Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Le Pen, Marine
3 tétel
2016. április 18.
Marine Le Pen Szinaján szónokolt
Szinaján tartott előadást szombaton a francia szélsőjobboldali párt, a Nemzeti Front elnöke, Marine Le Pen. A Mi Európánk, a nemzetek Európája című rendezvényt az Európai Parlament Nemzetek és Szabadságok Európája nevet kapó, EU- és bevándorlás-ellenes frakciója szervezte.
Az európai szélsőségeseknek romániai „szálláscsinálója” is van: a konzervatív párti Laurenţiu Rebega, aki a szociáldemokratákkal szövetségben szerzett mandátumot 2014-ben, majd átiratkozott a szélsőséges megnyilvánulásairól ismert Bogdan Diaconu pártjába, ő kérte felvételét a frakcióba. Ez annak idején sokakat meglepett, Marine Le Pen ugyanis nem egyszer tett Romániára is rasszista megjegyzéseket.
A rendezvényt itthon többen is bírálták, Cristian Buşoi, a Nemzeti Liberális Párt első alelnöke szerint a hatóságoknak fel kell lépniük, az európai szélsőségesek filozófiája és cselekedetei ellentétesek a román nemzeti érdekkel.
Szabadság (Kolozsvár)

2016. szeptember 1.
Victor Ponta: szükség van egy nacionalista pártra
Nem kíván belépni a Bogdan Diaconu vezette Egységes Románia Pártba (PRU) Victor Ponta. A volt kormányfő viszont úgy véli, Romániának szüksége van egy nacionalista politikai alakulatra.
Ponta szerda este a B1Tv-ben cáfolta, hogy otthagyja a Szociáldemokrata Pártot ( PSD) és beiratkozik a PRU-ba. Bogdan Diaconuról elmondta, a magyarellenes megnyilvánulásairól ismert politikus neki köszönheti az ismertségét, és szívesen segíti ötletekkel.
„Diaconut én hoztam annak idején a PSD-be, és én kértem meg, hogy távozzon a pártból, amikor túltolta a magyar ügyet. Bogdan azóta nagyon sokat tanult” – nyilatkozta a volt kormányfő. Hozzátette, szerinte Romániának és a PSD-nek is szüksége van egy nacionalista pártra. „Modern, szélsőségektől mentes nacionalista pártra gondolok. Nem vagyunk Le Penék helyzetében, mert nincsenek nálunk migránsok” – magyarázta.
Mint ismert, a Bogdan Diaconu bejelentette, hogy a PRU saját frakciót kíván alakítani a csütörtökön kezdődő parlamenti ülésszakban. A politikus frakcióalapítási ambícióit arra alapozza, hogy az utóbbi héten tucatnyi parlamenti képviselő igazolt át a pártjába.
Az Adevarul hírportál szerint olyan, bűnvádi eljárás alatt álló politikusok próbálnak így újabb mandátumhoz jutni az év végi parlamenti választásokon, akiknek korábbi pártjuk nem biztosított befutó helyet jelöltlistáin.
maszol.ro

2017. január 3.
Meggyengült balliberális hadállások Erdélyben
A Népszabadság nevű szellemi mételyközpont leállítása után megszűnni látszik az MSZP-SZDSZ erőcsoport külhoni sajtóbefektetéseként létrejött Erdélyi Riport, s változások vannak a nemzetellenes álbaloldal másik erdélyi központjánál, a Maszolnál is.
Bár még a magyar kormány iránti elfogultsággal aligha vádolható Parászka Boróka is azt írja, hogy csak részben igaz, és alig bizonyítható, hogy politikai nyomás miatt szűnik meg az Erdélyi Riport, s hogy Gál Mária kirúgása a Maszoltól az egyetlen egyértelműen politikai gesztus, mégis okunk van élni a gyanúperrel, hogy a döntés forrásvidéke Budapesten keresendő.
Ejthetnénk krokodilkönnyeket e két sajtóorgánum felett gyülekező fellegek láttán, emlegethetnénk a sajtószabadságot, de ez sokszorosan álságos lenne. Mindenekelőtt azért, mert minden hisztériakeltés dacára sajtó-, vélemény- és szólásszabadság van mifelénk, politikai véleménye miatt ma a Kárpát medencében ritkábban ér hátrány bárkit is, mint a „demokratikus” Nyugat-Európában, ahol a (gondolat)rendőrség vadászik a menekülteknek titulált betolakodókról a hivatalos kánontól eltérő véleményt megfogalmazókra. Ha bárkinek pénze van rá, alapíthat újságot, s bárki közölheti meglátásait a világhálón.
