Adalékok dr. Balló István életrajzához
Sikerült tisztázni a 250 évvel ezelőtt történt madéfalvi veszedelem egyik jeles kutatója, a csíkkozmási születésű dr. Balló István halálának időpontját. Az 1905-ben felavatott madéfalvi emlékmű márványtábláján olvasható versszakasz szerzője Szegeden alussza örök álmát.
Olvasóink bizonyára emlékeznek, hogy 2011 és 2013 között a Csíki Hírlap és a Székelyhon.ro portál többször cikkezett a madéfalvi Siculicidium-emlékmű tervezőjének, a Csíkszeredában született és Esztergomban eltemetett Tamás József építésznek a síremléke kapcsán. Salamon János, az 1989-es fordulat utáni első madéfalvi polgármester mellé állva, sikerült megmenteni a lebontásra ítélt esztergomi síremléket, csíki és anyaországi összefogás eredményeként Esztergom Önkormányzatának Képviselő-testülete felülvizsgálta a temetőkről szóló rendeletét, és Tamás József bekerült az Esztergom története szempontjából jelentős szerepet játszó személyek névsorába. Ebben az akcióban fontos szerepet játszott a Szent György Lovagrend, és ennek Esztergomban élő tagja, dr. Bárdos István művészettörténész. Az ő beadványa járt sikerrel az esztergomi önkormányzatnál.
Balló István után kutatva
Salamon János még ismerte, és az 1990-es évek elején személyesen találkozott Tamás József építész lányaival, Magdolnával és Emíliával, akik őrizték dr. Balló Istvánnak az 1906-ban a csíkszeredai Szvoboda nyomdában kiadott A madéfalvi veszedelem című, a szerző által az építésznek dedikált kötetét. Ennek fénymásolatát hozta haza Székelyföldre Salamon, és ennek szöveghű másolatát adta ki ezekben a napokban a Turul Egyesület. Az újra kiadott könyv borítóján Balási Csaba fotója látható, a nyomdai kivitelezés pedig a Hajdu Áron vezette Alutus nyomda munkaközösségét dicséri. A több mint száz évvel ezelőtt kiadott Balló-kötet volt az első önálló könyv, amely a Siculicidiummal foglalkozott. Nyírő József Madéfalvi veszedelem című regénye csak 1939-ban jelent meg. Dr. Balló István könyvében szinte minden oldalon lábjegyzékkel találkozunk, ahol utal a felhasznált forrásokra. Elsősorban a Csík vármegye és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum levéltárának adatait használta fel. Átolvasta Losteiner Leonárd Ferenc-rendi atya Chronologia és a Szent Ferenc-rend erdélyi tartományának története c. munka kéziratát, Benkő József Transsilvania II. kötetét, a madéfalvi veszedelem után kiszállt bizottság jegyzőjének, Heidendorf Konrád Mihály önéletrajzának ide vonatkozó részeit, Nagy Imre csíksomlyói gimnáziumi tanárnak a Losteiner-mű fordítását, illetve D. Orbán Gyula, gróf Teleki Domokos, dr. Szádeczky Lajos és Kováts Tamás írásait. Dr. Balló István az első világháború idején Magyarországra települt át, életének ezt követő szakaszáról szinte semmit sem tudtak eddig a székelyföldi történészek. Levelet írtunk dr. Balló István unokájának, a Szombathelyen élő Balló Lászlónak.
Szegeden érte a halál
Íme, a Szombathelyről január 1-jén érkezett válaszlevél:
„Kedves Dobos László! Elnézését kérem a késlekedésért, de hiányzott egy fontos életrajzi adat, s ezt mostanra sikerült tisztázni. Sem én, sem a Székelyföldön működő történészek nem ismerték nagyapám elhalálozásának pontos dátumát, mivel Szegeden halt meg, s jómagam Szombathelyen születtem már. Dr. Balló István Csíkkozmáson született 1871. december 25-én, édesapja: Balló Imre kántortanító, édesanyja Albert Zenóbia volt. A csíksomlyói gimnáziumban, majd a kolozsvári egyetemen végezte tanulmányait, magyar-latin szakon szerzett tanári oklevelet. Doktorátusát történelemtudományból szerezte. A Csíksomlyói Főgimnázium tanára volt 1896-tól, 1907-től pedig Csík vármegye főtanfelügyelője. Első felesége: Balogh Berta, akitől István fia született. Berta fiatalon elhunyt. Második felesége Láng Irén volt, a család az 1910-es évek elejétől Tordán élt, itt született 1911-ben édesapám: Balló László. A családban négy gyermek nevelkedett, két leány is született: Ilona és Piroska. A Balló-család 1914-ben Csongrád vármegyébe települt át, ahol nagyapám gimnáziumi görög-latin-történelem tanár volt az 1922-es nyugállományba