Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Lélek Sándor Tibor
9 tétel
2010. február 21.
Bábszínházi bemutató
Nagyvárad -Szombat délelőtt teltházas sikert hozott a Nagyváradi Árkádia Gyermek- és Ifjúsági Színház Lilliput Társulatának Daróczi István rendezésében bemutatott A király új ruhája című kosztümös mesejátéka.
A darabot tizenkét évvel ezelőtt ugyan már színpadra vitték, ám azóta sokat változott a világ, korszerűbbek és talán másak lettek az elvárások. A bábszínházban is egyre nagyobb hangsúlyt a látványtechnika, a bábok pedig háttérbe szorulnak. Ennek megfelelően a mostani előadás is kizárólagosan a színészi munkára építkezik, Hanyecz Róbert(Szabólegény), Lélek Sándor Tibor (Miniszter), Szabó Barna (Főhoppmester) és Daróczi István (a Király) teljesítménye pedig nem okozott csalódást. Vivaldi zenéjének a kiválasztása is nyerő döntésnek bizonyult, a Miniszter és a Főhoppmester “párbaja” pedig a mesejáték talán legemlékezetesebb része. A közönség reakciójából úgy tünt, hogy a gyermekek értették a darab mondanivalóját, így a rendező erre vonatkozó célkitüzése is megvalósult.
Forrás: erdon.ro

2011. június 22.
Személyi változások a nagyváradi színháznál
A Szigligeti Társulat évadzáró társulati ülésen Dimény Levente addigi művészeti vezető bejelentette lemondását tisztségéből. Döntésének hátterében többek közt az állt, hogy már megválasztásakor vállalta, hogy csak addig lesz művészeti igazgató, amíg a társulat által óhajtott személy nem foglalhatja el ezt a tisztséget. Minderről Czvikker Katalin menedzerigazgató tájékoztatta lapunkat, hozzátéve, hogy a társulat túlnyomó többsége már két évvel ezelőtt Szabó K. István rendezőt látta volna szívesen a művészeti igazgatói tisztségben, de az akkori jogi helyzet ezt nem tette lehetővé. További változás az, hogy a Nagyváradi Magyar Színház technikai-gazdasági igazgatója Kis Gábor az intézmény adminisztratív osztályának eddigi vezetője lett. Kis Gábor feladata lesz a színház gyártási osztály és a színpadi személyzetet magában foglaló osztály munkáját koordinálni. Az adminsiztratív osztály a gyártási osztály részét képezi ezentúl, és a gyártásvezető felel majd az adminisztratív ügyekért is. Czvikker Katalin elmondta, hogy néhány héten belül kinevezi a gyártásvezetőt is. A színház marketing osztályának vezetője Sorbán Attila lett. Czvikker Katalin elárulta, hogy a Lilliput bábtársulatnál Szőke Kavinszky Andrást nevezte ki művészeti igazgatónak, míg Lélek Sándor Tibor a társulat művészeti részlegének osztályvezetője lesz. A Nagyvárad Táncegyüttesnél nem történt változás, ezt a művészeti csoportot továbbra is Miklós János vezeti majd.
Pap István
erdon.ro

2016. március 31.
Április a Szigligeti Színházban
Két bemutató, öt vendégjáték és egy fesztivál: színes programkínálat várja mindazokat, akik áprilisban ellátogatnak a nagyváradi Szigligeti Színházba.
Április 6-10. között negyedik alkalommal kerül megrendezésre A Holnap Után Fesztivál. Az eseménysorozat öt napja alatt fellép többek között Lázár Kati, Turek Miklós, Kőrösi Csaba, valamint a fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő Mária Rádió meghívására Érdi Tamás zongoraművész is.
A fesztivál keretében, április 9-én, 19 órától a Szigligeti Stúdióban mutatja be a Szigligeti Társulat a Nemlaha György által szerkesztett Hol van az a nyár? című zenés játékot. Az előadás, amelynek főszereplője Molnár Júlia, Honthy Hanna operettprimadonna életének állít emléket.
Premier
A legkisebb színházbarátoknak szóló idei utolsó premierjére készül a Lilliput Társulat: április 16-án, 17 órától az Árkádia Bábszínház kistermében mutatják be a Lélek Sándor Tibor által rendezett Az égig érő fa című bábelőadást.
