A magyar kormány febr. 9-10-én megrendezi a világ legsikeresebb magyarjai találkozóját Magyarország 2000 elnevezéssel. Horn Gyula miniszterelnök fogja köszönteni a megjelenteket. A szakminisztériumok összeállítottak egy 800 nevet tartalmazó listát, az egyeztetések után száz meghívót küldtek ki, összesen 88-an fogadták el a meghívást. Az eseményről hírt adó Magyarország hetilap szerint nincs vetélkedés a rendező Modernizációs Programiroda és a Magyarok Világszövetsége között. Horn Gyula Csoóri Sándort is meghívta. A meghívottak között van Határ Győző és Paul Lendvai, de hiányzik Sütő András. /Magyarország, febr. 9./ Néhány név a meghívottak közül: Charles Gati /Gáti Károly/, Kende Péter, André Kostolany, Méray Tibor, Adrew Sarlós, Szelényi Iván. Erdély egyetlen meghívottja Verestóy Attila szenátor. /Magyar Hírlap, febr. 9./

"Fey László szerint a "romániai magyar egyetem ügyét mindkét oldalról túlpolitizálták, az kicsúszott a szakértők kezéből". Fey kifejtette, hogy az egyetem kérdése ürügyül szolgált "az RMDSZ-en belül dúló frakcióharcok számára is." Legutóbb a kolozsvári gyűlésen adták fel a leckét Markó Béla elnöknek: harcolja ki az egyetemet, de azonnal. Azt is követelik, ha a követelés nem teljesül, az RMDSZ lépjen ki a koalícióból. Ezt Fey radikális demagógiának nevezte. - Ugyancsak vihart kavart az autonómia kérdése, ahol Fey radikális retorikáról beszélt, a "Neptun-ügyet" pedig mesterséges diverziónak tartja, szerinte ez ürügy volt, hogy lejárassák a kiváló politikusokat azok, "akik a helyükbe szerettek volna furakodni.". Fey Lendvay Pálra hivatkozott, aki szerint a magyarországi választásokon megnyilvánult jobbratolódás új felhajtóerőt fog jelenteni a szlovákiai és erdélyi politikai képviselői soraiban meglevő "héjáknak". A héják között vannak olyanok, tette hozzá Fey László, akiknek hivatásuk szerint a felebaráti szeretetet kellene hirdetniük. /Fey László: Ügyek és ürügyek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 17./

"Tapody Lukács Ottó vitába szállt Fey László cikkének /Ügyek és ürügyek, Romániai Magyar Szó, jún. 17./ állításával. Fey László írása sok részigazságot tartalmaz, a legtöbbnél azonban sántít a megnevezett vagy megnevezetlen politikusok felelősségének megállapítása. Tapody emlékeztette Fey Lászlót arra, hogy a kisebbségbe került magyarság majdnem 80 éve küzd jogaiért, nagyon szerény eredményekkel. - "A mai román politika abban merül ki, hogy a médiák segítségével a kisebbségek ellen uszít." - Nincs igaza Fey Lászlónak abban, hogy azért nem lehet eredményt elérni, "mert sokat követelőzünk". A Bolyai-ügy körüli viták, meg a többi nem hatalmi torzsalkodás, ahogy Fey állítja, hanem "a sikertelenségek által kiváltott idegességek, depressziók megnyilvánulása." Lendvay Pálra jellemző, hogy "héjáknak" nevezi a szlovákiai és erdélyi magyar - jogosan türelmetlenebb - politikusokat. / Tapody Lukács Ottó: A turul nem héja! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 1./ A meg nem nevezett: Tapody is jelezte, hogy Fey Tőkés Lászlót támadta."

