Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2005. szeptember 30.
A romániai magyar felsőoktatás helyzetét, problémáit és hiányosságait ismertette a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem két oktatója az Európai Parlament (EP) egyik munkacsoportjának ülésén, amelyen Gál Kingának, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség EP-képviselőjének meghívására vettek részt. Hantz Péter és Kovács Lehel István az Európai Parlament hagyományos nemzeti kisebbségekkel, az alkotmányos régiókkal és a regionális nyelvekkel foglalkozó pártközi munkacsoportjának strasbourgi ülésén szólalt fel. A kolozsvári egyetemi oktatók a romániai állami magyar egyetem visszaállítását és a magyar állam által fenntartott erdélyi magánegyetemek román állami finanszírozását jelölték meg az erdélyi magyar kisebbség legsürgetőbb kéréseként. A több mint 14 éve napirenden tartott kérdés különösen fontos az Európai Unióhoz való csatlakozás küszöbén, hiszen az egyben a kisebbség oktatási gondjainak megoldását is jelenthetné. Hantz Péter előadásából kitűnt, hogy a romániai közoktatásnak a magyar kisebbséggel szembeni diszkriminatív intézkedései mindmáig fennmaradtak. Az előadók kifejtették: a jogsértő állapot a román politikai vezetés kisebbségellenes beállítottságának eredményeképpen állandósulhatott. Az előadást követően az adjunktusok ünnepélyesen átnyújtották Gál Kinga parlamenti képviselőnek a Báthory István-díjat, köszönetképpen az erdélyi magyar oktatás ügyéért végzett munkájáért – áll a közleményben. /A Bolyai Egyetem ügye az Európai Parlament előtt. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./
2005. október 27.
Magyar feliratok is lesznek a Babes–Bolyai Tudományegyetem azon karain, ahol magyar nyelvű oktatás is zajlik – döntötte el október 26-án az egyetem igazgatótanácsa. Szamosközi István, az egyetem Akadémiai Tanácsának alelnöke arról tájékoztatott, hogy felmerült a főépület többnyelvű feliratozásának a kérdése is, ebben a kérdésben a testület az egyetem jogászaira bízta, vizsgálják meg, jogi szempontból hogyan kivitelezhető ez a kérdés. Szeptember végén az Európai Parlament illetékes szakbizottsága előtt bemutatott helyzetjelentésben Hantz Péter és Kovács Lehel István BBTE-s oktatók egyebek között felrótták, hogy a kolozsvári felsőoktatási intézmény épületein csak román nyelvű feliratok léteznek, noha az egyetem vezetősége lépten-nyomon hangoztatja a BBTE multikulturális jellegét. A hét elején a magyar tagozatvezetés a szenátusi tagokkal, kari felelősökkel és a magyar tagozatért felelős dékán-helyettesekkel együtt megbeszélést tartott. Sárkány Kis Endre oktató elmondta, ez egy zárt ülés volt, nem tudja, hogyan szivárgott ki a román sajtóba a gyűlésen elhangzottak – egyebek között az, hogy a magyar tagozat csúcsvezetőségének a lemondását kérte. /Az Evenimentul Zilei című napilap írt erről./ Sárkány Kis Endre biológus a gyűlésen kifogásolta, hogy a tüntetésre való reagálásként kiadott nyilatkozatot Salat Levente és Nagy László rektor-helyettes, valamint Szamosközi István a magyar tagozat vezetősége nevében írta alá. Ebben a dokumentumban olyan súlyos dolgokat állapítottak meg, miszerint Európa-ellenesek a tüntetők, ezért jobb lett volna, ha saját nevükkel szignálták volna a dokumentumot. A gyűlésen Egyed Emese tanszékvezető javaslatára eldöntötték: az egyetemen tanító mintegy 230 oktató egy hónap múlva találkozik, és megvitatja a magyar tagozat addig kidolgozandó működési szabályzatát. A tanácskozáson szóba került a tervezett Természet- és Társadalomtudományi Kar, valamint a Bölcsészkaron működő három magyar tanszék összeolvadásából létrejöhető Hungarológia Kar ügye. Utóbbi lehetőséget, a három önálló magyar tanszék vezetője elutasítja, ezt az álláspontot a magyar tagozat csúcsvezetőségének a tudomására hozták. Salat Levente az ülésen kijelentette, hogy az önálló magyar karok ügyét csak akkor támogatja, ha létezik erre vonatkozó politikai döntés. Nagy László a magyar tagozat működését csak a BBTE keretében képzeli el. A biológus szerint a magyar tagozat csúcsvezetőségének nincs stratégiája a magyar tagozat fejlesztésére, elhibázott taktikai lépeseket tesznek. Salat ezzel kapcsolatban elismerte, benne is már felmerült annak a lehetősége, hogy lemondjon, Nagy László pedig kijelentette, lemond, ha a két tagozat külön egyetemmé válik. Ezzel szemben, Egyed Emese lemondott az Akadémiai Tanácsban betöltött tagságáról. /Borbély Tamás: Magyar feliratok is lesznek a BBTE-n. A magyar tagozat csúcsvezetőségének a lemondása is felvetődött. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 27./
2006. augusztus 9.
A katolikus hittudományi főiskola beolvadása ellen indítottak akciót a hívek. Aláírásgyűjtésbe fogott a Bolyai Kezdeményező Bizottság, hogy a gyulafehérvári katolikus papnevelde ne tagozódjék be a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetembe. A nyílt levelet az Erdély.ma internetes hírportál tette közzé, augusztus 9-én estig közel kétszázan csatlakoztak a felhíváshoz. Az érsekség és a papnevelde tárgyalásokat folytat a kolozsvári egyetemmel arról, hogy a teológia – az egyházi felügyelet tiszteletben tartása mellett – az állami tanintézet részévé váljék. „Mi, romániai magyar katolikusok megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy a papjainkat képző Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet elsősorban anyagi okok miatt beolvadni készül a Babes-Bolyai Tudományegyetembe” – áll a közzétett dokumentumban. Az aláírók idézik Márton Áronnak, Erdély nagy püspökének a levelét, amelyet 1948-ban írt a Magyar Népi Szövetségnek, miután szóba került a felekezeti oktatásnak az állami rendszerbe történő beolvasztása. Levelében Márton Áron az önálló egyházi iskolarendszer mellett tette le a garast. A nyílt levél szerint az erdélyi római katolikus hívek soha nem fognak belenyugodni abba, hogy „a bástyaként megmaradt egyházi intézmény, a papnevelde, amely közösségünk anyagi áldozatvállalása árán a kommunizmus nyomásának is ellenállt, most önként feladja függetlenségét, mikor a megoldás más útjait kereshetné”. Az aláírók úgy látják, a lépés súlyossága csak a Bolyai Egyetem elvesztéséhez hasonlítható, és szöges ellentétben áll Márton Áron örökségével. „Különösen súlyosnak tartjuk, hogy az intézményt a magyar közösség akaratának semmibevételéről elhíresült Babes-Bolyai Tudományegyetembe akarják beolvasztani” – áll a nyílt levélben, majd az aláírók arra kérik az egyház vezetését, bírálja fölül döntését. A Krónikának Potyó Ferenc, a főegyházmegye általános érseki helynöke elmondta: az egyházi vezetés mindenkor készséggel meghallgatja és megfontolja a hívek kérését, de a nyomásgyakorlás semmilyen eszközét nem tartják helyénvalónak. Potyó furcsának találta a protestáns egyházak részéről érkezett tiltakozásokat. „Engedtessék meg nekünk, hogy a saját intézményeink működtetésének módjáról mi magunk döntsünk” – hangsúlyozta, hozzátéve, egyelőre csak tárgyalások folynak az egyetemmel. Elmondta, a tárgyalások megkezdését széles körű konszenzus előzte meg, a négy erdélyi egyházmegye püspöke jóváhagyását adta az elképzelésre, és a teológia tanári kara is beleegyezett. Ami a Márton Áronnal való példálózást illeti, Potyó Ferenc leszögezte: egészen más az egyház helyzete ma, mint 60 évvel ezelőtt. /Lukács János: Aláírásgyűjtés az önállóságért. = Krónika (Kolozsvár), aug. 10./ Az Erdély.ma közölte: Nyílt levél a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskola önállóságának megőrzéséért Mi, romániai magyar katolikusok megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy a papjainkat képző Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet, elsősorban anyagi okok miatt, beolvadni készül a Babes-Bolyai Tudományegyetembe. Ez a lépés a romániai katolikus magyar felsőoktatás önállóságának feladását jelentené. A történelem többször is megmutatta, hogy a mindenkori román hatalom célja, a romániai magyarságnak tett hangzatos ígéretei ellenére, a magyar nyelvű intézményrendszer felszámolása. Az erdélyi magyarság mindkét világégés után megtapasztalhatta oktatási és művelődési intézményrendszerének a csaknem teljes ellehetetlenítését. Márton Áron, Erdély nagy püspöke, 1948. március 24-én így válaszolt a Magyar Népi Szövetség érveire, amelyek a felekezeti oktatás állami oktatásba történő beolvasztása mellett szóltak: „Erdélyben – talán inkább, mint a világ bármely pontján – a közoktatást úgy alsó, mint felsőfokon századokon át kizárólag a vallási közületek látták el; (…) Valahányszor népünknek újra kellett kezdenie az életet – és hányszor ismétlődött ez a történelem során! – az új alapvetéshez a templomban gyűjtött erőt, az újraépítést pedig mindig az iskolában kezdte meg és az iskola által hajtotta végre. Iskoláit ezért építette és tartotta fenn súlyos áldozatok árán, ezért építette újra minden dúlás után, ezért követelte ki a mindenkori törvényhozó hatalmaktól azok jogainak tiszteletben tartását, s ezért védte meg azokat a támadó törekvésekkel szemben körömszakadtáig.” Az erdélyi római katolikus hívők soha nem fognak belenyugodni abba, hogy a bástyaként megmaradt egyházi intézmény, a papnevelde, amely közösségünk anyagi áldozatvállalása árán a kommunizmus nyomásának is ellenállt, most önként feladja függetlenségét, mikor a megoldás más útjait kereshetné. 1753-ban, alapításakor, az erdélyi püspökség csak igen szerény vagyonnal rendelkezett, a reformáció előtti gazdag püspöki uradalomnak csak a töredéke maradt meg. Sztoyka Zsigmond Antal püspök mégis létrehozta azt az intézményt, amely az erdélyi katolikus életre a legnagyobb befolyással volt. Ennek az intézménynek az önállóságát és egyházi fennhatóságát adják most fel az állami támogatás kedvéért? A lépés súlyossága csak a Bolyai Egyetem elvesztéséhez hasonlítható, és szöges ellentétben áll Márton Áron örökségével, a múlt, jelen és jövő iránti felelősségvállalás eszméjével. Különösen súlyosnak tartjuk, hogy az intézményt a magyar közösség akaratának semmibe vételéről elhíresült Babes-Bolyai Tudományegyetembe akarják beolvasztani. Tisztelettel kérjük Egyházunk vezetését, hogy bírálja fölül döntését, ne adja fel az utolsó bástyát, ne keltsen elégedetlenséget és csalódottságot híveiben. Csíkszereda-Kolozsvár, 2006. augusztus 7. Ajtay Kincses Maria dr., Marosvásárhely; Bács Béla János, Csíkszereda; Csép Katalin dr., Marosvásárhely; Dudutz Gyöngyi, Marosvásárhely; Ferencz Csaba, Sepsiszentgyörgy; Ferenczes István, Csíkszereda; Fodor Imre, Marosvásárhely; Fülöp Gézáné Mária, Marosvásárhely; Gál Gyula dr., Makó György Attila, Csíkszereda; Jeremiás Béla dr., Marosvásárhely; Kincses Imola, Marosvásárhely; Kovács Csaba, Csíkszereda; Kovács Lehel István dr., Kolozsvár; Macalik Arnold, Kolozsvár; Macalik Ernő, Kolozsvár; Márton Lajos, Marosvásárhely; Márton Lajos, Marosvásárhely; Oláh-Gál Róbert dr., Csíkszereda; Pál-Antal Sándor dr., Marosvásárhely; Soós Szabó Klára dr., Csíkszereda; Süket Levente, Csíkszereda; Tiboldi Enikő, Csíkszereda; Toró T. Tibor, Temesvár; Váradi István dr., Farkaslaka. /Erdély.ma, aug. 9./
2007. június 15.
Az Európai Parlament Petíciós Bizottságához intézett beadványon 25 aláírás szerepel, köztük 15 romániai magyar akadémikusé, Kányádi Sándor költőé és több más jeles erdélyi magyar személyiségé. A petíció bemutatja a romániai magyar felsőoktatásban, különösen a Babes–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) fennálló helyzetet, külön kitérve a magyar feliratok és az önálló magyar struktúrák létesítése érdekében tett lépésekre, illetve azok következményeire. Arra kérik a testületet, ténymegállapítás céljából szervezzen általános meghallgatást a kérdésben, az eset kivizsgálására küldjön képviselőket a helyszínre, továbbá kérje ki az Európai Parlament Kulturális és Oktatási, illetve Állampolgári Jogi-, Bel- és Igazságügyi Bizottságainak véleményét. Kérelmezik, hogy a bizottság kezdeményezze a rektornál a jogtalanul elbocsátott oktatók visszavételét, illetve a többnyelvű feliratok elhelyezését. Románia mintegy 21 millió állampolgárából 1,5 millió magyar nemzetiségű. Bár a magyar nemzetiségű lakosság Románia lakosságának 6,6 százalékát teszi ki, a felsőoktatásban tanulóknak csak 4,4 százaléka magyar nemzetiségű, és csak 1,6 százalékuk tanulhat magyar nyelven – fejtik ki az aláírók, majd felvázolják az 1959-es eseményeket, amelyek során a két önálló egyetem összeolvasztásával létrejött a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE). A BBTE ma a romániai magyar diákság által legnagyobb számban látogatott felsőoktatási intézmény. Önmagát multikulturálisként határozza meg, azonban az egyetem vezetősége akadályozza a magyar nyelv hivatalos használatát az intézményi adminisztrációban, a magyar oktatási vonal nagyobb önállóságát és a magyar tagozat számára a valós önigazgatást biztosító magyar tannyelvű karok beindítását. Jelenleg Romániában nincsen önálló, államilag finanszírozott magyar oktatási nyelvű egyetem. A petícióban említették a „tábla-akciót” is, amelynek során 2006. november 22-én Hantz Péter egyetemi adjunktus az egyetem három épületében magyar nyelvű feliratokat helyezett el a román nyelvű feliratok alá. Ezeket a biztonsági személyzet néhány órán belül eltávolította, majd tisztázatlan körülmények között, a rektor javaslatára elbocsátották a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) két alelnökét, Hantz Pétert és Kovács Lehelt. Bár Kovács Lehel személyesen nem vett részt a feliratok elhelyezésében, az egyetem vezetőinek értelmezésében az akció előkészítésében játszott szerepe miatt sújtották a szankcióval. Hantz Péter a lapnak elmondta: az aláírási folyamatot többen is akadályozni próbálták, és valamilyen mértékben sajnos tudták is. Közben az egyetemen történt néhány – egyelőre bátortalan – lépés a többnyelvűsítés irányába, május 19-én dr. Máthé János vegyészprofesszorról termet neveztek el, kétnyelvű táblát függesztettek ki, ezenkívül plakátok-hirdetések szintjén is lehet olykor találkozni a magyar nyelvvel. A beadványt aláírták: Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete – Budapest, Magyar Ifjúsági Értekezlet – Csíkszereda, Magyar Ifjúsági Tanács – Kolozsvár, továbbá Benkő Samu akadémikus, Brassai Zoltán akadémikus, Csetri Elek akadémikus, Demény Lajos akadémikus, Egyed Ákos akadémikus, Forray Ferenc egyetemi adjunktus, Gábos Zoltán akadémikus, Gyenge Csaba akadémikus, Jakó Zsigmond akadémikus, Kányádi Sándor költő, Kolumbán József akadémikus, Maros Dezső akadémikus, Nagy-Tóth Ferenc akadémikus, Németh Sándor akadémikus, Péter Mihály akadémikus, Pozsony Ferenc egyetemi tanár, Sógor Csilla egyetemi adjunktus, Tánczos Vilmos egyetemi tanár, Toró Tibor akadémikus, Uray Zoltán akadémikus, Kovács Lehel István informatikus, Hantz Péter fizikus. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Európához intézett petíció a romániai magyar felsőoktatásért. A kezdeményezést a romániai magyar akadémikusok zöme támogatja. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 15./
2008. szeptember 27.
Mina László: Úton /Fulgur Kiadó, Brassó–Négyfalu, 2008/ című könyve családregény, életrajzi visszaemlékezés, melyet kordokumentumok szőnek át, s már nemcsak a Minák jelennek meg, hanem az egész Brassó megyei magyarság. Brassóban az 1989-es változások után Mina László többedmagával össze kívánta fogni a megye magyarságát, megalapította az RMDSZ Brassó megyei szervezetét, amelynek előbb alelnöke, majd 1990 nyarától 1996 végéig elnöke volt. Az RMDSZ ekkor még az erdélyi magyarság egységes és átfogó érdekvédelmi szövetsége volt. Tevékenységének egyik csúcspontja 1993-ban az RMDSZ III. kongresszusának megszervezése volt Brassóban. 1996 után az RMDSZ fokozatosan letért arról az útról, amelyet a brassói III. kongresszus előírt számára: az önrendelkezésről, valamint a szervezeti belső választások megszervezésének útjáról, amely az erdélyi magyarság kataszterrendszerén alapult volna. A könyvben közzétett kordokumentumok fontosak, a könyvhöz tartozó DVD 106 mellékletet tartalmaz összesen 610 oldalon, valamint négy filmet. /Dr. Kovács Lehel István: Mina László: Úton. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 27./
2010. október 5.
Megjelent az Erdélyi Gyopár
Az Erdélyi Kárpát-Egyesület természetjárásról, honismeretről és környezetvédelemről szóló kiadványát keresse az EKE helyi szervezeténél.
Megújulás előtt áll az Erdélyi Gyopár – adja az olvasók tudtára Veres Ágnes főszerkesztő az EKE folyóiratának legfrissebb lapszámában. Az új küllemű, tartalmában gazdagabb lap jövő évtől kerül az olvasók asztalára, ám addig is lesz bőven, miről olvasni a Gyopárban.
A friss, idei ötödik lapszámban részletes beszámolót találnak a XIX. Vándortáborról, az EKE Országos Küldöttgyűléséről, zarándokszemmel ír a Vándortáborról Veres József, és megtalálható az összeállításban az Erdélyi Gyopárról készült közvélemény-kutatás kiértékelése is.
Túrákban nem volt hiány az utóbbi két hónapban, ennek állít tükröt a lap, helyet adva a krónikásoknak, akiktől megtudjuk, takarítótúra volt Istenszékén, a Csíki-havasok központi részét járták be természetbarátok, két teljesítménytúrára is sor került a Hargita-hegységben, újabb kilométereket tettek meg az ezeréves határ mentén, de ott voltak az ekések a csíkszeredai Pityókafesztiválon is.
A bemutatkozók sorát ezúttal a Brassói Osztály folytatja, zöld kalandra hívva, szemet és szívet gyönyörködtető, egy életre szóló élménnyel kecsegtetve mindazokat, akik ezen osztály túráin részt vesznek.
Hadat üzentek az ekések – ezúttal a gombának; a Nagykő-havasi menedékházat ért gombatámadás ellen vették fel a harcot, vasgerendákra cserélték, esetenként téglával helyettesítették a fát, hogy a turisták menedékhelye továbbra is betölthesse feladatát. Az országos EKE-től kapott háromlépcsős támogatás nagy segítség volt számukra, mint ahogy a serpák, a segítők is köszönetet érdemelnek.
Pajzs és urán: múlt és jelen Földváron – ezzel a címmel közli írását dr. Kovács Lehel István, honismeretre biztatva mindenkit. Mintegy feleselve ennek, többen hozzák haza külföld ritkaságait ebben a lapszámban is, idegen kultúrákat ismertetve meg velünk, a hobbi-oldal szerkesztője pedig egyenesen Alaszkáról nyújt ízelítőt. Ám a legnagyobb világjáró is büszkén térhet haza, hisz Erdély sem szűkölködik szépségekben, Bartók Attila ezúttal a Fogarasi-havasok változatos és káprázatos növényvilág-ritkaságait mutatja be az olvasóknak.
Keressék bizalommal hát az Erdélyi Gyopár legfrissebb lapszámát!
Tartalmából:
– Beszámoló az EKE XIX. Vándortáboráról
– Bemutatkozik az EKE Brassói Osztálya
– Újjászületőben a Nagykő-havasi menedékház
– Istenszéki takarítótúra
– I. Dél-Hargita és 8. Hargita teljesítménytúra
– Európai szintű hegyi futóverseny a Bucsecsben
– Újabb kilométerek az ezeréves határ mentén
– Pajzs és urán: múlt és jelen Földváron
– Látható madárvonulás
– A Fogarasi-havasok növényvilága, erdon.ro

