Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Lee, Jaram
3 tétel
2014. november 28.
„Istenem, mennyi fontos ember van itt, és minket is meg fognak nézni…”
Albert Csilla színésznő mesélt interferenciás érzéseiről, terveiről
Izgalommal tekint az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválra Albert Csilla, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze; szerda este, a nyitóelőadások utáni kavalkádban csíptük „mikrofonvégre” a színésznőt, aki néhány órával azelőtt büszkén vette át fesztiválos kitűzőjét: „részt veszek a fesztiválon, itthon vagyok, és ez nagyon jó”, nyugtázta. A házigazda intézmény négy előadása közül három produkcióban szerepel – Ivanovék karácsonya; Viktor, avagy a gyermekuralom; Caravaggio Terminal –, a felkészülés mellett pedig igyekszik minél inkább elmélyülni a különböző előadások és kapcsolódó események nyújtotta hangulatban, élményekben.
A beszélgetéseken szeretne mindenképp részt venni, de jelentkezett még a dél-koreai Jaram Lee pansori-workshopjára és Declan Donnellan angol rendező mesterkurzusára is. – Egyik nap virágot kell majd bevinnem előadás után a színpadra, s persze minden olyan előadáson részt akarok venni, amin csak lehet. Muszáj mennem például a Rózsákra, úgy érzem, látnom kell, hogy Urbán András hogyan dolgozik másokkal – részletezte Albert Csilla.
Kíváncsiságát és nyitottságát ismerve nem csoda, hogy alapvetően a „lássuk, mit hoz nekem ez a fesztivál”-elképzelés jellemző rá. – Nagyon érdekes, hogy az ember két év alatt elfelejti, milyen volt a legutóbbi Interferenciák. Most pedig jön így minden hirtelen, Istenem, mennyi fontos ember van itt, és mi is benne vagyunk a programban, és minket is meg fognak nézni… Közben meg annyira jó előadásokat látni, gyakorolni a „néző szakmát”. Miközben a programot bogarásztam, arra is figyeltem például, kik játszanak velünk egyidőben, hogy miről maradok le; de nagyon várom, és kíváncsi vagyok, hogyan fogadnak majd bennünket – magyarázta.
Azon is elgondolkodott, mialatt A nép ellensége című előadást nézte, hogy vajon a Schaubühne am Lehniner Platz színészei mit szólnának a Caravaggio Terminalhoz, vajon tetszene-e nekik a produkció. Kíváncsian várja, kik ülnek majd a nézőtéren, amikor ők játszanak majd, s hogy milyen visszajelzéseket kapnak tőlük. Merthogy számít az ilyesmire, még akkor is, ha valakinek nem tetszik valami mindabban, amit a színpadon látott.
Úgy érzi, minden előadás, amelyben szerepel, külön-külön a gyermeke, persze más és más formában, elvégre más energiákkal gondol rájuk. Jó lenne persze, ha mindhárom „gyermekét” szeretnék, de ennek érdekében „mindegyiket meg kell fésülni, és fel kell szépen öltöztetni, hogy a családi fotón jól mutassanak”.
Jelenleg főként az Ivanovék karácsonyára koncentrál, amelyet két alkalommal játszanak november 30-án, és természetesen minden nap foglalkozik a szerepével. Rögtön másnap, december elsején a Caravaggio Terminalt játsszák, majd ötödikén a Viktor, avagy a gyermekuralom következik. – Az talán már kicsit nehezebb időszak lesz: most még tudok bánni az energiáimmal és a gondolataimmal, de amikor már benne vagyunk a sűrűjében, akkor már csinálni kell. Élénk piros színnel ezek vannak bejelölve a naptáramban – fűzte hozzá Albert Csilla.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

2016. szeptember 22.
Foglalják el helyeiket: kezdődik az évad!
Bemutatók, felújítások, klasszikus és kortárs szerzők darabjai, fesztiválok várják a közönséget a 2016–2017-es évadban Erdély magyar színházaiban. A meghirdetett bemutatók között tallózva feltűnik, hogy például Shakespeare műveit több társulat is műsorára tűzte, de eddig ismeretlen szerzők darabjaival is megismerkedhetünk az új évadban.