vonulásáig. Ezután csanádi főtanfelügyelőként tevékenykedett. Szegeden érte a halál 1953. december 9-én, s itt temették el a Belvárosi Temetőben. (Gyermekei közül a két leánya élt akkor Szegeden. Szeged Kállay – fasor 25. sz. alatt, majd a Dugonics tér 2. szám alatt laktak, ez utóbbi címen jelenleg a Romániai Kulturális Intézet működik.). Főbb munkái a Csíksomlyói Főgimnázium Értesítőjében jelentek meg, illetve könyv alakban: Altorjai Báró Apor Péter élete és működése (1897.), Báthori Endre bíbornok és erdélyi fejedelem halála (1899.), Teleki Mihály ( életrajz ,1903.), A madéfalvi veszedelem (1906.). Nem jelent meg azonban a Szemelvények P. Loisteiner Lénárd kéziratából című munkája, ennek kéziratát jómagam őrzöm. Fáradhatatlanul kutatott magán- (családi) és egyházi levéltárakban a székelység történelmi emlékei után, és számtalan fontos okiratot és adatot tárt fel és dokumentált. A Magyar Történelmi Tár közölte 1899-ben az alábbi publikációit: Tatár rabság (1662, 1665), A külföldi iskolázás történetéhez (1593) és Adatok a székelyek történetéhez (1466-1575). A Székely Oklevéltár köteteinek szerkesztője: dr. Szádeczky Lajos (más források dr. Szádeczky-Kardoss Lajosként emlegetik) segítőjeként említette nagyapámat: „Csíkvármegye területén a kutatásban, majd a feldolgozásban derék munkatársam volt akkor jeles tanítványom, most csíksomlyai gymn. tanár Balló István, a vármegye szülötte, a ki ezután is folytatta a kutatást" (...).Az Irodalmi Szemlében a Székely Oklevéltár VII. kötetének megjelenésekor a könyvismertetőt nagyapám írta. A Magyar Gazdaságtörténelmi Szemlében 1899-ben az alábbi írásai jelentek meg: Lóorvosságok és kuruzslások a XVI. századból és Adatok a csíki negyedfél megye havasainak közös birtoklásáról. Hargitaváralja jelképes székely község hiv. Közlönye, az erdélyiek tudományos, szépirodalmi és társadalmi folyóirata Szegeden jelent meg (Trianon után). Ebben publikálta „Báthory István lengyel király és a székelyek", valamint a „Székelyek három rendje" című írását. 1943-ban Szegeden jelent meg tollából A székelyek régi története és lófő Csíkszentgyörgyi Jósa János / írta Csíkszentimrei Balló István ([1943]) Könyv/monográfia. Kétségtelenül legjelentősebb műve az a közel 8500 oldalnyi terjedelmű kézirat, amelyben vármegyékbe csoportosítva helységenként feldolgozza a Székelyföld történelmét, mindvégig pontosan megjelölve a forrásokat. Ezt a hatalmas szellemi örökséget én kaptam meg, gyermekkorom óta őrzöm, és szándékom szerint a Csíki Székely Múzeumnak ajándékozom, hogy őseink történelmének mai és jövőbeni kutatói mindenkor hozzáférhessenek. Ezen szándékomat levélben már közöltem Gyarmati Zsolt igazgató úrral. Terveim szerint tavasszal személyesen fogom átadni Csíkszeredában a kéziratot. Sikeres, békés, boldog új esztendőt kívánva üdvözli: Balló László Szombathelyről (A Magyar Irószövetség tagja).”
A Siculicidium emlékmű
A madéfalvi emlékmű ünnepélyes felavatására 1905. október 8-án került sor. Az emlékmű terveit a csíkszeredai születésű, akkor Budapesten élt Tamás József építészmérnök ingyen készítette el. A kivitelező Szász István építész volt, a turulmadarat pedig Köllő Miklós gyergyócsomafalvi születésű szobrász mintázta meg. A feliratot hordozó márványtábla Sánta Nándor műve, a felirat szövegének első részét dr. Szádeczky Lajos kolozsvári történész, a második, verses részét pedig dr. Balló István csíkszeredai tanár írta.
Dobos László
Székelyhon.ro,

Mohay Tamás: „Istennek kincses tárháza…” 
P. Losteiner Leonárd ferences kézirata Szűz Mária csíksomlyói kegyszobráról
Amikor jó tíz évvel ezelőtt – dr. Cserháti István címzetes sárvári apát, tiszteletbeli kanonok, nyugalmazott vásárosnaményi plébános megbízásából –jószolgálati cselekményként a fenti címmel jelzett kéziratos könyvecskét – „az első magyar nyelvű mirákulumos könyvet” – visszavittem a csíksomlyói ferences rendházba, nem gondoltam, hogy valaha is újra találkozom vele. Az eseményről cikket írtam a Hargita Népe című napilap 2005. május 14-i számába –, mellékelve a küldő áldozópap levelét arról, hogy a kis könyvecske miként s hol került hozzá.
