Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. október 17.
Konferencia Széchenyiről és másokról
Széchenyi 225 címmel emlékkonferencia kerül sorra Nagyváradon, október 18-án délelőtt a Partiumi Keresztény Egyetemen. Az egyik szervezőnek, Balázs Géza nyelvész professzornak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál
– Professzor úr, a rendezvény szakrális értékekkel és emelkedetté tétetik, és megjelenítést kap a művészet is. Ez utóbbi azt érzékelteti, hogy Széchenyit a kortárs óriások is nagyra értékelték. Liszt Ferenc: Magyar történelmi arcképek címmel költött dallamokat, magáról a Legnagyobb Magyarról is. Arany János pedig emlékezetes verset írt az Akadémia-alapítóról, miniszterről, későbbi bátor szatíraíróról. Miért fontos, hogy ennek nyelvészeti konferencia adjon hangsúlyt?
– Nyáron már volt egy rendezvényünk, melynek azt a címet adtam: „legnagyobb magyarok”. Erősíteni szeretném az érzést: sok „legnagyobb magyar” van, tehetünk valamit a hazánkért. A Partiumi Keresztény Egyetem Széchenyi 225 című konferenciájának ötlete Pálfi József rektortól származik, én a szakmai szervezést végzem. Nemcsak nyelvészeti konferencia, mert a témák felölelik Széchenyi gazdasági – közlekedés, turizmus –, szűkebben partiumi jelentőségét is. Persze sok aktualitás van. Széchenyi minden kor számára példa, és erőt adó forrás. Nagyvárad közel esik Nagyszalontához, ahol Arany János született – én éppen a Széchenyi emlékezete című verséről fogok beszélni. Nem tudom, hogy Széchenyi és Arany nélkül ma hogyan állnánk a magyar nyelvhez és kultúrához… Két előadást kiemelnék: Pomozi Péterét: Széchenyi: magyar nyelv és nemzeti jövő, és Halász Csilláét: Széchenyi halála (és temetése) a korabeli sajtóban.
– Széchenyi elsősorban a magyar anyanyelv helyzetének megerősítése végett alapította az Akadémiát, noha ez a szándék mára feledésbe merült. A váradi tanácskozás miként teszi világossá, hogy az anyanyelvben ver erős gyökeret, terebélyesedik ki a nemzeti jövő?
– Nem puszta közhely, hogy nyelvében él a nemzet. Persze lehet ezt csavargatni, kerülgetni, kivételeket emlegetni, meg azt hangsúlyozni, ahogy az ma divatos is, hogy a nemzet valójában csak egy „konstrukció”. Én ezt is elfogadom, de ez a „konstrukció” adja életünk keretét. Hiszek abban, hogy a nemzetkoncepciók alapvetően nem haladásellenesek és nem kirekesztők, viszont fontosak az egyén-közösség kiteljesedéséhez. És ehhez kapcsolódik, ennek része, az anyanyelv, melyet mindenki „ajándékba kap”, nem kell érte megküzdenie, és ha odafigyel rá, ha egy kicsit gondoskodik is róla, akkor teljes értékű életre ad lehetőséget.
– Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Miként fodrozza e folyamat sodrását az Ön előadása, amely a címe alapján egy újító verselemzés lesz: Arany János: Széchenyi emlékezete?
– A Széchenyi emlékezete alkalmi vers, egy gyász-óda. Arany költői eszközökkel jeleníti meg Széchenyi halálán érzett fájdalmát, majd elősorolja Széchenyi érdemeit, érzékelteti már akkor is egyértelműen óriási jelentőségét, és élő, erőt adó példaként állítja a magyarság elé: „Te sem haltál meg, népem nagy halottja!” Arany határtalan fájdalommal gondolt Kazinczyra, igazából nem tudta elsiratni Petőfit, de mindenki várta tőle ezt a Széchenyi-ódát. Megírta, mert hitet akart adni korának és az utókornak. Példa arra, hogy a közösség, a jövő érdekében olykor le kell győznünk magunkat. Persze foglalkozni fogok a vers nyelvi eszközeivel is. itthon.ma

2016. október 18.
„Divatba kell hozni a magyar nyelvet”
Gróf Széchenyi István születésének 225. évfordulója alkalmából tartottak kedden emlékkonferenciát a Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE). A megnyitó és az előadások után ismertették a PKE által meghirdetett esszépályázat eredményeit.
Kicsinek bizonyult a PKE Bartók-terme a Széchenyi emlékkonferencia helyszíneként, mert örvendetes módon igen sok egyetemi hallgató jött el az eseményre, ami miatt a zsúfolásig megtelt teremben többen állni voltak kénytelenek. A rendezvény délelőtt tíz órakor Pálfi József rektor igei köszöntőjével kezdődött. Az áhítat alapvető erkölcsi üzenete az volt, hogy a jóval kell legyőzni a rosszat, mert a rossz rövid ideig nyer, de végül mindig a jó győzedelmeskedik. A köszöntések során Laky-Takács Péter Attila konzul a magyar kormány és Magyarország kolozsvári konzulátusának üdvözletét tolmácsolta. Többek között elmondta: Széchenyi olyan személyiség volt, aki számára a legfőbb motiváló erő az volt, hogy másokért tehessen. „Ezek a mások mi magyarok voltunk, a nemzete és hazája” – mondta a konzul, aki felidézte, hogy Széchenyi István a korabeli Magyarországon az egyik leggazdagabb arisztokrata családjába született. „Olyan környezetben nőtt fel, hogy gyermekkorában nem nagyon használta a magyar nyelvet, ennek ellenére az egyik legnagyobb harcosa lett a magyar ügynek. Többek között neki köszönhetjük azt, hogy 1844-től a német és latin mellett a magyar is hivatalos nyelv lett Magyarországon”. A konzul a továbbiakban kifejtette: „Hasonlóságot érzek a két évszázaddal ezelőtti helyzetünk és a mai valóság között, mert sajnos ma is ott tartunk, hogy divatba kell hozni a magyar nyelvet, és a magyar szülőnek el kell magyarázni, hogy miért jó, hogyha gyermekeit magyar iskolába íratja. Tulajdonképpen a legjobb, ami gyermekeikkel történhet az, ha a saját anyanyelvükön tanulnak, ugyanis minden ember az anyanyelvén tud kiteljesedni a legjobban. Nagyon fontos tehát a magyar nyelvű alap-, közép- és felsőfokú oktatás, és a magyar kormány minden eszközzel támogatja a külhoni magyarság magyar nyelvi oktatási rendszerét” – jelentette ki Laky-Takács Péter Attila.
Eszmesúrlódás
Rubovszky András, a Széchenyi Társaság főtitkára is köszöntötte a megjelenteket, felhívva a figyelmet arra, hogy ebben az évben a Kárpát-medencében lassan a száz felé közeledik azoknak a rendezvényeknek a száma, amelyeken gróf Széchenyi Istvánra emlékeznek valamilyen formában. Ezt követően egy Széchenyi által megalkotott kifejezésről, az eszmesúrlódásról beszélt, amelyet a mai magyar nyelvben a vitakultúra szóval lehet azonosítani, sőt annak legmagasabb formájának tekinthető, hiszen az eszmesúrlódás során érvek csapnak össze egymással, de nem mocskolódások, agresszív letámadás kíséretében, és ennek nem az egyik félnek a másik fél akaratával szembeni meghunyászkodás, hanem mindig konszenzus vagy kompromisszum az eredménye. Konszenzusra ritkán lehet jutni, de az érdekeknek értékeken alapuló összeegyeztetését szinte mindig el lehet érni, ha szem előtt tartjuk Széchenyi egyik híres jelszavát: hinni és hihetni egymásnak. „Ez az adott szó becsületét jelenti, és Széchenyi élete erre példamutató, mert mindig is képes volt érvekkel vitatkozni, mindig képes volt kompromisszumokat kötni, megvolt benne a megfelelő küldetéstudat, a megfelelő realitásérzésék, a szilárd istenhit és a haza iránti mély elkötelezettség” – zárta szavait a főtitkár.
Előadások
A megnyitón közreműködött Lászlóffy Zsolt, aki Liszt Ferenc Magyar történelmi arcképek sorozatának két arcképét, a Széchenyi Istvánét és az Eötvös Józsefét mutatta be, átvezetésként pedig egy saját parafrázist szólaltatott meg premierként. Szőke Tünde Ilona, a PKE hallgatója Arany János Széchenyi emlékezete című versének részleteit szavalta el. A megnyitó után következtek az előadások. Az ELTE-ről érkezett Pomozi Péter Széchenyinek a magyar nyelv és a nemzeti jövő közötti összefüggése kapcsán kialakított koncepciójáról értekezett, Balázs Géza a már idézett Arany János költeményt elemezte. Szünet után Kőrösi Mária, a Széchenyi Társaság elnökségi tagja tartott előadást Hit és Kötelesség gróf Széchenyi István szellemiségében címmel, Jancsó Árpád mérnök, az MTA köztestületének a tagja Széchenyi Istvánnak a Bánságban történt közlekedésügyi megvalósításairól beszélt, míg Halász Csilla újságíró Széchenyi halála és temetése a korabeli sajtóban címmel tartott előadást. Az emlékkonferencia végén ismertették a PKE által meghirdetett esszépályázat eredményeit.
Pap István erdon.ro

2016. november 4.
Japánban lép fel Demény Balázs
Demény Balázs képviseli Magyarországot a jokohamai nemzetközi zongorakoncerten Japánban. A kolozsvári zongoraművész szombaton Bartók 3. zongoraversenyét adja elő a Kanagava Philharmonic Orchestra közreműködésével, Ken Takaseki vezényletével, vasárnap pedig Bartók Béla és Liszt Ferenc műveit szólaltatja meg.
A fiatal zongoraművészeket bemutató Yokohama International Piano Concertet 1982 óta minden évben megrendezik a Minato Mirai Hallban, Japán egyik patinás koncerttermében. Az eseményre a világ minden tájáról jelentkezhetnek olyan 35 évnél fiatalabb zongoraművészek, akik két vagy több nemzetközi versenyt nyertek.
A válogatás vágatlan szóló és zenekari felvételek alapján történik, végül négy zongoraművész kap lehetőséget egy szólóestre és egy zongoraverseny előadására zenekarral – mondta Demény Balázs az MTI-nek.
Demény Balázs 1989-ben született Kolozsváron. Zongoratanulmányait Buzás Pál növendékeként szülővárosában kezdte, jelenleg párhuzamosan végzi a budapesti és a berlini egyetemek zongora mesterszakát. Számos nemzetközi verseny díjazottja, többek között 2010 májusában I. díjat nyert a kolozsvári Sigismund Toduță nemzetközi zongoraversenyen, 2012-ben az ISA Prag-Wien-Budapest nemzetközi fesztivál nyertese és Kodály díjasa, 2013-ban a Nemzetközi Carl Filtsch Zongoraverseny I. helyezettje, majd 2015-ben a meiningeni Hans von Bülow Nemzetközi Zongoraverseny első- és közönségdíjasa.
A Liszt-emlékévben 10 koncertből álló Liszt-turnét tartott Brüsszelben, Budapesten, Berlinben, a Bukaresti Ateneumban, Szatmárnémetiben, Nagyváradon, Kolozsváron, Udvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön és a Kolozsvári Magyar Napokon.
Szabadság (Kolozsvár)