2010. október 25.
Október 23-i megemlékezés Brassóban
Október 23-án 15 órától emlékezett meg az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Brassó megyei szervezete a Reménység Házában az 1956-os forradalomról. Toró Tamás brassói EMNT-elnök köszöntőbeszédében a forradalom magyarországi eseményeit vázolta fel, utána Lay Imre, az EMISZ egykori titkára beszélt a forradalom erdélyi és brassói vonatkozásairól.
Toró Tamás kihangsúlyozta, hogy az 1956-os forradalom jó ürügy volt a román kommunista hatalom számára, hogy befejezze mindazokat a kegyetlenségeket, amelyeket az erdélyi magyar értelmiségen 1945-ben nem sikerült végrehajtania. Lay Imre azt emelte ki, hogy nemzetet csak félelem nélkül, lelkes emberek segítségével lehet építeni.
Ezt követően a nagyszámú közönség Pongrátz Gergely, a Corvin-köz főparancsnoka által készített dokumentumfilmet tekinthetett meg.
Az ünnepi megemlékezésen sor került a brassói EMNT szervezete által megvalósított, A kommunizmus és intolerancia áldozatai címet viselő tárlat megnyitására. A Kovács Lehel István által összegyűjtött 80 fénykép olyan Brassó megyei épületek, emlékművek láthatók, amelyek Trianon óta áldozatul estek a nemzetiségek közötti intoleranciának, a román kommunizmusnak. A sort a régi határépületek és határkövek, valamint a Cenk tetején álló Árpád-szobor nyitotta, de bemutatásra kerültek a lerombolt négyfalusi emléktáblák és szobrok, valamint az 1200 éves Tatárhányás is. Külön megemlékeztünk a felszámolt Zajon-fürdőről, a Kárpát-kanyar lerombolt magyar menedékházairól, a Brassó–Hosszúfalu helyi érdekű vasútról. A kommunizmus nagy bűne a brassó-belvárosi református templom, valamint a brassó-bolonyai evangélikus és római katolikus temető felszámolása. Ezekről is korabeli fényképeket, helyrajzokat állítottunk ki. Először került a nyilvánosság elé a Lügeti fogolytáborban meghalt magyarok névsora is, vagy a soha fel nem épült csernátfalusi katolikus templom tervrajza, és a felépülésében megakadályozott brassói unitárius templom látványterve is, amelyet Kós Károly készített el ceruzarajzban.
A tárlatot követően megkoszorúztuk az 1956-os EMISZ-es elítéltek emléktábláját. Áldást mondott Máthé Sándor unitárius lelkész, koszorút helyeztek el a volt EMISZ-esek, Farkas Anna parlamenti képviselő, valamint Toró Tamás Brassó megyei EMNT-elnök.
Az ünnepséget állófogadás és kötetlen beszélgetés zárta.
Toró Tamás
Kovács Lehel, Erdély.ma

2011. január 10.
EMNT: magyar nyelvű szoftvereket a magyar iskolákba!
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács brassói megyei szervezete azt kezdeményezi, hogy az új tanügyi törvény értelmében a tanács Oktatási Szakbizottsága szólítsa fel a tanügyminisztériumot, hogy a magyar tannyelvű iskolákban az informatika oktatása magyar nyelvű szoftverekkel történjen. Jelenleg ugyanis Románia összes iskolájában az operációs rendszertől kezdve, a szerkesztőprogramokon át, az összes programozási eszközt az informatika oktatási nyelvétől függetlenül román nyelvű szoftverek segítségével tanítják.
Kovács Lehel István, a szervezet alelnöke elmondta, hogy most, amikor a történelmet és a földrajzot immár lehet magyarul tanulni, nem megengedhető, hogy az informatika laboratóriumokban a magyar diákok minden szakkifejezéssel először román nyelven szembesüljenek. Ez a gyakorlatban azt eredményezi, hogy a diákok nem veszik a fáradtságot, hogy a magyar szaknyelvet elsajátítsák, és emiatt egy magyar munkakörnyezetet használó cég esetében hátrányos helyzetbe kerülnek az alkalmazás során. Kovács Csaba P. Erdély.ma

2011. január 24.
A BKB javaslatai az új román tanügyi törvény alapján
A február 10.-én hatályba lépő új román tanügyi törvény (2011. évi 18.-as) 135. szakaszának rendelkezései új lehetőségeket nyitnak a romániai magyar nyelvű felsőoktatás bővítéséhez, szervezeti önállóságának megteremtéséhez.
A Babes-Bolyai Tudományegyetemen és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen magyar nyelveken működő karokat és oktatási vonalakat lehet létrehozni, amelyek különálló szervezeti egységbe szerveződhetnek és saját szervezeti szabályzatuk szerint működnek. A törvény szerint az egyetemek működését szabályozó chartákból a kisebbségi oktatást érintő diszkriminációs rendelkezéseket törölni kell, például a szemináriumok, a gyakorlatok, államvizsga dolgozatok, feliratok stb. nyelvének tekintetében.
Meg kell akadályoznunk hogy a történelem megismételhesse önmagát, és akárcsak 1998-ban, most is kisszámú, a magyar közösség akaratával szembehelyezkedő oktató gáncsolja el -tevőlegesen vagy passzivitása által- a következő hetekben elinduló újabb kezdeményezéseket. Ez a kérdés nem az egyetemi oktatók belügye, hanem az egész magyar közösség ügye. Emlékeztetnénk, hogy az oktatóink 80 százaléka több ízben aláírásával erősítette meg a magyar karok létrehozásának igényét, és a diákszervezeteink is ezt szorgalmazzák (lásd www.bolyai.eu). Kérjük a Magyar Köztársaság Kormányát, támogassa a BBTE és a MOGYE magyar karait is magukba foglaló szervezeti egységek létrehozását. Ugyanakkor tarthatatlannak ítéljük azt a korábbi gyakorlatot, hogy a magyar felsőoktatás elemi érdekei ellen, sőt esetenként Magyarország érdekei ellen fellépő oktatók jelentős támogatásban részesülnek. Javasoljuk, hogy a jövőben csak azok az oktatók és műhelyek kapjanak anyaországi anyagi támogatást, akik és amelyek nyíltan kiállnak a magyar karokat is magukba foglaló szervezeti egységek beindítása mellett. Feltétlenül szükségesnek tartjuk, hogy minden magyar egyetemi oktató a nyilvánosság előtt is vállalja fel álláspontját. Bízunk benne, hogy a jövő tanévben már a BBTE és a MOGYE magyar karain tanulhatnak diákjaink. Dr. Hantz Péter, alelnök,
Dr. Kovács Lehel István, alelnök. Erdely.ma

2011. november 13.
Elkezdte működését az EMNT Szórványtanácsa
A Szórványtanács megalakulásával, annak konkrét struktúrájának, céljainak meghatározásával zárult a Konferencia az Erdélyi Szórványért második, brassói tanácskozása. A november 12-i eseményt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Brassó megyei szervezete a Brassói Magyar Napok keretén belül szervezte a Reménység Házában, olyan neves előadók részvételével, mint dr. Lélfai Koppány, a Bethlen Gábor Alapkezelő (BGA) Zrt. vezérigazgatója és Csete Örs, az Apáczai Közalapítvány igazgatója. A Szórványtanács alakuló ülését Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke vezette, a jelenlévők között szerepelt Bajtai Erzsébet nagykövetné asszony, Szegedi László, a Brassói Református Egyházmegye esperese, Máté Sándor, unitárius lelkész, ifj. Kerekes Zoltán, a vicei Bástya Egyesület elnöke, Boros Rezső, az Erdélyi Magyar Ifjak Szórványért szakcsoport tagja, Szász Ágnes, az Erdélyi Kárpát Egyesület brassói osztályának elnöke, valamint helyi vállalkozók és az EMNT területi szervezeteinek képviselői.
A Szórványtanács megalapítását hosszabb előkészítő munka előzte meg, melynek alapjait a május 13-14. között Temesváron lezajlott Szórvány és nemzetépítés című konferencia rakta le (itt született meg annak a szórványstratégiának a vitairata is, melyet Bodó Barna, a Magyar Állandó Értekezlet Szórvány Szakbizottságának elnökeként tett le a MÁÉRT asztalára).
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke az alakuló ülésen elmondta: „Az EMNT harminc Demokrácia-központtal, körülbelül száztíz munkatárssal rendelkezik, erre építhet az újonnan megalakult Szórványtanács.” A konkrét munkacsoportot viszont egy ennél szűkebb csapat képezi, melyet az EMNT szórvány-megyei szervezeteinek vezetői, illetve elismert szórványügyi szakemberek, köztük dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke, dr. Erdei Ildikó, a Temes Megyei Civil Tanács elnöke, Gergely István „Tiszti”, a Lasarus Alapítvány elnöke, és nem utolsó sorban Szegedi László református esperes, a kőhalmi szórványközpont vezetője, akit a jelenlevők felkértek a Szórványtanács irányítására, dr. Kovács Lehel István, az EMNT brassói alelnöke titkári segítségével. „A diagnózis felállítása érdekében a közös problémák feltárása az elsődleges cél.” – jegyezte meg Szegedi László, miután megköszönte a bizalmat, kihangsúlyozva, hogy a szórványkérdést depolitizálni kell. Szegedi László aláhúzta, hogy az új munkacsoportból kihagyhatatlan az egyház, az iskola és a civilek, valamint újra be kell vonni a vállalkozói réteget, akik saját forrást is biztosítanak majd a munkacsoport programjaihoz.
A Szórványtanács munkáját máris elkezdte, – körülbelül egy év alatt kívánja feltérképezni a szórványmegyék településeinek jelenlegi helyzetét, valamint az ott élő magyarok problémáit –, személyes felkeresések, kérdőívezés, statisztikai felmérések előzik majd meg a konkrét megoldás-csomagot.
Erdély.ma

2011. november 14.
Külön-külön szervezett szórványkonferenciát a hétvégén az RMDSZ és az EMNT
Fel kell mérni a szórványban élő romániai magyarság valós helyzetét, hogy megőrizhesse identitását, s hogy fékezni lehessen az asszimilációs folyamatot – e gondolatok jegyében foglalkozott külön-külön a témával a hétvégén az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT).
Kész a tervlajstrom. Déván elhangzott, az RMDSZ kiemelt célja az integrációs asszimiláció fékezése
Az RMDSZ a magyar szórvány napja alkalmából szervezett szórványkonferenciát Déván. Az erről kiadott zárónyilatkozatban a résztvevők emlékeztetnek: az RMDSZ 10. kongresszusa november 15-ét, Bethlen Gábor fejedelem születésének napját a magyar szórvány napjának nyilvánította, ennek alkalmából tanácskoztak Déván a szórványmagyarság helyzetéről. „Kiemelt célunk az intergenerációs asszimiláció fékezése, negatív hatásának csökkentése, valamint az átfogó nyelvi tervezés, az anyanyelv használati körének kiszélesítése” – olvasható a dokumentumban.
A konferencián utaltak azokra a programokra, amelyeket az RMDSZ indított útnak e célok érdekében. Megállapították: a szórványkollégiumok létrehozása, működtetésük és fejlesztésük segítése, a magyar diákok ingázását vagy bentlakását lehetővé tevő programok, valamint az ezekhez kapcsolódó, a tanárok ingázását segítő támogatások jelentős mértékben hozzájárulnak az anyanyelvű oktatás beindításához és megerősítéséhez olyan térségekben, ahol a magyar nyelvű oktatás feltételei nem biztosítottak. Az új oktatási törvény rendelkezései új megoldási lehetőségeket kínálnak a szórványban élő fiatalok anyanyelvű oktatására. A magyar házak rendszerének kiépítése megerősítette a szórványközösségek kulturális infrastruktúráját – olvasható a zárónyilatkozatban.
A konferencia résztvevői hasznosnak és fejleszthetőnek tartják a székelyföldi és más, többségében magyarok által lakott régiók, valamint a szórványban élő közösségek között kialakuló testvérkapcsolatokat, kulturális programokat.
Ugyancsak a hétvégén alakult meg az EMNT Szórványtanácsa, annak konkrét struktúráját, céljait a Konferencia az erdélyi szórványért második, brassói tanácskozása határozta meg. Az erről szóló közlemény szerint az új testület megalapítását hosszabb előkészítő munka előzte meg, amelynek alapjait a május 13. és 14. között Temesváron lezajlott Szórvány és nemzetépítés című konferencia rakta le. Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke az alakuló ülésen elmondta: az EMNT harminc demokrácia-központtal, körülbelül száztíz munkatárssal rendelkezik, erre építhet az újonnan megalakult Szórványtanács.
A konkrét munkacsoportot viszont egy ennél szűkebb csapat képezi, melyet az EMNT szórványmegyei szervezeteinek vezetői, illetve elismert szórványügyi szakemberek alkotnak, köztük Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke, Erdei Ildikó, a Temes Megyei Civil Tanács elnöke, Gergely István, a Lasarus Alapítvány elnöke és Szegedi László református esperes, a kőhalmi szórványközpont vezetője, Kovács Lehel István, az EMNT brassói alelnöke.
„A diagnózis felállítása érdekében a közös problémák feltárása az elsődleges cél” – jegyezte meg Szegedi László, hangsúlyozva, hogy a szórványkérdést depolitizálni kell. Szegedi László aláhúzta, hogy az új munkacsoportból kihagyhatatlan az egyház, az iskola és a civilek, valamint újra be kell vonni a vállalkozói réteget, amely saját forrást is biztosít majd a munkacsoport programjaihoz. A Szórványtanács körülbelül egy év alatt kívánja feltérképezni a szórványmegyék településeinek jelenlegi helyzetét, valamint az ott élő magyarok problémáit.
Krónika (Kolozsvár)

2012. április 28.
Erdély tájain – Turistakiadványok: Encián Brassóban és Keresztény-havas
2012 márciusában a Brassói Lapok kiadója újraindította az Enciánt, a hajdan sikeres brassói turistafolyóiratot, amely 61 szám erejéig 1935 áprilisától 1940 augusztusáig jelent meg. Az új Encián főszerkesztője dr. Kovács Lehel István, grafikai szerkesztője Tomos Tünde, felelős kiadója Ambrus Attila.
A 88 oldalon megjelenő első szám tematikája a Keresztény-havas. A tartalomból: A brassói turizmus története az államosításig, A GPS-ről, A hegyi turizmus dicsőítése, A régi út, Csukás-hegység – a Kárpátok egyik gyöngyszeme, Sétára hívlak... a Köszörű (Graft)-patak menti várfalakhoz, Kirándulás a Bolnokra, Vártemplom-túra, Az EKE-Brassó 2011-es beszámolója, A 900. BL-túra (utóbbin jelentették be az Encián újraindítását). A Turistatörténet, Tudod-e?, Honismeret, Irodalom, Túraajánló, Encián-krónika, Műemlékvédelem, Gyerekoldal, Beszámoló, Könyvajánló rovatok szerzői: Kovács Lehel István, Jánó Rezső, Jenei István, Sipos Lajos, Péter János, Ugrai Noémi, Kovács Eszter Apolka, Ambrus Mózes, Szász Ágnes. A folyóiratban megjelenő természetfotókat Blénesi Edith és Blénesi György készítették. Az Encián negyedévente – márciusban, júniusban, szeptemberben és decemberben – fog megjelenni. Kereskedelmi forgalomba nem kerül. Előjegyezni a turistaegyesületek vezetőinél (EKE-Brassó: Szász Ágnes, BL-turistacsoport: Jánó Rezső) lehet. Kapcsolat: brassoiencian@gmail.com
Az Erdély szerkesztősége örömmel üdvözli a brassói turisták hagyományőrző kezdeményezését, és hosszú életet kíván új folyóiratuknak.
Kovács Lehel István Keresztény-havas című könyvét a Pallas-Akadémia Kiadó jelenteti meg az Erdély Hegyei sorozat 33. könyveként. A könyv földrajzi, geológiai, természetrajzi, turisztikai szempontból tekinti át a Keresztény-havast, de olyan fejezetei, mint: Történelmi áttekintés, vagy A Keresztény-havas a szépirodalomban és művészetben, egyúttal bő honismereti és történeti hivatkozásokat is tartalmaznak. Előrendelés a Brassói Lapok szerkesztőségében.
(k. l., t. t.)
Szabadság (Kolozsvár)

2013. április 15.
III. Konferencia az Erdélyi Szórványért Brassóban
Az Erdélyi Magyar Néppárt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Brassó megyei szervezetei, illetve az Egyesület az Erdélyi Szórványmagyarságért 2013. április 13-án szervezte meg a III. Konferenciát az Erdélyi Szórványért. Sajnálatos, hogy az RMDSZ Brassó megyei szervezete megpróbálta ellehetetleníteni az eseményt.
A konferencia, amelynek fő témája idén A Brassó megyei magyar szórvány volt, arra próbált rávilágítani, hogy a megmaradás küszöbén lévő szórvány-magyarság különös odafigyelést, jellegzetes stratégiákat, összefogással és együttműködéssel megvalósítandó programokat igényel.
A konferencia első részében, délelőtt, bemutatkoztak azok a Brassó megyei települések, ahol a magyarság számaránya meghaladja az 1 százalékot. Kovács Lehel István, a konferencia főszervezője elmondta, hogy egy kérdőívet állítottak össze, melyet eljuttattak erre a 33 településre, és amelynek segítségével két hónapon belül felmérik a megye helyzetét a népesség, népességmozgás, politikai összetétel, a magyar oktatás, a magyar egyházak és felekezetek, vállalkozások, civil szervezetek működését illetően, és megvizsgálják a magyar közösségek gondjait, lehetőségeit, kapcsolattartásukat Brassóval, de azt is, hogy milyen mértékben jut el és fejti ki hatását a magyar sajtó ezeken a településeken.
A konferencia második részében, délután, a jelenlévők a Brassó megyei magyar oktatási stratégiáról, egyházi stratégiáról egyeztettek, valamint szó esett arról is, hogy a négy pillérre – Brassó, Négyfalu, Kőhalom, Fogaras – építkező megye magyarságának szakorvosi ellátást és diakóniai szolgálatot hozzanak létre, valamint arról is, hogy a szórványban megtartó erőnek ígérkező honismereti oktatást kibővítik, és egy egységes Brassó megyei magyar honismereti segéd-tankönyvet és szöveggyűjteményt állítanak össze.
A jelenlévők nagy megdöbbenésére több résztvevő is arról számolt be, hogy az RMDSZ Brassó megyei munkatársai végigtelefonálták a meghívott lelkészeket, tanárokat, és szép szóval vagy fenyegetőzéssel megpróbálták őket rávenni, hogy ne vegyenek részt a konferencián, és arra kérték őket, hogy inkább az RMDSZ által májusban megszervezendő Szórványnapra menjenek el, és az általuk megszerkesztendő kérdőívet töltsék ki.
A hatvan meghívott közül negyvenen vettek részt a konferencián, és a szervezőkkel közösen kijelentették, hogy a Brassó megyei magyar szórvány ügyét pártpolitikák fölötti ügynek tekintik és teljes odaadással dolgoznak a szórványproblémák megoldásán. Kifejtették, hogy amint a helyhatósági választásokon összefogás jött létre Brassó megyében az RMDSZ és a Néppárt között, úgy a szórvány kérdéseit is csupán egy még szélesebb körű összefogással lehet megoldani, amelyben a politikai tényezők mellett a magyar egyházak, iskolák, intézmények, civil szervezetek, vállalkozások is kiveszik részüket.
Erdély.ma.

