Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Lehőcz László
20 tétel
2000. március 11-12.
Kéthetente jelentkezik a Szegedi Rádió és a Temesvári Rádió műsorában az Európa Hullámhosszán kétnyelvű - magyar-román - 55 perces magazinműsor. A közös rádióadás március 9-én ünnepelte harmadik születésnapját a Temesvári Rádió székhelyén. A négytagú, román-magyar szerkesztőségében két temesvári és két szegedi, mindkét nyelven beszélő szerkesztő dolgozik: Lang János, Kimpián Péter (Szeged), valamint Nica Ágnes, Lehőcz László (Temesvár). Az Európa Hullámhosszán a Duna-Maros-Körös-Tisza Eurorégió eseményeiről szól, a határtérség közéleti, gazdasági, kulturális és civil kapcsolatairól, továbbá a határon átnyúló együttműködésről. Az Európa Hullámhosszán első kétnyelvű adása 1997 januárjában hangzott el, amely márciustól már a Temesvári Rádióval történő együttműködésben készült. Az 55 perces műsorok magyar változatát a Temesvári Rádió hullámhosszán (630 KHz) szombaton 14-15 óra között hallhatják a rádióhallgatók, a román változatot este 6,05-kor tűzik műsorra. Főbb témáik: az európai regionalizmus és a DMKT Eurorégió működése, a szakmai és civil szervezetek kapcsolata, ipari lehetőségek, befektetések ösztönzése stb. /Európa Hullámhosszán - bánsági eurégiós rádióműsor. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 11-12./
2005. augusztus 24.
A Román Rádiótársaság elnök-vezérigazgatója, Maria Toghina bejelentette, hogy általános átszervezés vár a közszolgálati adóra. Nicolae Dolanga, a temesvári területi stúdió igazgatója kijelentette, hogy sem a román, sem a kisebbségi műsorok nem szenvednek kárt. Bartha Csaba, a Temesvári Rádió Magyar Adásának szerkesztőségvezetője viszont aggódik, hogy a vezetőség tovább kurtítja büdzséjüket, kevesebb mozgásterük lesz. Valamennyi területi stúdiónál – a román és magyar nyelvű adásoknál egyaránt – voltak leépítések bukaresti utasításra. Mindenütt tiltakoztak ez ellen, csak a Temesvári Rádió igazgatója hajtott fejet. A “fénykort” az jelentette, amikor 16-an dolgoztak a magyar nyelvű adásnál, jelenleg már csak öt fizetett munkatárs maradt a temesvári magyar adásnál: Bartha Csabán kívül Lehőcz László rovatvezető és Erdély Rita riporter főállású, Koczka György és Molnár Krisztina külsős. Megszűnt többek között a Temesvári séták című helytörténeti rovat (Szekernyés János), A szó és az ember (Bányai Aranka, Szekernyés Irén), az Utazás a zene világába (Ohanovics Miklós) és a gyermekműsor is, amit a mesefelolvasás “pótol” (Kiss Anikó). /Pataky Lehel Zsolt: Aggodalom a temesvári magyar rádióadásért. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 24./
2007. április 4.
Tízéves a Temesváron és Szegeden készülő háromnyelvű eurorégiós rádióműsor, jubilál az Európa Hullámhosszán – Pe undele Europei – Na talasima Evrope magyar– román–szerb nyelven Dél-Alföldön, a Bánságban és a Vajdaságban sugárzott rádiós magazinműsor. A kéthetente jelentkező, 55 perces regionális műsor a Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégió eseményeiről, a határtérség közéleti, gazdasági, kulturális és civil kapcsolatairól szól. Az eurorégiós műsorok készítésére a szegedi és a temesvári rádió 1997-ben közös, kétnyelvű szerkesztőséget hozott létre. Ebben a szerkesztőségben magyar és román rádiósok dolgoznak együtt: Lang János, Kimpián Péter (Szeged), Agneta Nica, Lehőcz László (Temesvár). Valamennyien beszélik mindkét nyelvet. Az ilyen módon történő többnyelvű műsorkészítés Európában is egyedülálló. 2001-ben bevonták az együttműködésbe a Szabadkai Rádiót, megindították az Európa hullámhosszán harmadik, szerb nyelvű adását is. A temesvári, szegedi és szabadkai rádiósok március 29-én a temesvári rádió székházában megtartott tudományos ülésszak során mutatták be a tízéves együttműködés tapasztalatait. /Pataki Zoltán: Európa hullámhosszán. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 4./
2010. január 21.
Volt egyszer egy Magyar Autonóm Tartomány
A területi autonómia a múlt rendszer bukása óta megvalósulatlan álma a székelységnek. az önrendelkezés igénye hamar bekerült az RMDSZ dokumentumaiba is, majd a később alakult politikai és civil politikai szervezetek egyenesen fő programpontként fogalmazták meg az autonómia igényét. Mások, főként az idősebb nemzedék tagjai, ma is szóba hozzák, hogy az '50-es '60-as években létezett egy Magyar Autonóm Tartomány. Csakhogy egyrészt az névleg volt autonómia, másrészt akkor is csak Sztálin nyomására hozták létre. A téma kutatója Vince Gábor nyilatkozott Lehőcz Lászlónak a moszkvai levéltárban végzett kutatásairól. Forrás: Erdély.ma

2010. április 13.
Bodó Barna a magyar támogatáspolitika jövőjéről
Bodó Barna, aki egyébként a kolozsvári Sapientia egyetem tanára, úgy értékeli a magyarországi választások első fordulós eredményét, hogy közben megfogalmazza elvárásait a civil szervezetek szempontjából is, hiszen ő maga aktívan részt vesz az erdélyi magyar civil szféra szervezésében és nem mellesleg ő a temesvári Szórvány alapítvány elnöke is. Lehőcz László beszélgetett a politológus Bodó Barnával.
„A civil társadalom számára meghatározó, hogy azt a támogatáspolitikát, amelyet az MSZP kormányok újragondoltak és intézményileg átszerveztek, azt nemcsak az intézményrendszer, nemcsak a struktúra vonatkozásában gondolják át és szervezzék újra, hanem olyanként is, hogy miként kívánják a határon túli magyarság civil oldalát bevenni ebbe a folyamatba, hiszen Magyarországon a támogatáspolitikának a folyamatába már az előkészítés és a döntések szintjén is a magyar civil társadalom részt vesz. Miközben a határon túli magyar társadalom vonatkozásában a civil társadalomnak juttatandó támogatásokat egyértelműen a határon túli politikai tényezők határozzák meg, ők döntenek ebben a kérdésben és ezt újra kell gondolni."
Erdély.ma