2016. november 7.
Török Ákos fekete-fehér billentyűi (Kézdiszentlélekről indult)
Támogatóinak köszönhetően néhány nap múlva saját elektronikus zongoráján gyakorolhat az idei tanévtől a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnáziumban tanuló tizenhat éves kézdiszentléleki Török Ákos, aki a rövid őszi vakáció után ma újból visszazökken a megszokott ritmusba, és reggel fél hétkor már a fehér-fekete billentyűkön varázsolja elő az első futamokat. Múlt heti itthonléte alkalmából kérdeztük, hogy a tíz éve kezdődött szerelem a zongora iránt nem vett-e el valamit a gyermekkorából, hisz amíg mások fára másztak, rúgták a bőrt, ő gyakorolt, jelenleg a lovaglásról és az erdőjárásról is le kell mondania. Azt válaszolta: a gyermekkora teljes volt, mert azt csinálta, amit a legjobban szeret, „a lovaglás és az erdő hiányzik, elég furcsa, hogy ez kimarad az életemből, de muszáj kibírni és ki is fogom, mert ezt akarom folytatni”.
Édesanyja szerint sorsszerű volt Ákos találkozása a zongorával, hisz a családban nem volt senkinek zenei előélete. „Huncut is voltam, szerettem játszani is, de a zongora jobban megragadott, mint amit más gyermekek csináltak. Megláttam a zongorát egy esküvőben, és egész éjszaka a zongoristát figyeltem. Nagyon megtetszett, nem is tudom elmondani, hogy pontosan mit éreztem” – emlékezik vissza Ákos. Az első osztályt a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás Általános Iskola zeneosztályában kezdte, az is véletlen volt, hogy bejutott, mert a helyek már beteltek, amikor valaki visszalépett, és a kis Ákos hirtelen Páll Laura zenetanár tanítványává vált, „aki nagyon megszerettette a zongorát, és a zongora alapjait is nagyon jól megtanította”. Harmadik osztályig nem volt otthon zongora a Török családnál, hogy is lett volna, amikor Ákos három évvel nagyobb bátyja mellett a szülők két gyermeket vettek magukhoz hivatásos nevelőszülőkként, így a család hattagúra szaporodott. „Én úgy szeretem őket, mint az édes testvéremet. Szilárdka, amióta megszületett, nálunk nevelkedett, most hétéves, Szidónia Izolda tízéves lesz. Egy kicsit sajnálom is őket, hogy ilyen helyzetbe kerültek, de azt is látom, hogy szüleim úgy nevelik a testvéreimet, hogy mindent megtesznek értük, amit nekünk tettek meg. Ez nekem nagyon tetszik, és örvendek, hogy ilyen testvéreim vannak.” Locsolópénzből zongora
„Amíg nem volt zongoránk, az asztalon gyakoroltam be, amit felhagyott a tanárnő. Aztán a locsolópénzünkből, amit a testvéremmel gyűjtöttünk, vettünk egy zongorát, amin tudtam gyakorolni. Nem volt drága zongora, de a gyakorlásra jó volt.”
Ötödik osztálytól Diaconu Mónika volt Ákos zenetanára a Molnár Józsiás Általános Iskolában, majd VIII. és IX. osztályban Constantin Rozália egyengette az útját a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban. Mindkettejükről azt tartja, azért kapott sokat tőlük, mert át tudták adni mindazt, amit tudnia kell. Szerinte lehet valaki világhírű zenész, ha nem tudja tolmácsolni az adott hangszerről való tudást, akkor tanárként nem lehet eredményes. Ákos hálás mindazért, amit tőlük kapott, „nélkülük, Constantin Rozália két éve nélkül nem jutottam volna a Virtuózokig”. A Virtuózok
Török Ákost sokan a Virtuózok tehetségkutató műsorából ismerték meg. A magyarországi közmédia komolyzenei tehetségkutatójának műsorkészítő csapata azokat a fiatalokat próbálja felkutatni, akik kiválóan játszanak a klasszikus zenei hangszerek valamelyikén, vagy klasszikus énekben nyújtanak kiemelkedő teljesítményt. A Virtuózok határon túliakhoz való eljuttatásában és az ő bevonásukban Molnár Levente gyergyóremetei születésű operaénekes vállalt fontos szerepet, általa valósult meg tavaly a csíkszeredai előválogató, amelyen Ákos továbbjutott a budapesti meghallgatásig, majd az elődöntőbe. A neves előadóművészekből álló zsűri Csíkszeredában nemcsak az Ákos által előadott klasszikus mű kidolgozását értékelte, hanem saját szerzeményére is felfigyelt, amelynek Molnár Levente az Édes átok címet adta, Ákos szerint találóan.
A Virtuózok nem csak tehetségkutató verseny, annál jóval több, hisz a felfedezetteknek lehetőséget biztosítanak, hogy neves mesterektől tanuljanak, koncertkörúton vegyenek részt, mint legutóbb a Kézdivásárhelyt és Sepsiszentgyörgyöt is érintő székelyföldi turné, és még a továbbtanulásukban, fejlődésükben is egyengetik az útjukat. Az első mesterkurzust Ákos a Plugor Sándor Művészeti Líceumnak köszönheti. Idén júniusban a ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskolában képezte magát Réti Tamás és Eckhardt Gábor zongoraművésznél, júliusban a pomázi György Ádám Kastélyakadémián vett részt a világ több országából meghívott tehetséges fiatalokkal együtt, mely lehetőséget a Virtuózokon nyerte az Amerikai Kereskedelmi Kamara különdíjaként. Itt a Liszt Ferenc Zeneakadémia több tanárától, világhírű előadóművészektől tanulhatott, György Ádám, Nádor György, Réti Balázs nevét említi, és megjegyzi, György Ádám nem csak előadói példaképe, de még a Rubik-kocka kirakását is tőle tanulta. Egy vele készített interjúban (Magyar Nemzet, 2016. július 13.) György Ádám így nyilatkozott Ákosról: „Egy rendkívül szimpatikus és szeretetre méltó fiú, aki már ezalatt a néhány nap alatt is nagyon sokat fejlődött. Az ő esetében például több szempontból is jó inspiráció ez a kurzus. Az összes magyar résztvevővel együtt láthatja, hogy egy zongoraművész karrierje nemcsak abból áll, hogy gyakorol-e a hangszeren, vagy azt éppen milyen minőségben és mennyit teszi, hanem ez egy sokkal összetettebb kérdés.”
A sorozat folytatódott a nagykanizsai mesterkurzuson, majd megcsillant a lehetőség, hogy Ákos felvételizzen a budapesti Bartók Béla-gyakorlóiskolába.
Budapesti tanévkezdés
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakközépiskola (mely nevet 2014-től viseli) Magyarország legrégebbi középfokú zeneoktatási intézménye. A tanoda ismertetőjében olvassuk, hogy alapításának története a reformkorba nyúlik vissza. 1840-ben Mátray Gábor igazgatásával alakult meg a Nemzeti Zenede, a Pest-Budai Hangász Egylet Énekesiskolájaként 75 növendékkel. Az alapításhoz szükséges összeg előteremtésében vezető szerepet játszott Liszt Ferenc, aki két nagy sikerű hangversenyt adott a Hangász Egylet javára. Tíz évvel később már kétszáz növendéke volt az intézménynek, és a korábbi ének, zeneszerzés és kórus szakok mellett megalakul a zongora, hegedű, gordonka, fuvola és klarinét tanszak is. 1867-ben Nemzeti Zenedére keresztelik az intézményt, és a Zeneakadémia 1875-ös megalakulásáig a magyar zeneoktatás legrangosabb otthona. Rövid időre állami kezelésbe kerül, majd ismét egyesületben működik. A gimnáziumi tagozat létrehozása Kresz Géza hegedűművész nevéhez fűződik, aki 1941-től veszi át az intézmény vezetését. 1948-ban állami rendelettel felszámolják, és Állami Konzervatóriumként folytatja tevékenységét. 1966-tól Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolaként működik, 1973-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola gyakorlóiskolája, új nevén Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakközépiskola. Jelenleg közel négyszáz hallgatója van huszonnégy tanszakon. Ákos meséli: „Augusztusban merült fel először, hogy mehetnék Budapestre. Jelentkeztem a pótfelvételire, ott meghallgattak, sikerült. Még nem nagyon gondolkodtam azon, hogy milyen lenne, ha ott tanulnék, úgy belesodródtam. Budapesten nehezebb, mint itthon, mert nagyok a távolságok, reggel korán kell bemennem az iskolába gyakorolni. Háromnegyed hatkor kelek, villamossal megyek, fél hétkor már ott kell lennem. Nyolctól vannak az órák, de a zongorához csak ilyen korán férek hozzá.” Néhány nap múlva ez már a múlté. Ákosnak saját zongorája lesz, amin a kollégiumban is gyakorolhat, „csak felteszem a fülhallgatót, és nem zavarok senkit”. Összegyűjtött pénzére is büszke, hisz azért megdolgozott, „lemuzsikálta”, de a támogatók nélkül álma nem sikerülhetne. Szinte alig meri sorolni segítőit, fél, hogy valaki kimarad, hisz azokat is említenie kellene, akik mellette állnak, elsősorban szülei, egykori diáktársai, akik nem irigykednek, hanem őszintén gratulálnak, „hisz sokan tehetségesek, vannak még rajtam kívül is jók, de örvendenek az én sikereimnek”. A dr. Bock Industries és a Bóbita Egyesület közösen meghirdetett ösztöndíja, a Pro Sanitate Alapítvány, a Zarah Moden és a New Fashion készruhagyár, a kézdivásárhelyi Rotary Klub, az RMDSZ, Molnár Levente és édesapja, dr. Molnár Csaba támogatása már az édesanya által összesített listán szerepel, köszönetet mond a család nevében mindannyiuknak.
Az úton végig kell menni
Ákos zongoraművész akar lenni, miközben már régóta az. Szereti Chopin, Liszt Ferenc, Haydn, Bach műveit, „és még sok másik szerzőét, mert nagyon szépeket alkottak”. Liszt Ferenc XV. magyar rapszódiájával nehezen küzdött meg, „talán még nem nekem való, fizikailag is nehéz. Muszáj tornászni és jól táplálkozni. Eddig lovagoltam, erre itt nincs lehetőségem, de heti öt tornaóra van, és ez jó. Eszem is eleget, bár a házi ízek nagyon hiányoznak.”
Napi négy óra gyakorlás, „de az ennél több a jó”, hét végén egy kis pihenés, esetleg filmnézés a barátokkal, egy kis angol tanulás, és hétfőn reggel újból csörög az óra. Ákos hazagondol, szüleire, testvéreire, egykori tanáraira, barátaira. Kézdiszentlélektől nyolcszáz kilométerre egyetlen célja, hogy zongoraművész legyen. De tudja, az oda vezető út nem könnyű, „az úton végig kell menni”: négy év zenei előkészítő középiskola után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen kívánja folytatni tanulmányait, el szeretné játszani a világ zongorairodalmának legfontosabb darabjait, és a sok száz többit, és gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni...
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. november 8.
Kocsis Zoltán
Hatvannégy éves korában, november 6-án, vasárnap délután elhunyt Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója, kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karmester – közölte a zenekar.
„A Nemzeti Filharmonikusok mély gyásszal tudatják, hogy Kocsis Zoltán hosszú, méltósággal viselt betegsége után ma délután meghalt. A halála utáni űr felmérhetetlen.” Temetéséről később intézkednek – olvasható közleményükben.
A kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karmester, érdemes és kiváló művész halálának híréről Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter is beszámolt a Facebookon.
Október közepén arról szóltak a hírek, hogy a 2012-ben aortaműtéten átesett Kocsis Zoltán számára több hónapos pihenőt írtak elő az orvosok, emiatt külföldi és hazai koncertjei többségét is lemondták.
Méltatói egyöntetűen vallják: univerzális zseni volt, a földöntúli tehetség megtestesülése. Pilinszky János – akivel a harmincegy évnyi korkülönbség ellenére közeli barátságban állt – Mozarthoz, Dosztojevszkijhez és József Attilához hasonlította egy beszélgetésben.
Kocsis mindent tudott a zenéről, mégpedig a tudás legtágabb értelmében: nemcsak elképesztő memóriája segítette, nemcsak a legutolsó hegedűpultban megszólaló negyedhang elcsúszást meghalló borotvaéles hallása támogatta, hanem egyedülálló intellektusa is – írta róla a Zeneakadémia rektora.
Nyugati Jelen (Arad)

2016. november 12.
Győzelem a felejtés felett
„Csak annak a nemzetnek van jövője, amely felismeri és méltó módon megbecsüli a feláldozott élet értékét” − fogalmazott Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete pénteken Csíkszeredában, a világháborús emlékmű megáldásának ünnepén.
Ünnepélyes keretek között áldották meg az első és második világháborúban elesett csíkszeredai hősöknek állított jelképes síremléket pénteken a Millenniumi és Szent Kereszt templomok közötti téren. Számos érdeklődő gyűlt össze az emlékmű körül.
Elsőként Darvas-Kozma József, a Szent Kereszt egyházközösség plébánosa szólt az összegyűltekhez, emlékeztetve őket, hogy Majláth Gusztáv Károly püspök még az első világháború idején kiadta a rendeletet, hogy minden egyházközség jegyezze fel hősi halottainak neveit.
Csíkszeredában azonban 1916. szeptemberében a román megszállás során felperzselték a fél várost, többek között a kántori és harangozói lakot, illetve a plébániát. Emiatt is nehéz volt összegyűjteni azoknak a nevét, akik elestek az első világháborúban − jegyezte meg. Hangsúlyozta, ahogyan a csíkszeredai első világháborús hősök neveit, úgy a második világháborúban elesettekét sem őrizték mindeddig emlékművek, emiatt érezték kötelességüknek, hogy ilyen módon róják le kegyeletüket a hősök előtt. A munkálat kezdeményezője beszámolt az avatást megelőző zarándoklatokról, gyűjtőmunkáról, és köszönetet mondott a kapott segítségekért, az elvégzett munkáért.
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere beszédében rámutatott, „Csíkország már csak olyan, hogy a nagy eseményeinek nehezen szüli meg emlékműveit”. Erre két korábbi példát is ismertetett: az 1849-es Nyergestetői csata emlékművét 1897-ben állították fel, illetve szintén a tizenkilencedik század végén döntöttek arról, hogy emléket állítanak az 1764-ben történt madéfalvi mészárlásban életüket vesztett székelyeknek − ezt 1905-ben áldották meg. Ehhez hasonlóan a világháborús hősök emlékhelyének kialakítására is mintegy száz esztendőt kellett várni.
A városvezető kiemelte Darvas-Kozma József elengedhetetlen szerepét az emlékműállításban, amely most már arra figyelmeztet mindenkit, hogy a múltunkról beszélni kell. Végezetül azt tanácsolta, hogy ahogyan elődeink hittek és imádkoztak azért, hogy sorsuk jobbra forduljon, úgy napjaink emberének is hinnie és imádkoznia, hogy a sorsunk jobbra fordulhasson.

„Történelmünk során az első és második világháború a 20. századot a legvészterhesebb századdá tette számunkra. A történészek becslése szerint a huszadik századi magyar népesség 10 százaléka veszett oda” − hangzott el Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövetének beszédében. Meglátása szerint csak annak a nemzetnek van jövője, amely felismeri, és méltó módon megbecsüli a feláldozott élet értékét. A felejtés, a történelemmel való nem foglalkozás az önmagunk ellen való vétség, de ahol az emberek összefognak és emlékeiket óvják, ott az élet győz a felejtés felett − nyomatékosított.
Történelmünk során az első és második világháború a 20. századot a legvészterhesebb századdá tette számunkra. A történészek becslése szerint a huszadik századi magyar népesség 10 százaléka veszett oda” − hangzott el Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövetének beszédében. Meglátása szerint csak annak a nemzetnek van jövője, amely felismeri, és méltó módon megbecsüli a feláldozott élet értékét. A felejtés, a történelemmel való nem foglalkozás az önmagunk ellen való vétség, de ahol az emberek összefognak és emlékeiket óvják, ott az élet győz a felejtés felett − nyomatékosított.
Felszólalt az ünnepségen Korodi Attila parlamenti képviselő is. Mint elmondta, a megáldásra kerülő emlékhely a mai hősök munkája révén készült el, ahol 105 valamikori csíkszeredai hősiessége előtt lehet fejet hajtani. Csodálatosnak nevezte a napot, nemcsak amiatt, hogy emlékhelyet áldottak meg, hanem mert nem sokkal előtte négy erdélyi önkormányzati vezetőnek adta át a Külhoni Magyarság Díjat Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese.
Végül Tamás József püspök, a szülőföld védelmében hősi halált halt elődök emléke előtt rámutatott, hogy „ezzel az emlékművel hosszú idő távlatából megpróbáltátok hazahozni őket, hogy legalább e szent helynél gyújthassatok gyertyát, mondhassatok el egy-egy imát érettük. Amikor megáldjuk ezt az emlékművet, értük szól az ima, s hogy Isten őrizze meg a békét, óvjon meg minden háborúskodástól”.
A fohász elhangzása utána a püspök megáldotta az emlékművet, a jelenlevők pedig elhelyezték előtte a kegyelet koszorúit.
Az ünnepet az egyházközösség Gaudete kórusának énekei, diákok szavalata és éneke, illetve a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene tanszéke tanárának és diákjának muzsikája tette még meghittebbé.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

2017. január 19.
Hajszálgyökereink mentén
Több mint egy évtizede annak, hogy az akkor még nyomtatott hetilapként létező Erdélyi Riport Etnosz címmel időszaki melléklettel is rendelkezett. A század első éveiben a riporter sorra járta a Romániában élő nem magyar kisebbségeket a szatmári sváboktól a Konstanca megyei arománokig, a deltai lipovánoktól a bánsági szerbekig, előcsalva az egységes nemzetállam egyszínű ideológiai elkendőzője alól az ugyancsak tiri-tarka, élő etnikai szőttes küszködő darabjait.
A pozitív fogadtatáson felbuzdulva a sorozatot két kötetbe szerkesztve, A Klisszúra titkai – Zárványok és szórványok a Partiumtól Dobrudzsáig (2006) és A nemlétezők lázadása (2009) címmel könyvformában is kiadták. A tízes évek elején a riportutak kacskaringói elsősorban a román többségű vidékek magyar településszigeteihez vezettek. A riportok könyv formájában két kötetre osztva jelentek meg: a Zárványok és szórványok III. köteteként: Csodaváróktól, csodateremtőkig (2011) és a Váradhegyalja – Egy világ a város körül (2014) címmel.
A legújabb kötet, immár az ötödik válogatás – Besztercétől a Bánságig (2016) – újrajárja a magyar szórványvidék egy részét, számba veszi és rögzíti a 2011–13 közötti szívszorító, de nem reménytelen szórványállapotokat.
Szimbolikus helyről, a Beszterce megyei zsákfaluból, Cegőtelkéről – László herceg híres kerlési csatája színhelye közeléből, onnan ahol a későbbi szent királyunk megmenti a pogány karmaiból a magyar lányt – indulva ereszkedik le Máramaroson át a Partiumba, innen pedig Arad-hegyalján át Végvárig, a Bánság temesi részének déli pereméig.
A kötet betekintést kínál a hagyományokban gazdag, ám rohamosan fogyatkozó máramarosszigeti magyarság mindennapjaiba; s a jó negyedszázada a névtelenségből hirtelen a világsajtó címoldalaira robbant kis tövisháti falu, Szilágymenyő küzdelmébe, amely a környező magyar településekkel való összefogásban képzeli el fejlődését és képesnek tartja magát kinőni a „csak idillikus természet-közeli menedék” állapotából.
Szerét ejthetjük az egykoron virágzó fazekassággal rendelkező Sebes-Körös menti, a ma is életerős partiumi magyar végvár, Rév megismerésének, ahol a politikum és az egyház összefogása határozza meg nemcsak a lassan, de fogyatkozó magyar közösség, hanem az egész többnemzetiségű település fejlődését. Várad felé lecsorogva a folyón két apró település sajátosságaival kínál meg a szerző: Pósalakéval, ahol „bármi is történjék, az mind az egyházhoz, személyesen a tiszteletes úrhoz köthető” és Fugyiéval, ahol aszfaltról kőre vált az út ugyan, de történelmi országútja elér 1236-ig.
A riporterrel újra felkeressük szülőhelyét, a magyar végnapjait élő Pankotát, ahol megszűnt létezni a művelődési ház és ahol kultúrára nemigen telik a közpénzből. „A megye legszebb barokk kastélya termeiben valamikor, a művészet- és irodalompártoló Dietrich József báró és utódja idejében előkelő társaságok vendégeskedtek. Szalonjaiban Liszt Ferenc koncertezett, Jókai Mór tette tiszteletét, de ma már a hazajáró lelkek sem járnak oda kísérteni… A kapuja zárva, jó néhány ablaka betörve, még a hatalmas kovácsoltvas ajtók – a fémművesség remekei – egyike-másikának lába kelt” – szomorkodik Pettenkofer Péter a városka mindentudó lokálpatriótája.
Házalásunk új állomása az a Gyorok, ahol 2013-ban csak öt gyereket írattak be magyar oktatásra. „Négyen közülük vegyes házasságból származnak, előbb meg kell tanítanom őket a legelemibb anyanyelvi ismeretekre, hiszen otthon csak románul beszélnek” – panaszkodik a tanítónő. A riporter keserűen konstatálja, hogy: „A Fehér Köröstől a Marosig húzódó vidék Árpádkori alapítású településein egyetlen magyar anyától és apától származó gyermek tanulja anyanyelvén a betűvetést…”
Tanúi lehetünk, hogy a Simonyifalvát, Bélzerindet és Vadászt is magába foglaló Tőzmiske valóban élni akaró, fejlődő község, s végül eljutunk az alig 200 éves múltra visszatekintő telepes faluba, a temesi Végvárra, ahol ma is olyan összetartó, szervezett közösség él, hogy bármelyik magyar többségű település számára is példaképül szolgálhatna.
A kötet riportjaiban a szerző választékos magyar nyelven tájakat rajzol meg, azonban a történetek igazi főszereplői nem a tájak, nem a műemlékek, hanem a magyarságukat ott megélő emberi közösségek és az azokat összetartó, a riportokban megszólaló hétköznapi hősök, lokálpatrióták, tisztségviselők, azok az 1990 után kibontakozó kisebbségi önépítés élharcosai, akik munkálkodása nyomán bizonyosan megállapítható, hogy e települések közösségei nem csupán magyar múlttal, hanem jelennel, s minden lélekszámbeli fogyatkozás ellenére jövővel is rendelkeznek.
o0o
Az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete 2017. január 25-én, szerdán 17 órakor a Jelen Ház nagytermében A számontartott nemzet címmel könyvbemutatóval egybekötött irodalmi estet rendez.
Szilágyi Aladár két újabb riportkötetét: A számontartott ország –Kényszerek és lehetőségek a magyar történelemben; és az Etnosz sorozat új válogatását: Besztercétől a Bánságig Réhon József nyugalmazott tanár mutatja be, majd Szűcs László, a Várad irodalmi-művészeti folyóirat főszerkesztője beszélget a szerzővel.
Az est házigazdája: Murvai Miklós.

