Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Lăzescu, Alexandru
5 tétel
2010. június 29.
Magyar vezető a Román Rádió élén
Számos vita után sikerült megválasztania kedden a parlamentnek – ezen belül a kormányoldalnak – Demeter Andrást a Román Rádió elnök-vezérigazgatójává, így először választanak román közmédium élére magyar vezetőt.
A Román Televízió vezérigazgatója Alexandru Lazescu lesz, akit az elnöki hivatal javasolt a televízió igazgatótanácsába.
MNO.hu

2010. június 30.
Közmédia: megvannak az igazgatótanácsok
A Televízió vezetőtestületének RMDSZ által jelölt tagja Sebesi Karen Attila. A Rádiónál Demeter András. A Televízió Igazgatótanácsa Alexandru Lazescut jelölte az intézmény elnöki posztjára. A Közszolgálati Rádió esetében a szociáldemokraták jelöltje, Ovidiu Miculescu győzött.
Az igazgatótanácsok elnökjelöltjeit a Törvényhozás Művelődési Bizottságai is meghallgatják, majd javaslatuk alapján, kinevezésükről a plénum dönt. Mindegyik fórum felülbírálhatja az előző döntését.
Kolozsvári Rádió
Erdély.ma

2010. december 2.
Magyarellenes ünneplés
Magyarellenes jelszavakat skandáltak tegnapi marosvásárhelyi tüntetésükön az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) tagjai, akik „a magyar szeparatizmus” ellen vonultak utcára Románia nemzeti ünnepén. Frunda György RMDSZ-es szenátor felszólította Marius Paşcan kormánybiztost, hívja ki a „SRI-t, a milíciát és a katonaságot” a magyarellenes jelszavakat skandálók ellen. Kolozsváron a Szociáldemokrata Párt (PSD) több mint száz tagja vonult a Magyar Köztársaság főkonzulátusa elé, ahol egy levelet adtak át egy hivatalnoknak, melyben az ellen tiltakoztak, hogy a budapesti hatóságok nem engedélyezték, hogy a román diplomácia a Nemzeti Színházban ünnepeljen. Eközben az Új Magyar Gárda Székely Szakaszának kolozsvári rendezvényét megakadályozták a rendőrök, akik az alakulat nyolc tagját bevitték a rendőrőrsre igazoltatás végett.
Magyarellenes jelszavakat skandáltak tegnapi marosvásárhelyi tüntetésükön az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) tagjai. Az akció hatására Frunda György RMDSZ-es szenátor felszólította a maros megyei prefektust, hogy hívja ki a „SRI-t, a miliciát és a katonaságot” a tüntetők ellen.
A szélsőjobboldali román szervezet annak ellenére szervezett tiltakozó megmozdulást Marosvásárhelyen, hogy az önkormányzat visszavonta a számukra korábban kiadott engedélyt. Az Új Jobboldal vezetői a honlapjukon közzétett felhívásukban azt írták, hogy „a magyar szeparatizmus” ellen fognak utcára vonulni. Tudor Ionescu, a szervezet elnöke hangsúlyozta: ők Erdély Romániával való egyesülésének 92. évfordulóját, Románia nemzeti napját ünneplik, felvonulásuk senki és semmi ellen nem irányul.
Arra a kérdésre, miért tartották meg engedély nélkül a felvonulást, elmondta: szerinte törvénytelenül járt el a polgármesteri hivatal, hiszen 24 órával a rendezvény előtt nem vonhatták volna vissza a két héttel korábban kiadott engedélyt, ezt legalább 48 órával korábban kellett volna megtenniük. Ionescu szerint erre a helyi hatóságok is rájöttek, ezért tarthatták meg normális körülmények között a felvonulást.
