A Romániai Magyar Középiskolák Szövetsége /MAKOSZ/ 1995. dec. 27-én tartotta meg Székelyudvarhelyen választmányi gyűlését. Csáki Árpád elnököt - kérésére - felmentették tisztségéből, megválasztották az új elnököt Ambrus Melinda /Brassó/ személyében, az ügyvezető elnök pedig Grünstein Szabolcs lett. Elfogadták a csíkszeredai irodát a szervezet központi irodájának. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 12./

Az Erdélyi Magyar Mûszaki Tudományos Társaság (EMT) évente kilenc tudományos konferenciát szervez. Ezek közül az Országos Szakmai Napok (OSZN) a legnagyobb, amelyet idén október 15-17. között Szatmárnémetiben szerveztek meg. Megtartották a romániai magyar tudományos szervezetek találkozóját is. Többek között jelen volt Lányi Szabolcs, a román kormány Országos Tudományos, Technológiai és Innovációs Ügynökségének vezetõje, aki ügynökségének pályázati lehetõséget mutatta be. Lányi Szabolcs lehangoló képet festett a romániai kutatás helyzetérõl. Elmondta: amíg Finnországban 421 dollár jut az egy fõre esõ tudományos finanszírozásra, addig Romániában ez a szám csupán 1,83 dollár. Bíró Károly EMT-elnök a szervezet tevékenységét ismertette. Kiemelte: a szakkifejezések anyanyelven történõ elsajátítása érdekében az EMT jövõ évtõl a magyar diákok számára az ország összes mûszaki egyetemén fakultatív kurzusokat szándékozik szervezni. Ugyanakkor a létrehozandó magyar egyetem hátterének megteremtése érdekében intézményrendszer kiépítését tervezik. /Kiss Olivér: EMT-rendezvény. Sikeres Országos Szakmai Napok -99. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 18./ Az OSZN szakosztályi megbeszélésekkel folytatódott. Az EMT szakosztályok - fizika, faipar, építészet, bányászat-kohászat, energetika/elektrotechnika, földmérés, gépészet, vegyészet - tagjai megvitatták tevékenységi területeik problémáit. /EMT - Országos Szakmai Napok '99. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 18./

"A Perspektíva (a Kolozsvári Magyar Diákszövetség lapja, november 4-i és 11-i szám) hasábjairól megtudható, hogy a KMDSZ közgyűlésén a diákszervezet új elnököt választott Boda Szabolcs Levente közgazdász hallgató személyében. A Suli Lapi (Baróti Szabó Dávid Középiskola, Barót diáklapja, novemberi szám) nyári élménybeszámolóknak és irodalmi próbálkozásoknak adott helyet. A Nagykároly és Vidéke (regionális hetilap, november 3-i szám) az 1956-os magyar forradalom romániai "elszenvedőire" emlékezett. - A Kis Tükör /a romániai CE Szövetség kiadványa, református missziói lap/ szeptember-októberi száma hírt adott arról, hogy közös táborozást szerveztek a magyarországi Bethánia CE szövetséggel. A Besztercei Híradó (közéleti havilap, idei június-szeptemberi, összevont szám) beszámolt a Beszterce-Naszód megyei RMDSZ küldöttgyűléséről. /Hónapzáró lapszemle. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 23., folyt. : nov. 24./"

"Böndi Szabolcs, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kolozsvári tagszervezete elnökének nem hivatalos lemondása megdöbbentette a szervezet tagjait. Böndi az állambiztonsági szervek zaklatása miatt határozott így. Böndi még nem adta be a lemondását, a sajtónak azért nyilatkozott, hogy a román állambiztonsági szervek (a rendőrség, a katonaság és a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ alakulatai) ne kövessék többet. Juhász Attila, a HVIM kolozsvári tagszervezetének aktív tagja szerint Böndi Szabolcs lemondása is hozzájárult ahhoz, hogy a január 11-re Kolozsvárra tervezett erdélyi kongresszust meghatározatlan időre elhalasszák. - Február végén a Kárpát-medencei régió vezetői Budapesten találkoznak. - A Kolozsvárra tervezett kongresszust mindenképp ez előtt kell megtartanunk, hogy tiszta lappal mehessünk Budapestre - nyilatkozta a Szabadságnak Juhász Attila. /K. O.: Kolozsváron tartaná erdélyi kongresszusát a HVIM. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 9./"

"Az utóbbi időben keveset lehet hallani a különböző román titkosszolgálatokról. Megfigyelőcsoporttal rendelkezik a Belügyminisztérum (UM 0962), a katonaság (DIA - Directia de Informatii a Armatei) és természetesen az ilyen jellegű munkára szakosodott Román Hírszerző Szolgálat (SRI). A berevoiesti-i dokumentumkiásás, a Ziua című bukaresti napilap újságíróinak, illetve Sabin Gherman volt újságíró, az Erdély-Bánát Liga elnökének megfigyelése óta mintha kevésbé zaklatnák az értelmiségieket. Kiss Olivér saját tapasztalatát mondta el. Homoródfürdőre utazott. Szilveszter éjszakája előtt néhány órával csengett a mobil. Corpodean úr azt állítja, az amerikai nagykövetségtől telefonál, hogy Kiss Olivér pályázatot nyert, fél évet az Egyesült Államokban fogok tölteni. Ki dolgozik ilyenkor a külképviseleten, hitetlenkedett Kiss. Azután azt mondta a telefonáló: a Soros Alapítvány megbízásából hívott, a pénzt a nagykövetség adja. A Soros Alapítvány már nem létezik, válaszolta Kiss. Erre a telefonáló módosított: a Nyílt Társadalomért Alapítvány részéről hívott, de ez nem fontos. Még aznap alá kell írni a szerződést, és nyomatékosan kérdezte: hol tartózkodik. Amikor megtudta, hogy Kiss hol van, már nem volt annyira fontos. Újra telefonált, hogy január 3-án megkeres, sikerül halasztást kieszközölnie. Kiss azóta nem hallottam felőle. A szilveszteri bulin feltűnt egy fekete színű, rövid ujjú atlétatrikó, hátán Nagy-Magyarország térképpel. Utólag derül ki, hogy emiatt is keresték őt. Ugyanakkor feltűnt az állandóan a nyomunkban levő Konstanca megyei rendszámú kocsi. Január másodikán buszra szálltak. A CT jelzésű Dacia követte őket. A vonaton is jött velük ugyanaz az ember. A titkosszolgálatokhoz közel álló román újságíró kollégája barátian megsúgta: felhívta a megyei rendőr-főparancsnok, és afelől érdeklődött, hogy Kiss hol szilveszterezik. Hogy miért ő? Mert állítólag valaki azt mondta, hogy Kiss végezte a december 28-i röpcédula-osztogatást (független Erdélyt akarunk! stb.). Ez magyarázza a telefonhívást, még a szüleit is megkeresték.Kiderült, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kolozsvári tagszervezetének elnökéről, Böndi Szabolcsról van szó. Miatta indult el az egész, ő az, akivel egy fülkében utazott Kiss Székelyföld irányába. Böndit december 28-a óta követik. Jan. 5-én egy ügynök jegyzéket mutatott Kiss Olivérnek, amelyen nevek, címek, születési dátumok, személyi számok, barátok, illetve barátnők neve volt feltüntetve. Nem hivatalos kihallgatás, csak konzultáció. Egyértelművé válik, hogy provokációról van szó, semmi köze a mozgalomhoz. Jan. 6-án állandóan követték Kisst, aki egy amerikai diplomatával találkozott, és részletesen beszámolt a fiatal magyar értelmiségiek zaklatásáról. Másnaptól lenyugodott a helyzet. Böndi Szabolcs lemondott tisztségéről. Valaki viccből azt mondta a megyei rendőrfőparancsnoknak, hogy Kiss Olivér áll a szórólapozás mögött. Eddig nem sikerült rábizonyítani a vármegyésekre, hogy valóban ők állnak a szórólapozás mögött. Mi több, a titkosszolgálatokhoz közel álló személyek szerint az akciót a Nagy-Románia Párt szervezte épp az HVIM-stílusú magyar csoportosulások lejáratására, ezek vezetőinek megfélemlítésére. A forrás szerint Dan Brudascu nagy-romániás képviselő a szórólapok szétosztása előtt már tiltakozó közleményt juttatott el a sajtónak... Tiszta szerencse, hogy a HVIM-es fiatalok ártatlanoknak bizonyultak, hiszen ellenkező esetben akár 25 év börtönbüntetéssel is sújthatók. /Kiss Olivér: Kispályás titkosszolgálat. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 11./"

A Sapientia Alapítvány Csíkszeredában tartott kuratóriumi ülésén leváltották tisztségéből dr. Lányi Szabolcsot, a Sapientia EMTE csíkszeredai karának dékánját, hivatali hatáskörének túllépése miatt. Egy szépvízi szennyvíztisztító komplexumra benyújtott SAPARD pályázatban Lányi Szabolcs az egyetem nevében 90 ezer eurós önrészt vállalt, ebből egy monitorizáló és kutató-laboratóriumot építenének ki. A kuratórium szerint ezzel a vállalással Lányi túllépte hatáskörét, a volt dékán viszont azt vallja, egy társfinanszírozási megállapodásra feletteseitől elvi jóváhagyást kapott. Lányi Szabolcs helyére dr. Györfi Jenőt nevezték ki dékánnak, helyettesei Gagyi József és Szabó Árpád lettek. Dr. Lányi Szabolcs leváltásáról a romániai magyar történelmi egyházak elöljáróinak március 11-i testületi ülésén elfogadott határozatban döntöttek. Az egyházi elöljárók megdöbbenésüket fejezték ki a magyarországi pénzügyi megszorító intézkedések miatt. Megkereséssel fordulnak a magyar kormányhoz annak érdekében, hogy más forrásból pótolják az egyetem idei költségvetési hiányát, és a jövő évi költségvetésben az eredeti, két milliárd forintos támogatást biztosítsák. A testület másfelől elfogadhatatlannak tartja, hogy a magyar költségvetés új beruházásokra ("például az ún. erdélyi televízió") nyújtson tetemes támogatást, "ezzel szemben ugyanakkor már jól működő, nemzetstratégiai fontosságú ügyektől – ez esetben az erdélyi magyar egyetemtől – vonjon el nagy összegeket". A határozat értelmében módosító törvénytervezetet terjesztenek a román parlament elé a felekezeti oktatás jogának az elkövetkező tanévvel kezdődő biztosítása céljából, a beterjesztést az RMDSZ parlamenti képviselői vállalják. /Leváltották a Sapientia egyetem csíki dékánját. Hatásköri visszaéléssel vádolták. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 22./ Lányi Szabolcs professzor tanszékvezetőként tevékenykedik továbbra is a Sapientia–Erdélyi Magyar Tudományegyetemen. /Dékáncsere a Sapientián. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 22./ Ideiglenesen két rektor-helyettest is kineveztek Bakacsi Gyula, a közgazdasági tanszék vezetője, magyarországi vendégtanár, valamint Dávid László, a marosvásárhelyi egyetem tanszékvezető professzora személyében. /D. Balázs Ildikó: Félreállítás vagy elvhűség? = Krónika (Kolozsvár), márc. 22./

Júl. 25-én Pettyénben beiktatták Genda Árpád Szabolcs lelkipásztort a református templom felújítása alkalmából tartott hálaadó istentiszteleten. A jelenleg 131 éves templom a település időben negyedik temploma, és korábban már többször felújították. /Elek György: Templomszentelés és lelkészbeiktatás Pettyénben. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 26./

Szatmárnémeti városi RMDSZ tisztújító közgyűlésén látszott, hogy őrségváltás lesz a szervezet élén, mert a választmány 31 tagja közül 18 a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés kebeléből jött. Az elnöki tisztségre jelölt két személy közül a régi elnök, Kabai István visszalépett, így a szavazólapokra már csak Kereskényi Gábor neve került fel, akit megválasztottak a városi szervezet élére (helyettese az ugyancsak MIK-es Somogyi Szabolcs lett). Kereskényi Gábor 25 éves, jogi szakképesítése van, s jogtanácsosként dolgozik, ugyanakkor tanulmányait is tovább folytatja, Európa jogot végez a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen. /(Sike Lajos): Kereskényi Gábor jogász személyében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 24./

Még el sem kezdődött Kolozsváron a választási kampány, Sorin Apostu ideiglenes polgármester, a PD-L jelöltje máris kijelentette, nem nézi jó szemmel azt, hogy Guttman Szabolcs legyen Kolozsvár főépítésze. /Kiss Olivér: Kinek nem kell Guttman Szabolcs? = Szabadság (Kolozsvár), jan. 29./

Nem nyugszik bele Szonda Szabolcs leváltásába Tamás Sándor
Kénytelen volt elmozdítani a Kovászna Megyei Könyvtár igazgatói tisztségéből Szonda Szabolcsot a Kovászna Megyei Tanács. Év végéig a testület a strasbourgi bírósághoz fordul az ügyben.
Tegnap a Kovászna Megyei Tanács semmisnek nyilvánította azt a határozatot, amely révén Szonda Szabolcsot a Bod Péter Megyei Könyvtár élére helyezték ki. Az intézkedésre azért volt szükség, mert a brassói Táblabíróság július elején jogerős ítéletben helyt adott a Dan Tănasă magyarellenes megnyilvánulásairól ismert sepsiszentgyörgyi lakos és Codrin Munteanu volt prefektus által a könyvtárigazgatói tisztség betöltésére vonatkozó kiírás kapcsán megfogalmazott kifogásoknak. Szonda Szabolcs a bírósági határozat miatt távozott a könyvtár éléről, a tegnapi tanácsülésen Hollanda Andrea osztályvezetőt bízták meg a megyei könyvtár ideiglenes vezetésével. A tanácsülésen a könyvtári igazgatói tisztség kapcsán egy újabb pályázat kiírásáról döntött a testület. A pályázóktól ezúttal nem kérik expliciten a magyar nyelv ismeretét, a kiírás szerint a román nyelv és két, uniós szinten hivatalos nyelv ismerete szükséges. Emellett egyetemi és magiszteri végzettséget, illetve kulturális menedzseri képesítést tanúsító, a szakminisztérium által elismert okleveleket is fel kell mutatniuk a pályázóknak, illetve szakmai régiséggel is kell rendelkezniük.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke a tanácsülésen elmondta, elfogadják, ám nem értenek egyet a brassói Táblabíróság döntésével. Kijelentette, nem hagyják annyiban az ügyet, jogorvoslatot a strasbourgi emberjogi bíróságon keresnek. A két feljelentő egyébként diszkriminációra hivatkozva azt kifogásolta, hogy 2008-ban, a könyvtári vezetőségi tisztség betöltésére vonatkozó kiírásakor kritériumként jelölték meg a magyar nyelv ismeretét. A tanácsülésen Tamás Sándor továbbá kijelentette, a könyvtár egy kulturális intézmény, amelynek tevékenysége nem a könyvek kikölcsönzésében merül ki: Szonda Szabolcs igazgató mandátuma alatt számos kulturális eseményt szerveztek, rengeteg projekt vette kezdetét. Emellett hangsúlyozta, a kiírás világos volt: nem magyar nemzetiségű személyek jelentkezését várták, hanem olyanokét, akik ismerik a magyar nyelvet. Tamás a Transindexnek elmondta, a magyar nyelv ismerete elengedhetetlen egy olyan megyében, ahol a magyar lakosok aránya 75%-os, a könyvtár látogatói 85%-a magyar, és a 220 ezer példányt számláló könyvállomány zöme is magyar nyelvű. 
Megkeresésünkre Szonda kijelentette, ismét megpályázza a tisztséget, hiszen mandátuma alatt megkezdett, jelen pillanatban befejezetlen vagy jelenleg zajló projektet kell lebonyolítania az intézménynek, ebben a munkában pedig részt szeretne vállalni. Elmondta, a versenyvizsgára benyújtandó menedzseri terve ezekre a projektekre is kitér: továbbra is folytatná a különböző életkorú és érdeklődési körű könyvtárlátogatóknak szánt differenciált foglalkozások szervezését. 
Hozzátette, a mozgókönyvtár is egy fontos projekt, hiszen már nemcsak mozgássérültekhez, hanem iskolásokhoz és óvodásokhoz is könyveket juttatnak el. Folytatná ugyanakkor a könyvkelengye programot is, amely révén az újszülöttek szüleinek ajándékoznak könyvcsomagot, a köteteket három éves korú gyerekeknek szánják, így próbálják már a legkisebbeknek és szüleiknek jelezni a könyvtár fontosságát. Emellett digitalizálási munkába kezdtek, zajlik a Biblionet program is, aminek második fordulójában újabb pályázatot nyertek. „Ezek a programok szerves részét képezik annak a folyamatnak, amely útján fel tudunk zárkózni a tendenciákhoz. A ritmust tartani kell, bár most úgy látom, hogy a táblabírósági döntéssel ez a ritmus megtört” - mondta el megkeresésünkre Szonda. 
Kertész Melinda. Transindex.ro

