Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Lázár-Kiss Barna András
50 tétel
2012. június 11.
Az RMDSZ szerint 170 polgármesteri tisztséget nyert a szövetség
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 170 polgármesteri tisztséget nyert a romániai helyhatósági választásokon az éjféli összesítés szerint.
Az RMDSZ kolozsvári országos kampányközpontjában a szövetség munkatársai úgynevezett párhuzamos szavazatszámlálást végeznek a saját biztosaiktól beérkezett információk alapján.
A hétfőn 3 óra 10 perckor közzétett összesítés szerint az RMDSZ 170 polgármesteri mandátumot szerzett, de remélik, hogy a megnyert polgármesteri mandátumok száma 200-hoz fog közelíteni a végleges eredmények szerint.
Az RMDSZ szerint a szövetség jelöltje nyert egyebek között olyan fontos székelyföldi településen, mint Székelyudvarhely, ahol Bunta Levente jelenlegi RMDSZ-es polgármester Szász Jenővel, a Magyar Polgári Párt elnökével mérkőzött meg a városvezetői tisztségért. Sepsiszentgyörgyön Antal Árpád RMDSZ-es jelölt nyert, akit az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is támogatott. Székelykeresztúron is az RMDSZ-es Rafai Emil győzött a szövetség párhuzamos szavazatszámlálása szerint. Baróton Lázár Kiss Barna nyert. Ott az elmúlt négy évben MPP-és polgármester vezette a települést.
Maros megyében Erdőszentgyörgyön és Nyárádszeredában is az RMDSZ jelöltjei nyerték meg a polgármester-választást. Meglepetésnek számít, hogy Kolozs megyében a Kolozsvárral szomszédos Kisbácsban sikerült az RMDSZ jelöltjének győznie olyan körülmények között, hogy a helyi magyarság számaránya mintegy 30 százalék. MTI. Erdély.ma
2012. június 11.
Háromszéken tarolt az RMDSZ
Nagy volt a hangzavar tegnap este az RMDSZ eredményt váró sepsiszentgyörgyi rendezvényén, a Park vendéglő előtti téren összegyűltek a jelöltek, támogatók, s az újságírók többsége is itt várta a párhuzamos számlálást, a tapasztalat szerint ugyanis ez a leggyorsabb módja a végleges eredmények megismerésének. Háromszéken a részvétel jelentősen jobb volt, mint négy évvel ezelőtt, a szavazásra jogosultak 54,47 százaléka adta le voksát. Ahogy telt az idő, és érkeztek az eredmények, úgy vált mind mámorosabbá a hangulat, „Győztünk, győztünk!” – hangzott jobbról is, balról is. Település- és polgármesternevek röpködtek, fél tizenegy felé már lehetett tudni, hogy Bokor Tibor győzött Kézdivásárhelyen, és hamarosan érkezett a hír, az MPP elveszítette Barótot is, Lázár-Kiss Barna lett az erdővidéki központ polgármestere 2035 vokssal, Nagy István 1215 szavazatot kapott. „Megvan a legnagyobb győzelem” – hangzott az újabb bejelentés, valóban meglepő hír érkezett: az alig 9 százalékban magyarok lakta Előpataknak magyar polgármestere lesz, Kovács László felülkerekedett három román ellenjelöltjén. Fél tizenkettőig csupán két községben nem született RMDSZ-es győzelem: Nagyborosnyón az EMNP-s Szőcs Levente nyert, Maksán szintén néppárti polgármester lesz, Bács Benke László. Független nyert Nagybaconban, az MPP által támogatott Simon András. Hivatalos, jegyzőkönyv szerinti eredmény először Sepsibükszádról érkezett, az RMDSZ-es Bács Márton Csaba a voksok kétharmadát, 621 szavazatot szerzett meg, Mikóújfaluban Nyáguj Vilmos maradt a polgármester, fölényes győzelmet aratott MPP-s vetélytársával szemben. Dálnokon RMDSZ-es, de új polgármester lesz: Bartók Ede Ottó. Gyorsan érkeztek a hírek azokból a községekből, ahol egyetlen jelölt volt: Kökösből, Rétyről, Sepsibodokról, Gidófalváról, és már éjfél előtt lehetett tudni, hogy Sepsikőröspatakon is megtört Silviu Ioachim uralma, Kisgyörgy Sándor lesz a község polgármestere. Kommandón újrázott Kocsis Béla, Málnáson Kasléder József. Gelencén MPP-s győzelem született, Cseh József lesz a polgármester – hangzott el éjfél után alig pár perccel, Árkoson Máthé Árpád folytathatja eddigi községvezetői munkáját, Zágonban Kis József fölényesen nyert. Illyefalván Fodor Imre marad a polgármester, 80 százalék fölötti győzelmet aratott, és Gelence kivételével a felső-háromszéki falvakban RMDSZ-es győzelem született: Barátoson Keresztély Csaba, Bereckben Dimény Zoltán, Csernátonban Bölöni Dávid, Esztelneken Varga Attila, Kézdialmáson Molnár István, Kézdiszentkereszten Páll Endre, Kézdiszentléleken Balogh Tibor, Lemhényben Lukács Róbert, Ozsdolán Brânduş Dendyuk Szilveszter, Szentkatolnán Tusa Levente, Torján Daragus Attila. Ráduly István marad Uzon polgármestere, és Ádám Attilának is sikerült újráznia Zabolán, Sikó Imrének Bölönben, Ilkei Ferencnek Vargyason. Kovásznán Lőrincz Zsigmond 80 százalékos győzelmet aratott. Lapzártáig nem érkezett hír Hidvégről és Bardocról. Tamás Sándor háromnegyed egykor érkezett meg Sepsiszentgyörgyre, hatalmas taps és győzelmi zene fogadta (ezt aztán újrajátszották a sorra érkező megválasztott polgármesterekkel), bár megyei eredményeket még nem összesítettek, egyértelmű volt, no meg az RMDSZ megyei elnökeként is learathatta a babérokat a „visszaszerzett” ülésekért. Sepsiszentgyörgyön nem volt kétséges Antal Árpád győzelme, a találgatás a százalékról folyt, sikerül-e megőriznie a 80 százalék fölötti arányt, no meg, hogy milyen összetétele lesz a tanácsnak. A nem végleges, de számottevő eredmények szerint 78 százalékos eredményt ért el Sepsiszentgyörgy polgármestere. Az RMDSZ-nek sikerült megszereznie a kétharmados többséget a városi tanácsban. Az EMNP-nek, a liberális pártnak és a szociáldemokratáknak két-két önkormányzati képviselője lesz, az MPP-nek egy.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. június 13.
Fölényesen nyert a Székelyföldön, veszített a Partiumban az RMDSZ tarolt, a Partiumban viszont sokat veszített az RMDSZ. Míg Kovászna és Hargita megyében megyei tanácselnöki tisztséget és fölényes többséget szerzett a képviselőtestületekben, a Maros megyében megméretkező Lokodi Edit Emőke elveszítette a megyei tanácselnöki tisztségért folytatott versenyt. Szatmár megyében és Szatmárnémetiben nemcsak a megyei tanácselnöki és polgármesteri tisztségeket veszítette el a szövetség, a tanácsban is kisebbségbe került. Akárcsak a Bihar megyei és nagyváradi önkormányzatban, ahol húsz év után ellenzékbe kerülhet az RMDSZ. Kolozs megyében ellenben a mérleg nyelveként megyei alelnöki és kolozsvári alpolgármesteri tisztséget kér a szövetség.
Egyedi eset. Mezei János polgármester és MPP-s csapata újrázni tudott Gyergyószentmiklóson
A RMDSZ-es Lokodi Edit Emőkének nem sikerült megőriznie a Maros megyei önkormányzat elnöki tisztségét, annak ellenére, hogy lényegesen több szavazatot kapott, mint a szövetség listája. Míg megyeszerte 96 324-en (a voksok 37,87 százaléka) szavaztak a szövetség jelöltjére, a magyarellenességgel tarkított, agresszív kampányt folytató balliberális kihívója, Ciprian Dobre 112 265 voksot (40,64) gyűjtött be. A vártnál lényegesen gyengébben szerepelt a Szövetség Marosért névre keresztelt PDL-s alakulat képviselője, Marius Paşcan prefektus, akinek a lakosság mindössze 20,43 százalékát sikerült meggyőznie. Az MPP színeiben induló Bíró Zsolt a szavazatok 4,05 százalékát szerezte meg, ami szám szerint 11 198 voksot jelentett.
„Az eredmények tükrében nem látom értelmét a nyilatkozatháborúnak, inkább a jövőbe tekintek és igyekszem folytatni a nyolc évvel ezelőtt megkezdett munkámat. A megyei tanácsnak folytatnia kell az útjavítást és -építést, a hulladéktároló kialakítását, a repülőtér fejlesztését, a motorversenypálya megépítését. Ugyanakkor folytatnunk kell az uniós pályázatok lehívását” – fogalmazta meg az elkövetkezendő négy évre szóló célokat Lokodi Edit Emőke.
Mondandójából érezhető volt, hogy a továbbiakban vállalja az alelnöki tisztséget, amit újságírói kérdésre meg is erősített. Mint hangsúlyozta, ezzel hozzájárulna az önkormányzati munka folytonosságához. A vereséget illetően Lokodi úgy vélekedett, ez elsősorban a románság lényegesen nagyobb szavazókedvének tudható be. Ennek okát pedig elsősorban Dobre nacionalista kampányában (Itt az esély, hogy 12 év után Maros megyét ne a magyarok vezessék! volt a liberális politikus leggyakrabban használt jelmondata) és a Fidesz-vezetők erdélyi jelenlétében látta.
„Bíró Zsolt semmire sem ment a 11 ezer szavazatával, de a fideszes vezetőkkel karöltve elérte, hogy megtévessze a választókat és urnák elé csalogassa a románokat. Ezen a magyar diplomáciának el kellene gondolkodnia” – üzente a hazai magyar ellenzéknek és a budapesti kormányerőknek az RMDSZ tisztségviselője. Kérdésünkre, hogy az MPP-vel ellentétben mennyire érezte az EMNP „hallgatólagos támogatását”, mint ahogy azt Portik Vilmos, az alakulat megyei elnöke megfogalmazta, Lokodi Edit Emőke kifejtette, hogy ő még nem hallott erről a fogalomról.
„Lehet, hogy nem támadtak, de én nem éreztem semmiféle támogatást a részükről. Sőt úgy tudom, inkább Bíró Zsolt megszavazására bíztatták az embereket” – nyilatkozta a Krónikának a leköszönő elnöknő. Kelemen Hunor szövetségi elnök kijelentésére reagálva, miszerint az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete gyengén dolgozott, Lokodi elmondta: ő teljesen másként látja a helyzetet, hisz megítélésében az elmúlt időszakban mindenki nagy erőbedobással dolgozott.
Az RMDSZ hivatalosságai közül – a Fideszen, az erdélyi versenypártokon, a magyarellenes kampányt folytató vetélytársakon és a vásárhelyi szervezeten kívül – egyesek a választópolgárokat is hibáztatják, mert nem járultak megfelelő arányban az urnák elé.
Benedek Imre: többé nem műtök
Hasonló álláspontot képvisel az MPP polgármesterjelöltje, Benedek Imre is, aki a tegnap délelőtti sajtóértekezletén kijelentette: mivel a választópolgárok megbüntették (a szavazatok alig 1,68 százalékát szerezte meg), többet nem hajlandó műteni. „Egyetemi előadótanár és klinikavezetőként fogok dolgozni tovább. Ha kell, műtök Moldvában, Arábiában vagy Magyarországon, de itthon, többé nem” – jelentette ki ingerülten az ismert szívspecialista.
A Maros megyei tanács legnagyobb, 13 tagú frakcióját az elkövetkezendő négy évben is az RMDSZ fogja alkotni. A szövetség egy tanácsost veszített 2008-hoz képest. A Szociálliberális Unió (USL) szintén 13 képviselővel kezdi az új szakaszt, a Szövetség Marosért hattal, míg a populista PPDD kettővel. A marosvásárhelyi önkormányzatban a visszaosztás után az RMDSZ megőrizte 10 tanácsosi mandátumát, a Szövetség Marosért 7-et az USL 6-ot kapott.
Hargita megye: fölényben az RMDSZ
Hargita megyében fölényes győzelmet aratott az RMDSZ: nem hivatalos adatok szerint a szövetség 51 településen állított polgármestert, míg a Magyar Polgári Párt (MPP) színeit képviselő jelölt 5 településen nyert.
A voksok alapján a következő négy évben is Borboly Csaba vezetheti a megyei önkormányzat képviselőtestületét – az elöljáró a szavazatok 69 százalékát gyűjtötte be –, melyben az RMDSZ a tanácsosi mandátumok kétharmadát kapta meg. A végleges eredmények szerint a szövetség 21, az MPP 4, az Erdély Magyar Néppárt (EMNP) és a Szociálliberális Unió (USL) pedig 3-3 képviselőt küld a megyei tanács döntéshozó testületébe. A 2008-as eredményekhez képest az RMDSZ kettővel többet, az MPP pedig hattal kevesebb mandátumot szerzett.
Csíkszeredában 13 RMDSZ-es, 2 MPP-s, 2 EMNP-s és 2 USL-s tanácsosból áll a helyi önkormányzat képviselőtestülete, melyet továbbra is Ráduly Róbert Kálmán (RMDSZ) polgármester vezet. Az elöljárót a szavazatok 64 százalékával választották újra a megyeszékhelyen.
A voksolás eredményét kommentálva Ráduly a Hargita Népe napilapnak úgy nyilatkozott, ebből nem szabad messzemenő konklúziókat levonni, mert a helyhatósági választások elsősorban helyi emberekről, helyi csapatokról szólnak. „Itt a választás nem pártszimpátiák, hanem személyek, csapatok mentén zajlott” – fogalmazott. Mint mondta, elsősorban nem a győzelem ízét, hanem a felelősség súlyát érzi, hiszen munkájuk elismerése mellett az elvárások is nőttek.
Székelyudvarhelyen a polgármesteri tisztség mellett az RMDSZ 11 tanácsosi mandátumot szerzett, míg az MPP-t 5, az néppártot pedig 3 tanácsos képviseli majd a Bunta Levente (RMDSZ) polgármester vezette testületben. Az MPP polgármesterjelöltje, Szász Jenő pártelnök (aki a szavazatok kevesebb, mint 30 százalékával elveszítette a megmérettetést) a néppárt sikeres megosztási kísérletének tulajdonítja a vereséget. A Hargita Népének adott interjújában úgy fogalmazott: a kampányban tudathasadásos állapot uralkodott.
„Az egyik színpadon kampányolt Szász Jenő Kövér Lászlóval, az országgyűlés elnökével, a másikon Tankó László, az EMNP helyi polgármesterjelöltje Németh Zsolttal, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkárával. Arról nem is beszélve, hogy Udvarhelyen a régi hálózatokat is mozgásba lendítették: bizonyíték erre, hogy a románok is az RMDSZ-re szavaztak, nem saját jelöltjeikre. A másik magyarázat, hogy Udvarhely lakossága alig 33 ezer főre csökkent, s főként a jobboldali szavazók vándoroltak külföldre” – magyarázta a napilapnak Szász Jenő.
Gyergyószentmiklóson viszont ismét jól szerepelt a Magyar Polgári Párt: újra polgármestert állított Mezei János személyében, s mivel 11 tanácsosa jutott mandátumhoz, kétharmados többséget tudhat magáénak az önkormányzati képviselőtestületben. A tanács munkájában 7 RMDSZ-es tanácsos is részt vesz.
„Egy dolgot biztosan megígérhetek: a politika nem fog felülkerekedni a város érdekein. Ahogy eddig is tettük, a képviselőtestülettel közösen a városért dolgozunk és nem politizálunk” – mondta el Mezei János.
„Tulipános” Háromszék is
A helyhatósági választások egyértelmű győztese az RMDSZ Kovászna megyében is, ahol 2008-hoz képest az MPP támogatottsága a felére csökkent. Az összesítések szerint az RMDSZ összesen 307 mandátumot szerzett a helyi tanácsokban és 18-at megyei önkormányzatban. A szövetség 35 településen állíthat polgármestert, míg a megyei önkormányzat élén Tamás Sándor újrázhatott.
Tischler Ferenc, a háromszéki RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta, több mandátumot és több települést bíztak rájuk a választók, mint négy esztendővel ezelőtt: „Elveszítettük Maksát és Nagyborosnyót, ahol az EMNP jelöltje nyerte el a polgármesteri tisztséget, Gelencét és Nagybacont, ahol MPP-s elöljáró lesz, de visszaszereztük Kézdivásárhelyt, Barótot, Kőröspatakot és Előpatakot is.” Nem végleges adatok szerint az MPP-nek 62, az EMNP-nek 53 helyi tanácsosa lesz. Nemes Előd, a néppárt háromszéki elnöke a Krónikának elmondta, egy fiatal, mindössze féléves múlttal rendelkező párt a második politikai erő lett Sepsiszentgyörgyön és Háromszéken.
MPP: visszaestünk, fiatalítani kell
Bálint József, a polgári párt megyei elnöke jelentős visszaesésként értékelte az MPP szereplését: míg négy évvel ezelőtt 123 tanácsosuk volt, Kézdivásárhelyen polgármestert állíthattak, majd a választások után az addig független Nagy István baróti polgármester is belépett a pártba. „Építkezni kell a pártban, a fiatalítást már a választások előtt megkezdtük és tovább folytatjuk” – mondta Bálint József.
Sepsiszentgyörgyön Antal Árpád 79,01 százalékos támogatottsággal kezdheti második mandátumát, az önkormányzatba az RMDSZ 14 tanácstagot küld, az EMNP, a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Liberális Párt két-két tanácsosi helyet kap, míg az MPP elveszítette többségét: kilenc helyett mindössze egy képviselőt juttatott be. Kézdivásárhelyen Bokor Tibor, az RMDSZ jelöltje a szavazatok 46,24 százalékával nyerte a választásokat, a tanácsban az RMDSZ kilenc, az MPP és az EMNP négy-négy tanácsi mandátumhoz jutott. Kovásznán Lőrincz Zsigmond több mint 80 százalékot hozott az RMDSZ-nek, és elnyerte a második mandátumát.
A tanácsban az RMDSZ-nek 11 képviselője van, rajtuk kívül öt USL-s képviselő és egy független jutott mandátumhoz. Az MPP és az EMNP nem jutott be a fürdővárosi testületbe, holott az elmúlt négy évben három MPP-s képviselő volt. Baróton Lázár Kiss Barna, az RMDSZ jelöltje győzött és a tanácsban is megvan az RMDSZ-es többség. Tamás Sándor 56,7 százalékkal nyerte el a háromszéki önkormányzat elnöki tisztségét. A 30 tagú megyei tanácstestületben 18 képviselője lesz az RMDSZ-nek, 4 tanácsosa az EMNP-nek, 3 az MPP-nek, ugyancsak 3 a PSD-nek és 2 a PNL-nek. Tamás Sándor úgy nyilatkozott, a következő időszakban elszámoltatják a leköszönő kézdivásárhelyi és baróti MPP-s polgármestereket.
