Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Latorcai Csaba
16 tétel
2010. október 16.
Civil fórum – tizenegyedszerre
A Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesülettel együttműködve a tizenegyedik alkalommal szervezi meg az erdélyi magyar civil szervezetek fórumát. A konferencia témája: Civil szerepek és partnerségek. A marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében zajló munkálatok tegnap plenáris előadásokkal kezdődtek, ma szekcióülésekre és a Civil Díj átadására kerül sor.
Európában reggel, délben, este a partnerségről beszélnek
A konferenciát dr. Bodó Barna, a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének elnöke nyitotta meg, aki bevezetőjében elmondta, hogy át kell gondolni a civil szféra tevékenységét és a közigazgatással való partnerség jegyében kell továbblépni.
Bara Gyula, a romániai Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium vezérigazgatója az EU támogatáspolitikáját vázolta fel. Előadásában arról beszélt, hogy miként segíti az unió a partnerségeket, hogyan lehet kiterjeszteni a civil területeket, hiszen az unióban nagy "források" vannak erre a célra. – Reggel, délben, este arról beszélnek Európában, hogy partnerség! A romániai civil szféra viszont nincs felkészülve arra, hogy partnerségeket alakítson ki. A civil szféra eddig a politikummal szembeni kritikát fogalmazta meg, most eljött az idő, hogy részt vegyen a régiós, a transznacionális és a határ menti együttműködésekben. Ezekre a programokra 100 milliárd euró áll rendelkezésre. Például a magyar-román operációs programra 275 millió euró van elkülönítve – mondta a vezérigazgató, aki hozzátette, hogy valamennyi projekt 6-8 hónapi utófinanszírozással történik.
A civil szféra a demokrácia fundamentuma kell legyen!
A román civil szféra az EU-csatlakozás után címmel dr. Cristian Pârvulescu, a Pro Democratia Egyesület elnöke tartott érdekes előadást. Szó volt arról, hogy világos jelei vannak a román állam működőképtelenségének, hogy mennyire megingott a bizalom az államelnöki hivatal intézményében, hogy a válságnak milyen katasztrofális hatása van a demokráciára. Felhozta a nyugati államok – Svédország, Hollandia – példáját, ahol szintén inogni látszik a demokrácia, hogy Belgiumban, ahol az unió fővárosa székel, nem sikerül kormányt alakítani, hogy egyre inkább éleződik a flamand–vallon konfliktus. Csehszlovákia is szétesett, a házasságok megköttetnek és válással végződnek – mondják, de ez más kontextus. Aztán kitért az amerikai válságot előidéző 2008-as bankcsődre, a dollármilliárdok elillanására, ami oda vezetett, hogy most a bankok hadjáratának vagyunk szemtanúi és áldozatai. Jó példa erre a sebezhető Görögország vagy Románia. A gazdasági hatalom megkaparintásában az amerikai elnöknek sem sikerült nyernie a bankokkal szemben. Kérdés: működik-e ez a gazdasági modell? És mi a szerepe a civil szférának? Egyértelmű: a civil szféra a demokrácia fundamentuma kell legyen. Nem a piacgazdaságot, hanem a demokráciát kell megvédeni!
Az utóbbi napok tiltakozó megmozdulásaira kitérve a Pro Democratia elnöke kifejtette, hogy a román vidékeken nincs tiltakozási kultúra, a köztisztviselők inkább az erdélyi városokban adtak hangot elégedetlenségüknek, ezért a hatalom erőtlennek ítéli ezeket. A társadalmi kiábrándultságnak nem tudunk akkora hangsúlyt adni, mint a görögök vagy a franciák – mondta az előadó, aki javaslatot tett egy közös román és romániai magyar civil szövetség létrehozására.
Átadják a Civil Díjat
A munkálatok délután is folytatódtak. Dr. Kiss Dénes a romániai magyar civil szféráról, dr. Bodó Barna Önkormányzati-civil partnerségek az Európai Unióban címmel tartott előadást.
A vitafórum meghívottjai Kolumbán Gábor, Lokodi Edit Emőke tanácselnök, Csegzi Sándor alpolgármester és Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere voltak.
A résztvevők este 7 órakor orgonakoncerten vehettek részt.
A mai munkálatok 9 órától szekcióülésekkel folytatódnak, majd 12.30 órától Latorcai Csaba h. államtitkár a magyar kormány civil stratégiájáról tart előadást. A Civil Díjat 14 órakor adják át.
Mezey Sarolta, Népújság (Marosvásárhely)

2010. október 18.
Civil szektor politika és partnerség Magyarországon és határainkon túl
Véget ért a XI. Civil Fórum
A hét végén Marosvásárhelyen szervezett civil fórum második napján Latoczai Csaba, a magyar közigazgatási és igazságügyi minisztérium helyettes államtitkára a magyar kormány civil stratégiájáról tartott előadást, majd kiosztották a Civil Díjakat.
Az év legjobb civil szervezete címet a Gyulafehérvári Caritas nyerte el.
"Én nem határon túli vagyok, hanem határtalanul magyar!"
Az előadás mottója egy Kányádi Sándor-idézet volt: "Én nem határon túli vagyok, hanem határtalanul magyar!", amellyel az államtitkár azt kívánta jelezni, hogy a magyar kormány egységes nemzetben gondolkodik, mind a jogalkotás, mind a támogatáspolitika terén le akarja bontani a bürokratikus akadályokat.
A felméréseik szerint jelenleg nehézkes a nyilvántartásba vétel és a törlés, a törvényességi felügyelet, magas a ténylegesen nem működő szervezetek száma, az adatszolgáltatások komplikáltak, túl sok külön jogszabály van, a nyilvántartások töredezettek, nem koherensek.
Gazdálkodási szempontból szűkülő adókedvezményeket tapasztaltak, problémás a beszámolás (számvitel) nyilvánossága, a pályázati mechanizmus bonyolult, soklépcsős, időbeni csúszások vannak, illetve a nem megfelelő eljárások alkalmazása miatt nem hatékony a működés sem az állami, sem a civil oldalon, magasak a költségek, hiányoznak a szektor tényleges teljesítményét mérhetővé tevő adatok.