A magyarság lélekszáma a korai századokban I.
Megismerhető-e a magyarok lélekszáma?
László Gyula Őstörténetünk című könyvében arra a kérdésre, hogy a honfoglaló magyarok lélekszámát meg lehet-e állapítani, azt válaszolta: „A félmillióra becsült szám találgatáson alapszik." Csorba Csaba rámutat, hogy az első olyan adat, amely némi fogódzót ad a népesség számának meghatározására, a húszezer lovast említő arab forrás, amely alapján a magyarság lélekszámát százezer főre becsülik. Megjegyzi azt is, hogy ennek alapján illúzió következtetni a honfoglalók számára. „Más (történeti, régészeti stb.) források összevetésével kell keresni az igazságot. Igen ám, csakhogy mindmáig nem áll rendelkezésünkre más forrás, mint az említett arab számadat. Ebben az esetben nem tehetünk mást, mint lemondunk a 20 000 harcosra vonatkozó adatról mint kiindulópontról, tudomásul vesszük, hogy a VIII–IX. századi magyar haderő és népesség létszámát nem ismerjük, s jelenleg nincs semmiféle olyan hiteles adatunk, amelynek alapján akár csak hozzávetőleges becslésekbe bocsátkozhatnánk." Nagy Kálmán hadtörténész szerint bizonyos az, hogy: „a létszámkérdésekben csak becslésekre szorítkozhatunk".
E markáns vélemények alapján úgy tűnik, hogy szélmalomharc a honfoglalók számának, illetve a Kárpát-medence népességének meghatározására tett minden erőfeszítés. Tény, hogy a magyarság lélekszámának megállapítása évszázadokon át valóban becsléssel, „egymásra" hivatkozással történt. Azonban a francia demográfusok eredményei alapján – dr. Kováts Zoltán szegedi történész-demográfusnak köszönhetően – rendelkezésünkre áll egy tudományosan, szakszerűen megállapított népességszaporulati kulcs. Kováts az európai népességnövekedési arányok, a francia történeti demográfiai kutatások eredményei alapján állítja, hogy a magyar nép szaporulatának mértéke a 900 és 1300 közötti időszakban nem haladhatja meg a négy ezreléket, hisz Európában „sehol sem tételeznek fel" ennél nagyobb ütemet. Az említett korszakban a szaporulati arány Magyarországon 900 és 1100 között 2,2, 1100 és 1200 között 3,9, 1200 és 1300 között 2,4 ezrelék. Ezek segítségével következtetni tudunk korábbi korszakok népességére.
E sorok írója úgy véli, eljött az ideje annak, hogy felülvizsgáljuk azokat az alapvető történeti forrásokat, amelyek értelmezése révén a szakirodalomban, a népszerűsítő jellegű kiadványokban és a közgondolkodásban a valóságtól távol álló demográfiai adatok válnak ismertté. Ha elfogadnánk a szakirodalomban közismertté vált kis lélekszámot, akkor – az 1300-as évek elején – Magyarországon egymillió alatti népesség élt volna. Márpedig biztosan állíthatjuk, hogy ez idő tájt a Kárpát-medence lakossága elérte a hárommilliót. Ezt állítja Glatz Ferenc történész, a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnöke is. Dr. Kováts Zoltán 3–3,2 millióra becsüli a lakosság számát, a honfoglalás korára pedig 1–1,5 milliós lélekszámot valószínűsít. Szerinte csak így lehetséges az, hogy az évi kétezrelékes népszaporulat mellett Magyarország népessége 1300 táján elérte a hárommilliót.
A történeti források, a szakirodalom tanulmányozása révén arra a meggyőződésre juthatunk, hogy az Árpád vezette honfoglalók száma egymillió, míg a magyarul beszélők együttes létszáma 1,3 millió. Ez azt jelenti, hogy a kései avar lakosság, akiket griffes-indások népének nevezünk, a forrásokban említett ungri, illetve ungur közösség, a 677-es első magyar honfoglalók száma is jelentős. Mahúd Terdzsüman, aki 1740-ben korábbi krónikák alapján török nyelven megírta Magyarország története (Tárih-i Üngürüsz) című munkáját, egyértelműen szól arról, hogy a honfoglalók a Duna–Tisza közén magyar nyelvű népességgel találkoztak: „Amikor abba a tartományba érkeztek, látták, hogy csodálatosan bőséges folyamai vannak, sok gyümölcse és bő termése annak az országnak, és az ő nyelvükön beszélnek."
A kis lélekszámot népszerűsítő Kristó Gyula a magyarsághoz csatlakozott székelység számát ötezer, „legfeljebb" tízezer főben határozta meg. Úgy véljük, hogy a székelység lélekszáma a honfoglalás korában nem lehetett kevesebb 40–50 ezer főnél. Mivel a szakirodalom elhanyagolhatóan kis létszámú székelységet említ, ezért fel kell mérni a székelység lélekszámát is. Ez utóbbiak demográfiai viszonyait egészen a Bethlen Gábor fejedelem korában szervezett katonai összeírás évéig, 1614-ig követjük, mert ez volt az első szakszerű népességösszeírás.
A honfoglalók létszámának megállapításánál elsősorban az arab forrásokat elemzem. Mivel azok hadtörténeti jellegűek, a honfoglalás kori népességszám megállapítása érdekében kénytelen vagyok a honfoglaláskor előtti és utáni időszak hadtörténetével is foglalkozni. Az arab források csak ennek ismeretében értelmezhetőek. Hadtörténeti ismereteink, a X. századi katonai sikerek, mind-mind arra utalnak, hogy nagyszámú, erős hadsereggel rendelkező nép jelent meg a Kárpát-medencében. A korrekciós összehasonlítások, a visszakövetkeztetések és a történeti háttér ismeretében újraértékelhetőek a szakirodalomban ismert, népességre vonatkozó számítások. Célom – a gyér források ellenére – hozzájárulni a szakirodalmat uraló kisszámú honfoglalóról kialakított szemlélet megváltozásához. A két honfoglalás népe
A korábbi történésznemzedék – amint arra Kovacsics József is rámutatott – a honfoglalók számát nagyobbra becsülte a mai köztudatot uraló 100–350 ezer főnél. Az újabb nemzedékből csak nagyon kevesen merészelnek milliós lélekszámot emlegetni. Olyan is akad, aki a honfoglalás korának magyar népességét egymillió főre becsüli. Vékony Gábor a régészet, a nyelvészet és a demográfia adatait felhasználva állítja az egymilliós magyarság létét. Véleménye szerint a magyarok elődei az avarok voltak, akik a VI–VII. században telepedtek le. Úgy gondolja, hogy Árpád népe török nyelvet beszélt, és a Kárpát-medencében élő magyar nyelvű népesség egy százalékát alkotta. Számuk mindössze tizenötezer fő lehetett. Vékony Gábor korrekciós visszaszámlálással Magyarország népességét 900-ra, az Árpád vezette honfoglalás korára vonatkoztatva 1 195 300 főben állapítja meg. Ezt alapul véve 1100-ra 1 782 600, 1200-ra 2 172 000, 1330-ra 2 362 000 fős népességet számol. Vékony Gáborhoz hasonlóan a kései avarok magyar nyelvűségét vallja Rásonyi László turkológus professzor is, aki bennük a székelyek elődeit látja. László Gyulára hivatkozva Kiszely István azon a véleményen van, hogy a magyarul beszélő kései avarok jelentős számban érték meg a második honfoglalást, az Árpád vezette magyarok megérkezését. E sorok írója ugyancsak a kettős honfoglalás elméletének híve, mert ezt alátámasztják nemcsak László Gyula kutatásai, de más források, köztük a magyar krónikák és a toponímia is. László az Árpád vezette honfoglalók lélekszámát négyszázezer főre becsülte. Állítását a régészet, a topográfiai, az antropológiai és a demográfiai adatokra alapozza, miközben a magyarul beszélő griffes-indások, a 677 táján érkezők számát a honfoglalókénál nagyobbra teszi, ez azt jelenti, hogy ő a két honfoglalás magyar népét egymilliós létszámúnak taksálta. Mivel a griffes-indások által lakott, régészetileg bizonyított települések körül nem találunk idegen helyneveket, ez nemcsak arra utal, hogy ők magyarul beszéltek, hanem arra is, hogy a szlávok szórványosan, kisebb lélekszámban éltek. Lényegében a szláv népesség az avarok elől tömegesen menekült a Balkán-félszigetre, a Kárpát-medencében helyben maradtak inkább a gyepűkön éltek. Egy 13. századi magyar krónika 210 ezer harcosról szóló beszámolója szintén egyegymilliós lélekszámú magyar honfoglalóra enged következtetni.
Árpád kisszámú népe
A honfoglalás idején uralkodó VI. (Bölcs) Leó (886–912) bizánci császár, kortársként, elsősorban államvezetőként értékelte a birodalma szomszédságába letelepedő népeket. Úgy látta, hogy az Árpád vezette nép nagyszámú és katonailag erős. Taktika című művében olvashatjuk: „férfiakban bővelkedő és független ez a nemzet". E megállapítását a történészek, demográfusok némely része figyelmen kívül hagyta. Ezek közé tartozott Kristó Gyula, a honfoglaláskor egyik kutatója is. Ő egyike azon szakembereknek, akik befolyásolják a honfoglalásról vallott gondolkodást. Talán a legnagyobb hibát ott követi el, amikor kis lélekszámú magyarságképet vázol. E dolgozatomban épp e hamis, kis létszámú magyarságról kialakított képen szeretnék változtatni. Megkerülhetetlen, hogy ne elemezzük Kristó népességgel kapcsolatos írásait. „Mások megengedik – írja Kristó Gyula –, hogy hatvanezer és százezer fő körül lehetett a számuk (...), az azonban egészen biztos, hogy a honfoglalók eredetileg jóval kevesebben voltak, mint az itt talált Kárpát-medencei népesség."
Kristó elutasítja azt az egyre terjedő állítást, amely szerint a honfoglalók száma elérte a félmilliót. Bár rádöbbent arra is, hogy a honfoglalás korában emlegetett kis lélekszámú népességgel nem lehet megmagyarázni a Kárpát-medencét lakó, későbbi századokban kialakult népesség számát. Ennek ellenére az ellentmondást nem a honfoglalók számának növelésével akarja áthidalni, hanem a helyben talált idegen nyelvű néptöredékek létszámát emelve. Azt a meggyőződését hangoztatja, hogy a százezer fős honfoglaló mellett a Kárpát-medencében negyedmillió nem magyar nyelvű őslakó élt. 
Azonban ezzel sem elégedik meg, mert tudja, ha a Kárpát-medencében a honfoglalás korában az össznépesség csupán háromszázötvenezer, képtelenség a lakosság szaporulatának oly mértéke, amely révén – az 1300-as években – a magyarság száma több millióra emelkedjen. Ebből a meggondolásból írja: „nincs támpontunk arra nézve, hogy a bennszülött lakosság hányszorosan múlta felül a honfoglalókat." Az idegen ajkúak lélekszámának emelése azonban bumerángként csap vissza e népességelméletre, mert a kiagyalt népességarányok mellett a honfoglalók nem kerülhették volna el a szláv nyelvre való áttérést. Az idegenek nagy száma ellen szólnak 11–13. századból fennmaradt magyar szolganevek és toponímiai adatok. Az észérvek, a demográfiai törvényszerűségek is ellentmondanak a magyar nyelvűeket többszörösen meghaladó szlávság teóriájának. Ha Kristó Gyula honfoglalói soraiból kivesszük a kavar törzsek népességét, mert azok még 950 táján is ősi nyelvüket beszélték, akkor a Kárpát-medencében élő hetvenezer fős magyarságra kétszáznyolcvanezer, azaz egy magyarra négy más nyelvű jutott volna. Kristó ez utóbbiak számarányát azonban még ennél is többre becsüli. Ha az általa emlegetett arányokat fogadnánk el, ez azt is jelentené, hogy az alig húszszázaléknyi magyarságnak valóban asszimilálódnia kellett volna. A Kristó által feltételezett szláv népesség száma a régészet és a toponímia által igazolt, de nem ez képezi a vita tárgyát, hanem az említett arányok, a magyarság valós létszáma.
Ha eltekintünk a nyelvi aránytalanságoktól, és csak azt vizsgáljuk meg, hogy hogyan alakult volna 900 és 1300 között a kristói 250–350 ezer fős népességszám, akkor azt kellene látnunk, hogy Magyarország lakossága 1300 táján 500–700 ezer fő kellett (volna) legyen. Azért, hogy igazolható és megmagyarázható legyen a 14. század elejére kialakult népességszám, Kristó Gyula megnöveli nemcsak a más nyelvű lakosság arányát, hanem a honfoglalás utáni 400 év szaporulati ütemét is. Kristó szerint 900 és 1100 között a szaporulat négy ezrelék, 1100 és 1200 között tíz ezrelék, 1200 és 1300 között 4,3 ezrelék volt. 
E számvetés növekedési arányai megmagyarázhatatlanok. Európában a 800 és 1700 közötti kilencszáz év alatt a szaporulat átlaga két ezrelék volt. Kováts szerint a nevezett korban, Európában: „sehol sem tételeznek fel négy ezreléknél nagyobb népességnövekedést". Természetesen a magyarságnál is lehetett – bizonyos időszakokra vonatkoztatva – a két ezreléknél is magasabb népességnövekedési arány, de a mongoljárás pusztításai miatt ez 1300 táján nem érzékelhető. A 14. századelőn a történelmi Magyarországnak 3–3,2 millió lakosa lehetett.
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tizennegyedik alkalommal osztott ki Székelyföld-díjakat tegnap délelőtt a Székelyföld kulturális folyóirat szerkesztősége Csíkszeredában olyan alkotók között, akik az elmúlt évben a legjobb írásokat tették közzé a folyóiratban.
 Próza kategóriában elismerésben részesítették Bodor Ádám Kossuth-díjas írót, a Digitális Irodalmi Akadémia alapítótagját a Verhovina madarai című regényének a Székelyföldben publikált részleteiért. A történettudományok területen végzett kutatásaiért, valamint a folyóiratban megjelent, a Székely Hadosztályról írt tanulmányáért Nagy Szabolcs, a Veszprém Megyei Levéltár kutatója részesült díjban. Szintén Székelyföld-díjjal tüntették ki híd- és kapcsolatépítő munkájáért Füzi László irodalomkritikust, a kecskeméti Forrás című folyóirat főszerkesztőjét.
„Bodor Ádám úgy tud írni a mindennapi dolgokról, hogy észrevehető legyen benne a különös, furcsa, abszurd, gorteszk, esetleg a humoros. Tamási Áron Ábele, Wass Albert A funtineli boszorkánya mellett kézbe kell vennünk Bodor Sinistra körzetét is, ha a székely vidékekről van szó” – hangzott el az író laudációjában, amelyre Bodor Ádám szerényen reagálva elmondta, a Székelyföld-díjra a Székelyföld folyóirattal való kapcsolata rögzítéseként tekint, és ha rajta múlik, ezentúl sem kíméli írásaival a szerkesztőséget.
A Nagy Szabolcs levéltáros által kutatott terület fontosságát nem is kell részletezni – hangzott a méltatásban –, hiszen az első világháború alatt és után történtek máig hatással vannak életünkre. „Nem jó leltár az, amiből szenvedély árad – de Nagy Szabolcs sikeresen kikerüli az elfogultság csapdáit” –, méltatták a magyarországi díjazottat, aki köszönetképpen rámutatott, Veszprémben növekedett a Székelyföld folyóirat iránt érdeklődők száma, mióta olvashatók benne a székely gyalogezredről szóló írások is.
A 7 éve alapított Székely Bicskarend elismeréssel illették Füzi László irodalomkritikus munkáját – a róla szóló laudációban Lövétei Lázár László, a Székelyföld szerkesztője kiemelte, hogy Füzi az emlékirodalom megújítója, hiszen annak ellenére, hogy az emlékirat az egyik legszemélyesebb irodalmi műfaj, Füzi hideg fejjel, őszintén írt. A Forrás című folyóirat főszerkesztője megköszönve a kitüntetést, rámutatott, a Székelyföld folyóirat megjelenése és megerősödése új szakaszba juttatta Erdélyhez fűződő viszonyát, és bízik a két irodalmi folyóirat kapcsolatának erősödésében is.
A szerkesztőség és a homoródalmási polgármesteri hivatal által közösen létrehozott Szabó Gyula-díjat idén másodszor adták át, olyan írónak, akinek bár még nem jelent meg kötete, a Székelyföldön él és alkot, és ígéretes prózaírói pályára lépett: az elismerést idén Hertza Mikola kapta, aki bár nem idén tűnt fel az alkotói prérin, 10 év „eltűnés” után, másfél évvel ezelőtt szinte egy teljes kötetnyi kézirattal toppant be a Székelyföld folyóirat szerkesztőségébe.
Forró Gyöngyvér
Krónika (Kolozsvár)