A folytonosság, az együttműködések és a 10-es szám jegyében hirdetett évadot a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. A tervek szerint 2016 szeptemberétől 2017 júliusáig tíz új bemutatóval a tizedik kiadásához érkezett Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozóval és számos kiegészítő programmal várják színházba az érdeklődőket. Október első hetében mutatják be a Magyari Etelka és Levkó Esztella meghívott vendég részvételével készült Még ezt elmondom, aztán megyek… című előadást. Az évad következő új produkcióját a társulat házi rendezője, Kedves Emőke jegyzi. Tuncer Cücenoglu kortárs török szerző darabja, a Hólavina azt mutatja be, hogyan zsarolják ma az embereket a hagyományokkal, a múlttal. A stúdióelőadás tervezett bemutatója október vége. Kocsárdi Levente a társulat idősebb kollégáinak és egy frissen felvett bábszínészének kínál lehetőséget, a november közepén bemutatásra kerülő Barlanglakók című előadásban. Az évad második fele két nemzetközi koprodukciót és két klasszikus szerző szövegének újragondolt változatát ígéri. Kokan Mladenovic Shakespeare-szonetteket, Sardar Tagirovsky pedig Moliére-vígjátékot állít színpadra.
A Temesvári társulat évek óta tűz műsorra olyan koprodukciós előadásokat, melyeknek rendezői rendre Európa legizgalmasabb színházi alkotói közül kerülnek ki, és amelyek a kulturális különbségek mentén egy közös színházi nyelv megtalálását és fenntarthatóságát célozzák. Idén két ilyen koprodukció is bemutatásra kerül a Temesvári magyar színházban. Egyiküket, a film-és színházi rendezőként is elismert Hajdu Szabolcs állítja színpadra saját csapata, a Temesvári társulat három színésze és a zágrábi Eurokaz Színház színészeinek közreműködésével. A bemutató tervezett időpontja április vége. A másik, hasonló jellegű színházi előadást Schilling Árpád jegyzi. Az általa rendezett produkcióban a Temesvári magyar társulat mellett az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház színészei és a szabadkai Népszínház magyar és szerb társulata lép színpadra. Az előadást a 10. születésnapját ünneplő TESZT első napján, május 21-én láthatja a közönség. A felsoroltak mellett lesz új bábos produkció is, illetve egy-egy előadást állít majd színpadra Szász Enikő és Horváth Anna. Előbbi Görgey Gábor darabját, a Wiener Valzer-t, Horváth Anna, a társulat új, frissen végzett tagja pedig Wedekind: A tavasz ébredése című szövegét rendezi majd.
Kolozsvár: nyolc bemutató
Eseménydús évad kezdődik a Kolozsvári Állami Magyar Színházban is. Az intézmény nyolc bemutatóval, valamint az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál ötödik kiadásával várja közönségét a 224. évadban. Tompa Gábor igazgató évadnyitó sajtótájékoztatón ismertette a társulat terveit, a bemutatásra kerülő darabokat és ezek rendezőit. Az évad első bemutatójának előkészületei már júniusban elkezdődtek, az orosz származású, de az Egyesült Államokban élő Yuri Kordonsky vezetésével készült Éjjeli menedékhely című Gorkij-drámát október 7-én láthatja a közönség a nagyszínpadra épített stúdiótérben. Már elkezdődtek a próbák Dragomán György Kalucsni című drámájának ősbemutatójára is, amelyet Visky András, a színház művészeti aligazgatója visz színre a Stúdióban. Különlegességnek számít, hogy a színház 14–18 éves fiatalok családi történeteiből készít közösségi alkotási módszerrel előadást. A fiatalok és szüleik kapcsolatát vizsgáló produkció előkészítése január óta zajlik, az említett két generáció képviselőivel mintegy hetven interjú készült el, melyekből kiindulva az alkotócsapat két dramaturg vezetésével összeállítja majd az előadás végleges szövegkönyvét. A darab rendezője Vargyas Márta, a bemutató tervezett időpontja november eleje.
