Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Lázár Kovács Ákos
2 tétel
2010. október 9.
Hetvenöt éves a Vigilia
2010. szeptember 29-én tartották a Magyar Írószövetség Bajza utcai klubtermében a Vigilia című folyóirat jubileumi estjét, melynek vendége volt Lukács László főszerkesztő, Bende József és Lázár Kovács Ákos szerkesztők, Jelenits István irodalomtörténész és Vasadi Péter költő. A műsort szerkesztette és vezette Szakolczay Lajos irodalom- és művészetkritikus, közreműködtek Császár Angela és Oberfrank Pál színművészek.
A Vigilia című folyóiratot 1935-ben alapította a magyar neokatolikus mozgalom néhány kiemelkedő képviselője, Aradi Zsolt, Balla Borisz és Possonyi László. Céljuk az volt, hogy a kultúra és a hit találkozását, a katolikus szellemű irodalom megújulását és a magyar katolikus egyház korszerűsödését előmozdítsák. Az egyetemesség jegyében tágították és mélyítették a katolikus gondolkodást: felkutatták és felmutatták az irodalom, sőt az emberi kultúra minden igaz értékét; az Istent keresők számára pedig a misztika útjait tárták fel, a szentek példáján tájékozódva keresték a hétköznapi kereszténység lehetőségeit. Új távlatokat nyitottak a magyar irodalom horizontján is: megalkották az irodalomnak keresztény indíttatású, spirituális ihletésű szemléletét, s felmutatták az irodalom transzcendentális, Istenre nyíló értékeit. A lap 1935-től 1944 márciusáig elsősorban francia mintákra tekintve közölt irodalmi, irodalomtörténeti, művészeti és filozófiai tanulmányokat. Maga köré vonta a fiatalabb írónemzedék kiemelkedő képviselőit (Lovass Gyula, Rónay György, Sőtér István, Thurzó Gábor és mások), s a háború alatt otthont biztosított azoknak az íróknak is, akik politikai vagy más okok miatt másutt nem jelentethették meg írásaikat. A német megszálláskor az akkori főszerkesztő, Possonyi László megszüntette az évnegyedes kiadványként induló, de akkor már havi folyóirattá nőtt lapot. 1946-ban alakult meg a Vigilia munkaközösség Juhász Vilmos szervezésében, az országos tekintélynek örvendő Sík Sándor vezetésével, Mihelics Vid, Possonyi László és Rónay György segítségével. Az új körülmények, a reményteljesen bontakozó demokrácia, majd annak elfojtása új lehetőségeket és feladatokat, majd új nehézségeket hoztak a lap számára. A Vigilia mégis szervesen beleépült a háború utáni magyar egyház és irodalom életébe.
1949-től a lap példányszámát és terjedelmét drasztikusan csökkentették, az írásokat cenzúrázták, a szerkesztőket és munkatársakat folytonosan zaklatták. 1956 után a lap szerkesztéséből akkor már oroszlánrészt vállaló Rónay Györgyöt erőszakkal eltávolították a laptól, s oda csak 1969-ben térhetett vissza. A lap mindezek ellenére segítette a keresztény értelmiség tájékozódását, egy modernebb egyházkép kialakítását, s fórumot biztosított az elhallgattatott "polgári" íróknak. E tényezők indokolják, hogy a viszontagságos körülmények ellenére a Sík Sándor nevével fémjelzett korszak a lap első virágkorát hozta a világháború után.
A Vigilia nevéhez méltóan a virrasztó szerepét vállalta ebben az időben: az országra erőszakkal rákényszerített szűkkörű ideológia légkörében őrizte és hirdette a szellem és a gondolat, a művészet és a humánum tágasságát; a fojtogatóan szűk keretek közé szorított hitélet számára közvetítette az egyház egyetemességét, a II. vatikáni zsinat megújult s megújító szellemiségét; az elnémított írók számára menedéket s életlehetőséget adott írásaik közlésével; a Nyugaton élő, s ezért idehaza kitagadott s elhallgatott íróknak fórumot biztosított műveik szemlézésével, s mihelyt lehetőség nyílott rá, írásaik közlésével. Rónay György tízéves szerkesztői tevékenysége idején a folyóirat a magyar szellemi és keresztény élet legrangosabb orgánumává lett.
A lap küldetésként vállalt nyitottsága s a II. vatikáni zsinattól tanult szellemiség indította szerkesztőit arra, hogy a hetvenes években párbeszédet kezdjenek a másként gondolkodókkal, így a nemhívőkkel, a marxistákkal is. E tágasság ösztönözte a lapot az ökumené szellemének vállalására, s ez vezette akkor is, amikor tudatosan adott helyet a fiataloknak.