2013. április 18.
Bevallásuk szerint a kampány körülbelül 100 ezer euró
Az EMNP Országos Választási Hatóság (BEC) honlapján közzétett beszámolójából kiderül, hogy a pártnak a 2012-es parlamenti választások során összesen 557 363 RON (127 ezer euró) jövedelme volt, a kiadásai 501 204 RON-ra (114 ezer euró) rúgtak, tehát sikerült enyhén pluszban zárni. Az EMNP jogi- és magánszemélyektől összesen 9200 RON (2100 euró) adományt kapott.
Csak találgatni lehet, mennyire tükrözi a valóságot ez a bevallás. Annyi bizonyos, hogy az EMNP-nek a parlamenti választások során egy jelölt után 3500 RON-t kellett letétbe helyeznie – 77 jelölttel számolva csak ez a letét egy 61 ezer eurós tétel (ezt az összeget csak akkor térítik meg, amennyiben a párt bejut a parlamentbe).
Az önkormányzati kampányt is „pluszban” zárták
Ami a 2012-es önkormányzati választásokat illeti, a BEC-hez leadott nyilatkozat szerint az EMNP-nek összesen 516 ezer 625 RON (118 ezer euró) jövedelme volt, kiadásai 491 ezer 681 RON-ra (112 ezer euró) rúgtak, tehát közel 25 ezer lej (6 ezer euró) maradt a pártkasszában.
Ami az adományokat illeti, ezek összege 16 603 RON (3800 euró).
Adatigénylésekkel kerestük meg a támogatókat
Feltételezésünk szerint ezek a számok csak részben tükrözik a valóságot, ezért az Atlátszo.hu magyarországi tényfeltáró portál által működtetett Kimittud-rendszeren keresztül egy sor közérdekű adatigénylést nyújtottunk be a magyar állami szervekhez illetve állami tulajdonú vállalatokhoz, keresve a Néppárt támogatóit.
Tényfeltáró munkánk eredményének ismertetése előtt azonban röviden összefoglalnánk, mi az, amit eddig az EMNT, illetve EMNP finanszírozásáról tudtunk.
Az EMNT-EMNP szövetség
„(Toró Tibor) jelezte, hogy az új alakulat legfőbb szövetségese az EMNT lesz. Utalt arra is, hogy az új pártot Erdélyben Tőkés László nevével hozzák jogosan összefüggésbe, hiszen éppen azokat az elveket vallja majd magáénak, mint amelyek érvényesüléséért az EMNT elnöke, az Európai Parlament alelnöke mindeddig maga is küzdött. (...)” Gergely Balázs, interjúrészlet
Ha a Néppárt pénzügyeiről beszélünk, akkor a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács magyarországi támogatásait sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Ez azért fontos, mert minden jel arra mutat, hogy a két szervezet között igen szoros, szimbiózis-szerű viszony áll fenn. Úgy véljük, nem túlzás kijelenteni, hogy bár a két szervezet jogi háttere különbözik, erőforrásaik, céljaik tekintetében egyetlen érdekcsoportról beszélünk.
Az EMNT és EMNP viszonyát jól jelzi, hogy a párt bejegyzéséről az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács 2010. december 4-i, székelyudvarhelyi országos küldöttgyűlése döntött. Nem csak a bejegyzésről szóló elvi döntés mögött áll ott az EMNT: aktivistái a bejegyzéshez szükséges aláírások összegyűjtésében is segédkeztek.
Számtalan összefonódás
Az EMNP vezetősége kivétel nélkül az EMNT-ből érkezett. Az EMNP elnöke, Toró T. Tibor korábban ügyvezető elnöki tisztséget töltött be az EMNT-ben. Az alelnökök hasonlóképp: Gergely Balázs 2009-2011 között az EMNT közép-erdélyi régióelnöke volt, Papp Előd 2003-2011 között az EMNT alapító tagja volt, majd alelnöke lett.
Szilágyi Zsolt is az EMNT alapító tagja majd alelnöke volt évekig, Zatykó Gyula pedig 2008-2011 között volt az EMNT Bihar megyei szervezetének elnökségi tagja.
A választásokon EMNP-színekben induló jelöltek közül sokan jelen voltak/vannak valamilyen szinten az EMNT-ben. Feltűnő, hogy az EMNT és az EMNP honlapján szembeszökően sok az egymásra hivatkozó hír. És ha mindez nem elég, a Bihar megyei EMNT irodában így jelentkeznek be telefonon: EMNT-EMNP, tessék!
Az EMNT Demokrácia Központ-projektje
Amikor 2010 novemberében az EMNT aláírta a könnyített honosítás végrehajtásáról szóló szerződést, sokan azzal vádolták a szervezetet, hogy a Demokrácia Központok (DK) erdélyi irodahálózatát gyakorlatilag helyi EMNP-pártközpontokként használják majd.
„Mivel Magyarországról is jelentős támogatást kaptok a központok finanszírozására, olyan feltételezéseket is hallani, hogy a Fidesz nemcsak morálisan, hanem anyagiakkal is támogatja az új párt létrejöttét. Ezt hogyan kommentálod? – Én nem látok ilyen összefüggést. Nagyon tisztán és nyomatékosan el szeretném mondani, hogy a Demokrácia Központ hálózat az az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács hálózata, amely konkrét céllal és programmal jött létre, az esetleges pártalakításhoz gyakorlatilag nem kapcsolódik és nem is fog kapcsolódni.” Részlet egy Gergely Balázzsal, a DK-hálózat egykori vezetőjével készült interjúból
Itt dolgozik a második vonal
A 26 irodából álló hálózat címeit böngészve nyilvánvaló, hogy azok az EMNT területi szervezeteinek irodáiban működnek, vagy fordítva: az EMNT területi szervezeteit „fogadták be” a Demokrácia Központok.
A vezetők nyilatkozataiból kiderül, hogy a DK 110 személyt foglalkoztat rész- vagy teljes munkaidőben, fizetésük 870 és 1100 lej között mozog. 30 személy irodavezető igazgatói tisztséget tölt be, ők havi 1200 és 2000 lej közötti összeget kitevő bérben részesülnek. A DK irodahálózat legmagasabb funkcióiban hat személy dolgozik, ők 2000 és 2900 lej közötti összeget keresnek (nem világos, hogy ez az összeg nettó vagy bruttó).
És bár az irodavezetők listáját nem tették közzé, sajtóbeszámolókból össze lehet rakni a névsorukat, és világos, hogy azok rendszerint a helyi EMNT-szervezetek vezetői. Közülük sokan (Kovács Lehel István, Bákai Magdolna, Szász Péter, Hupka Félix, Nemes Előd, Bordás Sándor, Kali István, Turzai Orsolya, Nagy Pál, Nagy József Barna, Beksy Ida) indultak EMNP-színekben a tavalyi választásokon, illetve pártfunkciókkal is rendelkeznek.
>> A Demokrácia Központok irodavezetői és politikai szerepvállalásuk (sajtóbeszámolók alapján) (.xls) >>
A Demokrácia Központ-projekt költségvetéséről eddig nem sokat tudtunk – igaz, azt már elismerték, hogy magyar költségvetési támogatást kapnak.
Kérdésünkre, mely szerint miért nem számoltak be korábban erről a tényről (ti. a magyarországi támogatásokról – szerk. megj.), Toró elmondta, mindig érzékenyen érinti a román közvéleményt az az információ, mely szerint Magyarországról pénzek érkeznek a romániai magyar közösséghez, így létezett egy «gentleman’s agreement» arra vonatkozóan, hogy nem nyilatkoznak erről. Hozzátette, egyébként teljesen normális az, hogy a magyar állam támogatja a többek között a kedvezményes honosítások lebonyolításában szerepet vállaló Demokrácia Központokat. Hangsúlyozta, ezek a pénzek nem a magyar kisebbségnek szánt pénzeket kezelő Bethlen Gábor Alapból származnak, meghívásos pályázat alapján nyerték el az összeget. Toró T. Tibor interjúrészlet
Azonban a Demokrácia Központok honlapján a támogatók menüpont továbbra is üres (támogatásokról szóló információt az EMNT honlapján sem találni).
Mennyi lehet a Demokrácia Központok költségvetése?
Szász Péter irodaigazgató elmondta, a kolozsvári DK központ finanszírozása kapcsán nem tud konkrét adatokkal szolgálni. Az induló tőkét a magánszférából, pályázati pénzekből és egyéb adományokból biztosították, a továbbiakban is élni fognak a pályázási lehetőségekkel a központ fenntartása érdekében.
Egyedüli fogódzó egy Evenimentul Zilei-anyag, mely a román állami szervek ellenőrzése során készült, kiszivárgott dokumentumra hivatkozik. Eszerint az EMNT vagyonkezelője, az önálló jogi személyiséggel rendelkező EMNT Egyesület bankszámláira a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kereteiben működő Irányító Szervezet 2010-ben és 2011-ben összesen 490 ezer eurót utalt a Demokrácia Központok működtetésére.
Az EMNT Egyesület támogatására vonatkozó igénylés elutasítva
A KIM az EMNT Egyesületnek folyósított magyarországi közpénzekre vonatkozó adatigénylésünkre a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi törvényre hivatkozva megtagadta a választ, mondván, hogy a határon túli magyar szervezetek vagy személyek számára nyújtott támogatások kívül esnek az információszabadságról szóló 2011. évi törvény hatályán. Ezügyben jogorvoslathoz folyamodtunk. Annyit azonban sikerült kideríteni, hogy az EMNT Egyesület 2011-ben sikeresen pályázott a népszámlálási kampánnyal, illetve a Mikó Imre terv népszerűsítésével a Külügyminisztériumnál: összesen mintegy 8 ezer eurót kaptak (a Mikó Imre terv támogatását 2012 novemberéig nem fizették ki).
A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. ezen kívül 85 ezer euróval támogatta „Tematikus átfogó képzés közösségfejlesztésre 22 erdélyi helyszínen az Egyesület szervezésében (2012 december – 2013 február)” című programjukat.
A képzések néppártosoknak szólnak
Az EMNT honlapján nem találtunk hírt a pályázat címéhez hasonló nevű képzésről, nem tudni, hogy azt megszervezték-e, és ha igen, milyen formában.
A sajtóközleményekből azonban kiderül, februárban elindult egy Erdélyi Közszolgálati Szabadegyetem nevű képzés az EMNT és a Bálványos Intézet szervezésében. A képzésre az EMNP önkormányzati tanácsosait várják (sajtóközlemény itt). Ezen kívül az EMNT és a Pro Partium Egyesület szervezésében március elején Érmihályfalván szintén képzést tartottak Politikai kommunikáció címmel. Ez a képzés is kifejezetten az EMNP Bihar és Szatmár megyei önkormányzati tanácsosainak szólt
(sajtóközlemény itt).
A Szilágy megyei néppártosok is voltak képzésen a közelmúltban (sajtóközlemény itt).
Ismerjük a kedvezményes honosítás összköltségvetését
Bár a Demokrácia Központok költségvetéséről nem sokat tudunk, egy másik, kedvezményes honosítással kapcsolatos adatigénylésünkre érdemi válasz érkezett. Kiderült, hogy az 1135/2011 és az 1164/2012 kormányhatározat rendelkezik az állampolgársági eljáráshoz kapcsolódó jogszabályok végrehajtásához szükséges költségvetési forrás biztosításáról. A kormányhatározatokból (a linkekre kattintva letölthetőek a .pdf dokumentumok, melyekben részletesebb bontás is szerepel) kiderül, hogy 2011-ben 11,3 millió euróba, 2012-ben pedig újabb 11 millió euróba került összesen a kedvezményes honosítás. A magyar kormány különféle minisztériumait érintő tételekből azonban nehéz bármilyen következtetést levonni az erdélyi Demokrácia Központok költségvetésére vonatkozóan.
A Szerencsejáték Zrt. adományai
Az utóbbi években az EMNT-EMNP érdekcsoport egyik legbőkezűbb támogatója a Szerencsejáték Zrt. volt. A látványosan profitábilis nemzeti lottótársaság 100 százalékos tulajdonosa a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. tartós tulajdonú társaság.
Honlapján közzétett ismertető szerint a magyar államot megillető tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességét – az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény alapján –, az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter (jelenleg Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter) gyakorolja, aki e feladatát a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MNV Zrt. ) tulajdonosi joggyakorló szervezet útján látja el.
A „Tőkés-sajtótröszt” legfőbb támogatója
A Szerencsejáték Zrt. legutóbb akkor került a romániai magyar média figyelmének a középpontjába, amikor két LMP-s politikus, Karácsony Gergely és Dorosz Dávid felhívta a figyelmet arra, hogy a "Határok nélkül a magyar nyelvű sajtóért" Alapítvány 850 ezer eurós adományban részesült (az adománylevél itt letölthető).
Ez az alapítvány vásárolta meg az Udvarhelyi Híradó Kft.-t (Udvarhelyi Hirado SRL), mely többek között az Udvarhelyi Híradó, Csíki Hírlap, Vásárhelyi Hírlap, Gyergyói Hírlap című napilapok, illetve a Székelyhon.ro hírportál kiadója.
A „Határok nélkül a magyar nyelvű sajtóért” Alapítvány képviselője Dr. Korda Éva Judit. Korda korábban a HírTV-t működtető Rt. (HírTV Műsorszolgáltató és Hirdetésszervező Zártkörűen Működő Részvénytársaság) vezérigazgatója volt 2005-2007 között, majd igazgatósági tagja 2008 közepéig. A „Határok nélkül a magyar nyelvű sajtóért” Alapítvány székhelye Budapesten, az Üllői út 102-es szám alatt található, (ugyanitt van a Magyar Nemzet és a Class Fm székhelye).
Azóta további támogatásokról döntöttek
A „Határok nélkül a magyar nyelvű sajtóért” Alapítvány a 2010 decemberi 850 ezer eurós támogatás óta 2011 decemberében újabb 670 ezer eurós támogatást kapott a Szerencsejáték Zrt.-től. Simicskához köthető vezérigazgató dönt az adományokról
Az adománylevél szerint az összeg „a határon túli magyar nyelvű sajtótevékenység ápolására és megsegítésére használható fel.” Egy újabb adatigénylésünkben arra kérdeztünk rá, hogy mi az adományokról döntő testület megnevezése, összetétele, melyek a pályázatok formai követelményei valamint az adományok odaítélésének kritériumai.
A válasz: a Szerencsejáték Zrt. „szponzorációs pályázatot nem ír ki, a Társasághoz beérkezett minden támogatást kérő levél egyformán kérelemnek minősül”. Az odaítélés kritériumaira vonatkozóan érdemi választ nem kaptunk.
Részlet a válaszból: „a támogatási kérelmek elbírálásában a Szerencsejáték Zrt. részére segítséget nyújtó, javaslattevő külső független szakértőkből álló tanácsadó testület megnevezése: Társadalmi Tanácsadó Testület. Tagjai az egészségügy, sport és kultúra területén végzik tevékenységüket. Javaslatuk alapján a végső döntést a Társaság vezérigazgatója hozza meg.”
Rákérdeztünk a Társadalmi Tanácsadó Testület tagjainak kilétére, azonban azt a választ kaptuk, hogy személyes adataik nem nyilvánosak. Közölték, a támogatások odaítéléséről a végső döntést Dr. Szentpétery Kálmán elnök-vezérigazgató hozza meg. Őt 2010-ben nevezték ki.
Szentpétery a Szerencsejáték Zrt. mellett a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. felügyelőbizottsági tagja volt egy ideig (erről a tisztségről tavaly nyáron lemondott), valamint az Aranykor nyugdíjpénztár ellenőrző bizottságának tagja.
Korábban a Bizományi Áruház Vállalat vezérigazgatója, a Simicska Lajoshoz köthető ún. MFB-BÁV-csoport tagja.
(Szentpétery Kálmán a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója. Saját közlése szerint mindig kívül állt a politikán, ehhez képest azonban 1999 óta ott találjuk nem csak a botrányos körülmények között a Simicska-Töröcskei érdekkörbe került BÁV Zrt. vezetésében, de a Főtaxi Zrt., illetve a Metal-Art Zrt., vezetőségében is. Kinevezése óta a Szerencsejáték Zrt. révén milliárdos nagyságrendű megrendelésekhez jutott a Simicska Lajos érdekkörébe tartozó HungIster Zrt. és Publimont Zrt., valamint a Patonai Péter tulajdonolta I.M.G. Kft. egyaránt. Szentpétery névjegye az Atlatszo.hu-n)
A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. adományai
Véletlen vagy sem, de az EMNT-EMNP érdekcsoport, valamint a „Határok nélkül a magyar nyelvű sajtóért” Alapítvány másik nagy támogatója a Magyar Fejlesztési Bank Zrt., ahol 2012. június 15.-ig Dr. Szentpétery Kálmán az igazgatóság külső tagja volt.
Az MFB feletti tulajdonosi jogokat ugyancsak az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter (jelenleg Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter) gyakorolja, a társaság elnök-vezérigazgatója pedig Baranyay László (pályakép itt). Neki szintén van kapcsolata Simicska Lajossal.
A támogatások odaítélésében több olyan arcot is felfedezhetünk, akiket az Atlatszo.hu A Nemzeti Együttműködés Rendszere: Kik ejtették foglyul a magyar államot? című anyagában az MFB-BÁV-csoporttal azonosít.
(Baranyay László 2010 júniusa óta újra az MFB Zrt. vezérigazgatója. Az MFB igazgatóságának – akárcsak az első Orbán-kormány idején – újra tagja Orosz Ferenc, Vér Iván vagy a Vegyépszer körüli cégekben is gyakran felbukkanó Várady György. Az akkori alkalmazottak közül Németh Lászlóné miniszterként formálisan immár Baranyaynak is főnöke. Az akkori MFB-n keresztül több száz milliárd forint közpénz jutott autópálya-építő cégekhez, illetve bizonyos privatizációs manőverekben volt a szervezetnek kiemelkedően fontos szerepe az állami tulajdonú banknak. Ma a magyar állam nevében az MFB gyakorolja a tulajdonosi jogokat az összes nagyobb infrastruktárális beruházással és forráskihelyezéssel kapcsolatos tevékenységet végző állami vállalatnál a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-től Garantiqa Hitelgarancia Zrt.-ig, de az MFB szervezetéhez tartozik a Magyar Turizmus Zrt.-től a Diákhitel Központ Zrt.-ig több tucatnyi különböző egyéb állami vállalat is. Baranyai névjegye az Atlatszo.hu-n)
A Magyar Villamos Művek Zrt.
Az adományok egy kisebb része a Magyar Villamosművek Zrt.-től származik. A magyarországi áramsz
2014. december 8.
Megfélemlítik a kétnyelvűségért harcoló tanárt
A rendőrségnek egyelőre nem sikerült kiderítenie, ki vagy kik azok a vandálok, akik álmatlan éjszakákat szereztek Kovács Lehel Istvánnak, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) informatikatanárának, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) alelnökének.
A magyarság nyelvi jogaiért harcoló tanárnak előbb a háza ablakát törték be ismeretlen tettesek, majd nemrég a négyfalusi épület előtt parkoló két gépkocsijának a szélvédőit tették tönkre. Az elkövetők korábban egy gusztustalan „ajándékot” is küldtek a marosvásárhelyi és csíkszeredai karon oktató adjunktusnak: valószínűleg az is örök rejtély marad, ki akaszthatta a kapujukra a román nemzeti szalaggal átkötött zacskónyi ürüléket.
Célirányos vandalizmus
A legutóbbi atrocitásról szólva a Sapientia marosvásárhelyi és csíkszeredai szakán oktató Kovács Lehel István a Krónikának elmondta, tudtával a barcasági kisvárosban egyetlen haragosuk sincs. „Az viszont tény, hogy szándékos volt cselekedetük, mert még álltak más gépkocsik is az utcán, de egyiküknek sem esett bántódása. Szintén a rosszindulatra vagy megfélemlítésre utal az is, hogy nem tolvajok tették, hisz az autókból semmi nem hiányzik” – mondta el lapunknak a december elsejei, sötétedés után történt „akcióról” Kovács.
A négyfalusi önkormányzati képviselő úgy véli, a december elsejei rendezvényeknek sok közük nem lehetett a történtekhez. „A román nemzeti ünnepnek itt semmiféle magyarellenes jellege nem volt. Négyfaluban amúgy sincsenek komolyabb etnikai gondok, ráadásul a helyi tanácsosi testületben is normális légkör uralkodik” – fejtette ki.
Miután mondvacsinált okok miatt menesztették a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemről, az informatikus adjunktus 2007-ben költözött haza a magyarok által ma már mindössze 21 százalékban lakott Négyfaluba. A gondok 2012. szeptember 28-án, a Szent Mihály Napokon kezdődtek. Az ünnepély alkalmából szervezett bálból hazaérve Kovács Lehel István a konyhaablakát betörve találta.
„Úgy verték be, hogy a dobott kő átrepült a konyhán, az edényborogatón kötött ki, pár tányért is összetört” – mondta. Szerencsére sem a felesége, sem a három kiskorú gyereke nem tartózkodott a lakásban. A második „felvonásra” alig néhány hónap múlva, 2013. február 13-án került sor. „Azon a téli reggelen egy trikolórral átkötött, ürülékkel megtöltött zacskót találtam a kapunkra akasztva. Az üzenet egyértelmű volt” – fogalmazott.
Harc a kétnyelvűségért
A Sapientia jelenlegi és a Babeş–Bolyai korábbi tanára az évek során többször is kiállt a magyarság nyelvi jogaiért, ami a nacionalista kollégái nemtetszését váltotta ki. Nyolc évvel ezelőtt a BBTE akkori rektora javaslatot tett Hantz Péternek és Kovács Lehel Istvánnak az oktatói testületből való kizárására, amit az egyetem szenátusa tisztázatlan körülmények között később el is fogadott.
A két fiatal magyar adjunktus azzal váltotta ki a román többségű vezetőség haragját, hogy a kolozsvári egyetem több épületében a román mellé magyar nyelvű eligazító táblák kihelyezését sürgették. Bár Kovács Lehel István személyesen nem vett részt a feliratok kiragasztásában, az intézmény vezetőinek értelmezésében az akció előkészítésében játszott szerepe miatt sújtották a szankcióval. Az elmúlt évben a Brassóban megjelent helytelen turisztikai információs táblákra hívta fel a figyelmet.
„Értékelendő, hogy egyre több a háromnyelvű felirat a városban, de a vár körül nemrég megjelent román, angol, német, francia, spanyol és magyar feliratot tartalmazó táblák hagynak maguk után némi kívánnivalót. Talán akik a méregdrága, színesen nyomtatott feliratokat megtervezték és megrendelték, nem tudtak arról, hogy az internetes fordítóprogramok nem a helyességükről híresek, s messze elmaradnak az akadémiai igényességtől, de az már elfogadhatatlan, hogy senki sem ellenőrizte őket.
„Minek? A közpénzt ki lehet dobni hiába is, a szegény idevetődött turista csak elboldogul valahogy, az itt élők pedig tudják, miről van szó” – nyilatkozta akkor a pedagógus. Szintén a közelmúltban Kovács Lehel István a négyfalusi falurészek történelmi megnevezésének négynyelvű kiírását szorgalmazta.
Szucher Ervin |

