Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Latorcai János
9 tétel
1995. július 27.
"Júl. 27-én Debrecenben, a Református Nagytemplomban tartották meg a környező országok nyelvtörvényei elleni tiltakozó nagygyűlést, melyet a Magyarok Világszövetsége, a Magyar Reformátusok Világszövetsége, a Magyar Katolikus Püspöki Kar és az Anyanyelvi Konferencia rendezett. Mintegy négyezren jelentek meg, a szomszédos államokból ezren érkeztek. Csoóri Sándor mondta a bevezetőt. "Ha a sok tantárgyra kiterjesztett államnyelvvel még az eddiginél is alacsonyabb sorsba kényszerítik az anyanyelvet, a kulturális genocídium is elkezdődhet" - mondta. Hangsúlyozta, hogy csak futó lelkiismeret-furdalásként ismerjük fel néha, hogy a magyarság szétszórtsága a jelenleginél erősebb összetartó erőt kívánna. A magyarság mára a felejtés népe lett. Tőkés László püspök kijelentette: "Az új nacionalista törvények merényletet jelentenek az egész magyarság ellen. E demokratikusnak álcázott törvények hosszú távon a magyarság létét veszélyeztetik." "Iskoláink és anyanyelvünk használatának szabadsága nem pusztán romániai vagy szlovákiai belügy és semmiképpen nem képezheti alku tárgyát..." - hangsúlyozta a püspök. Duray Miklós, a szlovákiai Együttélés elnöke arra utalt, hogy az oly sokszor előrevetített nemzethalált éppen 1100 éves jelenlétünk cáfolja. Soha nem törtek oly elszántsággal a magyarság ellen Szlovákiában, mint ma. "Központi nyelvőrséget" kívánnak felállítani, amely a nyelvtörvény betartását lesz hivatott ellenőrizni. Markó Béla, az RMDSZ elnöke arról szólt, hogy a kövek elmozdíthatók, néha a szobrok is, de a nyelv megmarad. De megmarad-e tényleg? - tette fel a kérdést, ennek érdekében kell most tenni. Felszólalt még Sütő András, Kovács László leváltott somorjai iskolaigazgató, Orosz Ildikó kárpátaljai pedagógus, Csörgits József, a Horvátországi Magyarok Szövetségének elnöke, Dudás Károly vajdasági író és Beke György, az Anyanyelvi Konferencia képviseletében. Ismertették Christoph Pannak, a FUEV elnökének üzenetét, valamint magyar egyházi vezetők és különböző szervezetek /Ausztráliából, Új Zélandról is/ tiltakozó nyilatkozatát. A debreceni nagygyűlés Tempfli József nagyváradi római katolikus megyéspüspök imájával, a magyar és a székely himnusszal zárult. A magyarországi politikai élet több ismert személyisége is megjelent, köztük Für Lajos, az MDF elnöke, Jeszenszky Géza /MDF/ Pozsgay Imre, az MNSZ társelnöke, Surján László és Latorczai János /MKDP/, Szűrös Mátyás /MSZP/, a HTMH is képviseltette magát. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 2./ Tőkés László beszédének szövegét nem hozta a Romániai Magyar Szó, sem az Erdélyi Napló, ellenben az újvidéki lap közölte: Magyar Szó (Újvidék), júl. 30., aug. 1./ A nagygyűlésen nyilatkozatot fogadtak el a magyar nyelv, a magyar műveltség és az egyetemes emberi jogok védelmében. A nyilatkozat megállapítja, hogy a "Kárpát-medence többségi nemzetei nyelvi egyeduralom biztosítására törnek." Romániában az elfogadott tanügyi törvény "a román nyelv törvényesített hegemóniáját, béklyóját jelenti a magyar nyelvhasználatnak." Szlovákiában az alternatív oktatási rend bevezetését erőszakolják. Vajdaságban a magyarságot az elvándorlás, az asszimiláció apasztja, jelentkezik a kétnyelvűség kísértése. Kárpátalján az ukrán-magyar kisebbségvédelmi nyilatkozat erősíti a magyar nyelvhasználat helyzetét. Horvátországban a jogrend európai szintű, azonban a háború szétzilálta a magyar iskolákat. Ma már csak tagozatos kétnyelvű oktatás folyik. Szlovéniában az iskolák kétnyelvűek. - "A Szlovákiában és Romániában hozott rendeletek megalázzák a magyar nemzetet." A szlovák, román és szerb hatalmi érdekek szövetkeznek, egyeztetnek. Szlovákiában, Romániában és Szerbiában a magyar autonómiatervek megfelelő megoldást kínálnak. "Javasoljuk, hogy a magyar parlament hozzon törvényt a magyar nyelv védelméről. E törvény teremtsen programot a határon kívüli magyar közösségek anyanyelvének megóvására." A Magyarok Világszövetsége és az Anyanyelvi Konferencia dolgozza ki a nemzeti nyelvvédelem részletes stratégiáját. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 31., Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 2./"
1996. június 19.
