Európa kísértete
Múlt héten szélsőjobboldaliak – akik tudatták szervezetük nevét, címét, telefonszámát is – uszító tartalmú plakátokat ragasztottak a Brassó főterén található Bem-emléktáblára. Ki a magyarokkal a román jégkorongsportból! Ez állt a papírlapokon. Mivel félő, hogy a közeljövőben így alakulhat a plakátok szövege: Ki a magyarokkal Romániából!, s mert akár atrocitások is érhetnek nemzetiségük miatt gyerekeket, időseket, az elkövetőket büntetni kellene.
Lehetne akár uszításért, akár engedély nélküli plakátolásért, esetleg emlékmű gyalázásáért. (A hatnyelvű Bem-tábla azt a helyet jelöli, ahonnan a 48-as tábornok elmondta máig megfontolandó beszédét: „Magyarok, szászok, románok nyújtsatok egymásnak kezet!” ) A helyi rendőrség vezetőit is kérdőre kell vonni: hol voltak a rend őrei, amíg az elvakult fiatalok végigragasztották a Kapu utcát? Az RMDSZ városi tanácsosai ezt meg is teszik!
Mert a szélsőjobboldal veszélyét pillanatig sem szabad lebecsülni. Az ordas eszmék terjednek az iskolában, a sportpályákon és a művelődési otthonokban is. Gyerekeim néha elképesztő butaságokkal térnek onnan haza, megbélyegző véleményt mondanak egyik vagy másik népcsoportról. Igyekszem, de vajon sikerül-e lenyesegetnem e vadhajtásokat, büszkeséggé tompítani a nemzeti gőgöt, elfogadássá változtatni a kirekesztést? Csak egy családapa aggodalmának tűnik ez, noha a keresztény, a toleráns Európa fennmaradásának nagy kérdése ez.
A gazdasági válság önmagában is súlyos kihívást jelent Európa számára. „Sok szó esik az Európával szembeni befektetői bizalom visszaállításának szükségességéről. Valójában ennél is fontosabb lenne a fiatal nemzedékek bizalmának visszanyerése” – írja a svéd Anders Lindberg annak apropóján, hogy a brit Demos agytröszt kutatói közzétették A digitális populizmus új arcai című tanulmányukat. A társadalomkutatók tizenegy európai országban vizsgálták az egyre erősödő radikális szélsőjobboldali pártok aktivistáit. Kiderült, a szélsőjobboldal híveinek kétharmada harminc évesnél fiatalabb, s nem gazdasági megfontolásból fordultak a szélsőjobbhoz, hanem mert félnek a nemzeti identitásuk elvesztésétől. Miközben szeretnének nagy magyarok, nagy románok, nagy szlovákok, frankó frankok, übermenschek lenni, érzik, hogy haszontalan senkik, akikről a nemzeti kultúra nem úgy hull le, mint másról a ruha a boldog szerelemben, hanem mint rozzant házról a vakolat… Bizalmatlanok a demokratikus politikai intézményekkel szemben, és ellenzik a szerintük a nemzeti identitást romboló EU-integrációt. Az átlagnál jóval nagyobb arányban tartják elfogadhatónak az erőszak alkalmazását. Sokkal jobban kihasználják az online média lehetőségeit, mint a mérsékelt pártok tagjai vagy választói. Bár a szélsőséges pártoknak kevés tagjuk van, szimpatizánsaikat könnyen elérik – alkalomadtán könnyen mozgósítják is – a közösségi oldalak segítségével. A felmérés szerint az aktívan internetező radikális hívek az offline közéletben is aktívabbak: nagyobb arányban vesznek részt demonstrációkon (ott voltak a bukaresti utcai harcok frontvonalában is a szélsőjobbosok, akárcsak néhány évvel ezelőtt Budapesten), sőt a választási hajlandóságuk is magasabb.
„Azt gondolhatnánk, hogy Európa elég tapasztalatot szerzett már a háborúról és a népirtásról, ezért immunis a nacionalizmussal szemben. Úgy tűnik, nem ez a helyzet” – értékeli helyesen Anders Lindberg a felmérést.
Akkor is közel jár az igazsághoz, amikor a radikálisok térnyeréséért az európai elitet teszi felelőssé. Azokat, akik az egyensúlyteremtést és a kiadáscsökkentést bármi áron meg akarják valósítani. Hogy ennek mi a következménye, azt a demokrácia kitalálói már megtapasztalhatták: négyszázezer görög vesztette el a munkahelyét, Hellász lakosságának negyede a létminimum alatt él.
„Iskolapéldáját láthatjuk annak, hogyan kell olyan szociális katasztrófát előidézni, amely előcsalogatja a radikális szélsőségeseket” – kesereg a svéd újságíró, s vele együtt mi is, hogy lám, az iskolapéldákból senki sem tanul. Terjed a görög tűz, s nyomában liheg, tarkónkon liheg Európa kísértete.
Ambrus Attila
Új Magyar Szó (Bukarest)