Április 16-án, 19 órától a Szigligeti Színház nagytermében kerül sor a Nagyvárad Táncegyüttes és a Közép-Európa Táncszínház Stabat Mater című koprodukciójára, amelyben Rossini zenéjére Kun Attila készít koreográfiát.
Április 19-én, 19 órától a sepsiszentgyörgyi Tamás Áron Színház vendégszerepel a nagyteremben Shakespeare Vízkereszt, vagy amire vágytok című komédiájával. Az előadást Bocsárdi László rendezte.
Április 20-án különleges vendégeket fogad a Szigligeti Színház: 19 órától a Szecsuán tartománybeli Chongqing Chuanju Operaház mutatja be Li Yaxian című tradicionális kínai vígoperáját, főszerepben a műfaj legnevesebb képviselőjével, Shen Tiemei többszörös díjazott művésznővel.
Április 27-én 19 órától a Szigligeti Stúdióban a Baczó Tünde által koreografált Irenne című produkció mutatkozik be a Független Színházi Napok kezdeményezés keretében. erdon.ro

2016. június 27.
Családias hangulatban zajlott a nagyváradi Szent László Napok
A barátságtalan hőség ellenére is népszerűek voltak a vasárnap este véget ért, családias hangulatú Szent László Napok programjai Nagyváradon.
Vevők voltak a nagyváradiak a Szent László Napok kínálatára: a vasárnap este véget ért rendezvénysorozat idén is több ezer helybélit és környékbelit meg tudott szólítani, a legtöbb program pedig igazi családias hangulatban zajlott. Bár a kánikula gyakran „beavatkozott” a váradi magyarság legfontosabb kulturális rendezvényébe, a késő délutáni és esti programok még a barátságtalan időjárás ellenére is rendkívül népszerűnek bizonyultak
A Szent László Napok legfontosabb helyszínén, a váradi várban szombat este az Intim Torna Illegál és a Republic fellépése alkalmával még a teltház-táblát is ki lehetett volna akasztani a várkapura: a népszerű magyarországi együttesekre legalább tízezren voltak kíváncsiak.
Vasárnap délután a nagyváradról elszármazottak számára tartottak találkozót a várban, míg a világzene kedvelőit Palya Bea szólította a színpad elé. A Szent László Napok résztvevői a Pece-parti Párizs szépségeivel, nevezetességeivel is megismerkedhettek. Szombaton szervezett városnéző séta is volt, be lehetett jutni a római katolikus bazilika kriptájába, Simon Judit újságíró vezette körbe az érdeklődőket a Darvas–La Roche-villában, a várgondnokság szervezésében pedig a frisssen felújított várat is meg lehetett ismerni.
A várban az állandó programok – kiállítások, kézműves vásár, könyvvásár, gyermekprogramok, kaktuszkiállítás és sok egyéb meglepetés – várták az érdeklődőket, a vár hűvös terei és a sörsátrak, lacikonyhák ernyői nyújtottak menedéket a forróság elől .
A hőségre való tekintettel szombaton a nagyváradi várban kialakított nyári színpad helyett a várudvar egy árnyékosabb részén tartották meg Ilyés Szabó Anna előadását, melynek során székely népmesékkel örvendeztette meg a kicsiket és nagyokat. A közönség a tréfás meséken kívül népdalokat is hallhatott a mesemondó előadásában, melyek csak még színesebbé tették az ismerős történetek által megteremtett mesei világot.
Délelőtt gyerekek százai követték figyelemmel a Szigligeti Színház Lilliput Társulatának előadását. A csillagos eget a földdel, a napot a holddal összekötő égig érő fa és a királylány meséje sokak számára ismert. A Benedek Elek által újrafogalmazott hagyományos magyar népmesét Lélek Sándor Tibor alkalmazta színpadra, és Bíró Böske nemezből és tüllből készült díszleteinek és Trifán László bábjainak segítségével tárult a közönség elé. Az előadást a váradi gyerekek áprilisban láthatták először, s most a Szent László Napokra is elhozták nekik a művészek, Szentpéteri Lenke, Németi Emese, Lélek Sándor Tibor és Varga Imre.