"Jún. 17-én Budapesten, az Országgyűlésen Latorczai János /KDNP/ összefoglalta a Magyarok IV. Világkongresszusán elhangzottakat, ahol nagy hangsúlyt kapott a határon túli magyarok ügye. Latorczai kiemelte a nemzeti egység jelentőségét.Demeter Ervin /MDF/ emlékezetett arra, hogy a világtalálkozón a résztvevők nemtetszéssel fogadták Horn Gyula kormányfő beszédét. Ez elkerülhető lett volna, ha a kabinet odafigyel az ellenzék intő szavaira. Kovács László külügyminiszter úgy vélekedett, hogy a miniszterelnök beszédét nem a határon túli magyarok, hanem a hazai ellenzéki politikusok nemtetszése kísérte. Németh Zsolt /Fidesz/ szerint ellenérzést váltott ki, hogy Horn Gyula nem határolódott el külügyminiszterének attól a nyilatkozatától, amelyben Kovács László "szembeállította a határon túli és a hazai magyarság érdekeit". /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 19./ "
2011. június 14.
Értékeket képviselni, a hitről tanúságot tenni
Mária által Jézushoz – volt a pünkösdi búcsú jelszava. Idén is százezrek igyekeztek ezt az utat
bejárni, megtalálni a somlyói Szűzanya révén Jézus Krisztust.
Spányi Antal, az ünnepi szentmise szónoka arra figyelmeztetett: felelősek vagyunk sorsunkért,
jelenünkért, jövőnkért.
Pontos adatok nincsenek, de idén is zarándokok százezrei vonultak a csíksomlyói Szűzanya elé, hogy erőt és bátorítást merítsenek a kegyhely és a búcsú szelleméből.
A zarándokok egy része a múlt hét folyamán már megérkezett Csíksomlyóra és a környező településekre, pénteken a távolról, gyalogosan indult keresztalják többsége is célhoz ért. Kellett is a péntek este és az éjszaka, hogy ázott ruháikat megszárítsák, maguk is kipihenjék az egész napos, esőben való gyaloglás fáradalmait. Szombaton délelőtt fegyelemben, áhítatban vonultak a keresztalják a két Somlyó közötti nyeregben levő Hármashalomoltárhoz.
Imával, énekkel vonult a kordon is a papsággal, a kisbazilikajelvénnyel és a labarummal, ahogy eleink ránk hagyományozták. Az ünnepi szentmise elején Orbán Szabolcs OFM, a Szent Istvánról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány főnöke köszöntötte a zarándokokat. „A zarándoklat lényege, hogy leküzdjük azokat az akadályokat, amelyek távol tartanak Istentől – mondta –, és Mária által eljussunk Jézushoz.” Jakubinyi György érsek hangsúlyozta, ahogy a gyermek számára édesanyja szíve jelenti az otthont, úgy Mária gyermekeiként mindannyian hazajöttünk.
Spányi Antal székesfehérvári püspök, az ünnepi szónok figyelmeztetett: van mit megköszönnünk, és van miért könyörögnünk.
„Fájdalommal, aggodalommal, szorongással látjuk, hogyan vesznek el, relativizálódnak öröknek hitt erkölcsi értékeink” – mondta a szónok. Ugyanakkor őseink hitét állította példának: ők Istennél találták meg a megtartó erőt. Márton Áron, Mindszenty bíboros, Prohászka Ottokár hitét és kitartását idézte fel, kifejtve: felelősséget kell vállalni egymásért, a nemzetért, a hitért és az egyházért. Spányi Antal az új magyar alkotmányról szólva hangsúlyozta: a magyar nép nem kíván beleszólni más népek életébe, de tudja, mit akar, és nem szorul arra, hogy más népek kényszerítsék rá akaratukat. „Így alkottuk meg a magyar alkotmányt, amelyben ki mertük mondani a házasság Istentől rendelt törvényét és az élet védelmét. Nem szabad félnünk, megijednünk, mert tiszta a szándékunk, nemes és jó az akarat” – fogalmazott a szónok. A családvédelem és a gyermekvállalás fontosságáról szólva hangsúlyozta: „Ápolni kell a családi kötelékeket, örömmel kell fogadni a gyermeket, védeni kell az életet a fogantatástól a természetes halálig. (…) Adja az Úr, hogy növekedjen a gyermekeket örömmel vállaló, szeretetben felnövekvő családok száma.” A mindannyiunkra váró feladatokat pedig így foglalta össze: „Értékeket kell képviselni és érte kiállni, a hitről tanúságot tenni, a családot szeretni, a tiszta örömet megélni és megbecsülni, nagyvonalúan gondolkodni, erősnek lenni és eszmékhez igazodni, hivatásnak élni, elfogadni Isten hívását, összefogni, egyé lenni.”
Az időjárás idén sem kímélte a búcsús szentmise résztvevőit, majd a hazafelé igyekvőket: a lezúduló eső több ízben is alaposan eláztatta a zarándokokat. Több résztvevő következtetése szerint csak reménykedni lehet abban, hogy egyre többen vannak azok, akik hitüket megélni jönnek el Mária lábához, nem pedig magyarságukat, politikai meggyőződésüket fitogtatni, vagy egyenesen politikai tőkét kovácsolni a zarándoklatból.