Nem kétséges, a kormányzati hatalom mindenütt igyekszik maga alá gyűrni a médiát. Amikor ezt baloldaliak teszik, akkor azt a fősodratú média szerint a sajtószabadság terjesztésének, garantálásának hívják (lásd legutóbb az Obama elnök által már a demokraták bukása után elfogadott botrányos csomagot, mely kilátásba helyezi az amerikai részvételt a Közép- és Kelet-európai sajtószabadság biztosításának – értsd a New Yorkból diktált véleményszabványosításnak – ügyében), ha jobboldaliak, akkor diktatúra. Tagadhatatlan jelenség a magyar kormányoldal nyomulása a média terén, aminek vannak kétségkívül rosszízű megnyilvánulásai, vadhajtásai, de azért nem lehet nem meglátni, hogy a mégoly kifogásolható politikai propaganda mellett is a nemzeti öntudat tervszerű aláaknázása, ami folyt például a Népszabadságban, jelentős teret veszített.
Hasonló a helyzet Erdélyben is. Érdemes megnézni az Erdélyi Riport stábját, melynek élén ott látjuk Parászka Borókát, akinek első számú történelmi hőse az országot szétprédáló Károlyi Mihály, akinek az „István, a Király” megagiccs, akinek még a csíksomlyói búcsú sem szent, akinek a Szabadság szobor ízléstelen, aki gyermekei kíséretében december 1-én együtt ünnepel önfeledten a románokkal, aki problémát lát abban, ha a magyar befektetések a nemzeti összetartozás mentén alakulnak, aki nem átallott feljelenteni erdélyi magyar papokat román állami intézménynél azért, mert egy vallási kisebbségről nem az ő szája íze szerint fogalmaztak.
A Maszolnál egy szerkesztő leváltásán túl Gál Mária talpára kötöttek útilaput. A magam részéről merő véletlennek tekintem, hogy pont most, december elseje kapcsán utasította el a szerkesztőség egy mellesleg elég halvány szövegének közlését. Aki képes még a migránsügyben is Orbánt támadni, és menekültnek hazudni az EU-ba alig beérkezett, de már dzsihádot skandáló csürhét, melynek már megmelegedett tagjai oda járnak vissza nyaralni, ahonnan„életüket féltve” elmenekültek, az nemcsak a magyarság, de egész Európa ellensége. S persze nem meglepő, hogy a valódi európai szellemet és megmaradást képviselő Le Pent és Hofert Hitlerhez és Mussolinihez hasonlítja, előszeretettel szidja az „embertelen” Orbánnal együtt Tőkés Lászlót, szóval a magát baloldalnak nevező politikai bűnszövetség propagandájának minden fontos elemét felmondja.
Tételezzük fel, hogy valóban a Fidesz–RMDSZ paktum eredményeképpen fazonírozzák a Maszolt és szűnik meg a Riport. Amennyiben áll ez a tézis, akkor legalább volt értelme az RMDSZ megtámogatásának, és a Néppárt parkolópályára állításának (ez utóbbi persze a túlbiztosítás tipikus esete volt).
Mert az elég egyértelmű, hogy a harc legfontosabb síkja a közösségi öntudat, a legfőbb tét az, hogy miként gondolkodik az erdélyi magyarság meghatározó része a múltról, jelenről és jövőről, önmagáról és a külvilágról. Ez sokkal fontosabb kérdés, mint az, hogy hány magyar képviselő ül Bukarestben, olyan nemzetközi konjunktúrában, amikor amúgy sem nekünk áll a zászló. Ebben a helyzetben a nemzeti önbecsülést tudatosan roncsoló műhelyeket megszüntetni vagy meggyengíteni, helyettük megerősíteni a magyar szelleműeket elsőrendű nemzetstratégiai feladat. Az első pont végrehajtása, úgy tűnik, folyamatban van. Kíváncsian várjuk az építés lépéseit.
Borbély Zsolt Attila
itthon.ma//szerintunk