A délután folyamán két könyvbemutatóra is sor került: elsőként Molnár János Most és mindörökké című könyvét ismerhették meg a Könyv-Várba érkezők, ezt követően pedig Csinta Samu erdélyi író, újságíró eddig megjelent köteteit mutatták be.
Krónika (Kolozsvár)

2017. január 23.
Mozgalmasan kezdik az évet
Jó eredményekkel zárta az évet a Szigligeti Színház. Az elmúlt időszak történéseiről, s idei terveikről számolt be a vezetőség a pénteki sajtótájékoztatón.
Jó eredményeket értek el, így követik a már elkezdett utat ugyanazzal az elkötelezett csapattal, mint eddig, mondta el Czvikker Katalin, a színház főigazgatója. A bérletes közönség száma 4100-ról 4700-ra nőtt, ez több mint tíz százalékos fejlődést jelent, s nagyrészt annak is köszönhető, hogy Novák Eszter művészeti vezető javaslatára a bérleteket egész évben értékesítik. Ezek a fajta bérletek három-öt előadásra vonatkoznak és 60-70 százalékos kedvezményt nyújtanak. Fontos, hogy nőtt a Szigligeti társulat fizető nézőinek száma, ugyanis a különböző statisztikák elkészítéséhez ezt a számot veszik alapul.
Új formában
„A közönség irányából tapasztalt támogatás arra ösztönöz bennünket, hogy még színesebb kínálattal gazdagítsák a térség kulturális palettáját. Így 2017-ben az előadások mellett számos fesztivál lesz, Arany János születésének 200. évfordulóját is megünnepeljük, egyúttal a Hubay Miklós emlékévre is készülünk. Szorosabbra fűzzük kapcsolatainkat a partnerintézményekkel és újabb együttműködéseket építünk ki az amatőr csoportokkal.” – mondta Czvikker Katalin.
Áprilisban, új formában jelentkezik a HolnapUtán Fesztivál ötödik kiadása, ezúttal első sorban színházi programokkal várják majd az érdeklődőket, de az idei programban egy színművészeti szakos hallgatókkal közösen szervezett workshop is lesz majd. Harmadik alkalommal zajlik majd a Fux fesztivál, melyen profi báb-társulatok mutatkoznak majd be, s ezen belül is tartanak majd workshopokat is. Egyúttal az idén is megszervezik a már ismert alkotótáborokat.
Turné
Februárban négynapos turnéra készül a Szigligeti Színház – a Várad kulturális folyóirattal közösen mutatják be a nagyváradi kulturális életet Miskolcon. A programban szerepel többek között a Szigligeti Társulat két előadása, a Lilliput Társulat és a Nagyvárad Táncegyüttes egy-egy előadása, de lesz különleges Törzsasztal és Élő Várad performansz is.
Novák Eszter, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője azt hangsúlyozta ki: fontosak az előadásokon kívüli párbeszédek, a különböző szakmai események, például a Színházak Éjszakáját is váratlanul nagy érdeklődés kísérte, szeretnék az idén is megismételni. A felolvasó színház, a vendégelőadások, a szakmai beszélgetések arra mutattak rá: a „speciálisabb” programok iránt is van érdeklődés, így az idén is lesz például miniévad, melynek során vendég szakembereket hívnak meg. Március másodikán, Arany János születésnapján, Nagyszalontán kerül bemutatásra a költő verseiből összeállított Honnan hová című vers-est, amelyet Nagyváradon március 15-én láthat a közönség. Mint elhangzott, a HolnapUtán fesztivál során a fiatalok felé is szeretnének nyitni. Ami pedig a fesztivál programjait illeti: tárgyalások zajlanak a budaörsi színház Liliomfi előadásáról, továbbá a Hátrányos Helyzetű Angyalok Kara című különleges előadásról, melynek létrejöttét ifjúsági börtönökben végzett kutatások előzték meg.
Előadások
Dimény Levente, a Nagyvárad Táncegyüttes vezetője elmondta: januárban Nagyváradon tartja egyeztető gyűlését a Magyar Táncművészeti Szövetség, amelynek tagjai többek között a Nagyvárad Táncegyüttes által megszervezendő Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Fesztiváljáról is egyeztetnek. Mint elhangzott, március 10-én lesz következő nagyszínpadi előadásuk bemutatója, a Györfi Csaba által rendezett Barbárok című táncszínházi produkció.