Az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivált ötödszörre szervezik meg november 24. – december 4. között, a fesztivál témája az Idegen odüsszeiája lesz. A rendezvényre Németországtól Dél-Koreáig számos társulat érkezik, visszatérő vendégként lesz jelen Declan Donnellan, Jaram Lee, a lengyelországi Teatr ZAR, valamint először lesz látható Kolozsváron a németországi Schauspielhaus Bochum és a stuttgarti Schauspiel előadása. A fesztivált követően januárban újabb fiataloknak szóló előadást tűz műsorra a színház: Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig musical-változatát Béres László rendezésében láthatja a közönség sok fiatal részvételével. 2017-ben először rendez Kolozsváron az ukrán Andriy Zholdak, akinek macedóniai Elektra-rendezése az Interferenciák Fesztiválon lesz látható. A fiatal európai rendezők között „ukrán fenegyerek” néven is ismert Zholdak a Kolozsvári társulattal Ibsen Rosmersholmját viszi színre. Fiatal rendezők műhelye címmel új sorozatot indít a Kolozsvári színház: az évad második felében Nagy Botond, Sinkó Ferenc és Tom Dugdale új rendezései lesznek láthatóak a stúdióban.
Vásárhely: klasszikusok, kortársak
Az új színházi idényben is rangos klasszikus és kortárs színművek, ifjúsági előadások, adaptációk, közkedvelt musicalek szerepelnek, de ünnepségek, irodalmi estek, könyvbemutatók, kulturális rendezvények is gazdagítják a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának műsorrendjét. Az idei évad legelső bemutatóját szeptember 16-án tartják a nagyteremben: az Olbrin Joachim csodálatos utazása című játék Hamvas Béla művei nyomán készül, rendezője a szabadkai származású Mezei Kinga. Jon Fosse Szép című drámáját Domsa Zsófia fordításában Adi Iclenzan viszi színpadra a kisteremben. Bemutatják Christine Rinderknecht Stresszfaktor_15 című ifjúsági darabját is Csáky Csilla rendezésében. Szilveszterre John Kander–Fred Ebb–Bob Fosse: Chicago című világhírű musicaljével készül a társulat Juronics Tamás rendező-koreográfus vezetésével, a darab zenei részét Incze Katalin és Strausz Imre jegyzi. Hosszú szünet után viszi színre ismét a társulat William Shakespeare Macbeth című tragédiáját, az előadás rendezője Keresztes Attila. Egy újabb Radu Afrim meglepetésdarab is lesz, a harmadik a nagysikerű produkciók sorában. Újabb Székely Csaba-drámát is láthat a publikum: Molière A botcsinálta doktor című műve alapján született a Doktor S., amelyet Rareş Budileanu rendezésében mutatnak majd be a kisteremben. Vendégrendezőként érkezik Marosvásárhelyre Theodor Cristian Popescu és Mohácsi János. Előbbi egy kortárs német szerző, Timur Vermes Nézd, ki van itt! című szatíráját, Mohácsi pedig Az öreg hölgy látogatása című Dürrenmatt-klasszikust viszi színre.
Új évad Sepsiszentgyörgyön is
A Tamási Áron Színház társulata az új évadban öt bemutatót tervez. A Gyulai Várszínház, a Háromszék Táncegyüttes és a Tamási Áron Színház közös produkciójának, a Sardar Tagirovsky által rendezett Zongotának a Sepsiszentgyörgyi bemutatója szeptember 14-én volt. A második előadást Kövesdy István rendezi Igor Bauersima kortárs svájci drámaíró norway.today című szövegéből, amely két fiatal elvágyódását és menekülési kísérletét meséli el. A szilveszteri produkciót Ray Cooney brit drámaíró Pénz az égből című bohózatát Zakariás Zalán állítja színpadra, amely a pénz hatalmát abszurd, humorral teli helyzetekkel és tévedésre hajlamos szereplőkkel ragadja meg. Porogi Dorka Bertolt Brecht A városok dzsungelében című rendezésével az élet alapvető kérdéseit feszegeti. Az évad utolsó előadását Alexandru Dabija rendezi, Harold Pinter Ünnep című darabja alapján. Az új bemutatók mellett Sepsiszentgyörgyön is műsoron mAradnak az elmúlt évadok legsikeresebb előadásai: a Vízkereszt, vagy amire vágytok és a Liliom Bocsárdi László, az Úrhatnám polgár Sardar Tagirovsky és a Jegesmedvék Zakariás Zalán rendezésében. Mindemellett felújításra kerülnek olyan meghatározó előadások, mint A csoda és A fösvény Bocsárdi László, Az ezredik éjszaka Zakariás Zalán és a Kaisers TV, Ungarn Porogi Dorka rendezésében.
