Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Lázár Kati
5 tétel
2015. április 10.
Holnap után fesztivál a holnaposok városában
Megvetette lábát Nagyváradon a két évvel ezelőtt hagyományteremtő szándékkal útnak indított Holnap után fesztivál, így a szervező Szigligeti Színház jövő szerdától vasárnapig ismét, immár harmadik alkalommal helyezi főszerepbe a város reprezentatív alkotóit, hogy bemutassa őket a nagyérdeműnek.
Mint ahogyan azt a csütörtöki sajtótájékoztatón beharangozott rendezvény neve is jelzi, ezúttal is a holnaposok nemzedékétől kiindulva szervezik meg a kulturális rendezvénysorozatot: a magyar kultúra történetében kiemelkedő szerepet vállaló, helyi kötődésű művészek kerülnek majd középpontba.
Ennek szellemében szerveznek beszélgetést (pénteken 19.30-tól) a váradi magyar társulat egykori színművészével, Csoma Judittal, aki előtte Egy komcsi nyanya vagyok! címmel tart egyéni előadást (18 órától) a Szigligeti Stúdióban.
Másnap, ugyanott lép majd színpadra Kripli Mari című estjén a váradi származású, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, Lázár Kati is, akivel a nézők az előadását követő beszélgetés alkalmával közelebbről is megismerkedhetnek majd.
A vasárnap délután a filmrendező, zeneszerző, televíziós szerkesztő Boros Zoltánról szól majd, akivel Meleg Vilmos beszélget 17 órától a színház páholyelőcsarnokában. A Holnap után fesztivált szerdán egy felolvasó-színházi est nyitja meg 18 órakor a Szigligeti Stúdióban, másnap pedig a színház páholyelőcsarnokába költözik át a rendezvény, ahol előbb (17.30) az Országos Széchényi Könyvárból származó első világháborús plakátokból nyílik kiállítás, majd pedig az egykori holnapos költő, újságíró, színházigazgató Emőd Tamás pályája kapcsán tartanak irodalmi kerekasztal-beszélgetést Boka László, Verebes István és Rózsafalvi Zsuzsanna közreműködésével.
Pénteken és szombaton 11 órától a gyerekek és fiatalok is bekapcsolódhatnak a programba: az Árkádia Bábszínházban Bölöni Réka gyerekelőadása, illetve a Bergengóc Zenegóc Társulat interaktív élménykoncertje teszi teljessé a fesztivált, amely vasárnap Máté Otília 19 órakor kezdődő koncertjével zárul a színház nagytermében.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

2016. február 24.
Aradi Kamaraszínház – 2016
Több előadás, remek színészek, változatos műsor
Többek között Kern András, Hernádi Judit, Presser Gábor, Alföldi Róbert, Haumann Péter, Lázár Kati, Lukáts Andor, Benedek Miklós is fellép Aradon.
Nagyszabású évadot ígér az Aradi Kamaraszínház 2016-os programja. Összesen tizenhárom előadást láthatnak azok, akik idén a nagyszínházi és stúdió előadásokra is érvényes teljes bérletet váltják meg.
Évadnyitóként a kultikussá vált Hair című musical szerepel a műsorban, majd az aradi színpadra lép Haumann Péter Szókrátész védőbeszédével, a sokak által „életünk legfontosabb egy órái közül” valónak mondott monológgal. Több vígjátékot is láthatnak majd a nézők, Az öldöklés istene a tatabányai Jászai Mari Színház, a Mezítláb a parkban a békéscsabai Jókai Színház, A folyón túl Itália a budapesti Orlai Produkció előadásában kerül bemutatásra, ez utóbbi Lázár Kati, Lukáts Andor, Benedek Miklós, Szabó Éva, Szabó Kimmel Tamás és Cseh Judit főszereplésével. Nem a komédia válságaként, de műfaji meghatározását illetően válságkomédiában láthatják viszont Alföldi Róbertet az aradiak az Igenis, miniszterelnök úr című előadásban Hevér Gábor partnereként.