Január elején csomagot kézbesített a posta, Mohay Tamás etnográfus, az ELTE BTK Néprajzi Intézete vezetőjének gondozásában megjelent könyvét(x), amely nem más, mint az általam átadott kéziratos könyv gondosan átírt és fakszimile kiadása, tudományos megalapozású tanulmány kíséretében, a szövegértést elősegítő lábjegyzetekkel, a kérdéskörhöz kötődő igen tekintélyes mennyiségű adattárral kiegészítve. Lehet-e ennél nagyobb öröm és elégtétel a könyvet tisztelő, a régmúlt idők szellemi kincseit csodáló és megbecsülő ember számára? Megtiszteltetésnek vehetem, hogy írhatok róla, örömömnek adjak hangot, hogy az elveszettnek hitt, szinte teljességgel elfeledett, a XIX. század eleji írott és beszélt, ízes archaikus nyelvezetű, a Mária–tiszteletet elmélyítő könyv reinkarnációját szerény szavaimmal méltassam?
Az olvasóban akaratlanul is fölmerül a kérdés: honnan a budapesti tudós kutatónak a somlyói rendház e féltett kincsével való találkozása? Az interneten megjelenített adatbázis segít benne: Mohay Tamás három ízben (1990, 1994, 2003) volt a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem néprajzi tanszékének vendégtanára; tanulmányainak hosszú sora jelzi, hogy kutatási területe kiterjed a népi vallásosság erdélyi hagyományainak feltárására, számbavételére, azon belül pedig megkülönböztetett figyelmet fordít a csángósághoz, Csíksomlyóhoz fűződő, múltbeli és jelenkori eseményekre, hagyományokra, a tárgyi és szakrális örökség búvárlására. A tudományos munkásságát számba vevő repertóriumban bőséges igazolását találjuk a somlyói búcsúhoz való kötődésének: Hagyomány és hagyományteremtés a csíksomlyói búcsún (1992), Egy ünnep alapjai. A csíksomlyói pünkösdi búcsú új megvilágításban (2000), Kájoni Jánostól Márton Áronig. Kétszázötven év a csíksomlyói pünkösdi búcsújárás alakulástörténetéből (2002), Moldvai magyarok pünkösdkor Csíksomlyón (2005), Bukaresti magyarok a csíksomlyói búcsúban (2007), A csíksomlyói pünkösdi búcsújárás. Történet, eredet, hagyomány (2009), Csodatörténetek Csíksomlyón: magyar nyelvű elbeszélések Losteiner Leonárd kéziratos Cronologiájában (2015)… Ez utóbbi immár közvetlenül elvezette őt az „Istennek kincses tárháza, mely a csíksomlyai csudálatos Szűz Mária szent képénél rég üdőtől fogva osztogattatik” tudományos elemzéséhez, ismertetéséhez, bekapcsolva azt a jelenkor szakrális szellemi körforgásába, hozzásegítve a több mint kétszáz évvel ezelőtt élt tudós ferences szerzetes búvópatakként rejtekező művének a felszínre törését. Hisz ez a kéziratos könyvecske – „Gyűjteménye P. Losteiner Leonárdnak” – valóban kincs, amiképp arra P. dr. Orbán Szabolcs OFM tartományfőnök ajánló sorai utalnak: „a losteineri életműből talán egyedüliként megkímél bennünket a latin nyelv használatától s anyanyelvünkön közvetít számunkra sokatmondó tanítást, ezzel mutatja be igazi dicsőségét a most már öt évszázad óta reményt, biztonságot, vigasztalást, bátorítást nyújtó csíksomlyói kegyszobornak”; a megtalált kincs megjelentetését gondozó Mohay Tamás munkája pedig „megéreztethet bennünk valamit abból a »dicsőségből«, amely a Mindenható jóságának és ajándékának a megnyilvánulása”.
A Csíksomlyóhoz fűződő negyedszázados elmélyült kutató tevékenység által megalapozott tudományos látókör adott Mohay Tamás tanulmányához oly fundamentumot, amelyre a kötetet kísérő tanulmány – Losteiner Leonárd történetei a csíksomlyói kegyszoborról – tovább építi azt a virtuális szellemi katedrálist, amely Csíksomlyót – s benne a Napba öltözött Asszonyt – a Kárpát–medence, a világ magyarsága százezreit magához vonzó, magához ölelő, kegyelmi ajándékaival elhalmozó szakrális kisugárzási pontjává avatja.