Felújított színház Szatmáron
Az eredetileg Nagybányán alapított Harag György Társulat éppen hatvan évvel ezelőtt, 1956-ban foglalta el először a Szatmárnémeti történelmi színházépületet, így idén a társulat kerek évfordulót ünnepelve költözhet vissza az európai uniós alapokból teljesen felújított és modern színpadtechnikai rendszerrel felszerelt otthonába. A jubileumi év apropóján szatmári szerző a városról írt drámájának ősbemutatójával indul a 2016–17-es színházi évad: Láng Zsolt Bartók zongorája című, a városhoz kötődő, abban játszódó drámájával kezd a társulat. Az ősbemutató dátuma: október 14. Az előadás rendezője Patkó Éva. Az idei évadban három klasszikus mű is szerepel a műsoron: W. Shakespeare: Tévedések vígjátéka, melyet Bocsárdi László vendégként rendez; Zerkovitz Béla – Szilágyi László: Csókos asszony, rendező Bessenyei István; Carlo Goldoni Velencei terecske, az előadás rendezője Visky Andrej. Ezek mellett színre kerül Werner Schwab Elnöknők című műve a társulat alkalmazott rendezője, Sorin Militaru munkájaként, valamint Visky András Pornó című monodrámája romániai ősbemutatóként a szerző rendezésében. Arisztophanész Lüszisztraté című klasszikus komédiáját Bordás Attila rendezi. Az évadban látható majd a Janne Teller Semmi című, Dániában nagy port kavart ifjúsági regénye alapján készülő egyéni műsor Marosszéki Tamás szereplésével, Márkó Eszter rendezésében. Az Ács Alajos Játékszín biztosít majd helyszínt a Shakespeare összes röviden (S. Ö. R.) című előadásnak, amelyet Barabás Árpád vendégrendező állít színpadra. Nagy Regina rendező A dzsungel könyve című gyerekmusicalt rendezi meg, kamaratermi előadásként pedig egy Grimm-mesét is színpadra állít, amely a Harag György Társulat az idei évadtól önálló szerkezeti egységeként működő Brighella Bábtagozata és a prózai tagozat közös produkciójaként kerül a nézők elé. A korábbi évadokhoz hasonlóan 2016–17-ben is láthat majd vendégelőadásokat a közönség. Szatmárra látogat többek közt a nagyváradi Szigligeti Színház társulata, és a Debreceni Csokonai Nemzeti Színház. Személyi változások is voltak a társulatnál: Sándor Anna és Kányádi Szilárd idén ősztől átszerződött a Csiky Játékszín társulatába, Szatmárra pedig három új tagot szerződtettek: Budizsa Evelyn és Keresztes Ágnes színésznőket, illetve Nagy Csongor Zsolt színészt. Idén a Harag György Társulat szervezi meg az IFESZT (8. Interetnikai Színházi Fesztivál) elnevezésű vándorfesztivált, amelyre több mint húsz, Románia területén működő kisebbségi (magyar, német, zsidó és roma) színház kapott meghívást.
Nánó Csaba |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2016. december 5.
Interferenciák: varázslatos alakítások és csalódások
A budapesti Vígszínház előadásával, Bertolt Brecht A szecsuáni jólélek című darabjából született, Jóembert keresünk című produkcióval zárul vasárnap este az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál Kolozsváron.
A november 24-én kezdődött seregszemlére több európai országból, továbbá Amerikából és Dél-Koreából is érkeztek vendégművészek, számos, különféle rendezői stílust és koncepciót, sokszínű színpadi nyelvezetet és színészi játékot vonultattak fel a fesztiválra érkezett produkciók.