A stúdióelőadások igazi színházi csemegét ígérnek. Az Egyasszony Tenki Réka előadásában igaz történet az élet fájdalmas titkairól, egy anya blogbejegyzéseiből született monodráma. Megtudhatjuk, ki is az igazi Lola Blau Bartha Boróka egyszemélyes musicaljéből. A csemegepultos naplója a budapesti Vásárcsarnok sűrűjébe kalauzol, a májasok, kolbászok, kolozsvárik és a művészek varázslatos világába. A kortárs lengyel drámaíró, Tadeusz Słobodzianek A mi osztályunk című darabja a nagyváradiak előadásában a XX. századi lengyel történelemről szól, de ugyanúgy szólhatna a XX. századi magyar történelemről is. A darab nagy dramaturgiai bravúrja, hogy egy gimnáziumi osztály tagjainak sorsát követi végig: az osztálytársak egymás gyilkosai, cinkosai és árulói lesznek az idők során. A tánc és a költészet ritmusa fonódik össze Inhof Katalin flamenco estjében, amelyet Tapasztó Ernő jegyez rendezőként.
Két különleges zenei estet kínál a 2016-os évad: Kern András Lövölde tér című koncertjére az immár hagyománnyá vált szabadtéri előadás keretében kerül sor a Megyei Kulturális Központ nyári színpadán. Az est vendége Hernádi Judit lesz. Mindazoknak pedig, akik régóta várják Aradra a magyar zenei élet egyik kulcsszereplőjét: bérleten kívüli előadásként, a kamaraszínházi bérlettel rendelkezőknek engedményes árú jegyekkel Presser Gábor dalol majd régről és nemrégről a nagyszínházban.
Az évad március 23-án és 24-én 19 órakor kezdődik a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Hair című musicaljével a nagyszínházban.
2016-ban a bérletkonstrukció marad a régi: minden előadásra érvényes teljes bérletek válthatóak, amelyek márciustól decemberig érvényesek. Az esti bérletek teljes áron válthatók meg, a délutániakat mindenkinek engedményes áron kínálja az aradi színház.
A bérletárak a következőképpen alakulnak a 2016-os évadban: az esti nagyszínházi bérlet ára 110 lej, az esti teljesé 150 lej. A délutáni nagyszínházi bérlet 80 lejbe, míg a délutáni teljes 110 lejbe kerül. A nagyszínpadi előadásokra 15 (diák, nyugdíjas), illetve 20 lejbe kerül majd egy jegy. A kamaratermi előadásoknál 10 és 15 lejért lehet helyet váltani. A bérletek esetében a délutániak olcsóbbak, egyéb engedményt nem lehet igénybe venni.
Bérletárusítás február 29. és március 12. között az Aradi Kamaraszínház székhelyén, a Bábszínház épületében. Nyitva tartás: hétfőtől szombatig 10–13, hétfőn, szerdán és pénteken 17–19 óra között is.
A régi bérletesek február 29. és március 5. között visszavásárolhatják régi helyeiket. Azok a bérletesek, akik változtatni szeretnének régi helyeiken, megtehetik március 7-től. Szándékukat kérjük, előre jelezzék. Új bérleteket kizárólag március 7-től lehet váltani.
További információt a 0721-265-827-es telefonszámon, illetve levélben az akamara.ro@gmail.com e-mail címen kérhetnek.
Az Aradi Kamaraszínház 2016-os évadát az Aradi Városi Tanács, az Aradi Polgármesteri Hivatal, a Bethlen Gábor Alap, valamint az RMDSZ Arad Megyei Szervezete támogatta.
Nyugati Jelen (Arad)

2016. március 31.
Április a Szigligeti Színházban
Két bemutató, öt vendégjáték és egy fesztivál: színes programkínálat várja mindazokat, akik áprilisban ellátogatnak a nagyváradi Szigligeti Színházba.
Április 6-10. között negyedik alkalommal kerül megrendezésre A Holnap Után Fesztivál. Az eseménysorozat öt napja alatt fellép többek között Lázár Kati, Turek Miklós, Kőrösi Csaba, valamint a fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő Mária Rádió meghívására Érdi Tamás zongoraművész is.