2017. január 23.
Értékteremtő munkájukat ismerték el az Udvarhelyszék Kultúrájáért-díjjal
A magyar kultúra napja rendezvénysorozat díjátadó gálával zárult vasárnap este Székelyudvarhelyen, amelyen az Udvarhelyszék Kultúrájáért-életműdíjat Pávai István székelyudvarhelyi születésű, jelenleg Budapesten élő népzenekutató vehette át, ugyanakkor elismerték az Udvarhelyi Fiatal Fórum, Zsidó Zsuzsanna rugonfalvi óvónő, valamint a Szentegyházi Hagyományos Huszáregyesületet értékteremtő tevékenységét is.
Ünnepélyesen, de szomorú hangulatban kezdődött vasárnap este az Udvarhelyszék Kultúrájáért-díjak átadása: a veronai tragédia áldozatainak adózott egy perc néma csenddel a közönség a székelyudvarhelyi Művelődési Házban.
Az Udvarhelyszék Kultúrájáért-díjat minden évben olyan személyek, szervezetek, egyesületek kapják, akik, illetve amelyek a közösségért, a magyar kultúráért tevékenykednek. A díjazottak munkásságát a Székelyföldi Stúdió által készített kisfilmek ismertették a jelenlévőkkel.
Az Udvarhelyszék Kultúrájáért Egyesület Életműdíját ez alkalommal a székelyudvarhelyi születésű, Székelykeresztúron nevelkedett, jelenleg Budapesten élő, szelíd és alázatos személyként jellemzett Pávai István népzenekutatónak ítélték oda. Fiatalabb korában a Hargita Megyei Népi Alkotások Házának volt a zenei irányítója, a csíkszeredai Művészeti Népiskola tanára, a marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes művészeti titkára. Még Budapestre költözése előtt a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttesnél tevékenykedett szakmai tanácsadóként, később zenei szerkesztő, majd a kulturális műsorok osztályvezetője volt a Marosvásárhelyi Rádiónál. Jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Zenetudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzenei Tanszékének docense, a Hagyományok Háza keretében működő Folklórdokumentációs Könyvtár és Archívum vezetője.
A kiforrott, erős közösségként jellemzett Udvarhelyi Fiatal Fórum érdemelte ki idén az Udvarhelyszék Kultúrájáért Közösségi díjat, hiszen fennállása óta a diáknapok, a gólyabálok, a jégkarnevál mellett számos olyan kulturális programot szervezett, amellyel bizonyította, hogy képes az értékteremtésre. A díjat Vass Orsolya, az UFF vezetője vette át.
A rugonfalvi óvónőnek, Zsidó Zsuzsannának ítélték oda ezúttal az Értékteremtő díjat. A méltatás szerint a Vadrózsák Színjátszó Csoport vezetője „játszva teremt értékeket”, hiszen évek óta a közösség felnőtt tagjainak színpadi „edzője” és összekovácsolója.
„Mindenki ismeri Mihály József huszárkapitány vitathatatlan érdemeit” – hangzott a méltatás az Értékmentő díj átadásakor annak a személyiségnek, aki létrehozta és mai napig fenntartja a Szentegyházi Hagyományos Huszáregyesületet és ezáltal megéli a hagyományokat. Az est meglepetésvendégeként a huszárok teljes díszben, énekszóval vonultak végig a termen a színpadig, ahol köszöntötték könnyekig meghatódott kapitányukat. A huszáregyesület előadását a Cickom Énekegyüttes csengő hangon előadott sóvidéki népdalai követték.
Ferenczi Attila az irodalom rovatban Szini Lajos, Laji bá'-val való első „találkozásáról”, és a munkája, a Nyüszkölés a feredőn s a nagy viz martyán című könyv színpadra viteléről ír. Továbbá Szini Lajos írásainak nyelvezetére is kitér, kritizálóit, elmarasztalóit is idézi. Részleteket is közöl a folyóirat Szini Lajos írásaiból.
Portik Gabriella tanulmányában rávilágít, hogy migrációról nem csak ma beszélhetünk. Az 1941-44 közötti időszak elvándorlását, kitelepítését kíséri nyomon. Az önszántukból vagy kényszerülve kérdést járja körül a Börvelyi, Székelytelep kapcsán.
Nagy József a lapszámban az I. Világháború hadi eseményei a Békás- és a Tölgyesi szorosokban címmel közöl tanulmányt. A főszerkesztő felhívta a diákok figyelmét, csak olyan szakot válasszanak, amit szeretnek, továbbá felkérte, az itthon maradásnak egy erős szála lehet az, hogy az egyetemi évek alatt folyamatosan kapcsolatba legyenek az itthoniakkal, az otthon történéseivel. Bátorította a középiskolásokat, hogy írjanak, vegyék fel a kapcsolatot a szerkesztőkkel.
A Gyergyói Szemlét igyekeznek minden egyes településen bemutatni a szerkesztők, Kilyénfalván, Szentmiklóson, Szárhegyen már ismertették a folyóiratot. Január 25-én, szerdán 18 órától Gyergyóremetén a Községház Tanácstermében, 26-án, csütörtökön 18 órától Gyergyóalfaluban a Petőfi Sándor Művelődési Házban és 31-én, kedden 18 órától Gyergyószentmiklóson a Városi Könyvtárban mutatják be a folyóiratot, melyet az érdeklődők ingyenesen megkaphatnak.
Dósa Ildikó

Emberi létünkkel egyenértékű az erdélyi magyar kortárs kultúra
Ötödik alkalommal adta át az RMDSZ az Erdélyi Kortárs Magyar Kultúráért Díjat
Kolozsváron a sétatéri Kaszinó épületében immár ötödik alkalommal került sor vasárnap az Erdélyi Kortárs Magyar Kultúráért ünnepélyes díjátadójára. A magyar kultúra napja alkalmából a Romániai Magyar Demokrata Szövetség olyan művészeket szokott méltatni több művészeti kategóriában, akik munkásságukkal illetve alkotásaikkal kiemelt módon hozzájárulnak az erdélyi magyar kultúra megismertetéséhez és átörökítéséhez. Idén irodalom kategóriában Márton Evelin írónő, képzőművészeti tevékenységéért Berszán Zsolt, az előadóművészet terén pedig Csíky Boldizsár Tamás zongoraművész vehette át a díjat Hegedüs Csillától, a szövetség kultúráért felelős ügyvezető alelnökétől. Az a nép él és marad meg, amely alkot és képes újat teremteni; erdélyi identitásunk alapja a kultúra, amely elválaszt, de ugyanakkor összeköt – fogalmazott megnyitó beszédében Hegedüs Csilla. Az ünnepséget Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongorista Kolozsvár-film című szerzői és előadóestje zárta.
Ünnepi beszédében Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke rámutatott annak fontosságára, hogy az erdélyi magyar emberek megtanulják észrevenni a körülöttük levő és napról napra megteremtődő világot, és emellett odafigyeljenek azokra is, akiknek ez köszönhető. „Ma tisztelettel adózunk mindazoknak, akik a múltban értékeket teremtettek, azoknak, akik a mai napig éltetik hagyományainkat. Ez erdélyi magyar identitásunk egyik legfontosabb alapja. De ha a világunk itt megállna, ha nem tudunk újabb és újabb értéket teremteni, akkor nincs jövőnk Erdélyben, csak múltunk. A kultúra nem múzeum, hanem eleven szövet. Ha nem bővül, nem gazdagodik, akkor elpusztul.” Hangsúlyozta azt is, hogy egyetlen közösség semfosztható meg kultúrájától, hiszen az folyamatosan reflektál a társadalomra, görbe tükröt állít elé, és akkor, amikor az eltévedni készül, visszatereli a helyes útra. A kultúra a legerősebb fegyverünk, a legnehezebb időkben pedig az erdélyi társadalom szócsöve: „A kultúra a társadalom legharsányabb bírája, nekünk, politikusoknak pedig a legkeményebb kritikusunk, és ez így van rendjén. A művészet egy állandó zsűri az erdélyi magyar közösség életében.”
Hegedüs Csilla úgy fogalmazott, hogy közösségünk számára az erdélyi magyar kortárs kultúra egyenértékű az emberi léttel: „Ez a garanciája annak, hogy itthon, Erdélyben tudunk újat teremteni. Ez identitásunk alapja, amely elválaszt, de ugyanakkor összeköt, ahogy évszázadokon át tette a világgal. Mert az a nép, amely képes újat teremteni, él és megmarad.” Kiemelte: egy közösség akkor, amikor kiosztja díjait, olyan művészek munkáját segíti, akik valóban maradandót tudnak alkotni. A díjkiosztás ugyanakkor elismerés, továbbá olyan „megújuló, élni akaró, alkotó, értéket teremtő közösség képét vetítik elénk, ahol vannak művészek, akik a szabadság érzetét adják, akik rádöbbentenek arra, hogy a világunk más, mint ahogy azt mi nap mint nap látjuk magunk körül. Több és szabadabb annál” – mondta értékelő beszédében.
Hegedüs Csilla szerint a kortárs művészek gyakran – az egyénnel ellentétben – eltérő módon látják a világot, és rádöbbentenek kicsinységünkre, de nagyságunkra is: „Nekünk, politikusoknak gyakran a leegyszerűsített, kézzelfogható valóságok kellenek. Ezért meg kell hallanunk azoknak a szavát, akik alkotnak, és oda kell figyelnünk rá akkor is, amikor görbe tükröt tartanak elénk. Az a dolgunk, hogy támogassuk őket, mert ők azok, akik az értékeket megteremtik. Nekünk, a mának, és gyermekeinknek, a holnapnak. Azokat az értékeket, amelyeket nem vehet már el tőlünk senki.”
Összegzésként kiemelte: azok, akik alkotnak, napról napra újra megteremtik az erdélyi magyar identitást, újragondolják, újraértelmezik azt. Mindezt pedig úgy teszik, hogy újabb és újabb ablakokat nyitnak a világra – nem elszigetelnek, hanem megmutatják a világnak, hogy egy szabad, értékeket teremtő közösség az erdélyi magyar közösség: „a mai díjazottjaink miatt bízunk magunkban, bízunk Erdélyben, abban a bölcsőben, ahol mai napig értékeket teremtünk.” Az alábbiakban közöljük az ünnepségen elhangzott laudációkat. A díjazottakat méltatta: Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök, Széplaky Gerda esztéta, Vida Gábor író
Itthon gyümölcsöztetni az itthon tanultakat
Csíky Boldizsár Tamás méltatása
Nemcsak emlékezünk, hanem lényegében számbavétel is történik ezen a napon: ismerjük-e azokat a művészeket és tudósokat, a reáliák művelését is magas szinten folytató szakembereket, akik ezen a kultúrán nőttek föl, és az egyetemes kultúra asztalára elhelyezték a magukból kipréselt szellemi értéket.
Talán ezek a január 22-i megállások segítenek abban, hogy felhívják értékeinkre a figyelmünket. Nemcsak arra, amit sikerült megőrizni évszázadok, évezredek alatt, ápolni és gazdagítani, hanem amit tovább is kell adni az utánunk jövőknek. Bizonyára a jelölő bizottságnak nem volt könnyű dolga megtalálni azokat a személyeket, akik különböző területeken, magas művészi szinten folytatják tevékenységüket itt Erdélyben, ahol nem mindig optimálisak a lehetőségek szellemi kincseink felszínre hozásában.
Megvallom, meglepődtem, amikor Csíky Boldizsár megkért, hogy a díj átadásakor mondandó laudációt elvállalnám-e. Elég régóta ismerjük egymást, szeretek hangversenyre járni, muzsikát hallgatni, sokszor adódott alkalom csendes baráti beszélgetésekre és úgy éreztem, hogy nem én vagyok a megfelelő személy, aki fel tudná sorolni érdemeit, méltó módon méltatni tevékenységét, életművét. De mindezek ellenére igent mondtam és megtiszteltetésnek vettem.
Ifj. Csíky Boldizsár már születésétől kezdve életpályája meghatározója volt. Édesapja kiváló jelenkori magyar zeneszerző Marosvásárhelyen, aki művészeti titkára, majd később igazgatója volt a filharmóniának. Édesanyja hosszú ideig a marosvásárhelyi színház ünnepelt művésznője. Apai nagyapja nagy műveltségű lelkésze volt a marosvásárhelyi vártemplomnak. Felmenői példája nagyban hozzájárult életfilozófiájának, munkamoráljának kialakulásában, ahhoz, hogy örökölt tehetségét magára kötelezőnek érezte és kitartó szorgalommal fejlesztette. Életfelfogásának fontos része, hogy amit itthon tanult, azt gyümölcsöztesse is itthon. Vallotta is, hogy ahol megengedte Isten, hogy a világot meglássa, azt a helyet és azt a kiszabott időt meg kell tölteni tartalmas élettel. Ez a belső meggyőződés adott erőt, hogy a csábításoknak ellent tudjon állni. Ifj. Csíky Boldizsár értelmezésében ez azt is jelenti, hogy a számára meghatározott, valamint saját erejéből elért területeken a legmagasabb célokért és eredményekért dolgozzék.
Különleges zenei tehetségére már kora gyermekkorától kezdve felfigyeltek. A Marosvásárhelyi Művészeti Líceumban Szőnyi Mártánál és Ávéd Silló Évánál tanult, majd a Kolozsvári Zeneakadémián folytatta tanulmányait Ileana Prada és Dana Borşan művésztanárnőknél, zeneszerzést Hans Peter Türk professzornál tanult. 1991-ben mesterkurzuson vett részt Jandó Jenőnél a Budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián. 1992-ben Lübeckbe kapott ösztöndíjat Lev Naumov osztályába. 1993–1997 között Walter Kraft müncheni mesterkurzusain vesz részt. Egyetemistaként öt hazai előadói versenyt nyer meg. 2000-ben számtalan hangverseny után (átlagosan évi 40 koncert) a Münchener Musikseminar állandó szólistájának fogadja. Előadóművészi pályája során eddig több mint 800 koncertet tartott itthon, valamint Ausztria, Anglia, Bulgária, Svájc, Németország, Olaszország, Ukrajna, Magyarország, Csehország, Egyesült Államok és Japán jelentős zenei központjaiban. Jelenleg a Kolozsvári Zeneakadémia egyetemi tanára, a zongora tanszék professzora. Koncertezett a bukaresti Atheneum valamint a palota nagytermében, hazánk valamennyi filharmónia zenekarában Jászvásártól Aradig, Kolozsvártól Marosvásárhelyig. Koncertezett a Moszkvai Zeneakadémián, Münchenben, Düsseldorfba, Európa fontosabb zenei központjaiban: Bécs, Budapest, Róma, Velence, Párizs.
Csíky Boldizsár koncertrepertoárja széles ívben öleli fel a zongorairodalom reprezentatív alkotásait a barokk stílusidőszaktól kezdődően egészen a kortárs zenéig.
[Interneten nem közlik az egész cikket]