Sovén zaklatói lehetnek a BKB alelnökének
A rendőrségnek egyelőre nem sikerült kiderítenie ki vagy kik azok, aki/akik újabb kristályéjszakát szereztek Kovács Lehel Istvánnak, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem informatika tanárának, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) alelnökének.
A marosvásárhelyi és csíkszeredai karon oktató adjunktusnak előbb a háza ablakát törték be ismeretlen tettesek, legutóbb pedig az épület előtt parkoló két gépkocsijának a szélvédőit. A két „hőstett” között „ajándékot” is küldtek a magyarság nyelvi jogaiért kiálló tanárnak.
A Brassó megyei rendőrség nyomozóinak fogalma sincs, ki állhat Kovács Lehel István, a Sapientia adjunktusa ellen irányuló legújabb vandál akció mögött. A magyarság nyelvi jogaiért következetesen kiálló – és ezt több esetben is megszenvedő – tanárnak legutóbb december 1-jén a négyfalui háza előtt parkoló két személygépkocsijának a szélvédőjét törték be ismeretlen tettesek. A hatóságoknak azt sem sikerült kideríteniük, két évvel ezelőtt kik törték be Kovácsék konyhaablakát, mint ahogy valószínűleg az is örök rejtély marad, ki akaszthatta a kapujukra a román nemzeti szalaggal átkötött zacskónyi ürüléket.
A legutóbbi atrocitásról szólva az Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi és csíkszeredai szakán oktató Kovács Lehel István szerkesztőségünknek elmondta, fogalma sincs ki törhette be mindkét autójuk szélvédőjét, ugyanis tudtával a barcasági kisvárosban egyetlen haragosuk sincs. „Az viszont tény, hogy célzott szántszándék volt, mert még álltak más kocsik is az utcában, de egyiküknek sem esett bántódása. Szintén a rosszindulatra vagy megfélemlítésre utal az is, hogy nem tolvajok tették, hisz az autókból semmi nem hiányzik” – mondta el a december elsejei, sötétedés után történt „akcióról” Kovács. Kérdésünkre, hogy esetleg az ünnep hatására megnövekedett nemzeti öntudat vezérelte volna az elkövetőket, a pórul járt tanár, aki egyben önkormányzati képviselő is a Brassó melletti városkában, úgy vélte, a december elsejei rendezvényeknek sok közük nem lehetett a történtekhez. „A román nemzeti ünnepnek itt semmiféle magyarellenes jellege nem volt. Négyfaluban amúgy sincsenek komolyabb etnikai gondok, ráadásul a helyi tanácsosi testületben is normális légkör uralkodik” – fejtette ki.
Miután mondvacsinált okok miatt menesztették a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemről, az informatikus és egyben adjunktus 2007-ben költözött haza a magyarok által ma már mindössze 21 százalékban lakott Négyfaluba. A gondok 2012. szeptember 28-án, a Szent Mihály Napokon kezdődtek. Az ünnepély alkalmából szervezett bálból tartva haza Kovács Lehel István a konyhaablakot találta betörve. „Úgy verték be, hogy a dobott kő átrepült a konyhán, az edényborogatón kötött ki, pár tányért is összetörve” – mondta. Szerencsére sem a felesége, sem a három kiskorú gyereke nem tartózkodott a lakásban. A második felvonásra alig néhány hónap múlva, 2013. február 13-án került sor. „Azon a téli reggelen egy trikolórral átkötött, ürülékkel megtöltött zacskót találtam a kapunkra akasztva. Az üzenet egyértelmű volt” – fogalmazott.
A Sapientia jelenlegi és a Babeş-Bolyai korábbi tanára az évek során többször is kiállt a magyarság nyelvi jogaiért, ami a nacionalista kollégái nemtetszését váltotta ki. Nyolc évvel ezelőtt a BBTE akkori rektora javaslatot tett Hantz Péternek és Kovács Lehel Istvánnak az oktatói testületből való kizárására, amit az egyetem szenátusa tisztázatlan körülmények között később el is fogadott.
A két fiatal magyar adjunktus azzal váltotta ki a román többségű vezetőség haragját, hogy a kolozsvári egyetem több épületében a román mellé magyar nyelvű táblákat helyezett el. Bár Kovács Lehel személyesen nem vett részt a feliratok kiragasztásában, az intézmény vezetőinek értelmezésében az akció előkészítésében játszott szerepe miatt sújtották a szankcióval. Tavaly a Brassóban megjelent helytelen turisztikai információs táblákra hívta fel a figyelmet. Szintén a közelmúltban Kovács Lehel István a négyfalui falurészek történelmi megnevezésének a négynyelvű kiírását szorgalmazta.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

2014. december 9.
Megfélemlítési akciók a magyar nyelvért harcoló tanár ellen
Az anyanyelvhasználat jogáért küzdő Kovács Lehel István, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem adjunktusa ellen irányuló megfélemlítési akciókról közölt cikket keddi számában a Krónika című erdélyi magyar napilap.
A Brassó megyei Négyfaluban (Sacele) lakó informatikatanár, helyi önkormányzati képviselő a nyelvi jogok elismertetéséért vívott harca által vált ismertté az erdélyi magyar közéletben.
A Krónika közlése szerint a román nemzeti ünnep estéjén, december elsején Kovács Lehel István két gépkocsijának szélvédőjét törték be ismeretlen tettesek. A gépkocsik a háza előtt álltak. Más kocsikban nem tettek kárt az elkövetők, a betört ablakú gépkocsikból pedig semmilyen értéket nem vittek magukkal.
A mostani immár a harmadik olyan vandál cselekedet, amelynek a tanár és családja esik áldozatául. 2012 szeptemberében a helyi magyar közösség Szent Mihály napi bálja idején lakása ablakát dobták be kővel, 2013 februárjában pedig román nemzeti szalaggal átkötött, ürüléket tartalmazó zacskót akasztottak a kapujára.
A Sapientia marosvásárhelyi és csíkszeredai karán is oktató egyetemi adjunktus a Krónikának elmondta, hogy nincsenek haragosai a 21 százalékban magyarok által lakott kisvárosban, ahol meglátása szerint nincsenek komolyabb etnikai feszültségek, és a helyi önkormányzati testületben is normális légkör uralkodik.
Kovács Lehel István az állami magyar egyetem visszaállításáért küzdő Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnökeként vált ismertté. Nyolc évvel ezelőtt azt követően bocsátották el Hantz Péter adjunktussal együtt a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemről, hogy a Bolyai Kezdeményező Bizottság látványos akciókat szervezett a magyar nyelvű feliratozás meghonosításáért az egyetemen. Tavaly a Brassóban megjelent többnyelvű, de helytelenül megfogalmazott turisztikai információs táblákra hívta fel a figyelmet, a közelmúltban pedig a négyfalusi falurészek történelmi megnevezésének négynyelvű kiírását szorgalmazta.
[MTI]
maszol.ro
itthon.ma

2015. június 1.
Megjelent az Erdélyi Gyopár idei harmadik lapszáma
Nincs új a nap alatt! – szokás mondani. Ezt cáfolja meg az Erdélyi Gyopár legfrissebb számának tartalma. A kiadvány nem fukarkodik a szóval, így szóba hozza, hogy új elnök van immár az Erdélyi Kárpát-Egyesület élén Kovács Lehel István személyében. Megválasztásának körülményeit sem titkolja el, részletes beszámolót olvashatunk a tusnádfürdői közgyűlésről.
Szóba kerül az is a lapban, hogy hány helyre jártak túrázni, miket valósítottak meg az EKE-tagok. Az osztályok hírei és beszámolói dokumentumként is szolgálnak majd egyszer a következő generációnak. És követhető lehet az a kezdeményezés is, amely egy gyergyói ekés ötletéből vált valóra: a Böjte Csaba napközi otthonába járó gyerekeknek kirándulást szervezni. Az EKE-Vár erre is alkalmas, közel van hozzá a Székelykő, a Tordai-hasadék, az élmény pedig felnőttkorig is kitarthat.
Szintén szóba öntötték a szervezők az EKE Vándortábor újabb túráit, a legfontosabb tudnivalókat azok számára, akik a magyar turistaság legnagyobb eseményén együtt kívánnak lenni a természetben. De maradt mondandó a védett övezetekről is, ez a sorozat most a Pietrele Doamnei-Rarău Természetvédelmi Terület bemutatásával folytatódik. A múltba is érdemes visszatekinteni – állítják azok, akik az 1892-ben megszületett folyóirat utódját ma szerkesztik. Így olvasható a lapban egy 135 évvel ezelőtti kirándulás a Rozsályra, Heppes Miklós ismertetése, valamint a kártyás és turista között is fellelhetők ősöreg összefüggések.
A Borvizeink, gyógyvizeink sorozatból érdemes elolvasni A tusnádi Nádasfürdő című írást, melyben a szerző, Jánosi Csaba olyan értéket mutat be, amely a Vándortáborban közelről is megtekinthető lesz. Elmélet és gyakorlat találkozik itt, akárcsak a gyógynövényrovatban, amelyben Macalik Ernő tesz javaslatot egészségünk jobbítására. És ha az Erdélyi Gyopár-ajánló elején azt is írtuk, hogy nincs új a nap alatt, reméljük, sikerült ezt megcáfolnunk. Sőt, ennél is továbbmegyünk: aki a friss kiadványt fellapozza, még arról is meggyőződhet, hogy van újdonság a csillagok között. Látnivaló éjjel-nappal – ez a természetszerető ajándéka.
Az Erdélyi Kárpát-Egyesület kéthavonta megjelenő, természetjárás, honismeret, környezetvédelem témaköröket felölelő kiadványát keresse az EKE-osztályoknál vagy az elofizetes@eke.ma e-mail címen.

2015. augusztus 4.
Túrák erdélyi tájakon
Összesen 1245 személy vett részt a Kárpát-medence legnagyobb turistatalálkozójának számító EKE-vándortáborban a múlt hétvégén. AZ Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) tusnádfürdői bázisú táborát ezúttal a csíkszéki EKE-osztály szervezte, öszszesen 105-en vállaltak részt a táborszervezésben.
A táborlakók között 754 olyan személy is volt, aki nem az EKE tagja. A Magyarországi Kárpát-Egyesület tagjai közül hatvanan jöttek el a táborba. Az EKE osztályai közül a legtöbben, hatvanan a gyergyói szervezetet képviselték, őket követték a háromszékiek 33 résztvevővel.
Négy hónapos kislány is táborozott
Egy négyfős család egyenesen Angliából érkezett a túrázással, sátorozással egybekötött táborba, ők voltak a legtávolabbról érkezett résztvevők. A legidősebb táborlakó hölgy nagyváradi, és 1929-ben született, a legkorosabb férfi pedig sepsiszentgyörgyi, 1931-es születésű. A legifjabb legényke a csíkszeredai, 6 hónapos András Ádám, a legkisebb kislány pedig a kolozsvári, négy hónapos Böjthe Zsuzsanna volt. A legnépesebb család nevét is lejegyezték: Mandelék tizenegyen táboroztak a csíkszéki EKE-t képviselve.
A három napra kínált túralehetőségekből egy nap alatt legtöbben az Olti Kálmán által vezetett Szent Anna-tóhoz és a Mohos-tőzegláphoz vezető gyalogtúrát választották, itt első nap 126 résztvevő volt. A legnépszerűbb túra a Jánosi Csaba által vezetett borvíztúra volt, mely a három túranapon összesen 303 résztvevőt számlált. Igyekezni kellett a túrákra való bejelentkezéssel, hisz volt, ahol már délben beteltek a következő napra a helyek. Ilyen volt a Bucsecs-hegységbe induló magashegyi sziklatúra és az Úz völgyét felkereső buszos-gyalogos honismereti túra.
A vándortábor szokás szerint az EKE nyári küldöttgyűlésének is helyet adott. Kovács Lehel István országos EKE-elnök itt jelentette be, hogy az elnökség előterjesztésére, a közgyűlés egyöntetű jóváhagyásával, az Erdélyi Kárpát-Egyesület országos vezetősége országos tiszteletbeli elnök címmel tüntette ki Dezső Lászlót. A kitüntetett nemzetközileg elismert természetfotós, az EKE gyergyói osztályának tagja, 2008 és 2014 között ő volt az országos elnök. Nevéhez kötődik az EKE új alapszabályának kidolgozása, a várfalvi EKE-vár (közösségi ház) létrejötte, az egyesület 120 évét rögzítő kiadvány, az Erdélyi Gyopár folyóirat minőségének javítása. „Járjuk továbbra is együtt a kitaposott ösvényeket, a természetben és az Erdélyi Kárpát-Egyesület mindennapi életében egyaránt” – olvasható a díszoklevélen.
Készül Erdély nagy túrakönyve
Jövőre lesz 125 éves az Erdélyi Kárpát-Egyesület, és ugyancsak jövőre lesz 25 éve annak, hogy a rendszerváltás után újra életre keltették az egyesületet. A vándortábort augusztus 2–7. között Borszéken szervezi meg a gyergyói EKE-csapat. A jövő évi kerek évforduló megünneplésére könyvkiadással készül az EKE: készül Erdély nagy turistakönyve, amelyben Erdély minden szegletében ajánlanak túralehetőségeket az ekések. Minden osztály tíz-tíz túrát küld be a kiadványszerkesztőknek, fényképekkel, hogy az Erdélyt járók kedvükre válogathassanak majd a számos lehetőség közül úgy, hogy biztos irányadóval kezükben indulnak barangolni.
Balázs Katalin