Rendkívüli esemény történt: március 3-án magyar történésznek is alkalma nyílott román tévéműsorban véleményt mondani a múlt vitatott kérdéseiről. A bukaresti Humanitas Ungurii címen román nyelven adta ki Paul Lendvay bécsi magyar közíró könyvét, erről szólt Cristian Tabara, a Pro TV népszerű sztárjának szokásos vasárnapi rovata. A ProTV Demény Lajos akadémikust, Kereskényi Sándor szenátort és Bogdan Murgescu tudományos kutatót hívta meg a beszélgetésre. Demény Lajosnak alkalma nyílott egy román tévéműsorban román közhelyeket, legendákat szertefoszlatni. Ezt ugyan a maguk háza táján megtették egynémely kiátkozott román tudósok is, mint például Lucian Boia, Giurescu, Constantiniu professzorok, de objektív szemléletű könyveik csak egy szűk értelmiségi réteghez jutottak el. Mi az igazság a Hunyadiak román származásáról? Demény: Mátyás király édesanyját Szilágyi Erzsébetnek hívták. Mi az igazság, hogy erdélyi románok csak jobbágyok lehettek. Demény: nem igaz, mert közülük is kerültek ki nemesek, politikusok, neves értelmiségiek. Demény: egyetlen épeszű magyar sem képzeli már határmódosítással megváltoztatni a múltat. Erdélyt egyébként hétmillió románnal együtt kellene a tízmilliós Magyarországhoz csatolni. A műsor kritikus pontja természetesen a dák–román kontinuitás volt. Demény Lajos: nem azon kell rágódni, ki volt itt előbb, hanem bemutatni a dokumentumokat, régészeti leleteket, a demográfiai, nyelvészeti, antropológiai érveket, és ezáltal kiiktatni a kliséket. Erdély népessége a honfoglalás idején... Itt a felvétel montírozói elvágták a képet és a hangot, hogy a műsor beilleszkedjék az egy órába. Csak a későbbiekben sikerült Demény Lajosnak némely utalásokat tenni tévhitekre, rossz beidegződésekre, veszélyekre. A középkorban nem nemzetek, hanem vallások és rendek voltak, tehát Hunyadi János nem magyarokat, románokat vagy szerbeket védelmezett, hanem a keresztény világot. A másik nagy veszély, amire Demény figyelmeztette a történészeket: társadalmi konfliktusokból ne gyártsanak nemzeti felszabadítási harcot. /Barabás István: Magyarok nyilai román képernyőn. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 8./

"Júl. 31-én Marosvásárhelyen a városi tanács ülésén hosszas vita után megszavazták, hogy a város egyik főutcája visszakapja régi nevét: újra Kossuth utca lesz. Moraru Octavian tanácsos érvei szerint az utca a bécsi diktátum után kapta a nevét. A továbbiakban Lendvai Pál, az ötvenes években Ausztriába emigrált újságírónak a Humanitas Kiadónál megjelent könyvéből idézett, amely szerint "ez az öntelt varázsló" (Kossuth) teljes alávetettséget követelt, és aki ennek nem tett eleget, azt a kiirtással fenyegette meg. - Kossuth nem a román nép érdekeiért harcolt, hanem ki akarta végezni a románokat - jelentette ki Moraru. Spielmann Mihály mesének nevezte a románok kivégzéséről szóló történeteket, és utalt arra, hogy 1850-ben két román püspök találta ki a 40 ezres számot, hogy minél több kártérítést kérhessenek Ferenc Józseftől. Hozzászólásában utalt arra, hogy az erdélyi románok és a zsidók Kossuthnak köszönhetik a felszabadításukat, a magyar és a román polgárság pedig a lehetőséget a fejlődésre. /(bodolai): Újra van Kossuth utca Marosvásárhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 1./ Visszakapta nevét a Kossuth Lajos utca Marosvásárhelyen. A Kultúrpalota vagy a vár mellett ez az elnevezés is szerves része a város történelmének. Az utca száz esztendőn át viselte Kossuth Lajos nevét, első erdélyi szobrát is Marosvásárhelyen emelték, dr. Bernády György kezdeményezésére. Az 1899-ben felavatott szobrot 1920-ban tüntették el. Ekkor változtatták meg először az utca nevét is, majd 1940-től 1986-ig volt újra Kossuth utca. /(bodolai): Igazságtétel. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 1./"

