Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Len Rita
4 tétel
2013. május 23.
Új útra indulnak (Kicsengetés a Bod Péter Tanítóképzőben)
Utoljára szólalt meg tegnap az iskolacsengő a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző három líceumi – matematika-informatika, filológia, pedagógia – és titkárság–könyvelés szakos posztlíceumi osztálya számára. A három líceumi osztályban 85-en, a posztlíceumi osztályban pedig 15-en végeztek.
Elsőként Len Rita iskolaigazgató búcsúbeszéde hangzott el. „Induljatok tovább, járjátok a számotokra kijelölt utat, mi majd integetünk innen, a partról, és mindig szeretettel várunk vissza. Kívánunk jó utat, pontos térképet és boldog célba érkezést” – hangzott az igazgató búcsúja. A megyei tanfelügyelőség nevében Kőmíves Noémi szakfelügyelő, a városi önkormányzat és polgármesteri hivatal nevében Derzsi Gyula alpolgármester, az iskolai szülőbizottság részéről Deszke Piroska köszöntötte a ballagókat. A Határtalanul projekt részeként a dunakeszi Nagy Sándor József Gimnázium jelen levő képviselői, Kovács Nóra diákigazgató és Szenkovits Bence köszöntötték a végzősöket. Ezt követően az óvodások és kiskiskolások búcsúztak el műsorral a székely ruhás végzősöktől. A tizenegyedik osztályosok nevében Páll Anna Brigitta szólt a ballagókhoz, majd a Szóbohóc Színjátszó Csoport tagjai vettek búcsút zenés-verses műsorukkal azoktól, akikkel az elmúlt négy év alatt együtt léptek színpadra. A táncosok a Gyöngyvirág Tánccsoport tagjaival közösen járták el búcsútáncukat. Az iskolazászló és aranykönyv átadását követően a kimagasló tanulmányi eredményeket elért tanulókat jutalmazták. Az évfolyam legjobb tanulója Demeter Róbert. Az önkormányzat díját is ő vehette át az alpolgármestertől. Az iskolán és az önkormányzaton kívül még díjazott a Tanulók Klubja, a Rotary Klub és a Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete. A ballagók nevében Demeter Róbert búcsúzott el az iskola tanáraitól és diákjaitól.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2013. szeptember 17.
Kevesebb osztály a Bod Péter Tanítóképzőben (Kézdivásárhely)
Tizenegy osztályban 295 tanulóval kezdte az új tanévet tegnap a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző. Harminc-harminc tanulóval két kilencedik, egy óvó-tanító képzős és egy filológia–nyelv osztály indult. Tíz osztály középiskolai, egy pedig technikumi. Az előző tanévhez viszonyítva idén egy líceumi és egy technikumi osztállyal indult kevesebb.
A tanévnyitó Beder Imre református lelkipásztor áldásával kezdődött, majd Len Rita iskolaigazgató szólt az egybegyűltekhez, köszöntötte a gólyákat és az iskola többi tanulóját, illetve a pedagógusokat. Külön megköszönte eddigi munkáját a nyáron nyugdíjba vonult László Katalin volt iskolaigazgatónak. A megyei tanfelügyelőség üdvözletét Kőmíves Noémi magyar szakos tanfelügyelő, a polgárközeli rendőrség üzenetét pedig Szőcs Tibor tolmácsolta. Ezt követően az iskola tanulói tanévnyitó műsort mutattak be.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

2014. október 3.
Csak elvétve tanítják a székelység történetét
Folyó tanévben egyetlen háromszéki iskola sem kért jóváhagyást a megyei tanfelügyelőségtől, hogy taníthassa a székelység története tantárgyat, de ott sem mindenütt oktatják, ahol tavaly választható tárgyként szerepelt az órarendben.
A nagybaconi Konsza Samu Általános Iskolában „idén nem volt téma a székelység történetének oktatása, megtörténhet ellenben, hogy jövőben visszavezetjük” – tudtuk meg Baló Ervin iskolaigazgatótól. Zabolán sem tértek vissza a tantárgy oktatására, ott jelenleg informatikát tanítanak opcionális tárgyként, Pap László ellenben azt mondta, a magyarság története tanórákon a fontosabb információkat elmondja a tanár a székelységről is. Az uzoni Tatrangi Sándor Általános Iskolában csak tavalyelőtt választották a szülők a szóban forgó tantárgyat, tavaly németet és drámát tanítottak opcionálisként, idén minden osztályban más-más tárgyat választottak, s bár az iskola felajánlotta a szülőknek a székelység története oktatását, senki nem kérte – tájékoztatott Szabó Margit iskolaigazgató.
A negatív példák mellett pozitívakat is találtunk. A málnási Tőkés József Általános Iskolában Zsigmond Emese történelem szakos tanár két tanévre osztotta a székelység történetét, tavaly a hetedikesekkel kezdte, idén a nyolcadikban folytatja, és szeptembertől a mostani hatodik tanulja a tananyag első részét. A málnási iskola pedagógusa szerint A székelység története című kézikönyv nem éppen a VI. és VII. osztályos diákoknak való, magasabb színvonalon írták, de használható, és nagy előnye, hogy a törzsanyagban szereplő magyarság történetével kiegészítik egymást. Az iskola tíz példányt kapott és húszat megvásárolt, jelenleg ebből a harmincból tanítja Zsigmond Emese a székelység történetét. A kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőben sem mondtak le erről a lehetőségről, továbbra is a filológia szakos végzősök tanulják történelmünket heti egy órában – tudtuk meg Len Rita igazgatótól.