2017. február 3.
Elhunyt Kosztándi Jenő
Egy művésszel, egy nagyszerű emberrel lettünk szegényebbek
Tegnap futótűzként terjedt a szomorú hír a világhálón: szerda este, életének 87. évében hirtelen elhunyt Kosztándi Jenő kézdivásárhelyi festőművész. A céhes városbeliek egy nagyszerű emberrel és művésszel lettek szegényebbek.
Kosztándi Jenő 1930. május 26-án született Kézdivásárhelyen. Gyerekkora első éveit Brassóban, majd Hosszúfaluban töltötte, ahol egy pilótával, valamint a vonatállomás főkönyvelőjével laktak egy bérházban, így korán repülőre, illetve gőzösre ülhetett. „Ezek hatására repülőket és vonatokat kezdtem rajzolni. Innen már nem volt visszaút, eldőlt, rajzolni fogok”, nyilatkozta tavaly utolsó, lapunknak adott interjújában. Középiskolai tanulmányait a kézdivásárhelyi római katolikus gimnáziumban kezdte el, majd Sepsiszentgyörgyön fejezte be a II. világháború végén.
Ezt követően a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola festészet szakára nyert felvételt. Itt Miklóssy Gábor volt a professzora, akinek gyerekkorában mindkét lába lebénult, emiatt igencsak szigorú lett felnőtt korára. „De Miklóssy szeretett, és a lába nyomát is áldom, hiszen amikor az államvizsgán szemtelenkedés miatt elbuktam marxizmusból, Bukarestig ment, hogy megkapjam az átmenőt”, emlékezett vissza Jenő bácsi. 1953-ban diplomázott, és tagja lett a Romániai Képzőművészek Szövetségének.
Hazatérése után előbb rajzot tanított a líceumi román osztályokban, majd 1971-ben a kézdivásárhelyi Elméleti Líceum keretében létrehozott képzőművészeti tagozatot szervezte, ahol 1990-es nyugdíjazásáig tanított. „Számomra öröm volt ott lenni. Amíg a diákok rajzoltak, Liszt Ferenc II. Magyar rapszódiája szólt. 39 évig tanítottam, és 19, egyetemet végzett növendékem van, közülük kiemelném Szabó Tündét, Vargha Mihályt, Uszkai Erzsébetet, Jakabos Imolát és Szőcs Ágnest”, sorolta büszkén.
Festőművészként az egyetem elvégzése után is folyamatosan fejlesztette magát. „A diplomázás után sokat olvastam, tanulmányoztam, kísérleteztem, fejlesztettem magamat, hiszen Mattis-Teutsch János festőművész mondta: »Jenő, szeretem, amit csinálsz, de nem lefesteni, hanem megfesteni kell a képet. Nyújtsd ki a kezed, s a világ belejön.« A dolgok mélységét, a mondanivaló tisztaságát, annak képbe való ültetését mind meg kellett tanulnom”, vallotta a mester. Képeivel rengeteg rangos kiállításon vett részt, de soha nem ült a babérjain, „komolyabban dolgozom, mint 10 évvel ezelőtt”, vallotta lapunknak ottjártunkkor.
Jenő bácsi azon művészek közé tartozott, akit életében is megbecsültek. 2015-ben, a magyar kultúra napján feleségével együtt Háromszék Kultúrájáért-életműdíjjal tüntették ki a helyi kultúra terén kifejtett több évtizedes, kiemelkedő tevékenysége elismeréseként. „A gyermekkori elfogultságomat félretéve, a kortárs művészettörténész nagyítóján át is látszik, hogy a Kosztándi házaspár művészete nemcsak háromszéki, erdélyi, hanem európai mércével is mérhető, mert mélyen gyökerező, hiteles mondanivalójú” – hangzott el Vargha Mihály, az egykori diák, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatójának laudációjában.
Tavaly márciusban nemzeti ünnepünk alkalmából Áder János köztársasági elnök Magyar Arany Érdemkereszttel tüntette ki a házaspárt a magyar közösségért kifejtett munkásságuk elismeréseként. „Pályája az erdélyi képzőművészet kivonata is. (…) Feleségével együtt Kézdivásárhelyen felnevelt egy műértő közönséget”, állt a méltatásban. „Kimondhatatlan érzés, nagy boldogság számomra ez a kitüntetés, olyan, mint amikor a kisgyerek várja a karácsonyfát”, nyilatkozta akkor lapunknak Jenő bácsi.
2010-ben Hegedűs Ferenc vállalkozó megnyitotta a Kosztándi Galériát. A művészpár a városnak adományozta életművét, így páratlan kincs került a közösség birtokába. „Mély fájdalommal búcsúzom Jenő bácsitól, hiszen nagyon jó barátságban voltunk, óriási űrt hagyott maga után”, osztotta meg lapunkkal a mecénás.
Barátai, tisztelői február 4-én, szombaton 14 órakor a régi református temető ravatalozójában vehetnek búcsút Jenő bácsitól.
(daczó)
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2017. február 17.
„Nem voltam csodagyerek”
Demény Balázs 1989-ben született Kolozsváron. Tanulmányait szülővárosában kezdte, 2004-től pedig a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban Eckhardt Gábor tanítványa volt. 2009-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, Erasmus-ösztöndíjjal pedig a berlini Hochschule für Musikban is tanult. Később párhuzamosan végezte a budapesti és a berlini egyetemek zongora-mesterszakát.
Demény Balázs rangos koncerttermek és fesztiválok meghívottja és számos nemzetközi verseny díjazottja volt már. A múlt csütörtöki szimfonikus hangversenyen a váradi közönség vastapssal fogadta, és búcsúztatta a zongoraművészt, és amint megtudtuk tőle, ő maga is szeret „hazajárni” Váradra koncertezni. A hangverseny előtt beszélgettünk vele életéről és szerelméről, a zenéről.
Koncertezik, versenyzik, tanít
Demény zenész családba született: édesapja zeneszerző, nagyanyja pedig népdalgyűjtő volt, aki Kodály Zoltánnal is dolgozott. Elmondása szerint nem volt rajta szülői nyomás, természetesen őt is irányítgatták tanulmányai megkezdésekor, mert – ahogy fogalmazott – nem volt „csodagyerek”. Úgy emlékszik, kamasz korában, 12–13 évesen döntötte el, hogy zenével szeretne foglalkozni hivatásszerűen. Bevallása szerint az ő életében a mai napig is vannak hullámvölgyek, kételyek szakmaválasztásával kapcsolatban, de ezeket az előadó a művészet természetes velejárójának tartja.
Elmondása szerint a művészszakmában teljesen normális, hogy az ember olyan mentorokat keres, akiktől a legtöbbet tanulhat, így került ő Berlinbe. Természetesen Budapesten és Kolozsváron is egy életre meghatározó zenei útravalót kapott. Demény Balázs minden évben szívesen hazajár, mint mondta, Váradon már sokadik alkalommal koncertezett múlt héten, Szebenben három héttel ezelőtt játszott, de tavasszal tervez egy lemezbemutató koncertkörutat Erdélyben. Egyébként mindenhol szívesen játszik, Európa-szerte gyakran fellép különböző műsorokkal.
Demény Balázs a koncertezés és versenyzés mellett a budapesti Zeneakadémián tanít is, egészen fiatalokkal is foglalkozott már, de most a doktorálás és témája, Veress Sándor, a kolozsvári zeneszerző, teljesen lekötik az idejét.
Nincs kedvenc közönsége
Demény Balázs szívesen játszik külföldön és otthoni közönség előtt egyaránt, de „kedvenc” közönsége nincsen, mint mondta, oda megy koncertezni, ahova hívják, ugyanakkor ő inkább az előadandó művekkel szeret foglalkozni. Természetesen nagyon szívesen játszott olyan külföldi, rangos eseményeken és helyszíneken, mint például a Gasteig München, a Budapesti Tavaszi Fesztivál, a Művészetek Palotája vagy a Berlini Filharmónia Nagyterme. Számára már önmagában élményt jelent egy ilyen helyen fellépni, „de ilyenkor is a mű a fontos, és nem a helyszín” – tette hozzá. Egyébként szerencsésnek tartja magát, novemberben például játszhatott Japánban az International Piano Concert Series-ben, ami az ország legrangosabb, fiatalokat bemutató sorozata, ahová a világ minden tájáról csupán négy zongoristát hívnak meg.
Kamarazenészként és szólistaként is szívesen játszik, legutóbb például Váradon Lászlóffy Zsolttal együtt tartottak egy Bartók–Mozart négykezes zongoraestet a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében a Mozart–Bartók-fesztivál keretében. Nem szereti szétválasztani a kamarazenét a szólózástól, számára egy zene létezik. Ebből következik, hogy a zenekari játékot is egyenrangú kamarazenének tartja.
Demény Balázst elmondása szerint a művek foglalkoztatják, és a horizontját is úgy próbálja tágítani 27 éves létére, hogy „minden beleférjen”: versenyezni szeretne, ameddig a korhatár megengedi, ugyanakkor érdekli a zenetudomány és a művészetek. Bár szerinte szubjektív szakma lévén megkérdőjelezhető a versenyek értéke, úgy gondolja, hogy egy versenyre való felkészülés művészi fejlődési lehetőségeket is magában hordoz.
A szív és a lélek összhangja
A zene miértjét pályára lépésétől kezdve próbálja magának megfogalmazni. A zenei gesztusok a legfontosobbak számára, ami – mint mondta – könnyen félreérthető szóhasználat, ugyanis nem a színpadi mozgásról van szó. Egy billentyűt akár egy kanállal is le lehet ütni, ez semmiféle előképzettséget nem igényel. De már mindenképpen nehezebb, komolyabb feladatot jelent két egymás utáni hang eljátszása. Természetesen nem azért, amiért fizikailag nagyobb erőfeszítés leütni két hangot, hanem azért, mert két hangot már csak eljátszani lehet: az első hanghoz képest rögtön létrejön egy viszonyítási pont és akarva-akaratlanul egyfajta viszonyrendszer jön létre. Ebben pedig számára az csodálatos, hogy amint megszületik a viszonyrendszer, úgy az ösztöneink és tudatunk működésbe lépnek, fontossági sorrendet állítanak fel, és kapcsolatokat teremtenek a hangok közötti űrben, miközben a szív és a lélek összhangban áll egymással. Ez az összhang határozza meg, hogy milyen lesz a két hang közti fizikai kapcsolat, ettől függ, hogy az előadás jó vagy rossz, hiteles, meggyőző vagy mű. Ennek a kutatását érzi Demény az előadó-művészet lényegének.
Kiss Erzsébet Janka
Reggeli Újság (Nagyvárad)

2017. február 23.
Friss népzenei kutatások és régi csángó családi fotók Kolozsváron
A budapesti Hagyományok Háza két új kiadványát és egy alakulóban levő néprajzi fotóadatbázist mutattak be szerdán egyetlen délutáni eseménybe sűrítve a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaságnál.
A Sóvidék népzenei kultúráját, illetve a mezőségi karácsonyi kántáló énekek örökségét teszi áttekinthetőbbé a két néprajzi kiadvány, a fotótár pedig, amely 2016 nyarán Moldvában és Orbaiszéken gyűjtött több mint 1500 privát fotóból áll, a csángók és a székelyek családi fotózási szokásait tárja fel.
Először Pávai István népzenekutató új kötetét, a Hagyományok Háza és a MTA BTK Zenetudományi Intézetének kiadásában megjelent A Sóvidék népzenéje című kiadványt ismertették. Almási István néprajzkutató nem tudott jelen lenni az eseményen, méltatását ezért Gergely Zoltán tolmácsolta.
Mint megtudtuk a kutatók számára rendkívül fontos összegzésről van szó, amely a budapesti és kolozsvári archívumokban megtalálható dallamokat rendszerezi, Zoltán Aladár és Szabó Csaba korondi, illetve siklódi gyűjtéseit, Szabó Piroska szovátai zenetanárnő lejegyzéseit, és Kacsó András táncmester alsósófalvi, valamint Katona Ádám korondi hangfelvételeit tartalmazza, emellett pedig a szerző, Pávai István saját gyűjtéseit.
A kötet mellé korszerű DVD jár a feldolgozott gyűjtések kereshető adatbázisával, amelyben szövegek, hang- és filmfelvételek, fotók, kottás lejegyzések is elérhetőek az archívumi adatokkal együtt, emellett pedig digitális formában a könyv teljes szövege. A DVD-n így megnézhetőek például a Martin György által némafilmre rögzített táncok, vagy Vikár Béla fonográf-felvételei.
A Sóvidék népzenei kultúráját több évtizede kutató Pávai István 1951-ben született Székelyudvarhelyen, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián védte meg Sóvidéki népzene című diplomadolgozatát. Jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának Zenetudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, a budapesti Hagyományok Házában működő Folklórdokumentációs Könyvtár és Archívum vezetője és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatója.
Pávai István elmondta, hogy a műdalokat sem zárta ki a kutatásból, mert meg kell mutatni a folklór változását is. A generációról generációra átadott műdalok között nagyon régi virágénekek is vannak, az egyik például a 18. századra datálható, szövegét ugyanis Verseghy Ferenc is felhasználta Krisztinka című dalában. A polgárosodás hatását is vizsgálta: a fürdőélet hatására Szovátán, Parajdon vagy Korondon cigány- és fúvószenekarok jelentek meg és befolyásolták a helyi zenei kultúrát.
Szintén a Hagyományok Háza gondozásában jelent meg Gergely Zoltán Mezőségi kántáló énekek című kötete. A kiadvány alapja a szerző Kolozsváron, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Hungarológiai Tanulmányok doktori iskolájában megvédett doktori dolgozata, amelyet Pozsony Ferenc néprajzkutató és Szenik Ilona népzenekutató irányított.
A könyvbemutatón Pozsony Ferenc elmondta, hogy a kutatás azért volt szerencsés, mert Gergely Zoltán, aki maga is mezőségi származású, a zenetudomány felől érkezett, így egyszerre tudott foglalkozni a dallamokkal és a szövegekkel is. A kutatás hiánypótló, mert az elmúlt fél évszázadban alig jelent meg publikáció a karácsonyi kántáló énekekről, a kommunizmus évei alatt a vallási konnotáció miatt, másrészt pedig azért, mert nagy részük műzenei eredetű, ezért a népzene-kutatókat kevésbé érdekelte a terület.
Gergely Zoltán egy ördöngösfüzesi és egy magyarszováti énekesasszony adatközléseire támaszkodott a kutatásban, azt is vizsgálta, hogy hogyan élnek ma ezek az énekek a mezőségiek életében, illetve hogyan hatott a zenei kultúrára a migráció vagy a neoprotestáns vallási mozgalmak megjelenése.
Online is elérhetőek a 20. század eleji csángó és székely családi fotók
A könyvbemutatók után röviden szó esett a Babeș-Bolyai Tudományegyetem néprajz szakos diákjainak nyári gyakorlatáról is, akik a Bethlen Gábor Alap támgatásával Moldvában és Orbaiszéken élő családok privát fotógyűjteményét digitalizálták. Több mint 1500 családi fotót gyűjtöttek és rendszereztek, ezek megtalálhatóak a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum internetes oldalán is.
Pozsony Ferenc elmondta, hogy a fényképezés a 19. század végén terjedt el Erdélyben, a 20. század első évtizedeiben pedig a polgárosultabb csángó családokban már készítenek, illetve műteremben készíttetnek fotókat, elsősorban jeles alkalmakkor, esküvő, temetés, egyházi ünnepek alkalmával. Ezekből néhányat nagy méretben kinyomtatva a helyszínen is megszemlélhetett a közönség.
Zs. E.
maszol.ro

2017. március 15.
Erdélyi írókat is díjaztak a magyar nemzeti ünnepen
Március tizenötödike alkalmából állami művészeti díjakat adtak át Budapesten.
József Attila-díjat vehetett át Molnár Vilmos író, a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat szerkesztője a Pesti Vigadóban kedden. Nem ő az egyetlen erdélyi származású szerző az idei József Attila-díjasok között: a Budapesten élő, de székelyudvarhelyi születésű Csender Leventét szintén a rangos állami irodalmi díjjal jutalmazták.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a díjátadón hangsúlyozta: a szabadság soha nincs ingyen, a szabadságért harcolni kell, és akik ma ezeket a kitüntetéseket kapják, azok képesek erre: szabadságban alkotni, másokat elvarázsolni a művészetükkel. Mint rámutatott: az, hogy milyen lesz egy ország, nagy mértékben a kultúrát művelő embereken múlik – tudósít az MTI.
A miniszter hozzátette, 1848 és a ma kérdései hasonlóak: hogyan őrizhetjük meg a hazát nyelvével, kultúrájával együtt, hogyan tudunk előrelépni mindahányan.
A válaszok megtalálásához nem elég a politika, az érvényes válaszok a kultúrában születnek – hangsúlyozta Balog Zoltán, aki Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkárral együtt adta át a Magyarország Babérkoszorúja, a Magyarország Kiváló és Érdemes Művésze díjakat, valamint a művészeti középdíjakat, a Balázs Béla-díjat, a Balogh Rudolf-díjat, a Jászai Mari-díjat, a József Attila-díjat, Blattner Géza-díjat, a Harangozó Gyula-díjat, a Martin György-díjat, az Erkel Ferenc-díjat, a Liszt Ferenc-díjat, a Ferenczy Noémi-díjat, a Munkácsy Mihály-díjat, a Márai Sándor-díjat, a Táncsics Mihály-díjat, valamint a Bánffy Miklós-díjat.
A kitüntettek között van Deák Kristóf, a frissen Oscar-díjat kapott Mindenki című rövidfilm rendezője is, aki Balázs Béla-díjban részesült.
foter.ro
Erdély.ma

