Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Lixandru Róbert
3 tétel
2014. augusztus 26.
Viszlát Inter-Art, viszlát Nagyenyed...
Véget ért a nagyenyedi Inter-Art nemzetközi alkotótábor, amelynek termését az alapítvány galériájában bemutatott csoportos tárlaton csodálhatták meg a képzőművészet kedvelői a Fehér megyei városban. A kiállítás anyaga a közeljövőben Kolozsváron is megtekinthető lesz, majd a tervek szerint Kínában és az Egyesült Államokban is bemutatják.
Újabb vég és újabb kezdet, hiszen a nagyenyedi Inter-Art alkotótáborban született alkotások önálló életre kelve járják majd be a világot. Az alapítvány galériájában megnyitott kiállításon 27 ország 39 művésze mutatta be a nagyenyedi alkotótáborban ihletett munkáit.
A művészeket Horaţiu M. Josan polgármester és Ion Dumitrel megyei tanácselnök is köszöntötte. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, kulturális miniszter üdvözletét Hegedüs Csilla államtitkár tolmácsolta, majd hozzátette: talán a jó boroknak is köszönhető, hogy Nagyenyed kivétel az országra jellemző társadalmi konfliktusok alól: itt a politikum a civil szférával karöltve dolgozik olyan kulturális projektek megvalósításán, mint az Inter-Art.
Ezek után Balog István, az alapítvány elnöke szólította sorra a részvételi katalógus átvételére a művészeket, majd Ioan Hădărig, az alapítvány művészeti vezetője felidézte a tábor emlékezetes pillanatait: a kiállításokat, előadásokat, kirándulásokat, és persze a zárókiállítást megelőző munkát, amelynek minden eddiginél látványosabb lett az eredménye.
A művészet nyelve egyetemes: ezt a saját anyanyelvén kívül más nyelvet nem beszélő, kínai Li hong He grafikus esete szemléltette a leginkább, aki mellé mandarinul tudó tolmácsot rendeltek, de aki az alkotás folyamatában és a zenében, táncban teljesen feloldódott.
Arról, hogy a kultúra nagyköveteinek tekintett művészek számára a két hét együttlét mit jelentett, az egyik legtehetségesebb művész, a libanoni Fadia El Khatib válaszolt. „A kommunikációban esetleg felmerülő nyelvi nehézségektől függetlenül valamennyiünk számára élmény ez a sokrétűség, néha igen különböző kultúrák találkozása, kölcsönhatása, amely számukra is nagyon hasznos” – fogalmazott. Számos táborban vett már részt, de ennyire sokoldalú egy sem volt közöttük, úgyhogy tervei szerint visszatér Nagyenyedre – tette hozzá.
A kiállítást az Inter-Art táborban tíz évvel ezelőtt, igen fiatalon elhunyt lengyel festő, Jacek Chicon emlékének felidézése zárta. Lánya idén első alkalommal vett részt a nemzetközi táborban.
Az Inter-Art a közel húsz év alatt mára egy olyan közösséggé kovácsolódott, ahol valamennyi kontinens több száz művésze fordult meg az idők során. A tábort végét végül „családias” hangulatban zárták, egy kolozsvári művészházaspár – Horváth Gyöngyvér grafikus és Horváth László fotós – 40. házassági évfordulóját, valamint a rendezvény rendszergazdájának, Lixandru Róbertnek a születésnapját is megünnepelték a művészek.
Tamás András, maszol.ro
2017. április 25.

Jókai nyomában Kolozsvártól Torockóig, ki bringával, ki gyalog
Tetszetős honlap várja a május 6-ai Jókai gyalogos és bringatúrák résztvevőinek jelentkezését. A közel 130 éves történelme folyamán már oly sokszor megújulni képes Erdélyi Kárpát-Egyesület kolozsvári szervezetének életébe beköszöntött a digitális korszak. Egyben lassan megdőlni látszik az általános vélekedés, miszerint az EKÉ-be „csak öregek járnak”, még ha igaz is, hogy főleg a nyugdíjasoknak van idejük a temérdek kirándulás akár mindegyikén részt venni – a túrákon egyre gyakrabban találkozni 30-40-esekkel is. A fiatalabbak körében kedveltebbek a buszos, vonatos kirándulások, személyautós „karavántúrák”, a barlanglátogatások, de szerveztek már túrákat kisgyerekesek számára is. A fiatal természetkedvelők kedvenc műfaja a bringatúra – itt tinédzserektől kezdve hatvanasokig mindenféle korosztályt megtalálhatunk. Az EKE mindkét, hagyományosan gyalogos teljesítménytúráján már bringatúra is indul.