A járdán haladó mintegy 200 tüntetőt végig népes csendőri kordon kísérte, a zömében fiatal résztvevők a szervezet zászlajával és román nemzeti lobogókkal, valamint Avram Iancu arcképével vonultak végig a városközponton, egyebek közt azt skandálták, hogy „Hargita és Kovászna román föld!”, „Nagy-Románia újból a régi határok közé!”, és a román nyelv „egyeduralmát” szorgalmazták. A tüntetést korábban jóváhagyta az önkormányzat illetékes bizottsága, de a polgármesteri hivatal a rendezvény uszító jellegére hivatkozva visszavonta az engedélyt. Erre többek között Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke kérte a hivatalt, kifejtve, hogy nem kellene pártolni az Új Jobboldal „ócska és meghaladott nacionalizmusát”. A szervezet tagjai egyébként a főtéri hivatalos december elsejei ünnepségen is részt vettek, ahol elhelyezhették koszorújukat.
Frunda a katonaságot kérte
Az Új Jobboldal tüntetése nyomán kisebb botrányra került sor a Maros megyei prefektúra székhelyén, ahol a szélsőjobboldaliak megérkeztekor Frunda György RMDSZ-es szenátor is tartózkodott. A honatya felszólította Marius Paşcan kormánybiztost, hívja ki a „SRI-t, a miliciát és a katonaságot” a magyarellenes jelszavakat skandáló tüntetők ellen, a prefektus azonban úgy vélte, az akcióban nincs semmi törvényellenes. Frunda György „elfogadhatatlannak” nevezte, hogy a tiltakozók a román nyelv egyeduralmát szorgalmazzák, a prefektus azonban kijelentette: semmit sem tehet, hogy meggátolja őket ebben. A honatya ekkor felszólította, hogy a törvényes rend őrzőjeként hívja ki a rendvédelmi szerveket. Erre azonban nem került sor, a tüntetés incidensek nélkül ért véget.
A szélsőjobboldali szervezet tiltakozó megmozdulását figyelemmel kísérte Vitus Örs, a Jobbik erdélyi baráti körének elnöke is, aki korábban tiltakozást akart szervezni az Új Jobboldal felvonulása ellen. Azt tervezték, hogy az 1989-es forradalom vásárhelyi magyar és román áldozatainak emlékművénél gyertyát gyújtanak, ami – mint mondta – azt jelképezte volna, hogy a sovinizmus a kommunizmus egyik öröksége. Erről a szándékukról azonban letettek, miután a polgármesteri hivatal visszavonta az Új Jobboldal tüntetésére vonatkozó engedélyt. A Jobbik-szimpatizánsok közleményükben örömüknek adtak hangot, hogy „idén december 1-jén, Marosvásárhelyen nem lehet majd magyarellenes szlogeneket hallani”. (Markó Béla: veszteség december 1. Markó Béla a parlament hétfői, a román nemzeti ünnep alkalmából tartott díszülésén mondott beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyarság 1918. december 1-jét „veszteségként, az államiság elvesztéseként élte meg”.
Rámutatott, a magyarok számára ez a nap mást jelent, mint a románoknak, akiknek ez „hatalmas győzelem”. Emlékeztetett, hogy az akkori magyarok nagyon sokat vártak a Gyulafehérvári Kiáltványtól, mely kimondta, hogy „Erdély valamennyi népe saját nyelvén tanulhat és igazgathatja magát, a soraiból kikerülő személyek révén”.
Ezeknek az ígéreteknek csupán egy része valósult meg, a többit ezután kell gyakorlatba ültetni, vélte a szövetségi elnök a magyarnyelvű oktatás körüli vitára utalva. Mint hangsúlyozta, az RMDSZ tiszteletben tartja más népek ünnepeit, és képviselői részt vesznek a december 1-i ünnepségeken.)
Elmaradt a gárdisták megemlékezése
Eközben Kolozsváron a Szociáldemokrata Párt (PSD) több mint száz helyi tagja vonult a Magyar Köztársaság főkonzulátusa elé, ahol egy levelet adtak át az egyik hivatalnoknak, melyben az ellen tiltakoztak, hogy a budapesti hatóságok nem engedélyezték, hogy a román diplomácia a Nemzeti Színházban ünnepelje december 1-jét.
A felvonulók egy csokor vörös szegfűt is át akartak adni, azonban a hivatalnok nem fogadta el, így azt a diplomáciai székhely kapuja előtt hagyták. Mircea Jorj megyei PSD-elnök szerint a virágokkal azt szerették volna elérni, hogy „újra kinyíljon a románok orrára csapott ajtó”. Mint mondta, a levelet ma Magyarország bukaresti nagykövetségére is elküldik.