Paul Lendvai ismert magyar származású, Ausztriában élő újságíró, közíró az Élet és Irodalom január 13-i számában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából kikért anyagok alapján azt írta, hogy több magyar rádiós, televíziós újságíró, valamint az MTI volt bécsi tudósítói a hatvanas évek elején a magyar hírszerzésnek jelentéseket küldtek róla. Paul Lendvai 1956 után hagyta el Magyarországot, s azóta Ausztriában él. /Paul Lendvai több magyar újságíró ügynökmúltjáról ír.= Nyugati Jelen (Arad), jan. 14./

A bécsi Die Presse főmunkatársa, Paul Lendvay és Lengyel László politológus szerint Orbán Viktornak egy időre vissza kellene vonulnia, hiszen ,,árnyéka” pártjára vetül. Orbán viszont kifejtette, hogy továbbra is a gáton marad. El kell gondolkodni azon, hogy a Fidesz hol hibázta el. A negatív kampánynem érte el a célját, a Gyurcsány-kormány katasztrofális teljesítménye – a széteső költségvetés, a növekvő államháztartási hiány, a forint instabilitása – nem tudta befolyásolni a választókat. Egyszerűen nem hitték el, hogy baj van. /Bogdán László: Magyar tükör. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 25./

„A Babes–Bolyai Tudományegyetem szimbolikus jelentőségű ügye, valamint a bátor polgárjogi aktivisták ráncba szedése nemcsak a román–magyar kapcsolatokat terheli, de rossz fényben tünteti fel az új EU-tagországot is” – fogalmazott a Der Standard osztrák napilap január 25-i számában megjelent Kisebbségi jogok című kommentárjában Paul Lendvai ausztriai publicista. Hantz Péter és Kovács Lehel, a két eltávolított docens a napokban Bécsben is bizonyítékkal mutatott rá arra, hogy a Babes–Bolyai Tudományegyetemen szó sincs az EU-tagországhoz méltó multikulturális jellegről és háromnyelvűségről, valamint arra, hogy nem tartják tiszteletben Kolozsvárott (és nem csak ott) a magyar nyelvű egyetemi oktatók és diákok egyenjogúságát és kisebbségi jogait. /Hazai krónika. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 26./

Paul Lendvai: nem voltam ügynök
Paul Lendvaival, akit a Heti Válasz a Kádár-diktatúrával való együttműködéssel igyekezett megvádolni, a köztévé Ma reggel című műsorában készítettek telefonos interjút. „Az, hogy a magyar diplomaták mit jelentettek, az nem az én dolgom” - mondta Lendvai a jobboldali hetilap által közölt dokumentumokról, amelyek közül egyik sem származik tőle vagy belügyes kapcsolatától, csakis a feletteseiknek jelentő diplomatáktól. Lendvai szerint a cikk „retorzió azért, mert az elmúlt 20 évről írt egy kritikus könyvet”.
Mint arról beszámoltunk, a Heti Válasz csütörtöki számában dokumentumokat tesz közzé, melyek szerintük azt igazolnák, hogy a kommunista rendszerrel való szembenállását hirdető Paul Lendvai „önkéntes informátorként” segítette volna a Kádár-diktatúrát. Az egyik irat szerint a neves magyar származású újságíró a bécsi nagykövetségen keresztül „jelentett” a pártvezetésnek a hazai (például Konrád Györgyöt, Csoóri Sándort) és külföldi értelmiségieket összehozó 1985-as ellenzéki csúcsról. De az újságíró nemcsak rendezvényekről informált: más esetekben beszámolt az osztrák televízióban tervezett műsorának hangvételéről, s a diktatúra ízlésének tökéletesen megfelelő adást készített 1956-ról - írja a lap.
Paul Lendvai az MTV Ma reggel című műsorában telefonon elmondta, visszautasítja, hogy ügynök lett volna. A műsorvezető figyelmeztette, hogy ezzel nem is vádolták meg, csak azzal, hogy együttműködött a Kádár-rezsimmel. "Megdöbbenéssel és szomorúan olvastam az összeállítást" - jelentette ki a műsorban, hozzátéve: szerinte "kiragadott foszlányokról" van szó, és a cikk "retorzió azért, mert az elmúlt 20 évről írt egy kritikus könyvet". (Elherdált országom - Magyarország átalakulóban címmel nemrég jelent meg Paul Lendvai könyve - a szerk.) "Ez tudatos lejáratás" - véli az író.
Szerinte az ő élete "nyílt titok", és az osztrák rádió adásaiból, valamint az osztrák újságokból nyomon követhető, hogy "hogyan szolgálta a magyar rezsimet". "Személyemről is százával vannak oldalak, mindvégig figyeltek. Az, hogy a magyar diplomaták mit jelentettek, az nem az én dolgom" - mondta. Lendvai 1975-ben távozott Bécsbe, és a német nyelvű sajtó egyik legidézettebb Kelet-Európa szakértője lett.
