Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Lázár Attila
2 tétel
2016. június 10.
Évadzáró és díjkiosztás a Szigligeti Színházban
Június 8-án a Boldogság expresszel zárult a nagyváradi Szigligeti Színház Miniévada, amelynek hét napja során az elmúlt évad tizenkét előadását láthatta újra a nagyváradi közönség. A záróesten átadásra kerültek a társulati díjak is.
Elsőként azokat a hűséges nézőket díjazták a szerda esti évadzáró ünnepségen, akik évtizedek óta bérletesei a színháznak: az Aranybérletet idén Molnár Judit és Pásztai Ottó kapták. A díj átvételekor szót kért Pásztai Ottó, aki a következőket mondta: „a közönség a színházba azért jön, mert szórakozni akar. Azt a néhány órát kellemes körülmények között szeretné eltölteni. (…) A színház vezetőséget és a mindenkori rendezőket arra kérem, hogy vegyék figyelembe a közönségnek ezt az óhaját. Nem tanulni akarunk, hanem jól szórakozni, kikapcsolódni.” Feltehetőleg erre reagálva kért szót Molnár Judit, aki más véleményen volt: „Idestova hatvanhárom éve járok ebbe a színházba, három éves koromtól, közben eltelt két emberöltő. Akkor olyan színház volt, most ilyen van, örüljünk neki, hogy van.” Az évadzáró ünnepségen díjazták a színház háttérmunkásainak tevékenységét is. A háttérmunkások számára járó Kulissza-díjat az idén Lázár Attilavilágosító kapta. A színház vezetősége Aranyszilva és Aranykörte díjakkal jutalmazta a színház díszletépítő munkásait, valamint műhelyét.
Díjak a művészeknek
A Szigligeti Társulat 35. életévét be nem töltött színművészének járó díjat, a társulati tagok szavazatai alapján ezúttal Ababi Csilla kapta. A 2015-2016-os évad Közönségdíjasáraonline, a színház weblapján, valamint a Miniévad alatt kitöltött űrlapok segítségével lehetett szavazni. A nézők döntése értelmében a népszerűségi díjat idén Szotyori József érdemelte ki. A Nívódíjak odaítéléséről egy háromtagú zsűri, Budaházi Attila, a Csíki Játékszín dramaturgja, Koltai M. Gábor rendező, valamint Theodor Cristian Popescu rendező döntött. Értékelő beszédében Koltai M. Gábor kiemelte, hogy mind a három társulatban erősen lehetett érzeni egyfajta frissességet, nyitottságot, kiváncsiságot, törekvést a folytonos megújulásra. „Kockázatos és bátor munkát láttunk, nagyon sok olyan pillanatot, amikor a szépen és kitűnően végezett munkán túl valamit meg lehetett sejteni az adott színésznek a személyiségéből is. Kívánok továbbra is sok olyan munkát, amit kevésbé a rutin, és inkább az örömteli felfedező munka működtet” – fogalmazott Koltai M. Gábor, míg Theodor Cristian Popescu tudatta, hogy olyan előadói teljesítményeket jutalmazták, amelyek nagyobb adag kockázatot és sérülékenységet hordoztak magukban. A zsűritagok döntése értelmében a legjobb bábművész Oláh Anikó Katalin, a legjobb táncos Brugós Sándor Csaba, a legjobb mellékszereplő Kocsis Gyula, a legjobb női főszereplő Ababi Csilla, a legjobb férfi főszereplő pedig Hunyadi István lett.
Legendás rendező
Az est Kovács Enikő színművésznő megünneplésével folytatódott, aki idén pályára lépésének harmincadik évfordulóját ünnepli. Hajdu Géza laudációjában kiemelte: Kovács Enikő „lírai alkat, inkább az ilyen szerepekben remekelt. A sok-sok karakteres szerep mellett megadatott neki, hogy olyan remek női szerepeket is eljátsszon, amelyek minden magyar színésznő álmai lehetnek. (…) Kovács Enikő megbecsült tagja társulatunknak, szeretet veszi körül, hiszen ő is szeretettel megértéssel közeledik mindenkihez.”