2010. május 5.
A temesvári magyar nyelvű rádiózás 20 éve
Ötvenöt esztendővel ezelőtt, 1955. május 5-én szólalt meg először a temesvári rádió román nyelvű adása és 35 évvel később, 1990 tavaszán indult be a rendszeres műsorszórás magyar, bolgár, cseh és szlovák nyelven.
Lehőcz László, a Temesvári Rádió magyar szerkesztőségének jelenlegi vezetője a Nyugati Jelennek elmondta: magyar nyelven először 1989. december 22-én köszöntötték a temesvári rádióhallgatókat, de a rendszeres műsorszórás 1990 első hónapjaiban indult be, Albert Dénes, Fall Ilona és Koczka György szerkesztésében. A magyar adás első szerkesztőségvezetője Baranyi László lett, aki tíz évig irányította a temesvári rádió magyar adásának szerkesztőségét. Az indulás óta eltelt húsz év folyamán a temesvári rádió magyar nyelvű műsorait Albert Dénes, Bányai Aranka, Baranyi László, Bartha Csaba, Băruţa Krisztina, Erdély Rita, Fall Ilona, Gáspár-Barra Réka, Jámbor Gyula, Kiss Anikó, Koczka György, dr.Lakatos Gábor, Lehőcz László, Martin Ágota, Matekovits Mária, Matekovits Mihály, Mátray László, Mészáros Ildikó, Molnár Krisztina, Nagyálmos Ildikó, Pataky Lehel Zsolt, Szekernyés Irén, Szekernyés János és Tar Mónika szerkesztették.
A temesvári rádió magyar adása elsősorban a Nyugati Régió (Arad, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megyék) magyar közösségei számára készíti műsorait, de a középhullámú adó nagy teljesítményének köszönhetően az adások egész Nyugat-Romániában, Erdély keleti részén, de Magyarországon és a Vajdaságban is foghatók. A naponta 14-15 óra között középhullámon, 20-21 óra között pedig ultrarövid hullámon fogható temesvári magyar rádióadások témája igen változatos: hírek, ifjúsági és családi magazinműsorok, nyelvművelő és orvosi rovatok, nyugdíjas műsor, kulturális jellegű műsorok, a különböző vallásfelekezetek műsorai. 1997 óta a magyar rádió Szegedi Stúdiójával közösen szerkesztik az Európa Hullámhosszán című eurorégiós magazinműsort. A napokban beindul az új kiskossói ultrarövid hullámon sugárzó adótorony, ami jelentősen megnöveli a temesvári rádió URH műsorai, köztük az esti magyar nyelvű adás vételi körzetét
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

2010. május 11.
Húszéves a Temesvári Rádió magyar adása
Húszéves a Temesvári Rádió magyar adása. Először 1989. december 22-én, mindjárt a forradalom után köszöntötték magyar nyelven a temesvári rádióhallgatókat. A rendszeres kisebbségi műsorok azonban csak 1990 tavaszán indultak be. Ekkor magyar, bolgár, cseh és szlovák nyelvű szerkesztőségek alakultak a romániai közszolgálati rádió temesvári stúdiójában.
Hétfőtől vasárnapig, a hét minden napján délután két órától és este nyolc órától jelentkezik a Temesvári Rádió magyar adása, amely 1990 májusában Koczka György, Fall Ilona és Albert Dénes szerkesztésében indult be. Az első szerkesztőségvezető Baranyi László volt, akit Bartha Csaba követett. Ma Lehőcz László a magyar adás főszerkesztője.
A belső és külső munkatársak által készített egyórás magyar adásokban ma hírek, ifjúsági és családi magazinok, nyelvművelő és orvosi rovatok, nyugdíjas műsor, kulturális jellegű műsorok, valamint a különböző vallásfelekezetek műsorai kapnak helyet. Fall Ilona most éppen az egyik leghallgatottabb műsort, a vasárnapi szívküldit készíti. Ide mindenféle levelek beérkeznek, többször is előfordult már, hogy a hallgatók ezen a rovaton keresztül egymás segítségére siettek. Például akkor, amikor egy aradi orvos egy ritka gyógyszer próbált beszerezni a Temesvári Rádió magyar adása révén.fogható a Temesvári Rádió, amely „hivatalosan" elsősorban Románia nyugati részét, Arad, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megyéket szolgálja. Az adó nagy teljesítményének köszönhetően az adások azonban egész Nyugat-Romániában, Erdély keleti részén, de Magyarországon és a Vajdaságban is foghatók.
A temesváriak 1997 óta a Magyar Rádió szegedi stúdiójával közösen szerkesztik az Európa Hullámhosszán című eurorégiós magazinműsort. Ez azonban nem az egyetlen külföldi együttműködésük. A húszéves évfordulóra a magyar szerkesztőség jó hírt kapott: a napokban egy olyan új adótorony indul be, amely jelentősen megnöveli majd a Temesvári Rádió vételi körzetét, köztük az esti, nyolc órai magyar nyelvű adásét is.
Duna TV, Térkép

2010. május 13.
Ópusztaszeri kirándulással ért véget a 15. Bánsági Magyar Napok
Szórványban, a Bég Partján nagyszerű kulturális élet zajlott az elmúlt hetekben. Ópusztaszeri kirándulással ért véget a 15. Bánsági Magyar Napok rendezvénysorozata. A főszervező, Temesvári Magyar Nőszövetség elnökét, Szász Enikőt Lehőcz László kérte mérlegkészítésre. „Nagyon-nagyon fontosnak tartom a bánsági szórványmagyarság számára, hogy ezekkel az emlékekkel találkozva megerősítse saját nemzeti öntudatát.”
„A 15. évfordulóra való tekintettel tizenöt eseményből állt ez a közművelődési rendezvénysorozat, próbáltunk minden korosztályt megszólítani és minden nézői igényt kielégíteni. Eddig nem tapasztalt látogatottsága volt a rendezvénysorozatnak, messze túlszárnyaltuk a háromezres nézőszámot.”