Lassan 130 évvel ezelőtt természetszerető kolozsvári magyarok – tanárok, természettudósok, írók, ügyvédek stb. – létrehoztak egy kirándulóegyletet, ez volt az Erdélyrészi Kárpát Egyesület. Így kezdték szervezetten járni az erdőket, hegyeket, barlangokat, felfedezték, kutatták és egyre jobban megszerették vidékünket. Gazdálkodni is jól tudtak, és az erős kirándulóközösséggé kovácsolódott tagsággal sikerült komoly vagyonra is szert tenni: tucatnyi EKE-menedékház állt a túrázók rendelkezésére. A 20. század háborúi, a viszontagságos „térképváltozások” alkalmazkodásra kényszerítették az egész erdélyi magyar társadalommal együtt az EKÉ-t is, amely az új helyzetben sokkal több lett „egyszerű” kirándulóegyesületnél. A második világháború utáni kommunista világban a többi szervezetnek a sorsára jutva gyakorlatilag megszűnt, majd a rendszerváltást követően 1991-ben újjáalapították. A kolozsvári szervezet legfőbb tevékenysége a minden szombaton, minden vasárnap, sokszor hétköznap is szervezett kirándulások, egy időpontban akár több túrát is hirdetnek. Néhány éve pedig elkezdődtek a biciklitúrák is, amelyek sikerrel vonták be a legfiatalabbakat is, egyben fokozottan az egyesületre irányították az ifjabb generációk figyelmét. Idővel nagyot változott a kommunikáció, részletes tájékoztatást nyújtó honlap igazítja el az érdeklődőket.
Egykori KMDSZ-elnökből túraszervező
Branea Róbert évtizedekkel ezelőtt volt a Kolozsvári Magyar Diákszövetség elnöke, majd aktív tagja, azzal a munkával ott sokat tanult. Baráti társasággal régóta járja a Vasvári teljesítménytúrát, kerékpárral, később Ambrus Tibor EKE-elnöksége idején (2013–15) többször hívta őt is gyalogtúrázni.
– Így ismertem meg az EKÉ-t. Tetszett nekem, amit csinálnak, a buszos túrákon mindenféle ismeretlen emberek összegyűltek, fiatalok is, és láttam, hogy ez nagy élmény volt nekik. Rájöttem, hogy milyen jó ilyesmit szervezni az embereknek. Genetikailag is szervező alkat vagyok, és nem bírtam, hogy ne csináljak valamit, nem tudok csak passzív tag lenni valahol. Beiratkoztam az egyesületbe, majd 2015-ben volt egy szomorú esemény az életemben, és közvetlenül azután valamit kezdenem kellett magammal. Hát elindultam a Jókai emléktúrára, kerékpárral. Végigjártam az 55 kilométeres útvonalat, biciklivel. Azután Tibi kért, hogy segítsek megszervezni a teljes Vasvári túrát. Akkor tulajdonképpen nagyjából átvettük a szervezést, arculattervezéssel kezdtük, kimentünk a Facebookra, a hatás nem maradt el: duplájára nőtt a résztvevők száma. Utána végigjártam a Kós Károly 50-est, és tudtam, hogy ezt is megszervezzük. 2016-ban Lixandru Roberttel és Venczel Enikővel együtt elkészítettük a túra honlapját, társszervezőként bevontuk a KMDSZ-t, és az így megszervezett Jókai, Vasvári, Kós kerékpáros túrasorozat óriási siker volt – mondta Branea Róbert, aki innen kezdődően már egyre inkább részesévé vált az EKE életének, kezdett a havi közgyűlésekre és heti tanácskozásokra is járni. Így érte a felismerés, hogy a szervezési potenciál nagyon gyenge, és egyre lankad, a 21. századi kommunikációs csatornák kínálta lehetőségek kiaknázására nincs megfelelő képzettség, pedig igen értékes túrákat kínáltak hétről hétre. Akkor ébredt rá, hogy nem hagyhatja elsorvadni a gyalogos teljesítménytúrákat. – Ez akkor szükségszerű is volt, nem viszonyulhattunk hozzá úgy, hogy minket nem érdekelnek a gyalogostúrák, mi csak kerékpározunk – mondta Branea Róbert.