A Szociálliberális Unió (USL) sepsiszentgyörgyi alpolgármesteri tisztséget és megyei alelnökséget követel. Horia Grama, a pártszövetség Kovászna megyei társelnöke hangsúlyozta, választópolgárok 15 százaléka szavazott a szövetségre, ez az eredmény feljogosítja arra, hogy megkapják ezeket a tisztségeket, hiszen így a román közösség is méltóképpen képviselve lenne ezekben a testületekben.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba, Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)
2012. november 26.
Élet a közművelődés szolgálatában
Az Erdővidéki Közművelődési Napok szombati zárómozzanataként Deák Vilmának átadták az Erdővidék Kultúrájáért-díjat. A laudálók Deák Vilma több évtizedes önzetlen munkáját és helytállását emelték ki, mondván: bármerre is sodorta őt az élet, nemcsak helytállt, de – bár ez nem mindig volt egyszerű és mindenki számára egyértelmű – szülőföldje érdekében cselekedni is mert, közben pedig közösséget épített, kulturális életet szervezett.
A Gaál Mózes Közművelődési Egyesület elnöke, Demeter László a kitüntetés létrehozásának szükségességéről szólt: jól döntöttek nyolc esztendővel ezelőtt, amikor a díjat megteremtették, hiszen így évről évre olyan személyekre vagy éppen családokra irányíthatták a figyelmet, akik hosszú ideig önzetlenül tettek a közművelődés érdekében. Ezt a gondoskodást kívánták nyilvánosan megköszönni – mondotta.
Deák Vilmát méltatva Barót polgármestere, Lázár-Kiss Barna András a Rozmaring kórus megszervezéséről beszélt, Vargyas elöljárója, Ilkei Ferenc pedig a Daniel-kastély megmentésében játszott szerepéről, az óvodát, iskolát és kultúrházat segítő és a falurombolás ellen is kiutat kereső cselekvőkészségéről szólt elismerően. Tatár Zsuzsanna nyugalmazott magyar szakos tanárnő a díjazott kultúrház-vezetői és könyvtárosi munkáját emelte ki: az ő idejében báb- és színjátszó kör működött, rendszeresen állítottak ki a megyei és a székelyföldi festőművészek, költők, írók hozták el műveiket a barótiaknak. Deák Vilma meghatódottan köszönte meg barátai és tisztelői szavait, majd úgy fogalmazott: semmi különöset nem tett, csak munkáját próbálta minél jobban, szívében hittel végezni, így a kitüntetés nemcsak az övé, hanem egyenlő mértékben azoké is, akik mellette álltak. Az eseményen fellépett Tatár Ágnes Tekla diáklány, aki szavalatával köszöntötte a díjazottat, a Deák Vilma által alapított Rozmaring kórus pedig dalokat adott elő.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. február 27.
Székelyzászló-ügy – Kovászna megye új prefektusát is zavarja a székely zászló
Dumitru Marinescu új Kovászna megyei prefektust is zavarja a székely zászló: több polgármesteri hivatalt levélben szólított fel, hogy távolítsák el a szerinte törvényellenesen kihelyezett lobogót.
Lázár-Kiss Barna András, Barót polgármestere a Háromszék érdeklődésére elmondta: tudott arról, hogy számíthat a felszólításra, hiszen azt megelőzően a hivatal munkatársai felkeresték az önkormányzatot, homlokzatáról fényképeket készítettek. Dumitru Marinescu felszólításának egyelőre nem tesz eleget, megvárja, kezdeményezzen konkrét jogi lépéseket, ő azokat kész megválaszolni. „A zászlót még elődöm, Nagy István tette ki évekkel ezelőtt, de eddig senkit sem zavart. Most viszont – pedig minden bizonnyal az elmúlt három-négy esztendőben több hivatalos küldöttség is megfordult a hivatalban – hirtelen mindenki felkapja a fejét, ha a napos-csillagos lobogót meglátja. Egyelőre büntetéssel vagy perrel nem fenyegetett a prefektus, de ha szükséges, jogi úton védjük meg a lobogót” – nyilatkozta a polgármester.
Hasonló a helyzet Vargyason, ahol a székely zászló ügye a falugyűlésen is felmerült, a polgármester és a résztvevők azonban egyöntetűen úgy döntöttek, a prefektusi felszólítás ellenére marad a községháza homlokzatán a lobogó. Ilkei Ferenc polgármester lapunknak elmondta: a kormánymegbízott harmincnapos határidőt szabott az intézkedés végrehajtására, de ők nem veszik le, a perre is készen állnak, addig és az alatt is helyén marad a zászló. Hecser László
Háromszék
Erdély.ma,
2013. március 6.
Felvonták az óriás székely lobogót Barót főterén
Barót központjában több száz fős tömeg jelenlétében vonták fel kedd este az 5x3 méteres székely lobogót. Az eseményt rendkívüli érdeklődéssel kísérte a bukaresti média is, szinte mindegyik román hírtelevízió jelen volt.
Az ünnepség kezdete előtt a résztvevőknek a Bardoc–Miklósvárszéki Székely Tanács által megfogalmazott, 15 pontból álló, az autonómia legfontosabb célkitűzéseit tartalmazó szórólapot osztottak szét, feliratok hívták fel románul és magyarul is a figyelmet az 1918-as gyulafehérvári kiáltványba foglalt nemzetiségi jogokra, de azt a táblát is lehetett látni, melyen a térnek mindmáig nem engedélyezett új elnevezése szerepelt: Székely Önkéntesek Tere.
A zászlót négy székely ruhás fiatal hozta ki a közeli református parókiáról, Krizbai Imre református lelkipásztor beszéde után, a székely himnusz éneklése közben vonták fel.
Ezután ünnepi beszédek hangzottak el: Lázár-Kiss Barna, Barót polgármestere, Benedek Erika, az EMNP megyei tanácsosa, Nagy István MPP-s városi tanácsos és Szabó Miklós, a Bardoc–Miklósvárszéki Székely Tanács elnöke hangsúlyozták a pillanat fontosságát, összetartozásra, a székelység eszméinek továbbvitelére buzdítva. Közreműködött Máthé Melinda (ének), valamint a TransylMania zenekar.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó
Erdély.ma,
2013. június 26.
Román nyelvi tolerancia
A prefektusi átirat
Köztudott, hogy a nyelvi tolerancia magas fokon biztosított. Erre jó példa a baróti városvezetőnek küldött prefektusi átirat. Benedek Elek, Baróti Szabó Dávid, Benkő József hazájában, Erdővidék központi településén, Baróton, amelynek neve 802 éve szerepel az okmányokban, jogállamiságot sértő egy háromnegyed részt székely-magyar többségű megye élén álló román prefektus számára, hogy a hivatalos román és magyar megnevezés mellett a polgármesteri hivatal épületén olvasható a Városháza Barót megnevezés is.
Ha egy román településről lenne szó, talán érthető volna a hónapok óta tartó tiltás e két magyar szó miatt. Egy 1100 éve, a magyar honfoglalás óta magyarok által lakott településről van szó. Ezt a régészet is bizonyítja. A közeli Köpecen és Miklósváron két honfoglalói sír és kard került elő. E nagy demokráciában, ahol a „nemzetes székely” nem másodrangú állampolgár, abban a városban, amely népességének 97 százaléka a hivatalos román népszámlálás szerint székely-magyar, alkotmányt, illetve jogállamiságot sért, ha kiírják egy közintézményre a városháza magyar nyelvű megnevezést. Véleményem e kérdésben az, hogy csak azért, mert a véletlen, a forgandó szerencse által Párizsban a félretájékoztatott nagyhatalmak képviselői 1920-ban diktátummal – azaz a nemzetközi jog alapján igazságtalanul – Romániának adományozták az önrendelkezés alapján önálló államalapításra is jogos Székelyföld magyar népét, az nem jogosíthatja fel a román hatalmat arra, hogy a székely népet minden közösségi jogtól megfossza. Két magyar szó használata egy színmagyar településen, egy magyar régióban nem lehet jogsértő! Természetesen, a törvényeket lehet csűrni-csavarni, de egy becsületes, együttélést támogató tisztviselő – a méltányosság alapján, a békés együttélés szellemiségében – ebből nem kavar ügyet. Bizonyára a háttérben meghúzódó nacionalista erők nyomására kénytelen ilyen pitiáner ügyekben is éreztetni a székely-magyar közösséggel, hogy ki az úr Székelyföldön! Az őshonos székely népnek kuss! Még mit nem! Magyarul leírni egy nyolc évszázados magyar településnevet, mindezek mellett azt a szörnyű, Magyarországon is használt megnevezést, hogy városháza! Micsoda szemtelenség! Mindezt akkor, amikor Európában a román törvények példa nélkülien toleránsak, széleskörűen biztosítják a nemzetiségek jogait. Természetes, hogy egy homogén és egységes nemzetállam egy ilyen méretű románellenes jogsértést nem engedélyezhet! A székelység kordában tartására (is) kinevezett prefektus, Dumitru Marinescu, Háromszék – 1968-tól Kovásznára keresztelt – megye prefektusa, a román jogállamiság védelmében kénytelen lépni, mert ő a törvényesség letéteményese! Természetesen, ilyen jogsértést nem tűrhet el! Egyelőre még csak körleveleket küldözget, és arra hívja fel Lázár-Kiss Barna András polgármester figyelmét, hogy hagyjon fel a jogállamiságot sértő magatartásával. Emlegeti is, hogy ő helyesen jár el. Példaként hozza fel, hogy a székely-magyar népességű Maksa község elöljárósága is hasonló bűnben leledzett, mint Barót. Hiába volt minden jó szó, nem hittek neki. De az igazság, azaz a román törvényesség diadalmaskodott a törvénytelen cselekedetek felett. Láss csodát, a pártatlan román törvények helyreállították az arcátlan jogsértést. Maksa vezetősége is pert veszített a brassói táblabíróságon. Marinescu kormánymegbízott ezúttal is toleránsan jár el! Barót polgármesterét már március 18-án figyelmeztette arra, hogy a polgármesteri hivatal homlokzatáról takarítsa el a fránya magyar szavakat. Május 8-án ismételten küldött felszólítást. A kapott választ már csak azért sem fogadhatja el, mert a magyar felirat „sem formailag, sem tartalmilag nem felel meg a jogszabályban foglaltaknak”. Nemcsak az zavarja, hogy e két magyar szó messzire látszik, olvasható. Gondoljunk csak arra, hogy az idegen, ha ezt meglátja, még azt hiszi, hogy nem Romániában, hanem Magyarországon jár, gutaütést kap, és eltéved! A prefektus azért is aggódik, hogy mi lesz a székely atyafiakkal, ha betévednek a polgármesteri hivatalba, és nem ismerik a városháza kifejezést! Szegények, ha nincs náluk Ariadné fonala, elvesznek egy ilyen hatalmas intézményben. Ki tudja, még éhen is halnak, amíg kitalálnak onnan! A polgármester azonban nem ért a jó szóból, mert természetesnek tartja, hogy egy magyar városban magyar felirat (is) állhat egy közigazgatási intézményen. Nos, prefektus úr! Ha a hivatali elődjének köszönhetően a székely szimbólumokat, zászlókat nemcsak az egész ország megismerte, de törvényerőre is emelkedik azok használatának joga, talán az Ön érdeme lesz, hogy Székelyföldön elterjed a városháza, a községháza és a faluháza régi magyar megnevezések használata.
Az 1918-as ígérete
Prefektus úr! Engedje meg, hogy ne a gyulafehérvári ígéreteket idézzem, mert azok közismertek, hanem azok egyik előkészítőjét, szervezőjét, a nagygyűlés szónokát, aki ismertette a gyulafehérvári nyilatkozatot. Vasile Goldiş a Kolozsvári Hírlapban – 1918 novemberében – az erdélyi magyarság sorsa iránt érdeklődő újságírónak a következőt ígérte az erdélyi magyarság román uralom alá kerülésének következményeiről: „Teljes önkormányzatuk lesz. Magyar iskoláikat, magyar közigazgatásukat, magyar bíróságaikat megtarthatják, kulturális intézményeiket fejleszthetik.”
Kérdem, ezt igazolják a baróti polgármesternek, régi magyar szóval, városbírónak küldött átiratai a román alkotmányosságra, törvényességre hivatkozva? Vajon nem a székelység közösségi jogainak korlátozásáról, kordában tartásáról van szó? Az Ön által emlegetett nyelvhasználati törvények toleranciáról tanúskodnak? Figyelmébe ajánlom szélsőségesen nacionalista román honfitársaimnak, hogy tanulmányozzák az 1940-es években használatos magyar pénzeket: csodák csodája, a Horthy-korszakban senkit nem zavart, hogy a pénzekre is hatnyelvű feliratot nyomtattak.
Mivel az 1918-as ígéretek felsorolására és azok be nem tartására egy vaskos könyv sem lenne elég, ezért csak néhány sort idézek abból a levélből, amelyet Ion I. C. Brătianu, Románia több alkalommal regnáló miniszterelnöke írt 1919-ben. E hivatalos levél szerint, amelyet a nagyhatalmak képviselőinek a félrevezetésére, helyesebben ámítására Párizsban felolvastak, szerepel a teljes jogegyenlőség ígérete, amely az új Románia „összes állampolgárának” jár. Ebben a román kormány megígérte, hogy „biztosítani fogja a kisebbségek jogait és szabadságát a közigazgatás tág decentralizációja által, azon kívül idegen lakosságának szabad fejlődést biztosít nyelvi, nevelési és egyházi ügyekben”. Úgy tűnik, hogy ez is átverés, félrevezetés volt! Nem kell csodálkozni azon, ha az ígéretek be nem tartása, a közösségi jogoktól való megfosztás, a nyelvi intolerancia rádöbbenti a székely népet arra, hogy küzdenie kell a területi autonómiáért, a székely régió székely-magyar népének jövőjéért.
A román intoleráns nacionalisták gondoljanak arra is, hogy miért nem kell nekünk az olyan demokrácia, ahol a települések vezetőit törvény elé lehet citálni azért, mert régi és közismert magyar szóval fel merik írni egy intézmény nevét. Ne csodálkozzanak azon, ha a székely-magyarság nem fogadja el a román kormányzatnak azt a törekvését, hogy régiósítás címén kisebbséggé tegye. Ne ámuldozzanak azon, hogy a székelység miért fog hatalmas tömegekben kimenni az utcákra. Ne emlegessék, hogy Európában példa nélküli a román „kisebbségpolitika”. Ne feledjék: a székely nép megunta, hogy őshonosként, többségiként kisebbségként bánnak vele, és azt is, hogy idegenek diktálnak azon a földön, amely az övé, amelyért évszázadokon át elődei ontották vérüket!
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. szeptember 6.
Az élet szolgálatában (Százéves a baróti kórház)
Összefogásból, sok fáradozással és számtalan akadályt legyűrve épült száz esztendeje a baróti kórház. Hogy az áldozatvállalás megérte, nem kétséges: falai közt betegek tízezreinek életét mentették meg, a szenvedők fájdalmára írt találtak, s nemzedékek sorát segítették a világra a jól felkészült orvosok és az odaadóan dolgozó ápolók. A száz év önzetlen munkáját köszönték meg az eseményen felszólalók s a Barótról és Erdővidék csaknem minden szögletéből összegyűlt több száz fős ünneplő sereg. Az elhangzott jókívánságok közt leggyakrabban az szerepelt: a következő százesztendős születésnapját is élje meg.
Az ünnepi beszédek sorát Huszár Hajnalka szülész-nőgyógyász kórháztörténeti kiselőadással kezdte. Szólt a Baróti Takarékpénztár Részvénytársaság 1887-es kórházépítési indítványáról, az Erdővidéki Kórházegylet 1892-es létrehozásáról, az éveken keresztül folyó adománygyűjtésről és a lelkesen végzett munkáról, melynek eredményeképp 1913 őszére elkészült az ingatlan. Georgeta Gheorghiu kormánymegbízott-helyettes elismerően szólt a kórház- és a városvezetésről, amely a gazdasági válság ellenére működtetni tudta az intézményt, mi több, a modernizáláshoz szükséges pénzt is elő tudták teremteni. A megyei tanács alelnöke, a baróti Nagy József a kórház érdekében oly sokat tevő elődöket idézte meg, de úgy vélte, az elmúlt évek önkormányzati összefogását is méltányolni kell, hiszen az tette lehetővé az intézmény megmaradását. Barót polgármestere, Lázár-Kiss Barna András az építőknek és az elmúlt évszázadban fenntartóknak mondott köszönetet, majd úgy fogalmazott: a mai nemzedékre fontos feladat hárul a kórház további működtetésével. Kovászna megye közegészségügyi igazgatója, Ágoston László az orvosok, ápolók és kiszolgáló személyzet a köz érdekében kifejtett munkáját emelte ki, a megyei egészségbiztosítási pénztár vezetője, Ghiţă Drăgoiu a kórházat pénzügyileg folyamatosan támogató önkormányzatokat méltatta: nélkülük sokkal bizonytalanabb lenne az intézmény helyzete. Dávid György, a baróti kórház orvos igazgatója az elmúlt bő két évtizedben oly sokat segítő holland és német egyesületeknek mondott köszönetet. Szerinte nem kétséges, hogy a kórház megmarad, sőt, bővítésére és korszerűsítésére is akad majd pénz, s nem maradnak szakembergárda nélkül sem. Áldást mondott Krizbai Imre baróti református lelkész, Andorkó Ferenc vargyasi unitárius tiszteletes és Tóth József baróti plébános, leleplezték a kórház falára felerősített, az esemény emlékét őrző és a támogatóknak köszönetet mondó táblákat, majd a főnővérek osztályuk nevében ajándékot vehettek át. A délutáni órákban a baróti temetőben nyugvó Bíró András és Lőrincz Béla sebész, Demeter Jenő és Bartha Gábor belgyógyász, Gajdos Gyula nőgyógyász és Szántó Lajos gyermekorvos sírjánál tisztelegtek.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. május 8.
Tanácstalanság az autonómiaharc terén
Megoszlik a székelyföldi elöljárók véleménye az SZNT javaslatáról, mely szerint az önkormányzatoknak határozatot kellene elfogadniuk a Székelyföld jogállásáról. Többen úgy nyilatkoztak: egyelőre csak elviekben támogatják a szervezet javaslatát.
Továbbra sincs összhang a székelyföldi települések polgármesterei között a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) javaslata kapcsán, hogy a székelyföldi települési önkormányzatok fogadjanak el határozatot a Székelyföld jogállásáról, és nyilvánítsák ki a közösség autonómiaigényét.