2015. december 10.
Honismereti fotóalbumok a hazai Kárpát-koszorúról
Negyedszázat is meghaladta azoknak az Erdélyt bemutató színes és igényes kiállítású fotóalbumoknak a száma, amelyeket a Veszprém testvérvárosunkban működő PéterPál Könyvkiadó jelentetett meg a rendszerváltás óta eltelt negyedszázad alatt. Nincs olyan tája Erdélynek, ahol meg ne fordult volna a Tamási Áron- és Gizella-díjas szerzőpáros, a Magyar Örökség Díjas fotóművész Váradi Péter Pál és életpárja, Lőwey Lilla, aki a ragyogóan szép fényképfelvételeket hitelesen dokumentált és veretesen ványolt szövegekkel tette és teszi még mindig halhatatlanná. Mindketten kötődnek Erdély földjéhez, a férj bölcsőjét Nagyváradon, Lilla asszonyét Szovátán ringatták. Megszólal a szerkesztő
„Tavaly az erdélyi Alpokról, a sokak számára talán kevésbé ismert Déli-Kárpátokról készítettünk két albumot – nyilatkozta lapunk kérdésére Váradi Péter Pál –, ebben az évben pedig kiadtuk a Keleti-Kárpátok első vonulata, a Kárpát-kanyar albumát. Nem telt el évszak, hogy Erdély egy-egy ragyogóan szép vidékét meg ne örökítettük volna. Ez a hármas sorozat azonban sokkal több fotóalbumnál, a mi históriás szövegünk teszi súlyosabbá. Tudtuk, hogy szórványvidéken járunk, hogy mit kell lencsevégre kapni, miről kell nejemnek igazul és hitelesen dokumentálódnia. A Kárpátok Koronája – Keleti-Kárpátok 1. talán még az előzőknél is értékesebb életteret örökít meg, hiszen szívében fekszik a ragyogóan szép környezetben tündöklő Brassó, a soknemzetiségű város, Dél-Erdély gyöngyszeme. Bonckésünk alá vettük a hét- és tízfalusi csángó falvakat, a történelmi Háromszékhez, a mai Kovászna megyéhez tartozó Bodza-vidéket, de ezen túlmenően sokak számára meglepő, hogy átléptük a Kárpátok vízválasztóját azzal a céllal, hogy bemutathassuk a Kárpát-kanyar havasalföldi peremén elterülő egykori székely megyét, a legendás Luana földjét, amelyet a mai Prahova és Buzău megye hegy- és domblábi övezetei öleltek közre. Mintegy hatszáz évig éltek e tájon őseink, ragaszkodva a földhöz, melyre rendeltettek, melyet szülőföldjükként védelmeztek. Nem tudták túlélni a történelem viharait, s az erős beolvasztó politika következtében felmorzsolódtak a súlyos évszázadok alatt. Az örökséget, melyet utódaikra hagytak, nem sikerült megóvni, a megtartó erő gyengének bizonyult.”
Székely megye Havasalföld peremén
Sokunk számára jobbára ismeretlen a szóban forgó egykori megye históriája, pedig tájait-vidékeit bejárta, ismertette Gazda László (1933–2007) sepsiszentgyörgyi földrajz-geológia szakos tanár, néprajzkutató, közíró. Számos idevágó adatát, összegyűjtött emlékeit külön kiadványban jelentette meg (Székely megye a Havasalföldön, a Székelyföld déli meghosszabbítása, Sepsiszentgyörgy, 2007). Az egykori Saaka (Secuieni) – Székely nevű megye annak a korábbi kun-katolikus püspökségnek a területén feküdt, amelyről Középajta neves tudós papja, Benkő József külön tanulmányt írt (Bécs, 1781). A szerzők közlik az egykori megye címerét (képünk), amely Săcuieni néven látható Cantacuzino gróf egykori térképén is.
Szerintük a szóban forgó közigazgatási egység 1845-ben szűnt meg hivatalosan, „területén három új megyét alakítottak ki: Prahova (81 magyar településsel és földrajzi névvel), Bodza (77 magyar település és földrajzi név), valamint Ialomiţa. A Secuieni-nek nevezett Székely megye Havasalföld legjelentősebb gyümölcs- és szőlőtermő területe volt. (Címerképe a szőlő, s ez a szimbólum a két szomszédos megye címereiben meg is maradt).” Részletesen taglalják, miként terjedt ki az egykori magyar királyság a Kárpátokon túli havasi területekre a 11. században, s miként folytatta a terjeszkedést a Német Lovagrend. 1227-ben Milkó városában II. Endre magyar király és Róbert esztergomi püspök megalapította a milkói püspökséget a tatárok elől menekülő kun törzsek számára. Az új püspökség a barcasági Német Lovagrendnek is püspöksége lett. Milkó városát – írják – az 1241-es tatárjárás elpusztította. „A mohácsi csatavesztés után Magyarország megszűnt nagyhatalom lenni, s a Kárpátokon kívül rekedt magyarság védelem nélkül maradt. Havasalföldön a katolikus vallási élet korlátozódott, melynek következménye a korai évszázadokban való elrománosodás volt.” Számtalan fényképfelvételt közölnek az egykori székely eredetű településekről (Măneciu-Ungureni, Unguriu, Vălenii de Munte, amely 1431-ben Székelyvására névalakban jelent meg, tovabbá Posești-Ungureni és Calvin.) A 2011-es népszámláláskor Buzău megyében még 81-en vallották magukat magyar nemzetiségűnek. Az ócirill betűkkel ékített terméskőből faragott kereszteken gyakran kapták lencsevégre a székely faragók által kedvelt naprozettát, a székely faragóhagyományt utánzó díszes nagykapukat, a régi századokban szakrális célokra homokkő-sziklákba vájt barlangtemplomokat, amelyek Ilie Mandricel buzăui kutató szerint a „barbár hunok” idejéből származnak, s tele vannak eddig meg nem fejtett bekarcolásokkal, írásjelekkel. Mindezek friss, 2014 végén és ebben az esztendőben készült fényképfelvételekről tekintenek az olvasóra.
A hogyan tovább
„Folytatjuk, már dolgozunk is a Keleti- Kárpátok 2. albumon – meséli Váradi Péter Pál. – Bodola és Keresztvár térségétől indulunk bemutatni a Háromszéki-havasokat egészen a nagy Szamos völgyéig, úgy, hogy még megmaradjon számunkra hely ölelkezni azzal a Kárpát-szakasszal, amely innen Románia északkeleti határvonaláig tart.”
A veszprémi albumokat forgatva arról sem szabad megfeledkezni, hogy azok hiteles és magyar helynevezéktan szerint szerkesztett térképei nélkülözhetetlenek számunkra, miként a sok szép vers és versidézet is, ugyanis a Kárpát-kanyart bemutató albumból sem zárták ki a szerzők a Brassót és Barcaságot ízig-vérig szerető költőt, Áprily Lajost.
A PéterPál Könyvkiadó kötetei felbecsülhetetlen értékeket mentettek-mentenek meg számunkra, az egyszerű olvasó, az egyes vidékek után érdeklődők, de a tájimádó gyalogosok, az autós turizmus kedvelői, nemkülönben a régész-történész társadalom számára is, mert valljuk be, mikor volt és mennyit tartott az az időszak, amikor a kristálytiszta igazságot kereső régészeink-történészeink megélhetőségük biztosítása mellett korlátlanul belemerítkezhettek múltunk, őstörténetünk, a székelység eredetének s történetének kutatásába?! Miként a legújabb album előszavát író dr. Kovács Lehel István egyetemi oktató jegyzi, „a honismereti fotóalbumok a fényképek erejével állítanak emléket, mementóként őrzik meg e táj jelenlegi állapotát az eljövendőknek”.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. január 22.
Bácsfalusi találkozások
Brassó–Derestye felől a balra kanyarodó út Bácsfalut érinti elsőként. Első települése Négyfalunak és egyike Hétfalunak. Mondhatni történelmi. A Nagykőhavas lábánál fekvő település környezete festői, a legkiválóbb turisztikai csemegéket kínálja, ugródeszka a Kárpát-kanyar tájai felé. Lépten-nyomon közös múltunkra emlékeztet, a csángó élettér felbecsülhetetlen értékeit kínálja.
Az itt-ott anyanyelvünkön olvasható feliratok, egy emléktábla, az evangélikus-lutheránus magyar templom előtti újabb emlékmű tudatja, jó helyen járunk. Mondják, közösségi háza is van Bácsfalunak, és nem is akármilyen.
Barcsa István evangélikus lelkész szeretettel fogad, friss és új nyomtatott kiadványokkal ajándékoz meg: időt is spóroltunk, falubemutatónkhoz is forrásanyagot kaptunk. Kovács Lehel István helytörténész, Négyfalu egyik legtermékenyebb tollforgatója egy 2013-ban kiadott kötetében megkísérli azt is elmondani, hogy ez a falu – melyet képtelenek voltunk elhatárolni a szomszédos Türköstől és a főút mentén sorakozó Csernátfalutól – talán a legtöbb értelmiségit adta a környék magyarságának, akik közül mi csak a jelesebbekből válogatunk.
Bálint András csángó tanító és krónikás, aki Sepsiszentgyörgyön kezdte a tanítóképzőt, s volt úgy, hogy gyalog bandukolt Bácsfaluig egy karácsonyi vakációban, ismert számunkra. Részese volt a hétfalusi néprajzi múzeum létrehozásának, és arról álmodozott, hogy Zajzoni Rab István csángó költőnek szobrot állítson szülőföldje. E sorok írójának legmegbízhatóbbnak Bálint András azon falutörténetei bizonyultak, amelyeket a két világháború között közölt a Csángó Naptárakban! Felkerestük Bácsfalu jeles papja, Borcsa Mihály síremlékét a falu temetőjében. Érdemei vitathatatlanok. Mint a negyvennyolcas események résztvevőjének, menekülnie kellett földink, a papolci Kiss Sándor ezredessel való kapcsolatai miatt. Bácsfalu kiemelkedő művészek fészke is volt.
Itt ringatták bölcsőjét a nagy csángó szobrász Istók Jánosnak (1873–1972), aki a hosszúfalusi fafaragó-iskolából indult Münchenbe, Budapesten Köllő Miklós műhelyében, majd Stróbl Alajos mesteriskolájában alkotott. Beke György vele folytatott beszélgetéséről írt máig emlékezetesen az immár megsárgult lapú Csángó krónikájában, jómagam, ha tehetem, a budai Bem-rakparton hajtok fejet nagy műve, Bem tábornok monumentális szobra előtt. Sejtheti az olvasó, hogy nem cél, de lehetetlen is szólni azokról az ötvenhatos jeles személyiségekről, akik sok-sok szállal kapcsolódtak ehhez a településhez, akikről Kovács Lehel István írta 56 bácsfalusi című könyvét (2013). Nem tudtam eddig, de most tudom, hogy Bácsfalu szülötte volt Nagy Béla (1929–2010) kutató és jeles pedagógus, EKE-barát és túraszervező. Mint fika, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium kisdiákja, ismertem, emlékszem most is a nagy diákra, aki előtt köszönéskor meg kellett hajolni és Nagy úrnak szólítani!
Kifogyhatatlan helybeli forrás A bácsfalusi evangélikus egyházközség története című monográfia (2011). Társszerzői között az eklézsia lelkésze mellett ott látni Hochbauer Gyula helytörténészt, Kovács Lehet Istvánt, az egykori szentgyörgyi politikus Rab Istvánt, Rab Sándort, a Székely Mikó Kollégium fungens történelemtanárát, jeles előadót, nemkülönben a tollat egyre gyakrabban, veretes módon és mesterien forgató Veress Emese Gyöngyvér néprajzi szakírót, közírót.
Hétfalusi idegenvezetőm, kalauzom Szecseleváros kiváló ismerője, a jeles gyógyszerész, a református hitben élő Fodor Levente. Éreztük: legalább annyira szereti Négyfalut, akárcsak őseinek faluját, a háromszéki Sepsimagyaróst. Fodor Levente falujának is több kiváló szülötte volt, többek között Kóréh Ferenc, az Amerika Hangja rádióállomás jeles szerkesztője, a sepsiszentgyörgyi Székely Nép napilap (1940–1944), lapunk elődje főszerkesztője. Fodor Leventével kutattuk-fotóztuk torony magasában Bácsfalu régi harangját, amely akkor is szólt, amikor a majdani szobrász Istók Jánost keresztelték: Ezen harang csináltatta Istók István curator és öreg falnagy párj. Barthalmi Katával a maga költségén. Anno 1836 die nov. Bartha Márton idejében. Jó volt látni, miként dacol az idővel az a magyar nyelvű porladó emléktábla is, amelyet a helybeliek állítottak az egykori magyar kultuszminiszter, Báró Eötvös József 1869-béli bácsfalusi látogatásának emlékére.
A szent szabadság oltalmában
A XIX. század történelmének legmozgalmasabb időszaka és legdicsőbb eseménye kétségtelen a Barcaságon is zajló 1848/49-es forradalom és szabadságharc. A bácsfalusi csángó-magyarok követei is ott voltak az agyagfalvi székely nemzetgyűlésen, és kinyilatkoztatták a többi csángó falvak követeivel egyetemben, hogy „mint magyar ajkúak, a székely nemzet honvédelmi rendelkezései alá ajánlják magukat, s a nemzet törvényes akaratát egyesített erővel támogatják!” Ez az egyetlen mondatba foglalt kijelentés is bizton elegendő ahhoz, hogy testvéreinkként emlegessük és fogadjuk a hét- és tízfalusi csángókat, tegyük ezt annak érdekében, hogy minél jelentéktelenebbé alacsonyodjék az a közigazgatási megyehatár, amely elválaszt tőlük, de amely nem lehet választóvonala közös anyanyelvünknek, mert fölötte szabadon szárnyalnak népdalaink, zenei anyanyelvünk kincsei.
Az agyagfalvi gyűlésen hétfalusi nemzetőri század alakult, de mégis véres bosszút szenvedett el a harcok színteréhez közel eső Bácsfalu népe, ugyanis 1848. december 23-án, karácsony szombatján 17 bácsfalusit lelőttek, másoknak kövön levágta nyakát az osztrák elnyomókkal tartó és felbujtott román népfelkelők serege. A 17 vértanú a bácsfalusi evangélikus templom mögött közös sírban pihen. Ezt az eseményt nevezik és emlegetik véres karácsonyként még ma is a helybeliek. Sok időnek kellett eltelnie, míg alkalom adódott, hogy a gyülekezet 2003-ban emlékjelet állíthasson az áldozatoknak. A hősök nevét őrző emléktábla és az emlékmű ott áll a templomkert főútra néző előterében.
Hétfalu szabadságharcának dicső eseményei a többi településre is kiterjedtek. Nem maradtak adósok a harcok és megtorlások dokumentált leírásával a kortárs tollforgatók – Borcsa Mihály, Orbán Balázs, Koós Ferenc –, de a jelenlegi történészek, helytörténészek, közírók – Nagy János, Hochbauer Gyula, Kovács Lehel István és mások – sem, mert semmivel sem voltak veszélytelenebbek, életet és önfeláldozást követelőbbek az itt lezajlott harcok, mint a szépmezői, az illyefalvi vagy a többi háromszéki véres ütközet. A négyfalusi csángók hősiességére is emlékezteti a fiatal nemzedéket a Bácsfaluhoz közel eső Tömösi-emlékmű, a bácsfalusi emléktábla és a Csernátfalu központjában emelt későbbi Csángó-szobor, amelyet utóbb Hosszúfaluba költöztettek, s amelynek kálváriájáról majd ott emlékezünk meg.
A falujárónak nyitott szemmel kell barangolnia. Látnia kell, hogy takarosak-rendezettek a négyfalusi porták. Gondozottak a templomok, papi lakások és a temetők is. Kedves, vendégszerető a csángó ember, jobb sorsot és kisebbségként mindenképpen több megbecsülést érdemel.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék. Erdély.ma

2016. február 3.
„Türkös nem falu...”
Hétfalusi barátaimtól hallottam, hogy ez a kijelentés nem falucsúfoló. Vicces beugratóféle, ugyanis Türkös Négyfalu részeként azért nem falu, mert nevében nincs benne a falu szó, miként Bácsfalunak, Csernátfalunak, avagy Hosszúfalunak. Jó, jó, de mégis falu – folytatták, mert Négyfalu része! De városrészként is lehet emlegetni, mert Négyfalu város, s annak Türkös is része! A négy falu teljesen összeépült a századok során, s ha valaki nem találja meg a városrészeket jelölő eligazító táblákat, úgy jár, mint mi: eltéved.
A régi Türkös és Kossuth-emléke
Türkös története Négyfalu históriájának része, melyről sorozatunk bevezetőjében szóltunk. Magyar evangélikus egyháza fiatalabb a többinél, egy ideig Csernátfalu anyaegyházához tartozott, de a reformáció tanai Johannes Honterus kemény kezű intézkedései nyomán gyökeret vertek itt is. Később Türkös is önállósult, ezzel magyarázható, hogy 1885-ben épült temploma nem hasonlít a szomszédokéhoz. Miután Négyfalu kivált a szász egyház hegemóniája alól (1886), első lelkésze, Deák Sándor – földink, a Torja részeként ismert Karatna szülötte – 48 évig folytatta szolgáló paplaképítő áldásos tevékenységét. Evangélikus templomának egyedi neogótikus oltára a neves hosszúfalusi faragóiskola híres tanára, Kupcsay János tervei szerint készült. A papi lakot történelmi emlékhelynek is nevezhetnénk, mert kertjében virágoztak azok a rózsák, melyeknek megszárított sziromleveleivel kitömték az evangélikus vallású Kossuth Lajos halotti párnáját. Szemfedelét is hétfalusi csángó asszonyok hímezték a Csángók Nagyasszonyaként emlegetett Sipos Jánosné Bereczki Anna vezetésével. Nevét emléktábla őrzi a bácsfalusi temetőben. Türkösön a katolikus restauráció idején újra gyökeret vert a „régi vallás”, és a Bara-dombra Mária Terézia engedélyével 1754-ben katolikus fatemplomot építettek. Ennek helyén áll a sorozatos alakítások eredményeként épült mai plébániatemplom (képünk), védőszentje Szent Mihály. Udvarán működik a közösségi élet másik központja, a Márton Áron Ifjúsági Ház. Létrehozója szintén földink, a tragikus hirtelenséggel elhalt T. Gajdó Zoltán mikós diák, négyfalusi-türkösi plébános, pápai káplán, aki Kézdisárfalva–Szászfalu közös templomának cintermében alussza örök álmát. Utódja, T. András József plébános – aki 2006 óta pásztorolja a plébánia híveit – elmondta, hogy beleszámolva a hosszúfalusi Apor Vilmos filiális templom köré csoportosuló közösséget is, híveinek lélekszáma nyolcszáz körül ingadozik.
Élő közösség
Rácsodálkoztam, mennyire gazdag Hétfalu, s így Türkös históriás kínálata, s hogy mennyire állnak helyt hitükben és ragaszkodnak identitásukhoz hétfalusi csángó testvéreink. Id. Domokos Jenőt, aki negyedszázadig volt Türkös evangélikus lelkipásztora, személyesen is ismertem. A parókia kapujában utódja, az új lelkész, Kóródi Levente szeretettel fogadott, kalauzként pedig Kovács Lehel István Hétfalu kitartó és hűséges krónikása szegődött mellém, segített válogatni a gazdag helytörténeti érdekességek között. A település azonban más értékekkel-meglepetésekkel is várt. A főút melletti evangélikus templom cintermében három kőoszlopot állíttattak 2004-ben az 1848-as szabadságharc és a két világháború hőseinek emlékére. A magyar szabadságharcban és forradalomban huszonegy türkösi evangélikus és katolikus vesztette életét, akik nevét az egyik kőoszlopon örökítették meg. A Türkösön székelő néprajzi múzeum trapéz oromfalas régi épülete 1804-ből való, itt székelt egykoron Brassó Kúriája, Orbán Balázs szerint „a durva hatalmaskodás e bűnfészke”, ahol a hétfalusiak dézsmáit hajtották be a Cenk alatti város hatalmasai. Ebben az épületben rendezték be 1964-ben Négyfalu néprajzi múzeumát, amelynek – bár tulajdonukban volt Kiss Béla és Bálint András gyűjtéséből származó eredeti csángó néprajzi anyag – 1990-ig sok köze nem volt a hétfalusi csángókhoz. A rendszerváltás után változott a helyzet. Senki nem várta el, hogy kimondottan Csángó Múzeum legyen a neve, témaköre, hiszen Négyfaluban élnek román ajkúak is. Most mind a két etnikum emlékeit, életét-múltját tükrözi az intézmény. Magyar nyelvű kiadványt is kínáltak látogatásunk idején, bántó volt azonban, hogy a tárlatvezető nem ismerte a magyar nyelvet.
A csángó-székely zászlóalj születése
Türkös biztosított helyet a Kúria melletti telken a 126-os, csángókból és székelyekből álló zászlóalj megszervezésére – derül ki Kelemen György (1833–1916) negyvennyolcas csángó honvéd visszaemlékezéséből (A Barcaság 1848–1849-ben. Szecseleváros, 1998). A zászlóalj őrnagya földink, a sepsiszentkirályi Vida Dániel volt, akit Bem nevezett ki. Vida a kézdivásárhelyi katonai nevelde végzettje, a háromszéki határőrezred hadnagya, Kézdivásárhely térparancsnoka volt. Tetteinek méltó elismeréseként a fogarasi harcok hőseként emlegetjük. Márkos Ervin kőhalmi unitárius lelkész egy 1907-ben Fogarason keltezett emlékfüzetre hívta fel figyelmünket, amely Vodráska Vencel fogarasi főgimnáziumi tanárnak azt az emlékbeszédét tartalmazta, melyet a Honvéd Alap javára rendezett fogarasi ünnepségen mondott 1905-ben. Ekkor ugyanis gyűjtést indítottak egy negyvennyolcas emlékmű felállítására, melyen méltó helyet foglalt volna el Vida neve is. Az emlékműből vagy nem lett semmi, vagy elsöpörte a történelem. Az emlékbeszédből idézzük Vida hősiességének egy momentumát, amely jobbára ismeretlen a hétfalusiak számára. „Bem rendeletet küldött, hogy a Fogarason állomásozó zászlóalj két százada siessen a Törcsvári-szoros védelmére (...), a visszamaradt 600 ember két ágyúval és egy század Kossuth-huszárral fedezze a fogarasi várat, valamint az Olt völgyétől Vledényig igyekezzék az ellenséget feltartóztatni... Engelhardt cári tábornok Mundra mellett homlokzatba támadta az Olt bal partján a Vida őrnagy vezette magyar haderőt. Végtelen volt a két megütközött had között az aránytalanság. Engelhardt 20 ágyújával és 12 ezer emberével szemben csak 600 honvéd és két ágyú képezte a magyar haderőt... Vida látván az ellene fellépő haderő nagyságát (...), reggelfelé megkezdte csatarendben a visszavonulást. Az ulánus csapatok és az oroszok mindenfelől bekerítették a honvédséget... Vida Dániel is, míg csak volt kivel harcolni, addig helyéről nem mozdult (...), átvágva az ellenség sorain, az Olt felé húzódott. Itt azonban 12 kozák állotta útját, kikkel viaskodva három dsidaszúrás után lehanyatlott lováról. A kozákok lovával elnyargaltak, más martalócok, meglátván őrnagyi ruháját, levetkőztették, és addig ütötték, vagdalták, míg halottnak hitték. Pénztárcáját ellopták. Eszméletét vesztve, iszonyúan összevagdalva feküdt vérében a hős, mígnem a reggeli hűs levegő eszméletét visszaadva, az Olt partjához vonszolta sebektől vérző testét. Itt találtak rá az ulánusok, ahonnan az őrtanyára, majd a várba szállították...Lüders faggatta a fogarasi várban Vidát: maroknyi népével hogyan mert az ő hadseregével szembeszállni? Vida azt felelte: Kegyelmes uram, mit tartana Ön azon törzstisztjéről, aki a parancsszóra kirendelt harcmezőről gyáván elfut? Az orosz tábornagy helyeslően intett, rendelkezett, hogy gyógyítsák meg, és a kozákok által elrabolt pénzének egy részét is megtérítette. Nem így a bevonuló osztrákok, akik galádul bántak vele. A brassói fellegvárban egy halálkamrába dobták, lázba esett, s ilyen állapotban vitték a nagyszebeni börtönbe.” Itt kimondták rá a halálos ítéletet, melyet nyolcévi várfogságra változtattak. 1853 februárjában szabadult az olmützi börtönből. Keze alatt sok hétfalusi és háromszéki harcolt. Utóbbiak között a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Lajos, a barátosi Mirtse Dénes százados, testvére, a sepsiszentkirályi Vida József, Sükösd János, Újvárosi Ferenc, az albisi Vén Ferenc, a kézdivásárhelyi Szőcs Dani és a hősi halált halt bölöni Tana Benedek. Vida porai a sepsiszentkirályi családi sírboltban nyugszanak. Szülőfalujában, Sepsiszentkirályban és a fogarasi unitárius templom előcsarnokában márványtáblát állíttattak emlékére. Négyfaluban-Türkösben nincs emléke a 126-os csángó-székely zászlóaljnak.
Öröklő utókor
Türkösön kaptuk lencsevégre a Zajzoni Rab István-iskola udvarán a költő mellszobrát, a helybeli Szász-Benedek István alkotását. Magyar iskolák a Kárpát-kanyarban a címe annak a kötetnek, amely 1992-ben jelent meg Hochbauer Gyula szerkesztésében, kútfőjeként a hétfalusi népoktatás történetének. A zajzoni középiskoláról Pap Árpád iskolatörténetéből böngésztünk, majd ismerkedünk a hely híressé vált diákjaival: az egykori királyi táblai ülnökkel, a bácsfalusi Gyerkó Györggyel és Jakab András szobrásszal, Thököly Imre erdélyi evangélikus fejedelem udvari lelkészével, a türkösi Hajdu Istvánnal, a csernátfalusi Pap Sámuellel, Bálint Istvánnal és Bencze Mihállyal. „Amikor Johannes Honterus brassói reformátor 1544-ben meglátogatta Hétfalut, már egyházi iskola működött egy tanítóval. Az ősi skóla Csernátfaluban volt, azon a helyen, ahol a jelenlegi középiskola egyik épülete áll – írja iskolatörténetében Pap Árpád. Az azóta eltelt évszázadok alatt megszakítás nélkül folyt a magyar nyelvű oktatás, mindig léteztek magyar iskolák, általában a templomok mellett, szoros és sikeres együttműködésben a helyi történelmi egyházakkal, így találta meg a barcasági csángó magyarság a túlélés egyetlen lehetséges módját. A kommunizmus évei alatt az akkori hatalom folyamatos nyomást gyakorolt a magyar közösségre, következetes és állandó lépéseket tett a magyar iskolahálózat meggyengítésére. Ennek a diszkrimináló kisebbségi politikának a következményeként 1978-ban megszűnt a négyfalusi magyar elméleti középiskolai tanítás. Az 1989-es romániai események után a helyi magyar közösség újra anyanyelvén akarta taníttatni gyerekeit. Beindulhatott 1990-ben a Négyfalusi Magyar Líceum, majd 1992-től a Zajzoni Rab István Elméleti Középiskola.” Ebben napjainkban magyar óvoda, elemi és líceumi osztályok működnek. Többek között ennek a líceumnak volt diákja Géczi Levente Székelyudvarhelyen élő jogász és Gödri B. Alpár fungens tatrangi lelkipásztor is.
Kisgyörgy Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. április 27.
Csernátfalu, a városközpont (A barcasági csángóföldön)
Ez Négyfalu városközpontja, itt található a polgármesteri hivatal, a városi tanács székhelye. Így volt ez régen is, mert Csernátfalu központjában építették fel a hétfalusi magyarok szabadságharcos áldozataik legszentebb emlékét, amelyet mindenki csángó szobor néven emleget. Csernátfalunak 1427-ben Szent Mihály falva volt a neve, miként az Mátyás király 1460-ban kelt adományleveléből is kitűnik.
Az írott szó
Szent Mihály oltalmában a címe annak a 240 oldalas könyvnek, amelyet 2004-ben adott ki a Hétfalusi Magyar Művelődési Társaság a Hétfalu Könyvek sorozat részeként. Szerzői készséges négyfalusi kalauzaink, Hochbauer Gyula és Kovács Lehel István, készült a Csernátfaluban működő Disz Tipo nyomdában. A szerzők összefoglalják a reformáció előtti időszak dokumentált katolikus egyháztörténetét. Ebből tudjuk, hogy 1542 és 1544 között Hétfalu – s így Csernátfalu – magyarsága is áttért az evangélikus-lutheránus vallásra. A Fennvaló gondoskodott arról a lepergett évszázadok során, hogy a barcasági Tízfalunak mindig legyenek krónikásai, helytörténeti írói és történészei, tehetséges tollforgatói, tanítói-tanárai, legújabban a matematikát és informatikát magas szinten művelő értelmiségijei, akik felvállalták s felvállalják ma is a mindennapok történéseinek rögzítését az eljövendő emberöltők számára is. Apáczai Csere Jánost, a lelkész Szeli Józsefet és a nehezen összeszámlálható többi értelmiségit olyan személyek-személyiségek követték, követik, mint dr. Bencze Mihály, Csernátfalu szülöttje, jeles matematikus, tanár és költő, a bukaresti Ady Endre-líceum igazgató-tanára, aki szülőhelyének és csángó népének átfogó képét is adta a Jászvásárban 2013-ban megjelent Visszapillantó tükör című vaskos kötetében. A brassói Fulgur Kiadó alapítójaként gondozta Kalabér László földink Kézdimartonfalvától Új-Zélandig a madarak nyomában című könyvét (1997). Bencze Mihályt – aki két éve a Brassói Lapok havi mellékleteként megjelenő Bukaresti Magyar Élet szerkesztője – csak telefonon tudtuk elérni Zilahon, ahol egy országos matematikai vetélkedő zsűrijében áldozta amúgy is szűköcske szabadidejét. A melléklet háromszékiek számára elsősorban a bukaresti magyarság múltjáról, de jelenéről is szóló tudósítások-írások nélkülözhetetlen forrása. Köztudott, hogy csángó testvéreink régen s odaszakadt rokonaik révén most is erősebb szálakkal kötődtek, kötődnek Bukaresthez, mint mi. Bár Hosszúfaluban található családi háza, e sorba tartozik Hochbauer Gyula magyartanár, helytörténész, közíró is, aki Kommandón kezdte pályafutását, s egyike Hétfalu kiváló ismerőinek. Miként ővele, találkoztunk Kovács Lehel István informatikus egyetemi adjunktussal, helytörténész-szerkesztővel is, mindketten önálló, olykor külön kiadványokban rögzítették, rögzítik Hétfalu hely- és kortárstörténetét (Magyar iskolák a Kárpát-kanyarban, Hétfalusi csángó tájszógyűjtemény, A hosszúfalusi faragászati iskola története Sipos-Gaudi Enikővel stb.). Nevükhöz kötődik többek között a Hétfalusi Magyar Művelődési Társaság működése, a Hétfalu független művelődési és helytörténeti havilap szerkesztése és kiadása.
Ahol Hunyadi János is megfordult
Tiszteletes Török László csernátfalusi evangélikus lelkész vendégeként még mindig a hely múltja felől érdeklődtünk. Készséggel állt rendelkezésünkre. Elmondta, hogy valóban Csernátfaluban volt a Szent Mihály eklézsia központja, amely a maga idejében a hét csángó település egyetlen istentiszteleti helye volt. Múltja visszanyúlik a Szent István által kiadott „minden tíz falunak egy templom” rendeletig. Ennek az egyházközségnek Hunyadi János akkori kormányzó 1442-ben egy díszes, aranyozott ezüstből készült áldozókelyhet adományozott a hétfalusi csángók a törökök elleni harcban tanúsított hősiessége elismeréseként. A brassói ötvösség e remekművét egyházközségünk őrzi – jegyezte meg. A ma álló templom szentélye XVI. századi építmény, a hagyomány szerint a második templom maradványa. Ehhez építették hozzá 1779-ben a jelenlegi templomhajót. Mostani formáját azonban csak 1895-ben nyerte el. Csernátfalu magyarságának lelki gondozását mind máig huszonegy lelkész végezte. A sepsiszentkirályi származású Kiss Árpád – egykori mikós diák –, unokája, dr. Kiss Béla és hitvese, Kiss Béláné Füzessy Irén hárman együttvéve 99 éven keresztül vezették a gyülekezetet és folytatták magas szinten a népművelést. Török tiszteletes ezt a lelkészöltőt követte-folytatta egyparókiás papként. Féléves barcaújfalusi esperesi segédlelkészi szolgálat után foglalta el a csernátfalusi parókiát 1985-ben. Munkája mellett felette hasznos szolgálatként vállalta a két világháború között is megjelenő Csángó Naptárak anyagának összegyűjtését és egy új sorozat számítógépes szerkesztését. A felette hasznos és értékes kiadvány tükre majdnem az egész Hétfalu kortárs történéseinek.
Volt egyszer egy csángó szobor
Nem kerülhetjük ki ennek a szomorú múltú és emlékezetű obeliszknek a történetét. E témában Nagy János nyugalmazott történelemtanárt kerestük meg, aki megírta a szoborállítás körülményeit, de késői mentésének is részese volt.
– A XIX. század utolsó negyedében vetődött fel a gondolat – mondta –, hogy Hétfaluban szobrot állítsanak az 1848–49-es szabadságharc vértanúi emlékére, amikor Brassó parancsára 51 hétfalusit végeztek ki borzasztó kínok között. Így például Szász György 77 éves hosszúfalusi evangélikus lelkészt rátették egy izzó vaskályhára, és addig perzselték, míg kiadta lelkét, sokakat agyonlőttek, másokat leszúrtak, a tatrangi Csere Pétert a Malomárkában fojtották meg. Az emlékobeliszkre a gyűjtési akciót Koós Ferenc királyi tanácsos tanfelügyelő indította, akit több lelkes hétfalusi támogatott. A szobor (így nevezik a hétfalusiak az obeliszket) kivitelezését az apácai Bosin Antal és a brassói Gabrielli Ferenc kőfaragók vállalták. Alapját a csernátfalusi piactéren rakták le 1891 márciusában, és szeptember 27-én leplezték le. 1926 januárjában a helybeli szélsőjobboldali román türelmetlenség a szobrot ledöntötte. A négyfalusiak sokáig szétrombolva hagyták, hogy váljék az ügy a négyfalusi románság szégyenére. A két világháború közötti feszült politikai viszonyok között a szobor felső részét a hosszúfalusi alszegi evangélikus temetőbe szállították. Mivel azt az idő vasfoga kikezdte, az 1970-es évek derekán Kocsis Andrásné kezdeményezésére gyűjtést indítottak az emlékmű kijavítására, amit Elekes Mihály kőfaragó és Sipos Gaudi István végzett el. A márványlapokat az eredeti feliratokkal 1981. november elsején helyeztük fel – fejezte be Nagy János. A temetőben hajtottunk fejet mi is a zöld cserjék övezte obeliszk előtt, itt emlékeznek minden év március 15-én a helybeliek, s papi segédlettel idézik meg a csángó vértanúk hősiességét. A csángó szobor egykori talapzatára helyezte el a helybeli Astra Egyesület 1931. július 23-án a nemzet egyesítéséért 1916–1919-ben hősi halált halt román katonák emlékművét. Hétfalut, de főleg Négyfalut nemcsak ismerni, hanem bemutatni is tudni kell azoknak a messzi földről idejövőknek, akik a ma élő Csángófölddel szeretnének ismerkedni, a festői tájjal, a még megjeleníthető és látható csángó hagyományokkal, az épített örökséggel, népviselettel, népszokással, a jellegzetes borica-tánccal, szedettesekkel, varrottasokkal, tojásfestéssel, élő képzőművészettel. Az elvárások szintjén fogadja az ideérkezőket Simon Attila, a helybeli Renáta panzió tulajdonosa, idegenforgalmi menedzser, idegenvezető.
Kisgyörgy Zoltán
Bencze Mihály: Visszapillantó tükör, 2013 (magánkiadás)

