Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Lendvai István
1 tétel
1996. március 8.
Három évvel ezelőtt Miskolcon, a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár kezdeményezésére rendezték meg a régió első újság-írótalálkozóját. Mintegy százan összegyűltek Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról és az anyaországból, hogy megbeszéljék a közös gondokat. A következő évi összejövetel elmaradt, anyagi okok miatt. 1995-ben Nyíregyházán a Primon Vállalkozásélénkítő Alapítvány segítségével létrejött a második találkozó. A megjelent előadók között volt Molnár Péter /SZDSZ/ és Bencsik Gábor, a Magyar Újságíró Szövetség főtitkára. Most február végén megtartották a harmadik találkozót, másodízben Nyíregyházán. Ennek meghívóját Lendvai István, a Fimex Fair BT. ügyvezető igazgatója, egyben a legnagyobb magyarországi vásár, a Kelet-Nyugat vásár igazgatója írta alá,a már jelzett Primon Alapítvány vezetőjével együtt. A mostani találkozó témája: Egy nap a médiáról. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 8./