A február 12-én tett felhívást a szervezet május 3-án, a makfalvi székely majálison is megismételte, az elképzelés kivitelezésével azonban legtöbb helyen kivárnak az önkormányzati vezetők, sokan eleve kétkedve fogadták az ötletet, vagy, mint kiderült, nem pontosan tudják, mi a teendőjük.
Az SZNT terve szerint 153 székelyföldi önkormányzat egyszerre nyilváníthatná ki, hogy egyetlen, különálló közigazgatási egységbe akar tartozni. A területi önrendelkezést célzó határozattervezet azt is tartalmazza, hogy ez a közigazgatási egység viselje a Székelyföld nevet, sarkalatos törvény szavatolja számára az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett legyen hivatalos nyelv a magyar.
Izsák Balázs, az SZNT elnöke a Krónikának elmondta, meglepte, hogy több színmagyar székelyföldi község vezetője azzal takarózik, hogy nem kapta kézhez és nem is látta a határozattervezetet.
„Február 12. óta a honlapunkon bárki számára elérhető és letölthető a dokumentum, mindössze néhány perces munkát igényel. Sem a gyergyószentmiklósi, sem a gyergyószárhegyi, sem a gyergyóalfalusi, sem a makfalvi polgármesternek nem küldtük el külön, az ottani önkormányzatok mégis egyhangúlag megszavazták a tervezetet. Az egész mindössze politikai akarat kérdése” – magyarázta Izsák, aki az elmúlt hónapokban több elöljárót személyesen is felkeresett és tájékoztatott az SZNT felhívásáról és annak támogatási módozatáról.
Az SZNT elnöke igyekezett leszögezni: a határozattervezet megszövegezése előtt tárgyalásokat folytattak az RMDSZ-el. Példaként említette: míg Sepsiszentgyörgyön jó fogadtatásban részesült a kezdeményezés – Antal Árpád RMDSZ-es polgármester lapunknak is elismerte, a kezdeményezésről egyeztetett az SZNT-vel –, Csíkszeredában úgy tűnik, nem tetszett az ötlet.
„Válaszlevelében a Hargita megyei önkormányzat arról tartott nekem kiselőadást, hogy össze kellett volna gyűjtenünk a lakosság 5 százalékának a támogató aláírását. De hát ki beszélt itt állampolgári kezdeményezésről, amikor önkormányzati határozatokról van szó?” – tette fel a kérdést Izsák, aki azt sem értette, hogy több magyar nemzetiségű vezető miért levelezik a Székely Nemzeti Tanáccsal román nyelven.
Peti András marosvásárhelyi alpolgármester szerint sem az RMDSZ, sem az SZNT nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy Vásárhelyen a magyarság képviselői kisebbségben vannak a helyi tanácsban, ezért a határozat megszavazásához legalább még egy politikai partnerre lenne szükségük. Ugyanakkor nem tartja helyénvalónak, hogy az amúgy is kényes kérdést a választási kampányban feszegessék.
„Majd május 25. után tárgyalhatunk erről, de addig napirendre tűzni csak azért, hogy valaki azzal vádoljon, hogy kampánycéllal rántottuk elő, teljesen értelmetlen” – vélekedett Peti, a vásárhelyi RMDSZ elnöke. Kérdésünkre, hogy más helyi elöljárókhoz hasonlóan ő igényli-e a párt felső vezetésének az utasítását, Peti András elmondta, hogy az ilyen jelentős politikai kérdésekben mindenképpen egyeztetni kell a megyei és az országos vezetőséggel.
Többen még hivatalos értesítésre várnak
„Ismerjük a dokumentum tartalmát, de hivatalos felkérést még nem kaptunk. Amint ez megérkezik, az önkormányzati képviselő-testület elé terjesztjük a határozatot” – mondta el érdeklődésünkre Rafai Emil, Székelykeresztúr polgármestere. Az elöljáró hozzátette, soros ülését jövő héten tartja a testület, és mivel a napirend már összeállt, utólag nem módosítanak rajta.
Szentegyháza városvezetője is azt válaszolta kérdésünkre, hogy nem kapott felhívást az SZNT-től: Rusz Sándor szerint amint megérkezik a dokumentum, a hivatal jogászai áttekintik, és amennyiben jogi szempontból rendben találják, napirendre tűzik a határozattervezetet.
A székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal sajtóosztályán sem találták nyomát az SZNT felhívásának, a májusi önkormányzati ülésen feltehetően itt sem kerül napirendre az ügy. Thamó Csaba, a Székely Nemzeti Tanács udvarhelyszéki szervezetének elnöke azonban érdeklődésünkre hangsúlyozta: az SZNT központi irodája már továbbította a felhívást a székelyföldi önkormányzatnak.
Az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének ügyvezetője, Bíró Barna Botond szerint a dokumentum amúgy is ellentmondásos. „A székelyföldi önrendelkezésre vonatkozó szerves törvényt csak a parlament fogadhatja el, ezért nem hatékony, hogy helyi szinten az önkormányzatok is tanácshatározatot hozzanak a kérdésben. Nem ez a legjobb módszer a jég megtörésére” – véli az ügyvezető.
Elvi támogatást ígérnek Háromszéken
A háromszéki polgármesterek elvben támogatják a makfalvi felhívást, ám mint kiderült, gyakorlatban még nem foglalkoztak vele. Lázár Kiss Barna, Barót polgármestere a Krónikának elmondta, hetekkel korábban személyesen tárgyalt a témáról Izsák Balázs SZNT-elnökkel, támogatja az elképzelést, ám még egyeztetnie kell az RMDSZ frakcióval. Az erdővidéki város polgármestere kifejtette, tanulmányozni fogják a határozatok szövegét, és az alapján készítik majd elő a saját tervezetet. Bács
Benke László, Maksa néppártos polgármestere lapunknak elmondta, minden autonómiaharcot támogat. „Maksán jelenleg nincs tanács – három határozatképtelen ülés után a prefektúra feloszlatta a testületet –, de ha lenne, egy percet sem haboznék, azonnal napirendre tűzném az autonómia iránti igényt kifejező határozat tervezetét. Most azt a jogi megoldást keresem, hogy tanács nélkül miként lehet eleget tenni a makfalvi felhívásnak” – mondta Bács Benke László.
„Majd döntsenek ott fenn, az RMDSZ-ben”
A Maros megyei Székelyvécke polgármestere, Fekete Pál lapunkkal közölte, az SZNT felhívása nem volt téma a helyi önkormányzatban, és annak dacára, hogy a községben szinte mindenkit autonómiapártinak tart, mindaddig nem is lesz, amíg a döntést nem az RMDSZ felső vezetése hozza meg.
„Egyezzenek meg ott fent, vidéki polgármesterként én itt lent, a községben végzem a dolgom. Ha azt mondják, hogy ezt meg kell szavazni, megszavazzuk, miért ne? De nem akarok kilógni a sorból, mert amúgy is egyesek attól tartanak az RMDSZ-ben, hogy hátat akarok fordítani nekik” – fejtette ki lapunknak Maros megye legkisebb községének az elöljárója.
Szintén a felkérés hivatalos oldalát hiányolja Karácsony Károly, Nyárádgálfalva RMDSZ-es polgármestere is. Mint mondta, hallott valamit a makfalvi felhívásról, azonban neki írott dokumentumra lenne szüksége ahhoz, hogy bemutassa a helyi képviselői testületnek. „Persze, hogy autonómiát akarunk, de mit írjunk a tanácsi határozatba? Ezt is meg kellene mondani” – válaszolta Karácsony, aki szerint egy ilyen önkormányzati határozat elfogadása több mint biztos, hogy közigazgatási perrel végződne.
A téma kapcsán korábban nyilatkozó Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke elmondta, a szövetség később alakítja ki álláspontját az SZNT javaslatával kapcsolatban, erről azonban azóta sem nyilvánított véleményt.
Az RMDSZ elnöke megjegyezte, kétségei vannak afelől, hogy ez a megfelelő útja az akarat kinyilvánításának. Megjegyezte, a romániai törvények értelmében az önkormányzatok csak olyan határozatokat hozhatnak, amelyeket a polgármestereknek kell végrehajtani, az SZNT által javasolt határozat viszont a kormányra és a parlamentre vonatkozik. Krónika (Kolozsvár)
2014. július 8.
Dallal gyarapodó reformátusok
350 dalos és számtalan vendég örvendhetett szombaton a kórusműveknek a baróti református egyházközség által huszonegyedik alkalommal megszervezett dalostalálkozon. A vasárnap nyolcadik alkalommal tartott Hazatérés napján orgonát szenteltek és színes üvegblakot avattak.
A hagyományokhoz híven az esemény ébresztő körzenével vette kezdetét, majd a résztvevők a szervező Zathureczky Gyula Kórus volt karnagya, Kónya Pál és elnöke, Zakariás Attila sírját keresték fel elhalálozásuk tizenegyedik évfordulóján. A református templom előtt tartott szabadtéri megnyitón közösen énekelték az Ünnepre jöttünk kórusművet, köszöntötte a dalosokat Barót polgármestere, Lázár-Kiss Barna András és Krizbai Imre lelkipásztor, az Erdővidék Néptáncegyüttes pedig palotás táncot járt. A találkozón a házigazdákon kívül fellépett a Rozmaring Kórus (Barót), a Dávid Ferenc Unitárius Kórus (Vargyas), a Gazdag Miklós Polgári Daloskör (Nagyajta), a Sonore Vegyes Kar (Budapest), a Brassói Magyar Dalárda, az Alsórákosi Református Vegyes Kar, a Kisbaconi Református Kórus, a Feketehalmi Ökumenikus Kórus, a Négyfalusi Vegyes Kar, az Ürmösi Unitárius Kórus, a Gidófalvi Református Vegyes Kar, a Zágoni Mikes Kelemen Vegyes Kar, a Malomfalvi Katolikus Kórus és a Kemenesmagasi Citerazenekar és Dalkör. A templomszentelés évfordulóján tartott Hazatérés napján felszentelték a Simon Hamelink és Rene Nijsse által adományozott orgonát. Az Erdővidéki Református Egyházmegye esperese, Berszán István az orgonának az istentiszteleti rendtartásban kiemelt helyéről beszélt: lelkesítően hat az igét hallgatóra, de bátorító és vigasztaló ereje is van. Fórika Balázs kántor az orgona a Kr. e. II. századig visszavezethető történetéről beszélt, majd az új hangszert megszólaltatta. Az eljátszott művek közt az adományozók tiszteletére szerepelt az 1568 óta használatos holland himnusz is. A Brassói Református Egyházmegye esperese, Szegedi László a hálaadó istentiszteleten a gyülekezetek társadalmunkban betöltött szerepéről beszélt, s megállapította: a keresztény jelképek és hagyományok elleni folytonos támadások éreztetik hatásukat, s fogynak a hívők. Leleplezték a templom negyedik, színes üveggel díszített ablakát, mely az utóbbi két esztendő konfirmandusainak, illetve Komporály Viktor és Hajdó József vállalkozó adománya. Ugyanakkor felavatták a víztelenített és felújított pincét is. A gyönyörű és tágas boltíves helyiség a kultúrát szolgálja az elkövetkezőkben.
Hecser László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. július 9.
Őstörténetünk nyomában (Magyar örökség honismereti szabadegyetem és tábor)
Tegnap reggel megnyitotta kapuit a Baróton első alkalommal megszervezett Magyar Örökség honismereti szabadegyetem és tábor.
A hagyományőrző szándékkal létrehozott tábor célja, hogy a magyar őstörténet-kutatás eredményei ne csak a szakma, hanem a széles közönség számára is elérhetőek legyenek; szándékuk az is, hogy az erdővidéki turizmus fellendüléséhez hozzájáruljanak. Az esemény házigazdája, Erdővidék Múzeumának vezetője, Demeter László köszöntőbeszédében Rika királyné Erdővidék-szerte közismert legendáját elevenítette fel.
Demeter László mondotta, ahol évszázadok óta ilyen szép történet él, ott egy most életre hívott szabadegyetemnek helye van: őstörténetünkkel komolyabban kell foglalkoznunk, s ápolnunk kell hagyományainkat. Barót polgármestere, Lázár-Kiss Barna András az Erdővidéken született és a magyar kultúra fejlődéséhez jelentősen hozzájárulókról emlékezett meg, a szervezőket pedig hosszú távú támogatásáról biztosította. Obrusánszky Borbála történész társszervezői minőségében üdvözölte a neves szakembereket és az érdeklődő barótiakat, majd úgy fogalmazott, abban bízik, a táborban elhangzó értekezések sok újdonságot tartalmaznak, és izgalmasak lesznek, a történészek, nyelvészek és kutatók pedig közelebb kerülnek ahhoz, hogy történelmünk néhány, még homályos foltja eltűnjön.
Demeter László Erdővidék történelméről és kulturális örökségéről tartott vetített képes előadást. Rumi Tamás a rovásírás oktatásáról beszélt, Dimaadzsav Erdenebátor mongóliai régész-történész A hun zöld áldozat, Czeglédi Katalin nyelvész, szlavista-turkológus Nyelvünk és őstörténetünk gyökerei címmel értekezett, Thiele Ádám mérnök videofilmes előadást tartott a középkori vaskohászatról és a természeti népek vaskohászatáról. Az első nap beszélgetőesttel és Bangzragcs Bajar Rasaan szikla billogai dokumentumfilmjének szabadtéri vetítésével ért véget.
Hecser László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. augusztus 4.
Falunapok Erdővidéken
Bardoc, Nagyajta és Bibarcfalva is ünnepelt
A hétvégén három erdővidéki település is falunapot szervezett, ezen kívül honvédtalálkozó és BMW-találkozó is volt Baróton, úgyhogy aki arra szánta el magát, hogy kimozduljon otthonról, akadt program bőven, amiből válogatni lehetett.
A nagyajtai falunapok első, szombati napját felemelő ünnepi hangulat jellemezte: az összetartásban mindig is jeleskedő település nagyszámú magyarországi látogatót fogadott (Alsónémedi testvérfaluból), de a Gazdag Miklós Polgári Daloskör újraalakulásának 20. évfordulója alkalmából szervezett kórustalálkozóra hazai vendégek is érkeztek.
A 600 éves unitárius vártemplom falai hat kórus tagjainak énekét visszhangozták. Fellépett a baróti Zathureczky Gyula Kórus, az alsónémedi (Magyarország) református gyülekezeti kórus, az alsónémedi Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Énekkar, a sepsiszentgyörgyi Kriza János Unitárius Dalárda, a küküllődombói Kisgyörgy József Unitárius Dalkör, valamint a vendéglátó Gazdag Miklós Polgári Daloskör, melynek vezetője, Péter Géza a találkozó végén emléklapokat, emlékszalagokat adott át.
A templomot övező várfal egyik bástyájában ötletes módon kiállítást rendeztek be fiatalok. Fekete Hunor, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum diákja elmondta, két osztálytársával, Oláh Melindával és Vajna Ráhel Annával együtt úgy gondolták, megörökítik képeken Nagyajta régi épületeit, építészeti érdekességeit. A grafikák, valamint a pasztell-, tus- és olajfestmények azt tükrözik, hogy épített örökségünk szépsége nemcsak az idősebb, de a fiatalabb nemzedék fantáziáját is magával tudja ragadni.
Rendhagyó mozzanatát képezte a falunapnak az iskolában megnyílt fotókiállítás is: dr. Lugosfalvy Ervin magyarországi természetfotós 84 darab fényképe hét témakörbe csoportosítva mutatta be a nézőknek a természet nagyszerűségét, annak egy-egy apró részletben elrejtett csodáját. A művészt és munkásságát Barabás Mihály nyugalmazott tanár méltatta, de köszönetet mondott a kiállítónak Bihari Edömér polgármester is.
Bardocon vasárnap a helyi sportegyesület fennállásának 60. évfordulóját ünnepelték, ugyanakkor megemlékeztek Lőrincz Zsigmondról, Kovászna város néhai polgármesteréről, a helyi focicsapat önzetlen támogatójáról is. Erről bővebben sportrovatunkban számolunk be.
Nagy sikernek örvendtek Bibarcfalván is az immár másodjára megszervezett falunapok, több mint tizenöt tagú szervezőcsapat munkálkodott azért, hogy az ünneplés teljes és sikeres legyen. Elsősorban a helyi értékek seregszemléjét tartották szem előtt.
Szombaton Könnyű gyújtást! mottóval kistraktor felvonulást tartottak a helyi gazdák, s mint azt egyikük, Józsa Ferenc elmondta, ez rendkívül hangulatosra sikeredett: a székely lobogók alatt vonuló gépeket sokan megcsodálták. Ő maga egy házilag „gyártott”, egyhengeres, kelet-német dízelmotorral és Skoda kapcsolószekrénnyel felszerelt masinával rukkolt ki, az ötlet, hogy felvonuljanak, Benedek Dávidtól, a helyi Állattartó Gazdák Egyesületének elnökétől származott.
Vasárnap délután a falu sportpályán megjelent helyieket, valamint a magyarországi Biharugra településről érkezett több mint félszáz vendéget Lázár-Kiss Barna polgármester is köszöntötte, hangsúlyozva, számára is öröm, ha a mindennapi gondoktól függetlenül akad egy nap, amikor a falu együtt tud ünnepelni, kikapcsolódni, szórakozni.
Böjte Ferenc, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. október 22.
Az ’56-os eseményekre emlékeznek Háromszék városaiban
Az 1956-os forradalom és szabadságharc történéseire emlékeznek Háromszék több városában csütörtökön. A megemlékezések alkalmával ünnepi műsorokkal, valamint fáklyás felvonulással emlékeznek a történelmi eseményre.
A forradalom és szabadságharcra való megemlékezésre 18 órától az ’56-ös emlékparkban kerül sor Sepsiszentgyörgyön, majd 19 órától fáklyás felvonulásra hívják a városlakókat, amelynek végállomása a kommunista diktatúra áldozatainak tiszteletére állított, az Erzsébet parkban található kopjafa lesz.
Idén is megkoszorúzzák a kommunizmus áldozataként számon tartott Szalay Attila, Csíki utcában található emléktábláját.
A Magyar Polgári Párt szervezésében tartanak megemlékezést az ’56-os forradalom hőseire Kovásznán a központi parkban. Beszédet mond Kovács Gábor katolikus esperes, Balogh Zoltán református esperes, valamint Ilyés Botond, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum tanára. Az esemény meghívottja Bíró Zsolt, az MPP országos elnöke. A megemlékezés során közreműködik a belvárosi református egyház keretén belül működő IKE csoport, a Havadtőy Sándor cserkészcsapat, illetve fellép a kovásznai ifjúsági fúvózenekar.