Az 1989–90-es változások következtében nemcsak az ország politikai szerkezete alakult át gyökeresen, hanem szellemi arculata is. Más helyzetben találta magát a Vigilia is, hiszen számos rangos kulturális és több értékes katolikus kiadvány között kellett megtalálnia saját régi-új hangját. A Vigilia ma is az aktív keresztény értelmiség lapja, amely igyekszik hozzájárulni az országot leginkább érintő társadalmi és politikai, kulturális és eszmei kérdések keresztény szellemű tisztázásához, s próbálja életre kelteni az elmúlt évtizedekben háttérbe szorított emberi és keresztény életértékeket, újra megalkotva hitnek és kultúrának szintézisét. Változatlan missziója a mai napokban az, hogy gyors változások közé kényszerült világunkban őrizze keresztény értékeinket, és szembesítse korunkkal.
A lap szerkesztői: Possonyi László (1935), Balla Borisz (1936 – 1937), Possonyi László (1938 –1940), Mécs László, Possonyi László (1941–1942), Possonyi László (1943 –1944), Juhász Vilmos, Sík Sándor (1946 – 1948), Sík Sándor (1948 – 1963), Mihelics Vid (1964 –1968), Rónay György (1969 – 1977), Doromby Károly (1978 – 1979), Hegyi Béla (1980 – 1984). 1984-től mindmáig Lukács László a Vigilia főszerkesztője. Népújság (Marosvásárhely)
2010. szeptember 29-én tartották a Magyar Írószövetség Bajza utcai klubtermében a Vigilia című folyóirat jubileumi estjét, melynek vendége volt Lukács László főszerkesztő, Bende József és Lázár Kovács Ákos szerkesztők, Jelenits István irodalomtörténész és Vasadi Péter költő. A műsort szerkesztette és vezette Szakolczay Lajos irodalom- és művészetkritikus, közreműködtek Császár Angela és Oberfrank Pál színművészek.
A Vigilia című folyóiratot 1935-ben alapította a magyar neokatolikus mozgalom néhány kiemelkedő képviselője, Aradi Zsolt, Balla Borisz és Possonyi László. Céljuk az volt, hogy a kultúra és a hit találkozását, a katolikus szellemű irodalom megújulását és a magyar katolikus egyház korszerűsödését előmozdítsák. Az egyetemesség jegyében tágították és mélyítették a katolikus gondolkodást: felkutatták és felmutatták az irodalom, sőt az emberi kultúra minden igaz értékét; az Istent keresők számára pedig a misztika útjait tárták fel, a szentek példáján tájékozódva keresték a hétköznapi kereszténység lehetőségeit. Új távlatokat nyitottak a magyar irodalom horizontján is: megalkották az irodalomnak keresztény indíttatású, spirituális ihletésű szemléletét, s felmutatták az irodalom transzcendentális, Istenre nyíló értékeit. A lap 1935-től 1944 márciusáig elsősorban francia mintákra tekintve közölt irodalmi, irodalomtörténeti, művészeti és filozófiai tanulmányokat. Maga köré vonta a fiatalabb írónemzedék kiemelkedő képviselőit (Lovass Gyula, Rónay György, Sőtér István, Thurzó Gábor és mások), s a háború alatt otthont biztosított azoknak az íróknak is, akik politikai vagy más okok miatt másutt nem jelentethették meg írásaikat. A német megszálláskor az akkori főszerkesztő, Possonyi László megszüntette az évnegyedes kiadványként induló, de akkor már havi folyóirattá nőtt lapot. 1946-ban alakult meg a Vigilia munkaközösség Juhász Vilmos szervezésében, az országos tekintélynek örvendő Sík Sándor vezetésével, Mihelics Vid, Possonyi László és Rónay György segítségével. Az új körülmények, a reményteljesen bontakozó demokrácia, majd annak elfojtása új lehetőségeket és feladatokat, majd új nehézségeket hoztak a lap számára. A Vigilia mégis szervesen beleépült a háború utáni magyar egyház és irodalom életébe.
1949-től a lap példányszámát és terjedelmét drasztikusan csökkentették, az írásokat cenzúrázták, a szerkesztőket és munkatársakat folytonosan zaklatták. 1956 után a lap szerkesztéséből akkor már oroszlánrészt vállaló Rónay Györgyöt erőszakkal eltávolították a laptól, s oda csak 1969-ben térhetett vissza. A lap mindezek ellenére segítette a keresztény értelmiség tájékozódását, egy modernebb egyházkép kialakítását, s fórumot biztosított az elhallgattatott "polgári" íróknak. E tényezők indokolják, hogy a viszontagságos körülmények ellenére a Sík Sándor nevével fémjelzett korszak a lap első virágkorát hozta a világháború után.
A Vigilia nevéhez méltóan a virrasztó szerepét vállalta ebben az időben: az országra erőszakkal rákényszerített szűkkörű ideológia légkörében őrizte és hirdette a szellem és a gondolat, a művészet és a humánum tágasságát; a fojtogatóan szűk keretek közé szorított hitélet számára közvetítette az egyház egyetemességét, a II. vatikáni zsinat megújult s megújító szellemiségét; az elnémított írók számára menedéket s életlehetőséget adott írásaik közlésével; a Nyugaton élő, s ezért idehaza kitagadott s elhallgatott íróknak fórumot biztosított műveik szemlézésével, s mihelyt lehetőség nyílott rá, írásaik közlésével. Rónay György tízéves szerkesztői tevékenysége idején a folyóirat a magyar szellemi és keresztény élet legrangosabb orgánumává lett.