2016. április 28.
Tizenkét új érték került be az Erdélyi Magyar Értéktárba
41 javasolt értékről döntött szerdai ülésén az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság (EMÉB). Ebből 12 került az Erdélyi Magyar Értéktárba, 24 pedig a megyei, területi vagy helyi értéktárakba – számolt be csütörtöki hírlevelében az RMDSZ.
E szerint az Erdélyi Magyar Értéktárt gazdagítja ezentúl a nagybányai művésztelep és festőiskola, a szatmárnémeti Pannónia (Dacia) szálló, a mikházi ferences templom és kolostor, a Nyárádmente népi építészete, Farkas Péter életműve, a medgyesi ferences templom és kolostor, a Vörös szakadék, a Néra völgye az Ördög tavával, az ákosi református templom, a szatmárnémeti püspöki palota és gyűjteménye, Szabédi László életműve, valamint a havadtői régi temető különleges síremlékeivel.
Rendkívül fontos odafigyelnünk kultúránk ápolására és átörökítésére, hiszen csakis addig a pillanatig vagyunk élő közösség, ameddig értékeinket megőrizzük és gyarapítjuk. Kultúránk, örökségünk egyben a magyarságunkat is jelenti, ápolásával pedig identitásunkat is védjük. Nem engedhetjük, hogy az identitástudatunk nyújtotta biztonságérzetünk megrendüljön. Ehhez is hozzájárul az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság munkája, amellyel az erdélyi magyar értékeket védjük” – jelentette ki az ülést követően Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke.
Az EMÉB tavaly novemberben alakult Kolozsváron az RMDSZ kezdeményezésére, működése első hónapjában pedig 84 értéket terjesztettek fel az Erdélyi Magyar Értéktárba, amelyből 25 erdélyi és 58 tájegységi jelentőségűt el is fogadott a Bizottság. A meghatározott érték-kategóriák területei az épített környezet, kulturális örökség, agrár- és élelmiszer-gazdaság, egészséges életmód, ipari és műszaki megoldások, sport, természeti környezet, turizmus és vendéglátás.
Az EMÉB tagjai olyan civil szervezetek képviselői, akik Erdély-szerte az említett szakterületen fejtik ki tevékenységüket. A Transylvania Trust Alapítványt Hegedüs Csilla, az Élő Erdély Egyesületet Boda Szabolcs elnök, az Erdélyi Kárpát-Egyesületet Kovács Lehel István elnök, a Székely Terméket Márton István, a Hargita megyei Vidékfejlesztési Egyesület vezetője, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségét Muhi Sándor, az Erdélyi Magyar Néppártot Nagy József Barna, a Szent László Egyesület elnöke, a Kriza János Néprajzi Társaságot dr. Pozsony Ferenc néprajzkutató akadémikus, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületét Sebestyén Csaba elnök, az Erdélyi Múzeum Egyesületet dr. Sipos Gábor elnök, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületet dr. Szémán Péter elnök, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaságot pedig Dukrét Géza képviselik.

2016. május 23.
125 éves az Erdélyi Kárpát Egyesület
125 évvel ezelőtt, 1891. május 11-én alakult meg az Erdélyi Kárpát Egyesület, melynek taglétszáma már az alakuló közgyűléskor 300 körül volt. Az egyesület az EMKE keretéből nőtt ki, mint a természetjárás közművelődési vonatkozásait ápoló szakosztály. 1892-ben indul az egyesület folyóirata Erdély címen. Az EKE és a folyóirat célkitűzései megegyeztek: „Ismertetni akarjuk Erdély vadregényes, kies és bájos vidékeit, természetadta drága kincseivel… emberi kéz alkotta művelődéstörténeti és történelmi emlékeivel…”
Az egyesület már az első perctől megmutatta, sőt bebizonyította, hogy tevékenysége nem merül ki egy szűk körű turistaklub működésében, hanem egy olyan mozgalomról van szó, amely egész Erdély, de főleg a Székelyföld gazdasági fellendülését célozta meg, s a mai értelemben vett honismeretet szolgálta. E nemes célkitűzését fennállásának egész ideje alatt követte, még akkor is, ha bizonyos időszakokban egyesek csak egyszerű turizmust láttak, vagy szerettek volna látni tevékenységében. Merza Gyula, az egyesület egykori múzeumigazgatója, majd tiszteletbeli elnöke, ezt így jellemezte: „Címére és fő feladatára nézve az EKE turista egyesület volt kezdettől fogva, de fenntarthatása és végcéljai tekintetében egyúttal elsőrangú kulturális és közgazdasági érdekeket szolgált.” Mozgó kultúregyesületnek is nevezték az EKÉ-t.
1897-ben múzeumi tárgygyűjtés céljából megszervezik a néprajzi szakosztályt, sőt kezdeményezik egy néprajzi tanszék felállítását a kolozsvári egyetemen. E tevékenység a Mátyás király szülőházában berendezett táj- és néprajzi múzeum megalapításában csúcsosodott ki, amelyet 1902. október 2-án avattak fel, egyidőben a Mátyás király lovas szobrának leleplezésével.
Ugyanakkor meg kell említenünk, hogy az Erdély hasábjain nagyon sok tudományos munka, útleírás jelent meg, olyan nagy tekintélyű kutatók tollából, mint Szádeczki-Kardos Lajos, dr. Hankó Vilmos, Czárán Gyula, dr. Hermann Antal, Merza Gyula, dr. Ruzitska Béla, Téglás Gábor, dr. Czirbusz Géza, dr. Szádeczki-Kardos Gyula, dr. Roska Márton. Megalakulásától az első világháborúig az EKE folyóiratán kívül mintegy 70 kiadványt jelentetett meg, többségükben térképes útikalauzokat, barlang útmutatókat, fürdőismertetőket magyar, német, angol és román nyelven, turista naptárakat kirándulási tervekkel és térképvázlatokkal.
Az első világháború alatt az EKE tevékenysége megszűnt, de 1930-ban újraalakult, több mint 1200 taggal, turista, kerékpár, sí, fürdőügy és propaganda szakosztályokkal. 1935-ben épületéből kilakoltatták, vagyonának nagy, része elveszett. A néprajzi tárgyak az állam tulajdonába mentek át, és a mai Erdélyi Néprajzi Múzeum alapanyagát képezi.
A két világháború között az EKE az erdélyi magyarság összetartását szolgálta és nagy személyiségein keresztül ezt sikeresen el is végezte. De ugyanakkor, a hatalommal ellentétesen, a szeretetre, az egymás iránti megbecsülésre nevelt. A második világháború után 1945-ig működött, majd beolvasztották az Országos Turisztikai Hivatalba. Ezután a kommunista hatalom több mint negyven esztendőre süllyesztette el még az emlékét is.
1991. május 11-12-én Gyergyószárhegyen tartottuk meg a nagy múltú Erdélyi Kárpát Egyesület centenáriumát és egyben újjáalakulási ünnepségét. Az újraalakulás ünnepét a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyban szervezték meg, több mint háromszáz résztvevővel. Ma azonban Erdély-szerte, az újjászületett EKE 15 tagszervezete – osztálya – több mint 1500 taggal tevékenykedik és méltó folytatója annak a munkának, amelyet az elődök 125 évvel ezelőtt elkezdtek.
25 év alatt több kimagasló eredmény született. Ezek közül kiemelnék néhányat: Az 1990-es évek második felétől EKE-házat működtetett Szinden. 2011-ben méltóan ünnepelték meg Sztánán az egyesület 120 éves évfordulóját, több mint kétszáz résztvevővel és kiadtak egy díszes évkönyvet. 2013-ban házat és a hozzátartozó területet vásároltak meg a Várfalvához tartozó Aranyosrákoson, ahol önkéntes munkával egy EKE-központot, az EKE-Várat alakították ki, fogadóközponttal, szállással, tetőbeépítéssel. Ennek bővítése ma is folyik tovább.
2013. szeptember 21-én, nagy büszkeséggel vettük át, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében, a Magyar Örökség-díjat.
2015-ben megalakult az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság, amelynek tagja Veres Ágnes, az EKE országos titkárnője, amely bizonyítja az EKE társadalmi jelentőségét.
2016. május 6–8 között ünnepeltük az EKE 125 éves évfordulóját a várfalvi EKE-Várban. Szombaton, Lukács József vezetésével egy egész napos emléktúrát szerveztek a Szolcsvai-búvópatak és a Remetei-szoros között, amelyen több mint 150-en vettek részt. Vasárnap 9–12 között Családos nap, gyermekprogramok. 12-kor kezdődött a jubileumi ünnepség a várfalvi Pataki András Kultúrotthonban. Részt vett 350 személy. Köszöntők hangzottak el. Beszédet tartott Kovács Lehel István, az országos EKE elnöke, Dezső László, az EKE tiszteletbeli elnöke, Mărginean János, Várfalva polgármestere, Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere, Zákár István, a Kolozs Megyei Tanácsának alelnöke, Telegdi Andrea, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának külgazdasági diplomatája, Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs Megyei elnöke. Ezután következett a díszoklevelek kiosztása. Először az alapító tagok kapták meg, közöttük Dukrét Géza alapító tag részére: „125 esztendeje elődeink akarata hozta létre az Erdélyi Kárpát Egyesületet. Az a tény, hogy ma nem mint letűnt történelmi eseményről, hanem élő szervezetről beszélhetünk, Önnek is köszönhető. Köszönjük, hogy jó szívvel hozzájárult az EKE 25 évvel ezelőtti újraalakulásához, hogy a jövőben is számíthat Önre az erdélyi magyar turistaság”. Ezt követően díszoklevelet kaptak ezen időszak országos elnökei, az elsőt Dukrét Géza – mivel az előzőek már elhunytak – „az országos EKE 1994–1998 közötti elnöke részére (…) Köszönjük, hogy tevékenységével folytatja elődeink munkáját, hogy ma is, a jövőben is számíthat Önre az erdélyi magyar turistaság”.
Következett a turistafogadalom megerősítése, amelyet mindenki egyszerre hangosan ismételt meg, az elnök felolvasása alapján. A fogadalomtevőket Dimény József szentmihályi unitárius esperes áldotta meg. Az EKE-közösségért vándorserleget az udvarhelyi osztály vette át. Ezután az EKE-bakancs füzeteket mutatták be, melynek keretében két színes füzet jelent meg: Barangolások a Remetei-sziklaszoros és a Bedellő környékén, a Torockói-hegység; Barangolások Brassó környékén, a Keresztény-havas. Közreműködött a Csíkszéki EKE- és a várfalvi Aranyosszék néptánccsoportja. Az ünnepség a Himnusz eléneklésével végződött
Reggeli Újság (Nagyvárad)