A reformáció 500. Évfordulója alkalmából a Református Püspökséggel, az egyházkerülettel, valamint a Duna művészegyüttessel együttműködve szerveznek programot, hangzott el.
Lélek Sándor-Tibor, a Lilliput társulat tagozatvezetője arról szólt: február folyamán a legkisebbeknek szóló Moha és Páfránnyal, tavasszal pedig a Tolkien meséjéből inspirálódott A sonkádi Egyed gazda című előadással készülnek.
Bérletek
A sajtótájékoztató során felhívták a figyelmet arra, hogy ebben az időszakban is megvásárolhatók a szabadbérletek, amelyek három-négy előadásra érvényesíthetők, szabadon választott időpontban. A közelgő fesztiválokra és vendégfellépésekre való tekintettel pedig a közönség figyelmébe ajánlják a Fesztiválbérletet, amely négy előadásra érvényesíthető. Minderről bővebben a www.szigligeti.rooldalon lehet tájékozódni.
Neumann Andrea

2017. április 3.
Megünnepelték a gyermekkönyvek napját
Folyamatos volt a jövés-menés a nagyváradi R&R könyvszalonban és kávézóban, ahol a gyermekkönyvek nemzetközi napját ünnepelték az Ovisuli Egyesület és a könyvesbolt szervezésében. A kellemes időben nemcsak benn, de kinn is futkostak, játszottak az apróságok, akiket szüleik, nagyszüleik hoztak el erre az alkalomra. Több program is zajlott egyszerre, volt, aki a kézműves-műhelyben szorgoskodott a Nagyváradi Zabhegyezők segítségével, mások Tibi kalóztól (Lélek Sándor Tibor, bábművész) kapott, lufiból hajtogatott kardokkal „csatáztak”. Gyermekkönyveket is csereberélhettek a nagyobbak, Stefán Mária (bábművész) gyermekdalokkal, Herman Ferenc színművész pedig meseolvasással szórakoztatta a kisebbeket.
Pető Dalma, az Ovisuli Egyesület vezetője elmondta, tavaly hagyományteremtő szándékkal indították el a rendezvényt, és örül az érdeklődésnek. A könyvesboltot azért választották, mert az egyike Várad valóban családbarát helyszíneinek. Herman Ferenctől a rendezvény elején azt is megtudtuk, hogy a gyermekek választhatják ki, melyik mesét hallgatják meg, és elképzelhető, hogy egy előadást is rögtönöznek belőle, hiszen a játéknak, a könyvnek, a színháznak, a fantáziának mind-mind helye van ezen a napon.
F. N. L. / Reggeli Újság (Nagyvárad)

2017. augusztus 9.
Gothár Péter rendez Nagyváradon – évadot hirdetett a Szigligeti Színház
Kaukázusi krétakör, Szegény Dzsoni és Árnika, Senki madara – többek között ezeket az előadásokat tervezi színpadra állítani a Szigligeti színház három társulata a következő évadban. A Szigligeti Társulat, a Lilliput Társulat és a Nagyvárad táncegyüttes kedden tartott évadhirdető sajtótájékoztatót Nagyváradon.
Szakmai, gazdasági és infrastrukturális szempontból egyaránt fejlődik a színház, összegzett Czvikker Katalin főigazgató, aki elmondta: az előző évadhoz képest 50 425-ről 54 810-re (8,7%) nőtt a nézők száma, az előadások száma 300-ról 314-re, a bérleteké 4105-től 4781-re (15,5%) nőtt, a színház saját bevétele pedig 767 675 lejről 902 923 lejre (17.6%) emelkedett. Szállítójárművet vásároltak, a Szigligeti Stúdiónál mosodát létesítettek, a stúdió megkapta a végleges tűzvédelmi engedélyét is, melynek beszerzését színház épületére szintén vállalták.
A Szigligeti Színház idéntől tagja a Magyar Színházi szövetségnek és a Magyar Színház Technikai Szövetségnek is, utóbbival közösen a színházi műszaki személyzet számára szerveznek majd workshopokat, mondta Czvikker Katalin.