Az ’56-os forradalom és szabadságharc történéseire emlékeznek csütörtökön 13 órától Kézdivásárhelyen is, ahol a Református Kollégium diákjai a református temető kopjafái előtt róják le tiszteletüket. Ezt követően fáklyás felvonulásra kerül 18 óra 30 perctől a Gábor Áron téren, az eseményen a kézdivásárhelyi iskolák diákjai is részt vesznek, majd megemlékező műsor és koszorúzásra kerül sor 19 órától a Hősök emlékművénél. Közreműködnek a Nagy Mózes Elméleti Líceum tanulói.
Barót polgármesteri hivatala, valamint a Városi Művelődési Ház közös szervezésében kerül sor megemlékezésre 17 órától a Petőfi utcai emlékműnél. Felszólal Lázár-Kiss Barna András, Barót polgármestere, Szakács László és Bartha Imre, a Történelmi Vitézi Rend Bardoc-Miklósvárszék széki kapitánya. Énekel Máté Melinda, fellép a Csala kürtje fúvószenekar.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro
2014. november 21.
Nehezen tudják biztosítani a szociális ellátást Háromszéken
A támogatási rendszer hiányosságai miatt a háromszéki települések nagy nehézségek árán tudják kifizetni az önkormányzati gondozásban lévő árva gyerekek ellátásának a költségét, valamint a fogyatékkal élők gondozóinak a fizetésalapját.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke elmondta, az önkormányzatoknak folyamatosan gondot jelent a hozzájárulás előteremtése, ezért rendszerint a megyei tanács nyújt anyagi támogatást a hiányosságok fedezésére.
Az elöljáró szerencsés fordulatnak nevezte, hogy nemrégiben célirányos kormánytámogatáshoz jutottak, így a „gyorssegélynek” köszönhetően Barót és Kézdivásárhely 410 ezer, Előpatak 280 ezer, Nagyborosnyó 110 ezer, Bölön, Bodzaforduló és Hídvég 60 ezer lejt fordíthat a szociális problémák rendezésére.
Tamás Sándor elmondta továbbá, bár a Kovászna megyei önkormányzat költségvetésében minden évben első helyre kerül a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság támogatása, a szociális ellátás helyzetével továbbra sincs megelégedve, hiszen a törvények által szavatolt lehetőségek korlátozottak, a rászorulók ellátása pedig átgondoltabb stratégiát követel.
„A rendszer hatékonysága javult az elmúlt időszakban, de továbbra sem a megfelelő mértékben. Számos olyan feladat van, amit az önkormányzatok el tudnak látni, és sok olyan is akad, amelyet egyházak és civil szervezetek vállalnak át” – magyarázta a Kovászna megyei tanács elnöke.
Az erdővidéki Barót önkormányzata a kormánytámogatásból kapott összeget adósságai törlesztésére használja fel – közölte a Krónika érdeklődésére Lázár Kiss Barna polgármester. Mint mondta, a helyi tanács évente átlagban 50 ezer lejt fordít a szociális gondok rendezésére, de az elmúlt 7-8 évben kizárólag kölcsönökből tudták ezt az összeget törleszteni.
„Annyit elértünk, hogy az idei költségvetésbe bele tudtuk foglalni az idén elköltendő 50 ezer lejt. Mi is szeretnénk, ha nagyobb keretből tudnánk finanszírozni a szociális ellátásban dolgozó civileket, ehhez azonban a támogatási rendszer reformjára van szükség” – magyarázta a polgármester.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro
2015. január 16.
Elvesztette Barót az autonómiapert
Alapfokon pert veszített Barót önkormányzata az autonómiahatározat ügyében, a nem jogerős ítélet semmisnek nyilvánítja a júliusban elfogadott tanácsi döntést.
Lázár Kiss Barna polgármester lapunknak elmondta, megfellebbezték a döntést, de felkészültek arra, hogy veszíteni fognak. Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke lapunknak úgy nyilatkozott, a prefektúra eddig mind a három székely megyében megtámadta a bíróságon az összes autonómiahatározatot, arra hivatkozva, hogy szándéknyilatkozatot nem fogadhatnak el.
„Tudomásom szerint az utolsó ilyen dokumentumot Kovászna fogadta el október végén, de már azt is megtámadta a kormányhivatal” – mutatott rá Gazda. Elmondta, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) minden önkormányzatot arra biztat, hogy fellebbezzen, ehhez jogi segítséget is nyújtanak.
Elmondta, Háromszéken például a 44 önkormányzatnak a fele már igényelte a jogi iratcsomót. Az önkormányzatok esetében a táblabíróságok hoznak jogerős döntést, így véges a fellebbezési lehetőség, mutatott rá Gazda Zoltán, azonban hozzátette: ezek a határozatok akkor is hasznosak, ha a bíróságon kedvezőtlenül döntenek a sorsukról, hiszen ráirányítják a nemzetközi közvélemény figyelmét a székelyföldi autonómia ügyére.
A 153 székelyföldi önkormányzat több mint egyharmada bólintott rá az SZNT által javasolt tervezetre. A háromszéki Torja tavaly novemberben Daragus Attila polgármester javaslatára visszavonta korábbi határozatát, arra hivatkozva, hogy esélytelenek a prefektúra elleni perben. Az SZNT korábban összehangolt megfélemlítési kísérletnek nevezte a prefektusok támadását, és hangsúlyozta: az önkormányzatok a határozat meghozatalával nem követnek el törvénytelenséget.
Bíró Blanka |
Krónika (Kolozsvár)
2015. május 15.
Dalostalálkozó Bodosban
Kétszáz erdővidéki diák énekelt
Május 7-én tizenkettedik alkalommal rendezték meg az Erdővidéki Dalostalálkozót, melynek ezúttal a vitéz Egyed Gézáról elnevezett bodosi művelődési ház adott otthont.
A baróti Csala Kürtje fúvószenekar indulói által felvezetett találkozón a szervezők tervei szerint a tizenegy különböző erdővidéki iskolából érkező, székely ruhába öltözött diákoknak fel kellett volna vonulniuk a falu utcáin, de a kedvezőtlen időjárás miatt erről le kellett mondaniuk. Azonban a jókedvnek, a dalos hangulatnak az eső nem szabhatott határt: miután Sándor István bodosi lelkész köszöntötte a jelenlevőket, és a Zsoltárok könyvéből felolvasva áldását adta a rendezvényre, Benedek Erzsébet Andrea és Dávid Anna Gyöngyi helybéli tanítónők „bemelegítőképpen” közös éneklésre kérték fel a diákokat, a kultúrotthonban pedig kétszáz torokból csendült fel az ismert népdal: „Zavaros a Nyárád, nem akar megszállni…”
A bodosi iskola tanítónői elmondták, Gyulai-György Éva karnagy (a baróti Kájoni Consort régizene-együttes vezetője) kérésének eleget téve vállalták el a szervezést, a találkozót első alkalommal tartják Bodosban. A Gyulai-György tanárnő és a baróti művelődési ház egykori igazgatója, László Judit indította dalostalálkozók célja, hogy a gyermekeket a népdalok tanulására, továbbadására, hagyományaink ápolására ösztönözzék. A találkozónak eddig tíz alkalommal Barót, legutóbb pedig Nagyajta adott otthont.
A színpadon ezután sorban következtek a fellépők nép- és gyermekdalaink szebbnél szebb darabjait adva elő: a bodosi iskola furulya- és dalcsoportja (felkészítőjük Dávid Anna Gyöngyi tanítónő), a kisbaconi Benedek Elek elemi iskola dalcsoportja (Bogyor Katalin), a nagyajtai Magocska furulyacsoport (Bihari Katalin Noémi, Nagy Adél), a baróti Tanulók Klubja Hajnalcsillag dalcsoportja (Aczél Zsuzsanna), a baróti Gaál Mózes Gimnázium Csemete dalcsoportja (Tókos Gabriella), a székelyszáldobosi Benkő József-iskola dalcsoportja(Ferencz Réka), a Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont kórusa (Aczél Zsuzsanna), az apácai Apáczai Csere János-iskola dalcsoportja (felkészítők Pál Szerénke, László Zsuzsanna és Jakab Ildikó), a bölöni iskola dalcsoportja (Szabó Enikő), a magyarhermányi Máthé János-iskola dalcsoportja (Dimény Mónika) és végül a Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont Gyulai-György Éva tanárnő vezette Gyöngyharmat kórusa.
A szervezők a felkészítő tanítónőket, tanárokat emléklappal jutalmazták, de emléklapot kaptak azok a diákok is, akik egyénileg is felléptek a dalostalálkozón: Mátyás Adrienn, Sükei Katalin, Nagy Hanna Zsuzsanna, Cristian Eszter, Sebestyén Fruzsina, Csog Orsolya, Geréb Zsigmond, Szabó Tamara és Lakatos Ágnes. Távozáskor minden résztvevőt bodosi mézeskaláccsal ajándékoztak meg.
A szervezők köszönetet mondtak a találkozó létrejöttét segítő baróti polgármesteri hivatalnak (Lázár-Kiss Barna polgármesternek), a baróti Gaál Mózes Gimnáziumnak (Zajzon Csaba igazgatónak), a Baróti Szabó Dávid Iskolaközpontnak (Dimény János igazgatónak), a baróti Transloc Szállítási Vállalatnak (Benedek Csaba igazgatónak), valamint Gáspár Jenő bodosi falufelelősnek és a bodosi diákok szüleinek is, akik szintén készséggel támogatták a rendezvényt.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. május 16.
XXIII. Nyíló Akác Napok – A pénteki események
Tucatnyi, de nem tucattal mért programmal várta az érdeklődőket pénteken az érmihályfalvi XXIII. Nyíló Akác Napok fesztivál. A legnagyobb tömeget az esti Edda koncert vonzotta.
Péntek délelőtt második alkalommal tartották a kultúrházban a református egyházközség szervezésében a “Tiszán innen, Dunán túl” című népdaltalálkozót. A nézőteret megtöltő gyereksereget, illetve az őket elkísérő tanítókat, szülőket Balázsné Kiss Csilla lelkész köszöntötte. “Nyílik az akác, illatával együtt elönti szívünket a szülőföld iránti szeretet. (…) Ahogyan anyanyelvünket, úgy zenei anyanyelvünket is ápolni kell, hogy ne legyünk gyökértelenek” – mondta egyebek mellett a lelkész, köszönetet mondva a tanítóknak, édesanyáknak, nagymamáknak, akik énekre, népdalra tanítják a gyerekeket. Karászi Éva tanítónő főszervezőként hozzátette: Mint ahogyan az ékszer is holt kincs a láda fenekén, életet akkor kap, ha viselik, a népdal is, mennél többeké lesz, annál nagyobb lesz világító és melegítő ereje. Elsőként mindenki együtt énekelte a “Tavaszi szél vizet áraszt…” című népdalt, majd a gyerekek egyenként vagy osztályonként álltak színpadra, hogy énekeljenek, vagy éppen hangszeren játsszanak.
Szociális találkozó
A vendéglátók mellett öt településről érkezett vendégek vettek részt pénteken délben a szociális intézmények “Derűs őszért” című találkozóján. A programot ezúttal egy helyi panzió nagytermében tartották, mivel az Egészségügyi-Szociális Központban bővítési munkák zajlanak. A megjelenteket Csűri József igazgató, Nyakó József polgármester, Karsai Attila alpolgármester, illetve dr.Turucz Mária megyei tanácsos is köszöntötte. A továbbiakban a helyi Egészségügyi-Szociális Központ “mutatkozott be” elsőként a hallgatóságnak, majd Bradács Aliz, a Margittai Dr.Pop Mircea Városi Kórház menedzsere – melyhez tartozik a helyi Egészségügyi Központ is – mondott köszönetet a város vezetőinek a mindig gyors és hatékony együttműködésért, majd bemutatta az általa menedzselt intézményt. Következtek hasonló bemutatkozással a Balmazújvárosból, Hajdúnánásról, Papfalváról és Gálospetriből érkezett vendégek.
Területfejlesztési munkaülés
Az Észak-Nyugati Területfejlesztési Társulás résztvevő településeinek találkozóját tartották meg délben a Gödör rendezvényházban. Az eseményen gyakorlatilag egy munkaülés volt, 22 magyarok (is) lakta Bihar megyei község és város polgármestere és/vagy alpolgármestere volt jelen, továbbá Bendes Csaba, a Nemzeti Vágta nevezési igazgatója, a tavaly először megrendezett Partiumi Vágtát szervező Kiss Lajos és Ferencz István, továbbá Dr.Skelecz György kolozsvári konzul. Nyakó József polgármester örömének adott hangot, hogy ilyen népes vendégsereget láthat vendégül, majd sorban szót adott a gyakorlati tudnivalókat közlőknek. Szabó Ödön képviselő elmondta: a jellemzően a megye északi részét felölelő fejlesztési társulás pillanatnyilag 96 ezer lakost képvisel, a cél ezt mintegy 120 ezerre gyarapítani. Következő témaként az idei Nemzeti Vágta partiumi előfutamáról egyeztettek. Mint arról beszámoltunk, ezt valószínűleg Érmihályfalva rendezheti meg, úgy, hogy tervben van egy úgynevezett Érmelléki Futam is, melyen bárki részt vehet, ám onnan a budapesti versenyre nem lehet kijutni. A Partiumi Vágta része lehet a hosszútávú térségi fejlesztési stratégiának, mondta Szabó Ödön, és az a javaslat is elhangzott, hogy állandó helyszín legyen Érmihályfalva, a vágta pedig képezze a Nyíló Akác Napok állandó részét. Bendes Csaba elmondta: az idei a nyolcadik nemzeti vágta lesz, a 19 helyszín közül 4 lesz határon túli. Technikai okok miatt több dátum is szóba került a partiumit illetően, így a már közölt június 14. mellett augusztus 9. is – végső döntést később hoznak. A továbbiakban Szabó Ödön és Cseke Attila képviselők a törvényhozási munkával kapcsolatban osztottak meg információkat, például a választási-, a közigazgatási-, a zászló- és címer törvényekkel, a könnyített honosítás ügyintézésével, pályázatokkal kapcsolatban.
Megnyitó
A XXIII. Nyíló Akác Napok megnyitója a hagyományoknak megfelelően zajlott: gyerekek és előadócsoportok színpompás felvonulásával kezdődött, a sokadalom a Széchenyi tér túlsó végétől a színpadig vonult, melyen a Syluette menettánccsoport mutatott be egy koreográfiát. A fesztivál hivatalos megnyitása a polgármester feladata volt. Nyakó József újra elmondhatta, amit tavaly is, ám újabb aktualitásként: soha ennyi támogatója még nem volt a mintegy 150 fős gárda által szervezett fesztiválnak. Ugyanakkor ennyi vendéget sem üdvözölhetett még a megnyitón, hiszen amellett, hogy minden testvértelepülés küldöttsége megérkezett, Bihar megye 22 magyarok (is) lakta községéből, városából volt jelen polgármester vagy alpolgármester. Az idei fesztivál is szolgáljon mindenki örömére – mondta Nyakó József. Cseke Attila képviselő saját, margittaiként Érmihályfalvához fűződő emlékeiből válogatott, megjegyezve, hogy mindig barátként érkezik a városba. A testvértelepülések közül Bagdi Sándor nyírbélteki polgármester, Bódi Attila tornaljai alpolgármester és Lázár-Kiss Barna baróti polgármester köszöntötte az érmihályfalviakat, mindannyian meghívták a helyi küldöttséget saját fesztiváljaikra. Sokan vannak a Nyíló Akác Napokon, és ennek okát Szabó Ödön képviselő, az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnöke “elemezte”. A politikus szerint aki már volt itt, az visszajár, aki nem, az jó hírét vette és azért jött el. Szerinte a sokaság bizonyítéka annak, hogy egységesek és sokan vagyunk, ahol pedig sokan vannak, ott mindig lehet segítséget találni akkor is, ha támaszra van szükség. A beszédek itt véget is értek, következett a helyi előadócsoportokat felvonultató színpadi program.
Koncertek
A megnyitót követően a program szerint két koncert kezdődött azonos időben, 18 órakor. Az egyik a római katolikus templomban volt, az egyházközség orgonáján Józsa Domokos, a nagyvárad-szőllősi plébániatemplom kántor-orgonistája játszott, mintegy egy órás koncerttel örvendeztetve meg a 45-50 fős hallgatóságot. A műsoron J. E. Kindermann, J. S. Bach, J. B. Bach, G. F. Händel, J. Stanley és C. A. Frank művek szerepeltek, melyek felhangzása előtt az orgonaművész mutatta be a felcsendült zeneműveket. Ugyanabban az időben a főtéri színpadon a No Cable együttes főleg közismert rock-slágereket adott elő, utánuk a budapesti Utcazenekar tartott lemezbemutató koncertet. Az est sztárvendége az Edda együttes volt. “40 év rock” – hirdette a zenészek hátához kifüggesztett óriásplakát: négy évtizede hogy a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem hallgatóiból verbuválódott zenekar első fellépéseit tartotta. Az azóta változott összeállítású banda péntek esti koncertjére úgy megtelt közönséggel a Széchenyi tér, ahogyan az egy “nyílóakácos” nagykoncerthez illik, a sokezres tömegben pedig minden korosztály megtalálható volt. A legnagyobb sikert még mindig a régi nagy slágerek aratták, melyeket azok a fiatalok is énekeltek, kiknek a szülei álltak a kör közepén annak idején.
A két órás buli után a sörsátrak alatt folytatódott a szórakozás, mások a retro bulihoz, vagy az erdei zsibongóba készülődtek.
Rencz Csaba
erdon.ro
2015. július 6.
Kórustalálkozó Baróton
Családias hangulatban, történelmi zászlók alatt énekeltek
A baróti református egyházközség szombaton 22. alkalommal szervezte meg a Zathureczky Gyula Kórustalálkozót, melyre ezúttal tizenkét – erdővidéki, háromszéki, barcasági és magyarországi – énekkar jött el.
Az ünnepély a református templom előtt kezdődött, ahol a négyszög-alakzatba felsorakozott kórusokhoz először Krizbai Imre református lelkipásztor és Lázár-Kiss Barna polgármester intéztek köszöntő szavakat. Krizbai tiszteletes felelevenítette Zathureczky Gyula presbiter emlékét, akiről a baróti reformátusok kórusukat elnevezték, majd arról szólt, hogy számára lelkipásztorként ez az utolsó kórustalálkozó, augusztusban ugyanis elbúcsúzik a gyülekezettől, nyugdíjba vonul.
– Kilépek a kórustalálkozók szervezése jelentette magasztos munkából, de remélem, lesz majd, aki továbbvigye ennek a nagyszerű rendezvénynek az ügyét – fogalmazott.
Üdvözölte a kórustalálkozót felvezető Csala Kürtje fúvószenekart, annak karnagyát, Vágási Istvánt, továbbá emlékezett a Zathureczky kórus volt vezetőire is, Kónya Pálra és Zakariás Attilára. Ezután felcsendült a téren a Zathureczky-kórus himnusza, melyet Kónya Pali bácsi írt egykoron.