"Nem én jelentettem, hanem a követek jelentettek a saját szájízük szerint. Amit én csináltam, az megvan az újságokban, adatokban" - fogalmazott Lendvai, aki válaszában nem foglalkozott a Heti Válasz által idézett dokumentumokkal. (A titkosítás alól feloldott, a Magyar Országos Levéltárban található külügyminisztériumi dokumentumokról van szó - a szerk.) HVG.hu

Egy eltékozolt arcú ország
Ez a könyv az európaiak kötelező olvasmánya kellene hogy legyen” – olvasható az egyik nyugati recenzens felkiáltása Paul Lendvai Az eltékozolt ország című könyvének hátsó borítóján.
Nem is gondoltam volna, hogy ilyen jelentős művet tartok a kezemben, sőt még kezdtem is hitelt adni ennek a harsogó szlogennek, amikor a bevezetőben a szerző eme nemes gondolataira bukkantam: „…a »kudarcok győztesei« számára továbbra is az lesz a tulajdonképpeni sorskérdés, hogy sikerül-e összebékíteni a patriotizmust és a liberalizmust, a nemzeti eszmét és a társadalmi haladás gondolatát.” Ez valóban szép, nemes, ráadásul politikailag távolságtartó perspektíva, amihez illeszkedik az előszó utolsó bekezdése is: „Ebben a könyvemben kísérletet teszek rá, hogy – mint olyan ember, aki fél évszázados bécsi tartózkodása során osztrákká lett, de magyarnak született, ugyanakkor minden érdekcsoport befolyásától tökéletesen függetlenül szemléli az eseményeket – tabuk és előítéletek nélkül világítsam meg szülőhazám két évtizedének, a rendszerváltás óta eltelt időszaknak a változatos, olykor megdöbbenésre is okot adó történetét.”
Meglehetősen hamar kiderült azonban, hogy az egyenlő távolságtartás tekintetében a kísérlet megrekedt a próbálkozás szintjén, mert ha érdekcsoportoktól mentes is a szerző, ideológiai elfogultságtól, mondhatni eltökéltségtől távolról sem az. Sőt a könyv annyira jól leképezi a magyarországi politikai-ideológiai barikád egyik oldalán hangoskodók világképét, hogy szinte nehéz is elhinni azt, hogy Az eltékozolt országot nem egy anyahoni publicista írta. Ebből kifolyólag nem ér váratlanul a felismerés, hogy a patriotizmus és a liberalizmus összepattintásának szólama, ami a rendszerváltás utáni Magyarország politikatörténetét ismerve amúgy is merő utópia, az Lendvai művében sem egyéb, mint egy szellemi ködkép, esetleg vágyálom kétes őszinteségű elvi megfogalmazása.
Hány millió?
De haladjunk sorjában, ahogy teszi azt Lendvai is, aki legújabb kötetében a rendszerváltás utáni Magyarország miniszterelnökeinek emberi és politikai portréját mutatja be közérthető, publicisztikus, tehát meglehetősen felületes módon. A szerző tulajdonképpen Kádár alakjának felvázolásával indít, és részletesebben kitér Grósz Károly, valamint Pozsgay Imre jellemzésére is. Mindeddig nincs különösebb baj az objektív perspektívával, de Antall József politikájának jellemzésekor már egyértelműen megmutatkozik a szerző baloldali elkötelezettsége. Például azáltal, hogy súlyos politikai hibának minősíti azt az 1990. június 3-án elhangzott antalli kijelentést, mely így szól: „mint ennek a 10 milliós országnak a miniszterelnöke, lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke szeretnék lenni.” Lendvai szerint Antall József ezzel a mondatával felhergelte a szomszédos országok nacionalista erőit, ráadásul a kisebbségek képviselőiből is felemás érzéseket váltott ki.
A publicista több alkalommal is előhozakodik azzal az érvvel, hogy egy-egy nemzeti érzelmeket kifejező magyar politikai megnyilvánulás hiba, mert megharagszanak a szomszédok. Megjegyzem, semmiféle antalli megjegyzésre nem volt szükség ahhoz, hogy Marosvásárhelyen 1990 márciusában államilag szervezett magyarellenes pogrom történjen, és Jugoszláviában sem a magyar politikusok robbantották ki a háborút, mely életveszélybe sodorta az ott élő magyarokat is. A további példák sorolása helyett állapítsuk meg azt, hogy az utódállamok politikai világa gyakran a magyarok és Magyarország puszta lététől is fel tud hergelődni, ebben a megvilágításban pedig Lendvai logikáját követve csak az nem lenne politikai baklövés, ha Magyarország felbomlana és elosztódna az utódállamok között.