A célok között – egyebek mellett – egy egységes Civil Kódex létrehozását, a bírósági eljárások egyszerűsítését, hatékony, a hivatalos együttműködésre épülő információs rendszerek kiépítését, a fogalmak tisztázását, a beszámolás rendszerének és a pályázati eljárásoknak a leegyszerűsítését említette meg. Eszközként pedig egységes civil törvény, Nemzeti Civil Alapprogram, illetve egy Kárpát-medencei egységes civil háló létrehozását nevezte meg.
Az előadást követően a szekciók vezetői számoltak be a délelőtti munkálataikról, majd a civil díjak kiosztására került sor. Az Év civil szervezete díjat a Gyulafehérvári Caritas nyerte el, a második díjat a Bonus Pastor Alapítvány, harmadikat a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület kapta.
Óhajok, sóhajok a támogatáspolitikával kapcsolatosan
Bodó Barna, az MCSZESZ elnöke a civil fórum végén a Népújságnak nyilatkozva kijelentette: Amikor egy ilyen rendezvény végére érünk, mindig fellélegzünk, hogy sikerült végigvinni, ugyanis sok olyan körülmény volt, aminek a megoldásához nagyon kemény munkára volt szükség, hiszen egyéves kihagyás után indítottuk újra a fórumot olyan gazdasági körülmények közepette, amikor a civil szervezeteknek nagyon kevés pénzük volt.
Ennek tudatában, az a tény, hogy több mint százan regisztráltak, de láttam a teremben olyanokat is, akik tudomásom szerint nem regisztráltak, azt jelenti, hogy a tavalyelőtti fórumnál sokkal jobb az idei. Nem jutottunk el az igazi nagy fórumok szintjéig, de bízom abban, hogy sikerült átvészelni azt a nehéz periódust, ami azzal járt, hogy két évig gyakorlatilag nem volt fórum.
A munka maga mind a plenáris, mind pedig a szekciók keretében jó volt, az előadások színvonalasak voltak, különösen Pârvulescu tanár úr előadása volt az, amely nagyon sokak számára elgondolkodtató.
A vita, amelyet Kolumbán Gábor moderált, s amelyen a megyei tanács elnöke, Lokodi Edit, Csegzi Sándor alpolgármester, valamint Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere vett részt, szintén egy nagyon jó beszélgetéssé alakult. Alkalom volt arra, hogy olyam kérdések is szóba kerüljenek, amelyek régóta vita tárgyát képezik, például, a somostetői út kérdése, s ezek a tisztázó beszélgetések nagyon fontosak.
A szekciók nagyon jók voltak, a beszámolók meggyőztek arról, hogy komoly felvetések, komoly javaslatok születtek, ki tudtunk adni egy olyan civil díjat, amely meggyőződésem, szerint azt jelzi, hogy a szociális területen nagyon jó munkát végeznek a szervezeteink, hiszen az első díjat egy egyházi keretben működő szociális szervezet kapta, ami azt jelenti, hogy ezekre a szervezetekre kiemelten oda kell figyelni.
– Lesz-e valamilyen konkrét hozadéka ennek a fórumnak?
– Konkrét hozadéka mindig a következők során alakulhat ki, hiszen az az előadás, amelyet Latorcai Csaba államtitkár tartott azt jelzi, hogy egy nagyon hosszú együttmunkálkodásra kell számítanunk és ez az együttmunkálkodás arról fog szólni, hogy el tudjuk mindazt mondani, ami a támogatáspolitikával kapcsolatosan az utóbbi években óhajként, sóhajként, bajként bennünk megfogalmazódott. Azt hiszem, ez a legnagyobb konkrét hozadéka, hiszen Latorcai Csaba elmondta, első alkalommal beszélt nyilvánosan a magyar támogatáspolitikával kapcsolatos elképzelésekről, tehát ez külön megtisztelő volt számunkra.
Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely)

2011. július 6.
Összefognak a kárpát-medencei civil szervezetek
A Kárpát-medencei Civil Hálót is létrehozó fórum alakult Civil Együttműködési Tanácskozás (CET) néven kedden Budapesten. A mostani egyeztetést a Civil Összefogás Fórum és a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége kezdeményezte és hívta össze.
A magyar civil szervezetek hosszú évek ót vártak arra a pillanatra, hogy elkezdődjön az intenzív együttműködés az anyaországi és a külhoni civil tömörülések között – mondta Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium civil és egyházi ügyekért felelős államtitkára a tanácskozást megelőző sajtótájékoztatón. Mint hozzátette: mindenképpen szükség van olyan fórumra, amelyen el tud indulni egy közös gondolkodás, együttműködés. A kormány a maga eszközeivel ezt igyekszik majd segíteni – mutatott rá.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár hangsúlyozta: az új nemzetpolitika elsősorban új szemléletet jelent, ezzel az új szemlélettel kíván a kormányzat az anyaországi és a külhoni civilek felé nyitni. „Nekünk a civilek a legfontosabb segítőtársaink” – fogalmazott, hozzátéve: más lehetőségeik vannak, más megközelítési módokat tudnak alkalmazni. Véleménye szerint a civilek azokon a területeken tudnak nemzetpolitikai szempontból is eredményeket elérni, amelyek „a kormányzat számára nem nyitottak”. A kormánynak az a legfontosabb feladata, hogy olyan jó együttműködést alakítson ki a civilekkel, hogy egymástól függetlenül, de egymásról tudva és segítve legyenek képesek előrehaladni – tette hozzá Répás Zsuzsanna.
Latorcai Csaba, a nemzetiségi és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár azzal indokolta a kezdeményezés felkarolását, hogy a határon innen és túl is keresik a kapcsolatot egymással a civilek, ám ezek a kezdeményezések sokszor nem érnek célt. Szerinte ennek az lehet az oka, hogy nem rendelkeznek a szervezetek azokkal az alapvető információkkal, amelyek alapján a partnerség megkezdhető. Ezért hívták meg a Kárpát-medencéből azokat a jelentősebb szervezeteket, amelyek motorjai lehetnek ezen kezdeményezések felkarolásának - fogalmazott a helyettes államtitkár.
Bodó Barna, a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének elnöke szerint a civileknek ki kell lépniük a hagyományos értelmező, értékelő szerepből és alanyi jogon be kell lépniük a közigazgatási rendszerekbe.
Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum alapítója és szóvivője szerint téves az a felfogás, hogy a civilek feladata az ellenzékiség lenne.