Ma is példamutató a Székely Hadosztály elkötelezettsége
Március 24-én szombaton délután a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban mutatták be szerzői A Székely Hadosztály története című könyvet.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében megtartott könyvbemutatón megjelentek a kötet szerzői, Gottfried Barna és Nagy Szabolcs levéltárosok, történészek, valamint Illésfalvi Péter hadtörténész, aki a könyv előszavát írta, és aki méltatta a kiadványt a váradi bemutatón. A hadtörténész kiemelte annak fontosságát, hogy a tavaly megjelent kötet segítségével immár monografikus formában is hozzáférhető a Székely Hadosztály története. A Székely Hadosztály története megmutatja azt, ahogy egy maroknyi elkötelezett ember meg akarta változtatni az első világháború végén előállt reménytelen helyzetet, és úgy gondolták, továbbra is kötelességük megvédeni a hazát, fejtette ki a hadtörténész. Példát mutattak helytállásukkal, hűségükkel, önfeláldozásukkal, ezért a mai generációk számára is fontos lehet megismerni a Székely Hadosztály történetét. Helytállásuk annál is figyelemre méltóbb, hiszen a központi kormányzattól semmilyen segítséget nem kaptak, sőt előfordult olyan is, hogy miközben a Székely Hadosztály a románok ellen harcolt, a magyarországi vörös hadsereg hátba támadta őket, fejtette ki Illésfalvi Péter.
Nagy Szabolcs és Gottfried Barna a kötet megszületésének történetéről számoltak be a szép számban összegyűlt hallgatóságnak. Nagy Szabolcs veszprémi levéltáros elmondta, hogy Kratochvil Károly, a hadosztály vezetőjének emlékiratai a Veszprém Megyei Levéltárban vannak, ez az anyag keltette fel érdeklődését a téma iránt. A Székely Hadosztály történetéről szóló írások mellett egy kiállítási anyagot is összeállítottak a szerzők. Ezt a kiállítást elvitték Kovászna megyébe is, ahol találkoztak Tamás Sándorral, a Kovászna Megyei Tanács elnökével, aki azt javasolta, hogy írjanak ebből könyvet. Így született meg a monográfia megírásának ötlete. Nagy Szabolcs kifejtette, hogy magyarországi történészek Trianon okai közül hármat szoktak megemlíteni, de elhallgatják vagy nem domborítják ki eléggé a negyedik okot, Magyarország belpolitikai helyzetét. Károlyi Mihály miniszterelnöknek belpolitikai és külpolitikai nyomás alatt kellett megoldania Magyarország súlyos problémáit, és ő úgy döntött, hogy a belpolitikai rendezésre koncentrál a külpolitikai vonatkozások rovására, pedig, mint ahogy Nagy Szabolcs vélekedett, a külpolitikai problémák megoldása akkor sokkal sürgetőbb lett volna. Ez a politikai döntés oda vezetett, hogy egy hónap alatt egymillió magyar katonát szereltek le, miközben az utódállamok hadseregei bevonultak Magyarország területére. Mivel az akkori kormány nem szervezte meg a fegyveres önvédelmet, ez hozzájárult az ország széthullásához és kirablásához. Ebben a végzetes helyzetben pedig már a Székely Hadosztály hősies ellenállása sem segíthetett.
Gottfried Barna, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár levéltárosa elárulta, neki eredetileg más volt a kutatási területe, 2005-től kezdett foglalkozni a Székely Hadosztállyal. „Ha ez egy gyalázatos történet lett volna, nem foglalkoztam volna vele, mint ahogy akkor sem, hogyha hősöket kellett volna kreálni” – vallotta be Gottfried Barna. „Ám ez a történet a maga megismerhető valójában megáll, szereplőinek minden erényével és gyengeségével együtt.” Végezetül kifejtette: „Nagyon fontos, hogy felismerjük a saját érdekünket mint közösség érdekeit, mert az egyéni érdekek nagyon plasztikusan körvonalazódhatnak. Ez a tanulsága a könyvnek, hisz a Székely Hadosztály felismerte a nemzet érdekeit, de nekik nem sikerült ezeket az érdekeket érvényesíteni, mert kevesen voltak.” A kötetbemutató végén a meghívottak a közönség kérdéseire válaszoltak.
tortelenemeportal.hu

Első ízben tartottak kalotaszegi legényes néptáncversenyt
„Ide nézz a figurára” címmel először tartottak kalotaszegi legényes néptáncversenyt a hétvégén Bánffyhunyadon.
A gyermek és felnőtt kategóriában meghirdetett szombati vetélkedőre 65 kalotaszegi születésű, vagy a tájegység valamelyik településén lakó táncos jelentkezett. A bánffyhunyadi művelődési házban lezajlott vetélkedő selejtezőjéből 13 felnőtt és 10 gyermek jutott tovább a mintegy félezer érdeklődő előtt tartott délutáni gálaműsorra. A zsűri tagjaiként olyan helyiek döntöttek a rangsorról, akik részesei a kalotaszegi kultúrának, többségük pedig egykor adatközlőként tette közkinccsé a kalotaszegi legényes táncokat - ismertette vasárnapi közleményében a rendezvényt szervező Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP).
A 2850 lej összdíjazású felnőtt kategóriában Balázs Szabolcs legényesét ítélte a legjobbnak a zsűri, a 15 év alattiak - könyvcsomaggal jutalmazott - kategóriáját Vincze Hunor nyerte. A rendezvény hagyományos mulatsággal végződött, amelyen Czilika Ödön és zenekara húzta a talpalávalót.
Gergely Balázs EMNP-alelnök, a rendezvény főszervezője bejelentette, május 31. és június 2. között Kalotaszegi Magyar Napokat szerveznek, amelytől azt remélik, hogy szorosabbra fűzi a köteléket a kalotaszegi települések között.
Krónika (Kolozsvár),