Ezt követően nyújtották át a 2015-2016-os évad Életműdíját, melyet a Szigligeti Színházművészeti tanácsa a legendás hírű Szabó József Ódzsának ítélt oda az idén. Hajdu Géza méltatásában kiemelte: Szabó Ódzsa „korának meghatározó, színhzteremtő egyénisége. Munkássága felöleli a huszadik század második felét, ami átnyúlik a huszonegyedikbe is. (…) Mint egy csendes tóba dobott kő gyanánt borzolta fel a magyar és a váradi színház állóvizét 1963-tól, újszerű előadásokat teremtve, többek között az Éjjeli menedékhelyet. (…) Sikerült forradalmasítania a hatvanas évek lagymatag színjátszását. Kolozsváron alkotta meg a Sánta angyalok utcája korszakalkotó előadását Bálint Tiborregényéből. Megteremtette a költői színházat. Előadásai valahogy mindig a színpad deszkái fölött ragyogtak, telítve szürreális elemekkel. Bizonyára sokunk emlékezetében ott él még az Orfeusz alászáll, a Pillantás a hídról. Igazi reveláció Az ifjú W. újabb szenvedései, aztán az Anyám könnyű álmot ígér színpadra állítása.” Hajdu Géza hozzátette, hogy Szabó Ódzsaszerette az abszurdot, mint műfajt, számos ilyen darabot rendezett, de munkásságának csúcsa mégis minden idők legnagyobb magyar drámájának, Az ember tragédiájának a színre vitele volt, mégpedig oratorikus formában. „Szabó József minden munkáját a szépség, a líra, a költészet hatotta át. Nem csak az emberi élet értelmét, de az élet szépségét is kutatta, bizonygatta, pedig igen-igen embertelen világban éltünk” – fogalmazott végül Hajdu Géza.Szabó József Ódzsa a közönség hangos tapsa közepette vette át az életműdíjat.
Pap István
erdon.ro
2016. július 15.
Megnyílt Csíkszeredában az ország legrangosabb régizene fesztiválja
Vasárnapig 10 ország 132 zenésze 18 hangversennyel várja a hallgatóságot a Csíkszeredai Régizene Fesztiválon. A cél: „harmóniákon merengés, és az öröm” – derült ki a csütörtök esti megnyitón. Beköltöztünk négy napra a Mikó-várba.
Hivatalosan is megnyílt csütörtök este a Csíkszeredai Régizene Fesztivál 2016-os koncertsorozata. Azért állították a német zenét a fesztivál középpontjába, mert Erdélyben sok minőségi német régizene íródott a szászok révén – és voltak olyan központok, ahol hétről hétre új barokk műveket komponáltak.
A Hargita Megyei Kulturális Központ és Hargita Megye Tanácsa által, Csíkszereda Város Polgármesteri Hivatalával partnerségben szervezett rendezvény mottója idén Hans Leo Hassler madrigáljából származó részlet:
„Táncolj és ugrálj, táncolj és ugrálj/
Dalolj és pendülj, dalolj és pendülj!/
Hegedűk, lantok / Ne hallgassatok,/
A zenélésre / És ünneplésre vár/
Egész lényem!”
A fordítást Hanke Katalintól kaptuk, aki maga is – hegedűművészként és egyetemi tanárként – éppen az erdélyi német régizene-történetről tartott nyitott előadást, és tolmácsként is segít a reggeli sajtótalálkozókon. A szervezők ugyanis idén, nóvumként, minden reggelre találkozóra hívják a sajtót, a fő meghívottakkal biztosítva találkozási lehetőséget.
„Lélek van benne”
A Mikó-várban csütörtök este korabeli hangulatú előjátékkal, és az idei Régizenei Nyári Egyetem diákjainak zenei közreműködésével vette kezdetét a nyitány. A tavaly meghonosult szokás szerint, a vasárnap késő este záruló rendezvényen a meghívott együttesek fellépése előtt is szerre bemutatkoznak majd a kilencedik alkalommal megrendezett nyári kurzusokra idén rekordszámmal jelentkező növendékek.
„Lélek van benne, és azt kívánom, ezt önök is megérezzék” –mondta köszöntőjében Ferencz Angéla, a fesztivál menedzsere. A Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója jelezte: annak a csapatnak a nevében szól, akik a megnyitó pillanatáig álmodtak, kérdéseket oldottak meg, és lélekkel szerveztek.
Beszédében Lőrincz Csilla, Hargita Megye Tanácsa képviseletében hangsúlyozta: a megyei testület figyelmet és forrásokat szentel ennek a rendezvénynek. „A zene gyógyít, eltereli a figyelmet a napi gondokról, feltölt és boldogít” – mondta a megyei tanácsos, rámutatva, hogya Csíkszeredai Régizene Fesztivál pedig méltán lehet Székelyföld kulturális nagykövete a világ felé.
Mozgalom és rang
A fesztivál művészeti vezetője, Filip Ignác Csaba emlékeztetett arra, hogy a 33. ízben megszervezett fesztivál – melyet először 36 éve szerveztek meg, de 3 évre be volt tiltva -, két európai szakmai minősítéssel is bír: a REMA (Réseau Européen de MusiqueAncienne), és az EFFE (Europe for Festivals, Festivals for Europe) platformok égisze alatt is működve.