A tanácskozás közös nyilatkozat elfogadásával zárult kedden délután, a dokumentumot csaknem harminc magyarországi és határon túli civil szervezet képviselője írta alá. A CET egy olyan fórumot biztosít a Kárpát-medencei civil szervezetek számára, amelyen a szervezetek egyeztethetik tevékenységük irányát, megoszthatják egymással a „jó gyakorlatokat”, tapasztalatot cserélhetnek, hogy nemzetépítő és közjót célzó munkájuk minél hatékonyabbá válhasson - olvasható a dokumentumban.
A kezdeményezés célja megteremteni a folyamatos konzultáció lehetőségét az anyaországi és a külhoni civil társadalom között. A CET ennek érdekében hamarosan havilapot jelentet meg, amelynek internetes változata is lesz. Krónika (Kolozsvár)

2012. február 14.
Magyar-román tárgyalás a nemzetiségekről
A magyarországi román kisebbség helyzetéről, a magyarországi román ortodox egyház támogatásáról, valamint a magyarországi és a romániai magyar civil szervezetek együttműködéséről tárgyalt Bukarestben Latorcai Csaba magyar államtitkár-helyettes tegnap.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Bogdan Aurescu külügyminisztériumi államtitkárral tartott megbeszélésen ismertette az új magyar választójogi törvényt, valamint a nemzetiségi törvény módosításait. A találkozóról kiadott közleményben a román külügyminisztérium úgy vélte, hogy a magyarországi román kisebbség nem fog rendelkezni „megfelelő” parlamenti képviselettel az új magyar választójogi törvény szerint. A Latorcaival tartott találkozón Aurescu rámutatott, hogy a jogszabály előírásai értelmében az olyan kis létszámú nemzeti kisebbségeknek, mint a románoknak, nem lesz majd parlamenti képviselőjük. Latorcai Csaba elmondta: jelezte a román államtitkárnak, hogy úgynevezett nemzetiségi szószólójuk lesz azoknak a kisebbségeknek, amelyek nem küldhetnek parlamenti képviselőt a parlamentbe.
Krónika (Kolozsvár)

2012. július 4.
KMKF társadalmi szervezetek munkacsoport - napirenden a külhoni magyar oktatási intézményekbe történő beiratkozás
A külhoni magyar oktatási intézményekbe történő beíratás és beiratkozás, valamint a civil szervezetek regisztrációja a Civil Információs Portálon voltak a témái a Kárpát Medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) társadalmi szervezetek munkacsoportjának szerdai budapesti ülésén. A testület kifejezte szolidaritását a felvidéki Selye János Egyetem felé, amelynek főiskolává való visszaminősítését tervezik Szlovákiában.
Lukács Tamás (KDNP) társelnök a zárt ülés után újságíróknak elmondta: mindenhonnan ugyanaz a visszajelzés érkezik, a gyermekek és a magyar nyelvű oktatásban részt vevők száma egyre csökken. Ennek okait alaposan meg kell vizsgálni és elemezni kell.
Hozzátette: nem vonzó és versenyképes az az iskolarendszer, amelyben nem lehet az anyanyelven az óvodától az egyetemig tanulni.
Alapkérdés, hogy a magyar nyelvű oktatás vagy minőségi lesz, és pozícióit meg tudja tartani, vagy folyamatosan zsugorodni fog - jelentette ki.
Szávay István (Jobbik) társelnök kiemelte: a tanácskozáson szó volt a Civil Információs Portálról, amelyről Latorcai Csaba helyettes államtitkár adott tájékoztatást. Egy olyan civil információs adatbázis elkészítése van folyamatban, amelyre magyarországi és külhoni civil szervezetek jelentkezhetnek be. Ez a portál megkönnyítheti a kapcsolatok felvételét, és a határokon átnyúló együttműködéseket - fejtette ki.
Kitért arra is: a tanácskozáson meghallgatták a külhoni magyar pedagógus szervezetek képviselőit, akik beszámoltak saját munkájukról, a magyar oktatás helyzetéről az adott régióban.
Hozzátette: javasolni fogják a Magyar Állandó Értekezletnek, hogy az oktatás-nevelési támogatások keretében, a külhoni magyar felsőoktatásban tanuló hallgatók számára pályázható 2.800 forintos támogatást emeljék meg jelentősen. Kinyilvánították továbbá szolidaritásukat a Selye János Egyetem felé, amelynek főiskolává való visszaminősítését tervezi a szlovák kormány. Rögzítették annak jelentőségét, hogy az intézmény továbbra is egyetem maradjon - közölte a jobbikos politikus.
MTI

2013. december 6.
Nemzetiségi találkozó és tapasztalatcsere Aradon
A kisebbségi nyelv és kultúra megőrzendő kincs
Emlékezetem szerint Aradon még nem volt olyan rendezvény, mint a mai, amikor az Aradi Polgármesteri Hivatal a magyarországi nemzeti kisebbségek képviselőit, valamint a nemzetiségi ügyekkel is foglalkozó Emberi Erőforrások Minisztériuma több magas rangú tisztségviselőjét látta vendégül.
A Városháza dísztermében tartott tapasztalatcserén Bognár Levente aradi alpolgármester volt a házigazda, a teremben több magyarországi és Arad megyei nemzeti kisebbség vezetői, képviselői ülték körül az asztalokat, és számoltak be nemzetiségük helyzetéről, problémáiról, és nem utolsósorban, megpróbálták leszűrni azokat a tanulságokat, az általuk is alkalmazható tapasztalatokat, amelyek másoknál beváltak.
A délben megtartott sajtótájékoztatón Bognár Levente elmondta, hogy Arad megyében 18 nemzetiség él, maga Arad soketnikumú, sokvallású város. Beszélt továbbá Arad és a magyarországi határos megyék, az ott élő románok 1989 után kibontakozó és jó kapcsolatairól, megemlítve az Arad és Gyula között immár húszéves Kézfogások rendezvényét. Kreszta Traján, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának elnöke megerősítette az előbb elhangzottakat, köszönetet mondva azért, hogy ha az elmúlt időszakban bármilyen problémával megkeresték Arad és/vagy a megye vezetőségét, mindig megértésre és támogatásra találtak. A magyarországi román és a romániai magyar kisebbség mindig hidat jelentett a két ország között, hangsúlyozta.