Csonka egyeztetés
A kormánypártok nem válaszoltak az RMDSZ megkeresésére
Az RMDSZ helyi népszavazások kiírását kezdeményezte azzal kapcsolatosan, hogy Maros, Hargita és Kovászna megyét egy fejlesztési régióba sorolja a kormány, illetve hogy a régió központja Marosvásárhely legyen. Tekintettel az ügy fontosságára, hisz nem kizárólag a Maros megyei magyar lakosság érdekeiről van szó, Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke egyeztetésre hívta a román parlamenti pártok Maros megyei vezetőit. Szerdán délután került sor erre a találkozóra.
A részletekről Brassai Zsombort kérdeztük:
– Kik vettek részt a találkozón?
– Sajnos, csak a Demokrata-liberális párt képviselője jelent meg Mihai Porutiu marosvásárhelyi elnök személyében. A Nemzeti Liberális Párt megyei elnöke korábban már ismertette álláspontját. Véleménye szerint Maros megye jövője nem tartozik a Maros megyei közvéleményre. Úgy tűnik, lévén, hogy hiányoztak a tegnapi találkozóról, ezt az álláspontot továbbra is fenntartja. Ez nem túl bölcs álláspont, véleményem szerint huszonhárom év alatt el kellett volna jussunk a demokráciának egy olyan szintjére, amikor egy népszavazást és a népszavazás eredményét komolyan vesszük, főleg ha egy olyan rangú kérdésről van szó, ami a térség jövőjét hosszú időre meghatározza. Ebből a kérdésből a közvéleményt nem lehet kihagyni. Sőt, azt mondani, hogy Maros megye jövője nem tartozik a megye közvéleményére, enyhén szólva felelőtlenség.
A Szociáldemokrata Párt Maros megyei vezetőinek álláspontját nem ismerjük. Ellenben a Kovászna megyei PSD képviselőjének a véleményét ismerve, azt gondolom, hogy sajnálatos módon egy olyan irányba torzítják a szóban forgó kérdéskör körüli véleményeket, vitát, ami nem túl üdvös Maros megyére nézve, hiszen nem etnikai kérdésről van szó.
– Mit mondott a háromszéki szociáldemokrata képviselő?
– Véleménye szerint a referendum fölösleges pénzkidobás, és tulajdonképpen nem szolgál egyebet, mint az RMDSZ érdekeit. Nem hiszem, hogy túl bölcs lenne Maros megyében a magyar autonóm tartománnyal riogatni a Felső-Maros menti románságot, hiszen nem erről van szó. Az, hogy a nagyobbik kormányzó párt mindmostanáig nyilatkozatokon kívül tulajdonképpen nem fogalmazott meg egy olyan szakmai elemzésen alapuló tervet, amiről vitatkozni lehetne – köztudott, hogy csak az RMDSZ tett le a kormány asztalára egy átfogó, a kérdést lényegében taglaló szakmai véleményt – , azt jelenti, hogy a kormányzó pártiak, és különösen a szociáldemokraták, politikai kérdésnek minősítenek egy olyan ügyet, ami hosszú évtizedeken keresztül befolyásolja majd a lakosság életét.
Éppen ebből a tapasztalatból kiindulva gondolom azt, hogy rendkívül nagy a felelőssége most a közvéleménynek abban, hogy felkarolja ezt az aláírásgyűjtést. A lehető legnagyobb számban és arányban ki kell fejeznünk álláspontunkat, meg kell erősítsük Maros megyével és Marosvásárhellyel kapcsolatos érdekeinket.
– Hogyan értékeli a PDL viszonyulását?
– A Demokrata-Liberális Párt nyitása mindenképpen üdvözlendő. A tegnapi beszélgetés során több kérdést próbáltunk tisztázni. A tárgyalásokat nem zártuk le, véleményem szerint a következő napokban folytatjuk, közeledni fog az álláspontunk, s majd ebben a várható együttműködésben sikerül dűlőre vinni a Maros megyeiek közös ügyét.
– Mivel indokolták a kormánypártok a távolmaradást?
– Sajnálattal vettük tudomásul, hogy nem válaszoltak a meghívásunkra, nem jeleztek vissza.
– Elkezdődött az aláírásgyűjtés. Hogyan haladnak?
– Több önkormányzattól kaptunk visszajelzést. A tegnap estig már több ezer aláírás gyűlt össze.
A törvény értelmében október 13-ig kell összegyűjteni a Maros megyében választásra jogosult polgárok legkevesebb öt százalékának az aláírását. Ezzel a támogató aláírással a polgári kezdeményezést beterjesztjük a megye jegyzőjéhez, aki 30 napra közvitára függeszti ki. November 14-re rendkívüli tanácsülést kezdeményez az RMDSZ-frakció, amelyen napirendre kerül az a javaslat, hogy december 8-ára írjon ki a megyei tanács népszavazást.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Gondviselő segédkezek
A Gondviselés Segélyszervezet és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) két Homoród menti táborozást követően idén Erdővidéken szervezte meg a Segéd Kezek kalákatábort, melynek központjául Vargyast választották.
A rendezvény nagy népszerűségnek örvend, szívesen, első hívásra jelentkeznek a fiatalok, mellettük állnak a helyi lelkészek és önkormányzatok, jelentős segítséget nyújt fő anyagi támogatójuk, a Nemzeti Együttműködési Alap és a Bethlen Gábor Alap is. Idén Erdély tizenhat településéről harmincketten érkeztek, a tájegység fiataljaival kiegészülve naponta közel hatvanan segédkeztek a felsőrákosiaknak, barótiaknak, erdőfüleieknek, székelyszáldobosiaknak, köpecieknek és bibarcfalviaknak. Segítenek, mert segíteni jó – vallották egyöntetűen.
A kalákatábor szombaton zárult. Csütörtökön látogattuk meg őket: a vargyasi művelődési ház előtti kis udvaron már fél tízkor nagy volt a sürgés-forgás, az ODFIE főtitkára, Popa Ilona osztotta szét a csapatokat, néhány szóban kiadta a feladatokat, mások szendvicses zacskókat osztogattak – aki dolgozik, bizony megéhezik, jól esik néhány falat –, s közben előálltak a suhancságból még jóformán ki nem nőtt legényeket és a fiatal, törékeny lányokat terepre szállító autók is. Ahogy kicsit fogyott a rájuk háruló feladat, az ODFIE elnökével, Fülöp Júliával és Popa Ilonával a táborszervezésről, az eltelt napok tapasztalatáról beszélgetünk.
Két év Homoród menti táborozás után határoztak úgy, hogy kiterjesztik tevékenységüket, s megpróbálnak más vidéken élőket is „megfertőzni” a kaláka szellemével. Jól döntöttek, amikor az örökké aktív vargyasiak jelentkezését elfogadták – mondták a főszervezők –: önzetlen munkáskézből is akad elég, de példásan kiállt mellettük az egyház, és sokat segített az Andreas Panzió tulajdonosa, aki önköltségi áron bocsátotta rendelkezésükre a szobákat. Persze, buli lenne a sátorban alvás is, de egy fárasztó nap után ott kevésbé pihennék ki magukat, s a tisztálkodás is körülményesebb. A táborba érkezéskor a fiatalokat kikérdezték, ki mihez ért, a tapasztaltabbak mellé segítőket osztottak. Ha kellett, takarítottak, fát vágtak, kaszáltak, festettek és gyomláltak, de az egyéb felkérések teljesítésétől sem hátráltak meg. Önzetlenségük tetszett az idős, magukra maradt embereknek, ezért sok dicsérő, elismerő szót kaptak. Az elvégzett feladatok nem voltak oly nehezek, hogy két-három tettre kész fiatal ne tudta volna gond nélkül megoldani, de kirívó esettel is találkoztak. Egy erdőfülei látássérült idős nénihez előbb egy kis csapat ment, ám a helyszínre érve kiderült, sokkal súlyosabb a helyzet, mint várták, erősítést kellett kérniük. Végül tizenketten végezték el a vályogház réseinek betömését, falat meszeltek, lefestették az ablakkereteket és az ajtókat, elmosogattak, és a bútorokat is megtisztították.
Legények, lányok munkában
Terepszemlénk során előbb a kántori lak udvarára mentünk, ahol régi ismerősünkkel, a helybeli Pájer Gyurival találkoztunk. Éppen az udvart tisztították, lovasszekérre tették a színbe már nem férő felhasogatott fát – a környéknek rendezettnek kell lennie, hiszen nemsokára ifjúsági központot alakítanak ki itt.
Az elmúlt napok esőzése megnehezítette a kijutást a temetőbe; mire a fejszék csattogásának hangját követve kiérünk a tetőre, cipőnk jóval nehezebb, mint amikor kiszálltunk a gépkocsiból. Hogy nem tétlenkedtek a srácok, jól tanúsítják a kivágott orgonabokrok – szörnyülködtek is a lányok az irtás miatt. A legények azt mondják, nem saját fejüktől cselekedtek, a gondnok kérte erre őket. Baróton a Kulcsár utcában éppen festés közben találtuk a korondi Varga Lászlót és a vargyasi Gánya Ervint. Kérdésünkre, hogy értenek-e hozzá, a „cserepes” adja meg a választ: a székelynek elég egyszer megmutatni, aztán megy minden magától. A házigazda, Bardocz Vilma nem győzi dicsérni az „aranyos gyerekeket”: úgy dolgoznak, mintha édesanyjuknak segítenének. Felsőrákoson előbb az unitárius paplakra, Kotecz Józsefhez tértünk be. Több fiatal éppen azt tanulmányozza, miként lehet géppel füvet nyírni, de inkább csak pihennek. Hogy mi után szusszantak meg, csak akkor derül ki, amikor átmegyünk a volt kántori lak hátsó udvarára, a csűr mögé: meglehetősen nagy területről vágták ki és gyűjtötték össze a gazt. Kicsivel tovább lányok pácolják a kerítést. A nyolcvanöt esztendős, özvegy Lőrincz Andrásné egyedül él. Egyik fiát korán elvesztette, a másik Brassóban él, amikor teheti, felkeresi édesanyját, de a legtöbb feladat az idős asszonyra marad. A mozgást bírja, de például a favágáshoz már kevés az ereje, és a szőlő metszéséhez sem mer hozzáfogni, mert a létrán mászkálás nem neki való. A hajlott korú hölgy helyett a kolozsvári Dézsi Szabolcs Levente, a helybeli Csíki Sándor, a homoródszentpéteri Czombó Attila, a vargyasi Dimény Alpár és a homoródszentpáli Gábos Gyula végzett el minden szükséges tennivalót. Jó szívvel.
Hecser László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az összefogás szép példája Mezőszengyelen
Az összefogásnak, a segítségnyújtásnak, az önzetlen munkának egyre ritkább példáját mutatták fel a Maros-Mezőségi Egyházmegye gyülekezetei azáltal, hogy felújították a 19 lelkes mezőszengyeli gyülekezet református templomát. A nyár, az ősz folyamán több napon át közmunkáztak lelkészek, gondnokok, presbiterek, gyülekezeti tagok, hogy Isten házát megmentsék az enyészettől, mondván, kár lenne érte, hiszen legyen bár szórványban, a reformátusság közös kincse. A templom október 25-ére készült el, amikor hálaadó istentiszteletet tartottak Kató Béla, az Erdélyi Egyházkerület püspöke, Jakab István esperes, Lakó Jenő beszolgáló mezőzáhi lelkipásztor, az egyházmegye számos lelkésze, gondnokok, közmunkázók és a helyi gyülekezet jelenlétében. Az istentiszteletre több mint kétszázan mentek el, zsúfolásig megtelt a templom, sokan állni kényszerültek, mint egykor.
Fehér ékesség a falu felett
A templom 1937-ben épült dr. Albert Sándorné Farcádi Kovásznai Kovács Ottília nagyobb adományából az akkor négyszáz lelket számláló gyülekezet számára. Az évtizedek során a lélekszám annyira apadt, hogy a ludastelepi egyházközséghez, majd 2002-től a mezőzáhihoz csatolták. A parókiát lebontották, a templom padjait is el akarták vinni. A templom időközben romos állapotba került, a befolyó esővíz gyengítette a tetőszerkezetet. 2012-ben belül kimeszelték, de a külső javítást önerőből nem tudták megoldani. Sokan lemondtak róla, mondván, hogy az alig 77 éves templomnak nincs jövője, többé már nem fog fehéren ékeskedni a falu fölött. És mégis. A templomot felújították, mindez Pál apostolnak a rómabeliekhez írott levelének egy gondolata szellemében valósult meg: Tartozunk mi, az erősek, hogy a gyengék erőtlenségét hordozzuk! – mondta Lakó Jenő lelkipásztor.
Áldozathozatal a kisebbekért
A mezőszengyeli kis gyülekezetnek megadatott az a ritka alkalom, hogy a hálaadás igéjét Kató Béla püspök hirdesse. – Ebbe a templomba vasárnaponként legtöbb tizenkilenc ember járhatna, holott az 1930-as években még négyszázan voltak a gyülekezetben. A templom felé jövet egy gondolat fogalmazódott meg bennem, az, hogy adósok vagyunk. Ha adósságról hallunk, hátunkon végigfut a hideg, hiszen a mai világban nagyon sok ember kínlódik, családok, országok, nemzetek szenvednek adósságok miatt. Veszélyes ez, nem jó tartozni. Van, aki büszke, hogy soha az életben nem kellett kölcsönhöz folyamodnia. Mégis, a vállalkozóknak muszáj hitelt felvenniük. A kilencvenes években létrehoztunk egy alapítványt, gazdálkodásra bátorítottuk az embereket. Rábeszéltem egy idősebb atyánkfiát, vegyen traktort, van anyagi forrás hozzá. Felvette a hitelt, megvásárolta a traktort. Aztán nem járt, nem dolgozott vele. Megkérdeztem tőle: miért? – Mert még nem fizettem ki! Adós vagyok – mondta. Az ige szerint mindannyian adósok vagyunk Istennek. Itt vagyunk egy 19 lelkes, fogyó gyülekezetben. Népként, közösségként is fel kell tennünk a kérdést: mivel vagyunk adósok ezért, mi a mulasztásunk? Miért nem tudunk megmaradni ezen a földön? Miért pusztulunk és egyre inkább fogyunk? A kérdésre sok válasz van, de a leghangsúlyosabb, hogy nem tiszteltük igazán az életet. Hány megszületendő gyermeket nem vállaltak közösségeinkben! Nem tiszteltük a házasságunkat, a hűséget, a becsületet, szétmennek a családok. Megszűnt az egészséges környezet, ahol a gyermekek felnőhettek. A tulajdont sem tiszteltük, könnyen megszabadulunk dolgainktól. Elfecséreljük a javakat. A lista végtelen. Hiába hibáztatunk mást sorsunk alakulásáért, mi magunk vagyunk ennek okozói. És ez a legszomorúbb ebben a történetben!
Akik a templomot javították, ez szólalt meg lelkükben. Érzik, túl sok mindenről lemondtunk, sok mindent elhanyagoltunk, annyira önzők vagyunk, hogy nem tudunk a lejtőn lefele haladó közösségre odafigyelni, pedig törlesztenünk kell ezt az adósságot. A mezőszengyeli templomért megvalósult összefogás jele annak, hogy hittek, megérezték, adóssággal nem lehet élni. Áldozatot kell hozni a kisebbért, a szegényebbért. Hogy milyen jövője lesz a templomnak, tőlünk is függ. Csoda az együttmunkálkodás, de a valódi csoda az lesz, ha lesz ki megtöltse ezt a templomot. Csak hittel van esély arra, hogy a közösség tovább éljen! – mondta a püspök.
Hálából és nem háláért javították a templomot
– Kis közösség nagy ünnepe ez. Szívemben hála, öröm, elismerés, vidámság, reménység, bizakodás. Fél évvel ezelőtt jártunk itt esperesi vizitáción. Megállapítottuk, hogy a templom romos. Csak belül meszeltek, ennyire futotta az erejükből. Ekkor fogalmazódott meg, hogy vajon mi, a Maros-Mezőségi Egyházmegye képes-e a többletre, amivel segíthetjük a kicsi közösségeket? Közgyűlésen vetettem fel a gondolatot. Buzgó presbiterek, gondnokok felvállalták az ügyet, és rengeteg közmunkával megvalósították a csodát. Nem mondhatunk le a kicsiny közösségekről. Nemcsak a mezőszengyeliek gazdagodtak, mi is gazdagodtunk. Nem háláért, hanem hálából javították a templomot, pedig nem kis áldozattal járt. Útiköltséget álltak, 50-60 kilométerről utaztak ide, a közmunkázók állták az ebédet, ők is főzték. Jó volt együtt lenni a munkásokkal. A legfiatalabb 16 éves volt, ifj. Szilágyi János, a nagysármási gondnok fia, de volt nyolcvanéves is, aki azt mondta: – Ha dolgozni akarok, akkor tudok! Itt van a dolgok nyitja. Trianon után fogalmazódott meg, hogy kisebbségként Erdélyben megmaradni nem lehet. Emiatt sokan eltávoztak. A mi válaszunk mindig az: igenis lehet! Rajtunk múlik – mondta az esperes.
Elismerés, oklevelek
Köszönet kíséretében az egyházközségek képviselőinek kiosztották az elismerő okleveleket. Lakó Jenő tiszteletes úr név szerint sorolt fel minden közmunkázót és adakozót. Barabási Lőrinc mezőbergenyei gondnoknak kiemelten megköszönték, hogy megszervezte és felügyelte a közmunkát, aki megígérte, ilyen lelkülettel vállalják tovább a munkát.
A templomjavítási munkálatokban Mezőbergenyéből 17-en, Nagysármásról heten, Galambodról tízen, Mezőpanitból négyen, Csittszentivánról ketten – Balogh Károly lelkipásztor és Puskás Árpád gondnok –, Marosvásárhelyről Szabó László lelkipásztor, Mezőméhesről Kovács-Szabó Levente lelkipásztor, Uzdiszentpéterről Kiss Szabolcs lelkipásztor, továbbá a mezőbodoni nőszövetség tagjai vettek részt. A mezőszengyeliek, akik szintén hozzájárultak templomuk javításához, csodálkozva tették fel a kérdést: léteznek még ilyen emberek? Igen, léteznek, csak meg kell szólítani őket.
A hálaadó istentisztelet az egyházmegye együttesének énekeivel, szavalatokkal, majd szeretetvendégséggel zárult. Az együttlét délután Mezőzáhon az egyházmegyei presbiteri konferenciával folytatódott, ahol Szabó Árpád udvarfalvi lelkipásztor Evezz a mélyre címmel tartott előadást.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Tamási Áron Kolozsvárott (A Bolyai Tudományegyetem pere 3.).
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc erdélyi, romániai visszhangját taglaló nagyszámú tanulmányból, kötetből, elemzésből – beleértve alulírott könyveit, tanulmányait is! – kimaradt annak a határtalan és felejthetetlen hangulatnak a hiteles bemutatása, amely 1956. október 23-án és az azt követő tizenkét napban az erdélyi magyarság egészét – a román kommunista diktatúrát kiszolgáló, annak minden rendelkezését maradéktalanul teljesítő hatalmi elit kivételével! – együttérzésre, példátlan szolidaritásra késztette.
A Bolyai Tudományegyetem pere első csoportjában  nyilvános izgatás és  bujtogatás vádjával – öt év börtönbüntetésre ítélték Nagy Benedek III. éves történész hallgatót a szüleinek címzett, a Securitate által kifogott, lefénymásolt, majd – a szülők, rokonok megfigyelésére kiváló ürügyként felhasználható, jól bevált állambiztonsági előírásoknak megfelelően – továbbított euforikus hangulatú levele kapcsán. Dokumentumként közöljük:
A III. éves diák a nap kolozsvári hangulatát festi le szüleinek, s az éppen Kolozsváron át Pestre tartó Tamási Áron (kit szülőfalujában ért a forradalom híre) diákságra gyakorolt hatását.
„Kvár, 1956. október 23., kedd.
Drága Mamikám és Tatyikám! (Dr. Nagy András csíkszeredai nagy tekintélyű, közmegbecsülésnek, köztiszteletnek örvendő, kötettel is büszkélkedő orvosról és feleségéről van szó! – T. Z.) (…) az utóbbi napok viharos és eddig ismeretlen gyorsasággal és erővel feltörő eseményei nem engedtek lélegzeni és szóhoz jutni, csak emészteni, vitázni a torlódó események felett (...) El sem tudnám mondani, hogy az érdekesebbnél érdekesebb hírek milyen tömegével vagyunk tele, egypárat lehet leírok, de mind nem lehet.
(…) Tamási (Áron) a teára nem érkezett meg Vásárhelyről, de megjött két nap múlva, a Mariánum dísztermében volt találkozó, 700 diák bezsúfolva, tüntető ünneplésben részesítette Áront (Tamási). Beszéde után viharos kérdésözönt zúdítottak rá a diákok, irtó nyíltan, bátran, minden igazságtalanságot felvetve, úgyhogy az újságok Tamási minden lépéséről beszámoltak, csak, hogy a Bolyain volt, azt éppen megemlítették. Én is felszólaltam, szóban, majd nagyon sokat fogok beszélni róla, lényeg az, hogy felvetett kérdéseim bontották ki a kényes kérdések bátor felvetésének sorát, ti., addig csak irodalmi téren mozgott. Elég diplomatikusan felelt, de úgy, hogy mindenki értette, és a várakozásban nem csalódott. Másnap este utazott el, este a nemzetközivel, sokan voltunk kint, én adtam át a kar nevében az ajándékot és a virágcsokrot rövid beszéddel (!), az ajándék gyönyörű fütykös kazetta és egy remekbe faragott táblájú jegyzetfüzet a megfelelő idézettel („Neked két hazát adott a végzeted, / Nekünk egy volt, az is elveszett.”) Ott volt harmadik felesége, aki 28 éves, 30 évvel fiatalabb a férjénél.  (…) Nagy Imre (a festőművész – T. Z.) is ment Pestre ugyanakkor, vele is beszéltem, a kikísérők között volt Jancsó Béla, ez bemutatott mindenkinek, nagyon kedves volt; bemutatott Tompa Kálmán b(uda)p(est)i orvosnak, aki Tompa László költő testvére. (…) A lengyelországi eseményeket tetszenek tudni?! A pesti híreket tessenek hallgatni, főleg este 9-kor. Hát a pesti, szegedi, debreceni egyetemek 15 (valójában 16 – T. Z.) pontos memorandumát, melyet 2 hetes terminusra, ha nem teljesíti a kormány, tüntetéssel fogják kényszeríteni. Olyan emberekkel beszéltem, akik tegnap még Debrecenben, illetve Pesten voltak. Irtó a hangulat! És le se lehet írni. Mennyiben tetszenek tudni róla? Hogy tudjam, mit írjak, A Bolyai diáksága forrong. (...) Történelmi időket élünk, és nagy eseményeket érünk meg a közeljövőben. Bolyai – Teológia – Agronómia stb., egy fronton dolgozunk. Röhej: Bányai (László rektor) elutazott az USÁ-ba, hogy tanulmányozza az amerikai választásokat, hogy mennyiben demokratikusak?!!! (Kiemelések – T. Z.) Megindultak a szabad vitakörök, történészek vezetünk, élcsapat és lassan hátsó irányítói leszünk az egyetemek magyar ifjúságának. A Jordáky (Lajos) vezette szabad vitaköröknek maholnap az Aula sem lesz elég nagy, mert nemcsak a Bolyaisták vesznek részt rajta. Lapokat tudnék írni ugyanilyen témával, de úgy sem tudok mindent. Mi újság otthon? Milyen a szellem? Mi a hangulat általában? Tesznek-e valamit egyesek, hogy a hangulat, a szellem ne korlátozódjék csak ide, mert így nem ér semmit, ill. nem sokat. Jól vagyok, jól bírom, bár fáradt vagyok, mert a viharos gyűlések 12–1-ig is tartanak. (…) Most gyűlésre megyek, Bolyai I(júmunkás) Sz(övetség) alapaktíva, meghívtak – érzik a vihar szaga, holnap Történelem–Filológián diákszövetségi választások, itt még nagyobb a feszültség, csütörtökön egy szimpózium lesz, ahol egy arra érdemeset fognak megtámadni. (…) K(olozs)vár, 956. X. 23, kedd este ½ 8. Szerető fiúk: Benci.”
Tamási Áron kolozsvári látogatása, a Bolyai Tudományegyetem diákjaival való találkozója folklorizálódott. A visszaemlékezők nagy része – kevés kivételtől eltekintve – saját szerepét próbálja előtérbe helyezni. A hiteles információkért a legilletékesebbhez, Jordáky Lajoshoz fordulunk segítségért. A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban a Tamási Áron-hagyatékban olvasható 1955-ben Tamási Áronnak küldött levele, amelyben a neves írót kolozsvári látogatásra invitálja. 1956. október 15-ei naplóbejegyzésében olvasható:
„Megérkezett Tamási Áron a feleségével. Nálunk lakik. Késő éjszakáig beszélgettünk. Áron bölcs lett és sok értékes gondolata van. Két haza tudja magáénak, Erdély és Magyarország. 1956. október 16.
Délben az Írószövetségben voltunk. Tamási üdvözölte a magyar népet, azokat, akik börtönben ültek magyarságukért, hitet tett a szocialista demokratizmus és a magyar és román becsületes és testvéri együttműködés mellett, megállapította, hogy ma diadalmaskodik a népi irodalom vonala, s megteremtődik a lehetőség a népies és szocialista írók együttműködésére. Nagy István nem volt jelen. Sokaknak kellemetlen volt minden, amit Tamási mondott. Becsületes és nagy író mély hitvallása volt a szabadság, emberség mellett. Este baráti találkozás nálunk. Tamásin és rajtunk kívül ott voltak Bartalis (János), Jancsó Béla, Kacsó (Sándor), Balogh Edgár, Demeter János, Asztalos (István), Nagy Géza, Tompa László, Nemes István, Nagy Vincze. Az irodalom alapvető kérdéseit beszéltük meg(...) Délután az egyetemi diákok körében tartott előadást. A diákság ünnepelte úgy, ahogy az utóbbi években senkit.
Tófalvi Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Korpa közé keveredtek
Az RMDSZ ismét rászolgált a közhelyszerű mondásra, miszerint aki a korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók. A fiúk mindent feladtak a kormányon maradásért.
Az államfőválasztás első fordulójában a szövetség még tiszta üzenetekkel hirdette, hogy az ő jelöltje a jövőt, a jólétet és a biztonságot fogja elhozni a romániai magyarság számára. Ezt nyilván nem sokan hitték el, ezért is történhetett meg az, hogy tendenciaszerűen tovább csökkent a saját jelölt támogatottsága. Többen már két héttel ezelőtt is olyan jelöltre szavaztak (nagyrészt Klaus Johannisra), akiben esélyt láttak a változásra.
Az első forduló lejárta után rögtön tovatűnt a jövő, a jólét és a biztonság, maradt viszont a bizonytalanság: a szövetség ugyanis magára hagyta a szavazóbázisát azzal, hogy nem mutatott utat a második fordulóra. A legkönnyebb utat választották, elengedték a szavazók kezét, magukra hagyták a több százezernyi, RMDSZ-ben bízó romániai magyar választópolgárt.
Olyant tettek, amit a felelős politizálásban nem szabadna. Nem merték vállalni, hogy kiállnak az agorára és hangosan felkiáltanak: mi arra buzdítunk, hogy most vasárnap Victor Pontára/Klaus Johannisra üssétek a pecsétet.
Mindössze annyit mertek megtenni – de hát ez édeskevés –, hogy elmondták, Johannist azért nem támogatják, mert ő „arrogáns módon elutasított mindenfajta tárgyalást”. A másik jelölt, Victor Ponta mögül pedig úgy hátráltak ki, hogy tulajdonképpen nem is hátráltak ki: a támogatási kérdést azzal zárták rövidre, hogy kijelentették, akit a nacionalista Corneliu Vadim Tudor támogat, azt a személyt ők nem segíthetik. Burkoltan azért jelezték, hogy számukra a miniszterelnök szimpatikusabb, tehát ő kellene legyen Traian Băsescu utóda.
Jó példa erre Călin Popescu Tăriceanunak, a szenátus elnökének minapi székelyföldi látogatása, aki nyilván azért jött, hogy meggyőzze a helybélieket: a helyes út csakis Ponta támogatása lehet. A titkos, a sajtó számára nem nyilvános találkozón a polgármesterekkel találkozott a szenátus vezetője, aki profi módon azokra a bőséges esztendőkre emlékeztetett (ezt a megyei önkormányzat által kiadott közlemény anyagából szűrtük le), amikor ő volt a miniszterelnök, az RMDSZ pedig kormánytagként jól élt. Ha tehát most is mozgósítják a székelyeket, akkor ismét eljöhetnek a szép idők.
Mindannyian tudjuk, hogy a Ponta-kormányban elenyésző a súlya az RMDSZ-nek, az országban a jelenlegi legsúlyosabb társadalmi probléma pedig a munkanélküliség és az elvándorlás. Épp ezért a mondvacsinált indokok (arrogancia, Vadim Tudor...) helyett a szövetség részéről az lett volna a bölcs lépés, ha kimondja, azt a jelöltet támogatja, aki elnökként kiemelten figyelni fogja a majdani kormányok ez irányú intézkedéseit. Ha erre Ponta részéről érkezik nagyobb hajlandóság, akkor hajrá, támogassák őt, ha viszont Iohannisban van nagyobb elszántság, akkor legyen ő a név szerinti támogatott.
Visszatekintve az RMDSZ elmúlt huszonöt esztendős politizálására, ki kell mondanunk: ezúttal is úgy fogják csűrni-csavarni az eseményeket, a nyilatkozataikat, hogy végül azzal „bútorozhassanak” össze, aki majd győztesként kerül ki a vasárnapi választásból.
Kozán István
Székelyhon.ro