Barót város elöljárója a zene, a dalok közvetítésével létrejött emberi kapcsolatok, barátságok fontosságát hangsúlyozta, mint mondta, ezen a napon a kórusok tagjai a közös dalolás mellett emlékeket is felidéznek, ugyanakkor új ismeretségek, barátságok kötődnek köztük. Ezután a kórustalálkozó megnyitójának egyik legszebb pillanata következett: egy nyolctagú, Münchenből érkezett asszonytánccsoport lépett fel – a Komámasszony nevet viselő táncosok magyar népviseletbe öltözve adták elő osztatlan sikert arató műsorukat. Őket a baróti Városi Művelődési Ház Syncron tánccsoportja követte, akik a palotást járták el.
A rendezvény második felében a résztvevő kórusok fellépése következett – már benn a templomban –, ezt Berszán István középajtai lelkipásztor, az Erdővidéki Református Egyházmegye esperesének igehirdetése előzte meg. A rendezvényen megtudhattuk például, hogy az ötéves dabasi (Barót magyarországi testvértelepülése) kórus küldetése egyben a magyar nemzet erejének átélése is; hogy a 152 éves múltra (!) visszatekintő brassói Magyar dalárdások hiába élnek szórványban, akárcsak a feketehalmiak vagy a négyfalusiak, hitük, erejük annál meggyőzőbb, kitartóbb.
A békéscsabaiak soraiban ott énekelt Kónya Pali bácsi fia, Kónya Kálmán is, neki köszönhetően él ma a kapcsolat a baróti és az ugyancsak negyedévszázados múltra visszatekintő békéscsabai kórus között. Nem maradhatnak ki a felsorolásból a gidófalvi, zágoni, vargyasi, felső- és alsórákosi kórusok sem, de fellépett a baróti Rozmaring is, melyet, akárcsak a Zathureczky kórust, a fáradhatatlan Aczél Zsuzsanna vezényelt.
A rendezvény, melyet Krizbai tiszteletes végül a Zathureczky-kórus zászlaja alá hívott „családi találkozónak” nevezett el, emléklapok és emlékszalagok átadásával, közös ebéddel zárult.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. szeptember 4.
Elbúcsúzott Krizbai Imre
Több százan köszöntötték a nyugdíjba vonuló lelkészt
Több százan búcsúztak augusztus 23-án Krizbai Imre baróti református lelkipásztortól azon az ünnepségen, amelyet nyugdíjba vonulásának tiszteletére szerveztek a baróti református templomban. A zsúfolásig megtelt templom és a rengeteg virágcsokor, melyeket idősek és fiatalok egyaránt szorongattak, arra engedett következtetni, hogy hosszasra nyúlik a program. Nem is történt másként, hiszen nem kevesebb mint négy és fél órát tartottak az ünnepi beszédek, köszöntők és énekek.
44 év szolgálat után – ebből 25 év Baróton – rengeteg ember a szívébe zárta a tiszteletest, szoros kapcsolatok, barátságok alakultak ki, amit egy-egy érzékenyebb búcsúbeszéd is igazolt. Barót a negyedik, egyben utolsó megállója volt Krizbai tiszteletes szolgálati helyeinek.
A templomépítő
Hagyományos istentisztelettel vette kezdetét a búcsúztató, amelyet a házigazda Krizbai Imre lelkipásztor nyitott meg a zsoltáros könyv 154-es énekével, majd hitünkről szóló bizonyságtételünk és az énekeskönyvünk 451-es éneke után a kibúcsúzására választott igét olvasta fel: „Mert tiéd az ország/ És a hatalom/ És a dicsőség/ Mind örökké. Ámen!” (Máté 6:9-13). A lelkész az idézett ige köré építette fel mondandóját. Prédikálásában kitért édesapjára, akivel pályája kezdetén együtt készült a teológiára, és elmondta, hogy neki köszönheti világnézetét, műveltségét, a zene és a könyvek iránti szeretetét. Lelkészi pályafutása kezdetén sok nehézségbe ütközött, és néha elbizonytalanodott, hogy vajon, tényleg helyesen döntött-e, de most, szolgálata végén, mint mondta, úgy érzi, ennél jobb döntést nem hozhatott volna.
Hálát adott Istennek azért, hogy földi országának építésében segíthetett, majd megköszönte a presbitériumnak, hogy 25 éve egyhangúlag hívták meg Barótra szolgálni, hogy mindvégig kiálltak mellette, és közösen az egyház építését szolgálták. A gyülekezet 300 éves történetében neki adatott meg az a feladat is, hogy templomot építsen, amelyet 2006-ban szenteltek fel. Imájába foglalta a külföldön dolgozókat, tanárokat, tanítókat, szülőket, a város, Székelyföld és az egész ország lakóit. Prédikációja végén bejelentette, hogy az istentisztelet végén összegyűlt perselypénz egy részét az abrudbányai egyházközségnek ajánlja fel, az 1672-ben Apafi Mihály által megvásárolt területen felépült templom helyreállítását segítve.
A továbbiakban a baróti nőszövetség és a Zathureczky Gyula Kórus búcsúműsorával folytatódott az ünnepség. A felszólalók megköszönték Krizbai tiszteletesnek és feleségének, Krizbai Irénke tiszteletes asszonynak mindazt, amit a kórusért tettek, a búcsúzó lelkész azonban hangsúlyozta: a továbbiakban is számíthatnak segítségükre és szolgálatára.
Elfogadni Isten üzenetét
Berszán István esperes beszédében kiemelte, hogy a legfontosabb feladata egy lelkésznek nem más, mint Isten üzenetének elfogadása és továbbítása. Krizbai tiszteletes ezt a feladatot rendíthetetlenül végezte, egészségét nem kímélve szolgálta Istent. Útravalóul a következőket mondta Erdővidék esperese: „A lelkészi hivatalt el kell ugyan hagyni, de a lelkipásztori szolgálatot egy lelkész élete végéig kell folytatnia.”
Kálnoky Ferenc gondnok a maga és a presbitérium nevében köszönte meg a 25 évnyi szolgálatot, azt, hogy ez idő alatt megépülhetett a templom, a parókia, más épületek is a templomudvaron, végül békességben és egészségben töltendő hosszú nyugdíjas éveket kívánt a búcsúzó lelkésznek.
Hannes Peier, a svájci Thusis gyülekezetének gondnoka beszédében felidézte a Krizbai tiszteletessel 2009 óta tartó barátságuk emlékeit. Úgy vélte, megtiszteltetés küldöttségük számára Baróton lenni ezen a napon, és reményét fejezte ki, hogy barátságuk a lelkészi hivatása befejeztével is megmarad. Megköszönte, hogy általa megismerhettek egy új régiót, Erdélyt, annak történelmével és lakóival együtt.
„Most életedben új fejezet kezdődik, de biztos vagyok, hogy nyugdíjasként sem fogsz unatkozni, hiszen sok feladat vár még rád. Ezekhez az évekhez kívánok szívből sok erőt, egészséget és minden jót” – zárta beszédét.
Bíró Béla, az Erdővidéki Egyházmegye főgondnoka elmondta, Krizbai Imre lelkipásztornak köszönheti istentisztelő, istenszerető emberi voltát. Megköszönte azt is, hogy általa válhatott főgondnokká, majd Csiha Kálmán egykori püspök Isten háza című versével búcsúzott a tiszteletestől.
Soós Tünde baróti fiatalként köszönte meg a vallásórákon és a konfirmációra való felkészüléskor kapott lelki támogatást, majd Kárpáti Tibor Gyöngyöt az embernek című versét szavalta el.
Meglepetések, szeretetvendégség
A következőkben a tiszteletes azon álma is valóra vált, hogy búcsúistentiszteletén megkeresztelhessen még egy gyermeket. A békéscsabai Papp András és Galló Ágnes kislánya az Ágnes nevet kapta.
Ezután Lázár-Kiss Barna, Barót város polgármestere méltatta a búcsúzó lelkipásztort: egyenes embernek nevezte Krizbai Imrét, aki mint fogalmazott, nem tartott sem jobbra, sem balra, hanem tette a dolgát a gyülekezetért. Kiemelkedő munkájáért Barót város önkormányzata 2014-ben díszpolgárrá is avatta.
Meglepetésekkel is készültek az ünneplők. Máthé Gyopár Bíborka, a Krizbai házaspár unokája dallal köszöntötte nagyszüleit, Pálinkásné Balázs Tünde, Dabas város alpolgármestere pedig egy, a dabasiak által készített hímzett fali díszt adott ajándékba. A 25 évvel ezelőtt alakult bibliakör tagjai fényképekből összeállított rövidfilmmel emlékeztek, majd Bartha Levente előadóművész a lelkészről szóló jellemzéssel folytatta a meglepetés-felszólalók sorát. Krizbai tiszteletes egykori, fehéregyházi „szárnysegédje” tisztességes, jó magyar embernek nevezte a búcsúzó lelkészt, olyannak, aki kiáll az igazáért, és akinek nemzetépítő munkásságát öt földrészen ismerik és tisztelik. Nem hagyta említés nélkül a baróti református templom előtt lobogó székely zászló kitűzését sem, ami, úgy vélte, ugyancsak a lelkész és bajtársai érdeme, majd köszöntőjét így zárta: „Jelentem, a Hargitáról az egész Kárpát-medence tisztán látszik!” A magyarországi Bicskéről Krizbai tiszteletes barátja, Mohai Elek is felszólalt, aki arra kérte őt, hogy lelke mélyén soha ne menjen nyugdíjba.
Az ünnepséget a Kájoni Consort régizene együttes műsora zárta, majd hosszú sorok kígyóztak a búcsúzó lelkész felé virággal, kézfogással köszöntve őt, és kívánva számára hosszú, boldog nyugdíjas éveket. A templomból való kivonuláskor az Ilyés-fiúk az ünnepelt legkedvesebb dalait játszották, a napot az altemplomban és az udvaron tartott szeretetvendégség zárta.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. október 26.
Velünk élő történelem
Akik meghaltak a szabadságért
Az 1956 októberében kezdődött és vérbe fojtott magyar forradalom hőseire emlékezett Háromszék népe hétvégén, azokra, akik tankokkal is szembeszálltak a szabadságukért, akik életüket áldozták, és akiket elárultak, eltiportak, de emlékük örökké élni fog.
– Ma egy olyan történelmi korra emlékezünk, amelyet sokan testközelből ismernek az itt jelenlévők közül, és olyan emberekre, akik rokonaink, ismerőseink és barátaink. Nélkülük és fiatalkori áldozatvállalásaik nélkül ma nem állnánk itt, és egy szürreális, bizalmatlanság, cenzúra, valamint félelem által terhelt világban, korlátok közé szorított életet élnénk. Éppen ezért időről időre emlékeztetni kell magunkat, hogy a szabadság mennyire fontos – jelentette ki Kovács Emese diáklány a Sepsiszentgyörgyön összegyűlt tömeg előtt.
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc évfordulójának délelőttjén Sepsiszentgyörgyön a magyar pártok, civil szervezetek és a városi tanács tagjai megkoszorúzták a polgármesteri hivatal homlokzatán található, Gloria Victis feliratú, valamint Szalai Attila, 56-os vértanú egykori Csíki utcai lakásának falán elhelyezett emléktáblákat, majd a volt politikai foglyok nevében Váncsa Árpád és Jancsó Csaba az események erdélyi áldozatairól is megemlékezett.
A főhajtás délután az 56-os emlékparkban, a Jakab Gábor által vezényelt Cantus Firmus vegyeskar és dalárda fellépésével folytatódott, a Szózat eléneklése után pedig Plugor Sándor Művészeti Líceum tanulói magyar és román nyelven köszöntötték a jelenlévőket.
Kovács Emese már idézett szavai után, Klárik László szenátor az 56-os magyar ifjúság áldozatkészségét emelte ki ünnepi beszédében. Azokét, akik bátor szembeszegülésükkel bebizonyították, a kommunista diktatúra igenis sebezhető. A szónok egyúttal arra is figyelmeztetett, hogy a zsarnokságot mindig könnyebb megelőzni, mint legyőzni, ezért úgy kell élnünk, gondolkodnunk és cselekednünk, hogy soha többé elő ne fordulhasson.
Az elkövetkezőkben Muráncsik László, a testvérváros Mosonmagyaróvár önkormányzatának képviselője, Farkas Balázs, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának konzulja, és Török József, a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezetének elnöke osztotta meg gondolatait a szép számban összegyűltekkel, majd Zelenák József evangélikus lelkész áldása következett. Koszorúzás és himnuszaink eléneklése után a megemlékezők fáklyás menete az Erzsébet parkba vonult, hogy a kommunizmus áldozatainak állított kopjafánál is leróhassa kegyeletét.
Előre, budai srácok
Pénteken a Baróti Szabó Dávid Líceum udvarán először a középiskolások tartottak megemlékező ünnepséget az 1956-os forradalom tiszteletére, annál az emlékműnél, mely egyedülálló módon, három fiatalember tette révén emlékezteti az utókort: az önkényuralom valamikor mindennapjaink része volt, és nem magától múlt el, hanem a fiatalok áldozata, összefogása révén, úgy, hogy szabadságvágyuk felül tudott kerekedni az elnyomókon. A cseh Jan Palach 21, a magyar Bauer Sándor 17, az erdélyi Moyses Márton pedig mindössze 29 éves volt, amikor úgy döntöttek, megmutatják a világnak, ők képesek a legnagyobb áldozatra: felgyújtották magukat, tiltakozva a diktatúra ellen, s a szabadság szikrája, melyet lángra lobbantottak, ma is parázslik, készen arra, ha kell, hogy fényével ismét beragyogja az ifjú szíveket.
Áldozatukra, 1956 jelentőségére Dimény János iskolaigazgató emlékeztette a fiatalokat, Tatár Ágnes diáklány szavalt, Lakatos Ágnes énekelt. Végül a diákok meghallgatták az Avanti ragazzi di Buda, azaz az Előre, budai srácok című dalt, amely a római Lazio futballcsapatának indulója. Ez is bizonyítéka annak, hogy Európa sok más népe mellett az is olasz is tiszta szívből drukkolt a magyar forradalmároknak, a forradalom hősei előtt pedig ők a mai napig is tisztelegnek ezzel a dallal – mondta az igazgató.
A délutáni városi megemlékezésen sajnálatos módon csak nagyon kevesen vettek részt. Beszédet mondott Márton Árpád képviselő, Lázár-Kiss Barna polgármester, Demeter László történész, valamint a HVIM erdővidéki szervezetének tagja, Kolumbán Attila. A Magyar Polgári Párt néhány tagja külön emlékezett Baróton: ők a Petőfi utcai emlékművet koszorúzták meg.
A székely szabadság még nem jött el
Kovásznán a központi parkban levő Likaskőnél szép számban összegyűlt tömeg hajtott fejet a hősök emléke előtt. A Magyar Polgári Párt által szervezett rendezvényen a kovásznai ifjúsági fúvószenekar adta meg az alaphangot, de felléptek a helyi Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központ kóristái is, miközben a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat fegyelmezett sorfalat állott.
A megemlékezés idei meghívottja, Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke elmondta, hatvan évvel az 56-os forradalom és 25 évvel a romániai rendszerváltás után sem valósult meg a székely szabadság, és az autonómiaharc ezért fontos, továbbra küzdenünk kell a jogainkért. Igét hirdetett Orbán Lajos vajnafalvi református lelkipásztor, aki a Bibliára utalva beszélt arról, hogy a szolgaságtól szeretettel, tudással és Isten segítségével meg lehet szabadulni. A megemlékezés koszorúzással, valamint a himnuszaink eléneklésével zárult.
Kézdiszék is lerótta kegyeletét
Péntek délben a Szoboszlay-perben kivégzett vértanúk emlékére állított kopjafánál a Református Kollégium tanárai és diákjai rótták le kegyeletüket a hősök és mártírok emléke előtt. A rendezvényt Ruszka Sándor kollégiumi lelkész nyitotta meg, aki egy, az ötvenhatos szabadságharcban részt vállaló fiatalt idézve „gyönyörű lehetetlennek” nevezte a történelmi eseményt.
Mike Bernadett diák beszéde után a megemlékezés az iskola tanulóinak ünnepi műsorával folytatódott, a közel félórás irodalmi összeállításban a szovjet csapatok megszállása ellen harcoló Budapest hangulatát, a szabadságharcosok megéléseit próbálták megragadni a diákok szavalatok és gitárral kísért dalok segítségével. A magyar himnusz eléneklése után koszorúkat helyeztek el az emlékjeleknél.
Este az egykori katonanevelde előtti téren gyülekeztek a város fáklyákkal felvonuló középiskolásai. Ez alkalomból több helyi civil és pártszervezet is képviseltette magát, az 1956-os vértanúkat jelképező szobor előtt díszőrség tisztelgett. Az esemény díszszónokaként Tell Edit, Paks város alpolgármesternője beszélt az egybegyűlt diákokhoz, akik mellett szép számban jelentek meg a város polgárai is. Párhuzamot vont az esemény idején éppen Pakson tartózkodó és az ottaniakkal együtt emlékező kézdivásárhelyi tanulók és az itteniek paksiakkal való közös főhajtása közt. Megjegyezte, sehol sem élünk gondok nélkül, de meggyőződése, hogy egymás számára bármikor tudunk szorítani még egy helyet asztalainknál, és kettéosztanánk ételeinket, ha valamelyik szükséget szenvedne. 1956 szellemiségére utalva kiemelte, ma is érvényesek az akkori célok, vagyis a nép sohasem akart idegen szokások szerint élni.
A polgármesternő közvetlen szavait követően egy csoport diák a Nagy-Babos Edit és Tamás tanárházaspár által összeállított, alkalomhoz illő zenés-verses műsort adott elő, majd a magyar és székely himnusz eléneklése után a jelenlevők megkoszorúzták a hősök emlékművét.
Emlékjelhagyás Kézdialbisban
Szombaton Kézdialbisban, a templom előtti terén mintegy száz ember jelenlétében avatták fel az 1956-os meghurcoltak, valamint a világháborúk és a kommunizmus áldozatainak emlékére állított kopjafát. Ezen egyelőre két név szerepel: az Elekes Balázsé, aki négy év elszenvedett börtön után itthon hunyt el, és t. Bartha Mózes református lelkészé, aki a megtorlások elől az öngyilkosságba menekült. A háborúk áldozatainak és kommunizmusban meghurcoltak nevei utólag kerülnek fel a kopjafára, mert a közösség véleménye az volt, hogy a névsor, melyet a kezdeményezők összeállítottak, nem teljes. (T. L.)
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely
2015. november 19.