A lap küldetésként vállalt nyitottsága s a II. vatikáni zsinattól tanult szellemiség indította szerkesztőit arra, hogy a hetvenes években párbeszédet kezdjenek a másként gondolkodókkal, így a nemhívőkkel, a marxistákkal is. E tágasság ösztönözte a lapot az ökumené szellemének vállalására, s ez vezette akkor is, amikor tudatosan adott helyet a fiataloknak.
Az 1989–90-es változások következtében nemcsak az ország politikai szerkezete alakult át gyökeresen, hanem szellemi arculata is. Más helyzetben találta magát a Vigilia is, hiszen számos rangos kulturális és több értékes katolikus kiadvány között kellett megtalálnia saját régi-új hangját. A Vigilia ma is az aktív keresztény értelmiség lapja, amely igyekszik hozzájárulni az országot leginkább érintő társadalmi és politikai, kulturális és eszmei kérdések keresztény szellemű tisztázásához, s próbálja életre kelteni az elmúlt évtizedekben háttérbe szorított emberi és keresztény életértékeket, újra megalkotva hitnek és kultúrának szintézisét. Változatlan missziója a mai napokban az, hogy gyors változások közé kényszerült világunkban őrizze keresztény értékeinket, és szembesítse korunkkal.
A lap szerkesztői: Possonyi László (1935), Balla Borisz (1936 – 1937), Possonyi László (1938 –1940), Mécs László, Possonyi László (1941–1942), Possonyi László (1943 –1944), Juhász Vilmos, Sík Sándor (1946 – 1948), Sík Sándor (1948 – 1963), Mihelics Vid (1964 –1968), Rónay György (1969 – 1977), Doromby Károly (1978 – 1979), Hegyi Béla (1980 – 1984). 1984-től mindmáig Lukács László a Vigilia főszerkesztője. Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 12.
Magyar filmnap a Duna-házban, Torockón
Filmeket manapság már mindenki néz, ki táblagépen, ki okostelefonon vagy televízióban. Moziba sokan ritkábban jutnak el, vidéken pedig egyáltalán nincs, vagy csak elvétve akad mozizásra lehetőség. Éppen ezért A magyar film a Kárpát-medencében programja a Duna-ház egyik fontos eseménye volt Torockón. A rendezvényen szakmabeliek vettek részt, az egyszerű filmkedvelőknek pedig kivételes alkalmuk nyílt, hogy ízlésüket, szokásaikat a filmkultúra területén is átgondolják. Színvonalas szakvéleményeket, elemzéseket hallhattunk a magyar film történetéről, napjaink filmalkotási és filmnézési lehetőségeiről, gondjairól.
Az egész napos program keretében előadások hangzottak el, illetve kerekasztal-beszélgetésre került sor a magyar film jelenlétéről a Kárpát-medencében. A Duna-ház előadótermében alkotók, tanárok és film szakos egyetemisták gyűltek egybe. Lázár Kovács Ákos, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense, intézetvezetője volt az előadó, a délutáni kerekasztal-beszélgetés résztvevői pedig, az előadó mellett Xantus Gábor filmoperatőr, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Filmművészet, Fotó és Média szakának tanára, Daru Gábor a Duna Tv programigazgatója, Feleki István, Tárkányi János adjunktusok voltak. Az előadásra egyetemisták is érkeztek Kolozsvárról, Pécsről.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)
Filmeket manapság már mindenki néz, ki táblagépen, ki okostelefonon vagy televízióban. Moziba sokan ritkábban jutnak el, vidéken pedig egyáltalán nincs, vagy csak elvétve akad mozizásra lehetőség. Éppen ezért A magyar film a Kárpát-medencében programja a Duna-ház egyik fontos eseménye volt Torockón. A rendezvényen szakmabeliek vettek részt, az egyszerű filmkedvelőknek pedig kivételes alkalmuk nyílt, hogy ízlésüket, szokásaikat a filmkultúra területén is átgondolják. Színvonalas szakvéleményeket, elemzéseket hallhattunk a magyar film történetéről, napjaink filmalkotási és filmnézési lehetőségeiről, gondjairól.
Az egész napos program keretében előadások hangzottak el, illetve kerekasztal-beszélgetésre került sor a magyar film jelenlétéről a Kárpát-medencében. A Duna-ház előadótermében alkotók, tanárok és film szakos egyetemisták gyűltek egybe. Lázár Kovács Ákos, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense, intézetvezetője volt az előadó, a délutáni kerekasztal-beszélgetés résztvevői pedig, az előadó mellett Xantus Gábor filmoperatőr, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Filmművészet, Fotó és Média szakának tanára, Daru Gábor a Duna Tv programigazgatója, Feleki István, Tárkányi János adjunktusok voltak. Az előadásra egyetemisták is érkeztek Kolozsvárról, Pécsről.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)