Ünneplők az ezeréves határnál
Az előző évekhez viszonyítva kétszer többen, azaz mintegy húszezren vettek részt Gyimesbükkön vasárnap a pünkösdi istentiszteleten az ezeréves határt jelző őrház mellett. Vasárnap a kontumáci kápolnában tartott istentisztelet után a zarándokok leereszkedtek a dombról és átvonultak az osztrák–magyar monarchia idejéről fennmaradt 30-as őrházhoz, amely 1918-ig a Romániával való keleti határt jelezte. Az őrház előtt néhány éve felavatott magyar hősök emlékművénél, az öt fakeresztnél, amelyek a trianoni diktátummal a Magyarországtól elszakított történelmi részeket jelképezik, virágokat helyeztek el a jelenlévők, köztük a magyarországi hatóságok képviselői: Hende Csaba honvédelmi miniszter, Lezsák Sándor és Latorcai János, a Magyar Országgyűlés alelnökei. A magyar honvédelmi miniszter beszédet tartott Gyimesbükk polgármesterével, Gîrdea Vilmossal együtt, majd elénekelték a magyar és a székely himnuszokat.
Ezt követően a zarándokok átvonultak a síneken, és az őrház mellett várták a Magyarország által 1930-ban megvásárolt, Svédországban gyártott Nogab 017-es mozdony húzta székely gőzöst. Délután a két különvonat, a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz elhagyta a gyimesbükki állomást a Magyarországról érkezett 1600 zarándokkal.
Takács Éva
Hargita Népe (Csíkszereda)
2014. november 14.
Latorczai: A külhoni magyarság megmaradása, eredményessége nemzetstratégiai kulcskérdés
Az Országgyűlés kereszténydemokrata alelnöke szerint a külhoni magyarság megmaradása, eredményessége nemzetstratégiai kulcskérdés.
Latorcai János erről a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Külhoni magyar ifjúságkutatás - 2014 elnevezésű projektjének zárókonferenciáján beszélt pénteken, a Parlamentben.
Kiemelte: az állampolgárság kiterjesztésével, a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvénnyel és a választójog kibővítésével a törvényhozás és a kormány közjogi értelemben megtette az első lépéseket a nemzetegyesítés útján. Ma már egyre kevesebben kérdőjelezik meg, hogy a 20. század tragédiájában szétszóródott magyarság minden tagja és minden közössége az egységes magyar nemzet része, államhatárok feletti összetartozása kézzel fogható valóság.
A nemzetegyesítésnek nem csak az identitástudat megőrzését és megerősítését kell szolgálnia, hanem a szülőföldön való boldogulás lehetőségének a megteremtését is biztosítani kell - mutatott rá az alelnök, aki a külföldön tartózkodó Kövér László parlamenti elnök nevében is köszöntötte a résztvevőket.
Latorcai János hozzátette: Európa egységesítése és a globalizáció soha nem látott mértékben tette átjárhatóvá a határokat, világtendencia, hogy a szegényebb államok fiataljai "felkerekednek és szerencsét próbálnak". Ezt a folyamatot feltartóztatni nem lehet, de minden eszközzel törekedni kell arra, hogy mindez ne vezethessen a Kárpát-medencei magyar területek kiüresedéséhez, a magyarság elfogyásához - rögzítette.
Fontos az is, hogy tisztán lássák a külhoni magyar ifjúság helyzetét, megismerjék céljaikat - mondta. Kitért arra, hogy Európa-szerte kimagasló a fiatal pályakezdők munkanélküliségi aránya. Ezt a negatív trendet kell hazánkban és a Kárpát-medencében megfordítani - fejtette ki, rámutatva: ha ebben sikeresek lesznek, akkor 2020-ra eljutnak oda, hogy a régió egyik legversenyképesebb gazdaságaként a korábbiaknál nagyobb mértékben tudják ösztönözni a határokon átívelő, magyar-magyar gazdasági kapcsolatokat és képesek lesznek nagyobb arányban munkához juttatni a külhoni magyar fiatalokat is.
Ehhez megfelelő oktatásra, iskolákra is szükség van, utóbbi nemcsak az oktatás, képzés és nevelés színtere, hanem a kulturális önmeghatározás, önazonosság és a közösséghez tartozás szimbóluma is - emelte ki Latorcai János.
Vidoven Árpád, a Miniszterelnökség közigazgatási államtitkára kiemelte, az ifjúságra 2010 óta nem problémaként, hanem intellektuális, morális és gazdasági erőforrásként tekintenek. Fontosnak nevezte a a külhoni fiatalok szülőföldön maradását, hogy ott tudjanak tanulni és a megszerzett tudást kamatoztatni. Minden támogatást meg kell kapniuk az anyaországtól - hangsúlyozta.
Mint mondta: az új európai berendezkedés a határokon átívelő nemzetegyesítés soha vissza nem térő lehetőségeit hozta el. Azt vallják, hogy a magyar nemzet megmaradása a magyarországi és külhoni magyarok közös felelőssége.