Demeter Jánost díjazták (Erdővidék kultúrájáért)
Az Erdővidéki Közművelődési Napok részeként kiemelkedő művelődési szervezői munkásságért, pártolói tevékenységéért és Erdővidék hírnevének öregbítéséért Erdővidék Kultúrájáért Díjjal tüntették ki Demeter Jánost, a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület alapító tagját és első elnökét. A kitüntetett által elkezdett munka nélkül ma szellemileg szegényebb lenne Barót és Erdővidék – fogalmaztak a méltatók.
Demeter Jánost elsőként a Kájoni Consort régizene-együttes vezetője, Gyulai-György Éva üdvözölte. A díjat biztosító egyesület elnöke, Demeter László az 1990. április 24-én bejegyzett közművelődési egyesület eredményekben gazdag tevékenységének néhány jelentős állomásáról emlékezett meg. Mint mondotta, a Gaál Mózes Egyesületnek köszönhető, hogy Barót megülte írásos említésének 770., majd 775. évfordulóját, megjelentette az Erdővidéki Lapok helytörténeti, helyrajzi és néprajzi folyóiratot, illetve annak „testvérét”, az Erdővidéki Történeti és Természettudományi Tár tudományos periodikasorozatot, évente megrendezték az Erdővidéki Közművelődési Napokat, hat éven keresztül az erdővidéki középkori és reneszánsz napot, részt vettek a bodvaji kohó megmentésében, kezdeményezésükre született meg az Erdővidék Múzeuma, városszerte emléktáblákat helyeztek el, és hétről hétre ismeretterjesztő előadások hangzanak el a Tortoma Önképzőkör keretében. Ehhez a munkához járult hozzá elnökként, majd közéleti személyiségként a díjazott Demeter János – jelentette ki.
Lázár-Kiss Barna András, Barót polgármestere Demeter Jánost a gondolatok emberének nevezte, aki előbb a közösség javát szolgáló ötleteivel, majd helyét átengedve, kívülről segédkezve szolgálta a közművelődés ügyét. Az egyesület első alelnöke, Benkő Levente újságíró személyes hangvételű írását olvasta fel. Úgy vélte, az Erdővidék Kultúrájáért Díj jobb helyre nem is kerülhetett volna, hiszen Demeter János kora ifjúságától kezdve tudatosan tett azért, hogy népünk értékei megmaradjanak, s azokat tovább örökítsék.
Demeter János köszönetet mondott a díj odaítéléséről döntőknek, majd úgy fogalmazott: a dicsőség nem neki járna, hanem mindazoknak, akik a munkát tőle átvették, az egyesületet éltették és sikeressé tették. Az Erdővidék kultúrájáért folyamatosan dolgozókat arra kérte, folytassák közösségmegtartó munkájukat, melyben támogatásáról biztosította őket. A díjátadó a Kájoni Consort régizene-együttes koncertjével ért véget.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. február 15.
Cselekedni kell a szórványmagyarságért (Barót)
Hunyad, Szeben és Fehér megyei magyarokat képviselő szervezetek vezetői találkoztak szombaton Baróton, hogy megbeszéljék az idei szórványstratégiát. A felszólalók a tömbmagyarságban és a szórványban élők közötti együttműködés fontosságát hangsúlyozták: csakis akkor sikerül a fogyóban levő közösségek gyors elvesztését megakadályoznunk, ha közösen cselekszünk – vallották egyöntetűen a résztvevők.
Az eseményt üdvözölte Barót polgármestere, Lázár-Kiss Barna András, aki a szórványban élők magyarságáért küzdők megbecsülésére szólított fel, Grüman Róbert, a háromszéki megyei RMDSZ ügyvezető elnöke pedig a civil szervezeteknek mondott köszönetet munkájukért. Demeter László, a szórvánnyal való kapcsolattartásért felelős Kún Kocsárd Egyesület elnöke szervezetük megalakításának előzményeire, majd a 2010-es bejegyzésére emlékezett. Kiemelte: azóta számos magyarságerősítő programot szerveztek: koncerteket, színházi és bábszínházi produkciókat vittek el az évtizedek óta magyar nyelvű előadást nem élvező közösségekhez, konferenciákat tartottak, emlékjeleket állítottak, és közvetítettek a háromszéki és a szórvány diákjai között. Bár igaz, hogy a tömbben élőkhöz viszonyítva a Hunyad, Szeben és Fehér megyei magyarság sokkal jobban zsugorodik, a visszajelzések azt mutatják, komoly igény van a magyar szóra. Fogyásuk némileg visszafogható lenne, ha nemcsak a megyei tanácsok, hanem a székelyföldi és az anyaországi önkormányzatok is bekapcsolódnának a szórvánnyal való együttműködési programokba. Amennyiben testvértelepülési kapcsolatok alakulnának ki a döntően románok lakta városokkal és községekkel, többszörös lenne a nyeresége a magyarságnak: nemcsak segíteni tudnák önazonosságuk megőrzésében az egyre gyengülő közösségeket, hanem a magyarságot is megismertetnék a többségi nemzettel, így az előítélet falainak lebontását is elősegítenék.
Fazakas Attila Szeben megyei RMDSZ-elnök a hozzájuk eljuttatott programok fontosságát emelte ki, mondván, nekik a táborok és képzések többet jelentenek, mint a tömbben élőknek: az együttlétek nemcsak néptánctanulásról vagy táborozásról, hanem magyarságuk megéléséről szólnak. Széll Lőrincz Hunyad megyei RMDSZ-elnök a Székelyföldtől és Magyarországtól kapott támogatás meghatározó, közösségegyesítő szerepét emelte ki, majd a Hunyad Megyei Magyar Napokról szólt. Mint mondotta, az elmúlt hat évben megszervezett esemény nagyon fontos szerepet játszik életükben: közös gondolkodás és cselekvés hozta létre, s összetartó ereje van, ráadásul – mivel látványos részét az utcára is kivitték – kultúránkat és értékeinket a románsággal is megismerteti. Kun-Gazda Viola Kinga, a dévai Téglás Gábor Elméleti Középiskola magyar szakos tanára a Hunyad Megyei Magyar Napok megszervezéséhez kapott segítséget köszönte meg a háromszékieknek: egymaguk nem tudnának ilyen rangos eseményt évről évre megszervezni. Antal Amália Zsil-völgyi nőszövetségi elnök úgy fogalmazott: számukra nem a nagy és látványos, hanem a gyakori kis lépések megtétele a fontos ahhoz, hogy az ezeréves magyar jelenlét „ne maradjon abba”. Régi tervüknek mondta egy lupényi szórványközpont létrehozását, amely a magyarságtudat ápolása révén a közösség megmaradásához járulhatna hozzá. Wersánszky Eduárd petrozsényi RMDSZ-elnök az alig ötszázaléknyi magyarság magmaradásában kulcsszerepet játszó egyházi vezetők helyi magyar közéletben vállalt szerepének fontosságát és a háromszékiekkel való együttműködés jelentőségét emelte ki. Gúdor Botond nagyenyedi református esperes a 350 ezres Fehér megyében élő tizennégyezer magyar mindennapjairól szólt. Mint mondotta: arra van szükségük, hogy a politikum, az egyházak és a civil szervezetek minél inkább fogjanak össze, s tartalommal megtöltött programokat dolgozzanak ki és ültessenek gyakorlatba. Serfőző Levente, a nagyszebeni Híd Egyesület elnöke a dél-erdélyiek nevében mondott köszönetet Kovászna és Hargita megye tanácsának, amiért a szórványt segítik, és lehetővé teszik a Hungaricum Napokhoz hasonló események megszervezését. Szabó Gábor RMDSZ-elnök arra kérte a háromszékieket, ha Brassó és Nagyszeben között utaznak, ne hajtsanak át városukon, hanem álljanak meg, s csodálják meg a gazdag magyar történelmi emlékekkel rendelkező Fogarast. Arra figyelmeztetett, a tömbmagyarság szélén lakók igényeire igencsak oda kell figyelnünk, mert ellenkező esetben ott is felgyorsulhat az elszórványosodás: 1910-ben még nem számított szórványnak Fogaras, hiszen hatezer lakosából négyezer volt magyar, s csak kétezer román, mára viszont jóformán teljesen felszívódott az alig száz éve még erős közösségünk, a 45 ezer lakosból alig ezer magyar. Hasonló helyzet játszódott le az iskolákban is – a kilencvenes évek elején még 126-an tanultak magyarul, mára viszont már nem létezik anyanyelvi oktatás a magyarok számára. Ezért gyakoribbá kell tenni a nemrég elkezdett fakultatív magyaroktatást a még meglévő fiataljaink számára. A Petőfi-program Fogarason tevékenykedő baróti ösztöndíjasa, Bokor Csongor a Babits Mihály Önképzőkör hasznosságát emelte ki, s bejelentette a május 7-ére tervezett Fogarasi Magyar Napok megszervezését. Puskás Attila, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársa a Magyar gyermek – magyar iskola program sokszor félreértelmezett céljáról beszélt. Nem az a céljuk, hogy a szórványban élő magyar gyermekeket „elszippantsák” a tömbmagyarság számára: a magyar környezetben való szocializálódás lehetőségét csakis azok kapják meg a Székelyudvarhelyen való továbbtanulás által, akik számára otthon hiányzik az. A baróti származású Puskás Attila a program másik fontos célját is hangsúlyozta: pénzt szerezni és minden egyéb, a megmaradásukhoz hozzájáruló eszközt nyújtani a szórványban működő magyar intézmények megtartásához. Az esemény sajtónyilvános részét követően a szervezetek vezetői belső tanácskozáson tárgyalták meg a szórványstratégia idei célkitűzéseit. Mint Demeter Lászlótól megtudtuk, a szervezetek együttműködésének módozatai, illetve a gyermekekkel való foglalkozás kérdésköre került terítékre. Folytatni akarják, sőt, hangsúlyosabbá kívánják tenni a kulturális vonzata miatt megtartó erővel bíró magyar napokat, a fiatalok számára pedig olyan programok kidolgozását tennék lehetővé, amelyek magyarságtudatukat erősítik.
Hecser László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. február 16.
Programtervezés a szórvány stratégiában
Első alkalommal szervezett idén olyan találkozót Kovászna Megye Tanácsa és az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete, amelyen az Összetartozunk Székely-Szórvány Partnerségi Program felelősei, Brassó, Fehér, Hunyad, illetve Szeben megye kultúrszervezői, valamint háromszéki oktatási és kultúrintézmények vezetői, képviselői vettek részt február 13-án, szombaton – tájékoztat sajtóközleményében a szövetség.
A hatodik évét ünneplő program működtetőit Lázár-Kiss Barna, Barót polgármestere köszöntötte, majd Grüman Róbert megyei tanácsos, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének ügyvezető elnöke, a program ifjúsági vonalának egyik alapítója szólt a résztvevőkhöz, azt is megemlítve, hogy Háromszéken egyfajta kulturális autonómia modellt működtetnek, a megyében élő román kisebbség, számarányának megfelelően részesül az egyházi, ifjúsági és kulturális megyei önkormányzati alapokból. Ez követendő lehet a többségében román megyék számára is, hiszen így a szórványban élő magyar közösségek is úgy érezhetnék, figyelnek rájuk. Szabadság (Kolozsvár)
2016. február 18.
Értekezlet a szórványban élőkért
Minden magyar felelős minden magyarért 
Szombaton a baróti református altemplom adott otthont annak a találkozónak, amelyen a székelyföldi és a szórványban élő magyarság képviselői az együttműködés lehetőségeit vizsgálták. Pontosabban, hogy Székelyföld, azaz Kovászna és Hargita megye mit tudott tenni az elmúlt években a Hunyad, Fehér, Szeben és Brassó megyében élő magyarokért, továbbá, hogy milyen hozadékai voltak a Kovászna megye és Hunyad megye között 2010-ben kötött együttműködési szerződésnek.
A találkozón jelenlevőket Lázár-Kiss Barna, Barót polgármestere köszöntötte, hangsúlyozva, a Székelyföld és a szórványvidékek közötti együttműködési programra szükség van, mert részint egymásra vagyunk utalva, másrészt nekünk, székelyföldieknek kell segítő kezet nyújtanunk, hiszen a szórványban élők száma fogyóban van, önazonosságuk megőrzéséért tett erőfeszítéseik felkarolása égető.
Kovászna Megye Tanácsának részéről Grümann Róbert azt emelte ki, hogy a Kovászna és Hunyad megye közötti együttműködési szerződés révén több száz közös program valósulhatott meg az elmúlt hat évben, a baróti Demeter László, a programok háromszéki koordinátora pedig vetített képek segítségével ismertette ezeket. Demeter megállapította: sem Háromszék, sem Hargita megye nem tudja egész Erdély szórványmagyarságát felkarolni, ezért azt szorgalmazná, hogy a magyarországi megyék is kössenek partnerségi kapcsolatokat azokkal a Székelyföldön kívüli erdélyi megyékkel, ahol magyarok élnek. Továbbá jó volna, ha a székelyföldi települések is arra törekednének, hogy ápolják a kapcsolatokat a szórványmagyarsággal, ha nem is feltétlenül önkormányzati szinten, de legalább egy-egy megvalósítandó közös program erejéig – hangsúlyozta.
Ezután a szórványban élő magyarok képviselői szólaltak fel. Fazekas Attila, Széll Lőrincz, Antal Amália, Kun-Gazda Kinga, Wersánszky Eduárd, Gudor Kund Botond és Serfőző Levente egyaránt a megvalósított programok hasznosságára reflektált, kifejezte háláját a székelyföldieknek, egyben arra is felhívta a figyelmet, hogy az erdélyi magyarság örökségének megőrzése közös ügy, és úgy becsületes, ha azért ezután is együtt cselekszenek szórványbeliek és székelyföldiek.
Némileg borúlátóbb hangnemben beszélt Szabó Gábor, a fogarasi RMDSZ elnöke. Ő azt mondta, Fogaras az a város, amelyen mindenki csak átmegy, de senki nem áll meg, holott vannak olyan látnivalók, mint a fogarasi vár vagy a református templom, amely Árva Bethlen Kata eredeti menyasszonyi ruháját őrzi. Néhány éve megszűnt a városban a magyar oktatás, számbelileg már ezer alatt van a magyarok száma. „Mi már a szórvány alatt vagyunk” – fogalmazott. De a remény itt is pislákol: egy baróti egyetemista, Bokor Csongor a Petőfi Sándor-program ösztöndíjasaként tevékenykedik Fogarason, ahol megszervezte a Babits Mihály Önképző Kört, most meg készülnek, hogy május 7-én első alkalommal megszervezzék a Fogarasi Magyar Napokat is.
A találkozó második felében az elkövetkező időszak teendőit vitatták meg. 
Böjte Ferenc. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. március 6.
Az RMDSZ-be igazolt át Nagyborosnyó néppártos polgármestere
Szakított az Erdély Magyar Néppárttal és kérte a beiratkozását az RMDSZ-be Szőcs Levente, Nagyborosnyó jelenlegi polgármestere, az EMNP jelenlegi orbaiszéki elnöke, akinek az RMDSZ megyei Állandó Tanácsa jóváhagyta azon kérést, hogy részt vehessen az április 10-i községi RMDSZ-es jelöltek előválasztásán.
Tamás Sándor háromszéki RMDSZ-elnök úgy fogalmazott, bár az EMNP megyei és országos szervezete folyamatosan ellenzi az összefogást, a településeken dolgozó emberek felismerték, hogy a magyarság jövőjének, a települések fejlesztésének előfeltétele az együttműködés.
Baróton Lázár Kiss Barna-András, Esztelneken Domokos Ferenc, Bölönben Sikó Imre, Maksán Deszke János, Kézdiszentléleken Balogh Tibor, Nagyajtán Bihari Edömér, Nagybaconban Simon András, Sepsibükszádon Bács Márton Csaba és Lemhényben Lukács Róbert indul RMDSZ-színekben a helyhatósági választásokon.
rmdsz.ro
2016. március 15.
