Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Laura, Avram
1 tétel
2011. október 15.
Erdélyi báboscéhet álmodnak
Az október 2–9. között Sepsiszentgyörgyön tartott Cimborák 3 – Erdélyi Magyar Bábostalálkozó, az erdélyi bábosszakma egyetlen fóruma 123 résztvevőt számlált. A meghirdetett 25 előadás helyett a nagy érdeklődésnek köszönhetően 28-at játszottak.
Az előadások zömét a Cimborák Bábszínház hetven férőhelyes stúdiótermében mutatták be, átlagban 85–90 nézővel, de a Tamási Áron Színház nagytermében és a Szakszervezetek Művelődési Házában is telt ház fogadta a bábosokat. A Cimborák Bábszínház, a Jókainé Laborfalvi Róza Alapítvány és a Kovászna Megyei Művelődési Központ együttműködése révén létrejött találkozó célja volt lehetőséget kínálni az erdélyi magyar bábosszakmának a tapasztalatcserére, egymás munkája megismerésére, megmérettetésére. A találkozón bemutatkozhattak továbbá a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem mesteriző bábszakos hallgatói. Az ötvenöt fellépő művész huszonnyolc előadására 2997-en voltak kíváncsiak: 2028 gyermek, 388 fiatal és 581 felnőtt. A sepsiszentgyörgyiek mellett Brassóból, Erdővidékről és a közeli településekről érkeztek lelkes gyereknézők. A nagyváradi Szigligeti Színház Liliput Társulata Bereckben és Zabolán is fellépett, a nagyváradi Matyi Műhely Bábszínház előadását a kőröspataki iskola is fogadta. Az esti szakmai beszélgetéseken a bábszínház kapcsolatát taglalták más művészeti ágakkal (pl. mozgásművészet, zene, képzőművészet, bábirodalom és bábkritika, idő- és téralkotás), majd az előadásokat értékelték. A találkozó szakmai zsűrijét Simó Enikő képzőművész, Vincze László kolozsvári bábos szakember, valamint Nagy Enikő dramaturg és tévés szakember alkotta. Az előadásokról, a szakmai beszélgetésekről három dramaturgiát tanuló kolozsvári egyetemista, Avram Laura, Bodor Emőke és Deák Katalin rendszeresen beszámolt a fesztivál blogján, a cimborakbabostalalkozo.blogspot.com címen. A záróbeszélgetésen az erdélyi bábosszakma jövője került terítékre, felmerült erdélyi báboscéh létrehozásának és nemzetközi fesztivál megszervezésének a gondolata
Péter Orsolya
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)