Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Leoncavallo, Ruggero
4 tétel
2010. április 9.
Ünnep a Művészeti Egyetemen
64 éves fennállását ünnepli ma a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem. Évek óta minden április 9-én jogelődje, a kolozsvári Zene- és Színművészeti Konzervatórium megalapítására emlékezik a marosvásárhelyi művészképző. Az idei Egyetem Napját egy évforduló teszi különlegessé: száz éve született Kovács György, a Székely Színház egyik jelentős alapító színésze, az egyetem legendás tanára. Az ő emlékét kívánja megőrizni az az emlékplakett, Makkai István munkája, amelyet ma délelőtt avatnak fel az egyetem udvarán. 11 órától a zenepedagógia szakos diákok dzsessz- és operettkoncertje előzi meg a plakett leleplezését, ezt követően, 11.30-tól az egyetem kiadójánál megjelent legfrissebb tanulmányok, színház- és bábszínház-tudományi könyvek bemutatására kerül sor a Stúdió Színház előcsarnokában. 12.30 órakor kezdődik az egyetem szenátusának ünnepi tanácskozása, melynek keretében átadják a díszdoktori címeket. Az esemény színvonalát a zenepedagógia szakos diákok koncertje (műsoron: J. Plegel és Rugero Leoncavallo művei), illetve Molnár Tünde, Strausz Imre István, Benedek Tibor, Ila Gábor, Kis Annamária orgonakoncertje emeli.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

2011. szeptember 21.
Évadnyitó
Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera (KMO) kinevezett igazgatója a 2011- 2012-es évaddal kapcsolatos sajtótájékoztatóján elmondta: minden idők egyik legsikeresebb évadját zárták a tavaly, ami a premierek sokaságát, külföldi megjelenések színességének sokaságát jelenti.
Ami a múlt évadot illeti, Venczel Péter által komponált Ali Baba és a negyven rabló- előadása 8 teltházat ért meg, ami a mai körülmények között nem lebecsülendő. Az évad végén bemutatták Gaetano Donizetti: Lammermoori Lucia, Ruggero Leoncavallo: Bajazzók, majd a Giacomo Puccini Gianni Schicchi, Vajda János Mario és a varázsló opera-alkotásokat. Mindenik bemutató méltó volt a KMO hagyományaihoz.
A következő 2011-2012-es évad sem adja alább elképzeléseit.
Évadnyitó előadás Kálmán Imre Csárdáskirálynő operett, három felvonásban. Sok új szereplővel, akik bizonyíthatják, Kolozsvárnak megvan a tiszteletet érdemlő operett hagyománya. Vezényel Incze G. Katalin, Kulcsár Szabolcs. Rendező Selmeczi György. Az előadás időpontja 2011. szeptember 22, 18.30 óra.
Bemutatók a 2011-2012-es évadra a következők: Szentek és démonok. Színpadi fantázia Liszt Ferenc életéről és műveiről. A szöveget Egyed Emese gondozza. Rendező Selmeczi György.
Kálmán Imre: Cirkuszhercegnő. Rendező Szabó Emese.
Szilveszteri előadás, rendező Gombár Annamária.
Gaeteano Donizetti: Szerelmi bájital. Rendező Kürthy András.
Tavaszi áldozat, balettelőadás, rendező Jakab Melinda.
Sok előadáson kettős szereposztással találkozhatunk, ami azt is jelenti, a kolozsvári operát és operettet kedvelő közönség még színesebb előadásban láthatja, akár többször is, az előadásokat. Lehetőséget adva azoknak a fiataloknak, akik tagadhatatlanul megérdemlik, hogy egy jól átgondolt vezetéssel, tehetségük a nagyközönség elé kerüljön.
Az évad egyik kivételesen érdekes eseménye, hosszú évtizedek kihagyása után, a KMO meghívást kapott Óromániai vendégszereplésre. A Krajovai (Craiova) Operafesztiválon vesznek részt.
A társulat Szép Gyula tudomása szerint a Kárpátokon túl 1871-ben szerepelt Bukarestben. Az elmúlt években többször provokálták a bukaresti Operaházat, sajnos sikertelenül. Most úgy néz ki, szerintem Krajova jobb hallással, rendelkezik, amiben benne lehet a visszahívás lehetősége is. Nem beszélve a szólista felkérésekről.
Október 6. -17. között zajlik a Nemzetközi Liszt Ferenc Fesztivál, melynek eseményeiről egy későbbi sajtótájékoztatón Horváth István karmester a médiát bővebben fogja felvilágosítani.
Az idén körülbelül harminc művet fognak játszani, köztük olyanokat is, melyeket eddig kevésszer játszottak.
A Marosvásárhelyi Színház felkérte a Kolozsvári Magyar Operát, hogy vegyenek részt az ők bérletrendszerükben. Ez most van kialakulóban. Egyelőre most csak egy előadást ígértek, de ha a visszajelzések megfelelőek, akkor a kört bővíteni lehet.
Csomafáy Ferenc. erdon.ro