A szkítáktól a besenyőkig
Hol van „Csiglamező”? (V.)
Tanulmányunk eddigi négy folytatásában láthattuk, hogy a középkori magyar krónikák Campo Chiglája (ahová a székelyek a Hun Birodalom bukása után visszahúzódnak) a Duna-deltától északra eső, ma Budzsákként ismert területet fedi. Itt a székelyek nevet változtatnak, és szklavin néven elfoglalják a mai Munténiát, Dél-Moldvát, és továbbra is belakják a Budzsákot. Nézzük, mi történik őseinkkel a bolgárok 680-as államalapításától.
A szklavinok országa 680-tól a Bolgár Kánság része, amin igazán nincs mit csodálkozni, mivel a bolgár hagyomány szerint egyik legendás vezetőjük Irnik volt, akit Attila fiával, Irnákkal azonosítanak. A Csíki székely krónika szerint is a székelyek második vezetője (Halad/Aladár után) Irnák, aki viszont (Kézai Simon krónikája szerint) Csaba néven 469-ben népének jó részével visszament (Nagy-)Szkítiába. Irnák (Csaba) népe, a bolgárok tehát 680-ban jönnek vissza, és a székelyeken túl, bizánci területet elfoglalva, a mai Bulgáriában és Dobrudzsában telepednek le. Megjegyzem, e korai bolgárok még nem szlávok, hanem kutrigur-onogur-hun népesség.
A bolgár államon belül
Ettől az időponttól kezdve jóval kevesebbet tudunk meg a bizánci forrásokból a szklavinokról, hiszen megszűnik a szomszédság, a bizánciak a bolgárokkal való harcokkal vannak elfoglalva. A 800-as években érdekes dolog történik, amire Gyomlay Gyula bizantinológus hívja fel a figyelmet: az újabb bizánci szerzők, átmásolván az al-dunai (havasalföldi-moldvai) szklavinokról szóló régebbi írásokat, a szklavin nevet átjavítják szkítára.
Bölcs Leó császár (uralkodott 870–912) átdolgozza a 600 körül született Strategikon című hadi művet, Taktikájában leírja a környező népek harci szokásait, ám azokon a részeken, ahol a Strategikon szklavinokat említ, ő következetesen szkítákról beszél. Theophanes Confessor, aki 810–814 között írja krónikáját, az 593–602 közötti események ismertetésénél még szklavinokról ír, ám a 10. században kompiláló Leo Grammaticus már szkítákról – ugyanazon események kapcsán.
Bolgárok szkíta néven
A külföldiek szemében szklavinról szkítára nevet váltó (székely) nép, úgy tűnik, nagyon jelentős elem volt a bolgár államban, ez ad magyarázatot arra, hogy a bolgárokat szkíta néven is említik néha – vagy talán csak arról van szó, hogy a jobban értesült bizánci szerzők a Bolgár Kánságon belül is elkülönítették a népcsoportokat. Mihai Ovidiu Căţoi mértéktartó, sok mindent helyre tevő tanulmányában felsorolja azokat az általa talált forrásokat, amelyek szkíta néven említik a bolgárokat:
– A Sinaxarium Ecclesiae Constantinopolitanae (a szentek, mártírok életéről szóló, napok szerint elrendezett kalendárium) július 26-ához köti azt a 811-es eseményt, miszerint „ezen a napon azokra a keresztény testvéreinkre emlékezünk, akiket Nikephorosz császár idejében öltek meg Bulgáriában.” Ezek a mártírok katonák voltak, akiket Krum bolgár kán elfogott, a fogságban pedig arra próbálták rávenni őket, hogy felejtsék el Jézus tanításait, és kövessék a szkíta hitet. Amikor ezt megtagadták, megölték őket. 
– A Sinaxarium rövidített változatában, július 23-ához kötve, a bolgárokat szkítobulgárok név alatt említik – ez jelentheti a szkíta hitű bolgárokat vagy a bolgár államon belüli szkítákat (székelyeket)
– A Sinaxarium december 29-éhez kötve Szent Tadeusról mondja, hogy ez felszabadított rabszolga volt. Tadeusnak nézeteltérése támad a Traulosnak vagy Psellosnak (hebegőnek) mondott II. Mihály császárral (820–829), aki úgy érzi, hogy megsértette „egy paraszt, aki születésére nézve szkíta és közember”, emiatt Tadeust megkínoztatja, és megöleti.
– A 10. század közepén alkotó Genesios feljegyzi azt a kemény szóváltást, amely egyrészt I. Borisz bolgár császár (uralkodott 852–889) és III. Mihály bizánci császár (uralkodott 842–867) anyja, Teodóra császárné között zajlott le. Borisz háborúval fenyegetőzik, de végül „a szkíta úgy döntött, hogy országában marad”.
– Ugyanerről a Tadeusról Theodor Studita is azt állítja, hogy szkíta volt, miközben a szkítákon bolgárokat ért.
– III. Mihály bizánci császár 865-ben vitába keveredik (ugyanúgy, mint két bekezdéssel feljebb az anyja Borisszal) I. Miklós pápával. Egy ponton azzal vádolja, hogy Róma püspöke „barbár és szkíta nyelvet beszél” (azaz latint). Căţoi meggyőzően bizonyítja, hogy itt nem arról van szó, hogy a szkíták latinok vagy netán vlahok lettek volna, hanem arról, hogy a latin (illetve a hozzá hasonló vlah) beszélői Szkítia lakói voltak, amin a fenti kontextusban Bulgáriát (a Duna mindkét oldalán) kell érteni. Azaz Róma püspöke olyan nyelvet beszél, mint a barbár Szkítia – egyik – népe, a vlahok, mondja III. Mihály.
– Ugyanebben a kontextusban kell értelmezni – mondja Căţoi – Walafridus Strabo 841 körüli tudósítását a „tomisi szkítákról”, aki arról ír, hogy ezek mai napig német nyelven tartják az (ariánus keresztény) istentiszteletet, miután az isteni könyveket valamikor régen (ahogy a történelemkönyvek mesélik) a tudósaik lefordították. Egyszerűen arról van szó, hogy 841-ben a Duna két partján fekvő Bulgáriát (amibe Dobrudzsa is beletartozott, ahol Tomis volt található) Szkítiának (is) nevezték, így Strabo nagyon is pontosan nevezi őket tomisi szkítáknak.
Eddig Cățoi tanulmánya, amit jómagam azzal tudok kiegészíteni, hogy a fentebb idézett Genesios (aki Bíborbanszületett Konstantin kortársa) máshol arról ír, hogy a 813–820 között uralkodó V. Leon császár megerősíti Trákia és teljes Makedónia várait, egészen a szkíták országáig. Trákia provincia/thema a mai Törökország európai részének felel meg, Makedónia provincia/thema pedig a mellette levő, ma Görögországhoz tartozó terület – eszerint a hatalmas szomszéd, Bulgária a szkíták országa.
Hol éltek Bulgárián belül a szkíták?
Míg a fentiekből nagyjából azt tudtuk meg, hogy a bolgárokat nevezik szkítáknak is, illetve Bulgáriát a szkíták országának, van egy adat, amely pontosan megmondja, a Bolgár Birodalom melyik részét nevezték a szkíták országának. Bíborbanszületett Konstantin 950-ben mondja: ahhoz, hogy bizonyos csapatok a mai Krím félszigeten levő Chersonból Dobrudzsába, azaz Szkítia érsekségbe érjenek, át kell menniük a szkíták országán, amelynek határa a Duna.
Miért lettek a szklavinok szkíták?
Kérdés, miért kezdik a bizánciak szkíta néven nevezni azokat, akiket korábban szklavinoknak hívtak. Az első, legfontosabb változás az, hogy a Dunától jobbra, a mai Szerbia és Macedónia területén a 8. századtól kezdve megjelentek az első szláv államalakulatok, ők pedig szlávoknak hívták magukat – így a szklavin név ezek után félrevezető lett volna a bizánciak számára, hiszen pár évszázad alatt amúgy is rájöhettek, hogy a Duna bal partján levő szklavinok nem szlávok.
A szkíta hitről
Hogy pontosan miért a szkíta nevet kezdik a székelyekkel kapcsolatban használni, arra a teológus Căţoi tanulmányában rejlik a válasz: azért, mert a Duna bal partján lakó nép (és a bolgárok egy része mindenképp) a szkíta hitet, szkíta vallást gyakorolta (ennek nevében ölik meg Nikephorosz császár katonáit 811-ben).
Számomra mindig is nagy kérdés volt, miként lehetséges, hogy a kereszténységet frissen felvett népek (a bolgárok kevesebb mint száz év múlva, a magyarok jóformán megkeresztelkedésük pillanatában) már eretnekségen (a bogumilizmuson, ami nagyjából a manicheizmust jelenti) törik a fejüket. A megoldás erre elég egyszerű, és szépen nyomon követhető: a bolgárok már bejövetelükkor a szkíta vallást gyakorolták. Ezt Ohridai Teofilact, az ohridai székhelyű bolgár érsekség vezetője mondja el valamikor a 11. század végén: 680-ban bejöttek a bolgárok, és „ők nem ismerték Krisztust”, hanem „a szkíta kitaláció követői voltak: meghajoltak a nap, a hold és más csillagok előtt”.
A Csíki székely krónikából elég sok mindent megtudhatunk a székelyek korai vallásáról, mi több, erről szóló tanulmányomban bemutattam, hogy a krónika egyik legnagyobb hitelesítő jegye az, hogy használja a rabanban tisztséget, és meg is magyarázza, mi az: vallási és világi vezető egy személyben. Tisztán kivehető, hogy a raban + bán összetételéről van szó, ahol a raban nem egyéb, mint a vallási, a bán pedig a világi vezetőt jelenti. A manicheizmuson belül (melynek tanait Mani a 3. században fektette le, s amely vallást a Római Birodalomban 297. március 31-től betiltottak) mai napig is megtaláljuk a rabban titulust, az angol nyelvű manicheista közösségek vezetője például a rabban címet viseli.
A krónika raban méltósága tehát nem kevesebbet mond, mint azt, hogy a székelyek egy egyistenhívő keleti egyház követői voltak, a manicheizmusé. Mára a honfoglaló magyarság és a manicheizmus, illetve az annak hajtásaként kezelt bogumilizmus kapcsolatának tengernyi irodalma van. A Csíki székely krónika szerkesztői sem 1533-ban, amikor összeállították a krónikát, sem 1796-ban, amikor azt állítólag hamisították, nem tudhattak a raban méltóságról, mivel az erről való tudásunk nagyjából 20. századi, addig jóformán senki sem tud a manicheizmusról – így a krónikaszerkesztők egyszerűen régi iratokból másolhatták a raban + bán tisztséget, mint ahogy állítják is. A krónika szerint a (nyugati) kereszténységet a székelyek csak az 1000-es évek elején veszik fel, ám később is sokáig polgárháború dúl a régi és az új vallás követői között.
Összefoglalás
A bolgárokról tehát tudjuk, hogy a bejövetelükkor, 680-ban, valamint 811-ben a szkíta vallást követik, a székelyekről pedig még az 1000-es évek végén is úgy tudjuk, hogy a nyugati kereszténység felvétele ellenére még sokan ragaszkodnak a régi valláshoz, ami manicheizmus vagy valami hasonló. Ha elfogadjuk azt, hogy a székelyek azon vallása, amelyben raban titulus létezett, éppen a bogumilizmus elődje, a manicheizmus lehetett, és ezt hívhatták „szkíta vallásnak” 811-ben, akkor tiszta és világos, hogy szklavinról miért éppen szkítára változik a Duna bal partján lakó nép neve a bizánci írók tollán: azért, mert a korábban szklavinnak nevezett nép a szkíta vallást követte.
Legközelebb, a tanulmány befejező részében arról szólok, hogy a 11. század közepétől miért kezdenek „szkítáknak nevezett besenyőkről” írni a bizánciak, és eljutunk oda, hogy ezt a népet a székelyek már ismert, a 12. századtól a nyugati forrásokban is követhető történetével összhangba hozzuk.
Sántha Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Egy élet 37 másodpercben
Beszélgetés Pászka Lehel világrekorderrel
Amikor megérkeztem Pászka Lehel műhelyébe, azzal fogadott: osztálytársakként nem gondoltuk, hogy egyikünk lovas íjászként interjút ad a másiknak. Húsz év után megtermett férfi fogad. Teljes alázattal lovas íjásznak vallja magát, holott a Székely Vágtán világrekordot állított fel. Pontosan 37,74 másodperc alatt Vackor nevű lován, szőrén ülve, íjával tizenötször talált célba.
– Mikor döntötted el hogy lovas íjász leszel?
– Már gyerekkoromban az íjak és a honfoglalás kori fegyverek, valamint azok működése körül forgott az érdeklődésem. A ló mint gyermekkori szerelem kísért végig utamon. Gyermekkoromban, ha elmentünk kirándulni, és megláttam egy lovat, egész nap sírtam, hogy az nekem kell, és haza kell vinni – persze akkor azt még nem értettem meg, hogy a ló nem fér be az autóba. Nagyapám már akkor mondogatta szüleimnek, hogy a gyermekkel ,,baj lesz”, mert a lóból nem tudják majd kinevelni. Addig azonban nem vettek komolyan, amíg tényleg vettem egy lovat. Megvolt a ló, kezdődtek otthon a bajok, hogy el kell adni, mihamarabb meg kell szabadulni tőle, mert a lótartásnak költségei és kötelezettségei vannak. Ez addig ment, amíg sikerült mindenkivel megértetnem, hogy képes vagyok egy lovat eltartani, reggel korábban keltem, este később feküdtem, mérsékeltem a szórakozást, többet dolgoztam, és időközben sikerült úgy kialakítanom, hogy ahol én vagyok, ott vannak a lovaim is. Jelenleg négy lovam van.
– Mit lehet tanulni egy lótól?
– A lóval való foglalkozást, a törődést. Aki a lótól tanul, csak jó dolgokat tud elsajátítani, feltéve, ha a lónak nem volt rossz tapasztalata, de még egy elrontott lótól is van, mit tanulni. Ha rúg vagy harap, azt vagy bántották korábban, vagy adott helyzetben rossz élménye volt, és ő így jelzi, hogy bizalmatlan, és távol akarja tartani magától az embert. Az a ló, amelynek nem volt rossz élménye, barátságos, kíváncsi, meg tudja mutatni az igazi arcát, hogy ki is ő valójában. Nagyon fontos dolog, hogy a lótól mindig csak azt várjuk el, amit megtanítottunk neki.
– Miért döntöttél úgy, hogy szőrén ülöd meg?
– Fontos tudni, hogy a ló egy menekülő állat, melynek az a tulajdonsága, hogy rúg és harap. Ha felhelyezünk egy nyerget, vagy akár egy pokrócot is felteszünk a hátára, az szigetelést képez, egyfajta eltávolodást a ló és lovas között. Nincs tökéletes összhang, kontaktus ember és ló között, nem érzi az állat merevségét, összerezzenését. Márpedig a ló, mielőtt cselekedne bármit is, jelzést ad. Nagyon fontos, hogy érezzük a lovat, mert így növeljük a reakcióidőnket: tudni fogjuk előre, mit készül tenni. Mondok egy egyszerű példát: mielőtt a ló rúgna, általában szokott egyet csapni a farkával, hogy távolodj el. Tehát ő jelzéseket ad, hogy nem jó helyen vagy, és csak utána cselekszik. Számtalan jelzés érkezik akkor is, amikor a ló hátán ülünk, és ezek nagyon fontosak, hogy el tudjuk kerülni a baleseteket, összhangban tudjunk maradni vele.
– Hogyan kerültél kapcsolatba az íjászattal?
– Honfoglaló őseink harcmodora iránti tiszteletből és csodálatból vettem kezembe az íjat, Bölcs Leó bizánci császár azt mondta a magyarokról, hogy két dologban voltak felülmúlhatatlanok: az egyik a lóról való vissza­felé nyilazás, a másik a gyors és pontos végrehajtása a parancsoknak, ami a csatatéren elengedhetetlen. Az íjászat megtanít egyfajta fegyelemre, összpontosításra. Az íjászat és lovaglás együttesen képezik a lovas élet csúcsát, tehát a tökéletes ló és lovas közötti kapcsolatot.
– Honnan jött a bátorság és az ötlet a világrekord megvalósításához?
– Mindent külön elemeire szedtem, az íjászatot, a lovaglást, és az elmúlt tizenöt évem erről szólt, az esés- és töltéstechnikáról, a gyors és pontos lövésről, lóhátról való lövésről, és mindezt szétszedve és összerakva gyakoroltam éveken keresztül. A tavalyelőtt a vágta után volt egy olyan baráti beszélgetés – ez volt a rekord kiindulópontja –, ahol azt mondták, hogy a székely vágtás pálya rossz pálya. Erre én azt válaszoltam, ha egyvalaki végig tud menni rajta, akkor másoknak is sikerül. Elsősorban mindenkinek lovával és önmagával kellene foglalkoznia: legyünk mi olyan lovasok, hogy ne a pályára panaszkodjunk. Nem értettek egyet velem, s én akkor azt mondtam: azon a pályán végsebességgel végigvágtázok. Ennek az lett a következménye, hogy számtalan variációban megfogalmazták, miként halok majd meg a pályán. Végül azzal zártam le a témát, hogy vágtázás közben még ellövök tíz nyílvesszőt.
– A rekord megvalósításakor csapatmunkára volt szükség. Kik támogattak?
– A Vadon Egyesület és Demeter János, annak elnöke volt nagy segítségemre, azt mondta nekem, hogy én csak a lóra és a nyílvesszőkre figyeljek, a többit ők megoldják. Így születhetett meg a világrekord, amit ezúton is megköszönök.
– A 37,74 másodpercben, ami a rekordidőd volt, tizenöt éved van benne?
– Nem, az egész életem. Mielőtt elkezdtem lovas íjazni, tíz évig karatéztam, onnan hoztam magammal az eséstechnikát, ami elengedhetetlen egy lovas íjász életében. Olyan fizikummal áldott meg a sors, ami feltétele volt a sikernek, ennek is köszönhetem, hogy nem félek a lótól. Technikai emberként is nagyon fontos, hogy minden lószerszámot saját kezűleg el tudok készíteni, meg tudok javítani. Nem utolsó szempont, hogy egy sikeres lovas íjásznak erős családi háttere kell hogy legyen, akit kicsitől nagyig mindenki támogat. El merem mondani: egy harcosnak alapfeltétel, hogy a vasalt nadrág és a meleg étel ki legyen téve naponta az asztalára.
– Hogyan élted meg a világrekord pillanatait?
– Lovas nemzetként a múltban élni szép dolog, de a múltat áthozni a jelenbe, hogy a most élők átéljék mindazt, amit őseink cselekedtek, fantasztikus, felemelő érzés. Azt hiszem, kellett ide egy nagy adag isteni segítség.
– Mit lehet tudni a készülő Pászka Lehel-lovasiskoláról?
– Ahhoz, hogy az úton tudjak maradni, látnom kell azt. Én tudom, mire vagyok képes, azt is, hogy ezt meg tudom tanítani annak, akit érdekel. A lovasiskola igénye akkor vált világossá számomra, amikor egyre többen kerestek meg azzal, hogy tanulni szeretnének. Nem az én ötletem volt, a sors akarta így. Önerőből szinte lehetetlen megvalósítani egy lovas iskola beindítását, a támogatókat folyamatosan keresem, nagy szükség lenne egy fedett pályára is, hogy ne függjünk az időjárás viszontagságaitól. Mint más iskolákban, itt is feltételekhez kötött a tanulás, fontos szempont a jó fizikum, valamint ötlépcsős tesztet kell majd teljesítenie annak, aki lovas íjász tanonc szeretne lenni.
Huszár Szilamér
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Válságban van, de nem szűnik meg a PKE
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem pénzügyi válságban van, de nem fog megszűnni, ehelyett az intézmény átszervezésével próbálják meg orvosolni a bajt.
Az elmúlt időszakban több sajtóinformáció került napvilágra arról, hogy komoly pénzügyi válsággal küzd a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE). A válságnak a tényét maga az egyetem vezetősége is elismerte, de konkrétumokról mindeddig nem esett szó. Most megtört a jég: Tőkés László EP-képviselő, a PKE Alapítók Tanácsának elnöke, valamint Szilágyi Zsolt, ennek a testületnek a tagja tartottak sajtótájékoztatót a témában pénteken. „A fenntarthatóságát veszélyeztető súlyos válságot él át a PKE, ezen próbál változtatni az Alapítók Tanácsa” – szögezte le elöljáróban Tőkés László.
Gondatlanság, hűtlen kezelés
Elhangzott, hogy jelenleg is folyik a vizsgálat annak kiderítésére, hogy az elmúlt évek során miért és hogyan halmozott fel a PKE mintegy 3,5 millió lejes adósságot. Tőkés László kifejtette, hogy az egyetem évente jelentős költségvetési támogatást kap a magyar államtól, ebbe e költségvetésbe bele kell férni, csakhogy az utóbbi években az egyetem ezt a költségvetést általában túllépte, ami már önmagában hiányt generált. Emellett az egyetem olyan kifizetéseket is eszközölt, amiket nem lehet elszámolni, tehát amit nem fizet ki az egyetemnek a támogató. Az anyagi válsághoz járultak hozzá azok az EU-s pályázatok is, amelyeknek többségét a PKE veszteséggel zárta. Ehhez kapcsolódva Szilágyi Zsolt elmondta, hogy ezekhez a jogi szempontból egyébként korrekt módon lebonyolított projektekhez biztosítani kellett az önrészt, amelyekre az egyetem bankkölcsönöket vett fel az OTP Banktól, amiket aztán nem tudott időben törleszteni. Ráadásul voltak olyan projektek, amelyekről csak utólag derült ki, hogy egyes kiadási tételeket formai hiányosságokra hivatkozva nem térít vissza a finanszírozó, ami szintén az egyetem veszteségeit növelte. Mindezek mellett az állami illetékek, sőt a közüzemi díjak befizetésének elmaradása is a veszteségek között szerepel. A pénzügyi szabálytalanságok egy másik szeletét képezte az, amit Tőkés László így fogalmazott meg: „a költségvetési tételek között átjáróház volt” – vagyis a különböző célokra (például Erasmus program) elkülönített költségvetésbe belenyúltak, nem rendeltetésüknek megfelelően költötték el ezeket a pénzeket.
Felelősök keresése
Hogy ez a teljesen szabálytalan gazdasági-pénzügyi állapot éveken át úgymond zavartalanul folytatódhatott, az többek között annak tudható be, mondta Tőkés László, hogy szelektív tájékoztatás történt az egyetem vezetősége részéről az Alapítók Tanácsa felé, emellett nagyok voltak a testületi átfedések. Erre példaként említette az alapítók tanácsának elnöke azt, hogy dr. János Szabolcs leváltott rektor annak a testületnek is a tagja volt, amelyik többek között éppen az ő munkáját volt hivatott ellenőrizni. Tőkés László megjegyezte, hogy noha a vizsgálat jelenleg is tart, és a személyi felelősség pontos kiderítése még várat magára, de dr. János Szabolcs rektor és Berei Annamária gazdasági igazgató felelőssége nyilvánvaló az ügyben. Tőkés László elmondta, hogy Berei Annamária egy alkalommal 56 ezer lej előleget vett fel, míg dr. János Szabolcs rektor ennek az összegnek mintegy a felét vette fel előlegként. Tőkés László hangsúlyozta, hogy a kivizsgálás lezárulta után annak ellenére sem szeretnének világi bírósághoz fordulni, hogy gondatlan pénzügyvitel, valamint hűtlen kezelés alapos gyanúja merült fel, de ehhez arra is szükség van, hogy az érintettek is „segítsenek a szálak kibogozásában. Amennyiben együttműködnek, akkor nem lesz feljelentés”, mondta Tőkés László, hozzátéve, hogy ezzel együtt mindazokkal szemben ragaszkodnak a személyi felelősség megállapításához, akik anyagi kárt okoztak az egyetemnek.
Tervek
A PKE válsága nem olyan természetű, hogy a fiatalok és a szülők elveszítsék bizalmukat az egyetem iránt – hangsúlyozta a tájékoztatón Szilágyi Zsolt, aki leszögezte: biztos, hogy az egyetem megmarad, de belső átalakulásra szorul, amit Tőkés László azzal egészített ki, hogy bár felmerült a PKE egyfajta egyesítése a Sapientiaval, mindazonáltal a PKE önállósága a kívánatos alternatíva. A Sapientia Alapítvány ultimátumszerű felszólítására a PKE kidolgozott egy tervezetet, mely az egyetem pénzügyi talpraállítását célozza. A Kolozsvárra elküldött válságkezelési tervezet tartalmazza többek között azt az elképzelést, hogy az egyetem három karát összevonják két karrá, és a tanszékeket is átszervezik. A leendő karok egyike a társadalomtudományokat és a közgazdaságtudományokat foglalja magába, a másik pedig az irodalomtudományi és a művészeti szakokat öleli majd fel az elképzelés szerint. Bizonyos szakok megszűnnek, azt azonban nem árulták el, hogy melyek, az oktatói állományt is csökkenteni kell, és egyéb átszervezésekre is szükség lesz. Ebben a vonatkozásban példaként említette Tőkés László az utaztatások jelenleg túl nagy költségeit. A leépítések nem előzetes tervszámok alapján történnek, válaszolta arra a kérdésünkre, hogy hány oktatót érint majd a leépítés, majd hozzátette, hogy az egyik elképzelés az, hogy hasonló profilú tantárgyak esetében nem szükséges máshonnan tanárokat Váradra utaztatni, ha helyi tanár is elláthatja azt a feladatot. A nyilatkozók biztosították a közvéleményt arról, hogy az esetleg megszűnő szakok esetében a jelenleg ezeken a szakokon tanulók mindenképpen befejezhetik itt tanulmányaikat és államvizsgázhatnak is. Szilágyi Zsolt kérdésre válaszolva elmondta, hogy az egyetem pénzügyi gazdasági helyzete akár már ebben az évben rendeződhet, amennyiben sikerül gyakorlatba ültetni a válságkezelési tervet, aminek végrehajtása az ebben a hónapban megválasztandó új rektor feladata lesz. A PKE rektori tisztségére egyébként két jelentkező van: dr. Pálfi József, jelenlegi megbízott rektor és Fogarasi István docens.
Pap István. erdon.ro