2011. november 17.
Küzdelem a nemzet testéről való tragikus leszakadás ellen
A hétvégén Brassóban megalakult az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Szórványtanácsa.
Az új szervezetről Lehőcz Lászlónak az EMNT ügyvezető elnöke, Toró T. Tibor beszélt, aki elmondta, hogy céljuk formális keretet adni mindazoknak az elképzeléseknek, és programoknak, amelyek a szórványközösségekkel foglalkoznak.
Az elnök arról is beszélt, hogy az első számú prioritásuk véleményezni azt a szórványstratégiát, amelyet Bodó Barna terjesztett a Magyar Állandó Értekezlet Szórványalbizottsága elé, kiemelten fontos még egy szórványregiszter előkészítése, egy szórvány szervezeti hálónak a kiépítése, valamint a tehetséggondozás a szórványban.
Toró T. Tibor arról is beszélt, hogy a Szórványtanács tagjai az EMNT szórványmegyei területi szervezeteinek képviselői és olyan személyiségek, szervezetek képviselői, akik a szórványkérdésben otthonosan mozognak, céljuk, hogy ne engedjék leszakadni a szórványközösségeket a nemzet testéről.
Kossuth Rádió, Határok nélkül

2013. január 30.
A temesvári Szórvány Alapítvány kutatóközpontot hoz létre Szegeden
A temesvári Szórvány Alapítvány a szegedi Innoratio Kutató Intézettel egy szegedi székhelyű kutatóközpont létrehozásán dolgozik, melynek célja a jövőben határon átnyúló kutatások és elemzések elvégzése lesz.
Eddig öt kutatási tervet dolgoztak ki, további szándékuk a hálózatépítés, hogy a Kutatóközpont reális helyi igényekhez szolgáljon tudományos háttérintézményként.
E cél jegyében tartottak találkozót Temesváron egyetemi oktatók, pedagógusok, civil szervezetek.
Itt készült Lehőcz László összeállítása.
Kossuth Rádió
Erdély.ma,

2014. január 3.
Az erdélyi magyar politikai vezetők évértékelője 1.
A Kossuth Rádió Határok nélkül című műsora arról szólt, miként értékelik az elmúlt esztendőt a romániai magyar politikusok.
Oláh Gál Elvira előbb Kelemen Hunorral, az elnökével beszélgetett, aki elégedett azzal, hogy ellenzéki pozíciójuk ellenére is sikerült bevinni az alkotmánytervezet első cikkelyébe azt, hogy a nemzetiségi közösségek államalkotó tényezők, ha nem is éppen abban a formában, ahogy azt ők szerették volna. Kelemen nem mondja, hogy a közösségi jogok terén áttörés történt, de szerinte valamiféle mentalitásváltásra mindenképpen sor került.
Kelemen Hunor azt is sikerként emlegeti, hogy a 70 százalékos kormányzati többséggel szemben demokratikus eszközeikkel sikerült megakadályozzák a régió-átalakítást, ami szerinte katasztrofális következményekkel járt volna úgy Székelyföld, mint a Partium számára. Az elnök arra is büszke, hogy a decentralizációs törvény tárgyalásánál az ők módosító javaslataiknak több mint felét elfogadták. Az RMDSZ elnöke a Székelyek Nagy Menetélésében vállalt szerepükről is szólt, kihangsúlyozva, hogy a közösségi akarat, és az RMDSZ politikája között nincs szakadék.
A brüsszeli kezdeményezésükről Kelemen azt mondta, hogy sikerült egy olyan kisebbségi szolidaritást elérni, amely példátlan a FUEN keretein belül, amit nem szakmai, hanem csupán politikai érvekkel tudtak elutasítani.
Mindezek értelmében Kelemen Hunor sikeresnek tartja a 2013-as esztendőt, hiszen állítja: betudták bizonyítani, hogy ellenzékből is elérhetők ilyen szintű eredmények, viszont amihez nem férnek ők hozzá, azok a költségvetési pénzek.
Végül Kelemen Hunor elmondta, hogy a nemzeti minimum mindig létezett, az autonómiáról sosem voltak vitáik, esetleg csak az eszközök használatáról vitáztak, na meg arról, hogy ki képviselje az erdélyi magyarságot, azaz kié legyen a hatalom.
2014-ben nekünk a legnagyobb kihívás az EP választás, a Magyarországi parlamenti választásokon az erdélyi magyaroknak élni kell szavazati jogukkal – jelentette ki az RMDSZ elnöke.
László Edit Zsuzsannával beszélgetve Biró Zsolt, az MPP elnöke az elmúlt év eseményeiből kiemelte, az RMDSZ ígéretét, miszerint tárgyalni fognak az EP választásokkal kapcsolatosan és örömmel nyugtázta, hogy az autonómiáért vívott harcban sikerült áttörést elérni, és most már ez ügy mellé minden erdélyi magyar politikai erő felsorakozott.
Biró bízik abban, hogy az EP választásokra sikerül egy olyan listát összeállítani, amit majd mindenki magáénak fog érezni, hiszen az MPP rendelkezik egy olyan szakember-garnitúrával, amelyet bejutós helyre tud ajánlani a „válogatottba.” Mi szövetségben gondolkozunk – jelentette ki az EP-listáról az MPP elnöke.
Mi elsősorban az RMDSZ fele próbálunk elmozdulni, de mindenkivel tárgyalunk, nem zárkózunk el a Néppárttól sem, viszont vegyék figyelembe az erőviszonyokat: Hargita megyében 7 polgármesterünk van, de van polgármesterünk Kovászna megyében és a Partiumban is.
Lehőcz Lászlónak Toró T. Tibor, az EMNP elnöke elmondta, hogy pártja is koalíciót szeretne az EP választásokra úgy, hogy Tőkés László a közös listán induljon. Mi egy pártkoalícióban gondolkozunk, mert ha összefogunk, akkor elérjük azt az eredményt, amit 2009-ben elértünk, magyarázta az elnök. Mivel Lech Walenza és Vaclav Hável mellett Tőkés László neve is a rendszerváltók között van, az nem szabad kérdés legyen, hogy folytassa-e ő azt a munkát, amit Brüsszelben elkezdett, Tőkés László a kárpát-medencei magyar egység egyik szimbolikus figurája – fogalmazott az Toró. Hozzátette: Tőkés Lászlóra az RMDSZ-nek is szüksége van, még akkor is, ha politikailag sok kérdésben nem egyeznek vele.
Toró elégedett azzal, hogy 2013-ban sikerült a közösséget megmozgatni, példának említve itt március tizedikét, a Székely Szabadság napját, amikor Marosvásárhelyen mintegy 30 ezer ember gyűlt össze, vagy októberben a Székelyek Nagy Menetelését, amelyre százezres nagyságrendben sikerült mozgósítani a székelyeket, és nem csak őket. Hozzátette: a menetelés kialakított egy olyan hangulatot, amellyel szemben egyelten politikus sem merne menni.
A Néppárt elnöke megemlítette a feszültségeket is, amelyek az RMDSZ-nek tulajdoníthatóan a közéletet „szabdalták” és jelentős zavart is okoztak a fejekben.
A magyarországi választások az erdélyiek számára olyan mint az olimpia: a részvétel a fontos, mert a mi szavazataink ugyan nem befolyásolják érdemben az eredményt, viszont ha magas lesz a részvétel, ez akkor azt jelenti majd, hogy az Orbán-kormány döntéssorozatai fontosak voltak a külhoni magyarok számára – fejtette ki Toró.