Ünnepi rendezvények Háromszéken
Sepsiszentgyörgyön ma a Zathureczky Berta Idősek Otthonában 9 órától Rab Sándor tanár Gábor Áron címmel tart történelmi előadást; megemlékezések 10 órától az Olt utca 16. szám alatt Kiss János ágyúöntő emléktáblájánál és az őrkői Váradi–Bartalis-vesztőhelynél – közreműködnek a Váradi József Általános Iskola gimnazistái és a Néri Szent Fülöp Általános Iskola tanulói;
11 órától a Csíki negyedi Gábor Áron- és Nicolae Bălcescu-szobornál – közreműködnek a Gödri Ferenc Általános Iskola tanulói, a Lábas Háznál a Váradi–Bartalis-siralomház emléktáblájánál – közreműködnek a Mikes Kelemen Elméleti Líceum diákjai; 11.30-tól az Erzsébet parkban gróf Mikó Imre szobránál – közreműködnek a Székely Mikó Kollégium és a Református Kollégium diákjai, a szemerjai csata emlékművénél  – közreműködnek a Gulliver Óvoda gyermekei és a sepsiszentgyörgyi cserkészek; 12 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár épületén található Gábor Áron-emléktáblánál – közreműködnek a Kós Károly Szakképző Líceum tanulói és a sepsiszentgyörgyi cserkészek; 12.30-tól a Malomgát utcában Incze Dániel kopjafás sírhelyénél – közreműködnek a sepsiszentgyörgyi cserkészek és a Székely Mikó Kollégium diákjai; 13 órától a Kónya Ádám Művelődési Háznál álló Kossuth Lajos-szobornál; 14 órától a Váradi József Általános Iskola udvarán levő Váradi–Bartalis kőtömbös kopjafánál – közreműködnek a Váradi József Általános Iskola I–IV. osztályos tanulói, az Állomás negyedi eprestetői csata emlékművénél – közreműködnek az Ady Endre Általános Iskola diákjai; 15 órától indulás a Váradi–Bartalis kőtömbös kopjafától – közreműködik a Szilaj Hagyományőrző Egyesület, a Shagya Lovasklub, a Vadon Egyesület, az Étfalvi Szász Band ’93 Fúvószenekar és Sepsiszentgyörgy cserkészcsapatai – és az eprestetői csata emlékművétől – közreműködik a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar, a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület, Sepsiszentgyörgy cserkészcsapatai – az új főtérre; 15.30-tól megemlékezés az Erzsébet parki 1848–49-es honvédemlékműnél; 16 órától kezdődik az új főtéren az ünnepi műsor, beszédet mond Antal Árpád polgármester – műsorvezető: Nagy-Kopeczky Kristóf, közreműködik a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar, a városi egyesített kórusok, Nemes Levente színművész, Stekbauer-Hanzi Réka, Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár, az EMI által szervezett szónokverseny nyertese, Bartos Barna, Filip Zsombor, Opra Balázs, a Plugor Sándor Művészeti Líceum volt és jelenlegi diákjai, áldást mond Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Fellépnek: a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar (karvezető: Maksai József), a Cantus Firmus Vegyes Kar, a Magyar Férfidalárda (Jakab Árpád), a Pro Musica Kamarakórus, a Szemerjai Református Dalárda (Sipos Zoltán), a Jubilate Deo Evangélikus Vegyes Kórus (Pál Gecse Mihály), a Kriza János Unitárius Vegyes Kar (Karácsony Gabriella), a Székely Mikó Kollégium diákkórusa, a Sepsiszentgyörgyi Női Kar (Dombora Anna), a Református Kollégium Refsonor diákkórusa (Szilágyi Andrea), a Mikes Kelemen Elméleti Líceum ifjúsági kórusa (Szőcs Dániel), a Laudate Kamarakórus (Lőfi Gellért), az Őszirózsa Dalkör (Venczel Anna). Szotyorban ma 12 órától a református temetőkertben koszorúzás a kőtömbös kopjafánál. Kilyénben ma 11 órától a református templomnál koszorúzás a ’48-as kopjafás emlékműnél. Kézdivásárhelyen ma 9 órától ökumenikus istentisztelet a református templomban, ünnepi műsor a Református Kollégium és a mezőtúri diákok és tanárok, valamint a helyi és a mezőtúri református gyülekezeti tagok részvételével; 9.45-től megemlékezés Bem József szobránál – közreműködnek az Apor Péter Szaklíceum tanulói és a tótkomlósi Jankó János Általános Iskola és Gimnázium diákjai, ünnepi szónok Kiss Renáta; 10 órától ünnepi műsor a Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán a szobornál, Turóczi Mózes sírhelyénél és a Gábor Áron Műszaki Oktatási Központ diákjainak A tűz márciusa című zenés-verses irodalmi összeállítása; 10.30-tól koszorúzás a Szacsvay János-domborműnél és a Kossuth Lajos-szobornál, megemlékezés a Hősök emlékművénél – beszédet mond Vasas István, a mezőtúri Református Kollégium főigazgatója – és a Turóczi-szobornál – énekel az iskola kórusa, szaval Fazakas Anita és Jánosi Zsolt; 10.40-től a Molnár Józsiás-mauzóleumnál a Molnár Józsiás Általános Iskola tanulóinak és tanárainak ünnepi műsora és koszorúzás; 11 órától gyülekező és az iskolások felvonulása; 11.15-től a lovas huszárok, hagyományőrző csapatok és a környező falvak képviselőinek felvonulása; 12 órától kezdődik a Gábor Áron téren az ünnepi műsor – közreműködik a Tanulók Klubjának fúvószenekara, a Református Kollégium zenekara és diákjai, Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere, Böjte Csaba testvér, ferences szerzetes, Horváth Zoltán atya, a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templom plébánosa, Terézváros díszpolgára, Márdirosz Ágnes és Puskás László, a Csíki Játékszín színművészei, Mitykó Zsolt, Mezőhegyes polgármestere, a Cantus Kamarakórus, Kaján Botond, a Petőfi Sándor-iskola diákja, áldást mond ft. Vargha Béla főesperes és Beder Imre lelkipásztor; 18.30-tól a Vigadó Művelődési Ház Galériában A mi március 15-énk fotókiállítás; 19 órától a Vigadó Művelődési Ház nagytermében Hozzád, hazám, most verset írnék! című ünnepi előadás Markó Béla, Fekete Vince, Dimény-Haszmann Árpád és Sántha Attila versei alapján – közreműködik a Sepsi Kamarazenekar, a Snaps Band, a Voces női kar, a Perkő Néptáncegyüttes, Kolcsár József (Tamási Áron Színház), Kozma Attila, Márdirosz Ágnes, Puskás László (Csíki Játékszín), Kreiter Helga (Nagy István Művészeti Líceum), Bakó-Fazakas Vajk, Biszak Beáta (Minisnaps), Nagy-Babos Tamás versét elmondja Rancz-Gyárfás Hanna (Macskakő színjátszó csoport), rendező: Lung László Zsolt.
Kovásznán ma a városközpontban 14 órától a megemlékezésen ünnepi beszédet mond Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. A rendezvény ünnepi felvonulással kezdődik, amely a Dózsa György utcából indul, innen az ünneplők a központban felállított szabadtéri színpadhoz vonulnak, majd a műsor végeztével koszorúzás a belvárosi református templom kertjében, az 1848-as emlékműnél. 19 órától a Kovásznai Művelődési Központban kerül sor az 1848-as forradalom emlékére szervezett gálaműsorra, amelyen közreműködik a Kőrösi Csoma Sándor Líceum (Orbán Balázs-iskola) Recefice néptánccsoportja, a Kovásznai Tanulók Klubjának La Fiesta tánccsoportja, a Boldog Apor Vilmos Gyermekotthon Hangfoglalás zenekara, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum Diákszínpada irodalmi összeállítással, a Tiszta Szív Kórus, a PinceBand zenekar, valamint bemutatkozik a szavalóverseny első három helyezettje és a szónoklatverseny Pro Csoma-díjazottja. Baróton ma 14 órától a véczeri emlékműnél beszédet mondanak a politikai pártok és szervezetek képviselői – közreműködik az ürmösi unitárius egyházközség dalárdája, áldást mond Szabó Előd ürmösi unitárius lelkész; 15.30-tól felvonul a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület erdővidéki huszárcsapata, a Csala Kürtje fúvószenekar és a Princess mazsorettcsoport; 16 órától a Diákdomb előtt lesz megemlékezés – közreműködik a baróti Rozmaring kórus, a Baróti Szabó Dávid Középiskola, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum tanárai és diákjai, beszédet mond Lázár-Kiss Barna polgármester és Demeter László történész; 19 órától ünnepi műsor a városi művelődési házban A nemzet szolgálatában címmel – fellép a Transylmania zenekar, a Gyöngyharmat gyermekkórus, a Kormos Néptánccsoport és a Wesselényi Miklós Kórus.  Ma Martonfalván 8.30-tól, Bélafalván 9 órától a Tuzson János-emlékplakettnél; Szentkatolnán9.30-tól, Gidófalván, Kökösben, Sepsibodokon, Sepsibükszádon, Zágonban, Köpecen, Magyarhermányban, Kisbaconban, Szárazajtán, Bardocon, Dálnokban, Székelyszáldobosonés Lisznyóban 11 órától, Albisban, Étfalván és Bikfalván 12 órától, Papolcon 14 órától, Szentivánlaborfalván 15 órától, Olaszteleken 16 órától, Hidvégen 16.30-tól, Ikafalván, Bodosban,Uzonban és Fotosmartonoson 17 órától, Erdőfülében 19 órától kezdődik az ünnepi megemlékezés a templomban; Bereckben 11 órától, Kommandón és Árkoson 12 órától, Zabolán12, 16 és 16.30-tól, Rétyen 13 órától a központban; Felsőcsernátonban és Kézdialmáson 10 órától, Alsócsernátonban és Kézdiszentkereszten 14 órától, Gelencén 15 órától a hősök emlékművénél; Mikóújfaluban 11 órától a kultúrotthon nagytermében ünnepi előadás; Nagybaconban 11 órától a művelődési háznál, 11.30-tól a ’48-as kopjafánál (felvonulás az iskolától),  Illyefalván 12 órától a kultúrházban és a központban iskolások műsora és koszorúzás; Kálnokon 12 órától emlékünnepség; Bölönben 12 órától a Bölöni Farkas Sándor-szobornál; Kurtapatakon 14 órától a millecentenáriumi kopjafánál; Kézdiszárazpatakon 15 órától a kultúrotthonban; Kézdiszentléleken 16 órától a Petőfi Sándor Művelődési Házban lesz ünnepi megemlékezés. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. április 29.
Beszámoló az elmúlt négy évről
Lázár-Kiss Barna polgármester értékelője
Lázár-Kiss Barna, Barót város polgármestere beszámolót tartott mandátuma négy évének megvalósításairól. Kitért részletesen arra, melyek voltak a prioritások 2012-ben, mit tartott szem előtt polgármestersége éveiben, mire törekedett.
– Azon dolgoztam az elmúlt négy évben, hogy a 2012-ben, polgármesterré választásomkor tett ígéreteimet betartsam – kezdte értékelőjét.
Mint mondta, megválasztásakor a három legfontosabb dolog, amit Barót polgárai kértek tőle, a következők voltak: teremtsen munkahelyeket, tegye rendbe a város szennyvízhálózatát, járuljon hozzá, hogy bevásárlóközpont épülhessen a városban.
„A munkahelyteremtés a cégek feladata, az önkormányzat csupán segítséget nyújthat számukra ebbéli törekvésükben. Mi ezt megtettük az elmúlt négy évben. Építkezési engedélyeket bocsátottunk ki azon cégeknek, amelyek állásokat létesítettek, fogadtuk azokat a vállalkozókat, akik eljöttek Barótra a beruházás szándékával. Közösen néztük meg, lenne-e számukra alkalmas telephely. A Platanus cég száz új munkást alkalmazott, a Valkes cég egy baróti csarnok építésén gondolkodik, ahol 250 személynek lenne állása. Még nem döntöttek véglegesen, de mi nekik is, más vállalkozásoknak is megadjuk a lehetőséget.
Korszerű szennyvízhálózat, jobb utak
Mandátumomban a legtöbb energiát, munkát a város víz- és szennyvízhálózatának korszerűsítésébe fektettünk. Összesen 3,6 kilométeren cseréltük ki a vezetékeket, folyik a város derítőállomásának felújítása is, amelyet 2018-ig át kell adni. A munkálatok során okoztunk kellemetlenségeket is a lakóknak, de ezek elkerülhetetlenek voltak, mivel dolgoztunk. Kérjük továbbra is megértésüket, hiszen a munkálatok folytatódni fognak. Néha hallottuk azt is, hogy lassan megy, ennek oka a pénzhiány volt, hiszen ezt a beruházást az állam fizeti, a megbízott cég pedig csupán annyit dolgozik, amennyi pénzt kap a kormánytól. Jelenleg a városközpontban dolgoznak a Termoconfort cég emberei, a munkálat az elkövetkezőkben a Víz utcában (itt a vízcsövek kicserélése a prioritás), valamint a Kossuth utca alsó szakaszán folytatódna.
Utak és járdák újultak meg az elmúlt négy évben. Több mint 1 kilométer hosszúságú útszakaszt újítottunk fel teljesen a városban, beleértve az azt szegélyező járdákat is, továbbá parkolóhelyeket alakítottunk ki. Jelenleg az Új soron zajlik ez a beruházás, az elkövetkező hónapban itt is új burkolatot kap az út, ahogyan a Szabadság tér egy 110 méteres szakasza is. Megtörtént a közbeszerzés a Béke utca, az 1918. december 1. utca elmaradt szakaszának felújítási munkálatára is, a Rózsa utcai tömbháznegyed (Kifli negyed) utcájára folyamatban van. Ezeket az utcákat idén felújítjuk. Következik aztán a Bányász utca, a Rózsa utcai negyed autóbuszállomás melletti szakaszának, a Petőfi utcának a felújítása, és így tovább.
Szisztematikusan végezzük a felújítást, annak függvényében, hogyan haladunk a csatornázási munkálattal. Az aszfaltozásra 700 ezer lejt költöttünk saját költségvetésünkből, egymillió lejt a város által felvett kölcsönből. További 1,8 millió lej áll rendelkezésünkre erre a célra. Terv szerint dolgozunk, fontosnak tartjuk, hogy egységes városképet alakítsunk ki, ezért néhol még használható járdafelületet is meg kell bontsunk. Szakemberek javaslatait figyelembe véve, a csatornázás során felásott földet hagyjuk tömörödni, csak utána aszfaltozunk. A falvakon is javítottunk utakat. Felsőrákoson 1,6 kilométer utat aszfaltoztunk, így már nincs por a faluban, dolgozunk azon, hogy a faluba vezető bekötőutak valamelyikét is modernizáljuk. Leaszfaltoztuk a Technika telep fele vezető utat is, tudva, hogy olyan cégek használják azt, amelyek adóikkal jelentősen kiegészítik Barót város jövedelmét. Nemrég egy új, mezőgazdasági munkálatokkal foglalkozó cég is telephelyet nyitott itt, bizonyítva, hogy városunkban a mezőgazdasági ágazat is fejlődőben van. Bibarcfalva között is megújult az út, javítását a megyei tanácsnál sikerült kilobbiznunk. Összegezve: közel 6 kilométer út lett leaszfaltozva az önkormányzat területén az elmúlt négy évben, ilyenre az azelőtti több mint két évtizedben nem volt példa.
Elhagyott területeket rendeztek, javult az oktatás
A sporttelepen egy korábban piaci árusok által használt romos területen salakos teniszpályát építettünk, de működött a strand is az elmúlt három évben, amelynek vize tavaly minden szempontból megfelelő volt. Erősíteni akarjuk a sportbázist: idén azt műfüves pályával bővítenénk. Felsőrákoson is lebontottunk két romos épületet, a telek más hasznos rendeltetést kapott.
A város parkjaira is figyelmet fordítottunk. A temető melletti park egyik fele rendben van, a másik felét is megvásároltuk, lesz ott egy félhektáros park, amely, úgy látjuk, forgalmas, használják az emberek.
Javítottunk az oktatás minőségén városunkban és falvainkban. Az oktatási intézmények alárendeltek ugyan az önkormányzatnak, de mindegyiknek igazgatója van, az oktatás minőségéért ők felelnek. Az önkormányzat az épületeket igyekszik karbantartani. Köpecen új kerítést kapott az iskolaépület, ezzel a faluképet is javítottuk, Bibarcfalván tetőt cseréltünk az iskolánál, rendbe tettük az épület emeletét, úgyhogy ide költözhetett az óvoda, ahogy Köpecen is az iskola épületébe költözhettek az óvodások. Bodosban is új tetőzet került az iskola épületére, kívül lemeszeltük azt.
A baróti Cimbora óvodához új kerítést építettünk (a prefektus felszólítására, az igazgató kérésére), azt szándékunkban áll meghosszabbítani, hogy a mellette levő játszótér is legyen bekerítve. A baróti fő iskolaépületen 93 nyílászárót cseréltünk ki, sok panasz volt a huzatos épület miatt, de most már komfortosabb, melegebb, a fűtésszámlák is csökkentek. Szándékunkban áll pályázati pénzből belül is felújítani, ám, ha nem nyernénk, a megyei tanács segítségével legalább külső szigetelést végeznénk rajta. Felsőrákoson és Bibarcfalván is újravakolnánk az iskolákat. Az óvodáknak az iskolaépületekbe való költöztetésénél pedagógiai vonatkozásokat is figyelembe vettünk: az óvodások ismerkednek az iskolával, jobban beilleszkednek, ha elérik az iskoláskort. Másrészt az oktatási intézmények fejkvóta szerint kapják a pénzt: egy épület fűtése kevesebbe kerül, mint kettőé, pénzt lehet spórolni ezáltal más célokra. Járdákat, iskolaudvarokat is javítottunk, a baróti Petőfi utcai iskolában készülünk az udvar leaszfaltozására.
Kihasznált lehetőségek
A baróti kórházat évi 120 ezer lejjel támogattuk, a megyei tanács pályázatai révén további 40 ezer lejt költünk rendbetételére. A gyermekosztálynál tetőt cserélünk, kórtermeket korszerűsítünk. Köszönet a hollandoknak is az intézmény támogatásáért, amely, bízunk benne, megmarad IV. kategóriájú kórháznak. A menedzseri állás is betöltődött az intézménynél, olyan személy által, aki annak sorsát szívügyének tekinti. Jelenleg várjuk a kórház akkreditálási folyamatának eredményét.
Baróton bevásárlóközpont épült, a lakosság 80%-ának kívánsága volt ez. Eleget tettünk az emberek kérésének, és miatta egyetlenegy kisbolt sem szűnt meg tudtommal.
Ravatalozóházakat építettünk Bodosban, Köpecen, Felsőrákoson és Bibarcfalván, azok berendezését a helyi közösségekre bíztuk, hiszen tudjuk, a közös dolgok a legtartósabbak. Köszönjük a közbirtokosságok támogatását ebben a tekintetben. A különböző felekezetekkel jó viszony ápolására törekedtünk, ez sikerült is, bizonyítja ezt a közös adventi ünneplés, amelybe a falvakat is bevontuk. Az elkövetkezőkben Miklósváron is nekifogunk a ravatalozó építésének.
Kihasználtuk a megyei tanács nyújtotta pályázati lehetőségeket az elmúlt években, falvainkon kultúrotthonokat, iskolákat javítottunk a pénzből. Odafigyeltünk a szociális problémákra, támogattuk a Diakónia Egyesületet, a Laura Házat, sport- és kulturális tevékenységeket, pályázatokat hirdettünk egyesületek támogatására, hozzájárulunk a megyei tanács által Baróton fenntartott gyermekotthon költségeihez.
Kutyamenhelyet építettünk a városban, nyolcról tizenhat férőhelyesre bővítettük legutóbb, de a kóbor kutyák problémájának megoldása nehéz, hiszen újabb ebek érkeznek állandóan. Figyelmet fordítottunk a helyi szállítási vállalatra, az egyetlen önkormányzati cég működésére. Telephelyének udvarát rendeztük, a város bejáratát is szépítve ezzel, buszpályaudvart alakítottunk ki a városban, a nyugdíjasok jegyét egészében, a diákokét 50%-ban térítjük meg az általa üzemeltetett járatokon.
A város közintézményeit sem hagytuk sorsukra. A pénzügy helyi kirendeltségét többször be akarták zárni, mindent megtettünk azért, hogy ez ne történjen meg. A mentőszolgálat jó működésére is törekedtünk. Hamarosan modern tűzoltóegységgel is gazdagodhat a város, amelyet a megyével és az erdővidéki községekkel közösen építünk meg.
Végül Lázár-Kiss Barna így összegzett: „A munkában kihívást láttam, a nehézségekben pedig a szolgálat lehetőségét. A négy év megvalósításai azt bizonyítják, hogy ha odafigyelünk az emberekre, ha meghallgatjuk őket, és egyenesen beszélünk, építeni tudunk: várost és közösséget egyaránt”.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. május 30.
„Fel búcsúcsókra, cimborák!”
Elballagott a háromszéki végzősök egy része
Idén 2070 nyolcadikost és közel 1500 tizenkettedikes diákot csengetnek ki a megyében, közülük hétvégén több mint hatszázan ballagtak el. A kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum pénteken 104 végzősét búcsúztatta, a Gábor Áron Szakképző Líceumban szombaton 107, ugyancsak aznap Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégiumban 109, a Plugor Sándor Művészeti Líceumban 50, a Berde Áron Gazdasági Szakközépiskolában 80, a Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceumban 89 diákot búcsúztatott az iskolacsengő.