Megszűnhet az egyetem?
A tavaly ősszel több online és nyomtatott lapban is megjelent a hír, hogy a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) anyagi gondokkal küszködik, ezekről azonban az egyetemi vezetőség nem tájékoztatott nyíltan. Csupán a Tőkés László által vezetett Alapítók Tanács adott ki egy pontosító nyilatkozatot a sajtóban megjelent információkra reagálva.
Az 1999-ben, a Sulyok István Református Főiskola jogutódjaként alakult felsőoktatási intézményt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel együtt a magyar állam finanszírozza. A támogatásokat a Sapientia Alapítvány kezeli, melynek kuratóriumi elnöke, Kató Béla lelkipásztor, az Erdélyi Református Egyház püspöke legutóbb két héttel ezelőtt tárgyalt az egyetem elnökével, Tőkés Lászlóval és a felsőoktatási intézmény vezetőségével az anyagi helyzet rendezéséről – adta közre a Maszol.ro hírportál.
Korábban a Krónika napilap kutatásai alapján derült ki, hogy a felhalmozott óriási adósságról szóló hírek nemcsak hogy igazak, de kitudódott az is, hogy hogyan rúghat ez az összeg 3,5 millió lejre: a PKE a Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretén belül 14 projektben vett részt, amelyekhez csak úgy tudta biztosítani az önrészét, hogy kölcsönöket vett fel az OTP Banktól (300 ezer eurót). A pályázati pénzek elszámolásai azonban folyamatosan késtek és hiányosak voltak, ahogy a törlesztések is, az adósság pedig egyre gyarapodott.
A visszafizetéshez, illetve a banki törlesztés átütemezéséhez radikális intézkedésekre van szükség, és ezek terveinek kidolgozására március 2-ig hagyott időt a kuratórium a Maszol információi szerint. A nagyváradi magyar egyetem számára most két lehetőség tűnik a legvalószínűbbnek: a PKE átszervezi önmagát, és legalább négy szak megszüntetésével csökkenti a költségeit, vagy a Sapientia nagyváradi részlegeként működik tovább, azaz megszűnik az önállósága.
Tavaly a PKE rektora, János Szabolcs lemondott, és jelenleg Pálfi József egyetemi tanár, nagyvárad-réti lelkész tölti be a megbízott vezetői tisztséget, akit a tegnap hiába kerestünk, nem tudtunk elérni, hogy nyilatkozzon a határidő lejártával esedékes döntéshozatalról.
Szamos Mariann. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Partiumi Keresztény Egyetem: egy hónap az átszervezésre
Április közepéig kell kidolgoznia a válságban lévő nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemnek (PKE) a következő tanévre vonatkozó átszerezési tervét – derült ki a csütörtökön Nagyváradon tartott sajtótájékoztatón.
Pálfi József, a felsőoktatási intézmény új rektora és Fodor Attila szenátusi elnök elmondta, ez volt a kérése a magyarországi kormánytámogatást kezelő kolozsvári Sapientia Alapítványnak.
A korábban beharangozott tanszékösszevonásokról és a kevésbé népszerű szakok megszűnéséről még nincsenek konkrétumok, de az illetékesek garantálják: a chartamódosítást is igénylő reformok nem mennek majd a minőség rovására, a jelenlegi és leendő hallgatóik érdekeit tartják majd szem előtt.
Pálfi József szerint ha elképzelésüket az alapítvány elfogadja, akkor nem kerül majd szóba a PKE beolvasztása a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetembe.
Hozzátette, a beiskolázási tervről a minisztériumot is értesíteniük kell, hogy kormányhatározatban hagyja majd jóvá azt, de mivel a januári terveken utólag is lehet módosítani, nem késtek el az átszervezéssel.
A felelőtlen gazdálkodás miatt mintegy 3,5 millió lejes adósságot felhalmozó egyetem múlt héten megválasztott rektora amúgy kihívásnak tekinti az előttük álló feladatot. Bevallása szerint Fodor Attilával együtt látnak „fantáziát” a helyzetben.
„A válság nem a vég, hanem egy fordulópont, és építkezéshez vezet” – vallja a lelkész, aki szerint most önvizsgálatot tartanak és „termővé metszik” a tanintézetet. Kinevezése legtöbb 30 napon belül, minisztériumi rendelettel válik majd hivatalossá, de mint mondta, ahogyan János Szabolcs lemondása óta megbízott vezetőként végezte a teendőket, úgy a folytatásban is biztosítva lesz az ügyintézés. A gazdasági igazgatói állásra pályázatot hirdettek, a jelentkezéseket a későbbiekben egy szakbizottság bírálja majd el. Addig Molnár Erzsébet közgazdász látja el a tisztséggel járó feladatokat. Pálfi különben úgy érzi, a PKE-nek eddig sem pénzügyi, hanem „morális” problémái voltak, és ha ettől megtisztítják, ismét egyenesbe kerülnek.
A PKE felelőtlen és szabálytalan pénzügyvitelének feltárása okán János Szabolcs rektor, Horváth Gizella rektorhelyettes, Berei Annamária gazdasági igazgató és Balogh Brigitta tudományos titkár lemondott tisztségéről, a Sapientia Alapítvány pedig már tavaly felügyelete alá vonta a tanintézet gazdasági tevékenységének ellenőrzését. A belső vizsgálat továbbra is zajlik.
Vásárhelyi-Nyemec Réka. Székelyhon.ro