Az olvasóban joggal merül fel a kíváncsiság: ki volt az a személyiség, aki kétszáz esztendővel ezelőtt a somlyói búcsú történetét, a kegyszobor csodás tetteit papírra vetette, megörökítette, örök emlékeztetőül az utókor számára. Ki is az a ferences barát, kinek „arcát nem ismerjük, csak a keze vonását – és a műveit”, kinek hamvait a kegytemplom kriptája őrzi? A tanulmány Losteiner és kora című fejezete, neves elődök adataira, kutatásaira támaszkodva ad választ. P. Losteiner Leonárd (1744–1826) „…egy korforduló nemzedékéhez tartozik: megérte az erdélyi ferencesek nagy felvirágzását, és utána látnia kellett a hanyatlás kezdetét is. Egyik utolsó képviselője a latin nyelvű tudományosságnak, és a legelső, aki magyarul állít össze könyvecskét Csíksomlyóról – éppen akkor, amikor a »határon túl«, Magyarországon kibontakozik a nyelvújítás.” Műveit, jelesül a csíksomlyói kolostor történetét, az erdélyi ferences rendtartomány históriáját, illetve a világtörténetét – Cronologia Topographico–Chronographica seu sub specie annuae felicitatis et calamitatis Provinciae Transylvanicae et Siculiae Descriptio pervetusti monasterii Csík–Somlyóviensis ad Beatam Virginam Visitantem etc… (1777), Propago vitis seraphicae in tansilvaniam protensa… seu historia chronologico–topographica provinciae seraphico–transsylvanicae tit. s. stephani protoregis hungariae fratrum ordinis minorum s. p. francisci strictioris observantiae… (1789), Theatrum Orbis Christiani Hungarico–Transylvanicum int tres aeatates videlicet legis naturae, legis scriptae, et leges evangelicae divisum, statum sacrum et profanum, ac praecipuos eventus universi in paralellis lineis ab urbe condito usque ad annum MDCCXC exhibiens… (1790 után) – latinul, „a kor művelt embereinek nyelvén” írta. E műveket méltán sorolhatjuk a korabeli, szakmai érdeklődést és elismerést kiváltó értékes tudományos munkák közé. Mohay Tamás – jelen kötetének megjelenésekor – a Hargita Népe 2015. november 19-i lapszámában közölt interjúban a korabeli és későbbi recepciót is megindokolja: „rendkívül kitartó, nagy összefoglalásra képes ember munkáját tartom a kezemben, akinek figyelme mindenre kiterjed, és amellett, hogy elmerül részletekbe, a nagy egészre is fogékony”. Bár munkái kéziratban maradtak és a szerző neve is „saját rendjén kívül jórészt elfelejtődött (…) Mégis: egymást követő érdeklődő nemzedékek újra meg újra rábukkantak Losteiner írásaira, és újra meg újra gazdag adatforrást láttak benne.” A rendkívül gazdag ismeretanyagra épült a magyar nyelven megírt „Istennek kincses tárháza…” „tudomásunk szerint – olvashatjuk a tanulmányban – az első és egyetlen, amelyet magyarul állított össze. (…) Célja lehetett a kegyhely iránti buzgóság ébren tartása és talán az adakozó kedv fokozása is a készülő új templom építésének javára. Leginkább pedig az, hogy emlékezetben tartsa korábbi nemzedékek gyűjtőmunkájának eredményeit, a kegyszobor körül megesett csodákat.” Személyesen működött közre, hogy előbb Kolonich László, majd Battyány Ignác erdélyi püspök bizottságot küldjön ki a kegyszobor csodatételeinek a vizsgálatára, hivatalos nyilatkozatban erősítse meg és ismerje el azokat.
Mohay Tamás alapos és körültekintő kutatásai és vizsgálata arról tanúskodik, hogy a kezünkben tartott kéziratos könyv nem unikum, hasonló című kézirat található a kolozsvári Egyetemi Könyvtár kézirattárában; azonos tétel, ugyancsak Losteiner neve alatt szerepel – a kézirat viszont eltűnt – az Országos Széchényi Könyvtár katalógusában; további példány az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtárban…, melyek a kódexmásoló barátok gyakorlatára utalnak, segítettek szélesebb körű hozzájutást e lelki táplálékhoz. További kutatás szükséges ahhoz, hogy eldönthessék: „melyiket melyikről másolták, és hogy a szövegek apróbb eltérései hátterében pontosan mi áll”.
Az „Istennek kincses tárháza…” kiadásra való előkészítése „sok élvezetes »rejtvény« megfejtésére adott lehetőséget” – olvashatjuk a fentebb említett interjúban –, ugyanakkor utalás történt arra is, hogy az átírás mily nagy gondosságot és odafigyelést kívánt. „Az átírást és kiolvasást is sokban segítette a későbbi, jobban olvasható kolozsvári másolati példány; az esztergomi példányból viszont az derült ki, hogy a somlyói példány másolója több helyen is kihagyott szavakat és sorokat.”
A múlt homályából előkerült csíksomlyói kéziratos könyv, „jól szerkesztett, átgondoltan felépített” fejezetekre – bevezetőre, czikkelyekre, toldalékra – tagolt mű, gondos kezek munkájára vall. Alcímei: Tárgya e könyvecskének, A csíksomlyai Boldog Szűz Mária szent képének ábrázatjáról, A csíksomlyai Boldog Szűz Mária szent képének eredetéről és régiségéről, Az ezen szent képen történt természet felett való változásokról, A csíksomlyai Szűz Mária szent képénél vett isteni kegyelemről, A csíksomlyai Boldog Szűz Mária törvényes ítélete fő megyés pásztornak.