Tegnap délutánra az Új Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Mozgalom Győri Wass Albert zászlóalja Székely Szakasza is összejövetelt hirdetett a kincses város Főterére, ahol a Székely Hadosztály megalakulásáról akartak megemlékezni.
Erre azonban nem kerülhetett sor, ugyanis a szélsőjobboldali magyar alakulat nyolc tagját már a városba való érkezése után, a Szentegyház utcai Agapé vendéglő előtt „lekapcsolta” a rendőrség. Ilie Milici csendőrségi szóvivő szerint a fekete egyenruhába öltözött fiatalokat azért kísérték be, mivel a Magyar Gárda, illetve Magyarország zászlaját bontották ki, miközben a városközpont fele tartottak.
Míg a fiatalokkal jegyzőkönyvet írattak, a Szent Mihály-templom előtt a csendőrség több autója, illetve tucatnyi rendőr várakozott. Megjelent a helyszínen az Új Jobboldal néhány tagja is, ám incidens nem történt.
A gárdisták korábban kérték a felvonulásuk engedélyezését a polgármesteri hivataltól, amit az intézmény elutasított azzal az indokkal, hogy a városközpontban a román nemzeti ünnep alkalmával szervezett rendezvények zajlanak.
A szervezet tagjai a Szent Mihály-templomtól a Farkas utcai Szent György-szoborhoz indultak volna, ahol verses megemlékezést akartak tartani. Az Új Magyar Gárda „székely szakasza” múlt év december elsején is megemlékezést szervezett a kincses város Főterén, ahhonnan akkor álarcos rohamrendőrök vitték el őket.
Bukarestben is kisebb – igaz, politikai természetű – incidens árnyékolta be a hivatalos állami megemlékezéseket. Az asztanai EBESZ-konferencián részt vevő Traian Băsescu államfő távollétében ugyanis nem az alkotmány szerint őt követő szenátusi elnököt, az ellenzéki Mircea Geoanát fogadták katonai tiszteletadással, hanem Emil Boc kormányfőt, akit viszont a tömeg kifütyült. Geoană közleményben követelt vizsgálatot az „incidens” miatt, Boc ugyanakkor azzal védekezett: az államfő őt jelölte ki képviselőjeként az ünnepségre. (Értelmiségiek vádolják az RTV-t. Történelmi valótlanságok hangoztatásával, a romániai holokausztért is felelős egykori fasiszta szervezet, a Vasgárda egyik volt vezérének a népszerűsítésével vádolja a román közszolgálati televíziót hatvan romániai értelmiségi egy tiltakozó levélben, amelyet romániai vezető politikusoknak és nyugat-európai államok nagyköveteinek is elküldtek.
Az értelmiségiek azt kifogásolják, hogy a Román Televízió november 21-én olyan adást sugárzott, amelyben Ion Cristoiu neves újságíró „romantikus hősnek és erkölcsös személynek” nevezte Corneliu Zelea Codreanu egykori vasgárdista vezért. A levél aláírói szerint Cristoiu figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy az említett politikai csoportosulás fasiszta eszméket vallott, közreműködött a romániai holokauszt előkészítésében, a szervezetet és magát Codreanut is felelősség terheli több román politikai és kulturális személyiség meggyilkolásáért.
Codreanut 1938-ban kivégezték. A tiltakozók felszólították Alexandru Lăzescut, a Román Televízió vezérigazgatóját, határolódjék el az adásban elhangzottaktól. Hangsúlyozták, az újságíró kijelentései nemcsak „valótlan történelmi adatoknak az elfogadtatására irányuló törekvések”, hanem súlyosan sértik a vasgárdista mozgalom áldozatainak az emlékét is. Az aláírók azt is kérik a vezérigazgatótól, hogy büntesse meg a televízió munkatársait, akik az aláírók szerint szakmailag felelősek az adás elkészítéséért és sugárzásáért.) Krónika (Kolozsvár),

2012. június 13.