Aradi újságíróknak a magyarországi románság helyzete iránt érdeklődő kérdéseire elmondta: Magyarországon 30-35 ezer román él, vallására nézve 40-45% ortodox. A Románok Országos Önkormányzata (mint minden nemzetiségi önkormányzat) számára lehetővé vált oktatási intézmények felügyelete, 7 iskolát vettek át, és fontos célkitűzésük a román nyelv és kultúra minél alaposabb elsajátíttatása. A kétnyelvű battonyai iskolába most 110 gyermek jár, a gyulai Nicolae Bălcescu líceum első osztályába negyven gyerek iratkozott be – köztük olyan is, aki nem tud románul. A szülők egy része azonban helyesen fogja fel, milyen előnyt jelent két nyelvet, két kultúrát elsajátítani. A középiskolát végzett román tanulóknak lehetőségük nyílik Romániában egyetemen tovább tanulni – a román állam jó ideje évi 10 ösztöndíjat biztosít, az Aradi Aurel Vlaicu Egyetem is tandíj nélkül fogadja a magyarországi román diákokat.
Dr. Latorcai Csaba, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára bevezetőként arról szólt, hogy a mostani találkozó egy folyamat része: a nemzetiségek képviselői a kormány támogatásával sorra felkeresik a Magyarországon élő 13 közül a 11, anyaországgal rendelkező kisebbség országát. Elsőként Horvátországot, most, másodiként, Romániát látogatták meg. Beszélt arról, hogy a nemzeti kisebbségeknek a világon mindenütt ugyanolyan kihívásokkal kell szembenézniük, és az egyik legfontosabb az asszimiláció. Hangsúlyozta: a kisebbségek nyelve, kultúrája nagy kincset jelent, ez a sajátosság nem elkülönít bennünket, hanem színt ad a kultúránknak, és feltétlenül meg kell őrizni. Egy kormány keveset tud tenni az asszimiláció ellen – ennek megakadályozására nagyon erős együttműködés kell a kisebbségek és anyaországuk között. Ismételten megerősítette: a magyar kormány határozott célja a 13 kisebbség, köztük a magyarországi románság megőrzése.
A találkozó résztvevői a megbeszéléseket követően felkeresték az Aurel Vlaicu Egyetemet, majd a Balla Pincészetet, ahol megkóstolhatták a hegyaljai borokat, az estét és éjszakát Lippán töltötték. Ma délelőtt, hazautazás előtt, aradi városnézés, a Megbékélés parkjában koszorúzás szerepel a programban.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

2014. augusztus 22.
A Partiumi Magyar Napok sokaknak reményt ad
Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség Kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára csütörtökön részt vett a 13. Partiumi Magyar Napok Rendezvényein, ahol a szatmári magyarság céljairól egyeztetett az RMDSZ megyei vezetőivel és rész vett a partiumi fiatal magyar orvosok találkozóján - írja közleményében a Miniszterelnökség.
Most van itt a mi időnk - mondta köszöntő beszédében Latorcai Csaba, aki szerint vállalva a Magyarország Alaptörvényében is rögzített egymás iránti kölcsönös felelősségünket, közös erőfeszítéssel tehetjük egyre egészségesebbé, gazdagabbá és örömtelibbé Kárpát-medencei és azon kívüli magyar közösségeink életét.
A helyettes államtitkár szerint jóleső érzéssel és jogos önbecsüléssel mondhatjuk ki, hogy a 13. Partiumi Magyar Napok sokaknak reményt ad. A rendezvény sikerét megalapozta a civil szervezetek és az egyházak összefogása, továbbá a Magyar Kormány anyagi támogatása. Latorcai Csaba reményét fejezte ki, hogy a magyar közösségek még számtalan hasonló rendezvényen ünneplik majd összetartozásunkat, közösen elért sikereinket, valóra váltott reményeinket Szatmárnémetitől, Sepsiszentgyörgyön át Lészpedig, és Felsőpulyától, Kassán, Ungváron és Budapesten át Szabadkáig az új évezredben.
orientpress.hu -

2014. október 7.
A holokausztra emlékeztek a történelmi egyházak
Kedden délután Kolozsváron, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház által szervezett holokausztmegemlékezésen leleplezték Adorjáni Endre szobrászművész alkotását, majd beszédek hangzottak el az ökumenikus istentisztelet alatt.
A szobor leleplezést megelőzően Fejér Olivér és Kerékgyártó Imola lelkészek szóltak az egybegyűltekhez. Fejér kiemelte, egy nemzet emlékezetének elveszítése olyan, mint amikor az egyénnel történik ez: megfosztja az embert saját magától. Az emlékezés folytonos, fűzte hozzá: ma a zsidó áldozatokról, jövő héten a GULÁG-ba hurcolt emberekről emlékeznek meg. Szavait Kerékgyártó Imola lelkész román és német nyelven tolmácsolta.
Adorjáni Endre szekszárdi szobrászművész elmondta, műve emberről készült, és embereknek. Egy életerős, fiatal női testet ábrázol, amelynek vannak szép és bájos oldalali is, jellemzője a drámaiság és a mérsékelt szépség. Kegyeletet úgy lehet leróni, fogalmazott, ha felvesszük egymás keresztjét. Beszédét követően a szobrot leleplezték, a történelmi egyházak képviselői pedig megáldották az alkotást.
Az istentiszteleten Kelemen Hunor kulturális miniszter, az RMDSZ elnöke hangsúlyozta, hogy az egyén csak akkor lehet szabad, ha a körülötte élők is szabadok. És bár az egyéni, és kollektív felelősségről sokat lehet beszélni, nem biztos, hogy a XXI. századi ember valóban megérti: hogyan történhetett meg, hogy emberek millióit gettóba zártak, haláltáborba küldtek, csak azért, mert zsidók voltak, mert más nyelvet beszéltek.
„Szegényebbek vagyunk a kolozsvári zsidóság nélkül. Nem tudjuk, hogy az innen deportált tizennyolcezer ember közül ki és mivel gazdagította volna ezt a várost, ezt a régiót, ezt az országot, de az biztos, hogy gazdagabbá, szebbé, erősebbé tette volna minden egyes elveszett élet” – jelentette ki Kelemen, aki elsőként a közösségi lét fontosságát és mindmáig érvényes szabályait, a tudás és a bölcsesség kultuszát, harmadikként pedig a mindenkori világégésen, katasztrófákon való fölülemelkedés képességét említette a zsidó kultúrából származó értékként.