A kötet lehetőséget és alkalmat kínál arra, hogy a mai olvasó – fakszimilében és Mohay Tamás átiratában – is ízelítőt nyerjen a két évszázaddal ezelőtti magyar nyelv szépségéből. A kézirat „megmutatja azt, milyen tisztelet övezte Szűz Máriát 1800 körül és az azt megelőző évszázadban (…) első kézből, mintegy a forrásnál láthatjuk a tisztelet kifejeződését”. A kéziratos kötet legterjedelmesebb fejezete hosszan sorjázza azokat az imameghallgatásokat, csodatételeket, amelyek a csíksomlyói kegyszoborhoz köthetők. Nem állhatunk ellent a csábító lehetőségnek, hogy a Losteiner Leonárd által följegyzett, átírt szövegből szemléltetésképpen néhányat kiragadjunk.
28. „…egy P. Mihály Jakab öreg szerzetes nemes Deák József előtt írása által vallotta, hogy ő a szakadásnak nagy kínjaiban sínlődvén, le borulva folyamodék ezen szent kép előtt az Isten Anyjához, könyves szemekkel kérvén, hogy az ő istenes könyörgésével vagy jó halált vagy az ő szenvedésétől való szabadulását megnyerné; és midőn ezen gyakor fohászkodásit újítaná, ezen alkalmatlan nyavalyából harmadnapra minden orvosság nélkül kiszabadula, s ezen innen már 15. esztendő telve nyavalyának semmi terhét nem érzé; »amelyet örök hálaadással leborulva (úgy írják) tulajdonítok és papi hitemmel esküvén bizonyítok azon Szűz Anyának nevezetes képéhez való folyamodásomnak Csíksomlyón 9. novembris 1746«.”
33. „A szűzen gyümölcsöző Mária a gyümölcsteleneknek is Anyja, ezért a benne reménlő magtalanokra is szokta ezen szent képben is hathatós közbenjárását és kegyességét kiterjeszteni, amint levelében bizonyítja ezt méltóságos Gábor Anna néhai udvari tanácsos Csató Zsigmond úr özvegye, aki levelével bizonyítja hogy egy csíkszépvízi kontrallorné első férjével 16 esztendők alatt, a másodikkal nyolc esztendőkig magtalan lévén, és emiatt férjétől is nagyon szorongattatván ügyét és folyamát vette ezen szent képhez. Férjét keserves könnyhullatásival arra bírta, hogy hét szombat napon ezen szent képet együtt meglátogatnák; minek előtte egyes fogadásokot egészen bételjesítették volna, az alatt a szomorú asszony megvigasztaltaték, és mint Ráchel, méhében fogana. Ennek méhe gyümölcsét az említett méltóságos Gábor Anna asszony nemes delnei Botskor Mihállyal 1732. esztendőben a keresztelővíz alá tarták, és Istennek béajánlák. Így vigasztalja Isten azokot, akik szomorú ügyekben teljes hittel, reménységgel és szeretettel folyamodnak az ő Anyjához, Máriához.”
67. „Both Ilona karatnai Zoth János hitvese elméjében megháborodván minden szent dologtól irtózván és káronkodván 28. novembris 1779-ben csíksomlyai szent képhez Háromszékről hozattaték, és itten arra bírattaték, hogy töredelmes szívvel a szent kép előtt leborulva fohászkodnék. Erre kezde nevetni, vigasztalásul hívni a Jézus Máriát és onnan teljes vigasztalással egészségesen hazamene. Adatott Máriának hatalom mind a testnek, mind a léleknek feltámasztására, úgymond Boldog Adameus.”
Batthyány Ignác püspök az „eskető levelek” és a személyesen tapasztalt csodatétel és a népek buzgóságától „meggyőzettetvén végre ítéletet tett”: „Ezt a faragott képet azért mind a csudákról jelesnek, és hogy megkoronáztassék, méltónak magyarázzuk, és minden tőlünk kitelhető móddal és formában szentenciát mondunk. Adatott Kolozsváratt, ami püspöki lakhelyünkben, Kisasszony havának huszadikán 1798. esztendőben, Ignác erdélyi püspök.”
Mohay Tamás tanulmánya kitér a kéziratos könyvecske előzményire, a benne foglaltak forrásaira. A kiindulópont a szerző saját munkáiban jelölhető meg: „Az Istennek kincses tárháza… elbeszélt történetei – a históriákról éppúgy, mint a mirákulumokról – szinte teljes egészükben szerepeltek már Losteiner Leonárd harminc évvel korábbi művében, a Cronologia-ban. és sok későbbi közvetítőn keresztül onnan váltak széles körben ismertté.” De utalni kell más történeti forrásokra is, amelyeket munkájában maga is megemlít. A csodatetteket felsoroló fejezetből ismerhetjük meg az imameghallgatásokat követő, a kegyszoborhoz köthető csodatetteket. Bennük „a maga elevenségében jelenik meg előttünk a 18. század vallási tapasztalata, hite, múltról való gondolkodása. A múltról három eleven forrása van, ahogy ezt a bevezetőben megfogalmazza: a »tapasztalás, az Írás és a Hagyomány«. (…) A maga idejében Losteiner éppoly korszerű volt, fürkésző és részletekre figyelő, évszázadokat összegző és szintézist alkotó szellemével, mint mások, későbbi korok »nagyobb« tudósai a saját módszertani eszköztáruk birtokában. A maga helyén és a maga értékén kell ma is megbecsülnünk anélkül, hogy későbbi korok szemléletét és módszertani ügyességét kérnénk rajta számon.”