Gyurcsány és az őszinteség
Noha, mint ahogy a könyv címe is mutatja, itt egy eltékozolt ország történetéről van szó, a tékozlók egy része, egészen pontosan a szocialisták mégis bírják Paul Lendvai szimpátiáját. Bajnai Gordonról például valóságos dicshimnuszt zeng, de Horn Gyula körül is lefutja az obligát hódolatköröket, míg az ellenkező póluson Orbán Viktor helyezkedik el, akit Lendvai jóformán csak a mohácsi csata elvesztése miatt nem kárhoztat. A baloldali miniszterelnökök közül Medgyessyről van a legtöbb rossz szava, bár a híres Kempinski-koccintást még így is sikerült bátor cselekedetként értékelnie. A Gyurcsány-korszak elemzése pedig már tárgyi igazolása annak a pszichológiai tételnek, miszerint ahogy közeledünk a jelen felé, úgy tudunk egyre kevésbé elvonatkoztatni politikai előítéleteinktől, elvárásainktól.
Lendvai ugyanis szinte mindent képes Gyurcsány Ferenc javára írni. Hittel állítja, hogy az az ember, aki a magyar nyelv alapszókincsének részévé tette a böszmeség szót, modern európai szociáldemokrata pártot akart faragni az MSZP-ből, de elbukott a kriptokommunisták ellenállása és persze Orbán machinációi miatt. A levitézlett kormányfő mentegetésében Lendvai odáig megy, hogy a balatonőszödi beszédet úgy aposztrofálja, mint szenvedélyes kiállást az őszinte politizálás mellett (146. o.). Még köti is az ebet a karóhoz, mikor leírja, hogy csak azok értelmezhetik ezt másképp, akik kiragadják kontextusából az őszödi mondatokat. Csakhogy van egy szövegen kívüli, magát a szöveget a valóságba beágyazó kontextus is, amelyről nem szól a könyv, ezért kell nekem írnom róla: egy nappal a botrány kirobbanása után, amikor a miniszterelnöknek a közvélemény előtt kellett volna számot adnia arról, mire is gondolt például a „végighazudtuk az elmúlt másfél évet” kiszólással, akkor Gyurcsány azt találta mondani, hogy ő ezzel tulajdonképpen az elmúlt húsz évre és az egész politikai elitre utalt.
Vagyis Gyurcsánynak esze ágában sem volt leszámolni a hazugság politikájával, egyszerűen csak be akart olvasni párttársainak. Hát kétségtelenül őszinte volt a beolvasás, csakhogy ez a bűnös őszintesége, aki cinkosai előtt nyíltan beszél, de aki a bíróság (értsd: nyilvánosság) előtt következetesen tagad. És ebben a valóban kiragadásoktól mentes kontextusban Balatonőszöd már nem az őszinteség és a hazugsággal való szakítás nyitánya, hanem egyszerű és nyilvánvaló lelepleződés.
Orbán és a szellemek
Amilyen mértékben igyekszik a szerző Gyurcsány Ferenc politikai felelősségét csökkenteni, legalább olyan mértékben hárítja Magyarország összes társadalmi bűnét Orbán Viktorra. A szinte a könyv egészén végigvonuló gondolat – mindenért Orbánt hibáztatni – Gyurcsány bukásának elemzésekor kap főszerepet. Orbán ti. valóságos médiabirodalmat épített ki, és ezt felhasználva uszított az éppen regnáló hatalom ellen és engedte ki a palackból az antiszemitizmus, a romaellenesség és a nacionalizmus szellemét. Itt kell megemlíteni, hogy Lendvai a miniszterelnök-életutak közé ékelve különálló fejezetekben foglalja össze az imént felsorolt, Magyarországon tapasztalható negatív jelenségeket.
A baloldal bűnei nincsenek ilyen módszeresen felgöngyölítve, igaz, a korrupció, a hazudozás és az ideológiai vakság nem feltétlenül baloldali specifikum, ami nem jelenti azt, hogy azok a bűnök nem léteznek, vagy nem lehet azokat észrevenni. Lendvai meglátta, és jelezte is a balos elhajlásokat, de jobbára csak azért, hogy magára ölthesse az objektivitás álcáját, mert különben Az eltékozolt ország mesteri megvalósítása annak, hogyan lehet elmaszatolni azt az egyszerű, de lényegtelennek semmiképpen sem tekinthető tényt, hogy bármiféle médiamachináció és szellempalackból kiengedés mellett meg ellenére 2002 és 2010 között az országot a szociálliberális koalíció vezette. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert normális esetben a kormányzásért a kormányt illik felelőssé tenni, viszont a pártos gondolkodásnak az árok egyik oldalán sem kritériuma a normalitás.
