberét” ahhoz, hogy valakire odafigyelhessek. Mert, tudjuk, a költők (is) primadonnák. Mindenesetre sokkal jobban szeretek kérdezni, mint válaszolni. Bízom abban, hogy résen leszek, és nem válaszolok saját kérdéseimre a meghívott helyett. Ha ez összejön, akkor minden rendben!
Így ünnepelhetünk ma Kolozsváron
A magyar nyelvterület más térségeihez hasonlóan Kolozsváron is tartalmas programokkal ünneplik ma József Attila és Márai Sándor születésnapját, a magyar költészet napját. Weöres Sándor, Arany János, Robert Burns, József Attila, Petőfi Sándor, Csokonai Vitéz Mihály és Tandori Dezső versei kortárs zeneszerzők (Csíky Boldizsár, Gárdonyi Zsolt, Gyöngyösi Levente, Ligeti György, Orbán György, Kurtág György, Selmeczi György és Veress Sándor) feldolgozásában hallhatók este 7 órától a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében, a Villanyborotvám (odabent) című produkcióban közreműködnek: Sámson Melinda (ének), Béres Melinda (hegedű) és Horváth Edith (zongora). Másnap, vasárnap este Bogdán Zsolt Ady-estjén vehetnek részt az érdeklődők, a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös produkciójaként, Szugyiczky István összeállításában létrejött „függök ezen a zord élet-párkányon…” című előadás 20 órakor kezdődik a stúdióteremben.
A Váróterem Projekt székhelyén, az Árpád/Traian út 40–42. szám alatti ZUG-ban ma este 8 órakor kezdődik Bertóti Johanna költészet napi előadása, Versek között 2. címmel. Az előadó elsősorban erdélyi költők verseit énekli majd gitárkísérettel, ugyanakkor vendégei is lesznek, akik közreműködnek – hogy kik ők, az kiderül a helyszínen.
Maszek balladák című, improvizációkon alapuló közös dalszerzői vállalkozását tárja ismét a nagyközönség elé Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongorista április 11-én, szombaton este 7 órától a Kolozsvári Rádió koncerttermében (Donát út 160. szám).
A költészet napja jegyében jelentkezik az Erdélyi Magyar Írók Ligája és a Bulgakov kávézó Álljunk meg egy szóra című irodalmi programja, a házigazda, László Noémi ezúttal Fekete Vincével beszélget a Bulgakov emeleti termében (Búza/I. M. Klein utca 17. szám).
A meghívott és a házigazda költeményeire is szavazhatnak a versbarátok a Kolozsvári Televízió Erdélyi Figyelő című műsora által negyedik alkalommal megszervezett Versversenyben. Víg Emese vezetésével ezúttal is az erdélyi szépirodalmi és kulturális folyóiratok szerkesztőinek javaslatai alapján állt össze a lista, amely 11 erdélyi magyar költő 11 versét tartalmazza. A 11 verset pedig, a hagyományokhoz híven, ezúttal is 11 színművész tolmácsolásában bocsátják a közönség elé. Az Erdélyi Figyelő Facebook-oldalán ma délelőtt 11 óráig még lehet szavazni a következő produkciókra: André Ferenc – Babadal(előadja: Marosán Csaba), Dimény-Haszmann Árpád – Egy ház (Váta Loránd), Fekete Vince – A világ újra (Albert Csilla), Ferencz Imre – Epilógus (Laczkó Vass Róbert), Karácsonyi Zsolt – A nyári kép (Farkas Loránd), László Noémi – Káprázat(Vindis Andrea), Lőnhárt Melinda – Egy belső amulett (Kali Andrea), Muszka Sándor – Hajnali ének (Györgyjakab Enikő), Orbán János Dénes – Exordium (Viola Gábor), Varga László Edgár – York napsütése (Köllő Csongor), Varga Melinda – Kávé helyett (Kántor Melinda).
A magyarországi Gittegylet.com kezdeményezésére indított projekthez a Kolozsvári Magyar Diákszövetség is csatlakozott idén a KultúrKommandóval: arra kérik az érdeklődőket, hogy április 11-én, a magyar költészet napján „posztoljanak” verset az utcára – hirdetőoszlopokra, irodák üzenőfalára, eladó/kiadó hirdetések közé, hogy minden olyan felületen legyen egy vers, ahol ezt a törvény megengedi– derül ki a Posztolj verset az utcára – Kolozsváron is! nevű Facebook-oldalon közzétett tájékoztatásból. A „posztolásról” készült képeket az esemény oldalára vagy a godri.csilla@kmdsz.ro címre várják, majd egy albumban továbbítják a kolozsvári „csomagot” a Gittegyleteseknek.