Az „Istennek kincses tárháza…” immár bárki számára hozzáférhető. Azt nemcsak a szakrális, vallási hagyományok iránt érdeklődő olvasók forgathatják haszonnal, hanem a magyar nyelv múltja, fejlődéstörténetének a búvárlói is. „…olyan ember magyar szövegét olvassuk, aki (túl a hatvanon) szinte a szemünk előtt tanul magyarul írni, hiszen ilyen kísérlete tudomásunk szerint korábban nem volt (…) a stílusnak és a fogalmazásnak ez az átmeneti, »kezdő« állapota tanulságos akár a magyar nyelvtörténet, akár a gondolkodástörténet szempontjából.”
Napjaink Mária-tisztelete, a Mária-ünnepek sora, a Mariazelltől Csíksomlyóig vezető Mária-út kiépítése végigvezet bennünket a magyar államiság létrejöttével egyidős Mária-tisztelet alakulástörténetében. Mohay Tamás tekintélyes szakirodalomra támaszkodó könyve hozzásegít bennünket, hogy mélyebben megismerjük azt a szakrális hátteret, amely jeles zarándokhelyeinken – Máriabesnyőn, Máriagyüdön, Máriapócson, Mátraverebély–Szentkúton, Máriaradnán, Csíksomlyón… –, Mária-ünnepeinkben lépten–nyomon tetten érhető. E kötet oda sorolható Pünkösd–szombatján Csíksomlyóra zarándokoló százezrek legfontosabb lelki olvasmányai közé. A kegytemplom szentélyében látható számos emlékjel, az imameghallgatást tanúsító márványtábla igazolja, hogy a Szűzanya, a Magyarok nagyasszonya a későbbi korokban is oltalmába fogadta s fogadja ma is a hozzá fordulókat.
Máriás József
(x)Mohay Tamás: „Istennek kincses tárháza…” P. Losteiner Leonárd ferences kézirata Szűz Mária csíksomlyói kegyszobráról /Csíksomlyó – Budapest, 2015/ Keresztény Szó (Kolozsvár)

Kolozsváron is csodát művel
A ferences kolostorban a csíksomlyói kegyszobor-kiállítás
A Kolozsvári Magyar Napok idejére Kolozsvárra érkezett a Csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban 2015-ben bemutatott Mária-kiállítás, amelyet a csíksomlyói kegyszobor 500. évfordulója alkalmából rendeztek. A kiállítás egy része néhány Kolozsvári vonatkozással kiegészítve nyílt meg a Kolozsvári ferences rendház refektóriumában. A Kolozsvári kiállítás aktualitását az adja, hogy 2016 szeptemberében lesz 100 éve annak, hogy az I. világháborús körülmények miatt a kegyszobrot Csíksomlyóról Kolozsvárra menekítették.
A ferencrend Szent István királyról nevezett Erdélyi Rendtartománya által szervezett kiállítást Hegedűs Enikő, a Gyulafehérvári érsekség művészettörténésze nyitotta meg augusztus 13-án a ferences kolostor refektóriumában. A megnyitót könyvbemutató követte: fr. Urbán Erik csíksomlyói templomigazgató Mohay Tamásnak az erdélyi ferences rendtartomány kiadásában megjelent munkáját ismertette: Istennek kincses tárháza, mely a csíksomlyai csudálatos Szűz Mária szent képénél rég üdőtől fogva osztogattatik. Gyűjteménye P. Losteiner Leonárdnak.
A csíksomlyói kegyszobor mérete Mihály Ferenc restaurátor mérése alapján: korona nélkül 210 cm, a jelenlegi hármas koronával pedig 253 cm. Keletkezésének évéről írásos feljegyzés nem mAradt, sem származása, sem készíttetője és készítője nem ismert. Homály fedi, hogy elkészülte után mikor került a csíksomlyói ferences kolostor templomába. A régi csíksomlyói ferences könyvtár kutatója, Muckenhaupt Erzsébet talált az első írott adatra Losteiner Leonárd ferences rendtörténész tollából, aki az 1776–1777-ben Kolozsváron írt Kronológiájában az 1624. évnél a templom leltárában említ egy Szűz Mária-oltárt. Losteiner utal egy 1664. szeptember 26-án kelt szerződésre is, amely a csíksomlyói ferencesek és Nyerges János között jött létre, s amelyben a Brassói mester főoltár és két mellékoltár elkészítését vállalta. E szerződés értelmében a ferencesek azt kérték a mestertől, hogy a főoltárhoz használjon fel egy régebbi, a templomban levő Mária-szobrot, valamint két kisebb női szent, Szent Katalin és Szent Borbála-szobrát is. Ekkor kerülhetett a ma ismert Mária-szobor a régi templom főoltárára.