Belföldi hírek
Végleges: Maros és Szatmár elveszett
Négy megyéből csak kettőben sikerült megőriznie tanácselnöki tisztséget az RMDSZ-nek, az Országos Választási Iroda tegnapi közlése szerint Maros és Szatmár megyében is alulmaradtak a szövetség újabb mandátumra pályázó jelöltjei. Szatmár megyében Csehi Árpádot a liberális Mihai Adrian Stef váltja, aki a szavazatok 38,30 százalékát, Csehi pedig 34,70 százalékát szerezte meg.
A Szatmár megyei tanácsban az RMDSZ két mandátumot veszített, a 33 tagú testületben 12 képviselője lesz. Maros megyében Lokodi Edit Emőkét a szintén liberális Ciprian Minodor Dobre váltja, ő a szavazatok 40,64 százalékát szerezte meg, míg Lokodi Edit Emőkére a szavazók 34,84 százaléka voksolt. Megőrizte viszont mandátumait a szövetség: a 35 tagú testületben az RMDSZ-nek 13 képviselője lesz. Maros megyében egyébként az RMDSZ ugyanannyi polgármesterel rendelkezik, mint korábban, a szövetség elveszítette a SZLSZ-szel szemben a szászrégeni, vajdaszentiványi polgármesteri tisztséget, illetve az MPP-vel szemben a makfalvit, megnyerte azonban a mikefalvit, ahol eddig DLP-s elöljáró volt, a magyarbükkösit, melyet eddig független vezetett és a gyulakutait, ahol az MPP képviselője volt tisztségben.
Kisebb a kormánypárt előnye
Az eredmények 97,20 százalékos feldolgozottsága mellett a Szociál-liberális Szövetség (SZLSZ) a polgármesteri mandátumok 41,44 százalékát kapja meg, a DLP 15,63 százalékát, a SZDP 11,91 százalékát. Tegnap estig az Országos Választási Iroda 3097 szavazókerület eredményeit központosította a 3186-ból, eszerint a SZLSZ 1283 polgármesteri mandátumot kapott, a DLP 484-et, a SZDP 369-et. Következik a NLP 87 mandátummal (6,92 százalék), az RMDSZ 79 mandátummal (6,28%). A MPP hét polgármesteri tisztséget szerzett (0,54%), a Konzervatív Párt 5-öt (0,39%), a Romániai Német Demokrata Fórum 4-et (0,31%), az EMNP kettőt (0,15%), a Nagyrománia Párt és a parasztpárt szintén kettőt-kettőt.
Lemondott Elena Udrea
Elena Udrea, a Demokrata-Liberális Párt alelnöke tegnap lemondott a párt bukaresti szervezetének vezetéséről, ezt a DLP gyenge fővárosi választási szereplésével indokolta – elveszítették az általuk eddig elfoglalt két bukaresti kerületi polgármesteri tisztséget. Vasile Blaga, a DLP kampányfőnöke szerint Udreának lemondásával meg kellett volna várnia a párt igazgatótanácsának ülését, Blaga úgy véli, az esetleges újabb lemondások bejelentése csak ez után lehetséges. Udrea gesztusát Crin Antonescu, a liberálisok elnöke helyesnek és természetesnek nevezte, de hozzátette, Băsescunak, Bocnak, Olteannak és Blagának is le kellene mondania.
Kihirdették a Nagy Testvér-törvényt
Traian Băsescu tegnap kihirdette az Európai Unió adatmegőrzési irányelvének életbeléptetésére vonatkozó jogszabályt, amelyet a média Nagy Testvér-törvényként bélyegzett meg. A törvény arra kötelezi a telefon- és internetszolgáltatókat, hogy fél évig tárolják, és szükség esetén a bűnüldöző szervek rendelkezésére bocsássák előfizetőik hívásainak és levelezésének minden adatát, a tartalom kivételével. A tegnap kihirdetett jogszabályba bekerült egy olyan előírás, miszerint a bűnüldöző szerveknek a híváslista bekérésétől számított 48 órán belül tájékoztatniuk kell az érintettet arról, hogy vizsgálat folyik ellene – kivéve, ha az illetőt a nemzetbiztonság veszélyeztetésével gyanúsítják.