A Kovászna és Hargita megye tanácsa által 2012-ben kiadott, Hermann Gusztáv Mihály történész főszerkesztésében, egy szakemberekből álló szerzőcsoport munkájaként megjelent kézikönyvet több ezer példányban nyomtatták ki két esztendővel ezelőtt, a magyar, illetve magyar tagozatos iskolák néhány példányt kaptak belőle, hogy tanítsák a hatodik és hetedik osztályban. Ellenben tíz háromszéki iskolánál, valamint kétszáz-háromszáz diáknál most sem több azok száma, akiknek órarendjében szerepel a székelység története, holott ebben a korosztályban több mint kétezren tanulnak a megye magyar osztályaiban. Mivel a kézikönyvet az oktatási minisztérium nem ismerte el tankönyvként, használatát a megyei tanfelügyelőségnek kell jóváhagynia, de annak az iskolának, amely a jóváhagyást megkapta, többet nem kell kérvényeznie. Victor Sibianu történelem szakos tanfelügyelő lapunk érdeklődésére elmondta, a régi jóváhagyások érvényben vannak, az érintett iskoláknak nem kell visszajelezniük, hogy idén is élnek-e a lehetőséggel, tanítják-e a székelység történetét, a tanfelügyelőségnek egyedül arról van tudomása, hogy folyó tanévben egyetlen iskola sem kért erre vonatkozó jóváhagyást.
Fekete Réka

2017. január 13.
Üres az igazgatói szék néhány iskolában
Beiktatása napján lemondott a hétfőtől ideiglenesen kinevezett igazgató a sepsiszentgyörgyiBerde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskolában, ezért szerdán újabb jelöltre tett javaslatot az iskola nevelőtanácsa, amit ma iktatnak a megyei tanfelügyelőségen. Ha az újabb kinevezés zöld utat nyer, akár hétfőtől lehet igazgatója a megyeközpont Ág utcai szakközépiskolájának.Gazdag Ildikó tizenhat évig vezette a Berde Áron-iskolát, nem jelentkezett az októberi versenyvizsgára, ezért a Mircea Dumitru korábbi oktatási miniszter idejéből származó módszertan szerint nem volt jogosult a tisztség további betöltésére. A versenyvizsgán egyedül Szőcs Emese, a sepsiszentgyörgyi Nicolae Colan Általános Iskola igazgatója pályázta meg a szóban forgó szakközépiskola igazgatói székét, ugyanakkor a Colan-iskola vezetéséért is vizsgázott, mindkét esetben sikeresen, de végül korábbi tanodáját választotta, így a Berde Áron-iskola igazgató nélkül maradt. A tantestületnek december 21-ig kellett javaslatot tennie a vezetői állás betöltésére, felkérésre Gyönös Erika közgazdász-tanár vállalta a feladatot, de amint kiderült, hogy Pavel Năstase új tárcavezető pénteken módosította a korábbi módszertant, amely szerint azok a korábbi igazgatók és aligazgatók is kinevezhetőek a betöltetlen helyekre, akik nem versenyvizsgáztak, illetve megbuktak a megmérettetésen, azonnal visszalépett, már hétfőn iktatta lemondását a megyei tanfelügyelőségen.
Az iskola nevelőtestülete a tanári kar javaslata alapján Gazdag Ildikó korábbi igazgatóra szavazott, az érintett elvállalta a jelölést, ha a tanfelügyelőség rábólint, az augusztusra meghirdetett versenyvizsgáig ő lesz az iskolavezető. Helyettesre itt nincs lehetőség, jogszabály szerint ehhez legkevesebb huszonnégy osztálynak kellene működnie, jelenleg tizennyolc osztálya van az iskolának. Gazdag Ildikó lapunknak elmondta, egyelőre nincs, aki aláírja az iskola hivatalos dokumentumait, de a napokban nincs határidős iratcsomó, amint megkapja az ideiglenes kinevezést, átveszi a feladatokat.
Hasonló a helyzet a kézdivásárhelyiBod Péter Tanítóképzőben, ahol senki nem jelentkezett a versenyvizsgára, a módszertani megszorítások miatt végül Len Rita vállalta az igazgatói teendőket, de amint hétfőn megtudta, hogy a korábbi igazgató is kinevezhető (aki nem vett részt a megmérettetésen), azonnal visszalépett, ennek nyomán Len Csaba korábbi igazgatót javasolta a tantestület a vezetői tisztségre. Sorsa szintén hétfőn dől el a megyei tanfelügyelőségen. A sepsiszentgyörgyi Református Kollégiumban némileg más a helyzet, Csurulya Edit korábbi igazgató nem versenyvizsgázott, az ideiglenesen kinevezett Berekméri Annamária ellenben kitart döntése mellett, és tanév végéig betölti az igazgatói tisztséget, azt még nem tudni, hogy az augusztusi versenyvizsgára jelentkezik-e.
A háromszéki középiskolák többségében maradtak a régi vezetők, akik versenyvizsgával vagy anélkül irányítják tovább az intézmény tevékenységét, ahol váltás történt, ott az órarenden is igazítani kellett, mert a helycsere több pedagógust érintett.