Vidoven Árpád gazdasági érdeknek is nevezte, hogy prosperáló külhoni magyar közösségek létezzenek a szomszédos államokban. Ez szükséges az asszimiláció és az elvándorlás megakadályozásához is - jegyezte meg. Kiemelte: fontos, egyúttal a szomszédos államok is ismerjék el, az, hogy gyarapodó magyar közösségek élnek területükön, számukra is előny, nem pedig veszély.
Rámutatott: az autonómiák széleskörű és sokszintű rendszere a megmaradás legnagyobb biztosítéka az anyagi támogatások mellett.
Szász Jenő, a kutatóintézet elnöke arról beszélt, hogy "nem túl fényes" a külhoni magyarság helyzete, egyre fogynak és ennek okaként a természetes fogyás mellett az asszimilációt, a vegyes házasságokat említette. Egyetértett azzal, hogy Kárpát-medencében kell gondolkodni, ezért is született meg a Kárpát Haza programjuk. Szerinte felelősség és óriási kitörési lehetőség, hogy a magyarság a Kárpát-medencében a legnagyobb lélekszámú nemzeti közösség. Szorgalmazta, hogy ragadják meg az Európai Unióban rejlő lehetőségeket, és állítsák a nemzetegyesítés szolgálatába az uniós forrásokat.
Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyekért felelős államtitkára hangsúlyozta: erőteljesen számítanak a fiatalokra és bennük látják a magyarság jövőjét. Fontosnak tartotta, ne tudjon úgy felnőni egy generáció, hogy nem találkozott külhoni magyar honfitársaival, ezért valósítja meg a kormány a Határtalanul! tanulmányi kirándulási programot.
Kitért a fiatalok munkavállalási problémáira is, és jelezte: összesen 40 milliárd forintot fordítanak az ifjúsági garancia programra, amiből mintegy 40 ezer fiatal elhelyezkedését szeretnék segíteni.
Wetzel Tamás, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára kiemelte, hogy a jövőben a szimbólumok felől a magyar jövő felé szeretnének elmozdulni. Ehhez új eszközök alkalmazását emelte ki, kitért többek között a gazdaságfejlesztési támogatások megerősítésére, és a külhoni magyar gazdasági szakemberek, gazdák részvételével egyfajta gazdasági Magyar Állandó Értekezlet létrehozása
(MTI), Budapest
2016. szeptember 7.
Budapesti nívódíj a Kincses Kolozsvár Egyesületnek
Átadták kedden Budapesten a Magyar Termék Nagydíj pályázat Kárpát-medenceéért Nívódíját többek között a Kincses Kolozsvár Egyesület elnökének. Gergely Balázs Potápi Árpád Jánostól, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárától vette át a Kolozsvári Magyar Napok életre hívásáért kiosztott elismerést a Parlament Felsőházi termében szervezett ünnepségen.
További erdélyi kezdeményezéseket is díjaztak: a Magyar Termék Nagydíj tanúsító védjegy használati jogát érdemelte ki a Marosvásárhelyi Petry Látványműhely és Múzeum (Petry Retail Kft.), a szintén Marosvásárhelyi Petry Zsigmond kedvenc házi kenőmájas és töpörtyűkrém hagymával termékei (Primacom Kft.), illetve a Székelyudvarhelyi Rega Egyesület Lámpás program, mint a Székelyföldi mezőgazdaság modernizációjának szakmai programja.
A Magyar Termék Nagydíj pályázat Kárpát-medenceéért Nívódíját kapta a Kincses Kolozsvár Egyesületen kívül a Pro Cultura Subcarphatica és a Vajdasági Magyar Diákszövetség. Idén egyébként 60 vállalkozás 66 terméke és szolgáltatása érdemelte ki a Magyar Termék Nagydíj Tanúsító Védjegy használati jogát. A 19. alkalommal meghirdetett pályázatra először jelentkezhettek a határon túlról, a díjazottak 4 százaléka külhoni. Potápi Árpád János államtitkár kiemelte, a pályázat által nyújtott lehetőség hozzájárul a Kárpát-medencei magyarság gazdasági megerősítéséhez. A külhoni magyar közösségek oktatási, kulturális megerősítésén túl lépéseket kell tenni gazdasági megerősítésükért is – szögezte le az MTI szerint.
Idén 38 kategóriában lehetett pályázni a tanúsító védjegy elnyerésére; a bírált pályaművek 92 százaléka nyert. A díjátadón Kiss Károlyné, a Magyar Termék Nagydíj pályázati iroda ügyvivő igazgatója elmondta, a legtöbb nyertes pályázat az élelmiszergyártás, élelmezés területéről érkezett. A nyertesek egyharmada Budapesti, csaknem kétharmada vidéki székhellyel rendelkezik, az ország 16 megyéjéből. Az idei díjakkal 609-re emelkedett a Magyar Termék Nagydíj 19 éve alatt kiadott elismerések száma. Az ügyvivő igazgató szerint örömteli, hogy egyre több pályázat kötődik az építőiparhoz, és a kozmetikai témakörhöz fűződő pályázatok száma és színvonala is stabil pályázói kört jelent. Hangsúlyozta, a védjegy használata az elnyerés évében díjmentes, ezután csak utóellenőrzéssel lehetséges viselni és díjkötelessé válik – ismertette.
Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, a rendezvény fővédnöke köszöntőjében kiemelte, hogy a korábbi, sikeres pályázati csoportok mellett az idén előtérbe kerültek a kulturális termékek és szolgáltatások, amelyek képesek a határokat átlépve növelni Magyarország nemzetközi ismertségét és elismertségét. Mint mondta, egyre fontosabbá válik a patrióta gazdasági szemlélet, éppen a Magyar Termék Nagydíj hírnevének köszönhetően egyre többen előnyben részesítik azokat a vállalkozásokat, amelyek Magyarországon termelnek és foglalkoztatnak, itt fizetnek adót.
MTI
Erdély.ma
2016. október 6.
„Erősítenünk kell a szabadság kultúráját!”
Erdély-szerte megemlékezéseket tartottak csütörtökön az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc véres megtorlása és a 13 aradi vértanú kivégzésének 167. évfordulója alkalmából.
A központi rendezvényt – mint minden évben – Aradon tartották, ahol a program a hagyomány szerint szentmisével kezdődött a belvárosi római katolikus templomban, melyet Kovács Péter gyulai esperes-plébános, általános püspöki helynök celebrált. Ezt követően a megemlékezők a Szabadság-szoborhoz vonultak.
A megemlékezésen elsőként felszólaló Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arra mutatott rá, hogy egyetlen európai nemzetet sem kímélt meg a történelem attól, hogy meg kelljen vívnia a maga szabadságharcát. „A nemzetté válás és a szabadság iránti vágy, valamint az abból fakadó szabadságharc párost alkotott a népek történelmében, különösen a francia forradalomtól kezdődően. Ez alól nem voltunk, nem is lehettünk kivételek mi, magyarok sem” – fogalmazott Kelemen Hunor.
Hangsúlyozta, az aradi 13 vértanú áldozatkészségének és mártírhalálának példája ma is aktuális a kisebbségi sorban élő erdélyi magyarság számára. Kelemen Hunor szerint arra kötelez bennünket a 13 aradi vértanú áldozata és emléke, hogy minden választásunkkal, minden cselekedetünkkel, nap mint nap, nemzedékről nemzedékre a szabadság kultúráját, a szabadság feltétel nélküli szeretetét erősítsük.
Az Aradi Hírek portál tudósítása szerint Gheorghe Falcă, Arad polgármestere is köszöntötte a megemlékezés résztvevőit. Beszédében azt hangsúlyozta, hogy míg 20 évvel ezelőtt a '49-es mártírok megemlékezésén való részvétel a megosztást jelentette a románság számára, ma már az összetartozás jeleként értékelik.
Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztos beszédében azt emelte ki: a 21. századi kihívásokkal csak összefogással tudhat szembenézni Közép-Európa. „Nemcsak gazdasági, hanem látjuk a migrációs kérdést is, amelyekre nem lehet megfelelő választ adni egyenként, hanem feltétlenül szükséges az összefogás, minimum a térségbeli összefogás” – idézte a politikust az aradi hírportál. A Zala György alkotta emlékműnél megtartott megemlékezést követően 16 órakor a Vesztőhelyen tisztelegtek a vértanúk előtt, a program szerint pedig 18 órától az aradi állami színházban Tóth-Máthé Miklós A nagyrahivatott című darabját mutatták be.
„Meg kell tanítani: emlékezni kötelesség!”
Sepsiszentgyörgyön mintegy 200 résztvevő jelenlétében tisztelegtek a nemzeti gyásznapon a megyei könyvtár mögötti emlékparkban, ahol megkoszorúzták a vértanúk emlékére állított 13 kopjafát, Balázs Antal alkotásait. Elsőként a fafaragó mester – az emlékpark létrehozásának ötletgazdája – szólt az egybegyűltekhez, és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy „csak egy maroknyi polgár” érezte úgy, hogy részt kell vennie a megemlékezésen, „holott emlékeznünk kell azokra, akik a harcolni akarásban példát mutattak nekünk”. Balázs Antal arra kérte a pedagógusokat, hogy tanítsák meg a diákoknak, hogy emlékezni kötelesség. A megemlékezés díszvendége, Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke az identitásunk megőrzéséért folytatott, közel 170 éve tartó harcról beszélt. Hangsúlyozta, míg a 19. századi forradalom idején az osztrák elnyomás ellen kellett küzdeni, ma a kozmopolita gondolkodás veszélyezteti a magyarságot. 
A nyárádszeredai magyarság a hagyománytól eltérő módon emlékeztek meg a kivégzett aradi vértanúkról csütörtökön délelőtt. A főtéri Bocskai-szobor előtt háromszögű pannót állítottak fel, így emlékeztették az arra járó helybelieket a nap fontosságára. A pannó oldalain a tizenhárom aradi vértanút, Batthyány Lajos első felelős magyar miniszterelnököt és az aradi Szabadság-szobrot ábrázoló kép áll.