Menesztették az RTV elnökét
Leváltotta a parlament tegnap a közszolgálati televízió vezetőségét, miután a törvényhozói testület elutasította az intézmény elmúlt három évéről szóló jelentést. Alexandru Lăzescu elnök-vezérigazgató helyére Radu Călin Cristeát javasolta a parlament két házának kulturális szakbizottsága ideiglenes elnök-vezérigazgatónak, ezt a plénum elfogadta. Az RTV mintegy 120 millió euró adósságot halmozott fel az elmúlt években, és ezért az adóhatóság zárolta az intézmény számláit. A közintézmény körül az elmúlt napokban éles vita alakult ki, miután kiderült, hogy gazdaságossági okokra hivatkozva eladta a labdarúgó Európa-bajnokság egyes mérkőzéseinek közvetítési jogát egy korlátozott sugárzási lehetőséggel rendelkező kereskedelmi sportcsatornának, és a londoni olimpiát sem közvetíti a köztelevízió. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. június 27.
A közszolgálati rádió élén marad Demeter András
Megtarthatja a Román Rádiótársaság elnök-vezérigazgatói tisztségét Demeter András, akinek széles többséggel szavazott bizalmat tegnap a parlament. A közszolgálati televíziónál ugyanakkor vezetőségváltás történt, kiderült, hogy az ideiglenesen kinevezett Radu Călin Cristeának is mennie kell, helyét Claudiu Săftoiu volt hírszerzőfőnök veszi át.
Bizalmat szavazott a parlament Demeter Andrásnak, aki két éve elnök-vezérigazgatója a rádiónak. A törvényhozói testület elfogadta a rádió elmúlt hároméves tevékenységét értékelő jelentéseket, így helyén maradhat a rádió jelenlegi vezetősége.
Demeter mandátuma alatt a rádió nyereséggel zárta a 2010-es és a 2011-es évet, a televíziónál viszont jelentős veszteséget könyveltek el. A keddi szavazáson széles többség voksolt a jelentések elfogadása mellett, mindössze két ellenszavazatot és 18 tartózkodást számoltak.
Demeter András elmondta, hogy a médiában tapasztalt változások miatt az elmúlt öt évben vesztett hallgatókat a közszolgálati rádió, de olyan stratégiát dolgoztak ki, amellyel az országos csatornák által elvesztett hallgatókat nyernek vissza területi stúdiók. Demeter szerint ennek a stratégiának az eredményességét a felmérések is megerősítik.
Az egész napos magyar nyelvű rádióadás tervéről Demeter kifejtette, hogy a marosvásárhelyi és a kolozsvári területi stúdió román és magyar nyelvű adását szétválasztják, és így Marosvásárhelyen és Kolozsváron is lesz egész napos magyar nyelvű adás. Az adások szétválasztásáról szóló döntést a rádió igazgatótanácsa már elfogadta, de a telekommunikációt felügyelő hatóságnak (ANCOM) is engedélyeznie kell az ehhez szükséges frekvenciákat, és akkor elkezdődhet a sugárzás – magyarázta.
A parlament tegnap megválasztott a TVR új igazgatótanácsát is, amelynek az RMDSZ számára fenntartott helyet Nagy Zoltán, az RMDSZ elnökének kabinetigazgatója foglalja el. Amennyiben a rendes tagok nem tudják gyakorolni tagságukat, helyettesítőik veszik át helyüket. A helyettesek listájára Rostás Péter István, a Kolozsvári Rádió aligazgatója került. Az igazgatótanács tegnap soraiból Săftoiut javasolta a televízió elnök-vezérigazgatói posztjára, de a parlament nem volt döntőképes, így nem volt érvényes a szavazat. Alexandru Lăzescut a május eleji kormányváltás után cserélték le, ideiglenesen Radu Călin Cristea vette át helyét, aki viszont az igazgatótanácsba sem került be, így szóba sem jött lehetséges jelöltként.
B. T. Szabadság (Kolozsvár)