2016. június 16.
Négyfalu negyedikje: Hosszúfalu
A ma Szecselére keresztelt város egy része. A történelmi településneveket itt mindenki tiszteletben tartja, s a figyelmes városnéző megtalálja azokat a kis, főút melletti eligazító táblákat is, melyek jelzik: hol a határ a teljesen egybeépült településrészek, illetve az egykori csángó-magyar falvak között.
Történelmi településrészen barangolunk, Hosszúfalu neve először Nagy Lajos magyar király 1366-ban kiadott adománylevelében szerepelt. Csángó tollforgató barátaink, történészek írják, hogy alapítói a magyar királyok által határőrzésre telepített székelyek és a későbbiekben a velük keveredett kun-besenyők voltak, akik az évszázadok során sokszor tapasztalhatták, hogy mit jelent a végeken magyarként megmaradni török, tatár és egyéb keleti betörések ellenére, akár a brassói szászság jobbágyaiként. Ulászló király Hosszúfalut elzálogosította Brassónak. Ezt megerősítette 1651-ben II. Rákóczi György fejedelem is. Az ezzel járó csapást csak súlyosbította az 1658. évi török–tatár dúlás. 1756–57-ben pestis szedte áldozatait, több mint ötszáz lelket oltott ki – írja egyházkrónikájában Daragus Endre Hosszúfalu-alszeg evangélikus lelkipásztora. Soraiból kiérezzük: szinte csoda, hogy él még ez a maroknyi csángóság. Írása hiteles, hiszen adatai egykori jeles pap-elődjétől származnak, attól a Szeli Józseftől (1710–1782), aki fényt derített a csángók múltjára, s akit forrásként a hibáira is rávilágító Orbán Balázs számtalanszor emlegetett nagy művében. Szeli a halmágyi pap fia volt. Udvarhelyen, Nagyszebenben, Győrben és Pozsonyban tanult. 1732-től lett evangélikus magyar tanító és lelkész Brassóban, 1757-ben Hosszúfaluban és Székelyzsomborban. Hosszúfaluban írta 1763 körül Krónikáját, amelyben sok becses adatot mentett meg.
Mindenkori hétfalusi idegenvezetőnk, a sepsimagyarósi gyökerekkel bíró nyugalmazott főgyógyszerész, Fodor Levente mutatott be Nagy János történelem szakos tanárnak-történésznek, írónak, aki a Brassói Füzetekben (1991/3) elsőnek közölte a hosszúfalusi temetőbe bementett csángó szobor igazi történetét. Jelenleg Hétfalu honlapján 217 történelmi, egyház- és helytörténeti jellegű tanulmánykötetet, tanulmányt és cikket találunk. Nagy János, a Zajzoni Rab István Líceum nyugalmazott pedagógusa látogatásunkkor három kötetével ajándékozott meg, ezek is mutatják munkásságának súlyát-értékét: Négyfalu története a X. és a XX. század között – román–magyar nyelvű kiadvány (2006), Lelkészek és néptanítók a sziguránca és a securitate játékában (2009), Románia hadba lépése 1916-ban – Trianon és a román történetírás (Brassó, 2014). Szükségesnek tartotta összefoglalni Hétfalu korai gazdasági életét, ipartörténetét is. Erről szóló kötete látogatásunkkor nyomdában volt.
Kötődések határok nélkül
Hétfaluhoz, különösképpen Négyfaluhoz, de Hosszúfaluhoz is kötődnek Nagy Jánoson kívül olyan jeles tollforgatók, mint Bencze Mihály matematikus, író-szerkesztő és tanár, Hochbauer Gyula tanár, író, helytörténész, Kovács István Lehel informatikus szerkesztő, helytörténész és az EKE országos elnöke, Barkó Etelka, a csángó írott tojások igazi mestere, népművészeti szakíró, Tomos Hajnal tanár, csángó költő és sokan mások.
Több háromszéki és erdővidéki helytörténész és néprajzkutató munkálkodott ott s közölt írást a települések életéről. Az olaszteleki temetőben nyugvó Bartha Károly (1831–1920) mint hétfalusi tanító a magyar csángók iskolájáért hadakozott, neki köszönhető a már az ő korában is sikeresen működő hosszúfalusi polgári iskola. Az ugyancsak olaszteleki származású Kolumbán Lajos (1875–1958) etnográfus volt a szerzője az 1903-ban, majd pedig a 1906-ban Brassóban megjelent A hétfalusi csángók a múltban és jelenben, valamint a Barcaság és népe című köteteknek. Kilyéni Kilyéni Endre tanítóegyleti elnök 1920 után Mikó-kollégiumi tanárként dolgozott. E sorok írója több gimnáziumi és egyetemi tanárának Hosszúfaluban ringatták bölcsőjét. Itt született Molnár Károly (1901–1989) zenepedagógus, zeneszerző és kórusvezető, Székely Mikó-kollégiumi zenetanár, a korabeli színházi zenekar karmestere, Götz Endre (sz. 1924) geológus-mineralógus, az egykori Bolyai Tudományegyetem geológia karának munkatársa. Adózunk egyben azoknak a hosszúfalusi evangélikus lelkészeknek is, akik elszenvedői-áldozatai voltak a diktatúra időszakának: Sipos András lelkész-főesperesnek és Kerekes János lelkipásztornak.
Meglátogattuk Hosszúfalu két evangélikus egyházközségét, templomait. Daragus Endre hosszúfalu-alszegi lelkész bemutatta a temetőben álló és felújított Csángó szobrot, a lelkészi lak előtt álló Petőfi-mellszobrot, Kajcsa László Hosszúfalu-felszegi lelkipásztor pedig a nem kis kitartással visszaszerzett és anyagiakkal bővített egykori magyar iskola épületét, amely jelenleg a fűrészmezei Evangélikus Csángó Ház, az evangélikus közösség vallásos-kulturális tevékenységének egyik hajléka. Június 30. és július 2. között zajlik Brassóban és Hétfaluban a Csángó-magyarok Világtalálkozója, a Királyföld és a Barcaság reformációi zarándoklata. Egyik rendezvényének is ez ad helyet. Lépten-nyomon kötődéseinkre bukkanunk. Az 1895-re felépült mutatós református templomot Szemerjai Szász Domokos püspök szentelte fel. Lelkészei között találjuk Andrási Tivadar egykori sepsiszentgyörgyi mikós tanárt, árkosi lelkészt. A néhai fűrészmezei evangélikus tiszteletes, Kovács László, aki négy évtizedig szolgálta az egyházközséget, a hazai tanügyi reform előtt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium tanára volt. Hosszúfalu népes református gyülekezetének jelenlegi lelkésze az egykori málnási lelkipásztor, a háromszéki kötődésű Márk László Gyula. E sorok írója a Zajzon–tatrangi térség sós-lúgos ásványvizeiről tartott előadást a gyülekezetben. Nemrég volt vendégük Berecz András neves budapesti népi humorista, a gyülekezet gyerekei pedig készülnek a hagyományos uzonkafürdői nyaralásra – tájékoztatott Fodor Levente presbiter.
A négyfalusi római katolikus anyaegyház templomát türkösi riportunkban bemutattuk. A hívek számának növekedésével új katolikus templom épült Hosszúfalu-Alszegben (2004), amelynek megálmodója, kivitelezésének vigyázója a kézdiszászfalusi születésű, korán elhalt Gajdó Zoltán négyfalusi-türkösi plébános, pápai káplán, mikós kollégánk volt. Nem véletlen tehát, hogy az impozáns templom védőszentjéül Boldog Apor Vilmost választotta. András József jelenlegi plébánostól megtudtuk, hogy a hétfalusi katolikus hívek száma nyolcszáz körüli.
Volt egyszer egy iskola
A református templommal átellenben áll az a felújított régi iskola, amelynek homlokfalán emléktábla adta tudtára a Hosszúfaluval ismerkedőnek, hogy ez volt Négyfalu egykori híres magyar királyi fafaragászati, később építészeti iskolája. Homlokfalán egy 2003-ban leleplezett emléktábla Istók János csángó szobrászművésznek állított emléket, aki ebben az iskolában kezdte életpályáját. A főjavításkor az emléktáblát levették. A város alpolgármestere, Géczi Gellért kérdésünkre azt nyilatkozta, hogy hamarosan visszahelyezik. A márványtáblát Köpe Csiri János faragta, a bronz emlékplakett pedig Gergely Zoltán kolozsvári szobrászművész alkotása.
Az iskola történetét Kovács Lehel István és Sipos Gaudi Enikő írta meg Volt egyszer egy iskola.... címmel. 2005-ben jelent meg a Hétfalusi Magyar Művelődési Társaság kiadásában Négyfaluban a Hétfalu Könyvek sorozat részeként. Kovács Lehel István szövegéből idézünk: „A jeles intézmény sok szállal kapcsolódik Erdély művészettörténetéhez, nagymértékben meghatározta e vidék közművelődési oktatásának irányát, ipari viszonyainak fejlődését. 1869-ben br. Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter meglátogatta Hétfalut, belátta, hogy a csángó népnek felsőfokú iskola kell. Műveltség–Szabadság jelmondattal 1871-ben meg is nyitotta kapuit. Hozzáértő tanárainak vezetésével itt olyan jeles személyiségek tanultak, mint Istók János, Köllő Miklós, Bartalis János, Mattis-Teutsch János és a barcasági közélet számos későbbi vezetője. Fejlődését nagymértékben meghatározta Kupcsay János 1872-ben történt szaktanítói kinevezése. A müncheni szobrászati akadémiát végzett tehetséges művész 1873-ban foglalta el állását, és megkezdte a rajz, a mintázás és a fafaragászat oktatását (...). Diákjai közül nagyon sokan választották a müncheni továbbtanulás lehetőségét (…). Huszonhárom éves működése alatt az iskola számos erdélyi templom számára készített oltárokat, szószékeket. Itt készült a Peleş-kastély falburkolata, Rudolf trónörökös nászünnepélyi díszalbum-födele, az alszegi templom oltára (1890). Az iskola magas kitüntetéseket kapott az 1885. évi országos, a millenniumi, valamint az 1900-as párizsi világkiállításon (…). 1894-ben Brassóba költöztették, 1910-től itt tanított a Párizsból hazatért Mattis Teutsch János.” A hétfalusi csángók néptánca, a borica és gyönyörű színes népviselete egyedi kincsünk. Utóbbinak utánozhatatlan értéke a díszes csángó öv, a kösöntyű és a hajtű. Ennek kiváló új mestere a Hosszúfaluban lakó és alkotó nyugdíjas Sipos Gaudi István, akit méltán nevezhetünk nemcsak ötvösművésznek, hanem ékszerésznek is.

2016. november 29.
A lánglelkű csángó költő szülőfaluja, Zajzon
A sors úgy adta, hogy nem sűrűn ugyan, de alkalomadtán jeles eseményeken vehettem részt a háromfalusi Zajzonban: 1959-ben Rab István válogatott versei különkiadásának megjelenésekor, Oláh Kati lakodalmán bor- és borvízkóstolón, 1982-ben Rab életútjának, munkásságának jó ismerőjét, Bartha Judit magyartanárt keresve, majd a költő második szobrának avatóján és harangkutató körúton. Utak hozadéka is lehetne szomszédolásunk címe.
A jelen a fontos
Zajzon településnek veretes szép története van, de most valóban a jelen a fontosabb. A település majdnem összeépült Tatranggal, Háromfalu községközpontjával. Igazi csángóvilág fogad itt is, házai jellegzetes barcaságiak. A három falu múltja, csakúgy, mint Háromszéké, visszanyúlik a legrégebbi századokig. A Magyarós (Cărpiniș) felől érkező előtt feltűnik a Muszka-asztal emlékfenyvessel borított magas tektonikai tanúhegye, a hegy mélybe süllyedt orma, amely arról is tanúskodik, hogy „a negyvennyolcas szabadságharc idején fenn a lapos hegytetőn ütötte fel hadiszállását az ellenség, és azt parancsolta: az élelmet, lisztet és vágómarhát a hegytetőre vigye fel a falu népe”. Csoda, hogy a történelem viharait túlélték itt a csángó magyar testvéreink, megőrizték nyelvüket, szójárásukat, ősi táncukat, a jellegzetes zajzoni boricát, népviseletüket, magyar evangélikus vallásukat! Annak ellenére, hogy a három faluban ma már kisebbségben él a magyarság, a római katolikus vallású székelyvéckei Kiss József tizenhat éven át, négy mandátum idején kormányozta a nagyközséget, keze nyomát mindenütt látni. Bár hosszú ciklusának végére ért idén, mégis őt kérdeztük, mit tett e település érdekében az elmúlt időszakban. Nemcsak Brassóval ápolt viszonyát, hanem a község előnyös földrajzi fekvését is kihasználta, ugyanis sikerült rácsatlakoztatni arra a történelmi vízvezetékre, amely hajdan a derestyei sörgyárat, később a Cenk alatti város tetemes részét látta el jó minőségű ivóvízzel, a Csukás-hegytömb lábánál feltörő karsztforrások vizével, amely a masszívumot felépítő kőzetek föld alatti természetes üregeiben-tárolóiban elraktározódik, s mint ilyen, kiapadhatatlan. Ebből részesül most Háromfalu három települése is. Ha van ivóvízhálózat, kanalizálás is szükségeltetik – mondotta Kiss József. A fővezetéknek egy része már a földben, s Farkasvágó térségében megépült egy nagy befogadóképességű, korszerű szennyvízderítő. Az infrastruktúrának az utak-utcák is részei, azzal azért állnak rosszabbul, mert aszfaltozni itt is csak a teljes szennyvízcsatorna-hálózat lefektetése után lehet. Nagy eredmény azonban, hogy mindhárom településen biztosított a földgázellátás. A környék nem szegény hasznosítható ásványi kincsekben sem: igen jó minőségű a vidéken található mészkőféleség, de ott, a Kárpát-kanyar lábánál feltörő kiváló összetételű zajzoni ásványvíz is, amelyet a jelenben is palackoznak, s amelyet mint természetes gyógytényezőt ezrek vettek igénybe hajdan, a sajnos ma már nem működő gyógyfürdőben. Zajzonfürdőt meglepő részletességgel mutatta be a Barcaságot ismertető Orbán Balázs. „Valamikor az egész Monarchia egyik legkedveltebb fürdőhelye volt – írja dr. Kovács Lehel István, az EKE elnöke, Hétfalu krónikása. – Csinos villáival, fürdő-szállodájával Előpatak, Borszék és Tusnád után Zajzon a negyedik helyen állt a fürdővendégek preferencialistáján. Mára szállodáját lebontották, forrásvizeit befogták, és bukaresti kocsik szállítják eladásra multinacionális hipermarketekbe...” Háromfalu altalajában igen értékes, többnyire lúgos kénhatású vizek raktározódnak. A jelenlegi palackozott víz Zizin néven kerül kereskedelmi forgalomba, csökkentett az ásványisó-tartalma, és utólag dúsítják szénsavval. A palackozóüzemnél helybeliek keresik meg kenyerüket.
Ha a múlt, akkor a csángó költő
Milyen jó, hogy a rendszerváltás után közelebb került alakja, költészete a ma élőkhöz. Aki a Rab István (1832–1862) nevét viselő négyfalusi középiskola diákja/végzettje, míg él, őrzi emlékét. Kőrösi Csoma Sándor nyomába akart lépni, sikertelenül, pedig nemhogy beszélte a török nyelvet, hanem tanította is. Versírásba kezdett, vesztére, mert bekapcsolódott a Táncsics-mozgalomba, így került a budai várbörtönbe, ott írta legszebb börtöndalait. 1862-ben, 30 éves korában hunyt el egy brassói kórházban. A brassói központi evangélikus temető felszámolása okán újratemették szülőfalujában, Zajzonban. Negyedszázaddal ezelőtt megkerestem emléktáblával megjelölt szülőházát is – meglepett, hogy apró iskolás gyerekek vezettek oda –, már nem a rokonok laknak benne. Az emléktáblát a Brassó megyei magyar tantestület állíttatta 1887-ben, édes anyanyelvünkön a költő négysorosa olvasható ma is rajta: „Fényes teremben nem neveltek, / Szegény anya szegény életre szült. / A régi jó idők elteltek, / Hol a világ még szegényt is becsült.” A költő emlékét a helybeli egyházközség és iskola, számos hétfalusi csángó magyar értelmiségi és tollforgató, személyesen Bartha Judit nyugalmazott magyar irodalom szakos tanár, Rab-díjas pedagógus ápolta, ápolja. Társaságában kerestük fel anno Rab Samu bácsit, aki elmondta, hogy „a hétfalusi Rabok mind rokonok. Az öregek mesélték, hogy tatár fogságból hazavergődött a család egyik tagja, akkor ruháztak fel minket a Rab ragadványnévvel.” Genealógiai szenvedélyemnek lelkemre hódolhattam, amikor közösen állítottuk össze a Rab család törzsfáját.
Kiegészítésekkel szolgált idegenvezetőnk, a falu szülötte, a Sepsiszentgyörgyön élő Bartha Jánosné Szász Ilona gyógyszerész, a költő oldalági rokona. Ő mutatott be az 1982-ben 97 éves özvegy Fehér Istvánné Szász Annának, aki elmondta, hogy az emléktáblával megjelölt mai ház helyén állt a költő eredeti, alacsony kőből épült szülőháza, és megfejtette azokat az iniciálékat is, amelyek a ház oromfalán akkor is és most is olvashatók: az SZJ Szász János, az OA Orbán Anna, az építtetők monogramja. Szász János apja Rab István húgának, Máriának volt a fia. Anna néni a családi szekrényajtó belső fillungján megmutatta a 16 éves Rab István ceruzával írt, halvány négysorosát: „Áldozd fel hazádért / Éltedet s véredet, / Feledni rab-láncát / Segítsd nemzetedet!” A napokban tett zajzoni látogatásunkkor virágot helyeztünk a lánglelkű költő síremlékére. Új, a régivel azonos sírkövét Szabó Lajos zajzoni kőfaragó mester készítette hazai homokkőből. Jobban esik otthoni kő alatt a pihenés, felirata így hangzik: „Nemzete s neve rab vala / De szabad a lelke s dala.” A jeles csángó szobrász, Istók János szobrot is készített a költőről, ami soha nem ért el a faluba. 2012-ben, születésének 180. és halálának 150. évfordulója alkalmából emlékkonferenciára gyűltek össze az életét-munkásságát ismerő kutatók. Többek között megtekintették a helybeli evangélikus gyülekezeti házban berendezett Rab István dokumentációs kiállítást, a falu jeles szülöttjéről életének-munkásságának egyik legjobb ismerője, a már említett Bartha Judit beszélt. A kiállítás anyaga biztonságban van a gyülekezeti házban – tájékoztatott ifj. Domokos Jenő evangélikus lelkipásztor. Ekkor avatták fel második mellszobrát, Bácsfalu után szülőfalujában, alkotója a tatrangi születésű Vasile Mocanu, aki akkor a bukaresti képzőművészeti egyetem harmadéves hallgatója volt.