Nagy Zoltán nyert Gyergyószentmiklóson
Nagy Zoltán megbízott gyergyószentmiklósi polgármester, illetve a hivatalban lévő gyergyószéki polgármesterek nagy része folytatja tevékenységét – ezek az eredmények körvonalazódtak vasárnap éjfélkor.
Még számolták a szavazatokat Gyergyószentmiklós több szavazókörzetében is vasárnap éjjel, de a polgármester-választás már eldőlt. Nagy Zoltán nagy különbséggel – a szavazatok mintegy 80 százalékát megszerezve nyerte el a városvezetői tisztséget. A megbízott polgármesterből választott polgármester lett.
„Jól eső érzés látni, hogy az emberek értékelték az elmúlt időszak munkáját” – nyilatkozott Nagy Zoltán, frissen megválasztott polgármesterként vasárnap késő este 11 órakor. „A városnak nincsenek jobboldali vagy baloldali problémái, hanem megoldani való problémái vannak. Éppen ezért nem szeretnék egyik vagy másik oldal kizárólagos polgármestere lenni, hanem az egész város, Gyergyószentmiklós polgármestere. A következő időszakban fő feladatomnak tekintem, hogy megteremtsem a képviselő-testületben azt az egységet, ami hiányzott eddig” – fogalmazott.
A gyergyószentmiklósi képviselő-testületnek egyébként valószínűleg négy párt lesz a részese. Többséget szerzett az MPP, erős lesz az RMDSZ-csoport is, és a részeredmények azt jelzik, bejutott a POL és a PNL is. Hogy melyik frakció hány tagból áll, később derül ki.
Borszéken Mik József, Újfaluban Egyed József, Csomafalván Márton László Szilárd, Alfaluban Gáll Szabolcs lesz a polgármester a következő négy évben is. Ez derült ki a vasárnap éjfélkor megtudható adatokból. Információink szerint Újfalu községben szoros volt a különbség, kevés szavazattöbbséggel nyert Egyed József. Máshol ellenben meggyőző fölénnyel nyertek a jelenlegi vezetők. Remetén és Ditróban ez nem is volt kérdés, Laczkó-Albert Elemér és Puskás Elemér egyedüli jelöltekként indultak a választáson.
Vaslábon a számítógépes rendszer akadozása nehezítette az adatok feldolgozását, a legtöbb szavazatot a korábbi polgármester, a PSD színeiben induló Tinca Mihail-Dumitru szerezte meg. Az RMDSZ jelöltje, Fórika István Marosfőn szerzett több szavazatot, míg a legkevesebb voksot a független Vaidos Marcel-Nucu kapta, aki a vaslábiak körében volt népszerűbb.
Maroshévízen az éjfélig megszámolt szavazatok számából az látszik, a jelenlegi polgármester, a PNL-s Platon Stelu újabb négy évre megbízatást nyert.
Különös figyelem övezte a szárhegyi választást, ahol biztos volt, új polgármestere lesz a községnek. Vasárnap késő este Danguly Ervin független jelölt mintegy száz szavazattal vezetett az RMDSZ-es Ferencz Tihamér előtt. A nagyobb létszámú körzet szavazatainak számlálása azonban még nem fejeződött be éjfélre.
Tölgyesen az egyetlen magyar jelöltnek, az RMDSZ színeiben induló Csibi Lászlónak három személlyel kellett megméretkeznie, akik szintén a polgármesteri székre pályáztak. Köztük van a jelenlegi polgármester, Vancu Marcel (PSD), Hîrlav Gabriela (PNL) és Țifrea Vasile (PND). Éjfél előtt fél órával Csibi László elmondta: egyetlen körzetből sem tudhatnak eredményt, a szavazóbiztosok telefonjait kikapcsoltatták, a polgármesterekre leadott szavazatok összeszámlálását utoljára hagyták. A választás napján rendellenességről nem szerzett tudomást az RMDSZ jelöltje, azt viszont elmondta, hogy Vancu Marcel megalapozta a támogatottságát az elmúlt időszakban. A fiatalságot célozták meg, költségvetésből különítve el alapot, hogy ősszel minden iskolásnak, tehát több mint 300 személynek táblagépet vásároljanak, amihez internetbérlet is társult. Gazdag volt a gyereknap is, így Csibi vasárnap éjjel vélekedett, a következő mandátumban is marad az eddigi polgármester.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

Kulturális bölcsőde a színházban
Ismét műsorra tűzi a Csíki Játékszín a Pity-Palatty című előadást március 3-án, az 1–4 éveseknek szóló babaszínházi produkció célja, hogy beavassa a gyerekeket a színház világába.
Újra bemutatják a Pity-Palatty, 1–4 éveseknek szóló babaszínházi produkciót a Csíki Játékszín Hunyadi László kamaratermében. Sipos Tünde, az alkotás kitalálója elmondta, az érzelmi és művészeti nevelésnek a bölcsődéje ez a fajta előadás. „Nehéz volt megtalálni azt az utat, ahol még nem megyünk át a blődség felé, és megvan a kereksége, egysége az egésznek. Az is megnehezítette a munkánkat, hogy ennek a korosztálynak a figyelmét folyamtatosan fenn kell tartani valamivel, ezért a próbafolyamat is inkább műhelymunkaként zajlott. Az ilyen típusú előadásokban nem a szöveg dominál, hangsúlyosabbak a fény- és hangjátékok, illetve a textúrák” – részletezte a színésznő.
Hozzátette, ennek a korosztálynak még nem lehet elmesélni egy több szálon futó vagy akár egyszerűbb történetet, ezért az előadást is úgy építették fel, hogy huszonöt perc játékidő, húsz perc szabad játék a gyerekeknek a játéktérben, amikor kipróbálhatják, megtapogathatják a színházi kellékeket, majd újabb húsz percet közös játékkal tölthetnek. Dálnoky Csilla, a produkció társrendezője úgy véli, az ilyen előadások egyik célja, hogy már kicsi korban elkezdődjön a színházba járás, ezt egyfajta beavatásnak lehet tekinteni.
Elmondása szerint ezekben az alkotásokban – a nézők életkora miatt – nincs klasszikus értelemben vett dramaturgia, mint a többi mesejátékban, nem történetközpontú, hanem inkább ahhoz hasonlít, amikor a szülő játszik a gyermekével. Inkább asszociációra épül, mint kerettörténetre vagy lineáris dramaturgiára. Az előadóművészek sok ilyen jellegű produkciót néztek meg, és azt tapasztalták, hogy egyik sem mutat be egy konkrét történetet, hanem szabad asszociációk sokasága. „Kifejezetten ennek a korosztálynak a sajátosságait megfigyelve tették le ennek a műfajnak az alapjait” – magyarázta Dálnoky Csilla, és hozzátette, mindannyiuknak kicsi gyerekeik vannak, ezért ismerik, hogy ez a korosztály mit fogad be, mi érdekli őket, mi köti le őket.
Sipos Tünde napi gyakorisággal tart gyerekfoglalkozásokat Kerekítő néven 1–4 éveseknek, ezért jól ismeri érdeklődési körüket. Elmondta, Magyarországon már nagyon sok színházban játszanak a 0–4 éves korosztálynak szóló előadást, ezért amikor rábukkant a budapesti Kolibri Színház igazgatójával, Novák Jánossal készült interjúra, azt gondolta, hogy Erdélyben is színpadra lehetne vinni ezt a műfajt. „Megkerestem a Csíki Játékszínnél Budaházi Attila dramaturgot, ő adott anyagokat és tanácsokat, hogy miből kellene kiindulni, mire kell odafigyelni, és hogyan lehetne felépíteni az előadást. Idővel Dálnoky Csilla társrendezővé vált, Keresztes Szabolcs lett a partnerem az előadásban, díszletet, jelmezt pedig Biró Zsuzsa készített. A csapatunk részét képezi még Balázs Orsolya zenész, aki hangutánzásokkal és rövid gyerekdalokkal teszi színesebbé az egészet” – részletezte Sipos Tünde.
Péter Beáta
Krónika (Kolozsvár)