Szűcs Péter, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) országos szervezet alelnöke a Krónikának elmondta: szívügyüknek és feladatuknak tekintik a nemzeti hősökről való megemlékezést. Céljuk, hogy interaktív módon hívják fel az emberek figyelmét az aradi vértanúkra, akik a szabad hazáért harcoltak 1848-49-ben, mint 1956-ban a pesti ifjak. A délelőtt felállított pannónál sokan elidőztek, nézegették a képeket, olvasták a neveket és idézeteket, érdeklődtek és elbeszélgettek a szervezőkkel, majd további hasonló kezdeményezésekre biztatták őket. A nap folyamán mindig állt ott valaki és fogadta a megálló járókelőket, este pedig gyertyákat gyújtottak a helyszínen.
„Spekulánsok helyett Petőfikre van szükség!”
„Ma is az asztalra felpattanó, az igazságot kimondó és értékeinket megvédő, talpra magyar Petőfikre van szükségünk, nem pedig az áldemokrácia eszméi mögött megbújó spekulánsokra” – hangzott el a Maros megyei EMNT szerda esti megemlékezésén. A Deus Providebit Tanulmányi Ház Szent Mihály termében megtartott rendezvényen Balla József római katolikus lelkész felolvasta Damjanich János vértanú-vezérőrnagy 1849. október 6-án hajnalban írt imáját.
A Rendhagyó történelemóra rendezvénysorozat egyik szervezője, Kocsis Lóránt Zsombor a történelmi tényeket ismertette. „167 évvel ezelőtt egy nemzet úgy döntött, kifordítja sarkaiból a világot és meg is tette, mint ahogy a történelem folyamán oly sokszor, ha a zsarnokság, az önkényes hatalom az igazság és a szabadság fölé szándékozott emelkedni, és ma is megteszi, ha kell” – fogalmazott. Rámutatott, a magyar nép mindig békeszerető, befogadó nép volt, viszont mindig felismerte, ha szabadságát, kultúráját és keresztény értékeit veszély fenyegette, ezt teszi ma is „az egész Európa helyett”. A rendezvény végén Kali Margit népdalokat énekelt, majd közölték a résztvevőkkel, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának méltó emléket állít az EMNT országos rendezvénye, amelyet október 17-én, hétfőn 18 órától tartanak a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében.
kronika.ro Erdély.ma
2016. október 7.
Tisztelgés a bátrak előtt (Sepsiszentgyörgy)
A tizenhárom aradi vértanú előtt tisztelgő kopjafapark idén is benépesült a sepsiszentgyörgyi megemlékezőkkel. A 167 évvel ezelőtti történelmi eseményeket idézte a Székely Mikó Kollégium diákjainak előadása (fotó), a hősök mártírhalálának mához szóló üzenetét tolmácsolták a szónokok. Nem mozgatott nagy tömeget a megemlékezés, de méltóságteljesen, szépen rótták le kegyeletüket idén is a sepsiszentgyörgyiek.
A Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren 2011-ben állították fel a tizenhárom kopjafát, Balázs Antal fafaragó ötletének és kivitelezésének köszönhetően új kegyhellyel gyarapodott Sepsiszentgyörgy, és azóta minden esztendőben október 6-án itt gyülekeznek a főhajtók. Hagyománnyá vált immár a Székely Mikó Kollégium diákjainak fellépése is, évről évre ők állnak díszőrséget, mondanak verset, prózát, énekelnek a megemlékezésen. Idén Szemből, halál volt a címe irodalmi összeállításuknak, majd beszédet mondott Benkő Erika, a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat vezetője, megyei tanácstag és Latorcai János, a Magyar Országgyűlés alelnöke. Jó lenne, ha ünnepeink nem gyászos eseményekhez kapcsolódnának, de a viharos magyar történelemnek előnye is van, megerősített bennünket – hangsúlyozta beszédében Benkő Erika. Az aradi tizenhármak példát mutattak a magyarok méltóságából és szabadságvágyából, korai haláluk nem volt értelmetlen, hisz „nem az a fontos, hogy mennyit élünk, sokkal fontosabb, hogyan élünk, mit teszünk, milyen ügyek mellett állunk ki. A tartalmas és értékes élet lényege nem szűnik meg a halál után, aki alkotó, tevékeny életet él a közösség érdekében, annak csak a teste enyészik el, a szelleme addig nem, amíg vannak olyanok, akik hisznek az eszmében, amelyért dolgozott” – mondotta. „Bármilyen szörnyű volt is a történelem, nekünk mindig azt kell keresnünk benne, ami biztató, ami megerősít bennünket. A tizenhárom aradi vértanú halálában hagyatékuk a biztató, a bátran élt, teljes élet példája, amely mindannyiunk számára követendő út. Nekünk vannak még beteljesületlen álmaink, vannak céljaink, a mi időnk csak ezután jön el. Tudjuk, kik vagyunk, tudjuk, mit akarunk, mi a célunk a földön, és azt is, hogy mindezért dolgoznunk kell, és dolgozni is fogunk” – zárta beszédét Benkő Erika.