2014. március 26.
A mágneses folyadékok a rák gyógyításában is használhatók – dr. Vékás László aradi születésű temesvári akadémikus
A Román Tudományos Akadémia 2012 végén temesvári – aradi születésű – magyar fizikust választott tagjává: dr. Vékás Lászlót. „Ez akkora jelentőségű helyi világunkban, hogy felmérni is nehéz, hiszen temesvári magyar még nem volt tagja a román akadémiának. Toró Tibor a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt” – értékelte az esemény jelentőségét Bodó Barna, akinek a kezdeményezésére a Kolozsvári Akadémiai Bizottság temesvári csoportja köszöntötte Vékás Lászlót március elején. Bodó Barnával és Vékás Lászlóval Lehőcz László beszélgetett a Temesvári Rádió március 15-i magyar adásában.
aradihirek.ro,

2014. június 17.
Kincses: Tőkés nem azért kapta az érdemrendet, hogy befogja a száját
Bukarestben elkezdődött az a közigazgatási per, amelyet Tőkés László európai parlamenti képviselő indított a román állami kitüntetésének visszavonásáról hozott becsületbírósági határozat ellen.
Tőkés László a romániai rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért kapta meg 2009-ben a Románia Csillaga érdemrendet, amelynek visszavonását Victor Ponta kormányfő kezdeményezte, miután Tőkés tavaly Tusnádfürdőn felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében.
Erdei Edit Zsuzsannának Tőkés László ügyvédje, Kincses Előd elmondta: a becsületbíróság határozata azért volt törvénytelen, mert a vonatkozó jogszabály szerint olyan személytől vonható meg a kitüntetés, aki tettei révén válik erre méltatlanná, a nyilatkozatok pedig nem sorolhatók a tettek közé. Ráadásul a védelemhez való jogától is megfosztották Tőkés Lászlót – tette hozzá Kincses. Az ügyvéd a kettős mércéről is beszélt, mert 11 olyan kitüntetett van, akit jogerősen elítéltek, sőt, például Adrian Nastase volt miniszterelnök börtönbüntetését tölti, és ezektől az emberektől nem vonták vissza a kitüntetést.
Tőkés László a temesvári forradalmat védelmezi, őt azért tüntették ki, mert a kommunista diktatúra megdöntésében perdöntő szerepet játszott, és nem azért, hogy fogja be a száját – hangsúlyozta Kincses Előd ügyvéd.
Lehőcz Lászlónak Tőkés László azt mondta, hogy Romániában még nem múlt el a posztkommunista időszak, és magyar szempontból is hajmeresztő dolgok történnek, ő már mindent eltud képzelni, ami a román forradalom további ellopását és megcsúfolását illeti.
Ez a becsületbíróság egy paródia, mert azt csinálnak, amit akarnak, ez egy pártbíróság, itt arról van szó, hogy taktikázik a hatalmi párt, taktikázik Basescu elnök, húzzák, halasszák, nem tudni mi lesz az ügy kimenetele, de számomra a becsület drága, mások csorbíthatják a becsületem, de én nem mondok le róla – szögezte le Tőkés László.
Kossuth Rádió. Erdély.ma

2014. július 22.
A bánsági Végváron még mindig látnak jövőt a magyar oktatásban
A Temes megyei Végváron él a Bánság legnagyobb, és legaktívabb vidéki magyar közössége, az iskola magyar tagozatának diáklétszáma azonban egyre csökken, pedig az oktatás feltételei jók.
Az iskola tavaly költözött új épületbe, a diákok pedig jó eredményeket érnek el, úgy a vizsgákon, mint a tantárgyversenyeken.
A régi iskolaépület felújításával kistérségi iskolaközpont létrehozását tervezik, így a magyar tagozat is erősödhetne – tudta meg Lehőcz László az iskola igazgatójával, Pastean Erikával beszélgetve.
Az igazgatónő elmondása szerint a diákok létszámának csökkenése miatt jövőtől az ötödik, és a hatodik osztályt összevonják, a hetedik, és a nyolcadik osztály viszont továbbra is önálló osztályként fog működni.
A diákok létszámának csökkenését Pastean Erika a kevesebb gyermekszámmal, a lakosság számának csökkenésével magyarázza, de ugyanakkor kiemelte azt is, hogy vannak olyan vegyes házasságból származó gyermekek, akiket a szülők a román tagozatra íratnak, de olyan esetek is vannak, amikor a magyar szülők is a román tagozatra küldik gyermekeiket.
Az igazgatónő örömmel mondta el, hogy a tavalyi vizsgaévben a magyar tagozat diákjai románból jobb eredményeket értek el, mint a román tagozatos diákok, az idén végzett nyolcadikos tanulók pedig mind magyar nyelven, a Temesvári Bartók Béla Gimnáziumban fogják végezni tanulmányaikat. Pastean Erika végül azt is elmondta, hogy az új iskolaépületükben csak délelőtti oktatás folyik, a régi épület felújítását pedig már el is kezdte az önkormányzat. Hozzátette: a felújított épületnek multifunkciónális feladata lenne, mivel bentlakásos rendszert szánnak neki, egy kistérségi oktatási központot szeretnének, ami megerősítené a magyar tagozatos osztályokat, nyáron pedig a táborok résztvevőinek nyújtana szállást.
Kossuth Rádió, Erdély.ma