Mint azt a megnyitó közönségének összefoglalta: a régizene újra fölfedezésére az 1940-as években indult el egy mozgalom a világban, és az áramlat Romániában a 60-as években, Bukarestben, Marosvásárhelyen, Kolozsvár központokkal jelentkezett. Csíkszeredában már 1979-ben a Kájoni Együttes, illetve a Barozda, koncertet tartott a Mikó-várban – a két együttest ugyanazok az erdélyi zenészek alkották, nevüket aszerint változtatván, hogy régizenét, illetve népzenét játsztak-e. 1980-ban a Barozda szervezte meg az első Csíkszeredai Régizene Fesztivált a Mikó-várban.
Az elveszett „valami”
„Gondolkodtam azon, miért van reneszánsza a reneszánsz zenének? Nem csak fejlődés van a zenében, hanem valami elveszett – és ez a valami nagyon fontos nekünk. A modern hangszerek pedig a megtalálásra nem alkalmasak, ezért fedezték fel újra a reneszánsz hangszereit”- mondta a művészeti vezető. Mi az a valami, ami elveszett? – tette fel a kérdést, válaszában a diákjaival folytatott egyik beszélgetését példázva. A növendékeknek ugyanis nehéz elképzelniük, hogyan lehetett telefon, Facebook, internet nélkül élni.
„A Fesztivál előzeteseként volt a Harmóniákon merengve címet viselő kávéházi koncert – én azt hiszem, ez az, ami elveszett” – mutatott rá Filip Ignácz Csaba. Mint mondta, ma már nem tudunk harmóniákon merengeni, mert mindig megszólal a telefon, és „a belső hangot, a lant mögötti csöndet” is meghallani, ehhez szükséges a régizene – ahogyan azt a kávéházi lantkoncerten is megtapasztalhatta a közönség.
„Ezt próbáljuk újra felfedezni, és a harmóniákon merengést társítjuk az örömmel is a mottó révén: Tanzen, und springen…” – mondta a művészeti vezető. Mint összegezte: a Fesztivál 2016-os kiadásán 132 zenész fog felvonulni a 4 nap alatt, 18 hangversenyt kap a közönség, Romániát is beleszámítva, 9 országból érkező előadóművészekkel (mely voltaképpen 10 ország, mert bizonyos együttesen tagjai nem egyazon országból érkeztek).
A Régizene Fesztivál programja a honlapjukon követhető. A Fesztivál fenntartóinak és támogatóinak köszönhetően a koncertek ingyenesek. A fesztivál ingyenes osztott, igényesen kivitelezett, háromnyelvű katalógusokkal várja a közönséget. A megnyitó előtt gyakran halottuk, hogy a belépők akár 10 lejt is fizettek volna a katalógusért, amelyben az összes fellépőről és koncertről gazdag tájékoztató is található.
Családbarát és zenepárti megoldás
Ugyancsak népszerű volt már az első napon, a rendhagyó módon bevezetett, vár előtti gyerek-foglalkoztató. A családbarát és zenepárti megoldást a szervezők – a Csíki Anyák Egyesülete és a fesztivál önkéntes fiataljai közreműködésével – arra találták ki, hogy a kihangosítás nélkül zajló koncerteken a gyerekhangok se zavarják, de a felnőtt közönség is részesülhessen a muzsikában.
Az első napon este 6-10 között külön gyerekvilág alakult ki a pázsiton. Lázár Attila egri bábos közreműködésével a kicsik maguk készíthettek marionettet: egyszerű, háztartási kartonhengerekből. Egyedi a megoldás amiatt is, mert a színpadon zajló koncertet kivezették a sátrakhoz, így a zene is tökéletesen élvezhető. A két esti koncert között egy gyerekfocimeccset is lebonyolított úgy az animátorként segítő Váli Csongor, hogy a várudvarba egyetlen kiáltás se hallatszott be. A sátrakban pénteken nem – a város többi helyszínein zajló programok miatt -, de szombat-vasárnap újból várják a kicsiket.
PÉNTEKI AJÁNLÓ: A pénteki programban 17 órától a Csíki Játékszín előtti téren, Egyszer egy királyfi – címmel bábfoglalkozás lesz kicsiknek és nagyoknakvárja a Magyarországról érkező Lóci-színpad, Lázár Attilával. Különböző régiók német zenéje18 órától csendül fel a Szent Ágoston-templomban, a Barokk Fesztiválzenekar és Fesztiválkórus előadásában. A Mikó-vár, délkeleti bástyatermében, a 22 órakor kezdődő koncerten Cipriana Smărăndescu (Olaszország) és Hegyi Gábor (Németország)…nichtnur Bach…, azaz Nem csak Bach címmel koncertezik.
Gellért Edit
maszol.ro