Március idusára emlékeztek Szászvároson
A közösség megélése jövőbe mutat
Reményteli szép ünnepséggel indult idén a március 15-i megemlékezések sora Hunyad megyében. Vasárnap a szászvárosi református vártemplom tanácstermében Sipos Szabolcs lelkipásztor hirdetett igét, majd köszöntötte az egybegyűlteket, megemlékezve Fülöp Júliáról, aki hosszú évekig a szászvárosi magyarság lelkeként kutatta, ápolta a helyi értékeket és ünnepségek alkalmával mindig tartalmas előadásban osztotta meg tudását. – Idén immár harmadik éve hiányzik a szászvárosiak március 15-i ünnepségéről, de nagy történelmi hőseink mellett rá is emlékezve igyekszünk helyt állni, úgy szervezni közösségi életünket, ahogyan ő is tenné – fogalmazott Sipos Szabolcs lelkipásztor.
Fülöp Júlia közösségépítő munkáját fia, Fülöp Béla, helyi RMDSZ elnök igyekszik folytatni. Ő vállalta idén is az ünnepségen a történelmi felvezetést, felvázolva az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc főbb mozzanatait, politikai hátterét, történelmi vonatkozásait. Előadását követően Kun-Gazda Kinga-Viola megyei és dévai RMDSZ nőszervezeti elnök piros-fehér zöld kokárdával ajándékozta meg a jelenlévőket, majd felcsendült a magyarok Világhimnusza.
A megemlékezésnek üde, reménykeltő mozzanata volt a két helybeli gyermek Petőfi-szavalata. Maniu Noémi A magyar nemzet című verset olvasta fel, az alig öt és fél esztendős Sipos Robert pedig igazi gyermeki elszántsággal szavalta a Nemzeti dalt.
Az ünnepségen meghívottként jelen lévő Winkler Gyula EP-képviselő a gyermekek reménységet sugárzó jelenlétéhez, szavalatához kapcsolódva elmondta: számára a nemzeti ünnepek sorában kiemelt helye van március 15-ének. Mert ez ünnep a reménységről szól, itt a dél-erdélyi szórványban is. – Kétségtelen, hogy a demográfiai mutatók nem túl szívderítőek. Hunyad megyében a kilencvenes évek elején 35 ezres magyar közösségről beszéltünk, aztán 27 ezerről, ma körülbelül 15 ezerről. És aki pusztán tudományosan számol, az pontosan meg szokta mondani, hogy mikor fogyunk el egészen. Én azonban nem hiszek az ilyen lineáris folyamatokban. Tudom, hogy van egy akarat, ami fölöttünk dönt és történelmi példák sora bizonyítja számomra, hogy a tudomány által előrevetített folyamatok egészen váratlan fordulatot vehetnek – mondta az EP képviselő, majd hozzátette: – Hogy hogyan alakul a jövőnk Déván, Piskin, Szászvároson, Vajdahunyadon és megannyi dél-erdélyi településen, az a puszta számokon túl nagymértékben rajtunk múlik. Amíg együtt tudunk emlékezni a szabadságért, anyanyelvért, becsületért életüket áldozó hőseinkre, amíg rájuk tekintve együtt tudunk cselekedni, amíg egyszerre mosolyodik el a szívünk egy-egy kisgyermek szavalatán, addig közösségként többek vagyunk a fogyatkozó számú egyének gyülekezeténél. Ha ennek tudatában éljük meg mindennapjainkat, akkor képesek vagyunk tovább építkezni, és sok szép fejezettel gazdagítani a dél-erdélyi magyarság történetét – fogalmazott a képviselő.
Felszólalását követően Nemzeti imánk eléneklésével zárulté a megemlékezés, majd a gyülekezet jóvoltából szeretetvendégségre került sor.
Vasárnap délelőtt a dévai református gyülekezetben is megemlékeztek a magyar forradalomról és szabadságharcról. A Téglás Gábor Elméleti Líceum diákjainak műsorát követően a hagyományhoz híven megkoszorúzták a református temetőben álló honvédsírt, illetve emlékoszlopot.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Örökségünk Őrei: a Purjesz-Óváry Ház és a Sétatér csapata nyerte a kolozsvári vetélkedőt
Hétfő este a Kolozsvári Magyar Operában zárult az Örökségünk Őrei − Fogadj örökbe egy műemléket! kolozsvári vetélkedője. A zsűri, figyelembe véve a csapatok több hónapos tevékenységét, illetve a döntőre összeállított szkeccseket, eredményt hirdetett: a Református Kollégium, illetve a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának csapata megosztva kapta az első díjat.
A kolozsvári vetélkedőbe 13 csapat nevezett be szeptember végén, közülük hat iskola hat csapata jutott a döntőbe. Rajtuk kívül még húsz csapat őrködik műemlékek felett Erdélyben a program keretében.
A szakmai zsűri tagjai Benkő Levente, a Művelődés kulturális folyóirat szerkesztője, Gaál György irodalom- és művelődéstörténész, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke, Kádár Magor, kommunikációs szakértő, a BBTE tanára, Kozma Eliz, az Onisifor Ghibu Elméleti Líceum diákja, Makkai Bence reklámgrafikus, Maksay Ágnes, a kolozsvári Video Pontes stúdió vezetője, Tamás Ágnes, az RMDSZ kommunikációs szakértője, Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke voltak.
Horváth Anna, az RMDSZ kolozsvári szervezetének elnöke üdvözölte, hogy a versenyző fiatalok nem a romos épületeket látják csupán a műemlékekben. „Ha merünk nagyot álmodni, és egész életünket feltenni rá, ha megértjük azt, hogy mindenkire szükség van, idősre, fiatalra, civilekre, politikusokra, mindenkire, aki műemlékeinkért tenni tud és akar, akkor hiszem, hogy a ti erőfeszítésetek, a mi közös mozgalmunk sem lesz hiábavaló!”− fogalmazott.
Winkler Gyula EP-képviselő, az Örökségünk Őrei lelkes támogatója szerint a program megérdemelné, hogy európai szinten bevált jó gyakorlatként népszerűsítsék, amit ő már kétszer meg is tett Brüsszelben, az Európai Régiók Tanácsában, majd Strasbourgban a FUEN elnökség előtt. „Meggyőződésem, hogy tájékozott, céltudatos európai fiatal és tájékozott, céltudatos erdélyi fiatal ugyanazt jelenti”- fogalmazott, majd javasolta, hogy a csapatok ezután több nyelven készítsék el a műemlék-ismertetőket.
„Az, ami fontos nekünk, azt senki más nem fogja helyettünk megvédeni. Mi vagyunk ma felnőttek, akik ezzel tudunk foglalkozni, és holnap, akik ma az Örökségünk Őreiben vesznek részt” – figyelmeztetett Hegedüs Csilla, majd megköszönte a diákokat támogató tanárok, szülők munkáját.
A színpadon dübörgött a történelem
Ezután következtek a produkciók, többnyire dramatizált időutazások, amelyek során az örökbefogadott műemlékek vagy lakóik történetével ismertették meg a közönséget a diákok. Konkrét adatokat is megtudtunk, például azt, hogy a Marianum épületében működő leánynevelő intézet diákjai nemhogy csecsebecséket, de még rövid ujjú ruhát sem viselhettek, vagy hogy a Purjesz-Óváry Házban szovjet katonák rejtélyes parancsra lemészárolták a vacsoravendégeket, de azért előzetes készülés nélkül nem mindig volt követhető a tartalom, sokkal inkább a kreatív és bájos színpadi megoldások vonták el a figyelmünket.
A Státus paloták őrei, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum csapata remekül válogatott zenékkel érzékeltette az időutazást.
A Báthory István Elméleti Líceum csapata a Mauksch-Hintz-házat, azaz a patikamúzeumot fogadta örökbe. Előadásukban élő hegedűjáték is volt, de a legjobban mégis a kis Johann Martinon és tanulótársán mosolyogtunk, akik a gyógyszerésztudomány, illetve a matematika elsajátítása közben egymásba szerettek.
A Purjesz-Óváry ház örökbefogadói, a Református Kollégium csapatának tagjai bátran, minden „playback” nélkül dalra fakadtak és Szilvássy Karolájuk is legalább annyira megkerülhetetlen jelenség volt, mint amilyen az eredeti grófnő lehetett az Óváry-szalon híres vacsoráin.
A Sétateret örökbe fogadó Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának csapata megmutatta, hogy milyen erős, amikor egy csomó fehérkesztyűs gyerek jelel élőzenére, a Marianumot (ma a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarának épülete) örökbe fogadó Brassai Sámuel Elméleti Líceum csapatának előadása pedig a dokumentum és fikció keverésével lepett meg: kosztümös előadásukba egy visszaemlékező hangját szőtték bele.
Utolsóként lépett fel a János Zsigmond Unitárius Kollégium csapata, a tavalyi első díjasak, akik most a Tűzoltótornyot fogadták örökbe. Így a dramaturgiailag és színészileg legkiforrottabb előadás zárta a döntőt, az egykori Takácsok tornya történetét a jól ismert magyar népmesei keretbe helyezték, voltak benne „meg nem erősített krónikákból” merített poénok is, illetve Bogdán Farkas tavalyi, New York-szállós sikerre emlékeztető intermezzója.
Ez volt az egyetlen előadás, amelybe beleszőtték az aktuálpolitikát: bár a Tűzoltótorony épp felújítás előtt áll, Kolozsvár polgármesterét irgalmatlanul kifigurázták. Megemlítették a kétnyelvű táblák ügyét, a vésővel megtámadott műemlékeket vagy azt, hogy senki sem tudja, hogy mi történik a felállványozott New York szállóval.
Megosztott első díjat adott a zsűri
A zsűri tanácskozásának idejét helytörténeti kvízzel töltötték ki a szervezők, a közönség pedig – bár nem sikerült bevonni – türelmesen várt. Valóban éles vita folyhatott a háttérben, ugyanis az est házigazdája, Szilágyi Szabolcs legjobb rádiós tudását latba vetve tartotta szóval a közönséget, míg megérkezett a színpadra Hegedüs Csilla, aki a zsűri értékelését tolmácsolta.
„A legjobban azt az embert tisztelem, aki túllépi a saját határait, és ti ezt ma este is és az elmúlt hat hónapban is megcsináltátok”, mondta Hegedüs Csilla a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájából érkezett első díjas csapatnak, akik a Communitas Alapítvány Bölcs Diákok táborában való részvételt nyertek (vezető tanárok: Blaga Júlia és Albert Nagy Erika).
Ugyancsak első díjat nyert a Református Kollégium csapata, a Purjesz–Óváry-ház őrei (vezető tanár: Antal Andrea), ők Winkler Gyula EP-képviselő jóvoltából Brüsszelbe utazhatnak. „Meglepetés-házzal, slammel, takarítással – hozzák mindazt, amit számomra az Örökségünk Őrei jelent” – dicsérte meg a csapatot Hegedüs Csilla.
A Transylvania Trust Alapítvány felajánlásának, az Electric Castle fesztivál jegyeknek a János Zsigmond Unitárius Kollégium csapata, a Tűzoltótorony őrei (vezető tanár: Solymosi Zsolt) örülhettek. Szintén ők a döntő kvízjátékának nyertesei is, így az április 3–9. között megrendezendő Humorfeszten is részt vehetnek.
Az RMDSZ Kolozs Megyei Szervezetének, Csoma Botond képviselőnek és László Attila szenátornak köszönhetően az Apáczai Csere János Elméleti Líceum csapata, a Státus paloták őrei (vezető tanárok: Antal Orsolya és Adorjáni Mária) Vibe Fesztivál belépőjegyekkel lettek gazdagabbak.
A MIÉRT EU-táborába a Báthory István Elméleti Líceum csapata, a Mauksch-Hintz-ház őrei (vezető tanár: Vincze Csilla) mehetnek.
Az IDEA Könyvtér könyvjutalmát a Brassai Sámuel Elméleti Líceum csapata, a Marianum őrei (vezető tanárok: Szász Enikő és Vajnár János Zsolt) vihette haza. A döntős csapatok mindegyike részt vehet az Örökségünk őrei nyári táborában.
Zs. E.
maszol.ro

Premier és Vastaps díj
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulata a színház nagytermében szombaton országos premierként mutatta be a Dés László, Geszti Péter és Békés Pál által szerzett A dzsungel könyve című musical román nyelvű változatát, Oana Leahu rendezésében.
Rudyard Kipling világhírű regényének adaptációja a Maugli nevű kisfiú kalandjait meséli el, akit a dzsungelbeli farkasok neveltek fel. Barátai: Balu, a medve, Bagira, a párduc és Ka, a piton segítségével Maugli megtanul a dzsungel törvényei szerint élni. Ám fokozatosan felismeri nemcsak az állatok törvényeit, hanem az emberekét is. A történet az életről szól, a túlélésről, a barátságról, a magányról, és egyúttal egy fiú sajátos életútjáról a gyermekkortól a felnőttkorig, egy olyan helyszínen, ahol a dolgok nem a megszokott módon zajlanak – áll a színház közleményében.
Maugli szerepében Claudiu Banciu és Lucian Banciu lépett színpadra, a szereposztás további tagjai: Ciugulitu Csaba, Luchian Pantea, Elena Purea, Costin Gavază, Mihai Crăciun, Rareş Budileanu, Georgiana Ghergu, Ion Vântu, Cristina Holtzli, Alexandru-Andrei Chiran, Cristian Iorga, Sergiu Marocico, Ştefan Mura, Tiberius Vasiniuc, Gabriela Bacali, Loredana Dascălu, Anca Loghin, Laura Mihalache, Delia Martin, Raisa Ané színművészek, valamint a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatói, továbbá gyerekszereplők.
A hangszerelés Zeno Apostolache-Kiss munkája, a díszlet- és jelmeztervezésért Rodica Arghir felelt, az előadás koreográfusa Cristina Iuşan és Ruszuly Ervin; a művet Sándor László fordította románra, a light design Daniel Klinger munkája, a video designt Lucian Matei jegyzi, a zenei felkészítésért Teodora Sântean felelt. Díszlet- és jelmeztervező-asszisztens: Sikó Dorottya és Huszár Katalin; Video design asszisztens: Adrian Matei, ügyelő: Ilarian Varga, súgó: Laura Moldovan, hang: Jancsó Levente, fények: Kászoni Attila, felvétel és hangkeverés: ifj. Kacsó Tibor. A musicalt a Proscenium Szerzői Ügynökség közvetítésével mutatták be, az előadás magyar nyelvű felirattal követhető.
További, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházzal kapcsolatos hír, hogy az idei, immár 73. évad első premierje – Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című tragikomédiája (Harsányi Zsolt rendezésében) – alkalmával átadták az előző év színészi teljesítményeit elismerő Vastaps díjakat.
A Vastaps díj többéves hagyományra tekint vissza, a legtöbb előadást játszott, valamint legtöbb próbán részt vett színésznő, illetve színész jogosult rá. Az idén Nagy Dorottya és Csíki Szabolcs vehette át az elismerést – a Tompa Miklós Társulat két színművésze a 2016/2017-es évadban 431, valamint 508 alkalommal lépett színpadra.
A díjak átadásakor Gáspárik Attila kihangsúlyozta: ezt a díjat azok kapják, akik számszerűen a legtöbbet dolgoztak.
– Az évad első bemutatójának ideje alatt a társulat másik fele Újvidéken játssza a Sirály című előadást egy nemzetközi színházi fesztiválon. Azért, hogy ez megtörténhessen, bizony sokat kell dolgozni – mondta a vezérigazgató.
A díjazottak az elismerő oklevél mellett a marosvásárhelyi Bioeel gyógyszer- és kozmetikai gyár, valamint a Kárásztelek Pezsgőpincészet által felajánlott ajándékcsomagokat vehették át. A díjazott Csíki Szabolcs legközelebb október 13-án, pénteken William Shakespeare Macbeth című tragédiájában, míg Nagy Dorottya 17-én, szerdán Radu Afrim Retromadár blokknak csapódik, és forró aszfaltra zuhan című előadásában lép közönség elé. K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely)

Korunk – 2017. december
Hírünk a nagyvilágban a címe a lapszámnak, amely azt vizsgálja, hogyan vélekedtek a történelem folyamán a magyarságról külhonból. Milyen kép alakult ki rólunk történetírók, külföldi utazók, tudósok, írók láttatásában – a honfoglalás korától a Kádár-rendszer végóráiig? Dzsajháni, a kiváló buharai tudós és Bölcs Leó bizánci császár indít, Borbándi Gyula, valamint Méray Tibor zárja az összeállítást. Teljes az ív, a paletta igen színes, szeretnek is, gyűlölnek is bennünket rendesen, tévednek is gyakorta, ki javunkra, ki ellenünkre, tény azonban, hogy szándékos vagy akaratlan elfogultságaik és tévedéseik mellett is páratlanul érdekes adalékokkal egészítik ki írásaikban mindazt, amit más történelmi forrásokból tudunk az adott korszakokról. Néhány szerző és cím a tartalomból: Fodor István – A legkorábbi híradások őseinkről; Zsoldos Attila – Egy német és két muszlim. Freisingi Ottó, Abu Hámid és Idriszi a 12. századi Magyarországról; Csukovits Enikő – Puszta ország – hatalmas ország. Magyarország a tatárjárás idején és a 14. század elején; Oborni Teréz – Pillanatképek – magyarországi és erdélyi útirajzok a 16. század utolsó harmadából; Papp Klára – Hofmannsegg gróf, aki megszerette a magyarokat; Kovács Kiss Gyöngy – Az angol orvos esete a magyarokkal. John Paget utazása Magyarországon és Erdélyben; Beretzky Ágnes – Hírünk és felelősségünk. Egy szelektív idealista és egy kritikus barát írásai a magyarságról (1906-1945); Pritz Pál – Edmund Veesenmayer nevezetes jelentése; Papp István – A Kádár-korszak Magyarországa a nyugati demokratikus emigráció szemével. Prózát Zelei Miklós, Fellinger Károly és Gömöri György jegyez. A lapszámot Fazakas János László illusztrálja. Népújság (Marosvásárhely)