Dr. Latorcai Csaba, a kiemelt társadalmi ügyekért felelős magyarországi helyettes államtitkár elmondta, fejet hajt az áldozatok előtt Magyarország és a maga nevében is. Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere úgy fogalmazott, a város modern történelmének egyik legnagyobb tragédiája volt a holokauszt, a település minden ötödik polgárát hurcolták el. Emlékezni kell, mondta, de nem az elpusztítottak tömegére, hanem a gyerekekre, az édesanyákra, a barátokra, szomszédokra.
Schwartz Róbert, a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke elmondta, fontos, hogy az emlékezés méltó, a történelmi visszatekintés hiteles legyen. Ha vállaljuk az erkölcsi felelősséget, és mindent megteszünk, hogy többé ne forduljon elő hasonló tragédia, akkor reménykedhetünk egy jobb világban, fogalmazott.
Kustán Magyari Attila/közlemény
maszol.ro

2014. november 11.
Embermentés a vészkorszakban
A budapesti Szent Margit Gimnáziumban rendezett „Embermentés a vészkorszakban”című konferencia megnyitásakor Bácsfainé Dr. Hévizi Józsa számszerűen, tényekkel alátámasztva is bemutatta azt a hősies küzdelmet, amelyet papok és szerzetesek végeztek zsidó embertársaik megmentése érdekében.
E heroikus munkában százötven pap és szerzetes vett részt, akik sorsa később, a fordulat éve után megkínzatás vagy internálás lett. Becslések szerint rajtuk kívül még háromszázötven-négyszáz egyházi személy volt elkötelezve az ellenállásban, összesen tehát ötszáz pap és lelkész kockáztatta meggyőződésből az életét. Martin Gilbert Atlas of Jewis History című művében (Dorsett Press, 1977) Magyarországon huszonnyolc százalékra teszi a holokauszt idején áldozatul esett zsidók számát, míg a környező országok veszteségeit hetvennégy és nyolcvanöt százalék közé. Ha az általa megadott kétszázezer áldozattal szemben Stark Tamás számítását fogadjuk el – aki az összes forrást újra áttekintve az 1938-tól Magyarországhoz visszacsatolt területek veszteségeit is beszámítva összesen 424 ezerre teszi az áldozatok számát –, még akkor is aránytalanul nagy a különbség a szomszédos országokban és hazánkban áldozatul esett üldözöttek között, ami igen kiterjedt szervezett embermentésre utal. Bácsfainé Dr. Hévizi Józsa hangsúlyozta: a konferencia célja, hogy feltárják az egyéni helytállások mellett a mentésbe életük kockáztatásával bekapcsolódó szervezetek munkálkodását a Kárpát-medencéből meghívott kutatók segítségével.
Dr. Latorcai Csaba helyettes államtitkár megnyitójában hangsúlyozta: „Érdemes volna úgy átformálnunk az emlékezés kultúráját, ahogyan azt ez a mai, az Erdélyi Szövetség által szervezett kiváló konferencia is teszi. Tisztelettel és kegyelettel emlékezve az ártatlan áldozatokra, megnevezve az embertelen és iszonyatos bűnök elkövetőit, figyelmünk középpontjába azonban az igaz embereket állítva. Megbecsüléssel és elismeréssel adózva azoknak, akik mások megmentésén fáradoztak sokszor a saját életük kockáztatásával, vagy éppen feláldozásával.” – Ezt követően felidézte Kriszten Rafael atya életének néhány epizódját, aki 1941–1946 között a Margit körúti ferences rendház házfőnök-plébánosaként, hogy mentse az üldözött zsidókat, megszervezte az üldözöttek átvételét a katolikus egyházba. Több száz kilométert gyalogolt, hogy a nunciatúrán kapott menleveleket a címzettekhez eljuttassa. Az általa vitt iratok segítségével egy teljes vasúti vagont fordítottak vissza, és így az odazsúfolt emberek megszabadultak a haláltól.
Dr. Gaal György kolozsvári irodalom- és művelődéstörténész „Igaz emberek a Kincses Városban”című előadásában azokat a kolozsvári embermentőket mutatta be, akiknek sok ezren köszönhetik életüket. A kolozsvári téglagyár területén álló kényszerlakhelyre nemcsak a helyi zsidóságot zsúfolták be, hanem idehozták a bánffyhunyadi, hídalmási, kolozsborsai és szamosújvári járási gettók rabjait is. Így egyes vélekedések szerint közel 18 ezer zsidót gyűjtöttek össze a téglagyárban. 1944. május 25. és június 9. között hat szerelvénnyel, lepecsételt marhavagonokban szállították őket Auschwitzba. Mindössze egy 388 tagú csoportot hagytak hátra, akiket június 10-én Budapestre vittek, ott az úgynevezett „Kasztner-csoport” tagjaiként Bergen-Belsenbe, majd Svájcba jutottak és megmenekültek. A kolozsvári születésű Kasztner Rezső ügyvéd mentőakciója utóbb sok vitát váltott ki. Kasztner 1940 végén költözött Budapestre, s ott tagja lett a Zsidómentő Bizottságnak, amely titkos tárgyalásokat folytatva a német hatóságokkal – bizonyára tekintélyes összegekért – elérte, hogy egy külön szerelvénnyel végül 1684 zsidót kijuttasson Svájcba.
Kasztner Rezső mellett még számosan érdemesek arra, hogy tevékenységük emlékét megőrizze az utókor. Márton Áron gyulafehérvári katolikus püspök levelet intézett mind a kolozsvári végrehajtó szervekhez, mind pedig a miniszterelnökhöz és a belügyminiszterhez, melyben felelősségükre figyelmeztette őket, és a zsidókat érintő rendeletek visszavonását szorgalmazta. Járosi Andor, a város evangélikus-lutheránus esperese kiérdemelte a „Szamos-parti város Wallenbergje” címet. A zsidótörvények bevezetése idején rendszeresen zsidók társaságában mutatkozott, prédikációiban az emberek közti egyenlőséget hirdette, és antedatált hamis keresztleveleket állított ki zsidók számára. Lakásába befogadta és rejtegette Kádár Imre színigazgató tizenöt éves lányát, annak ellenére, hogy az épület jó részében német katonák voltak elszállásolva. Bejárt barátaihoz a gettóba, s elérte Róth Marcell orvos és családja mentesítését a deportálástól. 1944 őszén a bevonuló szovjet csapatok letartóztatták, kényszermunka-táborba vitték, december 26-án az Ural vidéki Magnyitogorszk városában lelte halálát. 1999-ben Járosi Andort feleségével együtt a Yad Vashem Intézet az „Igaz keresztény” címmel tüntette ki
Tóth József későbbi közgazdászprofesszor Nagyváradról Kolozsvárra vezényelt hadapród őrmesterként éppen annak a villának az öttagú családját mentette meg – a pincében elfalazott helyiségbe zárva őket –, amelynél elszállásolták. Szabó T. Attila nyelvészprofesszor saját korábbi tanára és kollégája, a Református Kollégium magyar szakos tanára és könyvtárnoka, Brüll Emánuel kiszabadítását érte el. Szabó T. Attila maga hozta ki a gettóból Brüllt. Mikó Imre jogász-politikus osztálytársát, Gyalui Rosenberger Béla műszerészt mentette ki a gettóból. Bánffy József báró saját gépkocsiján vitte Budapestre Róth Hugó közismert ügyvédet, s menekítette meg a gettótól. Péter Lajos baloldali érzelmű cipészmester Neumann Jenő ügyvédet saját műhelyében és házában bújtatta. Rajta kívül még hat politikai üldözöttnek nyújtott menedéket a pincéjében.