Végigjárta az útvonalakat, adatokat gyűjtött, honlap készült, új térképek, túrakalauz. – Ez hozott is egy csomó stresszt az életünkbe, plusz fáradságot, a saját dolgaink elhanyagolását, de sok örömöt is. Amikor azt mondom, „jól sikerült”, abban benne van az is, hogy egy csomó ember jól érzi magát, és ez nekem örömet szerez. Enikővel a KMDSZ-ben dolgoztunk együtt, számunkra nem probléma ingyen csinálni dolgokat, amelyeket jónak tartunk, szeretünk. Lixandru Robert született önkéntes, a nagyenyedi Inter-Art főtitkára, nagyban neki köszönhetően lettek világszerte ismertek az enyedi művésztáborok. Talán látják bennem az elszántságot, a megszállottságot, és átragad rájuk is. Ezzel együtt úgy gondolom, jövőre bővíteni kell a szervezők táborát, leosztani a feladatokat. A tavalyi túrák sikeréhez hozzájárultak a támogatók, akik első szóra jelentkeztek, a korszerűsített tálalással, kommunikációval hitelessé váltak a túrák. Tavaly év végén néhányan maguktól jelentkeztek azzal, hogy szeretnék támogatni az idei túrákat, középkorú és fiatal üzletemberek, akik közül sokan részt is vesznek a túrákon. Ez a sok pozitív hozzáállás ösztönöz és kötelez. Célunk kialakítani egy állandó jellegű, profi rendezvényt. Hosszú távon pedig nagy öröm lenne, ha létrejöhetne az EKE-iroda néhány alkalmazottal, struktúrával, 1-2 megfelelően képzett fizetett titkárral.
Túraválaszték bográcsgulyással
Az ekekolozsvar.ro honlapon a Teljesítménytúrák menüpontra kattintva tulajdonképpen egy teljesen új weboldalra jutunk. Itt mindenféle információt megtalálunk a május 6-ai Jókai túrákról, egyben jelentkezni lehet a választásaink szerint változó lehetőségeket kínáló űrlapon. Itt lehet bejelölni például, ha valaki szeretne szállást Kolozsváron, szobában olcsón vagy tornatermi matracon ingyen, rendelne-e túrapólót, este Torockón a húsos vagy vegetáriánus gulyást szeretné-e megkóstolni. A legkülönfélébb teherbírású természetkedvelőket várja a Jókai: van 10, de 55 kilométeres túra is.
A Kolozsvár–Szind–Várfalva–Torockó útvonalon négy gyalogtúra közül lehet választani, összesen három különböző kiindulópont létezik, a kolozsvári Bükk, Szind és Várfalva. Mindhárom rajthoz buszos szállítás igényelhető, térítés ellenében. Aki 10 km-t gyalogolna, az Várfalváról indul Torockóig, a 30 km-es túra a szindi rajttól indul Torockóra. Kolozsvártól Szindig tart a 25 km-es túra, onnan igény szerint busszal mehetnek a résztvevők a végállomásra, Torockóra. Kolozsvárról indul az 55 km-es gyalogtúra és a biciklitúra Torockóig. A célállomástól szintén lehet igényelni buszos szállítást Kolozsvárra, Szindre, Várfalvára. Torockón este gulyással vendégelik meg a résztvevőket a szervezők, az adagok kellő tervezése érdekében a gulyásvacsorát is igényelni kell az űrlapon.
A túrák részvételi díja 25-30 lej, nyugdíjasok, egyetemisták, 14 évesnél idősebb diákok számára 10-15 lej, gyerekeknek ingyenes. A buszjegyek ára 5–15 lej között változik, bringatúra esetében 20-30 lej. Három jelentkezési határidő van, az jár a legjobban, aki mielőbb jelentkezik, számukra ugyanis kedvezményeket kínálnak. Az első határidő május 1., vasárnap 22 óra, az eddig benevezők túrakalauzt és igazolólapot kapnak, az 55 km-es gyalogtúrások energiacsomagot (gyümölcsök, nápolyi stb.) is. A következő jelentkezési határidő május 4., 15 óra, majd május 5., 18 óra, de a harmadik határidőre már 50 lejre nő a részvételi díj, és túrakalauzra nem, csak térképre és igazolólapra lehet számítani. A bringatúrásoknak az első két határidőig jár az energiacsomag. Természetesen a rajtnál is lehet jelentkezni másnap, de térkép már csak a készlet függvényében juthat. Túrapólót csak igénylésre készítenek, aki ebben járná végig a túrát, annak április 27-ig kell ezt jeleznie az űrlapon, a későbbi rendeléseket csak a teljesítménytúra után tudják szállítani. A részvételi díjat banki utaláson kívül személyesen is lehet fizetni hétköznap készpénzben a KMDSZ-irodában (9–17 óra, Kolozsvár, Petőfi/Avram Iancu u. 21.) és aSzabadság szerkesztőségében (9–16 óra, Kolozsvár, Jókai/Napoca u. 16.).
Branea Róberttől azt is megtudjuk, hogy 2018-tól egy héttel később lesz a Jókai túra, május 12-én. A szervezés szempontjából nagyon rosszul jön a május elseje körüli szabad hétvége, ugyanakkor a túrák társszervezője, a KMDSZ hagyományosan majáliskor tartja a diáknapokat, logisztikai megfontolásokból hasznosabb egy héttel módosítani az időpontot.