Eltrombitált Gaudeamus
Utolsót szólt nemcsak a csengő, de a trombita is a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakképző Líceumban. A klasszikus Gaudeamus igiturt ugyanis Szép Szilamér, a Plugor Sándor Művészeti Líceum diákja trombitálta el azalatt, míg a négy osztály 80 tanulója az iskolazászló alatt kivonult az osztálytermekből az udvarra. A székely ruhában ballagó diákok egyperces néma csenddel emlékeztek néhai társukra, Györgybíró Gyula Árpádra. Gazdag Ildikó igazgató köszöntőjében a magyarból megbukó Örkény István, a matematikából „gyengélkedő” Albert Einstein és a templom ablakát befocizó II. János Pál pápa példáján át bizonygatta: nem feltétlenül az iskolában dől el, hogy kiből mi lesz utólag.
– Nem akarom én ezzel azt mondani, hogy az elmúlt tizenkét esztendő nem volt meghatározó az életetekben: az volt, hiszen az itt megszerzett tudás jó útravaló arra, hogy elkerüljétek az élet vakvágányait, de hogy ezekből az alapokból mit építetek fel, az legnagyobb részt rajtatok múlik – mondta az igazgatóasszony.
Az ünnepségen díjazták a kiemelkedő tanulókat, köztük Tála Árpád évfolyamelsőt.
„Tégy jól, akikkel tehetsz”
A Székely Mikó Kollégiumban négy osztály vett búcsút a tanároktól, az iskolatársaktól. A ballagókat és a jelen lévő pedagógusokat, szülőket, meghívottakat Kotró-Kosztándi László tanár köszöntötte. Útravalóként gróf Mikó Imre évszázadokon átívelő gondolatát osztotta meg a diákokkal: „Tégy jól, akikkel tehetsz, ez emberi kötelesség”.
Kondor Ágota igazgató a bizalomról, a felelősségről, az élet szépségeiről, az álmokról, célokról beszélt. Ünnepi beszédében kiemelte: „Azzal a reménnyel és hittel engedünk útra, hogy sikerült benneteket felvérteznünk mindazzal, ami ott kint, az iskola falain kívül véd benneteket, ami képessé tesz arra, hogy boldogok legyetek, hogy hasznosak legyetek magatoknak és másoknak, hogy jó szakemberek, családanyák és -apák, jó emberek legyetek”.
Sánta Yvette ballagó diák a felelősségvállalásról, a helyállásról, a próbatételekről szólt. Pénzes Ábel előkészítő osztályos versben búcsúzott azoktól, akik szeptemberben kézen fogva vezették be őt és társait az iskolába. Fejér Ágnes tizenegyedikes diák szerint a mai nappal lezárult egy szakasz a búcsúzó diákok életében, de „ez nem a könyv vége, hanem csak egy fejezet záró mondata”.
Az igazgató mesét mondott
A Plugor Sándor Művészeti Líceumban három osztály 50 diákja számára szólalt meg az iskolás évek végét jelző csengőszó. Lőfi Gellért igazgató mesét mondott a ballagóknak egy kisgyerekről, akit az édesapja kivitt az erdő szélére, s búcsúzáskor azt mondta neki: okosodj és tanulj, észben, tudatban gyarapodj, s mire megtalálod az erdő túlsó végéhez vezető utat, arra ember lesz belőled. A kicsi félve lépett be a rengetegbe, de találkozott egy töpörödött anyókával, aki segítette az úton, s elváláskor egy tarisznyát adott neki. „Ha gyengül a hited, vess egy pillantást a kőtáblára, és megtalálod azt a törvényt, amelyet követve a helyes úton járhatsz. Ha kevésnek érzed a tudásod, csak pillants rá a papírra, s azonnal kiolvashatod a szükséges ismeretet. Ha találkozol egy elesett, éhező embertársaddal, ott lesz a kenyér, adj neki belőle. Minél többet adsz, annál jobban fog szaporodni” – zárta meséjét az igazgató.
Antal Árpád polgármester üzenetét Nagy Zoltán és Magyarósi Imola tolmácsolta magyar és román nyelven, majd a helyi önkormányzati testület nevében 200 lejes pénzjutalmat és oklevelet adtak át Sibianu Andrea évfolyamelsőnek, akit a Kiwanis Klub és az RMPSZ is díjazott. Példamutatásukért, közösségi munkájukért (a diákok szavazatai alapján) Mentor-díjban részesült Gheorghiță Claudiu, Kovács Emese és Székely Kitti Fruzsina.
„Emeljétek fel szívünket”
Pénteken a Nagy Mózes Elméleti Líceum négy végzős osztályának száznégy, székely ruhába öltözött diákja vett búcsút az alma matertől. A jelenlévőket Beder Imre református lelkipásztor köszöntötte, majd Bejan András igazgató értékelte a végzős osztályok tevékenységét, a diákok derültsége közepette. „Emlékekkel bőven tele a tarisznya, és most már nemcsak az iskola padlására lehet felfedező útra indulni, hanem egy ennél is izgalmasabb világba”, fogalmazott.
Bokor Tibor polgármester, az intézmény egykori tanára és igazgatója huszonötödször búcsúztatott el ballagókat az iskola udvaráról, majd Farkas Csaba szaktanfelügyelő tolmácsolta a megyei tanfelügyelőség üzenetét. A tizenegyedikesek verses-dalos összeállítással és ifj. Budai István szónoklatával búcsúztatták a végzősöket, majd a zászlóátadást a ballagó diákok Emeljétek fel szívünket mottójú műsora és Papp Andrea búcsúbeszéde követte.
A Nagy Mózes-díjat idén Csomós Attila, Bíró Anita, Dénes Botond, Fórika Zalán és Váncsa Róbert végzősök, Rozsnyai Árpád nyugalmazott kémiatanár és Dénes Imola szülő kapta meg. Az évfolyamelsőnek járó díjat Elekes Emese, az RMPSZ-díjat Sebestyén Rita, míg a Rotary Klub díját Dán Kinga és Ábrahám Zita vehette át.
„Legyetek büszkék, hogy itt végeztetek”
Szombaton a Gábor Áron Műszaki Oktatási Központ három nappali és két posztlíceumi osztályának 107 diákját csengették ki. A végzősök az utolsó osztályfőnöki óra után a Gaudeamust énekelve vonultak a tanintézmény udvarára. Az egybegyűlteket Gábor Rezső igazgató köszöntötte. „Azt kívánom, hogy amit elterveztetek, megvalósuljon, és az út, amely odáig vezet, legyen izgalmakkal teli” – engedte útjukra növendékeit.
Bokor Tibor polgármester arra biztatta a ballagókat, merjenek nagyot álmodni, míg Fejér László Ödön képviselő a „legyetek büszkék, hogy itt végeztetek, és vigyétek tovább az intézmény hírnevét” szavakkal búcsúzott tőlük. A „kicsik” és a végzősök verses-zenés műsorát követően a ballagók nevében Ráduly Richárd mondott búcsúbeszédet, majd a zászlóátadás után a búcsúzó évfolyamok emlékszalagot kötöttek az évfolyambotra.
Az évfolyamelsőnek járó díjat, a polgármesteri hivatal különdíját, valamint a Rotary Klub díját Lukács Róbert vehette át. Az RMPSZ-díjat Kalányos Ibolya, míg az EVITA-díjat Baricz Tímea érdemelte ki.
Elballagott az igazgató is
Szombaton a Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceum udvarán felsorakozott 89 ballagóhoz előbb Dimény János iskolaigazgató, majd Lázár-Kiss Barna polgármester szólt, mindketten azt kívánva a végzős diákoknak, találják meg számításaikat az életben, és legyenek elég bölcsek ahhoz, hogy a sok kínálkozó életút közül a számukra legmegfelelőbbet tudják kiválasztani. Kiss Imre főtanfelügyelő is köszöntötte a ballagókat, továbbá Dimény János iskolaigazgató, akinek – megköszönve munkásságát – batyut adott át. A baróti középiskolát 25 éven át vezető Ezüst Gyopár-díjas pedagógus ugyanis ősszel nyugdíjba vonul.
Botos Erikának, a sepsiszentgyörgyi Tanulók Háza igazgatójának és a XI-es Balázsi Andreának a köszöntőbeszédei után a kicsengetettek búcsúműsora, majd a díjátadások következtek. Idén a Baróti Szabó Dávid Emlékbizottság és Alapítvány nagydíját Bíró Réka kapta, Érdemes diák-díjat vehetett át Ágoston Péter, Bíró Réka, Buda Klaudia, Szőcs-Trinfa Klementina Fruzsina és Tatár Ágnes Tekla. A Nebuló-díjon Székely Laura Melinda és Tókos Edina osztozott.
Június 3-án, pénteken 11 órakor a kézdivásárhelyi Apor Péter Szakközépiskolában 148 diák, a Református Kollégiumban 52, a Bod Péter Tanítóképzőben 63 diák ballag. Június 4-én, szombaton 9 órától a Mikes Kelemen Főgimnázium négy végzős osztályának 116 tanulóját csengetik ki. A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceumban június 11-én, szombaton búcsúznak a 114 végzőstől.
SzH-összeállítás
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. június 6.
Újrázik Antal Árpád és Bokor Tibor Háromszéken
Több háromszéki település nem hivatalos választási eredményeit is közzétette az RMDSZ közösségi oldalán. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere újabb négy éves mandátumot nyert, ahogy Bokor Tibor Kézdivásárhely polgármestere is.
Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán is RMDSZ-es jelölt gyűjtötte be a szavazatok többségét, így Antal Árpád és Bokor Tibor régi-új polgármestere a megyeszékhelynek, valamint a céhes városnak, míg Gyerő József a fürdőváros elöljárója lesz az elkövetkező négy évben – tájékoztat az RMDSZ közösségi oldalán. Baróton is régi-új a polgármester, Lázár-Kiss Barna András személyében.
Az RMDSZ háromszéki szervezete ugyanakkor még hat települést is kiemelt, ahol a nem hivatalos adatok alapján ugyancsak saját jelöltjük nyerte az önkormányzati választásokat: a román többségű Előpatakon Kovács László, Sepsiillyefalván Fodor Imre, Maksán Deszke János, Sepsikőröspatakon Kisgyörgy Sándor, Sepsibükszádon Bács Márton Csaba, valamint Ozsdolán Brandus Szilveszter.
Háromszék több településén is csupán egy jelölt indult az önkormányzati választásokon vasárnap, mindannyiukat az RMDSZ indította: Simon András Baconban, Fodor István Bodokon, Tánczos Ferenc-Szabolcs Barátoson, Balázsi Dénes Bardócon, Bölöni Dávid Csernátonban, Kocsis Béla Kommandón, Domokos Ferenc Esztelneken, Lukács Róbert Lemhényben, Molnár István Kézdialmáson, Demeter Ferenc Mikóújfaluban, Páll Endre Kézdiszenkereszten, Dombora Lehel-Lajos Rétyen, Balogh Tibor Kézdiszentléleken, Daragus Attila Torján – tájékoztat az RMDSZ. Hozzáteszik: a felsorolt tizennégy településen is biztos, hogy az említett személyek fognak polgármesterként tevékenykedni az elkövetkező négy évben.
Bereckben Dimény Zoltán, Nagyajtán Bihari Edömér, Bölönben Sikó Imre, Gidófalván Berde József nyert a helyhatósági választásokon. Uzonban Ráduly István, Kökösben pedig Sántha Gyula újrázott.
Szentkatolnán Tusa Levente, Dálnokon Bartók Ede-Ottó nyerték az önkormányzati választásokat, míg Gelencén és Málnáson az RMDSZ által is támogatott, a Magyar Polgári Párt színeiben indult Cseh József és Szotyori Angéla.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro
2016. június 7.
RMDSZ-párti maradt Székelyföld
Amint az várható volt, az RMDSZ-es Ráduly Róbert Kálmán 72 százalékos támogatottsággal úgy tudott újabb mandátumot szerezni Csíkszeredában, hogy még csak meg sem próbált kampányolni – számol be Bíró Blanka és Gyergyai Csaba a kronika.ro-n. Az sem meglepő, hogy a megyeszékhely tanácsában megőrizte a többségét az RMDSZ: a részleges eredmények szerint a szövetség 14 önkormányzati képviselőt állíthat, míg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) listájáról 3 tanácsos jutott be, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) két, a Szociáldemokrata Párt (PSD) pedig egy képviselőt delegálhat. A Magyar Polgári Párt jelöltjei ezúttal nem rúgtak labdába.
Ráduly hétfői kiértékelőjén úgy fogalmazott, fölöslegesnek érezte a korteskedést, inkább a közösségre bízták a döntést, a végeredményt pedig beszédesnek nevezte. „Aljas politikai időket élünk, látjuk, ahogyan Romániát átalakítják. Rendkívüli módon zajlik a centralizáció, és rendkívüli módon zajlik a kisebbség ellehetetlenítése, illetve beolvasztása is. Csíkszereda az elmúlt években a magyar nyelvi jogok és az egészséges fejlődés bástyája volt, én remélem, hogy az is marad" – szögezte le Ráduly.
A csíkszéki településeken egyébként Balánbánya kivételével minden községnek magyar polgármestere van. A román többségű kisvárosban az RMDSZ elvesztette a polgármesteri tisztséget, a függetlenként induló Gheorghe Iojiban két magyar jelöltet is maga mögé utasított.
Gálfi Árpád, a nevető harmadik
A legnagyobb meglepetést a megyében kétségkívül a harmadik esélyesként induló, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az EMNP által is támogatott Gálfi Árpád győzelme okozta Székelyudvarhelyen. Gálfi maga mögé utasította a korábbi polgármestert, Bunta Leventét és az RMDSZ jelöltjét, Arros Orsolyát is. A tizenkilenc tagú önkormányzati testületben a végleges eredmények szerint az EMNP–MPP választási koalíciónak tizenegy képviselője foglalhat helyet, míg az RMDSZ nyolc tanácsosi mandátumot szerzett. Szentegyházán az EMNP–MPP koalíció jelöltje, Molnár Tibor legyőzte a papírforma szerint „erősebb" RMDSZ-es Rus Sándort.
Gyergyószentmiklóson a Magyar Polgári Párt megőrizte a városvezetői tisztséget: a legtöbb szavazatot a várost korábban ideiglenesen irányító Nagy Zoltán kapta. A polgári párt kényelmes többséget szerzett a tanácsban is: listájukról tíz jelölt jutott képviselői mandátumhoz, míg az RMDSZ 6, a Szabad Emberek Pártja 2, a PNL pedig egy tanácsost küld a testületbe. Tusnádfürdőn is az MPP jelöltje került ki győztesnek a magyar–magyar versenyből: Albert Tibor újabb négy évig irányíthatja a fürdővárost. Maroshévízen fölényesen nyert a korábbi polgármester, a liberálisokat képviselő Stelu Platon. Borszéken megőrizte polgármesteri székét és harmadszor is győzni tudott az RMDSZ-es Mik József, pedig két magyar kihívója is volt.
Borboly: hiányzott a versenyhelyzet
A hétfő kora estig beérkezett eredmények szerint az RMDSZ megőrizheti a kétharmados többségét a megyei önkormányzati képviselő-testületben, a szövetség listavezetője, Borboly Csaba pedig minden bizonnyal ismét tanácselnök lesz. Borboly egyébként az urnazárást követően az alacsony részvételi arányt azzal magyarázta, hogy több Hargita megyei községben nem volt ellenjelöltje az RMDSZ-nek, de arra is volt példa, hogy kizárólag az RMDSZ állított tanácsosi listát. Szerinte ugyanakkor demobilizáló hatása volt annak is, hogy a megyei tanácselnököt már nem közvetlenül választják, mint négy évvel korábban. Úgy véli, az RMDSZ szerény kampányt folytatott a székelyföldi megyében, közvetlen és direkt kapcsolattartásra törekedtek.
„Tulipános" fölény Háromszéken
A helyhatósági választások egyértelmű győztese az RMDSZ volt Kovászna megyében, az alig 43 százalékos részvételi arány azonban ezúttal is azt mutatja, hogy a háromszékiek több mint felét nem érdekli az aktuális politikai kínálat.
A szövetség a megyében 34 polgármesteri mandátumot szerzett vasárnap, és három további településen – Gelencén, Málnáson és Zabolán – a szövetség által is támogatott MPP-s jelölt győzött. Mind a négy magyar többségű város élén RMDSZ-es polgármester áll, és önkormányzati többséget is szereztek. Az Erdélyi Magyar Néppárt egyetlen polgármesteri mandátumot sem szerzett: elveszítette Maksát, ahol az RMDSZ nyert, és Nagyborosnyót, ahol a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) jelöltje győzött.
A kampányban rendkívül diszkrét Antal Árpád (RMDSZ) ezúttal is simán, a szavazatok 73 százalékát megszerezve újrázott Sepsiszentgyörgyön, legfontosabb kihívója, a néppártos Bálint József csupán 9 százalékot kapott. A sepsiszentgyörgyi önkormányzatban ismét kétharmados többséget szerzett az RMDSZ, eggyel több mandátuma van, mint az elmúlt években, az EMNP-t, a PNL-t, és a PSD-t két-két tanácsos képviseli.
Antal Árpád az eredményvárón kifejtette, abban bízik, hogy a következő négy évben még eredményesebben tudnak dolgozni. Elmondta, látszott a választási hajlandóságon, hogy azokban a városrészekben, ahol nincsenek befejezve a munkálatok, alacsonyabb volt a részvétel. Azt ígéri, egy–másfél év múlva Sepsiszentgyörgy korszerűsítése befejeződik. A következő négy évben az oktatásra, a gazdaságélénkítésre, a mélyszegénység felszámolására fekteti a hangsúlyt. Nem változtak a korábbi erőviszonyok Kézdivásárhelyen sem: Bokor Tibor újabb mandátumot szerzett a város élén, maga mögé utasítva az EMNP-s Johann Taierlinget. Az önkormányzati képviselő-testületbe az RMDSZ 11, a néppárt 5, a románok szövetsége 2, a polgári párt pedig egy tanácsost delegálhat.
Kovásznán szintén az RMDSZ jelöltje, Gyerő József nyert, a tanácsban pedig a szövetség frakciója lesz a legerősebb. Baróton újabb mandátumot szerzett az eddigi polgármester, Lázár Kiss Barna, aki elődjét, a nagy visszatérőnek számító Nagy Istvánt győzte le magabiztosan.
Tamás Sándor: kellett az MPP-nek az összefogás
Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki szervezetének az elnöke elmondta, a szövetség jobban teljesített a megyében, mint négy évvel ezelőtt, mivel nagyobb létszámban lesznek jelen a képviselő-testületben. A politikus rámutatott, az MPP-nek érdemes volt összefognia a szövetséggel, mert ezáltal három polgármesteri mandátumhoz jutottak, önállóan viszont nem jártak sikerrel. Az eddigi adatok szerint az RMDSZ megőrizheti többségét a megyei tanácsban is, Tamás Sándor pedig újabb tanácselnöki mandátumot szerezhet – írja a kronika.ro.
Erdély.ma