Hegedüs Enikő kiállításmegnyitó-ismertetéséből azt is megtudhattuk, hogy a csíksomlyói szoborról egy bécsi mester, Andreas Wisman által készített 18. század végi metszet-ábrázolás érdekes információkat örökített meg. Az eredeti rézmetszet lemez (393 x 295 mm) a Kolozsvári Történeti Múzeum tulajdonban van. A Szűzanya fémből készült hármas koronája (mag. 39 cm, átm. 19,5 cm): két pártasor felett egy zárt korona résszel egy ún. mitra-koronát képez. A kis Jézus számára készített boltozatos, zárt, aranyozott ezüst korona (mag. 12 cm, átm. 12 cm) szintén ekkor készült, valamint a Szűzanya kezébe helyezett ezüstjogar (h. 82 cm) is.
A közelmúltig a kis Jézus a jobb kezében tollból készült virágot is tartott. Ezt látták lángolni 1746. december 26-án és 1747. január 8-án a szentmise alatt.
A Mária-szobor mai helyét a 19. század közepén nyerte el, amikor csíksomlyói új templom építése kezdődött. Még előtte (1798-ban) lett a csíksomlyói Mária-szobor kegyszobor, valószínűleg ekkor már nagyszámú zarándok járt oda. Az 1840-es években a kegyszobrot átfestették, ruhája eredeti vörös (piros, bíbor) színére fehéret festettek a kopások miatt (Mihály Ferenc farestaurátor felhívta a figyelmet a Szűzanya lábánál megmAradt piros festéknyomra, ami az átfestés előtti színre utal). A palástot újraaranyozták, eltűnt a kihajlított bélésrészek kék színe.
A somlyói Mária-szobor művészi ábrázolása jól illeszkedik a közép-európai – főként az Alpoktól északra eső (leginkább a német és németalföldi) – területek oltárművészetének 15. század végi – 16. század eleji, késő gótikus, kora reneszánsz formavilágába.
A kiállításon szerepel Veress Lajos ferences latin nyelvű kézirata az erdélyi ferences provincia történetéről, amelybe belefoglalta a Mária-szobor leírását (1753-ban) is.
A kegyszoborral kapcsolatos csodás történetek között kiemelkedő megmenekülése: a háborús körülmények miatt a kegyszobrot 1916 szeptembere és 1920 tavasza, majd 1944 szeptembere és 1945 áprilisa között a Kolozsvári ferences templomban őrizték. Az 1916. évi menekítésről a Kolozsvári ferencrendi kolostor házfőnöke beszámolt a domus historiában, ezt később P. Boros Fortunát rendi történetíró publikálta.
A román hadüzenet hírére a kegyszobrot 1916. szeptember 15-én az éjféli vonattal menekítették Kolozsvárra, ahol ünnepélyesen helyezték el a ferences templom főoltárán. P. Trefán Leonárd tartományfőnök a templomban Assisi Szent Ferenc ünnepe előtt tartott triduum során külön kiemelte jelszerű jelenlétét, sokan jöttek a kitett szoborhoz. Az ünnepélyes hódolatot pünkösdkor megismételték, a somlyói búcsút mintegy távolról megülve. Az eseményről a korabeli Kolozsvári sajtó, az Ellenzék több száma (1916. szeptember 28., 30. és október 3.) hírt adott, és a Szent Ferenc Hírnöke (1916. novemberi szám).
Somlyón ez idő alatt a kegyszobrot ábrázoló festmény állt a templomban. 1920 pünkösdjén került vissza a kegytemplom főoltárára. A II. világháború alatti menekítésről is van bejegyzés a Kolozsvári domus historiában: 1944. szeptember elejétől 1945 áprilisáig volt ott a kegyszobor, ekkor nem csomagolták ki, így védték. Szerencsére Kolozsváron mAradt, mert eredetileg a Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum tárgyaival együtt vonattal menekítették volna Magyarországra. Azt a vonatot 1945. március 29-én a zalaegerszegi vasútállomáson bombatalálat érte, a rajta levő tárgyak megsemmisültek. Az ismét megmenekült kegyszobrot 1945. április 14-én vitték vissza a csíksomlyói kegytemplomba. Kolozsvári őrzési helyén a hívek „hálából, hogy a háború borzalmas pusztításaitól Kolozsvár városát ittlétével megoltalmazta”, 1946 májusában a kegyszobor másának elkészítését kezdeményezték, és december 8-án fel is szentelték. Egy márványtábla tanúsága szerint itt is történnek imameghallgatások.