2015. április 14.
Operagálára hívják az érdeklődöket
Az opera- és operettirodalom leghíresebb áriából összeállított koncerttel várja a nagyérdeműt a Kolozsvári Magyar Opera április 16-án, csütörtökön este 7 órától.
A gálaesten többek között Mozart, Kodály, Erkel, Leoncavallo, Lehár és Kálmán áriái csendülnek fel a világhírű Kele Brigitta, illetve az opera kiváló művészei Sándor Árpád, Szilágyi János, Pataki Adorján, Egyed Apollónia, Veress Orsolya, Balázs Barbara, Vigh Ibolya, Hary Judit, Szabó Levente, Ádám János és Madarász Lóránt előadásában.
Az énekeseket az intézmény zenekara kíséri Kulcsár Szabolcs és Selmeczi György vezényletével. ,,Eddigi munkánk során mindig megkülönböztetett figyelemmel fordultunk a kolozsvári közönség felé, amelytől gyakorta kaptuk azt a visszajelzést, hogy kedvenc műsorszámaikat szívesen, újra és újra meghallgatnák. Ez a tapasztalat szinte kínálta Selmeczi György és számomra a repertoár összeállítását” – nyilatkozta Kulcsár Szabolcs, karmester.
A gála a Kolozsvári Magyar Opera és az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályának együttműködésével jött létre.
Szabadság (Kolozsvár)

2017. december 11.
Kitűnő szólisták a csütörtöki operagálán
Egy hangverseny sikere a műsorválasztással kezdődik. A legutóbbi, szokásos – lassan hagyományt teremtő – operahangverseny műsorát nagyon tudatosan állították össze a filharmónia műsorában. Három szólista is felépett, akik felválta, duettet is énekelve követték egymást a színpadon.
Az est karmestere ezúttal Jankó Zsolt volt, a meghívott szólisták: Kele Brigitta (szoprán), Pataki Adorján (tenor), mindketten a Kolozsvári Magyar Opera tagjai, valamint Emanuel Popescu (bariton), jelenleg a Kolozsvári Román Nemzeti Opera meghívott szólistája. A várai filharmónia néhány éve rendszeresen rendez operagálát, s erre az alkalomra mindig megtelik az Enescu–Bartók koncertterem. Így történt ez az elmúlt hét csütörtökén is, amikor újfent az operairodalom nagyszerű alkotásaiból csendült fel egy-egy dalbetét, ária. Az olasz és a francia operamuzsika jelentős képviselőinek művei közé Lehár és Kodály egy-egy alkotása is tökéletesen beilleszkedett. Megemlítendő, hogy a közismert áriák, duettek, tercettek mellett számunkra kevésbé ismertek is helyet kaptak a mostani műsorban. Tehát a siker lehetősége adott volt, de ehhez meg kellett találni az ehhez megfelelő előadókat. Az esten Jankó Zsolt vezényelt, a filharmónia állandó dirigense, a Kolozsvári Magyar Opera karmestere. Feltételezésünk szerint ő állította össze a műsort is – az operairodalomban nagyon otthon van. A három említett vendégszólista a hazai élvonalhoz tartozik, de világjárók is, mindezt jeleztük lapunk hasábjain, amikor tudósítottunk a koncert előtt tartott sajtótájékoztatóról. Mivel is kezdődhetett volna az operagála, mint Georges Bizet közkedvelt és ismert operájának, a Carmennek a nyitányával, majd két dalbetét is elhangzott a zeneműből. A három szólista felválta, de duettet is énekelve követte egymást a színpadon. A szünetig áriák hangzottak el Giuseppe Verdi Don Carlos című operájából, Francesco Cilea olasz zeneszerző egyik művéből, majd Puccini Toscájából csendült fel ária. Az első részt Leoncavallo Bajazzók című operájának egyik áriája zárta.
A csitári hegyek alatt
Szünet után ugyanúgy, mint a műsor első részében, a három szólista egymást váltva, szólóban, duettben, tercettben énekelve szórakoztatta a közönséget. Öröm volt hallgatni Rossini A sevillai borbély című operájából egy áriát, Emanuel Popescu előadásában. Majd Kele Brigitta Verdi A trubadúrjából énekelt egy betétet, Pataki Adorján Amilcare Ponchielli – a Garibaldi-himnusz zeneszerzője – Giocondájából adott elő egy áriát. Kellemes meglepetés volt sokunk számára, hogy Lehár Ferenc A víg özvegy című nagyoperettjének egyik ismert duettje is elhangzott, majd talán még kellemesebb, hogy Kodály Zoltán Székelyfonó című daljátékából csendült fel az egyik legszebb dal: A csitári hegyek alatt… – óriási sikert aratva. Ezután a zenekar Verdi Traviatájának nyitányát játszotta el. Zárásként ugyancsak egy Verdi-operából, A trubadúrból hallgathattunk meg tercettet. A közönség egy része felállva ünnepelte az előadóművészeket, a szimfonikus zenekart, a kitűnő karmestert. Egy ráadással lett vége a csodálatosra sikerült operagálának. Dérer Ferenc / erdon.ro