Latorcai János a reformkor nemzeti öntudatot élesztő, szellemi nagyságokat teremtő időszakát idézte fel. Beszélt a kivégzett tizenhármak bátorságáról, nagyságáról, és október 6. egyik legfontosabb üzeneteként fogalmazta meg: a halál nemcsak ölni, de éltetni is tud egy egész nemzetet, „vértanúink azért vállalták a halált, hogy elvezessenek bennünket a győzelemhez, hogy elhiggyük, véráldozatuk nem volt hiábavaló. Megtanították számunkra, hogy a nemzeti sorscsapásokban ne a könnyebbik utat keressük, hanem azt, amelyik, ha nekünk nem is hoz jót, de a nemzet javát szolgálja.” Mint fogalmazott, ez itt, Erdélyben nem szorul különösebb magyarázatra, hisz az itt élők ezt tapasztalják nap mint nap, generációról generációra. „167 éve a nemzet nagyjainak titka éppen abban rejlett, hogy a létkérdésekben világosan látták a megoldás útját, megértették, hogy itt, Nyugat és Kelet határán jövőnk csak akkor lehet, ha Európa irányába haladunk, de megtartjuk, ápoljuk saját különleges gyökereinket, kultúránkat.” Latorcai János szerint nemzeti identitásunk megőrzése ma éppen olyan fontos, mint 167 éve volt, akkor az osztrák elnyomás, ma a nemzetek létjogosultságát tagadó kozmopolitizmus jelenti a legnagyobb veszélyt, megmaradásunk csak akkor biztosított, ha nem tévesztjük szem elől, hogy minden magyar – a csonka Magyarországon, az elszakított részeken, az öt világrész bármely táján élő – egy nemzet. 
Balázs Antal nyugalmazott tanító szomorúan állapította meg, hogy kevesen tartották fontosnak a tisztelgést az aradi hősök előtt, elsősorban az idősebb korosztály tagjai jelentek meg a sepsiszentgyörgyi főhajtáson. Pedagógustársaihoz szólt: próbálják megtanítani a gyermekeknek, hogy emlékezni kötelességünk. Szabó Lajos római katolikus kanonok áldásában arra kérte az Urat, hogy „az aradi tizenhármak istenhite, család- és nemzetszeretete a miénk is legyen, így épüljön, szépüljön a magyar jövendő. Ne engedd, Uram, hogy az áldozatos életük árán megszerzett szabadságot szabadosságba kergessük, hanem engedd, hogy a hősök szeretetével, kitartásával és hitével bízzunk mi is a te atyai szeretetedben, általad, veled és benned épüljön újra a magyar nép.” A felszólalások és a kopjafák megkoszorúzása után himnuszaink csendültek fel, majd az egybegyűltek az Erzsébet park oroszlános emlékművénél is lerótták kegyeletüket.
Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. október 7.
„Erősítenünk kell a szabadság kultúráját!”
Erdély-szerte megemlékezéseket tartottak csütörtökön az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc véres megtorlása és a 13 aradi vértanú kivégzésének 167. évfordulója alkalmából.
A központi rendezvényt – mint minden évben – Aradon tartották, ahol a program a hagyomány szerint szentmisével kezdődött a belvárosi római katolikus templomban, melyet Kovács Péter gyulai esperes-plébános, általános püspöki helynök celebrált. Ezt követően a megemlékezők a Szabadság-szoborhoz vonultak.
A megemlékezésen elsőként felszólaló Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arra mutatott rá, hogy egyetlen európai nemzetet sem kímélt meg a történelem attól, hogy meg kelljen vívnia a maga szabadságharcát. „A nemzetté válás és a szabadság iránti vágy, valamint az abból fakadó szabadságharc párost alkotott a népek történelmében, különösen a francia forradalomtól kezdődően. Ez alól nem voltunk, nem is lehettünk kivételek mi, magyarok sem” – fogalmazott Kelemen Hunor.
Hangsúlyozta, az aradi 13 vértanú áldozatkészségének és mártírhalálának példája ma is aktuális a kisebbségi sorban élő erdélyi magyarság számára. Kelemen Hunor szerint arra kötelez bennünket a 13 aradi vértanú áldozata és emléke, hogy minden választásunkkal, minden cselekedetünkkel, nap mint nap, nemzedékről nemzedékre a szabadság kultúráját, a szabadság feltétel nélküli szeretetét erősítsük.
Az Aradi Hírek portál tudósítása szerint Gheorghe Falcă, Arad polgármestere is köszöntötte a megemlékezés résztvevőit. Beszédében azt hangsúlyozta, hogy míg 20 évvel ezelőtt a '49-es mártírok megemlékezésén való részvétel a megosztást jelentette a románság számára, ma már az összetartozás jeleként értékelik.
Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztos beszédében azt emelte ki: a 21. századi kihívásokkal csak összefogással tudhat szembenézni Közép-Európa. „Nemcsak gazdasági, hanem látjuk a migrációs kérdést is, amelyekre nem lehet megfelelő választ adni egyenként, hanem feltétlenül szükséges az összefogás, minimum a térségbeli összefogás” – idézte a politikust az aradi hírportál. A Zala György alkotta emlékműnél megtartott megemlékezést követően 16 órakor a Vesztőhelyen tisztelegtek a vértanúk előtt, a program szerint pedig 18 órától az aradi állami színházban Tóth-Máthé Miklós A nagyrahivatott című darabját mutatták be.