Molnár Vilmos író a Krónikának a frissen kapott József Attila-díjról
József Attila-díjjal ismerték el Budapesten Molnár Vilmos csíkszeredai író, a Székelyföld folyóirat szerkesztője munkásságát. Molnár Vilmos a Krónika megkeresésére úgy fogalmazott, nagyon örül az elismerésnek, amely pozitív visszajelzés, mintegy megerősíti az alkotói szándékot.
József Attila-díjat adott át kedden Molnár Vilmos csíkszeredai írónak, a Székelyföld folyóirat szerkesztőjének Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Balog a Pesti Vigadóban a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából nyújtotta át a művészeti díjakat a magyar kultúra területén nyújtott kiemelkedő teljesítmények elismeréseként. Szintén József Attila-díjban részesült Csender Levente székelyudvarhelyi születésű, Magyarországon élő író.
Molnár Vilmos a Krónika megkeresésére úgy fogalmazott, nagyon örül az elismerésnek, amely pozitív visszajelzés, mintegy megerősíti az alkotói szándékot. „Természetesen nagyon örvendek a díjnak, ez azt is jelenti, hogy Budapesten is odafigyelnek a határon túli szerzőkre, irodalomra, ugyanakkor megtiszteltetés, hogy pont a március 15.-i nemzeti ünnep alkalmából tüntettek ki. Az író számára mindazonáltal az olvasói visszajelzések a legfontosabbak talán, mondhatom azt is: az olvasó mindenekfölött" – fogalmazott kérdésünkre Molnár Vilmos. Hozzátette, az igazi díj az író számára az, ha olvassák a műveit, ő pedig nem panaszkodhat, hiszen például Az ördög megint Csíkban című kötetéből is utánnyomás készült.
Molnár Vilmos 1962. március 31-én született Csíkszeredában, a Márton Áron gimnáziumban végezte az iskolát filológia-történelem szakon. A kilencvenes években irodalmi szerkesztője volt a Zabhegyező című romániai magyar ifjúsági havi folyóiratnak. 1997-es alapításától kezdve a Csíkszeredában megjelenő Székelyföld kulturális havi folyóirat szerkesztőjeként dolgozik. 1999-től tagja a Magyar Írószövetségnek, 2002-től alapító tagja az Erdélyi Magyar Írók Ligájának.
Elnyerte többek közt a Marosvásárhelyi Írói Egyesület díját, a Látó irodalmi folyóirat nívódíját két ízben is, a Tokaji Írótábor Kuratóriumának Díját, valamint a Márai Sándor-díjat. Kötetei: Levél Szingapúrból (novelláskötet, Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 1993.), Az értelmetlen csoda (novelláskötet, Pro-Print Kiadó, Csíkszereda, 1999.), Az olvasó fizetéséről ( novelláskötet, Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2000.), Postakocsi (versek, Erdélyi Híradó, Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy, Kolozsvár - Ráció Kiadó, Budapest, 2010), Az ördög megint Csíkban (novelláskötet, Bookart Kiadó, Csíkszereda, 2013).
A művészeti díjak keddi átadóján Balog Zoltán elmondta, 1848 márciusának napjaiban csak nagyon kevesen voltak, akik előre látták a harcot, a háborút, de a szabadságért harcolni kellett, és 1848-49 megmutatta, hogy a magyarok képesek harcolni a szabadságért. A miniszter kiemelte, 1848 legnagyobb eredménye, hogy a szabadságban újjászületett magyar nemzet nemcsak túlélte a harcot, hanem meg is erősödött benne, majd a kiegyezés józan és méltányos kompromisszumként megteremtette a nemzet fejlődésének kereteit. „A szabadság soha nincs ingyen, a szabadságért harcolni kell. Akik ma ezeket a kitüntetéseket kapják, azok képesek erre: szabadságban alkotni, másokat elvarázsolni a művészetükkel" – idézte Balogot az MTI. Mint rámutatott: az, hogy milyen lesz egy ország, nagy mértékben a kultúrát művelő embereken múlik.
Balog Zoltán kedden Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkárral együtt adta át a Magyarország Babérkoszorúja, a Magyarország Kiváló és Érdemes Művésze díjakat, valamint a művészeti középdíjakat, a Balázs Béla-díjat, a Balogh Rudolf-díjat, a Jászai Mari-díjat, a József Attila-díjat, Blattner Géza-díjat, a Harangozó Gyula-díjat, a Martin György-díjat, az Erkel Ferenc-díjat, a Liszt Ferenc-díjat, a Ferenczy Noémi-díjat, a Munkácsy Mihály-díjat, a Márai Sándor-díjat, a Táncsics Mihály-díjat, valamint a Bánffy Miklós-díjat.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

2017. április 4.
Bartók–Révai-ünnepség Nagyszentmiklóson
„A föld, amelyben születtél, legyen szent előtted”
Nagyszentmiklós két nagy szülöttje, Bartók Béla zeneszerző születésének 136. és Révai Miklós nyelvész halálának 210. évfordulójáról emlékezett meg április 2-án, vasárnap a helyi közösség. A Pro Bartók Társaság és a Révai Miklós Társaság közös rendezvénye a helyi Polgármesteri Hivatal támogatásával valósult meg. A Bartók–Révai-ünnepség csúcspontja Király Csaba Liszt-díjas zongoraművész koncertje volt, amelyen Bartók- és Liszt-művek virtuóz interpretációját tapsolhatta meg a zeneértő közönség.
A Bartók-mellszobornál megtartott hagyományos koszorúzási ünnepség résztvevőit Tamás Sándor, a Pro Bartók Társaság elnöke köszöntötte. „Révai Miklós nyelvész, a város másik nagy szülöttje 210 esztendővel ezelőtt hunyt el, és a Révai Miklós Társaság kérésére idén a szokásos időponthoz képest egy héttel később tartjuk mi is a megemlékezésünket” – mondta Tamás Sándor, aki röviden méltatta a 136. esztendővel ezelőtt született Bartók Béla zeneszerző életművének jelentőségét. A koszorúzási ünnepségen részt vett Radu Asaftei nagyszentmiklósi alpolgármester, Kerek Ferenc szegedi zongoraművész, a Pro Bartók Társaság művészeti vezetője, Bartók Béla helyi RMDSZ-elnök és Telbisz Mária, a Révai Miklós Társaság elnöke, temesvári és makói vendégek. A megemlékezés a Polgármesteri Hivatal által a Nákó-kastély előterében állított Bartók-emlékmű megkoszorúzásával folytatódott, majd a résztvevők a sétálóutca túloldalán, Révai Miklós 2015-ben felavatott mellszobránál hajtottak fejet. Telbisz Mária, a Révai Miklós Társaság elnöke, Velcsov Margit magyartanárnő méltatását tolmácsolva, felidézte a Bánság nagy fiának gondolatát: „A föld, amelyben születtél, legyen szent előtted és minden erőddel oda törekedjél, hogy ennek légy hasznára, díszére.” A méltatás szerint Révai Miklós némelykor csanádi magyarnak is nevezte magát, mert a szülőhelyével szomszédos Nagycsanádon keresztelték meg. Apja, Révay Miklós szegény csizmadiamester volt, de nemesembernek tartotta magát. A család Csanádra költözött, majd innen került Révai Miklós a szegedi Piarista Gimnáziumba, ahol hat évig tanult, és nemcsak a latin nyelvet, a tudomány elemeit sajátította el, hanem a hazafiságot és a tudomány szeretetét is.” Révai Miklós sokoldalú tudományos tevékenységének felidézése következett, amelyből azt is megtudtuk, hogy a nyelvtudós egyháztörténeti munkája is jelentős és a Temesvári Római Katolikus Püspökség levéltárának egyik féltve őrzött kincse a Csanádi Püspökség történetéről és püspökeiről szóló eredeti Révai-kézirat. Befejezésül a megemlékezés résztvevői elhelyezték a kegyelet virágait a Révai-mellszobor talapzatánál.
A Bartók–Révai-ünnepség a Nákó-kastély dísztermében folytatódott, ahol Király Csaba Liszt Ferenc-díjas zongoraművész Bartók Béla és Liszt Ferenc műveiből adott elő egy válogatást. Király Csaba, a budapesti Bartók Emlékház igazgatója bevezetőül elmondta, hogy először jár Nagyszentmiklóson és nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy Bartók Béla szülővárosában koncertezhet. „Bartók Béla és Liszt Ferenc az a két zeneszerző, akik legjobban hatottak és hatnak az életemre, a mai műsort ezért állítottam össze az ő műveikből. A zeneszerzők közül talán Bartók hatott rám a legkülönlegesebb módon, olyan tisztaság, olyan erő sugárzik belőle, nemcsak a népzenei hagyományok révén, amiről nem is nagyon lehet szavakban beszélni. Túl vagyok életem legnagyobb vállalkozásán, 14 hangversenyen eljátszottam Bartók összes zongoraművét és ez a koncertsorozat éppen a múlt héten fejeződött be!” – mondta Király Csaba, aki nagyszentmiklósi koncertjével bizonyította, hogy Bartók Béla és Liszt Ferenc műveinek nemcsak kiváló ismerője, de az egyik legkiválóbb előadója is. A nagyszentmiklósi közönség vastapssal köszönte meg a fantasztikus koncertet!
Tamás Sándor, a Pro Bartók Társaság elnöke nagy jelentőségűnek nevezte Király Csaba zongoraművész nagyszentmiklósi fellépését, nemcsak kimagasló a művészi teljesítmény miatt, hanem azért is, mert ő a budapesti Bartók Emlékház igazgatója. „Remélem, hogy egy gyümölcsöző együttműködés kezdődhet el közöttünk, segítséget remélünk Király Csabától a nagyszentmiklósi Bartók-koncertek megszervezéséhez és a felújítandó Bartók-emlékszobához is kérünk tőle kiállítási anyagot” – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Tamás Sándor. A Király Csaba zongoraművésszel készült interjút egyik következő lapszámunkban olvashatják.
Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)

2017. május 11.
A Magyar Zene Fesztivál 13. kiadásával indul a Kodály-év Bukarestben
A 13. alkalommal megszervezett Magyar Zene Fesztivállal kezdődik a bukaresti Balassi Intézet Kodály-évre tervezett programsorozata, közölte az intézmény. A versenyre főleg zongoristák jelentkeztek, de most először ütőhangszeres résztvevő is van: marimbán is felcsendülnek Bartók Béla Román népi táncai.
„A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele: lelki vérszegénységben él és hal. Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be." Ezt a Kodály-idézetet választotta mottójának a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet a Kodály-évre tervezett programsorozatához, amelyet a 2017. május 16-19. között 13. alkalommal megszervezett Magyar Zene Fesztivállal indít.
Az UNESCO elismerve Kodály Zoltán etnomuzikológiai, zenepedagógiai és zeneszerzői munkás-ságát a 2017-es évet kiemelt Kodály-évfordulónak szenteli. Ez az év kettős Kodály-évforduló, hiszen a zeneszerző, zenetudós és zenepedagógus születésének 135. és halálának 50. évfordulójára is emlékezünk. Mint minden évben, a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet kiemelten foglalkozik zenei nagyságaink évfordulójával, hiszen az intézet egyik márkanevévé vált Magyar Zene Fesztivál a bukaresti és romániai zenei élet kiemelkedő eseménye.
A zsűri idén 15 versenyszámban 20 versenyzőt (szólók és duók) juttatott döntőbe. A jelentkezők repertoárja a Bartók-év jegyében zajló előző két kiadás eredményességét tanúsítja, hiszen számos Bartók-opus szólal meg a fesztiválon, melyekkel a román zeneművészek és zenekedvelő közönség az elmúlt év Bartók-eseményein találkozhatott. Többek között a Szólószonáta hegedűre (Sz.117) és a Zongoraszonáta (Sz.80).
A három estén felcsendülnek Kodály Zoltán, Liszt Ferenc, Erkel Ferenc, Doppler Ferenc, Gárdonyi Zoltán művei, illetve a szintén évfordulós magyar zeneszerző, Dohnányi Ernő alkotása, de George Enescu opust, valamint a száza éve született Dinu Lipatti alkotását is hallhatja a közönség.
A Magyar Zene Fesztivál 13. kiadására is zongoristák jelentkeztek többségben, de nőtt a hege-dűsök, az énekesek és a fuvolások száma, illetve első alkalommal ütős hangszeren, marimbán is felcsendülnek Bartók Béla Román népi táncai.
A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet márkanévévé vált Magyar Zene Fesztivál verseny-programjára, május 16-18-a között, esténként hat órától a Gina Patrichi utca 8. szám alatti székházban kerül sor. A részletes program itt olvasható. A záróünnepségre május 19-én, pénteken kerül sor a Cantacuzino Palota Aulájában, ahol – a díjazottak mellett – fellép a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egykori diákjaiból alakult Trio Energico.
A zsűri által kijelölt első három helyezett a Balassi Intézet hálózati együttműködése jegyében a Római Magyar Akadémián, a bécsi Collegium Hungaricumban, illetve a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tarthatja jutalomkoncertjét, a közönség pedig a Bukaresti Magyar Intézet karácsonyi koncertjén hallgathatja meg ismét az általa legkiválóbbnak vélt muzsikusokat. maszol.ro

2017. május 12.
Kodály előtt tiszteleg a bukaresti 13. Magyar Zene Fesztivál
MTI - A Kodály-év jegyében szervezik meg Bukarestben a 13. Magyar Zene Fesztivált, amelynek célja fiatal klasszikus zenei tehetségek felfedezése és magyar zeneszerzők műveinek népszerűsítése.
A május 16. és 19. között zajló fesztivált szervező Balassi Intézet bukaresti központjának igazgatója, Kósa András László az MTI-nek elmondta: az idei év kettős Kodály-évforduló, hiszen a zeneszerző, zenetudós és zenepedagógus születésének 135. és halálának 50. évfordulójára is emlékeznek. A fesztivál a bukaresti Balassi Intézet egyik márkanevévé vált, és a romániai zenei élet kiemelkedő eseményének számít - tette hozzá. A zsűri 15 versenyszámban 20 versenyzőt juttatott döntőbe, közöttük vannak olyanok, akik duóban lépnek fel. A versenyzők számos Bartók-művel jelentkeztek, ami a Bartók-év jegyében lezajlott két legutóbbi fesztivál eredményességét tükrözi - magyarázta az igazgató. Reményét fejezte ki, hogy az idei fesztivál után Kodály Zoltán-műveket is gyakrabban fognak műsorukra tűzni a fiatal román zenészek.
A verseny során a közönség hallhat még Liszt Ferenc-, Erkel Ferenc-, Doppler Ferenc-, Gárdonyi Zoltán-műveket, de Dohnányi Ernő, valamint George Enescu és Dinu Lipatti román zeneszerzők szerzeményei is felcsendülnek. Az idén is zongoristák jelentkeztek többségben, de gyarapodott a hegedűsök, az énekesek és a fuvolisták száma. A fesztivál egyik különlegessége, hogy első alkalommal marimba hangszeren is megszólal Bartók Béla Román népi táncok című műve.
Az első három helyezett a Balassi Intézet hálózati együttműködésének köszönhetően a Római Magyar Akadémián és a bécsi Collegium Hungaricumban tarthat jutalomkoncertet, valamint a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen léphet fel. A fesztivál záróünnepségén a díjazottak mellett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egykori diákjaiból alakult Trio Energico ad koncertet. Krónika (Kolozsvár)

2017. május 20.
Marius Tabacu: Kolozsváron váltam erdélyivé
A Transilvania Filharmónia igazgatója, Marius Tabacu jól ismert személyisége a kolozsvári értelmiségnek. Két dolgot (szinte) mindenki tud róla: tökéletesen beszél magyarul és számos művészeti ágban tevékenykedett sikeresen. A Györkös-emlékház májusi ZeneSzó rendezvényén Jakabffy Tamás faggatta nem szokványos életpályájáról e sokoldalú személyiséget.
– Az egyik művészeti ágból a másikba való átmenet nem volt könnyű. Ám ezek olyan folyamatokat alkottak, amelyek a lelkemben organikusan követték egymást, ugyanakkor külső körülmények is befolyásolták pályamódosításaimat – válaszolta Marius Tabacu azon kérdésre, hogy zongoraművészből hogyan lett tévés, illetve műfordító. Annak ellenére, hogy élete során több erdélyi városban élt, a meghívott azt mondta: Kolozsváron vált igazán erdélyivé.
Marius Tabacu egy Margitta melletti településen született, egyéves korában orvos édesapját Szilágysomlyóra helyezték, majd a hatéves gyermeket Temesvárra küldték zongoratanár nagymamájához, aki be is íratta unokáját a zenelíceum előkészítő csoportjába. A zenei pálya felé való irányulás tehát nem volt kérdéses, ám Tabacu csak 15-16 évesen döntötte el, hogy ezt a pályát választja. A temesvári érettségi után a kolozsvári Gh. Dima Zenekonzervatórium hallgatójaként Száva Györgytől tanult zongorázni, aki bemutatta tanítványát volt tanárának, Halmos György zongoraművésznek. Tabacu látható büszkeséggel közölte: akár Liszt-tanítványnak is tarthatja magát, hiszen Száva Halmostól, Halmos Emil Sauertől, míg Sauer magától Liszt Ferenctől tanult zongorázni. Már ekkor megismerkedett Halmos kolozsvári értelmiségi barátaival. Csodálkozva jegyezte meg, hogy a baráti társaság tagjai az esetleges véleménykülönbség ellenére is barátok, beszélgetőtársak maradtak. Tabacu koncertzongoristaként kezdte karrierjét, ám pár év múlva rájött, hogy a szólista-karrier nem elégíti ki. A kommunista rendszerben tanúsított ellenzékisége miatt neve már nem jelenhetett meg a plakátokon, sőt egy Lászlóffy Aladár-novelláskötet fordításakor is anyai nagyapjának neve szerepelt fordítóként a sajátja helyett.
– Ellenzékiségemnek néhány ezer oldalnyi megfigyelési dosszié volt az „eredménye” – mondta a meghívott.
Az 1970-es és az 1980-as évek elején a kolozsvári értelmiségi elit legjelentősebb személyiségeivel, többek közt Cselényi László televíziós szakemberrel, Selmeczi György zongoraművésszel, Szőcs Géza költővel tartotta folyamatosan a kapcsolatot. „A litterátus és zenész társaságban csak a műveltség, a szellemesség számított” – mondta az interjúalany, aki szívesen emlékezett az 1980-as évekre is, amikor a kolozsvári zenelíceum korrepetitora volt. Az 1989-es forradalmat követően 1990-ben a kolozsvári tévé- és rádióstúdióhoz került szerkesztőnek. Pár év múlva Maksay Ágnes televíziós szakemberrel létrehozta a Video Pontes stúdiót, amely főleg a Duna Televíziónak készített műsorokat.
– Márkos Albert, a kolozsvári filharmónia egykori koncertmestere 2007-ben kérdezte meg tőlem: nem akarok filharmónia-igazgató lenni? Meglepett a kérés, ám benyújtottam a pályázatomat, amit el is fogadtak – emlékezett vissza Marius Tabacu arra, hogyan lett a filharmónia igazgatója.
Igazgatóként azt vallja: a közönség elégedettsége a siker egyik fokmérője, ugyanakkor elvárja a közönségtől a kulturált viselkedést, a megfelelő öltözetet. Az elmúlt tíz évben azt is sikernek könyvelte el, hogy mindvégig szót tudott érteni a filharmónia kétszáz alkalmazottjával. Örül, hogy a közönség között egyaránt megtalálható a fiatal, a középgeneráció és az idősebbek is. Megfiatalodott mind a zene-, mind az énekkar, sikerült a zenekari tagoknak jó hangszereket és egy Steinway-zongorát vásárolni; a filharmónia pedig tíz év hányattatás után visszakerült eredeti székhelyére, sorolta az elért eredményeket az igazgató.
Szomorúan jegyezte meg, hogy Romániában csak két koncertterem van, amit eredetileg is erre a célra építettek, és mint megjegyezte, nincs egyensúly, ami a bukaresti és a máshol megszervezett komolyzenei fesztiválok minisztériumi támogatását illeti.
Marius Tabacu 2007-ben elnyerte a Magyar Köztársaság lovagkeresztjét, idén pedig az EMKE Kun Kocsárd-díjjal tüntette ki városunk ezen sokoldalú művészegyéniségét.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

