Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Lovas Dániel
2 tétel
2014. október 20.
Megújuló örökségünk: kiállítás a marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Házban
Érdekes kiállítás nyílt meg a marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Házban. A Teleki László Alapítvány és a Magyarság Háza (Budapest) által szervezett kiállítás címe sokat elárul az esemény lényegéről: Megújuló épített örökségünk – Értékmentés a Kárpát-medencében.
Az első Orbán-kormány egyik legnagyobb sikernek örvendő támogatási programja volt a Határainkon túli magyar vonatkozású kulturális örökség megóvása és felújítása című projekt, amelyet 1999 és 2006 között a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma finanszírozásával a Teleki László Alapítvány bonyolított le.
Az összesen kb. 1,3 milliárd forint állami támogatásból több mint 300 műemléknek nyilvánított épületen történtek állagmegóvási, restaurálási munkálatok, és húsz műemlék teljes körű felújítása fejeződött be.
Az örökség megőrzése, ápolása az utódok feladata
A programot bemutató első kiállítást 2013 tavaszán a Budai Várban található Magyarság Házában rendezték meg. A szervezők – a Bethlen Gábor Alap és a Teleki László Alapítvány munkatársai – már akkor úgy döntöttek, hogy a tárlatot elviszik azokra a helyekre is, amelyeken a tulajdonképpeni munkálatok folytak: Erdélybe, Felvidékre és Kárpátaljára is. Egyik célkitűzésük ezzel az volt, hogy a Magyarország határain kívül szakadt emberek is láthassák, milyen csodálatos kincsek birtokosai. A kiállítás ezeket az értékeket mutatja be, de arra is felhívja a figyelmet, hogy az örökség gondozása az utódok becsületbeli kötelessége és feladata.
A tárlat képein csak kevés látható abból a közel 400 műemlékből, amelyen az elmúlt években munkálatok folytak. A kiállítás létrehozói a tablók mellett igazi kuriózumokkal is készültek. Az eredeti mérettel megegyező fotómásolatban látható az éppen restaurálás alatt lévő székelydályai református templom festett famennyezetének néhány kazettája és karzatának mellvédje, a kárpátaljai Visk református templomának gyönyörűen kifestett barokk padjai. Továbbá megtekinthető a huszti református templom helyreállított toronysisakja egyik fiatornyával és a gyulafehérvári Szent Mihály Székesegyház falait díszítő kőből faragott domborművek másolata.
Erdélyben Nagyváradon, Kolozsváron és ma Marosvásárhelyen mutatkozik be a kiállítás
A kiállítás eddig már több helyszínen mutatkozott be: Kárpátalján Técsőben, Beregszászon, Munkácson és Ungváron; Felvidéken Kassán és Rimaszombaton; Erdélyben, Nagyvárad és Kolozsvár után, ma Marosvásárhelyen nyitja meg kapuit.
A tárlat összeállításában közreműködtek: S. Sebestyén József építész, fotós, a kiállítás művészeti vezetője, dr. Diószegi László igazgató, a kiállítás kreatív szerkesztője, Káldi Gyula szakmai tanácsadó, Jeszenszky Gyula grafikus, Mihály Ferenc restaurátor (Erdély), Stark István építőmérnök (Kárpátalja), Antal Árpád film- és média szakértő (Erdély), Mudrák Attila fotóművész.
„A marosvásárhelyi kiállítást Csibi Krisztina, a Magyarság Ház igazgatója és Márton Judit, a Gyulafehérvári Érsekség egyházművészeti és építészeti irodájának vezetője nyitja meg, majd dr. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója mutatja be. A tárlat megnyitóján megjelenő érdeklődőknek érdekes élményben lehet részük, hiszen betekintést nyerhetnek néhány ritka és szép mesterség rejtelmeibe is. Ezen a napon bemutatót tart Mihály Ferenc faanyag-restaurátor, Kiss Lóránd falkép-restaurátor, Varga Sándor zsindelykészítő, és Lovas Dániel kőrestaurátor. A kiállítás egy hónapig lesz látogatható” – tájékoztatta lapunkat Barabás Kisanna művészettörténész, a kiállítás egyik szervezője.
Nemes Gyula
Központ
Erdély.ma

2016. február 8.
Visszakapja régi fényét a gyulafehérvári dóm
Megújult a gyulafehérvári római katolikus Szent Mihály-székesegyház kereszthajója és rózsaablaka, ismertette honlapján a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye a dóm restaurálási munkálatainak újabb eredményét.
Kívül-belül megújult a rozetta
Az érseki székhely rózsaablakának felújítása külön projekt részét képezte, a munkálat a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 1,5 millió forintos támogatásával valósult meg, derül ki a közleményből. A rozettán elvégzett munka legfontosabb célja az üvegmezők állapotának megóvása, élettartamuk meghosszabbítása és esztétikai értékük megőrzése volt, az üvegfelületek restaurálását a pályázat nyerteseként Gonzales Gábor, a Glass-go Művészeti Bt. üvegrestaurátora végezte.
Emlékeztetnek, hogy a művészettörténeti szempontból is jelentős rózsaablak festett üvegei a 20. század első felében Róth Miksa híres műhelyében készültek, az ablak fémkeretén 1927-es felirat olvasható. Az üvegek az utóbbi egy évszázad során komoly károsodásokat szenvedtek, azonban eddig nem kerülhetett sor a restaurálásukra.
A mostani beavatkozásra a déli kereszthajó homlokzatának külső és belső felújítása adott lehetőséget, a nagyszabású munkálat a magyar kormány Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatása révén vált lehetővé. A kőrestaurálást a Renome-R művészeti Bt., Asztalos György és Lovas Dániel kőrestaurátorok, illetve Szitás Attila kőfaragó végezte.
Folytatódik a déli torony restaurálása
Eközben folytatódik a székesegyház déli tornyának korszerűsítése és elérhetővé tétele a látogatók számára, a tavaly májusban elkezdődött munkálatot a pályázat nyerteseként a csíkszeredai Harbau Kft. végzi. Ezek első szakaszában a toronybelső újul meg, a régi falépcső lebontását követően a falak javítása zajlik, majd több látogató fogadására alkalmas biztonságos fém-fa szerkezetű lépcsőt építenek.
A projekt célja a Szent Mihály-székesegyház látogathatóvá tétele, illetve a dóm történetét ismertető kiállítás létrehozása. Ugyanakkor a projekt keretében kerül sor a fejedelmi kapu megnyitására, illetve egy speciális felvonó beszerelésére a mozgássérültek számára, derül ki az ismertetőből. A munkálatok befejeztével a székesegyház tornyának belseje 27,64 méter magasságig megközelíthető lesz a nagyközönség számára, így a turisták a toronyból is megtekinthetik majd az újonnan felújított várat és a várbeli műemlékeket.
A kezdeményezők azt remélik, hogy a toronylátogatás lehetősége tovább növeli majd a gyulafehérvári erődítmény vonzerejét. A mintegy 377 ezer lej értékű projekt kezdeményezője a gyulafehérvári érsekség, partnere a budapesti Teleki László Alapítvány.
Pap Melinda. Krónika (Kolozsvár)