2017. április 5.
Országos vándortábor Háromszéken (Jubilál a heke)
Megalakulásának 125., újjáalakulásának 25. évfordulóján ünnepelt az Erdélyi Kárpát-Egyesület háromszéki osztálya – manapság használt betűnevén HEKE – Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. A hétfő esti rendezvényen a múltról, jelenről, a közeli és távolabbi jövőről is beszéltek, különös tekintettel arra, hogy idén először Háromszéken, Réty határában szervezik meg az EKE országos vándortáborát, amelyre 1200 résztvevőt várnak Erdélyből és külföldről, főként Magyarországról. A kezdeményezést a megyei tanács is támogatja, részben ezért nyilvánította 2017-et a turizmus évének.
A természetjárás mellett az ember által teremtett értékek népszerűsítését is céljának tekintő civil szervezetet előbb az innenső végéről, újjáalakulásától mutatta be Dukrét Lajos, a HEKE elnöke a jelen levő, alig ötvenfős közönségnek, amelynek zöme aktív EKE-tag. Elmondta: 1990-ben volt egy kísérlet hasonló szervezet megalakítására, de nemigen talált követőkre, ezért 1992-ben – kereken 100 évvel az alapítás után – majdnem ugyanaz a csapat újabb kísérletet tett, és ezúttal sikerrel járt, 19 taggal létrehozta a háromszéki EKE-osztályt. Az egyesületnek sokáig székhelye sem volt, évekig ide-oda hányódtak, jelenleg az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság irodájában húzzák meg magukat – ennek ellenére évi 40–50 túrát szerveztek, ezen kívül ismeretterjesztő előadásokat, vetítéseket, túravezetői tanfolyamokat és hasonlókat, itt találták ki a már másutt is népszerű babatúrákat, és kétezer kilométernyi ösvényen festették újra a turistajelzéseket. Most pedig arra készülnek, hogy házigazdái legyenek az országos vándortábornak. A túratervek már elkészültek, és mivel itt nincsenek magas hegyek, viszont tömbmagyar vidék, nagyobb hangsúlyt kap a kultúra, honismeret, néprajz. Legutóbb 11 évvel ezelőtt tartottam itt előadást, akkor dobtak ki a kolozsvári Babeş–Bolyai-egyetemről a többnyelvű táblák miatt – így kezdte beszédét Kovács Lehel István országos EKE-elnök, és azzal folytatta: 13 megyei tanácsnak írtak – a hegyimentőkkel együtt – levelet a többnyelvű turistajelzésekért, de csak kettő válaszolt: a Kolozs megyei tanácselnök ki akarja kérni a minisztérium véleményét is, aradi kollégája pedig azt felelte, hogy épp most újítják fel a jelzéseket, de nincs pénz arra, hogy magyarul is tájékoztassák a kirándulókat. Brassó fölött, a Keresztényhavason még látható régi, háromnyelvű irányítótábla, de egyébként már csak Hargita és Kovászna megyében divat a többnyelvűség: Maros megyében az Istenszéke felé folyton bemázolják a magyar szöveget, csak az Erdélyi Szigethegységben sikerült újra háromnyelvű táblákat kitenni. Ezért is fontos, hogy Háromszéken a megyei tanács odaáll a szervezet mellé – vélekedett. Az EKE érték: annak idején vármegyei főispánok, polgármesterek, miniszterek, tanácsosok, grófok, bárók hívták életre és működtették az 1949-es államosításig – ma pedig alulról szerveződik, és bár pillanatnyilag nem áll a legjobban –, az egykori 35 osztályból (volt köztük bécsi, pozsonyi és budapesti is) 18 maradt, de az idén még lehet pesti tagszervezete az egyesületnek –, olyan közösségről van szó, amelynek tagjai szoros kapcsolatban állnak, egymás rendezvényeit is segítik. Azt is elmondta: az államosításkor 29 menedékháza volt az EKÉ-nek, ma csak egy van, amit a Nagykőhavason építettek újjá 1990 után. Kovács Lehel ajándékot is hozott: az országos EKE tavalyi, 125 éves születésnapjára készült bort és néhány kiadványt Tamás Sándor megyeitanács-elnöknek adta át.
A háromszéki megyevezető viszonzásul partnerséget ígért: az évforduló emlékezetessé tételére, a vándortábor szervezésére és a turizmus népszerűsítésére is. Azt szeretnénk, hogy aki idejön, az jó hírét vigye a térségnek, és visszajöjjön – indokolta meg a támogatást, amelyet konkrétumokban is megnevezett: önálló székhely biztosítása a HEKÉ-nek, segítség a turistajelzések felújításához és a vándortábor megszervezéséhez, új térkép kiadása és egy „kilátó, menedékház vagy beálló” építése a Bodoki-tetőre. Tamás Sándor bemutatta a vándortábor logóját, és megígérte, hogy az egyik túrán maga is részt vesz. Végül arra buzdított: próbáljunk nagy ügyekben gondolkodni, úgy induljunk neki, hogy a tábor végére ismét forrjon össze egy erős csapat, amely nekivág a következő 125 évnek. A beszédek után Tóth Szabolcs Barnabás a háromszéki EKE-osztály megalakulásának évéről, 1892-ről készített filmjét mutatta be: ismertette a kezdeti nehézségeket, a kiadványokat, a korabeli „túraöltözetet” – az urak frakkban-cilinderben, a hölgyek földig érő, csipkés ruhakölteményekben kirándultak –, azt a törekvést, hogy a természet mellett a gazdaságra is figyeltek (üzemeket, fürdőtelepeket látogattak meg), és megtudhattuk, hogy az Oltszem–Málnásfürdő–Sepsibükszád–Tusnádfürdő–Szent Anna-tó túrának 500 (!) résztvevője volt, ami ma is elképesztő szám, az akkori közlekedési viszonyok között pedig komoly szervezési kapacitásról tanúskodik (szekerekről, lovakról, uzsonnáról kellett gondoskodni). A múltfeltárás folytatódik, tehát akinek régi fényképei, térképei, eszközei vannak a háromszéki turistaságról, azt szívesen fogadják. Az utóbbi időben egyébként több nosztalgiarendezvényt szerveztek az EKÉ-sek, mindegyik jó hangulatú volt.
Az ülés végén a közönség kapott szót, páran fel is álltak néhány buzdító szóra vagy önkéntes munka felajánlására, a legnagyobb tapsot azonban Kisgyörgy Zoltán, lapunk főmunkatársa, a HEKE egyik újraalapítója kapta, aki csak üdvözölni kívánta az idősebb és fiatalabb túratársakat, ám derűjével mindenkit megmosolyogtatott.
Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. július 29.
Hogyan lehet átépíteni egy hegyet? – Beszélgetés Kovács Lehel Istvánnal, az Erdélyi Kárpát-Egyesület elnökével (Környezetünk)
Erdély egyik legrégebbi, idén 126 éves civil szervezete, az Erdélyi Kárpát-Egyesület a hétvégén tartja a Rétyi Nyírben 26. vándortáborát. A szervezet elnökével, Kovács Lehel Istvánnal többek között a múlt korszerűsítéséről és mentalitásalakításról is beszélgettünk.
– Mindig is jelen volt az életében a túrázás, a természetjárás?
– Tulajdonképpen igen, a szüleinkkel rendszeresen kirándultunk, leginkább a Négyfalu környéki hegyekbe, a Babarunca és a Csukás volt a kedvenc, de a Bolnok is, ahol annak idején sízni is lehetett. Középiskolásként kezdtünk szülők nélkül járni a hegyekbe, megmászni a Nagykőhavast, a Keresztényhavast. A folyamat kissé megszakadt Kolozsvárra kerülésemmel, az egyetemi évekkel, de 2007-es hazatértünk után, immár a brassói EKE tagjaként újra rendszeresen kezdtünk túrázni.
– Az Erdélyi Kárpát-Egyesület alapgondolatát, múltját is a felcseperedéssel együtt tette a magáévá?
– Az EKE-ről csak a kilencvenes években szereztem tudomást, a középiskola utolsó éveiben Papp Anikó földrajtanárnőnk mesélt róla, aztán értesültünk az újraalakulásáról. Amúgy én mindig benne voltam mindenféle mozgalmakban, az Áprily Lajos Gimnáziumban diáktanácstagként sok, a közszférában ma is szereplő fiatalt ismertem meg. Kolozsváron néhány hét alatt a KMDSZ egyik vezetője lettem, később a Bolyai Kezdeményező Bizottságban ugyanúgy, egyszóval mindig voltak ötleteim, többnyire el is fogadnak a többiek, de aki dolgozik, előbb-utóbb amúgy is valaminek az élén találja magát. Én pedig soha nem futamodtam meg a kihívások elől.
– A Négyfaluba való hazatérést követően szervezeti szinten is azonnal magába szippantotta az „ekézés”?
– Gyakorlatilag igen, 2008-ban ugyanis a brassói EKE azt tervezgette, hogy 1995 után újra megszervezi az éves vándortábort. Megkerestek, felkértek a közös gondolkodásra, mivel én turisztikai-honismereti szempontból folyamatosan képben voltam a környékkel, írásaim, beszámolóim jelentek meg az Erdélyi Gyopárban. Objektív okokból – akkor számolták fel például a derestyei kempinget – abból a táborból ugyan semmi sem lett, de felkértek az Erdély hegyei című sorozatba szánt Keresztényhavas-monográfia megírására. Végigcsináltuk tisztességesen, bejártuk a 35 túraútvonalat, mértünk, GPS-nyomvonalakat, térképeket készítettünk, ám amikor a befejezéshez közeledtünk, elkezdték újraépíteni a Keresztényhavast.
– Hogyan lehet újraépíteni egy hegyet?
– A hóágyuk működtetéséhez hatalmas mesterséges tavat építettek a Ruia-rétre, emiatt a csúcs közvetlen közelében legalább három természetjáró útvonalat módosítottak. Az állatkert mögött futó kerülőút kialakítása másik két útvonalat érintett, így aztán úgy döntöttünk, megvárjuk a munkálatok befejezését, s azt követően véglegesítjük a könyvet. De ez a munka mindenképpen alkalmas volt arra, hogy újra a legmélyebb szintekig merüljek el a brassói turisztikai életben. Elkezdtük újra kiadni a két világháború között megjelenő, annak idején nagy népszerűségnek örvendő Encián folyóiratot, a legutóbbi számban már Háromszék is megjelenik. Az őszi, következő lapszám roppant érdekesnek ígérkezik, hatalmas, két világháború közötti turizmustörténeti anyag került hozzánk, amely a teljes brassói magyar sportéletet feltérképezi, és összehasonlítja a szász egyesületek tevékenységével.
– Milyen ma a szervezet, amelyet ön vezet?
– Az EKE tizenöt önálló területi egyesület szövetsége, reményeink szerint épp a vándortáborban vesszük fel a tizenhatodikat, a Hargitai megyei Kárpát Gyepü Egyesületet, amelynek tagjai a teljes Kárpát-koszorún a hajdani Magyarország keleti határait járják be. Egyszerre vagyunk laza és szigorú szövetség. Valamennyi egyesület éli a saját életét, önállóan ír ki túrákat, rendezvényeket szervez, de a szövetséget közgyűlés irányítja, a vándortábor az EKE égisze alatt zajlik, akárcsak az életre keltett EKE-bál, kiadjuk az Erdélyi Gyopárt. A Tordához közeli Várfalván megvásárolt ingatlanon kialakítottuk az EKE-várat, ahol közös tevékenységek zajlanak, tavaly ott tartottuk az EKE megalakulásának 125. évfordulós rendezvényeit. 2015-ben útjára indítottuk EKE-bakancs című sorozatunkat, eddig hat jelent meg, szép sikernek örvendenek.
– Mi jelentette a dobbantót az országos elnöki tisztség felé?
– Engem a székelyudvarhelyi szervezet javasolt, persze konkrét tervvel kellett pályáznom, amelynek legfontosabb eleme az EKE korszerűsítése, 21. századba való átemelése volt. A honlap megújításával kezdtük, ami talán érthető, lévén én is, illetve az elnökség több tagja is informatikus. Roppant elavult, sebezhető volt a rendszerünk, rengeteg robottámadás érte. Először a Gyopár honlapja újul meg – a július 29-ei közgyűlésen mutatjuk be –, Erdély legalaposabb turisztikai-szakirodalmi adatbázisának, keresőportáljának szánjuk. A teljes honlapot októberben tervezzük újraindítani, ez egy virtuális EKE-múzeumot is kínálna, miután az 1902-ben Mátyás király kolozsvári szülőházában berendezett igazi múzeum anyagát az államosítás a történelmi, illetve a néprajzi múzeumba költöztette. A túraleírások is GPS-felméréseken alapuló megújításra szorulnak, elindult egy Bejárható Székelyföld elnevezésű program, amelynek keretében nemcsak digitális felmérésben merül ki az adatolás. Hátizsákra szerelhető, körpanorámás fényképezőgéppel készített fotók révén a Google utcaképeihez hasonló módon lehet majd végignézni Székelyföld hegyeit. Immár nemcsak a gyalogtúrák, hanem a vízi, kerékpáros, lovas útvonalak is felkerülnek az adatbázisba, ennek a munkának a nagy részét „ekések” végzik.
– A túrázás, természetjárás mentalitása nem szorul semmiféle felújításra?
– E tekintetben ajánlatos külön kezelni néhány dolgot. Túrázni elsősorban az idősebbek szoktak, van idejük rá, igényük a társaságra, néhány EKE-osztályban hatvan fölötti az átlagéletkor. Ők azok azonban, akik legkevésbé használják a modern készülékeket, az internetet. Ezért megpróbálunk nyitni a gyerekek felé, akiket először többnyire a szülők, nagyszülők visznek magukkal túrázni. Nekik szántuk a tavaly kiadott, növényeket, állatokat, erdélyi természeti szépségeket, városokat ábrázoló memóriakártya-sorozatot, idén a gombák következnek. Elindítottuk a Gyopár gyermekváltozatát, a Gyopárkát is. Kiemelt figyelmet kíván a teljesítménytúrázók csoportja, akik külön regisztrációt, infrastruktúrát igényelnek. Számukra is ki akarunk építeni egy honlaprendszert, amely online-bejelentkezés alapján nyilvántartja a résztvevőket, illetve követhető a pontteljesítés állása. A legnagyobb odafigyelést a középiskolások, egyetemisták igénylik, a 15–30-as korcsoport megszólítása a legnehezebb. Járnak ők túrázni, de nem szervezett formában, pedig nagy szükségünk volna rájuk.
– Mit tart az EKE-hagyományok leginkább fenntartandó elemének?
– Mivel az egyik legrégebbi erdélyi magyar civil szervezet – egyes nézetek szerint a főnemesi osztály „játékszere” volt – roppant sokszínű a kép. A korabeli EKE-ről szóló leírásokban többnyire az szerepel, hogy az urak összeálltak, és elmentek kirándulni. Többnyire nagyon sokan, ötszáz főt számláló túrára is volt példa, közülük legtöbben persze nem gyalog mentek, hanem szekéren, fogaton. A személyzet viszont alaposan előkészítette a terepet: a patakokban pezsgőt hűtöttek be, a tisztásokon uzsonnázó, ebédelő helyet építettek ki. Ennek a hullámnak köszönhetően épültek ki rohamosan a fürdőhelységek, felmérték a vizek minőségét, Czárán Gyula munkássága tette ismertté a Bihari-hegységet, az Erdélyi Szigethegységet, ahol útvonalakat fedeztek fel, barlangokat tártak fel, körutakat építettek ki. Elkezdtek menedékházakat is építeni, többnyire magánterületre, külön telekkönyvezés nélkül, így aztán sajnos az EKE nem igényelhette vissza ezeket. A természetjárás közben pedig feltérképezték Erdély néprajzát, igazi úttörő munkát végeztek. Fénykorában hétezer tagot is számlált a szervezet. Nehéz a választás...
– Akkor fordítsunk: a természetjárás, honismeret, környezetvédelem hármas jelszavának parancsai közül melyiknek sikerül a legkevésbé eleget tenni?
– A környezetvédelem területén labdába sem rúghatunk, az ugyanis szinte semmi, hogy havonta összegyűjtünk ötvenzsáknyi pillepalackot. Nem nagyon tudjuk hallatni a hangunkat, de ezzel szinte valamennyi magyar civil szervezet így van. De nem adjuk fel, idén őszre szeretnénk összehívni magyar szakpolitikusokat, törvénymódosító javaslatok kidolgozását tervezzük. Olyan légüres terek, szabálynélküliség tapasztalható ugyanis bizonyos területeken, amelyek egyszerűen akadályozzák a tevékenységünket. A törvény például nem ismeri a menedékház fogalmát, pontosabban azt ismeri, amelynek parkolója van, teljes víz- és áramellátással rendelkezik, ez azonban csak az országutak közvetlen közelében megvalósítható. A Nagykőhavason lévő EKE-menedékház akkor hová sorolható? Hasonló törvénykezési hiány tapasztalható a túravezetők elismerésében is. Csak hivatásos, ezt a tevékenységet hivatásszerűen gyakorló túravezetőket ismer, az EKE-nél viszont mindenki szabadidejében műveli. Persze, mindenki saját felelősségére túrázik, a hivatalos elismerés hiánya azonban kihat a belépőkedvezmények, egyéb előnyök igénybevételére. A túraösvények karbantartását is inkább a civil szervezeteknek kellene kiadni, mivel a hegyimentő szolgálatoknak nincs erre erőforrásuk. Ebbe az irányba vezetnek ösvényeink.
KOVÁCS LEHEL ISTVÁN
Informatikus, Brassóban született 1975. január 21-én. 1993-ban érettségizett a brassói Áprily Lajos Középiskolában, négy évvel később informatikusként diplomázott a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen, doktori fokozatát 2006-ban szerezte Kolozsváron és Budapesten. Szakmai pályáját szoftverfejlesztőként kezdte a kolozsvári Praemium Kft.-nél, 2001 és 2006 között tanársegéd, majd adjunktus a BBTE-n, 2007 óta egyetemi adjunktus a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi informatikai karán. Szerteágazó közéleti tevékenység után 2015-ben a 15 egyesület 1473 tagját tömörítő Erdélyi Kárpát-Egyesület országos elnökévé választották. Nős, három gyermek apja.
Csinta Samu / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. július 31.
Nemzetközi vizekre eveznek (Országos EKE-vándortábor)
Elcserélném éjszakai babakocsis zergepárkánytúrámat tusnádi wellnessre – olvasható többek között az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) sorrendben 26. országos vándortáborának hirdetőfalán a Rétyi-tónál. A sátorozás nem a legkényelmesebb nyaralási mód, de aki belekóstolt egy ilyen óriástábor életébe, megérthette, hogy a természetjárók miért ragaszkodnak hordozható szállásukhoz. Pezsgés és jókedv uralkodott a héten egész Háromszéken, hiszen a résztvevők a megye minden nevezetességéhez eljutottak, és sokan vissza is fognak térni, de nem ez volt az egyetlen hozadéka a rendezvénynek: az EKE közgyűlésén elhatározták, hogy Kárpát-medencei szintű magyar természetjáró szövetséget hoznak létre, és kérik felvételüket a legnagyobb európai gyalogos turistaszövetségbe, az ERA-ba (European Ramblers’ Association). Bővült is az EKE: a Kárpáti Gyepű Egyesület immár a 16. tagszervezete, amely a székely határjáró mozgalom csatlakozását jelenti Erdély legnagyobb civil szervezetéhez.
Az embernek egyféle rangja van csak, a jelleme – ez a Márai-idézet áll a sátortáborhoz vezető út egyik fatörzsén. Több hasonló gondolatot is kifüggesztettek egymás mellé, de már az alkalmi, elbontható fürdőszobáknál tréfás feliratok fogadják az érkezőt. A tó partjára helyezett színpadról zene szól, előtte még üres a tér szombat délután, a vízből azonban vidám hangok hallatszanak. Aznap nem volt túravezetés, de végre kisütött a nap, és a gyűlésen részt nem vevő táborozók önállóan túráztak a környéken. Sokan már össze is csomagoltak és hazaindultak, a többiek lassan szállingóztak a záróünnepségre. Nem mindenki lakott a kempingben – a környékbeli szálláshelyeket is mind elfoglalták a kirándulók –, de az utolsó estére is több százan összegyűltek. Dukrét Lajos, a házigazda háromszéki szervezet (HEKE) elnöke elsőként a 130 fős szervezői stábot szólította színpadra, majd az idei vándortábor sarokszámait ismertette: 1347 résztvevő regisztrált, közülük 555 EKE-tag. Erdélyből 762-en jöttek, Magyarországról 570-en, Hollandiából hatan, Angliából öten, Németországból ketten, és még Vietnamból is „idetévedt” egy turista. Romániában a legtávolabbról Szatmárról, Nagybányáról és a Bánságból érkeztek, a legnépesebb csoport a csíkiaké volt (94), a legkisebb a négyfalusiaké négy személlyel. Tíz év alatti résztvevő 121 volt, 85 év fölötti 5, 71 fölötti 69. A táborozók átlagéletkora 42 év. A jelenlevők 72 százaléka túrázott: az első napon 992, a másodikon 955, a harmadikon 875 személy. A legsportosabban az ózdi postás utazott: 707 kilométert kerékpározott három és fél nap alatt, hogy itt lehessen.
A szervezőknek és résztvevőknek Kovács Lehel István országos EKE-elnök mondott köszönetet. Értékelése szerint nagyon jó tábor volt a rétyi – túrakínálatban, programban és szakmai szempontból is. Ismertette a közgyűlés döntéseit is: az EKE megérett arra, hogy nemzetközi vizekre evezzen, ezért egy Kárpát-medencei magyar turistaszövetség létrehozását kezdeményezik – első körben éves konferenciákat és tapasztalatcseréket szerveznek, hogy ne legyen átfedés a különböző programokban, de minél szélesebb legyen a kínálat –, és elindítják a csatlakozási eljárást az európai gyalogjárók szövetségéhez, ami majd újabb lehetőségeket és kedvezményeket nyit a tagok számára a határokon kívüli túrázáshoz. Kovács Lehel üdvözölte az EKE újonnan felvett tagszervezetét, a Kárpáti Gyepű Egyesületet is, és ezzel elkezdődött a díjkiosztás. A hagyományokhoz híven nem csupán azokat díjazzák, akik az elmúlt évben a legtöbbet tettek a szervezet működtetéséért, jutalmazzák a leghűségesebb, legidősebb és legfiatalabb táborlakókat is. Idén először 25 éves hűségdíjat is osztottak – annak a marosvásárhelyi házaspárnak, amely csak egyszer, akkor is igazoltan hiányzott az országos vándortáborokról; húsz részvételért egy, 15 jelenlétért 23, tízért pedig 13 személy kapott oklevelet. A legtöbb tavaszt megért táborlakó hölgyet és a legtöbb nyarat megért urat, illetve a legidősebb túravezetőt – Kisgyörgy Zoltánt, lapunk főmunkatársát – is díjazták; a legfiatalabb kislány nyolchetesen, a legfiatalabb kisfiú nyolc hónaposan kapta első diplomáját. Az év embere az EKE-ben a kolozsvári Bránya Róbert lett a teljesítménytúrázók számára létrehozott online rendszerért; 30 személynek kiosztották a Czárán Gyula-, Xántus János-, Merza Gyula- és Tavaszy Sándor-díszokleveleket – utóbbiból egyet posztumuszként a Páreng-hegységben nemrég elhunyt túratársnak, akire egyperces néma felállással emlékeztek –, valamint a Balogh Ernő- és Érdemes természetjáró díjakat. Különdíjat kapott a legnépesebb család – a Mandel család 11 tagja volt táborlakó –, a táncos lábú CSEKE (a csíkszeredaiak néptánccsoportja) és több szervező. Az EKE vándordíját – amelyet az országos szervezetért legtöbbet tett tagszervezet kap meg – egy évre a csíkszéki EKE viheti haza, amit a kitüntetettek nagy üdvrivalgással fogadtak. Egy közös imádság után Deák Botond tiszteletes áldást mondott az útra kelőkre, és a tábori harang szava mellett bevonták a tábori zászlót – ebben a percben mindenki vigyázzban, a zászlóra függesztett szemmel állt –, majd a gyermekek közreműködésével megkezdődött a tombolasorsolás. A záróünnepségen már nem mondták el, de a gyalogos, biciklis, szekeres, buszos túrák mellett délelőttönként gyermekfoglalkozásokat, délutánonként pedig helytörténeti előadásokat tartottak az érdeklődőknek, és zene is jutott majdnem minden napra. A keddi megnyitón a rétyi Kováts András Fúvószenekar és a CSEKE lépett fel, csütörtökön Deák Abigél, Miklós Katalin és Lőfi Gellért hegedű- és zongoradarabokkal színezte a hangulatot, pénteken táncház volt, szombat este pedig a PressTones Független Sajtózenekar teremtett igazi bulis hangulatot; tábortűz is volt, ahogy ez illik a szabadtéri mulatsághoz. Az utolsó hazaindulók vasárnap délelőtt vettek búcsút a rétyi tájtól, a következő, jövő évi vándortábort a brassói EKE szervezi.