– A közösségszervezésről szólnak a túrák, sok barátság, ismeretség született már. Hagyományőrzés, honismeret, ezek nemcsak üres szavak, mi ebben segítünk – a honlapok, túrakalauz oktató jellegűek, sok információt tartalmaznak. Ez nem verseny, ahol az ember végigmegy, kap egy díjat, és megy a következőre, s azt sem tudja, hol járt. Ez olyan túra, hogy közben lehet nézelődni, és mindenki okosabban, tájékozottabban távozik, mint ahogy érkezett – mondja.
Itt az alkalom végigsétálni Jókai Mór nyomdokain, aki az Egy az Isten című regényének megírását megelőzően tett adatgyűjtő utazást ezen a vidéken. S ha netán valakit rabul ejt majd a csoportos kirándulásnak ez a változata, az ne tegye messze a vándorbotot: július elején lesz a Vasvári kerékpáros teljesítménytúra Körösfő végállomással, majd augusztusban a Kós Károly emléktúrák Sztánára.
Kerekes Edit / Szabadság (Kolozsvár)
2017. augusztus 28.
Kolozsváron is bemutatkozik a nagyenyedi XXII. Inter-Art nemzetközi alkotótábor
Az Inter-Art a hunyadi várban
23 ország 39 művésze vett részt idén az augusztus 10-26 között zajló rangos nemzetközi alkotótáborban, az általuk készített munkákból szervezett kiállításra szeretettel várják a kincses városból is az érdeklődőket. Kolozsváron a megnyitó hétfőn lesz, augusztus 28-án délután 6 órakor a művészeti múzeumban.
A két héten át tartó esemény ezúttal is a hazai művészeti élet fókuszába állította Nagyenyedet, hiszen nincs még egy ekkora méretű alkotótábor az országban. Az Inter-Art Alapítvány gazdag tevékenységéről, nemzetközi elismertségéről többször is beszámoltunk lapunkban. A Maros-parti kisváros művészei már szinte mindenik kontinensen megfordultak- Washington, New York, Genf, Bombay, Peking csak néhány találomra kiválasztott világváros a hosszú listáról-, és számtalan rangos elismerésben részesültek.
Az enyedi táborok alkalmával a nagyvilág jön haza az Inter-Arthoz, idén például Albánia, Bulgária, Kanada, Dánia, Németország, Egyiptom, Franciaország, Haiti, Magyarország, India, Olaszország, Malájföld, Mexikó, Hollandia, Lengyelország, Korea, a Moldvai Köztársaság, Szerbia, Szlovénia, Törökország, Ukrajna, az Amerikai Egyesült Államok és Románia művészeivel találkozhattunk.
A külföldi alkotók közül sokan visszajáró vendégek, hiszen a két hetes tábor alatt nem csak a műterem falai között töltik az időt, hanem sokat kirándulnak, változatos kulturális programokon vesznek részt, több erdélyi nagyvárossal is megismerkednek, néhány helyen kiállítást is szerveznek. Egészen hangulatosra sikeredett például az augusztus 16-i vajdahunyadi kastélyban történő bemutatkozás, ahol az Inter-Art gyűjteménye mellett a törökországi Özlem Kalkan Erenus egyéni tárlatát csodálhatta meg a közönség, Ali & Buse Erenus pedig egy különleges zenei produkcióval lepte meg az érdeklődőket. A török zenészek egyébként az enyedi közönségnek is bemutatkoztak, mégpedig a hangulatos sétatéren, ahol Emilia és Marius Moga valamint a gyulafehérvári Silvan Stâncel társaságában koncerteztek.
A változatos programok egyébként már a tábor első napján elkezdődtek. A hivatalos tábornyitást két kiállítás követte: egy Art vs. Pokémon elnevezésű mail-art illetve a gyulafehérvári Anca Sas egyéni kiállítása.
További jelentős eseménynek számított augusztus 18-án Oriola Kureta Semenescu (Albánia) és Gerd Messmann (Németország) Gyulafehérváron rendezett tárlata valamint augusztus 20-án Susie Veroff (Kanada) egyéni bemutatkozása az Inter-Art Galeriákban. A nagyenyedi Lixandru Róbert kiállítására augusztus 25-én került sor, közvetlenül a tábor zárókiállítását megelőzően.
A két hét tevékenységét bemutató , magas művészi színvonalon megvalósított ünnepélyes kielemzés ezúttal is az idei év kiemelkedő eseményei közé sorolható a városban, remélhetőleg Kolozsváron is felkelti az érdeklődők figyelmét.
Basa Emese / Szabadság (Kolozsvár)