A fesztivál keretében, április 9-én, 19 órától a Szigligeti Stúdióban mutatja be a Szigligeti Társulat a Nemlaha György által szerkesztett Hol van az a nyár? című zenés játékot. Az előadás, amelynek főszereplője Molnár Júlia, Honthy Hanna operettprimadonna életének állít emléket.
Premier
A legkisebb színházbarátoknak szóló idei utolsó premierjére készül a Lilliput Társulat: április 16-án, 17 órától az Árkádia Bábszínház kistermében mutatják be a Lélek Sándor Tibor által rendezett Az égig érő fa című bábelőadást.
Április 16-án, 19 órától a Szigligeti Színház nagytermében kerül sor a Nagyvárad Táncegyüttes és a Közép-Európa Táncszínház Stabat Mater című koprodukciójára, amelyben Rossini zenéjére Kun Attila készít koreográfiát.
Április 19-én, 19 órától a sepsiszentgyörgyi Tamás Áron Színház vendégszerepel a nagyteremben Shakespeare Vízkereszt, vagy amire vágytok című komédiájával. Az előadást Bocsárdi László rendezte.
Április 20-án különleges vendégeket fogad a Szigligeti Színház: 19 órától a Szecsuán tartománybeli Chongqing Chuanju Operaház mutatja be Li Yaxian című tradicionális kínai vígoperáját, főszerepben a műfaj legnevesebb képviselőjével, Shen Tiemei többszörös díjazott művésznővel.
Április 27-én 19 órától a Szigligeti Stúdióban a Baczó Tünde által koreografált Irenne című produkció mutatkozik be a Független Színházi Napok kezdeményezés keretében. erdon.ro

2016. április 5.
A holnaposoktól máig: fesztivál Nagyváradon
Április 6–10. között a Szigligeti Színház ismét megszervezi a Holnap Után Fesztivált, amelynek keretében szombaton kerül sor a Hol van az a nyár? című Honthy Hanna-emlékelőadás bemutatójára.
A fesztivál a holnaposok nemzedékétől kiindulva a magyar kultúra történetében kiemelkedő szerepet vállaló, helyi kötődésű művészeket helyezi a középpontba, de túllép a színház keretein: többféle művészeti ág képviselteti magát a programsorozatban.
Czvikker Katalin főigazgató egy korábbi sajtótájékoztatón elmondta, a Holnap Után Fesztivál a legrégebbi a színház saját rendezvényei közül, amelynek negyedik kiadása is követi az előző években kialakult hagyományt. Az alapító koncepcióhoz híven idén is színházi előadásokra, koncertekre és irodalmi beszélgetésekre számíthatnak az érdeklődők, amelyek egy részében Nagyváradhoz kötődő, onnan elszármazott személyiségek is közreműködnek.
Sorbán Attila, a fesztivál főszervezője részletesen ismertette a programot, és kiemelte, az idei fesztivál egyik figyelemreméltó meghívottja Érdi Tamás zongoraművész, aki pénteken lép fel. A koncertet a Szigligeti Színház a tízéves Mária Rádió közreműködésével szervezi meg.
A Nemlaha György által szerkesztett, Hol van az a nyár? című kétrészes zenés játékot a Szigligeti Stúdióban mutatják be. „Az előadás Honthy Hannának állít emléket, annak a primadonnának, aki tizenhat éves korától 1978-ban bekövetkezett halálig ünnepelt sztárja volt az operettszínpadoknak. Elképzelésünk szerint Honthy életének kétarcúságát vinnénk színre: látnánk a zenés mesevilágok koronázatlan királynőjét, valamint azt a nőt, akinek számtalan kompromisszumot kell kötnie azért, hogy hivatását gyakorolhassa” – fogalmazott Schlanger András, a produkció rendezője. A főszereplő, Molnár Júlia hozzátette, az előadás komoly színészi munkát feltételez, hiszen a prózai előadáson kívül zenei és táncos felkészülést is igényel.