Dr. Gaal György külön szólt azokról a kolozsvári orvosprofesszorokról, akik példát mutattak emberségből. Miskolczy Dezső ideggyógyász, akadémikus 1944–45-ben a felsőház tagja, az egyetem rektora volt. Az elmeklinikán tizenhat zsidót tartott beutalva, s így megmentette őket a deportálástól. Vitéz Haynal Imre bel- és szívgyógyász professzor e tanévben éppen a kar dékáni tisztségét töltötte be. Klinikáján több izraelita beteget kezelt fiktív diagnózissal. Haynal elutasította azt a minisztériumi rendeletet is, amely arra kötelezte volna, hogy zsidókat ne avassanak doktorrá. Klimkó Dezső sebészprofesszor szintén több veszélyeztetett személyt utalt be klinikájára. Csőgör Lajos fogorvos, a Bolyai Egyetem későbbi rektora rendelőjében rejtegette Szegő Júlia énekesnőt, Bartók-kutatót.
A mentés egy különös módja volt a gyermekek fiktív örökbefogadása. A kétségbeesett szülők szívesen rábízták gyermekeiket egy-egy keresztény asszonyra, aki azokat sajátjaként tudta a hatóságok előtt feltüntetni. A magyar törvények lehetővé tették, hogy egészen kivételes érdemeket felmutató, a magyarsághoz hű személyeket hivatalból mentesítsenek a zsidótörvények hatálya alól. Kolozsvárt vagy 15-20 ilyen személyt emlegetnek. Köztük van Gyalui Farkas író, volt könyvtárigazgató, Steiner Pál volt sebésztanár, Kovács György színművész, Dobó Ferenc könyvesbolt-tulajdonos. Az átszöktetésre a várostól délre húzódó határvonalon külön személyek, többnyire helyismerettel rendelkező parasztok vállalkoztak.
Dr. Kapronczay Károly professzor, az MTA doktora, egyetemi tanár (Semmelweis Egyetem) „A lengyel menekültügy szociális és politikai kérdései 1939–1945 között” címmel tartott előadást. A professzor elmondta, hogy a lengyelek gondozását végző két minisztérium – a Belügy- és a Honvédelmi Minisztérium – összehangolt tevékenysége eredményezte, hogy a második világháború poklában magyar földön százezer feletti lengyel emigráció – közülük mintegy öt-húszezer zsidó – valóban nyugodt feltételekre talált. Magyarország olyan intézményekkel rendelkezett, ami abban az időszakban páratlan volt egész Európában. Minden belépőt kereszténynek tekintve menekülttáborba irányítottak. A vallásukhoz ragaszkodó lengyel zsidók esetében annyit módosítottak, hogy valamelyik zsidó hitközség gondjaira bízták őket, nekik adták át a menekülteknek járó pénzügyi és természetbeli ellátást. A magyar–lengyel határ közelében működő menekülteket fogadó és regisztráló bizottságokat dr. Antall József (a néhai miniszterelnök édesapja), a Belügyminisztérium IX. osztályának vezetője irányította. Kérésére 1939. szeptember végén Budapesten megalakult a Lengyel Lelkészi Hivatal, amely minden lengyel menekültnek keresztény papírokat állított ki, így a hivatalos nyilvántartásokban csak elvétve lehetett zsidó vallásra utaló bejegyzéseket találni. Serédi bíboros is utasította papságát, hogy a hozzájuk forduló lengyel zsidóknak adjanak ki katolikus vallásról szóló igazolást, de óvta őket az erőteljes áttérítési szándéktól. A bíboros utasítására a zsidó értelmiség jeles tagjait Esztergomban helyezték el, olyan házakban, amelyek közel álltak az érseki palotához, és amelynek két kijárata volt, hogy a védett személyek veszély esetén könnyebben menekülhessenek. 1941 után sokuknak segítséget nyújtott a megszállási feladatokat ellátó magyar katonaság, akik vöröskeresztes sebesültszállító vonatokon és katonai szerelvényeken szöktették át a lengyel zsidókat Magyarországra. Baló Zoltán ezredes, a Honvédelmi Minisztérium 21. alosztályának, a hadifoglyokkal és lengyelekkel foglalkozó részlegének vezetője visszaemlékezésében külön szólt ezekről az akciókról, kiemelve Körmendy századost, aki rendszeresen járt át a galíciai területekre lengyel zsidókért. Ebben az időben Hitler határozottan követelte Horthy Miklós kormányzótól Kállay Miklós miniszterelnök leváltását, mivel nem kötelezte a magyarországi zsidókat a sárga csillag viselésére, nem távolította el őket a kulturális és gazdasági életből, és nem állította fel a gettókat. A sorozatos német tiltakozások miatt új formát kellett keresni a magyar földön tartózkodó lengyel zsidó gyerekek oktatására, mivel jelentős számban voltak olyanok, akik magukra maradtak (például szüleik koncentrációs táborokba tartó vonatokból dobták ki őket, és a magyar vöröskeresztesek mentették át őket magyar földre). Az árva zsidó gyerekek számára Vácott szervezték meg 1943 nyarán a Lengyel Menekült Árvák Otthonát.
