Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Levendel László
2 tétel
1994. november 3.
Nov. 2-án osztották ki az Országos Széchényi Könyvtárban a Bethlen Gábor Alapítvány díjait. Idén Gazda József kovásznai néprajzkutató, Kató Béla sepsiillyefalvi református lelkész, Koncsol László pozsonyi költő-irodalomtörténész, Sulyok Vince, Norvégiában élő műfordító nyerte el a díjat, Tamási Áron-díjban pedig Marosi Ildikó marosvásárhelyi irodalomtörténész, Márton Áron-díjban a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete, Jenenits István budapesti piarista tartományfőnök, Királyhelmec polgárai, az amerikai Magyar Öregdiák Szövetség Bessenyei György Köre és a közelmúltban elhunyt dr. Levendel László részesült. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 3., Magyar Nemzet, nov. 3./
2000. június 26.
Jún. 24-én Budapesten tizenkilencedik alkalommal osztották ki a Magyar Örökség kitüntető címet. Mádl Ferenc, augusztusban hivatalba lépő köztársasági elnök, valamint hét kitüntetett kapta az elismerést. Posztumusz kapta Ferencsik János karmester, Szentágothay János professzor, az idegrendszer-kutatás elismert tudósa, Levendel László orvos és Sinka István költő. A Magyar Örökség kitüntető címet bizonyító oklevelet Mádl Ferencen kívül Bessenyei Ferenc színművész, Gyenge Valéria olimpiai bajnok úszó, a Száztagú Cigányzenekar és Bangó Margit énekes vehette át. /Magyar Örökség-díjak tizenkilencedszer. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 26./