2017. május 22.
Megmutatták az erejüket
Egységben az erő – tartja a mondás, és épp ezt támasztotta alá a szombaton a nagyváradi várban megrendezett Református Egység Fesztivál, amely gyakorlatilag népünnepélyjelleget öltött. Több mint ötezer református gyűlt össze Váradon ez alkalomból, hogy hitközösséget vállaljon. A vendégek nem csak Erdély kölünböző egyházmegyéből, hanem a Kárpát-medence számos területéről érkeztek.
A rendezvénysorozat kiemelkedő eseménye az úrvacsoraosztással egybekötött ünnepi istentisztelet volt, amelyen mintegy hatezer hívő vett részt a várudvaron és a fejedelmi palota belső udvarán felállított hatalmas sátrak árnyékában. Az egybegyűlteket Csűry István, a házigazda Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke köszöntötte, kifejezve reményét, hogy az eseménynek otthont adó váradi várhoz hasonlóan a református egyház és a magyar közösség is képes lesz ismételten megújulni.
Az ünnepi istentiszteleten Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök hirdetett igét, a fesztivál ószövetségi vétetésű jelmondata „Őrizd a várat!” (Náhum 2, 1) alapján. Mint rámutatott, 1660 augusztusában a nagyváradi várat feladni kényszerülő védőknek is annyira fontos volt Isten szava, hogy nemcsak a szabad elvonulást kérték a törököktől a megadás feltételéül, hanem azt is, hogy elszállíthassák a nyomdát, valamin a félig kinyomtatott Váradi Bibliát.
A szertartáson közreműködött többek közt Steinbach József dunántúli püspök, Csomós József tiszáninneni püspök, Halász Béla délvidéki püspök, Kató Béla erdélyi psüpök, Fekete Károly tiszántúli püspök, Csáti Szabó Lajos horvátországi püspök, Fazakas László felvidéki püspök, Adorjáni Dezső erdélyi evangélikus püspök, valamint Forró László főjegyző, a Református Egység Fesztivál főszervezője. Az alkalmi beszédek rendjén a rendezvényt, s az egybegyűlt közösségeket üdvözölte Bara Lajos István királyhágómelléki főgondnok, Victor Opaschi vallásügyi államtitkár, valamint Christoph Weber és Uel Marrs írországi, illetve svájci meghívottak.
Az énekek alkalmával szolgálatot tett a nagyváradi ifjúsági fúvószenekar, valamint a nagyváradi gyülekezetek egyesített énekkara is. Szavalattal közreműködött Meleg Vilmos presbiter, a Szigligeti Színház színművésze is, aki Illyés Gyula A reformáció genfi emlékműve előtt című verséből adott elő rszéleteket. Az úrvacsoraosztást követően az istentisztelet aHimnusz közös eléneklésével zárult.
Az egységnap további rendezvényeivel gyermekektől a nagyszülőkig minden korosztály számára kínált érdekességeket. A legkisebbeket a helyi kézművesek, valamint az Arany Kapu Egyesület és a Zabhegyezők közreműködésével színes gyermekprogramokkal várták. A tizenéves korosztályt ifjúsági zenekarok, valamint a váradvelencei református gyülekezet színjátszó csoportja szórakoztatta a nyári színpadon.
A rendezvény két tematikus konferenciát is magában foglalt. A várudvaron szervezett nőszövetségi konferenciát a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanárképző ének szakának hallgatói nyitották meg egy rendhagyó koncerttel, amely a reformáció korában keletkezett művektől erdélyi szerzők művein át egészen dél-amerikai darabokig a kórusművek széles skáláját felvonultatta. A konferencia keretében Dr. Lukács Olga a reformáció nőnevelésre gyakorolt hatásáról tartott előadást, míg Békefy Lajos és Röhig Klaudia lelkipásztorok Magyar egység – Solus Christusban! Esélyek, buktatók, reményeink címmel értekeztek. Közreműködött Écsi Gyöngyi és a Nagyváradi Kántorkórus. A nőszövetségi rendezvény záróakkordjaként Aczél Dóra osztotta meg a súlyos betegségből való gyógyulással kapcsolatos tapasztalatait egy pódiumbeszélgetés keretében.
Az egységnap másik kiemelkedő konferenciája a Partium reformációjával foglalkozott, melynek keretében kilenc egyházmegye reformációja került bemutatásra. Ezzel párhuzamosan kiállítások és tematikus standok várták a szépszámú látogatót. Megtekinthető volt többek közt az Erdélyi Gyülekezet kopjafa-kiállítása, valamint a várban kialakított állandó református tárlat keretében Szenczi Kertész Ábrahám bibliát is kinyomtató nyomdagépének életnagyságú, rekonstruált változata.
A fesztivál két nagyszínpadi előadással zárult. A Guinness-rekorder, 34 nyelven éneklő, Liszt Ferenc-díjas magyar népdalénekesnő, Dévai Nagy Kamilla adott szívhez szóló koncertet, majd ezt követően Erkel Ferenc Bánk bán című operájának legemlékezetesebb dallamait, áriáit hallgathatta meg a közönség a debreceni Csokonai Nemzeti Színház művészeinek előadásában.
A Református Egység Fesztivál a XXVI. Festum Varadinum rendezvénysorozat részét képezte.
Sz. G. T. / Reggeli Újság (Nagyvárad)

2017. május 31.
„Jobb román és jobb magyar hazafi, mint én, nem létezik” – Gozsdu Manó (Emanuil Gojdu) – Jogtörténeti betekintés (II.)
Az előző részben egy sajátos, eredeti személy életéről kezdtünk írni, Gozsdu Manó (Emanuil Gojdu) ügyvédről. Amint leírtuk, Gozsdu Manó szakmai, közéleti és jótékonykodási tevékenykedése eredményeképpen szép lassan a budapesti, és úgy általában véve a magyaror- szági románok meghatározó egyéniségévé vált. Így természetes volt, hogy az 1848-as forradalom kitö- résekor a pesti román elit az ő házában gyűlt össze tanácskozni. Ugyancsak az ő hatására szavazta meg a románság a Batthyány-kormányt, ami viszont azonnal meg is osztotta a románságot, és ezért az erdélyi románság soraiból nagyon sokan árulónak nevezték ekkor. Ezért amikor 1848-ban elindult a parlamenti képviselőházi választásokon az oravicai körzetben, bár annak lakossága szinte teljes egészében román ajkú volt, vereséget szenvedett. A forradalom bukása miatt, illetve az erdélyi magyarok és románok közötti, a császári intrikák által gerjesztett véres összecsapásokat személyes politikai és emberi krédójának zátonyra futásaként élte meg, ezért visszavonult a közélettől. A szabadságharc leverése után, mivel annak idején semleges pozíciót töltött be a konfliktusban, az osztrákok Bihar megyében császári prefektusnak akarták kinevezni, de Gozsdu nem fogadta el ezt, illetve nem értett egyet a Haynau-féle leszámolásokkal sem. A forradalmat követő időszakban elsősorban szakmai és üzleti tevékenységét helyezte előtérbe. Az 1848-as forradalmat követő elnyomás és terror enyhülése után visszatért a közéletbe, ennek következményeképpen 1861-ben Krassó vármegye főispánjává nevezték ki, majd a főrendiház főjegyzője lett. Ebben a periódusban tartotta meg elhíresült beszédét a két nép összetartozásáról, ami az 1848-ban kiváltott ellenérzéseket és indulatokat újból felszínre hozta. Vincenţiu Babeş román politikus például rossz románnak nevezte, aki a magyarokat kiszolgálva és azok jóvoltából jutott funkcióhoz. Gozsdu válasza erre a következő volt: „Én (…) kinyilatkoztatom az egész világ előtt, hogy az egész földkerekségen jobb román és jobb magyar hazafi, mint én, nem létezik. (…) Vesse akárki a mappára szemét, és meg fogja látni, hogy azon román, ki a román nemzetet folytonos ellenségeskedésre ingerli a magyarok ellen, legnagyobb ellensége a román nemzetnek; meggyőződhetik, ha egy kis élet- és világtapasztalása van, hogy az egymás közti súrlódások csak mind a kettőnek életét rövidítik: mert ha ma elvész a magyar, holnap a román fog elveszni”. A román többségű Krassó megyében az ő kezdeményezésére liberális nyelvhasználati szabályokat fogadtak el. Amikor a király feloszlatta az országgyűlést, habár Gozsdunak felajánlották, hogy maradjon főispáni hivatalában, ezt visszautasította, mondva: „Ha egy alkotmányos főispán egy nem alkotmányos kormány abszolutisztikus intézkedéseit hajtja végre, az nem tekinthető alkotmányos főispánnak, és mintsem hogy ilyennek tekintessem, inkább lemondok”. Ez után az intézkedés után újból visszavonult a politikától. Ebben a periódusban indult fejlődésnek a magyarországi ipari és kereskedelmi élet, ennek eredményeképpen a magyar vállalatok sorra kérték fel vezető testületeikbe. Gozsdu Manó a Pesti Biztosító Társaság és a Concordia Gőzmalom Társaság elnöke lett, és számos más cég vezető tisztviselői tanácsába is beválasztották. 1863-ban meghalt a felesége, ő pedig még ugyanabban az évben ismét megházasodott, egy budai román bankigazgató lányát, Melania Dumciát vette el. Mivel gyermeke egyik házasságából sem született, energiáját és vagyonát a román kultúra támogatására fordította. A kiegyezés előtt Deák Ferenc meggyőzte, hogy térjen vissza újból a politikába. Részt vett a nemzetiségi törvény előkészítésében, és Deáknak az egy és oszthatatlan magyar nemzetről szóló szövegjavaslatát is támogatta, ami szintén nem volt kedvére sem az akkori, sem a jelenkori román megítélésnek. A kiegyezést követő koronázáskor Arany Jánossal, Erkel Ferenccel és Liszt Ferenccel együtt lovagkereszttel tüntették ki A kiegyezést követően Gozsdu pesti háza a magyarországi román politikai és kulturális elit rendszeres találkozóhelye volt, viszont a radikálisabb nemzetiségi vezetők továbbra is elítélték. Ennek ellenére abban az időben alig jelent meg olyan irodalmi vagy történelmi tárgyú munka, amit ne Gozsdu Manó költségén adtak volna ki. Halála előtt nem sokkal a legfőbb ítélőszék, azaz a legfelsőbb bíróság tagjának választották. 1870-ben, 67 éves korában halt meg pesti házában. Halálakor a legnagyobb fővárosi hetilap egész oldalas újságcikkben közölt nekrológot és megemlékezést róla. Végrendelete szerint óriási vagyonát teljes egészében jótékony célra ajánlotta fel alapítvány formájában, elsősorban oktatási célokra. Ennek értelmében az ösztöndíjakból a Magyarországon élő, magyarul is tudó, görögkeleti ortodox vallásukat gyakorló román fiatalok részesülhettek. A „Fundaţiunea lui Gozsdu” a monarchia egyik legnagyobb magánalapítványa volt, amelynek tulajdonába a már említett, nagyon értékes Király utcai, Dob utcai és Holló utcai ingatlan is tartozott. A területre ké- sőbb Czigler Győzőnek, a Széchenyi-fürdő építészének tervei szerint komplex bérházrendszert építettek, amelyet bérbeadásra szántak, bevételeit pedig kizárólag az alapítvány céljainak megvalósítására lehetett felhasználni. Az alapítvány ingatlanai és vagyona miatt a két ország között többször alakult ki vita, amely csak nemrég zárult le véglegesen. A sors iróniájaként érdekes megjegyezni, hogy a 20. századi román politikai elitből sokan, akik Gozsdu-ösztöndíjjal tanultak, később nem támogatták az erdélyi magyarság kisebbségi jogainak érvényesítését. Ez valószínűleg nem tetszett volna Gozsdunak, hiszen ő mindig azt kereste, hogy a két népet mi köti össze, és nem azt, hogy mi választja el.
Gogolák H. Csongor ügyvéd / Népújság (Marosvásárhely)

2017. június 2.
Böjte Csaba fővédnökségével úton a Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors is
Elindult a Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors pénteken kora reggel a budapesti Keleti pályaudvarról a csíksomlyói búcsúba.
A Csíksomlyó Expressz éjfél után indult el Szombathelyről, majd Budapesten csatlakozott hozzá hajnalban a Székely Gyors. A két vonat Budapestről egy – tizenhat kocsiból álló – szerelvényként indult Erdélybe. A június 5-éig tartó utazás legfontosabb programja a csíksomlyói búcsú pünkösd szombatján. Emellett a vonat utasai vasárnap ellátogatnak a Gyimesekbe, a történelmi Magyarország ezeréves határára, ahol a Kontumáci kápolnánál szentmisén vesznek részt, majd a székelyföldi Madéfalván a madéfalvi, csíki székelyek ezreivel együtt emlékeznek meg a Trianoni békediktátum aláírásának évfordulójáról.
A Csíksomlyó Expresszt Szombathelytől Budapestig a Mátyás király tiszteletére felmatricázott mozdony húzza, a Székely Gyorssal összekapcsolt szerelvényt pedig Székelyföldig és hazafelé Budapestig a II. Rákóczi Ferenc-mozdony. A vonat fővédnöke Böjte Csaba ferences szerzetes, sztárvendége pedig Dévai Nagy Kamilla Liszt Ferenc-díjas előadóművész. Az idei búcsúi szentmise fő celebránsa Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke lesz. Csíksomlyón az első búcsújárást a legenda szerint 1567-ben tartották.
MTI