Bodó Márta
Vasárnap (Kolozsvár)

Könyv a csíksomlyói Szűzanyáról
Több mint kétszáz év távlatába kalauzolja vissza az időben az olvasót az az 52 tanúvallomással hitelesített, magyar nyelven elsőként megjelenő „mirakulumos”, azaz csodákról szóló könyv, amelyet Mohay Tamás adott közzé „Istennek kincses tárháza”. P. Losteiner Leonárd ferences kézirata Szűz Mária csíksomlyói kegyszobráról címmel, s amelyet szombat este mutattak be a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
Az esemény házigazdája, Szebeni Zsuzsa, a Magyar Kulturális Központ vezetője köszöntötte az egybegyűlteket, és bemutatta a vendégeket: Mohay Tamást, az Eötvös Loránd Tudományegyetem néprajzi tanszékének vezetőjét, P. Urbán Erik OFM ferences atyát, a Csíksomlyói Kegytemplom igazgatóját és Györfi Erzsébet előadóművészt. Szőcsné Gazda Enikő, a múzeum néprajzkutatója tömören ismertette a „rejtélyes szerző rejtélyes könyvét”. Losteiner azért rejtélyes szerző, mert a ferences történelem egyik nagy kutatója, de hatalmas munkássága kéziratban maradt fenn, a mostani kötet egy rejtélyes kézirat forráskiadványa. 1744-ben született, háromszéki kötődése is van, hisz Esztelneken filozófiát tanult. A rend egyháztörténeti tanítással bízza meg, majd ferences papként fontos levéltárosi tevékenységet is végzett. Munkássága alapján a ferences rend és Csíksomlyó történetének egyik legkiemelkedőbb kutatója – mégis, alig van, aki teljességében ismeri munkásságát. Latin nyelvű szerző, s mivel műveit egy-két példányban őrzik, nagyon kevesen férnek hozzá kézirataihoz. A kultúrtörténetben jelentős köteten kívül három monumentális művét ismerik a szakemberek: megírta a csíksomlyói ferences kolostor és az erdélyi ferences rendtartomány történetét, valamint egy világtörténeti alkotása is van.
Az Istennek kincses tárháza magyar nyelven írt fontos történeti, néprajzi forrás, egy bevezetőből és öt cikkelyből áll. A bevezetőből megtudhatjuk, hogy Isten és ember kapcsolatának egyik kitüntetett helye Csíksomlyó. Az első cikkelyben a szobor konkrét leírásáról olvashatunk, a másodikban a szentkép eredetéről, történetéről: a kegyszobor sokszori megmenekülését a pusztulástól a Szűzanya közbenjárásának tulajdonítja. A harmadik cikkelyben a szobor időnkénti természetfölötti elváltozásait mutatja be. A negyedik rész a leghosszabb: 52 csodatörténet vagy mirakulum, pontos történet évszámokkal; az ötödik rész annak a folyamatnak az ismertetése, amelynek nyomán a püspökség hivatalosan is elismeri a szobor csodatevő jellegét. A toldalékban a Hiszekegyet és a Te deumot közli. Ami még érdekes: a második részében a másolók kéziratát is tartalmazza a könyv. Fontos része Mohay Tamás kimerítő bevezető tanulmánya, a szövegek magyarázata, megismerhetjük, hogyan sikerült azonosítani a szerzőt, hogyan helyezte el a művet a Ferenc-rend hasonló jellegű írásainak sorában. Megérthetjük a csodák történetét: 1746-tól kérte a rend a szobor csodatevő voltának püspöki elismerését, ettől kezdve történtek a csodákra vonatkozó tanúkihallgatások, 1778–80 táján összesítették, s ezeknek köszönhetően 1798-ban Batthyány Ignác püspök elismerte az egyház nevében. Az értelmező tanulmány másik fontos része a műfaji besorolás. Innen tudjuk, hogy ez az első magyar nyelvű mirakumulos könyv, a benne szereplő csodákat összehasonlítja a jegyzőkönyvekkel. Megtudhatjuk, hogy a 18. század emberének milyen volt a világképe, élete, milyen problémákra reagál úgy, hogy elviszi a csíksomlyói Máriához, kéri az ő segítségét. Urbán Erik atya megosztotta, hogy miért volt fontos az Erdélyi Ferences Rendtartománynak a könyv kiadása, amikor a 2014–2015-ös jubileumi évben az 500 éves kegyszobrot ünnepelték. Kétszáz évig a kolostorban pihent a kézirat, amelyet az Erdélyi Ferences Rend és a magyarországi Szent István Társulat közösen jelentetett meg, és Benedek Enikő, a Hargita Népe munkatársa tördelte. Mohay Tamás beavatta a jelenlevőket a kötet szerkesztésének és megjelenésének rejtelmeibe. Csíksomlyón, Esztergomban és Kolozsváron is felfedezett kéziratokat hasonlított össze, egy elvétett lábjegyzet nyomán kutatva, keresve az összefüggéseket. A rendezvény hangulatát Györfi Erzsébet előadóművész Mária-énekei színesítették, aki a felbecsülhetetlen értékű, 1678-ban Csíksomlyón kiadott Cantionale Catholicumból adott elő.
Józsa Zsuzsanna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)