Móna Ilona nővér (Szociális Testvérek Társasága), akinek nevét a rendtársairól, Slachta Margitról és Salkaházi Sáráról írott monográfiái révén is ismerhetik olvasói, a konferencia alkalmával az egyszerű emberek – ápolónő, bádogos és vízszerelő, csendőr, festőművész, fogorvosi asszisztens, folyamőrtiszt, földbirtokos, földműves, gépkocsivezető, gyári munkás, házfelügyelő – hősiességéről beszélt, akik életük kockáztatásával tették keresztényi kötelességüket. Berény Imre újságíró A reggel című lap „Voltak jó emberek is…” címmel indított sorozatában 1945. április 23-án közölt egy cikket. A „Tündérmesébe illő riport egy munkásember, egy parasztasszony és egy hivatalnok életmentő hőstetteiről” egyik főhőse egy Király utcai ház házmestere, Varga József volt, aki kilenc embert mentett meg szoba-konyhás házmesteri lakásában. A házfelügyelő csőrepedés ürügyén elfalaztatta a lakással szomszédos üzlethelyiség egy részét, majd a lakásából egy „egérlyukat” nyitott, ahová a menekítettek átbújhattak. Varga József az újságíró kérdésére annyit mondott: „Megtettem, amit lehetett. Hozzám menekültek, segítettem rajtuk. Kérem szépen, emberek vagyunk.” A cikksorozat megjelenése után Berény Imre újságírót hivatalos intézkedésre elbocsátották, és mint újságíró sem dolgozhatott tovább. Az osztályharc korszakának eljövetelével először csendben, majd mind erősebben uralta az egyházellenes hang a sajtót. Innentől kezdve semmit sem lehetett arról írni, hogy számosan voltak olyanok, akik helyesen értett hitük parancsára segítettek az üldözötteken.
Matuska Márton vajdasági újságíró „Egy nyomozó mártírhalála” címmel egy vajdasági rendőrtiszt életmentő tevékenységét mutatta be.2005. május 10-én Hegyi Margit budapesti lakos felkereste az újságírót és elmondta, hogy édesapja a frontról hazatérve, 1941 végén szerb és magyar barátaik unszolására belépett a rendőrséghez. A nagyapja is rendőr volt, aki e minőségében sok emberen segített, s a vajdaságiak megőrizték jó emlékezetükben. Az újvidéki razzia alatt teli volt a lakásuk, mert az apja, akiket csak tudott, összeszedett: ismerősöket, szerbeket, zsidókat. A rendőrség egyik teherautójával sikerült egy egész teherautónyi embert kimenteni; még a ruhásszekrényt is a padlóra fektették, hogy abban is tudjanak aludni. Később Hegyi Margit nagyapját áthelyezték Pestre, ahol az internálótáborból hozott ki embereket. Végül engesztelhetetlen kommunistaellenessége okozta halálát: 1945-ben a magyar hatóságok kiadták, s a szerbek kivégezték.
Dr. Szekér Nóra, az Óbudai Egyetem adjunktusa új tudományos eredményeket feltáró előadásában számos konkrét példával illusztrálva részletesen bemutatta a Teleki Munkaközösségből kinövő Magyar Függetlenségi Mozgalom embermentő tevékenységét, amelyet Soós Géza személye kötött össze a katolikus és protestáns szervezetekkel a kormányzóig futó szálakkal. Nélkülük Angelo Rotta pápai nuncius és Raul Wallenberg sem tudta volna sikerrel véghezvinni embermentő tevékenységét. Az 1944-ben külföldre menekülő Soós Gézától a mentés teljes szervezetére, működésére vonatkozó anyag az amerikaiakhoz került, és ma ismeretlen helyen van.
Dr. Csisztay Gizella polonista „Az ellenállástól Auschwitzig” című előadásában Kerényi Grácia életútját mutatta be. A jeles műfordító, a lengyel–magyar kapcsolatok legendás alakja a mai napig sokkal nagyobb megbecsülést kap Lengyelországban, mint idehaza. Kerényi Grácia kora legnagyobb ókortudósa, Kerényi Károly lánya volt. Édesapja mind a fasiszta, mind a kommunista diktatúra elől menekülni kényszerült, s végül Svájcban telepedett le.
Amikor Magyarország 1939-ben befogadta és segítette a lengyel menekülteket, Kerényi Grácia is ott segített, ahol tudott. Ebben a munkában lengyelbarát szülei is támogatták. Így került kapcsolatba a magyarországi lengyel ellenállási mozgalommal és magával a lengyel nyelvvel. Grácia a műveltség terén is továbbvitte apja érdeklődését, 1943-ban a Pázmány Péter Tudományegyetemen latin–magyar–görög szakra jelentkezett. Mivel diáktársai körében egyre nyíltabban kritizálta a nácikat, egy feljelentés következtében 1944-ben a Gestapo letartóztatta. Bebörtönzése után Auschwitz poklába vezetett az út. Kerényi Grácia számára azonban még ez is új távlatokat nyitott: fogolytársnőitől megtanult lengyelül, a Bibliát már lengyelül olvasta. 1945-ben megmenekült a koncentrációs táborból, és négy év múlva már ő kezdeményezte az egyetemen a lengyel tanszék megalapítását.
A kommunista diktatúrában mint Kerényi Károly lánya nemkívánatos személynek minősült (ráadásul nővére 1956-ban Amerikába emigrált), de így is mindent megtett a lengyel irodalom magyarországi megismertetéséért. Joggal nevezhetjük a lengyel kultúra magyar nagykövetének. Olyan kiváló ellenzéki írókat, költőket fordított, akiket a kultúrpolitika, a cenzúra teljesen ellehetetlenített, többek között Wiktor Woroszylski Magyar naplóját. Nemcsak a lengyel irodalmat közvetítette hazánkba, de a magyar kultúrát is Lengyelország felé. 1956-tól tevékenységét a III/III-as ügyosztály rendszeresen megfigyelte, jelentések készültek róla. Saját művei csak igen későn jelenhettek meg, ahogy állást is csak egy lengyel tanszékvezető közbenjárására kaphatott az ELTÉ-n.
Kerényi Grácia a hazai ellenzék egyik vezéralakja volt, alapító tagja a SZETÁ-nak, a Szolidaritás mozgalom támogatója, a szükségállapot bevezetésekor lengyelbarát tüntetést szervezett. Temetéséből is ellenzéki tüntetés lett. Nevét Óbudán őrzi egy emléktábla, ám Lengyelországban sokkal nagyobb kultusz övezi tevékenységét, emlékét.