„Meg kell tanítani: emlékezni kötelesség!”
Sepsiszentgyörgyön mintegy 200 résztvevő jelenlétében tisztelegtek a nemzeti gyásznapon a megyei könyvtár mögötti emlékparkban, ahol megkoszorúzták a vértanúk emlékére állított 13 kopjafát, Balázs Antal alkotásait. Elsőként a fafaragó mester – az emlékpark létrehozásának ötletgazdája – szólt az egybegyűltekhez, és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy „csak egy maroknyi polgár” érezte úgy, hogy részt kell vennie a megemlékezésen, „holott emlékeznünk kell azokra, akik a harcolni akarásban példát mutattak nekünk”. Balázs Antal arra kérte a pedagógusokat, hogy tanítsák meg a diákoknak, hogy emlékezni kötelesség.  A megemlékezés díszvendége, Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke az identitásunk megőrzéséért folytatott, közel 170 éve tartó harcról beszélt. Hangsúlyozta, míg a 19. századi forradalom idején az osztrák elnyomás ellen kellett küzdeni, ma a kozmopolita gondolkodás veszélyezteti a magyarságot. 
A nyárádszeredai magyarság a hagyománytól eltérő módon emlékeztek meg a kivégzett aradi vértanúkról csütörtökön délelőtt. A főtéri Bocskai-szobor előtt háromszögű pannót állítottak fel, így emlékeztették az arra járó helybelieket a nap fontosságára. A pannó oldalain a tizenhárom aradi vértanút, Batthyány Lajos első felelős magyar miniszterelnököt és az aradi Szabadság-szobrot ábrázoló kép áll.
Szűcs Péter, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) országos szervezet alelnöke lapunknak elmondta: szívügyüknek és feladatuknak tekintik a nemzeti hősökről való megemlékezést. Céljuk, hogy interaktív módon hívják fel az emberek figyelmét az aradi vértanúkra, akik a szabad hazáért harcoltak 1848-49-ben, mint 1956-ban a pesti ifjak. A délelőtt felállított pannónál sokan elidőztek, nézegették a képeket, olvasták a neveket és idézeteket, érdeklődtek és elbeszélgettek a szervezőkkel, majd további hasonló kezdeményezésekre biztatták őket. A nap folyamán mindig állt ott valaki és fogadta a megálló járókelőket, este pedig gyertyákat gyújtottak a helyszínen.
„Spekulánsok helyett Petőfikre van szükség!”
„Ma is az asztalra felpattanó, az igazságot kimondó és értékeinket megvédő, talpra magyar Petőfikre van szükségünk, nem pedig az áldemokrácia eszméi mögött megbújó spekulánsokra” – hangzott el a Maros megyei EMNT szerda esti megemlékezésén. A Deus Providebit Taulmányi Ház Szent Mihály termében megtartott rendezvényen Balla József római katolikus lelkész felolvasta Damjanich János vértanú-vezérőrnagy 1849. október 6-án hajnalban írt imáját.
A Rendhagyó történelemóra rendezvénysorozat egyik szervezője, Kocsis Lóránt Zsombor a történelmi tényeket ismertette. „167 évvel ezelőtt egy nemzet úgy döntött, kifordítja sarkaiból a világot és meg is tette, mint ahogy a történelem folyamán oly sokszor, ha a zsarnokság, az önkényes hatalom az igazság és a szabadság fölé szándékozott emelkedni, és ma is megteszi, ha kell” – fogalmazott. Rámutatott, a magyar nép mindig békeszerető, befogadó nép volt, viszont mindig felismerte, ha szabadságát, kultúráját és keresztény értékeit veszély fenyegette, ezt teszi ma is „az egész Európa helyett”. A rendezvény végén Kali Margit népdalokat énekelt, majd közölték a résztvevőkkel, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának méltó emléket állít az EMNT országos rendezvénye, amelyet október 17-én, hétfőn 18 órától tartanak a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében. Krónika (Kolozsvár)
2017. október 15.
Szent László-évi emlékülés Budapesten
Szent László Emlékülést tartott a Szent László-év Tanácsadó Testülete és a Pro Patria Egyesület szerdán, október 11-én az Országgyűlés felsőházi termében.
Megjelenteket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke és Gaal Gergely, a tanácsadó testület elnöke köszöntötte. Az emlékév eddigi rendezvényeit és eredményeit dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár ismertette.
Jerzy Snopek, a Lengyel Köztársaság magyarországi nagykövetének előadását Gedeon Márta, a diplomata felesége olvasta fel, majd prof. dr. habil. Szakály Sándor DSc. történész és ft. Böjte Csaba ferences rendi szerzetes előadását hallgathatták meg a jelenlevők. Az emlékülést dr. Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke vezette le. A felszólalók méltatták a Szent László-év eseményeit, többek között a nagyváradi Szent László Napokat is. Nagyváradról a Szent László Egyesület részéről meghívást kapott és részt vett az eseményen: Zatykó Gyula, Csomortányi István, Habineac István, Asztalos Attila és Havran Gábor. A Szent László Egyesület sajtóirodája; erdon.ro