Októberben FuxFeszt
Szeptemberben Szutyejev Kispipi és Kisréce című előadásának adaptációjával kezdi a Lilliput Társulat az évadot. A Szabó Attila rendezte előadás a testvérféltékenység kényes témáját dolgozza fel.
A Lilliput október 3–7. között harmadik alkalommal szervezi meg az Erdélyi Hivatásos Bábszínházak Fesztiválját, a FuxFesztet, mondta Botházy-Daróczi Réka művészeti vezető. A fesztivál programjában hazai bábtársulatok mellett magyarországi vendégprodukciók is helyet kaptak. Az előadásokat korcsoportok szerint osztották el, hangzott el. Az áldott állapotban lévő Botházy-Daróczi Réka azt is elmondta: októbertől a művészeti vezető feladatait Lélek Sándor Tibor társulatvezető látja majd el.
Decemberben Csató Kata rendezésében mutatják be Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét, valamint Oscar Wilde Boldog herceg című (rendező: Vadas László), illetve az Én, a kis herceg (írta: Szabó Attila, rendezi és játssza: Daróczi István) című előadásokkal készülnek. Utóbbi Antoine de Saint-Exupéry életét és levelezését dolgozza fel.
Az Arany-emlékév jegyében felújítják Toldi című előadásukat, a SZITA Tanoda programja is folytatódik, az iskolaprogramra jövő februárban tartanak válogatást, a 2018/19-es évadban pedig Varró Dániel Túl a Maszat-hegyen című írását mutatják be.
A táncosok is emlékeznek Arany Jánosra
A Nagyvárad Táncegyüttes folytatja megkezdett útját, tavaly például a Barbárok című előadással illusztrálták, milyen változásokat képzelnek el, mondta Dimény Levente a táncegyüttes művészeti vezetője. Ebben az évadban két előadással, de három koreográfiával mutatkoznak be. Senki madara című nagyszínpadi bemutatójukat Szabó T. Anna alkotása, valamint magyar és keleti népmesék ihlették. A darabot Tóth Tünde rendezi, koreográfusa Györfi Csaba és Tőkés Imola, zeneszerzője pedig Cári Tibor lesz.
Stúdiótermi keretek között mutatják be a két említett fiatal, tehetséges koreográfus egész estés előadását, Györfi Csaba Idegen címmel, Tőkés Imola pedig Vakfolt címmel rendez egy-egy egyfelvonásost, mint elhangzott, az őket, fiatalokat foglalkoztató kérdésekről.
A táncegyütteshez egyébként két, a Budapesti Táncművészeti Egyetemet végzett táncos érkezik ebben az évadban mivel két táncosuk édesanyává válik.
Az iskolaprogram keretében Arany János születésének 200. évfordulóját is megünneplik. A bicentenárium alkalmából a táncegyüttes művészei Bihar megyei néptánccsoportokkal a nagyszalontai költőóriás balladáit dolgozzák fel táncban, Hídavatás címmel,
Október 12–15. között ismét a Nagyvárad Táncegyüttes a házigazdája az Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozójának, ezt legutóbb 2012-ben tartották Nagyváradon, hangzott el.
Brecht, Rejtő, Hubay
Novák Eszter, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője szerint az idei „kiegyenlített” évad lesz, a változatos igényű közönség tagjai megtalálják a nekik tetsző darabokat.
Az idei évad harmadik nagyszínpadi bemutatójának sorsa szeptember elején dől el, hangzott el. Amennyiben ugyanis Gothár Péter, világhírű filmrendező tud vállalni nagyváradi rendezést, akkor ő Tersánszky Józsi Jenő Kakuk Marci című darabját viszi színre. Amennyiben ebben az évadban nem lesz ideje Gothár Péternek, akkor Tarnóczi Jakab, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem ígéretes tehetsége William Shakespeare Szentivánéji álom című komédiáját viszi színre.
Mivel ebben az évadban csak az egyik előadást állítják színpadra, a másik darabot az ezt követő évadban láthatja majd a közönség, pontosított Novák Eszter.