A seregszemle nívója egyenetlen volt: bár számos színpadi megnyilvánulás jelentett igazi élményt, a néző több ízben is azt érezhette, a megtekintett előadás valójában nem „érinti meg", nem nyújt maradandó élményt, felejthető és nem illik egy nemzetközi fesztivál színvonalához. A rendezvénysorozat keretében több kiállítást nyitottak meg, könyvbemutatókat tartottak, az előadások alkotóival találkozhatott a közönség, és koncertek is várták esténként a nagyérdeműt. Csütörtökön mutatták be Visky András dramaturgnak, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti vezetőjének a Koinónia kiadónál napvilágot látott, Ki innen című, hét színpadi szöveget tartalmazó kötetét.
Túlzások egy „lakhatatlan világról"
A vasárnap esti budapesti záróelőadást valószínűleg azért is várták sokan, mert Brecht A szecsuáni jólélek című darabját már láthatta az Interferenciák közönsége pénteken este Andrei Şerban rendezésében, a bukaresti Bulandra színház előadásában. A korábbi években a neves rendezőnek számos nagyszerű színpadi alkotását láthatta a kolozsvári közönség – elég, ha csak Csehov Ványa bácsijára gondolunk, amelyet tíz éve mutatott be a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata és amelyre éveken keresztül érkeztek más városokból, sőt külföldről is érdeklődők. A Ványa bácsit több rangos díjjal jutalmazták, akárcsak Ibsen Hedda Gablerét vagy Bergman Suttogások és sikolyokját – ezeket a produkciókat szintén Şerban állította színpadra a kolozsvári magyar társulattal.
Így nem meglepő, hogy az Interferenciák közönségének egy része hasonlóan ragyogó előadásra számított, azonban kissé csalódottan nyugtázhatta, hogy Şerban bukaresti rendezése, A szecsuáni jólélek nem jelent igazi élményt. Az üzenet kissé szájbarágósra sikeredett, akárcsak a közönség felé irányuló, fölöslegesnek tűnő „kikacsintások", „kiszólások". Az előadás több pontján is indokolatlannak, túlzónak tűnt a rendezői koncepció, amelynek értelmében a brechti világ karikatúraszerűen tart tükröt elénk. Az aktuális romániai társadalmi-politikai helyzetre a figyelmet felhívó színpadi eszközök túlságosan direktnek bizonyultak, a néző hiányolta a şerbani rendezésekre általában jellemző árnyaltságot, letisztultságot.
A színészi játéknak köszönhetően azonban összességében véve fordulatosnak, pörgőnek és változatosnak tűntek a színpadi történések. A főbb szerepeket játszó művészek játéka átütő és kitűnő volt, külön kiemelendő a címszereplő utcalányt, Sen Tét alakító Ana Ularu alakítása. Brecht 1940-ben írt drámájának főhőse, a segítőkész Sen Te a Szecsuánba látogató, egyetlen jó embert kereső istenek jóvoltából vagyonhoz jut, majd rá kell jönnie, ha jót akar cselekedni, kíméletlennek is kell lennie. Rádöbben, senkire vonatkozóan nem hozható egyértelmű ítélet, és arra is, hogy – mint elhangzik: „a világ lakhatatlan".
Elsöprő erejű egyszemélyes előadás
A fesztivál egyik legkiemelkedőbb eseményét, Jaram Lee: Stranger's Song (Az idegen éneke) című előadását szombaton este láthatta a közönség. A Gabriel García Márquez Jó utat, elnök úr című novellája nyomán írt pansori-előadást a dél-koreai Pansori Project ZA vitte színpadra Ji Hye Park rendezésében. A pansori hagyományos koreai előadásmód, amely egy énekes előadót és egy őt kísérő, bukon (népi ütős hangszeren) játszó zenészt vonultat fel. A műfajnak az az egyik jellegzetessége, hogy az előadó közvetlen kapcsolatot teremt a nézőkkel.
Kiss Judit, Sárosi István | Krónika (Kolozsvár)