Az Össznemzeti Zarándokvonat nagyváradi fogadásáról
Az elmúlt évek hagyományait követve az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt idén is ünnepi fogadtatásban részesítette a Csíksomlyóra tartó Össznemzeti Zarándokvonatot, azaz a Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors egymásba kapcsolt szerelvényét.
A nagyváradi főpályaudvaron több száz helybéli és környékbeli magyar gyülekezett péntek délelőtt a vonat fogadására. Türelemmel és nagy szeretettel, virágokkal, zászlókkal, nótaszóval és zenével várták annak utasait. A vonatra várók között – immár hagyományosan – jelen volt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke, Tőkés László európai parlamenti képviselő is. De ott voltak az EMNT és az EMNP Bihar megyei és nagyváradi vezetői is – közölte az EP-képviselő sajtóirodája.
A vonat lelki vezetője, Kóczán Árpád esperes, csepeli plébános, valamint a Kárpáteurópa Utazási Iroda vezetői és Dévai Nagy Kamilla Liszt Ferenc-díjas előadóművész fogadták a jókívánságokat. Tőkés László röviden köszöntötte a vonat utasait és az utazás szervezőit, elmondva, hogy a csíksomlyói búcsú az erdélyi magyarok, székelyek, a Kárpát-medencei magyarok „mekkai zarándoklata”, amely ez évben a nemzeti összetartozás napját a hitbéli összetartozás napjává is szenteli. „ Tarts meg minket őseink szent hitében” – ennek a kérésnek a jegyében tartják a pünkösdi zarándoklatot. Felekezeti hovatartozástól függetlenül ezt a mondatot mindannyian a magunkénak érezhetjük, hiszen erdélyi történelmi magyar egyházainkat a hithűség és a kisebbségbe szakadt, elnyomott népünk iránti hitbeli kiállás jellemzi.
Időszerű összefüggésben a nemzeti összetartozás napja, azaz június 4-e közeledtén nem lehet nem gondolnunk a marosvásárhelyi katolikus iskola kálváriájára, és arra, hogy az iskola mellett nem más, mint Buendía érsek, apostoli nuncius állott ki, aki a holnapi csíksomlyói búcsú szentmiséjét is celebrálja. Hasonlóképpen gondolhatunk arra az örvendetes hírre, hogy a római katolikus püspöki konferencia, jelesül Jakubinyi György gyulafehérvári érsek személyesen is meghívta Ferenc pápát Csíksomlyóra a jövőre várt romániai, illetve erdélyi látogatása alkalmából. A trianoni, valamint a párizsi diktátum aláírásának 97., illetve 70. évfordulóján rendkívül fontos, hogy egyházaink kiálljanak kisebbségben élő népünk védelmében – hangsúlyozta az EP-képviselő.
A kölcsönös egyéb jókívánságok után a szerelvényt a Rákóczi Ferenc fejedelem képmását viselő mozdony és az elébe csatolt két román mozdony indította tovább Csíksomlyó felé. http://itthon.ma/erdelyorszag

2017. június 5.
Indoklást kérnek a kétnyelvű táblák leszerelésére
Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete kedd reggel iktatja a Maros megyei prefektúrán azt a kérvényt, amelyben pontos indoklást kér a Dózsa György utcai kétnyelvű táblák leszerelésére.
Vass Levente, a szervezet elnöke arról értesített, hogy miután a múlt héten magyarázatot kért a polgármestertől, illetve a prefektustól, péntek este átiratot kapott a prefektúráról, amelyben egy korábbi átiratra és egy 2001-es törvénycikkelyre hivatkozva utasították a városházát, hogy három napon belül szereljék le a táblákat. Vass Levente elmondta, kérvényt fogalmaztak, amelyet kedd reggel nyújtanak be a kormányhivatalhoz, hogy megtudják, mit tartalmaz a prefektus által megjelölt iratszám. Amennyiben nem értenek egyet vele, megfellebbezik, ám ha szükséges, akkor egy új önkormányzati határozatot készítenek elő és nyújtanak be a polgármesteri hivatalhoz. Múlt szerdán a Dózsa György utcában, a Bernády György Általános Iskola és az Avram Iancu Szakközépsikola falán levő utcanévtáblák közül eltávolították a magyar – Dózsa György – megnevezéseket, csak a román – Strada Gheorghe Doja – elnevezést hagyták meg. A valós kétnyelvű utcanévtáblákat, amelyeken a magyar személyiségek neveit is magyar nyelven tüntették fel, még 2014-ben helyezték ki a Dózsa György utcába, valamint a Mátyás király térre és a Liszt Ferenc utcába.
Antal Erika Székelyhon.ro

2017. június 9.
Közösségformálás nyitott lélekkel a kolozsvári unitáriusoknál
A közösség megtartó erejére összpontosít, bárkit barátsággal, nyitott lélekkel vár a kolozsvári unitáriusok hatnapos, a reformáció 500 éves évfordulója jegyében szervezett rendezvénysorozata. A hétfőig tartó Nyitott kapuk kulturális, szórakoztató programokat kínál felnőttnek, gyereknek egyaránt.
„Nyitott szívvel, lélekkel teremtünk ezekben a napokban olyan közös időt, amikor oda tudunk figyelni egymásra, Isten jelenlétéről, emberszeretetről teszünk tanúbizonyságot. Jó, ha nyitva vannak a kapuink, természetesen lélekben is, ha meg tudjuk mutatni értékeinket, amelyeket unitárius közösségeink teremtettek. A mindennapokban sokszor elmegyünk egymás mellett, nem figyelünk egymásra, ezek az alkalmak pedig lehetőséget nyújtanak arra, hogy megnyíljunk a tudás, a szeretet és egymás felé” – fogalmazott Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke a szerda délután kezdődött, hétfőig tartó Nyitott kapuk a kolozsvári unitáriusoknál elnevezésű rendezvénysorozat megnyitóján.
Az ötödik alkalommal megszervezett, kulturális programokat, könyvbemutatókat, koncerteket, kerekasztal-beszélgetéseket, filmvetítést, istentiszteletet, szeretetvendégségeket és gyerekeknek szóló eseményeket kínáló, a közösségformálásra összpontosító rendezvény a Kolozsváron tevékenykedő unitárius egyházközségek, oktatási intézmények, valamint civil szervezetek közreműködésével zajlik.
A János Zsigmond Unitárius Kollégium (JZSUK) dísztermében tartott megnyitón elhangzott, a szervezők az unitarizmushoz közel álló, de egyetemesen elfogadott tárgyi és szellemi értékek bemutatását célozzák, a mindenki számára nyitott program pedig az 500 éves protestáns reformáció jegyében zajlik, a tevékenységek központi része ezen Európát meghatározó szellemi irányzat értékei köré csoportosul.
„Sok tekintetben fragmentálódott világban élünk, ahol mindenki bevonul a saját külön kis katakombájába és egyre kevesebb a közös pontunk. A Nyitott kapuk találkozási pontokat keres és kínál, közösséget formál, és bárki számára nyitva állnak a kapuink: barátsággal, tartalmas tevékenységekkel várunk gyerekeket, felnőtteket egyaránt" – fogalmazott Rácz Norbert főszervező, a Kolozsvári Belvárosi Egyházközség lelkésze.
A nyitóünnepségen az iskola több kisdiákcsoportja fellépett, a fénypont pedig a Kolozsvári Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet lelkes csapatának előadása volt. A gimnazisták Rácz Mária lelkész vezetésével Antoine de Saint Exupéry A kis herceg című klasszikusát vitték színpadra, a fő szerepet viszont nem kortársuk játszotta: a távoli bolygóról érkezett, az örök gyermekit jelképező kis herceg figuráját a hat éves Rácz István alakította meggyőző és megható módon, a nem mindennapi produkciót óriási vastapssal jutalmazta a közönség.
A hatnapos programsorozat keretében csütörtökön bemutatták Balázs Mihály Hitújítás és egyházalapítás között – tanulmányok az erdélyi unitarizmus 16–17. századi történetéről című kötetét, megnyitották a Biblia és reformáció című kiállítást az unitárius templomban. A tíz pannóból álló tárlat a Szentírás 16. századi központi szerepét mutatja be, kiemelve a magyarországi eseményeket és a Vizsolyi Biblia fontosságát.
Pénteken Kolozsvár unitárius szemmel címmel tartanak városnéző sétát Korodi Alpár, a JZSUK történelemtanára vezetésével. A gazdag kínálatot felvonultató programban többek közt Quo vadis ecclesia? címmal tartanak beszélgetést a mai reformáció lehetőségeiről, lesz bábszínházi előadás a Váróterem Projekt jóvoltából, vasárnap pedig Biciklitúra filmvetítésre várják a közönséget: a Krakkóig 52 emberrel című film a JZSUK diákcsapatának évente megrendezett biciklitúrájáról szól. A rendezvényt Sebestyén Márta Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas népdalénekesnek, előadóművésznek és Andrejszki Juditnak, a régizene emblematikus alakjának koncertje zárja hétfőn a belvárosi unitárius templomban. Az Erdőkön mezőkön járó című est alcíme: századok magyar zenéje európai kitekintéssel, népi és írott forrásokból. A Nyitott kapuk részletes programja itt és az esemény Facebook-oldalán található.
Kiss Judit Krónika (Kolozsvár)

2017. június 24.
A magyar huszár, a magyar tanya és Torockó épített öröksége is hungarikum lett
A magyar huszár, a magyar tanya és Torockó épített öröksége is bekerült a hungarikumok gyűjteményébe a Hungarikum Bizottság döntése értelmében; emellett a Magyar Értéktár is bővült, öt tétellel – jelentette be Fazekas Sándor magyar földművelésügyi miniszter kedden Kecskeméten a bizottság ülését követően.
Az egykori ferences kolostor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézetében megtartott sajtótájékoztatón Fazekas Sándor azt mondta, hogy a gyűjteménybe és az értéktárba kerülő tételeket a csúcsteljesítmény, a magyar életérzés köti össze.
Bács-Kiskun hungarikumokban gazdag megye, az értékőrzés egyik kiindulópontja, példa más városok és megyék előtt is, ezért is ülésezett a bizottság ezúttal Kecskeméten – tette hozzá.
Mint mondta: a magyar huszár a világon mindenhol ismert, egyedülálló fegyvernem, amely a hagyományőrzés, a nemzeti büszkeség és a magyar életérzés elválaszthatatlan részét képezi.
A jövőben a gyűjteményt gazdagítja az Európában egyedülálló települési gazdálkodási forma, a magyar tanya is – tette hozzá. Megjegyezte, a tanyai életmód újra egyre népszerűbb, a változó feltételek között is megtalálta a helyét. A tárcavezető méltatta Erdély történelmi településének, Torockónak „ízig-vérig” magyar épített örökségét is.
A Magyar Értéktárba vette a Hungarikum Bizottság az egyetlen magyar alapítású, középkori eredetű szerzetesrendet, a pálos rendet és a pásztorkultúra elengedhetetlen részét képező ősi magyar eszközt és fegyvert, a hortobágyi karikás ostort.
Az értéktárba került továbbá az egyik legsikeresebb magyar sportág egyike, a magyar vízilabdázás, a világszerte ismert klasszikus magyar szablyavívás és a
mintegy 250 éves múltra visszatekintő hollóházi porcelán.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja kiemelte: az idei kettős évforduló, hiszen 25 évvel ezelőtt volt az első hungarikum- konferencia a Lakitelek Népfőiskolán, ahol a gyógyvízről volt szó, a magyar értékekről, a magyar hungarikumokról szóló törvény előkészítése pedig éppen 10 évvel ezelőtt kezdődött el, amit az akkori tíz kistérségben a témában megtartott bemutatóval egybekötött találkozók előztek meg. Beszélt arról is, hogy 2018. október 22-én, a magyar kultúra napján a Parlamentbe találkozóra hívják valamennyi, a nemzeti értéktárba tartozó tétel tulajdonosát vagy képviselőjét.
MTI Népújság (Marosvásárhely)

2017. július 10.
Páva-válogató Mikházán
Mikházán rendezték meg pénteken délután az MTVA, a Duna Televízió és a Hagyományok Háza által 2012-ben indított népzenei és néptánc tehetségkutató televíziós verseny, a Fölszállott a páva idei erdélyi területi válogatóját.
Habár a vártnál kevesebben méretkeztek meg, Erdélyhez méltó volt a színvonal – emelte ki a zsűri. A megyénket képviselő Szöllősi Kata és a Gyöngyszemek jól teljesítettek, reménykedhetnek az őszi fellépésben.
A válogatóra vitt tizenhat produkció szakmaiságát nem mindennapi szakemberek bírálták el: dr. Diószegi László történész, a Martin György Néptáncszövetség elnöke, Györffi Erzsébet pedagógus, a Barozda együttes énekese, Furik Rita rendező, koreográfus, jelmeztervező, dr. Balogh Júlia televíziós vezető szerkesztő (az ő nevéhez fűződik a Fölszállott a páva ötlete), Bárdosi Ildikó népdalénekes, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népiének-oktatója, Kelemen László, a Hagyományok Háza igazgatója, dr. Szalai Zoltán népzenekutató, zeneszerző, egyetemi tanár.
Érthető volt tehát a fellépők izgalma, de a néha megremegő vagy elcsukló hangokon túl értékes előadásokat láthatottt a Csűrszínházat zsúfolásig megtöltő közönség. Visszatérőként (2014-ben táncosként láthattuk) itt volt Eötvös Remus őrkői cigány énekekkel, a kolozsvári Gorzó Boglárka (aki már televíziós középdöntőig is jutott éneklésben), a fiatalokból álló Kalotaszeg legénytársulat, a nyárádremetei Gyöngyszemek vagy Marosán Csaba énekei is elnyerték a közönség tetszését, sőt Marosán még Tamási Áron Márai Sándorhoz intézett szavait is idézte, hogy ennek a népnek „álmai vannak, amelyek nem a zsiványoké, hanem a jövőé”. Egy százhalombattai pár is érkezett 700 kilométerről mezőföldi táncokkal, ők macskájuk miatt (!) lemaradtak a magyarországi válogatóról. Szépen húzta a szamosújvári Téka Alapítvány legújabb generációja, az Ördöngös zenekar, míg a marosvásárhelyi Szöllősi Kata egy nagy taps után azt is megígérte, hogy ha a döntőbe jut, hegedűn kíséri a maga énekét is. A sort nem kevesebb sikerrel az egytemista csángókból álló gyimesközéploki Tartospart néptáncegyüttes zárta. És ha már idén is a Nyárádmentén rendezték az erdélyi válogatót, akkor természetesen a Bekecs néptáncegyüttes félórás műsora tetőzte a hangulatot (versenyen kívül, vendégként lépett a színpadra), amely csapat 2014-ben a Páva közönségdíját hódította el a budapesti döntőben.
Kommunikáció Istennel
Míg a fellépők felvonultak a faluban, hogy mindenki megcsodálhassa viseletüket, hangszereiket, énekhangjukat, addig a zsűri keményen dolgozott, majd a visszatérő versenyzők és a közönség előtt értékelte a látottakat-hallottakat. Balogh Júlia szerint ismét bebizonyosodott, hogy „a hagyomány nem kidobni való régiség, hanem bennünk él”, és az előadott számok „olyan színvonalon jelentek meg, amelyek méltók ehhez a földhöz”. Diószegi László a csodálatos, megnyugtató éneklést emelte ki, „a helyi hagyományokhoz fordulás megtette a hatását”, míg Györffi Erzsébet szerint a tájegységnek megfelelő nyelvjárásban, stílusban mutatták be előadásaikat a fellépők. Szalay Zoltán számára élmény volt az előadás, és sajnálja, hogy csupán ennyien képviselték Erdélyt, ettől függetlenül kiemelkedő tánc- és zenekari produkciók voltak. Bárdosi Ildikó igen tartalmasnak, lélekben tisztának és hitelesnek találta az énekeket, Furik Rita azt emelte ki, hogy az erős erdélyiek ismét a hagyományokhoz és a tiszta forráshoz nyúltak vissza, és „ez az Istennel való egyenes kommunikáció „Kelemen László úgy véli, a Kárpát-medencei magyarság népművészete a határokon átnyúló, egységes és óriási érték.
Ezután a zsűri nyilvánosságra hozta az elért pontszámokat, kiemelve, hogy a 60 pont körüli előadások már szóba kerülhetnek a következőkben, ugyanis a hat területi válogató legtöbb pontszámot gyűjtőit fimfelvételek alapján ismét megvizsgálja egy tizenöt tagú zsűri, amely majd meghozza a döntést, hogy kiket láthatunk novemberben a televíziós vetélkedőkön.
Van remény a továbbjutásra
A péntek délutáni vetélkedő során a nézőtéren felharsogó taps többször jelezte, hogy bizony kell számolni az erdélyi fellépőkkel is a további vetélkedőkön. Ezt igazolta a zsűri is, hiszen kilenc produkció szerzett hatvannál több pontot: legtöbbet, 69-et az Ördöngös zenekar, 68 járt a Tartrospartnak és Szöllősi Katának is. Ez utóbbi kérdésünkre elmondta: elsősorban azért nevezett be a vetélkedőre, mert élete az éneklés, és ezt mindenkinek meg szerette volna mutatni, másodsorban a társaságért, a hangulatért és a népdalokért. Úgy érzi, a legtöbbet hozta ki magából, jól sikerült az előadása, s bár nem bízza el magát, a vásárhelyi lány mégis reménykedik, hogy bejut a televíziós körbe. A nyárádremetei Valódi Gyöngyszemek 65 pontot szerzett. Érdeklődésünkre Veres Orsolya elmondta, keresztanyja biztatására nevezett be társaival, Lénárd Imelda Laurával, Simó Henrietta Krisztinával és László Emőkével, s bár külön-külön akartak megméretkezni, végül közösen énekeltek. Remélik, hogy továbbjutnak, de ha nem, akkor sem keserednek el, hisz már eddig is sokat tanultak, és szurkolni fognak a továbbjutóknak.
Szélyes Ferenc májusban tudta meg, hogy a mikházi Csűrszínház lesz az idei erdélyi válogató helyszíne, aminek örült is, de meg is ijedt kissé, hisz hasonló rendezvényt még nem szerveztek itt. Úgy véli, a helyszínválasztás azt jelenti, hogy odafigyelnek Mikházára, a szervezőknek tetszik a falu, a környezet, a vidék hangulata és a Csűrszínház. Abból, hogy egy ilyen rendezvényre itt kerül sor, Mikháza mindenképp nyerhet, hiszen ez jó reklám a falunak, a közösségnek, Nyárádremete községnek, és erre büszkék is – ismerte be a rendezvény házigazdája, a Csűrszínházi Egyesület vezetője.
GLIGOR RÓBERT LÁSZLÓ / Népújság (Marosvásárhely)

