Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Liszicsán Enikő
3 tétel
2009. szeptember 12.
A szamosújvári református egyházközség Nagy Annamária vallástanár vezetésével az elmúlt héten szervezte meg a vakációs bibliahetet a diákok számára. /Liszicsán Enikő, Riti Mária Katalin: Szamosújvár. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 12./
2016. december 16.
Startol a legFÉNYesebb Adventi Gyermekfesztivál és Sokadalom
Már csak egyet kell aludni, és az Apáczai-líceumban (Király/I. C. Brătianu utca 26. szám) szombaton délelőtt elkezdődik a 11. Adventi Gyermekfesztivál és Sokadalom, amely a hagyományokhoz híven ezúttal is egész napos kikapcsolódási, szórakozási lehetőségekkel várja a kolozsvári és környékbeli magyar családokat. Az Életfa Családsegítő Egyesület, a Szabadság napilap, az Ifjúsági Keresztyén Egyesület és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet közös rendezvénye FÉNYteremmel, ANGYALteremmel, ASZTALDÍSZteremmel, KARÁCSONYFAteremmel, meseszobával, büfével, könyvbemutatóval, társasjátékkal és sok más meglepetéssel vár mindenkit, ugyanakkor álmodóinkkal is találkozhatnak a résztvevők. Koncerttel zárjuk a napot: délután 6 órától a kolozsvári Karaván együttessel hangolódunk a karácsonyra. Várunk mindenkit, keressük együtt a fényt!
Karácsonyi kántálás című összeállításával érkezik a fesztiválra a Szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum előkészítő osztálya (tanítók: Liszicsán Enikő és Puskás Etelka), betlehemessel jön a Báthory István Elméleti Líceum VII. B osztálya (felkészítő tanár: Biró Enikő), és karácsonyi dalok csendülnek fel hegedűn és csellón a Sigismund Toduță Zenei Főgimnázium kis művészeinek közreműködésével (akik felkészítették őket: Balog Annamária és Vajai Noémi).
Három izgalmas kiadványát hozza el a fesztiválra a Koinónia Kiadó. Délután fél 2-től a következő köteteket mutatják be a díszteremben: Szőcs Margit – Madarász Béni, avagy az űrparittyás ajándéka, Markus Majaluoma – Apa, mikor jön a Mikulás?, Kiss Bitay Éva –Az erdő lakói. A három gyerekkönyvről Rostás-Péter Emese felelős szerkesztő beszélget Szőcs Margit szerzővel, Jankó Szép Yvette fordítóval és Guba-Kerekes Zsuzsa illusztrátorral.
A nap végén Békési Attila, Békési (Blénesi) Zsuzsa, Bodea Lóránd, Imecs Tamás, Szekeres Zoltán, Szénási Zoltán és Turi Gábor gondoskodik arról, hogy a hangulat még inkább a tetőfokára hágjon. Délután 6 órától a Karaván együttessel lépünk a fény ösvényére. Szabadság (Kolozsvár)

Karácsonyra hangolódott a Téka
Szórványkollégium közössége
Adventi időszakban minden közösség olyan alkalmakat teremt magának, amelyek segítségével az ünnepre hangolódhat. A kollégisták már december elején Tóth Borbála, Petőfi-programos ösztöndíjas irányításával, ünneplőbe öltöztették a bentlakás épületét. Az ajtókra díszes kopogtatók kerültek, elkészült a nagy adventi koszorú is, mert a gyertyák meggyújtásának már sokéves múltja van.
A Téka Szórványkollégiumban a gyertyagyújtás hétfőn este esedékes, tekintettel, hogy a diákok közül néhányan csak hétfő reggel érkeznek vissza otthonról. Első alkalommal az 5.–8. osztályosok, majd a középiskolás fiúk, aztán a lányok és végül a pedagógusok gyújtanak meg egy-egy lángot, kis műsorral kísérve.
Mikulásjárás előtt, november végén, a kolozsvári Koinónia Kiadó idén megjelent gyerekkönyveit mutatta be a Téka Alapítványnál, hátha a Mikulás az alma s dió mellé könyvet is becsempész. A Madarász Béni, a Fecske utca 12. és más könyvek elég sok kiscsizmában lapultak...
A szorgoskezű bentlakók nemcsak saját környezetüket szépítették, hanem kézműves képeslappal ajándékozzák meg a támogatókat is. Balla Imola kollégiumi igazgató minden alkalmat tudatosan felhasznál arra, hogy olyan hagyományokkal ismertesse meg a diákokat, amelyeket majd saját családjukban is tovább éltethetnek.
Idén első alkalommal szervezett alapítványunk a helyi magyar iskolával közösen, Deák Zsombor triatlonista vezetésével Családi Mikulásfutást. Az első alkalmak gyerekbetegségei ellenére a 200 résztvevő nemcsak lefutotta (rollerezte, biciklizte, görkorcsolyázta, sétálta) a távot, hanem adományával a helyi kórházba beutalt kis betegeknek, az ortodox egyház Sf. Stelian nevű délutáni foglalkoztató központjába járó szociálisan hátrányos gyerekeknek és a válaszúti kisiskolásoknak is szebbé tette az ünnepet a benevezési díjként összegyűjtött édességekkel.
A Kaláka néptáncegyüttes, amint a neve is mutatja, nemcsak a néptáncban alkot szoros közösséget. Egri Hajnal, a Téka Művelődési Központ vezetője és Székely Melinda, a néptáncegyüttes vezetője irányította a táncos lányokat a karácsonyi díszek varrásában. Ezekkel új iskolájukat, tantermeiket készítik az első karácsonyra.
December 8-a nemcsak a tornaterem-avatás, hanem a XVI. Betlehemes Találkozó napja is volt egyben. A rendezvény célja átörökíteni hagyományos betlehemeseink hagyományát, illetve közösen készülni a karácsonyra. A vajdakamarási (Tóth Árpádné tanítványai), széki (Filep Klára és Sándor tanítványai) és buzai (Coprean Edit és Vincze-Koncz Júlia tanítványai) saját falujuk szokásait mutatták be. A válaszúti gyerekek (Varga Orsolya diákjai) magyarszováti betlehemest hoztak, míg a dési gyerekek (Réti Ágnes diákjai) István-napi köszöntőkkel érkeztek. A szamosújvári kisdiákok közül az előkészítősök (tanítónők: Puskás Etelka, Liszicsán Enikő) kántáltak, az elsősök (Butuza Katalin, Kaszián Etelka) lucáztak, a másodikosok (Juhos Helga, Szabó Mária) pásztorjátékot mutattak be. A harmadikosok (Dániel Melinda, Kis Angéla) betlehemest, míg a negyedikesek karácsonyi dalokat (Dávid Noémi, Vigh Emese) adtak elő.
A kollégiumi angyal 20-án érkezik, amikor a diákok egy része kis műsort mutat be a tanáraiknak, helyi vezetőknek, illetve a társainak. Természetesen a kollégisták részt vesznek a helyi Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum karácsonyváró programjain is.
FODOR EMŐKE Szabadság (Kolozsvár)