A szigligetisek egyébként már elkezdték Körmöczi–Kriván Péter Kapufa és öngól című drámájának olvasópróbáit – ezt a váradi közönség felolvasószínházi előadásként már megismerhette. A Drámázat drámapályázat Debüt-díjas szövegét Tasnádi-Sáhy Péter viszi színre a Szigligeti Stúdióban, az előadást szeptember 21-én, a magyar dráma napján láthatja a közönség Nagyváradon.
Újra Nagyváradon rendez Anca Bradu (legutóbb A mi osztályunk című előadást rendezte Váradon), aki Bertolt Brecht és Paul Dessau klasszikusát A kaukázusi krétakört állítja színpadra. Az előadás a „megkerülhetetlen, egyszerű döntésekről” szól, amelyeket mégis meg kell hozni, fogalmazott a művészeti vezető.
A Szigligeti Társulat Rejtő Jenő Vesztegzár a Grand Hotelben című regényének musical-adaptációjával készül majd szilveszterre. A Hamvai Kornél, Varró Dániel és Darvas Benedek szerzőhármas zenés előadásának rendezője Porogi Dorka lesz.
A nagyváradi születésű Kossuth-díjas drámaíró, Hubay Miklós születésének centenáriumát az Egy szerelem három éjszakája című alkotás bemutatójával ünneplik. Az első magyar musicalként számon tartott előadást Novák Eszter rendezi.
Az évad második felében két stúdióelőadást is bemutatnak amelyekben pályakezdő rendezők kapnak lehetőséget. Botos Bálint Csehov Apátlanul (Platonov) című drámáját, Hunyadi István pedig Székely Csaba Bányavidék-trilógiájának következő részét, a Bányavakságot viszi színre a Szigligeti Stúdióban.
Jövő március 21–25. között hatodik alkalommal szervezi meg a Szigligeti Társulat a HolnapUtán Fesztivált, ebben az évadban pedig Nagyváradra látogat például a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György társulata, a székesfehérvári Vörösmarty Színház, az Esztergomi Várszínház, illetve az egri Gárdonyi Géza Színház is.
Fried Noémi Lujza / maszol.ro

2017. szeptember 15.
Huszonkét előadás lesz a harmadik FuxFeszten
Október 2–7. között harmadik alkalommal szervezik meg Nagyváradon a FuxFeszt Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválját tizenhét társulat részvételével.
Tizenhét társulat huszonkét előadása lesz látható Nagyváradon az október 2–7. között zajló FuxFeszten, jelentette be a fesztivál csütörtöki beharangozó sajtótájékoztatóján Botházy-Daróczi Réka, a házigazda és főszervező Lilliput Bábtársulat vezetője. A fesztiválon a tíz órai előadások az ovisoknak szólnak, a tizenkét órától kezdődő darabok a kisiskolásokat, a tizenhét órától kezdődő produkciók pedig a kamaszokat szólítják meg, és lesznek napok, amikor este nyolc órától is lesznek előadások, amelyekre inkább a felnőtteket várják a szervezők. Az előadások mellett szakmai megbeszélések és a Szabó Attila író, dramaturg, rendező által vezetett műhelymunkák is lesznek a fesztiválon. Mint azt Czvikker Katalin, a Lilliput Bábtársulatot magában foglaló Szigligeti Színház főigazgatója elmondta, a FuxFeszt egy versenyfesztivál, amelyből azonban nem akarják kizárni azokat a társulatokat, amelyek be szeretnének mutatkozni Nagyváradon, de versenyezni nem szeretnének, így a fesztiválnak lesz egy verseny-, és egy versenyen kívüli szekciója is. A versenyprogramban szereplő darabokat a Vadas László, Kozsik Ildikó, Maria Mierlut alkotta szakmai zsűri fogja elbírálni. A menedzser hangsúlyozta: az idei fesztivál nagyra és nemzetközire sikeredett, amelynek legnagyobb, morális hozadéka a már meglévő szakmai kapcsolatok megerősödése és az új kapcsolatok kialakulása lesz.