2017. július 11.
Házi sorozat a tízéves Régizenei Nyári Egyetem jubileumára
Vitárius Piroska: Nagyon erős hagyomány- és értékőrző, összetartó erőt érzek itt
Immár X. éve kísérője a Csíkszeredai Régizene Fesztiválnak a Régizenei Nyári Egyetem. Az évforduló különleges hangulatot ad az idei kiadásnak, amit mindannyian érzünk az egyetem közösségében. Az ünnepi alkalom egyben személyes kiértékelésre és köszöntésre is alkalmat ad. Jubileumi sorozatunkban a „belső szem” nyomán kívánunk ünnepi betekintést nyújtani: tanárokat, közreműködőket és diákokat kerestünk fel körkérdésünkkel, betekintést engedve a folyamatokba. A csíkszeredai Régizenei Nyári Egyetem jelentősége országos léptékű, s a tízéves munka történelmi jelentőségű is: Romániában egyértelműen hiánypótló ez a képzés, hiszen a felsőoktatásban mindmáig nem létezik kimondottan régizenei szakirány, mely má- sutt Európában már régóta bevett gyakorlat. A Hargita Megyei Kulturális Központ, Hargita Megye Tanácsa és a Cultura Nostra Egyesület által szervezett Régizenei Nyári Egyetem indításának történetéről itt – http://regizene.ro/html/2017/hu/index.php/un nepi-kinalat-a-x-csikszeredai-regizeneinyari-egyetemen-2017-julius-9-14 – írtunk részletesen. Villámkérdéseinkre elsőként a barokk hegedű mesterkurzus magyarországi oktatója, Vitárius Piroska hegedűművész-tanár válaszolt. – Milyen hangulatban és várakozásokkal indul Csíkszeredába az idén tízéves csíkszeredai Régizenei Nyári Egyetem oktatójaként? – Izgatottan! Nagyon szeretek ezen a kurzuson tanítani! – Véleménye szerint miben különbözik a csíkszeredai képzés más helyszínek mesterkurzusaitól? – Nagyon erős hagyomány- és értékőrző, összetartó erőt érzek itt. – Milyen tanulságokat fogalmazott meg magának a kurzusok tapasztalatai révén? – Hogy kicsi gyerekekkel nem tudok úgy foglalkozni egy hét alatt, ahogyan szeretnék és elvárható lenne. Ez mindenképpen szakirányú képzés olyanoknak, akiket érdekel a régizenélés és a hangszeren már elboldogulnak. – Ossza meg, kérem, a diákokkal vagy mesterkurzussal kapcsolatos vicces élményei közül azt, ami elsőként eszébe jut. – A helyi tévé riportját látta egyik székely tanítványom, örömmel újságolta, hogy szerepeltem a tévében. „Csak hegedültem, vagy beszéltem is?” – kérdeztem, mire ő: „Erőst beszélt, s mondott egyet s mást”. – Milyen a kapcsolata a volt diákokkal? – Nagyon jó, a fészbukon látjuk egymást, sokan visszatérnek a következő években. – Mit kíván a csíkszeredai képzés leendő résztvevőinek és kollégáinak? – Sok örömet, és még sok ilyen nyarat. – Melyik zenei művel köszöntené a X. évfordulót? – Händel: Dixit Dominus – ez a kedvencem. Előadó: Monteverdi Chorus – Felicity Palmer – Margaret Marshall https://www.youtube.com/watch?v=9y_Go d9vNLY Névjegy: Vitárius Piroska 1994-ben diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán hegedűművész-tanárként. Európa-szerte számos régizenei kurzuson vett részt. Barokk hegedűt és kamarazenét tanított a szegedi Zeneművészeti Főiskolán. Tagja volt az Erkel Ferenc Kamarazenekarnak és a Concerto Armonico együttesnek, alapító tagja és koncertmestere az Orfeo zenekarnak. Jelenleg a Németh Pál vezette Savaria Barokk Zenekar koncertmestere, az Eszterházy Hofkapelle, a Musica Profana és az általa létrehozott Tercina együttes tagja és más régizenei formációk közreműködője, valamint a Ward Mária Zeneművészeti Szakgimnázium, a Csíkszeredai Nyári Egyetem és a Győri Reneszánsz és Barokk Hét barokkhegedű-tanára. Számos bel- és külföldi koncert, CD-felvétel szólistája. 2007-ben a Hungaroton kiadásában mutatta be M. L. Lombardini Sirmen hat hegedűversenyét. A Régizenei Nyári Egyetemen tartott barokk hegedű mesterkurzusa munkanyelve a magyar és angol. A kurzus anyagát a hegedűre írt barokk és klasszikus művek képezik. Olyan 12. évüket betöltött érdeklődőket vártak a képzésre, akik 6 év hegedűtanulási tapasztalattal rendelkeznek. A nyári egyetem programja itt olvasható: http://regizene.ro/html/2017/hu/index.php/anyari-egyetem-programja/ Népújság (Marosvásárhely)

2017. július 21.
Erős vár a mi Istenünk…
Magyarországi származású, ám évek óta külföldön tevékenykedő, aktív orgonaművészt, Mátyás Istvánt (fotó) hallgathattuk meg a Farkas utcai református templom nyári hangversenysorozata keretében, július 19-én. A műsorfüzetet tanulmányozva meggyőződhettünk, hogy fiatal, jól képzett, sikeres, aktív előadót hozott el a sors – jobban mondva a szervezők – Kolozsvárra.
Nagy merészségnek tartom, ha az előadó Liszt Ferenc B-A-C-H prelúdium és fúgájával kezdi koncertjét. Mátyás István hangversenyének első műsorszáma ez a zenemű volt, amelyet tökéletes technikával, a romantikus mű által támasztott hangzás- és dinamikai előírások precíz betartásával játszott el, így már az első néhány percben meg tudta győzni a közönséget hangszeres kvalitásairól. A Liszt-mű nagyon szép és népszerű, az orgonaművészek alaprepertoárját képezi, Mátyás István pedig muzikalitása folytán kiválóan tolmácsolta.
A meglepetést mégis inkább a második mű szerezte, amely az Erős vár a mi Istenünk című reformációs ének tízféle feldolgozását tartalmazta. Az Erős vár a mi Istenünkről tudni kell, hogy az egyik legismertebb protestáns egyházi ének, amelyről azt tartják, hogy mozgósító hatása miatt a reformáció „harci dala” volt. Közismert, hogy a barokktól, a romantikán át egészen a 20. századi szerzőkig sokan sokféleképpen dolgozták fel ezt a zsoltárt, ám tíz feldolgozást „egy csokorban” még nem volt alkalmam meghallgatni. Zenetörténeti sétának is beillett ez a tíz miniatűr alkotás. A visszatérő, diadalmas fő téma mellett bámulatos volt a feldolgozások sokszínűsége, egyedisége.
Utólag elgondolkodtam, vajon mi késztette Mátyás Istvánt arra, hogy egyazon zsoltár tízféle változatával örvendeztesse meg a hallgatóságot? Három lehetséges magyarázatot találtam: egyrészt az előadó úgy ítélhette meg, hogy a patinás, gyönyörűen felújított Farkas utcai református templomhoz illik előadni ezt az ismert zsoltárt; másrészt az is felmerült, hogy mivel az „Erős vár a mi Istenünk!” formulával köszöntik egymást az evangélikusok Magyarországon, akkor ezzel a művel az előadó evangélikus hitét akarta alátámasztani. A harmadik, és talán a legegyszerűbb magyarázat az, hogy az istenhívő művész a közönségre is ki akarta terjeszteni a keresztény hit és az Istenbe vetett bizodalom fontosságát.
Zárószámként is ismert mű hangzott el: Max Reger Wachet auf, ruft uns die Stimme op. 52 no. 2 korálfantázia, amelyet szívesen hallgattunk meg Mátyás István muzikális, igényes előadásában.

2017. július 31.
Zenei stílusokat egyesített a mérai csűrszínpad
Mindenkit megmozgató világzene, fűben mezítláb táncoló fiatalok, családias hangulat fogadta a vasárnap zárult, a Kolozs megyei Mérán második alkalommal szervezett Méra World Music fesztivál résztvevőit.
A mérai Szarka-telek minden látogatója táncra perdült legalább egyszer a vasárnap zárult Méra World Music négynapos világzenei rendezvénysorozaton. A fesztivál szombati résztvevői már a délutáni órákban ellazulhattak a balkáni ritmusokon és karibi dallamokon. A mexikói Guajiro Calentano együttes a son calentano és afro-guerrerense stílust kolumbiai, francia, spanyol, brazil, guadalupe-i elemekkel gazdagította, dalaikat minden korosztály előszeretettel hallgatta, sőt akkora népszerűségre tettek szert, hogy a programon kívül, rögtönzött csűrkertkoncerttel szórakoztatták az éjjeli buszra várakozókat.
Erdély leghíresebb cigány rézfúvós bandája, a Fanfara Transilvania lüktető balkáni ritmusokkal fokozta a közönség hangulatát, mely a hiteles cigányzenét játszó, magyarországi Parno Graszt együttes fellépésére már a tetőpontra ért. A fesztivál legjobban várt koncertjére megtelt a Szarka-telek, a színpad és az előtte levő tér cigányzenétől lett hangos, a zenekar tagjai minden résztvevőt „megmozgattak”.
Világzene tengeren innen és túlról
A rendezvénysorozat első napján az olaszországi Brigan Folk lépett színpadra, akik kelta és mediterrán népzenéből ihletődő dalokat játszottak. Szintén csütörtökön koncertezett a lengyel Beltaine, amely ugyancsak kelta muzsikával szórakoztatta a közönséget, illetve a Rendhagyó prímástalálkozó is fellépett a magyar világzene és népzene legnagyobb sztárjaival: többek között Pál István Szalonnával, Herczku Ágnessel, Both Miklóssal, Doór Róberttel.
A pénteki programban szerepelt a Fölszállott a páva gálaműsora, ahol a tehetségkutatóverseny legemlékezetesebb táncos, énekes, hangszeres és zenekari produkcióit láthatták az érdeklődők. A román népzenét játszó Taraf din Naipu, valamint a Szalonna és bandája szórakozatta a fesztivál pénteki résztvevőit. Vasárnap a Fonogram-díjas Söndörgő, az amerikai The Resonant Rogues és a Muzsikás lép színpadra. A koncertek után minden este bulit szerveztek, amelyen helyi zenészek szórakoztatták a résztvevőket.
Ismét díjazták a tehetséges prímást
A Junior Prima díjas Kiss Balbinat Ádám nyerte az első kalotaszegi prímásversenyt, amelyet a fesztivál keretében hirdetett meg a Hagyományok Háza és a Kalotaszeg NTE Egyesület. A győztesek 7000, 5000, illetve 3000 lej értékű pénzjutalomban részesültek.
Kiss Balbinat Ádám 1987-ben született Sepsiszentgyörgyön. A kolozsvári zeneiskolában kezdett el hegedülni, 13 éves korától pedig már Budapesten folytatta klasszikus zenei tanulmányait. 2007-ben felvételt nyert a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem muzikológia szakára. Ugyanebben az évben megalapította a Góbé zenekart, amelynek azóta is hegedűse, énekese. 2012 óta a Zeneakadémia népi hegedű szakos hallgatója, 2014-ben magyar népművészet és közművelődés kategóriában Junior Prima díjas lett. A verseny második helyezettje Ficzus László lett, a kolozsvári Harmadik zenekar prímása, a harmadik díjat Maruzsenszki Andor budapesti hegedűs nyerte. A Hagyományok Háza különdíját a helyi hagyományok magas szintű ápolásáért László Csongor mérai prímás nyerte. A pénteki megmérettetésen a kilenc jelentkező egy kötelező és egy szabadon választott, maximum ötperces összeállítást mutatott be a négyfős zsűri előtt.
A kötelező versenyszámokban Fodor Sándor „Neti” kalotaszegi prímás játékát idézték meg, míg másik produkciójukban szabadon választhattak a kalotaszegi hegedűsök játékai közül a versenyzők. A magas művészi színvonalon lezajlott versenyen a zsűrizés szempontjai között a dallamválogatás zeneesztétikai értéke, a bemutatott dallamok stílushű előadásmódja, illetve az előadó technikai tudása, valamint egyéni, művészi kisugárzása szerepeltek.
A zsűri tagja volt Fazakas Levente, a sepsiszentgyörgyi Heveder zenekar prímása, Papp István „Gázsa”, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes zenekarának hegedűse, Pál István Szalonna, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője és Major Levente, az Üsztürü zenekar prímása. Az első kalotaszegi prímásversenyre 16 és 35 év közötti, a táncházmozgalomban tevékenykedő, illetve az autentikus erdélyi népzenei hagyományt ápoló hegedűsök jelentkezhettek.
Tartalmas nappali tevékenységek
A fesztivál egyik újdonsága, hogy megnyitották a látogatók előtt a falu bivalymúzeumát, az érdeklődőknek Varga György, a múzeum alapítója mesélt a bivalytartásról. A látogatók dr. Tötszegi Tekla vezetésével nyerhettek betekintést a mérai hagyományokba, valamint megtekinthették a helyi népviseletet.
A csűrstúdióban dokumentumfilmekkel várták azokat, akik többet szerettek volna megtudni a világzenéről, Kalotaszeg népzenei hagyományáról. A vetítések után az érdeklődőknek alkalmuk nyílt beszélgetni a filmek alkotóival. A programpontok között szerepelt Agócs Gergely mesemondó előadása, valamint a közösségi szövés. A szervezők fontosnak tartják a helyi kultúra megőrzésének támogatását és a faluturizmus fellendítését, ennek érdekében elindították a kalotaszegi faragott kapuk felújításának projektjét. A kezdeményezés nemcsak a tárgyi kulturális örökség megmentését, hanem a szakmai tudás átörökítését is kitűzte céljául.
Bede Laura / Krónika (Kolozsvár)

2017. augusztus 9.
V. Nemzetközi Citera-, Népdal- és Néptánc-tábor Kisiratoson
Egy hétig gyermek és fiatal gyakorolt együtt
Július 30-án, vasárnap kezdődött az V. Nemzetközi Citera, Népdal és Néptánc Tábor Kisiratoson. Hozzávetőleg 170 személy jelent meg a megnyitón, mindenki személyesen mutatkozott be, ez alapján döntötték el, hogy ki milyen csoportba kerül, tehetség és felkészülés szerint. Kemény hetet tudhatunk magunk mögött, mivel a rengeteg munkát még a hőség is megnehezítette. Ennek ellenére az oktatók, de a tanulók is jól érezték magukat, hiszen volt közös strandolás, táncház és Ki mit tud is. A tábort Juhász Kálmán vezette, citerát oktattak Borsi Ferenc, Dudás Klára, Gersy Lili, Hruskáné Hajdú Emese, Juhász Kálmán, Scserbin János és Varga Evelin. A táncolni vágyókat Bacsó Erika, Miklós János és Miklós-Papp Zsuzsanna tanította, népdalt Szalay Fatima, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója oktatott. Az ügyes kezűek kipróbálhatták magukat a délutáni szabadfoglalkozásokon, ahol Péterné Novák Krisztina és Törökné Tárkány Szűcs Katalin kézművességet oktattak. A táborozók Kisiratosról, a megye olyan magyarlakta településeiről, mint Nagyiratos, Arad, Pécska, Kispereg, továbbá Bihar megyéből és Magyarországról érkeztek.
Augusztus 5-én, szombaton délután került sor a táborzáró gálaműsorra a művelődési otthon nagytermében, ahol a kisiratosiakon kívül a táborozók hozzátartozói is részt vettek. Gyönyörű látvány fogadta a nagyérdemű közönséget, hiszen minden fellépő népviseletben jelent meg és a termet is szépen kidíszítették a kézművesek. Az ünnepi műsort Juhász Kálmán táborvezető és citeraoktató, valamint Korondi Józsa Erika polgármester köszöntője nyitotta meg. Ezt követően közös citerázásra került sor, majd minden csoport előadta a táborban tanultakat.
Különlegességnek számít, hogy a gálán bemutatták Borsi Ferenc citeraoktató saját szerzeményét is, amelyet az oktatókból és haladó szintet elért tanulókból álló csoport adott elő.
Az előadás közös énekléssel zárult, melyben részt vett a tábor minden lakója.
A gála végeztével a polgármester asszony köszönetet mondott és ajándékkal kedveskedett az oktatóknak, a szervezőknek, köztük a helybéli Pro-Ki-Dor Kulturális egyesületnek.
A tábort a Kisiratosi Önkormányzat szervezte és a Bethlen Gábor Alap, valamint helyi szervezetek támogatták.
Szabadai Mária, kulturális referens / Nyugati Jelen (Arad)