2014. szeptember 21.
A Kárpát-medencei magyar politikai vezetők a skóciai népszavazásról
Minden döntés minél közelebb szülessen meg ahhoz, akit érint, az ottani emberek döntsék el, hogy mit akarnak, ez az egyetlen közös pont a skót függetlenedési népszavazás és az RMDSZ területi autonómiatervezete között – nyilatkozta Szilágy Szabolcsnak, a Kossuth Rádió munkatársának a Romániai Magyar Demokrata Szövetség főtitkára, Kovács Péter.
Kovács Péter kihangsúlyozta, hogy az RMDSZ semmiféle párhuzamot nem lát a skót és a katalán törekvések, illetve a székelyföldi autonómiát célzó törvénytervezet között.
A főtitkár fontosnak tartja, hogy London lehetőséget biztosított a skótoknak dönteni saját sorsuk felett. A skóciai népszavazásról az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke, Toró T. Tibor Lehőcz Lászlónak azt mondta: nem is az eredmény a fontos, hanem az, hogy egyáltalán ez a népszavazás bekövetkezhetett, és a skót nemzet békés, demokratikus úton élhetett önrendelkezési jogával.
Toró szerint most a népszavazás utáni időszakban az a tét, mennyire tudják a skótok betartatni a brit kormánnyal azokat az ígéreteket, amelyeket ez a kampányban tett az autonómiarendszerük megerősítésére vonatkozóan.
A skóciai népszavazás hatása egyértelműen pozitív lehet a székelyek autonómiatörekvéseire, a londoni kormány magatartása pedig példa kell legyen a román kormány számára – véli az EMNP elnöke. Varga László, a szerb parlament integrációs bizottságának elnökhelyettese Németh Ernőnek, a Kossuth Rádió munkatársának úgy vélekedett, hogy a Balkánon csitítani fogja a kedélyeket a skót népszavazás végeredménye, hosszabb távon pedig a kisebbségi önrendelkezés fokára pozitív hatással lehet.
Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke Haják-Szabó Máriának azt nyilatkozta, hogy a felvidéki magyarság számára fontos tanulságai vannak a skót referendumnak. Az autonómia és az elszakadás nem egyenlő, és ezt addig kell mondani, amíg ezt el nem fogadják a szlovákok politikusok – fejtette ki Berényi.

2015. október 10.
Lelkészhiány a szórványban
A szórványt támogatni kell, a romániai magyarság legalább egyharmada halmozottan hátrányos nyelvi, etnikai helyzetben él – írja egy tanulmány.
Vetési László református szórványlelkész a korábbi években teológushallgatókkal végzett magyarság-felmérési kutatásokat a Bánságban. Ezek tapasztalatairól, a folytatás lehetőségéről és a szórványközösségek helyzetéről a lelkészt Lehőcz László kérdezte.
Vetési László elmondta, hogy a kutatást a legnehezebb területtel, a Regáttal kezdték, a teológusok munkájának köszönhető a Ramnicu Valcea-i gyülekezett megalakulása, a bánsági felmérést pedig Tőkés László püspök felkérésére végezték.
A beszélgetésből kiderült, hogy az egyházi adatlapokkal járva a településeket, rendkívüli érdekes és színes világra találtak, a tanulságok pedig nagyon érdekesek, mivel az élethelyzetek is különbözőek.
A lelkész szomorúan magyarázta el, hogy sajnos a református egyház nem tudta ennek a munkának folytatását megoldani, így került Zsombolya régiója abba a helyzetbe, hogy jelenleg nincs önálló lelkésze. Vetési szerint a teológusokat arra próbálják nevelni, hogy lelkiismeretesnek kell lenni, mert tartoznak Istennek, embernek és a hazának. A szórványban pedig többet kell tegyenek, mint a többi területeken, áldozatokat kell vállaljanak, közösségeket kell teremtsenek akár az új technika eszközeivel is.
Sajnos lelkészhiány van, nagy a csábítás a más szakmák iránt, nagy a „kifele vonzódás” úgy a magyarországi, mint a nyugati egyházak fele, ezt pedig egyelőre nem tudják kezelni – állapította meg Vetési László.

2016. március 22.
Magyar Örökség díjas a Határok nélkül
Szombaton adták át a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében a Magyar Örökség Díjakat. Az erdélyi kitüntetettek nevét és munkásságát szükséges megismernie a hazai közönségnek is.
Mindenekelőtt a díjazottak nagyváradi vonatkozása tölti el megelégedéssel az olvasót. A Határok nélkülcímű közkedvelt rádióműsor és munkaközössége is részesült a kitüntető címben. Dr. Szili Katalin jogász, humánökológus, miniszterelnöki megbízott, az Országgyűlés volt elnöke méltatásában, laudációjában hangsúlyozta, hogy „az alkotó közösség napról-napra tudósít, hírt ad a magyar nemzetrészek életéről, törekvéseiről, összeköt, elhozza hangjukat Magyarország és a világ magyarsága számára. A hiteles tájékoztatásért Budapesten a szerkesztőségben, Lánczi Ágnes és Benkei Ildikó, valamint Moszkovits János, illetve vendégszerkesztőként ifjabb Tóth György és Bereki Anikó felel, aki a kéthetente készít kulturális tartalmú Határok nélkült. Erdélyben, a Partiumban, és a Bánság romániai részén Oláh-Gál Elvira Csíkszeredáról, Erdei Edit Zsuzsánna Marosvásárhelyről, Szilágyi Szabolcs Kolozsvárról, Ionescu Nikolett Nagyváradról, Pataky Lehel Zsolt Aradról, Lehőcz László pedig Temesvárról jelentkezik. A Délvidéken, Vajdaságban, illetve a Bánság szerbiai részén, Újvidéken: Ternovácz István, Szabadkán: Németh Ernő, Nagybecskereken és Muzslyán: Kónya-Kovács Otília, Kárpátalján, Ungváron: Iváncsik Attila, Felvidéken, Pozsonyban: Haják-Szabó Mária tudósít napról-napra. Magyarországon Miskolcról segíti a felvidéki munkát Mács Ildikó, aki gyakran jár át Kassára, Rimaszombatba és a Gömöri térségbe. Salgótarjánból Tarnóczi László látogat el rendszeresen a Felvidékre, Mátészalkáról Zsoldos Barnabás Szatmárba, a Partiumba, Ungba, Ugocsába, Budapesten pedig Cservenka Judit a diaszpóra és a Kárpát-medence magyarságának hiteles, tapasztalt ismerője és megismertetője. Nélkülük nem szólalhatna meg napról-napra az este fél hétkor kezdődő Határok nélkül.”
Nemzetpolitika naprakészen
A műsor hitelesen tájékoztat a Kárpát-medence és a diszpóra magyarságát érintő politikai, kulturális, oktatási, identitás és társadalomszervezés aktuális kérdéseiről, nem megfeledkezve a történelmi hagyományokról, illetve az egyházak közösségszervező tevékenységének bemutatásáról sem. A legfrissebb hírek mellett a Határok nélkül kiemelt figyelmet fordít a Kárpát-medencei magyar nemzeti közösségek autonómia-törekvéseire és a számbeli kisebbségi léthelyzetből következő jogérvényesítésre és jogvédelemre egyaránt, feltárva a kisebbségekkel kapcsolatos állami politikai és a magyarságot érintő szakpolitikai hátteret is. „Mi tehát a határok nélkül? Nem csak hírforrás, hanem nemzetpolitika naprakészen. Hiszen az összetartozáshoz elengedhetetlen az egymásról való tudás, a magyarság képviseletéhez pedig a tájékozottság és a felkészültség, mivel magyarnak lenni nem csak születés és közjog, de minőség kérdése is, különösen a XXI. század gyorsan változó kihívásai közepette, amikor a tömegtársadalmak által kínált információs és identitásdömpingben az egyének és közösségek boldogulásának egyik legerősebb biztosítéka az önazonosság megőrzése. Ebben jelent tájékozódási pontot a Határok nélkül, melynek Márai Sándor gondolatával gratulálok a Magyar Örökség Díjhoz: „A tömegek világa csak mohó, de nem igényes. Te maradj mértéktartó és igényes.” – hangsúlyozta a laudátor.
Gratulálunk Ionescu Nikolettnek, városunk közkedvelt rádió és televízió riporterének, aki az itt lakó magyarságunk életének eseményeit hűen tolmácsolja, „felteszi” városunkat a magyarság egyetemes térképére. Mivel nem lehetett jelen a felemelő ünnepségen, ezért a díjat számára a Körös-parti templomban adjuk át Húsvét napján.
Veres-Kovács Attila, a Magyar Örökség és Európa Egyesület elnöke,
a Magyar Örökség Bíráló Bizottságának tagja. erdon.ro