A programsorozat szerdán 19 órától Lázár Kati Jászai Mari-estjével kezdődik. Másnap délután irodalomtörténészek, szerkesztők és kiadóvezetők beszélgetnek Kuncz Aladár munkásságáról, majd Nappal hold kél bennem... címmel Turek Miklós versszínházi monodrámáját tekinthetik meg az érdeklődők József Attila életéről és költészetéről.
Szombaton az új produkció bemutatóját megelőzően Nemlaha György újságíróval, szerkesztővel tartanak portrébeszélgetést, vasárnap este pedig Kőrösi Csaba előadásában tekinthetik meg az érdeklődők Az értől az óceánig című verses válogatást. A Holnap Után Fesztivál beszélgetéseire a belépés ingyenes. Az előadásokra, valamint a koncertre jegyek a színház jegypénztárában, valamint online, a Biletmaster.ro oldalon kaphatók.

2016. április 7.
A tegnapról a Holnap Után Fesztiválon
A 19-20 század fordulójának Magyarországa és a legnagyobb magyar színésznő életútja rajzolódik ki Lázár Kati szerda este Nagyváradon előadott monodrámájából.
A Kripli Mari cím valójában nem árul el semmit abból az érzelmi gazdagságból, ami a nagyváradi születésű Lázár Kati, Jászai- és Kossuth-díjas színésznő előadásában megjelent. A monodráma anyagát Lázár Kati és Gyalog Eszter állították össze Jászai Mari naplói, levelei, visszaemlékezései, illetve számos más korabeli írás, dokumentum alapján. A szövegek hitelessége önmagában azonban nagyon keveset érne, ha azok nem társultak volna Lázár Kati hiteles előadásmódjával, aki előadásában az öreg Jászai Marit jeleníti meg. A Szigligeti Stúdió fekete termének előadóterében egy szobabelső képe tárul elénk – egy szék, egy asztal, ez utóbbin kisebb tárgyak, valamint egy fogas – ebben az enteriőrben emlékezik vissza Jászai Mari életére és pályájára, valamint a színpadi jelenben éli meg a nála évtizedekkel fiatalabb Plesch Jánoshoz fűződő szerelmét. Így mintegy egymásba fonódik múlt és jelen: a gyerek-, és fiatalkorra, a nagy színpadi dicsőségekre, valamint a megaláztatásokra való visszaemlékezés, és egy időskori szerelem jelenkori története, mely válással, tehát fájdalommal, szenvedéssel ér véget.
Érzelem és történelem
Lázár Kati érzékeny játékának köszönhetően átérezzük az immár idős tragika bizonytalanságát és érzelmi kiszolgáltatottságát egy olyan férfinak, aki csak eszközként használja fel őt saját karrierjének egyengetéséhez, ugyanakkor a 19-20. századforduló Magyaroszágának is hiteles képe rajzolódik ki egy intelligens művésznő szemléletén keresztül. Nem csak színházi, de kulturtörténeti csemege is tehát a Kripli Mari című előadás, amelyben a nagyar történelem és kulturtörténet ismert alakjai idéződnek meg: Szomory Dezső, Reviczky Gyula, Márkus Emília, Paulay Ede, Széll Kálmán, stb. stb. Nagyváradon örömmel konstatáljuk, hogy Jászai Marit kizárólag tehetsége okán hívta a nemzetibe a magyar színháztörténet kiemelkedő alakja, a Váradon méltán kultusz övezte Szigligeti Ede, de Paulay Ede is a pozitív figurák közé tartozik, nem úgy mint a Nemzeti Színház későbbi intendánsai, különösen Keglevich István és Festetics Andor grófok, akiknek ténykedése az úri Magyarország legeslegrosszabb hagyományait eleveníti fel. Lázár Kati monodrámáját a tavalyi A Holnap Után fesztivál keretében kellett volna bemutatni, akkor azonban elmaradt az előadás, szerencse, hogy a fesztivál szervezői pótolták ezt a hiányt. Bizonyíték erre a váradi közönség reakciója, amely felállva tapsolta meg a színésznőt a mintegy másfél órás előadás végén.
Pap István
erdon.ro