„A maximumot kaptam az élettől…”
Interjú a 85. születésnapját ünneplő dr. Uray Zoltánnal
– Mind a vívásban, mind a szakmámban a maximumot kaptam az élettől. Fiatal fejjel, sportolóként bejárhattam a világot, munkámban pedig megint óriási szerencsém volt, mert olyan emberekkel kerültem kapcsolatba, akiktől rengeteget tanultam. Igaz ugyan, hogy nem lettem orvos, de megvolt a lehetőségem arra, hogy orvosokkal dolgozzam együtt. Annyi remek emberrel találkoztam, annyi jót, barátságot és segítséget kaptam, ami miatt nagyon szerencsésnek érzem magam – vallja dr. Uray Zoltán sugárbiológus, olimpikon, a román tőrvívó válogatott egykori tagja, aki ma 85 éves. Beszélgetésünk során arról faggattuk a tudományos és sportteljesítményeiről jól ismert Kolozsvári kutatót, hogy kikre emlékezik vissza szívesen, kiknek volt meghatározó szerepe életútja, szakmai pályafutása alakulásában.
– A német elemibe írattak be 1938-ban, amely nagyon szigorú iskolának számított. Jó volt indulásnak, fegyelmet, pontosságot tanulhattam. Ebből az időszakból a Szabó-házapárra emlékszem vissza szívesen, akik hihetetlenül jó pedagógusok voltak. Szép emléket őrzök az elemi iskoláról egészen a negyedik osztályig, amikor azonban lecserélték a régi tanárokat, tanítókat fiatal, jól beszervezett hitleristákra. Szerencsére Horthy Miklós megmentett, hozott egy rendeletet 42-ben, hogy a magyar és román gyerekek csak magyar vagy román tannyelvű iskolákban tanulhatnak. A negyedik elemi végén átkerültem a Református Kollégiumba, ahol remek tanáraim voltak. A fiatalabbakkal, főképp a biológusokkal, kémikusokkal később jó barátságba kerültem. Olyan emberekkel, mint Árkossy Sándor, Nagy Géza, Szabó József és Szabó Zsigmond.
Mindig az egészségügyben akartam dolgozni, az volt az álmom, hogy orvos lehessek. Fel is vettek a Marosvásárhelyi orvosi egyetemre, de néhány hónap múlva életbe lépett egy rendelet, amely szerint a kulák és kisiparos gyermekeket el kell tanácsolni. Édesapámnak akkor 8-10 embert foglalkoztató asztalos üzeme volt, ezért kizsákmányolóként kezelték, engem pedig kirúgtak az orvosiról. Ekkor tértem vissza Kolozsvárra. Nagyon sok szerencsés fordulatot köszönhetek a vívásnak, sikereimnek. Akkor például a Kolozsvári egyetemi sportklub főnöke segített bekerülni a Bolyai Egyetem természettudományi karára. Később ugyancsak a vívókat nagyra értékelő főnököm révén kerültem Holán Tibor radiológus professzorhoz, aki 1959-ben létrehozta Kolozsváron a Nukleáris Orvosgyógyászati Laboratóriumot, amelynek 27 évesen a legfiatalabb munkatársa voltam.
A Kolozsvári onkológiai intézetben összehasonlíthatatlanul jobb munkalehetőségek voltak, ezért ott szerettem volna dolgozni. Holán professzor döntésemet jól fogadta, csak egy kikötése volt, hogy tanítsak be valakit magam helyett. Így került helyemre Imre István tehetséges biológus, aki fél év alatt beletanult a szakmába, én pedig továbbálltam. Imre István most ment nyugdíjba a stockholmi Karolinska Egyetemről. Az onkológián töltött munkaéveim alatt nekem is volt lehetőségem stockholmi ösztöndíj megpályázására. A Karolinksán dolgoztam egy évet, majd később egy félévet szintén sugárgenetika szakterületen. Az onkológián is hihetetlenül jó közösség alakult ki. Bár Ion Chirichuţă, az akkor igazgató egy diktátor volt, mindig kiállt az embereiért.
Nagyon sokat körmöltünk, rendszeresen tájékozódtunk a Kolozsvári egyetem könyvtárában fellelhető külföldi tudományos folyóiratokból, a nagyvilágban elért kutatási eredményekről. Az idegrendszerre ható gyógyszerek sugárbetegség elleni hatékonyságát vizsgáltam, akkor ezzel senki nem foglalkozott. Az onkológia mellett volt az ideggyógyászat, ahol az egyik barátom dolgozott. Neki szóltam, hogy valami új gyógyszerekkel való kísérletezés érdekelne. Akkor jelentek meg az antidepresszív gyógyszerek, olyan sikerem volt a tesztelésükkel, amit álmomban sem gondoltam volna. Az antidepresszánsokkal kezelt besugarazott egerek 50-60 százaléka megbetegedett majd felgyógyult, míg a gyógyszerrel nem kezelt állatok belepusztultak a halálos sugárdózisba. Később Lazányi Endre híres genetikus is hozzám fordult azzal a feltételezéssel, hogy a szulfamidok egy csoportja sugárvédő. Ezt is leteszteltük és sikerrel jártunk. Meg kell mondanom, nagyon sok szerencse kell mindenhez, nem elég a szorgalom és a kitartó munka.
DÉZSI ILDIKÓ
Szabadság (Kolozsvár)