2016. április 2.
Eszteró-könyvbemutató a temesvári szerkesztőségben
„A vers az én hazám!”
Március utolsó napján a Nyugati Jelen temesvári szerkesztőségében tartottuk meg Eszteró István temesvári költő Haza a magányban című epigrammakötetének a bemutatóját. Az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban megjelent, igényes és tetszetős kivitelezésű kötetet dr. Magyari Sára mutatta be, óriási érdeklődés közepette (rég nem látott teltház volt a szerkesztőségben!). A könyvbemutató jó alkalom volt rá, hogy a résztvevők a 75. születésnapját ünneplő költőt is felköszöntsék.
A végvári születésű, tősgyökeres bánsági költő és magyartanár, Eszteró István irodalmi pályafutásáról dr. Magyari Sára beszélt, majd röviden bemutatta a kicsiny, de rendkívül látványos és mély mondanivalójú epigrammakötet tartalmát, amelyben „minden benne van, ami egy kisebbségi magyar értelmiségit nap mint nap foglalkoztatja”. A Haza a magányban hat ciklust és összesen 108 verset tartalmaz, amelyek közül 102 antik epigramma formájú, a többi modern rímes versformában íródott. Dr. Magyari Sára az ókori görögök által magas fokon művelt, de a XXI. században egyre inkább háttérbe szoruló epigramma műfajáról is tartott egy kiselőadást, majd átadta a szót a „beszervezett embereknek”, akik művei felolvasásával lepték meg az ünnepelt költőt. Mészáros Ildikó magyartanár, Eszteró István költészetének nagy tisztelője a Tudós hölgy című epigrammát olvasta fel, egy izgalmas versértelmező mini esszével megtoldva a felolvasást, Lehőcz László rádióriporter és alulírott a Programozó lecke fiúknak című epigramma felolvasásával köszöntötték fel Eszteró Istvánt. A szerző azonban nem engedte „eltéríteni” a könyvbemutatót, és átvette az irányítást, így első kézből tudhattuk meg miért ír epigrammákat és egyáltalán verseket a Haza a magányban kötet szerzője.
„Hogy jó verset írjon, a költőnek be kell falaztatnia magát, ahogyan Kőműves Kelemen befalazta a feleségét” – mondta Eszteró István, aki szerint a költő lelkét, a szívét falazza be a verseibe, erről szól a Kőműves Kelemen unokája című epigramma. A kötet címadó alkotása a Haza a magányban című epigramma, amelyben Eszteró István világosan megfogalmazza ars poeticáját: „vers az én hazám”, vagyis bővebben kifejtve: a vers szuverenitása, amit az ember megalkot, azzal megteremti saját maga számára a hazáját, úgy, hogy abban otthon érezze magát. Ez ugyanígy érvényes egy festőre vagy akár egy kőművesre, minden ember az alkotással teremti meg a hazáját. „Nekünk, kisebbségieknek az otthonosság megteremtése a legfontosabb célunk – mondta Eszteró István –, megteremteni az otthonunkat ott, ahol naponta emlékeztetnek rá, hogy nem vagy itthon, csak jövevény vagy. Ezért kell megküzdenünk nap mint nap, úgy, hogy az anyanyelvünket, a jogainkat védjük és alkotunk. Az alkotásainkkal, a tevékenységünkkel megmutatjuk, hogy jobbak vagyunk vagy legalább olyan jók vagyunk mint mások – ez a Haza a magányban.”
A kötet további részletes ismertetésétől most eltekintünk, de annyit azért elmondunk róla, hogy a kisebbségi szórványlét, a magyar irodalom gyöngyszemei, a költő személyes élményei, a napi politika, a migrációs válság, a civilizációnk és a környezetünk féltése egyaránt benne vannak, így arra is kiválóan alkalmas, hogy oda tegyük az éjjeliszekrényre és esténként elalvás előtt elolvassunk belőle egy-egy négysoros epigrammát. A könyvbemutató végén a szerző dedikálta legújabb kötetét, amely méltó összegzése, sűrített esszenciája alkotói munkájának.