Nemzetközi felsereglés
Botházy-Daróczi Réka kifejtette: az az idén olyan határon túli bábszínházaknak is bemutatkozási lehetőséget akartak kínálni, amelyeknek sokkal kevesebb lehetőségük van közönség előtt megmutatkozni, ezért is hívták meg a rozsnyói (Szlovákia) Meseszínházat és a szerbiai Vajdasági Magyar Bábszínházat. Ezek mellett természetesen több magyarországi társulat, illetve nyolc erdélyi bábtársulat is fellép a FuxFeszten. Szabó Attila az általa vezetett műhelymunkákról beszélt a sajtótájékoztatón, kifejtve, hogy erre az alapvetően improvizációs játékokon alapüló workshopra a fesztiválon résztvevő társulatok tagjait, munkatársait várja, akikkel esténként egy-két órán át közösen dolgoznak, és az ezekből a műhelymunkákból összeálló végeredményt akár meg is mutathatják majd azoknak, akik a workshopot nézőként szeretnék megtekinteni.
Hagyományok
Hanyecz Debelka Róbert, a Lilliput Társulat leendő társulatvezetője kiemelte azt az immár hagyománynak számító szokást, hogy a társulat a FuxFeszten egy új bemutatóval jelentkezik a versenyprogramon kívül, ami ezúttal a Kispipi és kisréce története lesz, amelynek rendezője és dramaturgja Szabó Attila. Emellett természetesen a versenyben is szerepel a társulat, az idén a Toldi című produkcióval. „Az elmúlt évek tendenciája nálunk az erőteljes nyitás a felnőtt korosztály felé. Anélkül, hogy csorbulna a kínálat, amivel a gyerekekhez szólunk, azt szeretnénk, hogy a felnőtteket és a családokat is meg tudjuk szólítani. A Toldi nagyon jó mérföldköve ennek az útnak” – fogalmazott Hanyecz Debelka Róbert. Lélek Sándor Tibor, aki a társulat művészeti vezetői teendőit veszi át mindaddig, amíg Botházy-Daróczi Réka gyermeknevelési szabadságon lesz, a fesztivál utolsó napjának programjáról beszélt: a nagyszínház nézőterén a díjátadó után a debreceni Vojtina bábszínház mutatja be a A só című, táncos, zenés játékát, majd pedig a pécsi MárkusZinház A repülés története című előadásával zárul a fesztivál. Ugyancsak a zárónapon, de nem a nagyszínházban, hanem a bábszínházban láthatja majd a közönség a váradi román bábtársulatnak Magyar Népmesék című előadását.
Verseny
Kérdésünkre válaszolva Botházy-Daróczi Réka kifejtette: az erdélyi magyar bábtársulatok egy-egy előadással jelentkeztek a versenyprogramba, tehát a szakmai zsűri fogja elbírálni a marosvásárhelyi Ariel, a kolozsvári Puck, a szatmárnémeti Brighella, a nagyváradi Lilliput Bábtársulatok, a temesvári Csíky Gergely Színház és a sepsiszentgyörgyi Cimorák bábtársulatának az előadásait. Az utóbbi társulat A rest legényről című művel szerepel a versenyben. A művészeti vezető hangsúlyozta, hogy az idei fesztiválon tisztelegnek a két évvel ezelőtt elhunyt Nagy Kopeczky Kálmánra, a Cimborák Bábszínház néhai vezetőjére, aki az erdélyi magyar bábjátszás meghatározó személyisége volt. Ezért a fesztivál nyitónapján, október 2-án lesz látható versenyen kívül a Nagy Kopeczy Kálmán által, a saját társulatával megrendezett Benedek Elek, A só című meséje. Továbbá mivel a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház nem hivatásos bábtársulatként működik, ezért ők versenyen kívül mutatkoznak be a FuxFeszten.
Jegy- és bérletárak
A fesztivál előadásaira már a jövő héttől lehet jegyeket vásárolni. Botházy-Daróczy Réka azt ajánlotta, hogy az érdeklődők minél hamarabb vegyék meg jegyeiket, mert sok iskola van, amelyek csoportosan jelentkeznek egy-egy előadásra. Gyerekeknek hét lejbe, felnőtteknek tíz lejbe kerül egy jegy, ez alól kivétel a nagyszínházi program, amelyre felnőttek tizenöt lejért vásárolhatnak jegyet. Ugyanakkor a fesztivál három tetszőlegesen kiválasztott előadására szóló bérletet is lehet váltani húsz lejes áron, és természetesen több bérletet is lehet venni. Czvikker Katalin hangsúlyozta, továbbra is fennáll az a kedvezmény, miszerint, ha bármilyen okból kifolyólag a néző valamelyik előadásra nem tudja érvényesíteni a bérletét, akkor a későbbiekben valamelyik másik nagyváradi fesztivál során felhasználhatja azt. Czvikker Katalin emlékeztetett arra, hogy ebben az évadban lesz Nagyváradon az Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozója, illetve a jövő évi Festum Varadinum keretében is lesznek vendégelőadások, amelyekre szintén fel lehet használni a most kiváltott bérleteket. Jegyek és bérletek vásárolhatók a színház jegypénztárában hétfőtől péntekig 14-19 órák között, valamint az előadások előtt egy órával, illetve a www.biletmaster.ro honlapról.