A fentieknek némileg ellentmond a 200. oldalon olvasható megállapítás, miszerint a Fidesz-média által folytatott „megsemmisítési hadművelet, mely a szociálliberális kormány ellen általában, különösképp pedig Gyurcsány mint első számú közellenség ellen folyt, a következménye, nem pedig oka volt a Medgyessy- és Gyurcsány-kormány kudarcának”. De Lendvai szocialistákat érintő kritikája a magyar népmese hagyományait követi, azaz kritika is, meg nem is. Hiszen a fentebb idézett gondolat után nem sokkal ez a megfogalmazás üti meg a szemet: „Tagadhatatlan, hogy a szociális-liberális tábor a 2002–2010 közötti években a nepotizmus, az összefonódás és a politikai züllöttség nyomorúságos és visszataszító képét mutatta” (213. o., kiemelés tőlem.). Vagyis: nem ilyen volt, csak így nézett ki. Ezt az olvasatot erősítik az idézetet követő Gyurcsány-dicséretek, amelyek kicsúcsosodnak abban a bonmot-ban, amelynek jegyében érzésem szerint az egész könyv íródott: „Gyurcsány jót akar, de rosszul csinálja, Orbán viszont rosszat akar, de jól csinálja...”
Hogy a magyar közelmúltnak ez a kis történelemkönyve szerecsenmosdatás is egyben, talán igazolja az, hogy az eredetileg német nyelven kiadott könyvhöz Lendvai kifejezetten az anyaországi publikum számára írt egy utolsó, magyar nyelvű fejezetet is Orbán győzelme – az ország zsákutcában címmel. A fejezet tartalma annak címéből leszűrhető. Ehhez sok hozzáfűznivaló nincs, hacsak az nem, hogy az antiszemitizmus, a romaellenesség, a melldöngető nacionalizmus valóban veszélyes (bár korántsem Orbán számlájára írható) rákfenék, az viszont már rosszhiszeműségre valló beállítás, hogy a 2010-es választások után azért fogadtatta el olyan gyorsan a kormány a szomszédos országokban élő magyaroknak magyar állampolgárságot nyújtó törvényt, hogy kifogja a szelet a Jobbik vitorlájából. Lehet ezt így is interpretálni, de úgy is, mint választási ígéretek teljesítését, mely a határon túli magyarok számára felbecsülhetetlen értékű gesztus és hatalmas elégtétel. Persze csak azok számára, akik ötvenévi ott-tartózkodás után nem váltak románná, szlovákká. Osztrákká.
A torzképek valódisága
Az eltékozolt országot olvasva nekem is eszembe jutott egy bonmot; ha jól tudom, Pessoa sziporkázott azzal, hogy az újságíró akkor sem az igazat írja, ha nem az újságba ír. Ami nem azt jelenti, hogy a zsurnaliszta feltétlenül megátalkodott hazudozó, hanem azt, hogy egy sajátos prizmán keresztül szemléli a világot, és a maga vélt jólértesültségéből fakadó magabiztosságára alapozva szereti a saját meglátásait tényekként tálalni. Ez történik Paul Lendvainál is: az elmúlt húsz év történelmi tényeiből, magas tisztséget betöltött politikusokkal folytatott beszélgetésekből, viccekből, közvélemény-kutatásokból és Debreczeni József könyveiből kiindulva (ezek a Lendvai kötetének legfontosabb forrásai) tár elénk egy felismerhető, de mégis meglehetősen eltorzított Magyarország-képet. Hogy a kép valósághűbb legyen, ahhoz a barikád másik oldalán ágáló elemző könyvét is el kellene olvasni, mert akkor kirajzolódna a legpontosabb Magyarország: egy olyan, objektíven nem, csak két torzkép túlzásainak egymásra vetítéséből szemlélhető képződmény, melynek értékeit még nem teljes mértékben, de arcát tökéletesen eltékozolták.
Pap István
Paul Lendvai: Az eltékozolt ország. Fordította: Liebentritt Katalin. Noran Libro, Budapest, 2011
Krónika (Kolozsvár)