2016. május 12.
Játsszuk újra a 70-es, 80-as éveket!
A XXI. Bánsági Magyar Napok egyik legizgalmasabb rendezvényére került sor május 10-én, kedden a temesvári Adam Müller Guttenbrunn Házban: az 1970-es, 80-as években működött temesvári magyar egyetemista csoportosulások tevékenységéről tartottak emlékező beszélgetést az egykori temesvári magyar diákok, Lehőcz László rádióriporter moderálásával. A rendezvény vendége volt a Csutak István és a hajdani GARABONCIÁS diák rockegyüttes, temesvári barátaik, a Még 5 perc zenekar, Boros Zoltán, a bukaresti televízió magyar adásának volt zenei szerkesztője és Bakk Miklós politológus.
Az 1970-es, 80-as években pezsgő magyar diákélet zajlott Temesváron, mintegy 1800 partiumi, dél-erdélyi, székelyföldi és bánsági magyar egyetemista kapcsolódott be (többé-kevésbé) a Látóhatár önképzőkör, a Thália diákszínjátszó-kör, az M-Stúdió egyetemista rádióadás, a Rezeda néptáncegyüttes, a Gyere te is mozgalom, táncház stb. tevékenységeibe. Innen nőtt ki a Garabonciás diák rockegyüttes, amelyet a bukaresti televízió magyar adásának köszönhetően az egész romániai magyarság megismert, és megszeretett. Az 1974–1984 között működött Látóhatár önképzőkör történetét Bakk Miklós politológus és Bálintffy Ottó ny. egyetemi tanár idézték fel. Bakk Miklós szerint „generációs élményteremtő fórum” volt a Látóhatár, ahol olyan előadók tartottak előadásokat mint id. Toró Tibor atomfizikus, Kányádi Sándor és Szilágyi Domokos költők, Mandics György sci-fi író és sokan mások. Bálintffy Ottó a szervek által megfigyelt Látóhatár kulisszatitkairól is beszámolt. A Thália diákszínjátszó csoport történetét Szekernyés János helytörténész és néhány régi tháliás idézték fel, kiemelve hogy ebből a pezsgő diákéletből jó házasságok születtek! Az M-stúdiósok közül Lehőcz László és Csulak Ferenc voltak jelen, akik felidézték a diákrádió hőskorának izgalmas eseményeit. Szász Enikő TMNSZ-elnök a mai bánsági néptáncmozgalom előfutárának, a Rezeda néptáncegyüttesnek a történetét elevenítette fel.
Kik tették lehetővé ezt a pezsgő diákéletet a diktatúra legsötétebb éveiben? Albert Ferenc professzor volt a temesvári magyar közösség egyik „erős embere”, aki több alkalommal kihúzta a bajból a „lázadó ifjúságot”, de szó esett az „emberarcú” magyar kultúraktivistákról is, mint Csizmarik László, a 89-es forradalom egyik hősi halottja, akik szemet húnytak a kétértelmű, lázadó szövegek színpadi előadása, eléneklése felett. A kulissszatitkokról Boros Zoltán televíziós szerkesztő és Csutak István, a Garabonciás rockegyüttes frontembere számoltak be. Csutak István arra hívta fel a figyelmet, hogy az 1970-es, 80-as években Temesváron főiskolát végzett diákok sokat köszönhetnek ennek a kozmopolita városnak, a tudományegyetemen és a műszaki egyetemeken tanító tanároknak, az itteni pezsgő diákéletnek és a rendszerváltás után nagyon sokan vállaltak közülük közéleti vagy akár politikusi szerepet. Az emlékező estet kommunista retró fotóösszeállítás és régi televíziós zenei felvételek levetítésével illuszrálták a szervezők, a fiatalabbak számára is felvillantva az 1970-es, 80-as évek hangulatát.
A rendezvény befejező részében a 40 esztendő elmúltával újraalakult és Játsszu(n)k újra címmel az országban turnéző Garabonciás – Wandering magicians együttes és temesvári barátaik, a Még 5 perc zenekar koncertjét tapsolhatták meg a jelenlevők. A kemény szövegeiről és kiváló zenéjéről híres, Csutak István vezette Garabonciás együtt kitett magáért, akárcsak az egy következő generációhoz tartozó, Aszalos Géza színművész nevével fémjelzett Még 5 perc zenekar, akik néhány közös számot is előadtak, nagy tapsot aratva.
Pataki Zoltán
(egy régi tháliás)