Pap István / erdon.ro

2017. november 21.
XIV. Partiumi Ady Endre Szavalóverseny
A hétvégén XIV. alkalommal rendezték meg az Ady Endre Líceumban a Partiumi Ady Endre Szavalóversenyt, amelyen a partiumi, bánsági diákok mellett magyarországiak is részt vettek. A megmérettetésen kívül idén is számos tevékenység színesítette a két napot.
Az évről évre megrendezendő szavalóversenyre ezúttal szatmárnémeti, temesvári, kolozsvári, tordai, debreceni, nagybányai, berettyóújfalui, nagyszalontai, székelyhídi, margittai, és természetesen nagyváradi diákok is jelentkeztek. A pénteki megnyitón a résztvevőket Tóth Márta köszöntötte, egyben bemutatva a zsűri tagjait is: Ile Erzsébet magyartanárt, a Tanítók Házának munkatársát, Ágoston Palkó Emese magyartanárt, Boros Emőke Blanka magyartanárt, Veres-Kovács Attila lelkipásztort és Lélek Sándor Tibor bábművészt. Földes Béla, a versenyt támogató Partium Alapítvány elnöke felszólalásában elmondta: a jó nyelvtudás, a gazdag szókincs gondolkodásunkat fejleszti, éppen ezért fontosak az ilyen jellegű események, ahol a gyerekek verseket tanulnak. Ile Erzsébet, a zsűri elnöke megnyitó beszédében kiemelte, hogy a szakmai szempontból is szerveződő esemény az évek során betöltötte azt a szerepet, amit felvállalt. A szavalóversenyeknek – bár úgy tűnik nincs (látványos) gyakorlati hasznuk – igenis fontos szerepük van a nevelésben, az életre nevelésnek ugyanis a művészet is része, emellett a résztvevők a közönség előtti fellépést, nagy tömeg előtt való beszédet is gyakorolhatják.
Versenyen kívül
A vetélkedőt megelőzően a közönség egy versenyen kívüli szavalatot is meghallgathatott, közvetlenül az alkotótól: Boros Erzsébet szépkorú idős hölgy nemcsak hallgatni, hanem írni is szereti a verseket, vidám, fiatalos lendülettel osztotta meg a közönséggel a legfontosabb dologról, a szeretetről papírra vetett gondolatait.
A 23 versenyző két kategóriára oszlott: a 9–10., és 11–12. osztályosok először a sorszám alapján húzott kötelező Ady-verset adtak elő, majd a második fordulóban egy szabadon választott verssel léptek a zsűri elé. A 9–10. osztályosok kategóriájában a Ki látott engem? és az Utálatos, szerelmes nációm című versek, míg a 11–12. osztályosok kategóriájában a Játék, játék, játék, és A perc-emberkék után című alkotások egyikét kellett előadniuk. Ebben az évben az elmúlt évektől eltérően a szabadon választott vers kategóriájában nemcsak Ady-verssel lehetett érkezni, így az idén a névadó költő alkotásai mellett Radnóti, József Attila, Petőfi, Szilágyi Domokos, Nemes Nagy Ágnes versei, és olyan kortárs költők művei is elhangzottak, mint Müller Henriettáé és Tóth Csilláé.
Eredmények
Változatos tevékenységek
A megmérettetésen kívül idén is számos tevékenység színesítette a két napot: a résztvevők ellátogattak a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központba, megkoszorúzták a Holnaposok szoborcsoportját, meglátogatták a váradi várat. A verseny fő támogatója a Communitas Alapítvány volt. János Piroska / erdon.ro