2016. július 12.
Riporttábor Temesváron
Kötet készül a nagyvárosi szórványról
Az elmúlt hét végén Temesvár volt a helyszíne a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete idei riporttáborának. A szervezők célja az volt, hogy betekintést nyújtsanak a nagyvárosi szórvány életébe, és az elkészült riportok egy kötetben rögzítsék a múlt– jelen–jövő metszéspontjában tapasztalt pillanatképet, amely a sokadik lesz abban a sorozatban, amelyet az újságíró- szövetség a különböző erdélyi helyszínekről megjelentetett.
A táborban hat megye 11 szerkesztőségéből a nyomtatott és az elektronikus sajtó 25 képviselője vett részt, és három újságíró szakos egyetemi hallgató Kolozsvárról. A vendégfogadó Temesvári kollégák kitettek magukért. Bartha Csaba Temesvári rádiós kolléga, a MÚRE területi képviselőjének vezetésével olyan gazdag programot szerveztek, hogy nehezen mAradt idő a résztvevők által jobbára előzetesen kiválasztott témában elmélyülni és beleszippantani a színes, vonzó, soknemzetiségű nagyváros pezsgő életébe. Arról viszont meggyőződhettünk, hogy a villamosjáratok és a sűrű gépjárműforgalom miatt zajos Temesvár belvárosát hogyan alakította emberarcúvá a helyhatóság kövezett sétálóutcák, tágas, forgalommentes terek kialakításával, amelyeken este a vendégfogadók előtt zajlik az élet, a mediterrán városokhoz hasonló módon.
A "nagy furcsaságok és pAradoxonok" városának kialakulásáról, a két folyó, a Temes és a Bega által határolt területen Szekernyés János helytörténész, újságíró tartott tartalmas, érdekes előadást. A városban, amely Károly Róbert idején a magyar királyság székhelye volt, s hosszú török és Habsburg-uralom után került vissza Magyarországhoz, majd Trianon után a nagyhatalmak Romániához csatolták, ő vezette a többórás sétát is. Ez a város nevének utótagját adó vár megmAradt falaitól a történelmi emlékekban gazdag utcákon át a Dózsa György kivégzésének helyszínétől nem messze levő református templomig tartott, ahonnan a romániai rendszerváltás elindult. Közben megtekintettük a szoborparkot, amelyben Róbert Károly magyar király mellett a város történetében fontos szerepet játszó magyar személyiségeknek is szobrot emeltek.
A szakmai tevékenység már a pénteki megérkezés után megkezdődött. A Rácz Éva egyesületi elnök vezette média-kerekasztal során Temesvári kollégáink mutatták be a helyi sajtót. Nem könnyű, de érdekes a munkájuk – számolt be Bartha Csaba és Lehőcz László kollégánk az 1989. december 22-én magyarul is megszólaló Temesvári Rádió magyar adásáról. A napi kétszer egyórás magyar nyelvű műsort három főállású szerkesztő és egy Aradi tudósító, valamint a bedolgozó munkatársak készítik. Szavukat a szomszédos megyékben hallhatják, de megtörténik, hogy messzi magyarországi régiókból is kapnak visszajelzéseket. Az írott sajtó hőstörténetét Graur János, az 1994- ben hetilappá alakult Heti Új Szó főszerkesztője és kollégája, Makkai Zoltán mutatta be. A négy belső munkatársat foglalkoztató lap népszerű szerkesztője volt a nemrég elhunyt Koczka György, aki utolsó percig, betegágyából is elküldte írását a lapba. Napilapként az Aradon kiadott Nyugati Jelent olvashatják a Temesváriak, erről Pataki Zoltán szerkesztő beszélt. Hogy olvasóit maga köré gyűjtse és megtartsa, a Heti Új Szó az állandó előfizetőkből létrehozta a lap Baráti Körét, amelynek tagjaival kölcsönös előnyöket biztosítanak egymásnak, rendszeresen kiadják a Baráti Kör adatbázisát, és évente találkozót tartanak.
Temes megye lakosságának öt százalékát teszi ki a 36.000 körüli magyar nemzetiségű személy. Számuk az 1992-ben nyilvántartott 62.000-ről csökkent megyei szinten 44, Temesváron 51 százalékkal, és mára már nem mAradt olyan közigazgatási egység, ahol a többséget képviselné. A beolvadás, az elvándorlás megtette a hatását, és mindössze 11 településen működik magyar iskola – ismertette a statisztikai adatokat Halász Ferenc, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke, főtanfelügyelő- helyettes. Mivel vannak olyan helységek, ahol az elfogyó gyermeklétszám miatt megszűntek a magyar osztályok, a fakultatív magyar oktatás bevezetésétől remélték azt, hogy idővel újraindíthatják, de elképzeléseik e téren nem váltak valóra. Ennek ellenére továbbra is fontosnak tartják az 1997-ben elkezdett fakultatív oktatást, amelyben 20 településen 388-an vesznek részt, és előfordul, hogy nem magyar szülők is beíratják a gyermeküket – számolt be Marossy Zoltán, volt alprefektus, a fakultatív magyar oktatás ötletgazdája. Ottjártunkkor Iakab Ilona, a líceum igazgatónője, Magyari Sára szakmai irányító, továbbá a gyermekekkel foglalkozó pedagógusok jelenlétében műsoros esttel zárult a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceumban szervezett Tanulj meg írni, olvasni magyarul! egyhetes tábor, amelyet a fakultatív oktatásban részt vevő gyermekek számára szerveztek.
A kerekasztal-megbeszélésen azt az átfogó tevékenységet, amely a Temesvári magyar tannyelvű Bartók Béla Elméleti Líceumban folyik, dr. Erdei Ildikó igazgatónő ismertette.
Tudatosan számolják, keresik a diákokat, meggyőző munkát végeznek a családokban, hogy magyar iskolába írassák a gyermeküket. Ehhez fel kell venni a versenyt a más tannyelvű iskolákkal, s a színvonalas oktatás mellett a közösségépítés feladatát is vállalni kell, hasonlóképpen a differenciált oktatást, a magyarul kevésbé jól beszélő gyermekek felzárkóztatását. A Józsefvárosban levő tanintézményben 600 diák tanul, és alapítványi támogatással 15 kilométeres körzetből naponta iskolabusz szállítja őket. Néptánccsoport, citeraegyüttes, diákszínpad működése teszi színesebbé a diákéletet, vetélkedők, versenyek, gyakori ünnepi alkalmak helyszíne az iskola, amelynek felszerelése az évek során fokozatosan bővült. Évkönyv, diáklap kiadásával népszerűsítik a tanintézményt, az elemi osztályok felkaroltak egy-egy elszigetelten működő óvodai csoportot, kétnyelvű kiadványban biztatják a vegyes családokat arra, hogy kisgyermekkorban kell mindkét szülő nyelvét megtanítani a gyermekeknek – említhetünk néhányat a beszámolóban elhangzott tevékenységek közül.
A beszélgetésen részt vett Farkas Imre, Temesvár újonnan megválasztott alpolgármestere.
Az utolsó napon a tábor fő témája, a szórványkérdés szerepelt a napirenden. A meghívott dr. Bodó Barna egyetemi docens, a Szórvány Alapítvány keretében működő Kisebbségi- szórványkutató Műhely vezetője volt.
Átfogó és részletes beszámolójában a téma minden vetületére kitért, és bemutatta a szórványkérdésről szóló igényes kiadványokat, a FESS (Feleljünk Együtt Saját Sorsunkért) Füzetek sorozat különböző példányait, beszélt az e téren futó európai projektekről. A hatodik FESS- füzet hat pontban foglalja össze a szórványmentés eszközeit: szórványiskola-program, szórványgondnokprogram, szórványhelyzetkutatási program, szórványok gazdasági helyzete program, szórványképviseleti program, értelmiség- képzési program a szórványok számára. A konkrét projektek kidolgozása az egyes történelmi régiók képviselőinek a feladata – vonja le a következtetést a szerző, amit jó lenne, ha a döntéshelyzetben levő tisztségviselők is felvállalnának.
A többórás vita kérdéseire nincs mód egy beszámoló keretében kitérni, de tanulságai valószínűleg megjelennek az őszire elkészülő újabb riportkötetben.
A rendezvény borkóstolóval egybekötött vacsorával zárult, amelyen egy fogyatékos fiatalokat segítő alapítvány számára gyűjtöttek támogatást.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)