Dupka György kárpátaljai író a vészkorszak kárpátaljai megpróbáltatásait, a zsidóság által 1938 és 1945 között elszenvedett üldöztetéseket mutatta be. Előadásában számos eddig ismeretlen adattal gazdagította a történettudományt, így kitért többek között a szovjetunióbeli menedékkeresésre, az „önmentés és önvesztés” kérdéseire, és az újrakezdés nehézségeire.
Molnár Imre történész, diplomata Esterházy János gróf és a felvidéki magyarság zsidómentő tevékenységéről beszélt.
Bácsfainé Dr. Hévizi Józsa történelemtanár, az Erdélyi Szövetség elnöke ismertette a budafoki papok és az ott működő Ferences Szegénygondozó Nővérek, egyszerű emberek zsidómentő tevékenységét. Bemutatta a fehérvári egyházmegye intézkedéseit a keresztény ifjúság Volksbundtól való távoltartására, továbbá a papok bekapcsolódását az egyházmegyén keresztül az embermentő tevékenységbe.
A konferencia szerteágazó témaköreit hozzászólások is gazdagították. Felszólalt Reiner Péter, aki megosztotta a közönséggel, hogy Dupka György meghívására részt vesz és megszólal majd a Beregszászon a november 22-én rendezendő emlékkonferencián, mely a Szolyván létesített bolsevista megsemmisítő- és haláltáborról, és az ott ártatlanul meggyilkolt közel ötvenezer magyar mártírunkról szól majd, a tábor létesítése 70. évfordulóján.
„Amikor előzetes egyeztetés alapján megszólaltam az »Embermentés a vészkorszakban« című konferencián, éppen soha nem tagadott származásom okán nem hallgathattam” – hangsúlyozta Reiner Péter. Véleménye szerint a hazai média által méltatlanul agyonhallgatott konferencia méregként fog hatni vadonatúj feltárt tényeivel a hazai balliberális közvélekedésre. Sajnos sokan, akiknek már rég meg kellett volna szólalniuk, némák maradnak, mert rossz értelemben vett öncenzúrájuk lakatja hallgatásra kényszeríti őket. „Számomra elfogadhatatlan az a beidegződött kettős mérce, hogy aki a balliberális gondolkodással esetleg vitába száll, az antiszemita” – fogalmazott Reiner Péter. Ha létezik ma hazánkban – mert valóban létezik – antiszemitizmus, az nagyrészt a tudatosan származásukat tagadó, hitehagyott zsidóságunknak is köszönhető.
Az előadó kiemelte, kizárólag történelmi tényekre támaszkodó kutatásai közben családja tragédiája is szeme előtt lebeg, akik jórészét a náci koncentrációs táborokban vesztette el, de soha nem felejti el családja azon részét sem, akik a második világháború során munkaszolgálatosként orosz hadifogságba kerülve bolsevik megsemmisítő táborokban haltak mártírhalált. „Tudatosan sértek megszólalásaimmal érdekeket abból a célból, hogy hiteltelenné tegyem a marxista történelemhamisításokat” – emelte ki az előadó, aki szándéka szerint további harcot indít az igazságtételért a belpolitikában.
Meglátása szerint végül elkerülhetetlenül szükséges lesz a hazai zsidóságnak a kommunista rendszerben a náci rémtettek megtorlásaként elkövetett népellenes, háborús bűntetteit elítélni. (Természetesen nem származás alapján.) Erre konszenzusos alapon kell majd törvényeket hozni, bár nem lesz könnyű.
„Kötelességünk a hazánkban otthont találó és többségében magyarként hazájukat szerető zsidóságunk hiteles történelmi tényekre támaszkodó bemutatása, hogy ellensúlyozhassuk a Trianon tragédiáját is okozó baloldali, bolsevista, túlhangsúlyozott zsidóképet” – zárta hozzászólását Reiner Péter.
A konferencia végén hozzászólók között a mikrofonhoz lépett többek között Szent-Iványi Domokos özvegye és hagyatékának gondozója is, aki hangsúlyozta, milyen fontos az új generációkkal is megismertetni azok példáját, akikről itt megemlékeztek a konferencián.
Laik Eszter
irodalmijelen.hu

2014. november 14.
Minden támogatást meg kell kapniuk a külhoni fiataloknak az anyaországtól
Az ifjúságra 2010 óta nem problémaként, hanem intellektuális, morális és gazdasági erőforrásként tekintenek – Vidoven Árpád erről a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Külhoni magyar ifjúságkutatás - 2014 elnevezésű projektjének zárókonferenciáján beszélt pénteken, a Parlamentben.
A Miniszterelnökség közigazgatási államtitkára fontosnak nevezte a külhoni fiatalok szülőföldön maradását, hogy ott tudjanak tanulni és a megszerzett tudást kamatoztatni. Vidoven Árpád gazdasági érdeknek is nevezte, hogy prosperáló külhoni magyar közösségek létezzenek a szomszédos államokban. Ez szükséges az asszimiláció és az elvándorlás megakadályozásához is. Hangsúlyozta: fontos, egyúttal a szomszédos államok is ismerjék el azt, hogy gyarapodó magyar közösségek élnek területükön, ez számukra is előny, nem pedig veszély.
Mint mondta: az új európai berendezkedés a határokon átívelő nemzetegyesítés soha vissza nem térő lehetőségeit hozta el. Azt vallják, hogy a magyar nemzet megmaradása a magyarországi és külhoni magyarok közös felelőssége.
Az államtitkár felhívta arra a figyelmet: az autonómiák széleskörű és sokszintű rendszere a megmaradás legnagyobb biztosítéka az anyagi támogatások mellett.
Dr. Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára beszédében hangsúlyozta: a konferencián felmerült kérdések sora jól mutatja, hogy a külhoni magyar ifjúság bekapcsolódása az ország vérkeringési áramlatába, csak a Kárpát-medencei tömb-és szórvány-, valamint a diaszpóra-magyarsággal közösen valósulhat meg. Ez mind jót tenne a kultúra, a munkaerőpiac, oktatás és számos egyéb aspektus révén, egy eredményes nemzetstratégia kialakulásának lehetőségében.
A helyettes államtitkár kiemelte: fontos, hogy megteremtsük a határon túli magyarsággal való rendszeres kapcsolattartás és együttműködés lehetséges formáit. Mindazon tevékenységek szervezését, amelyek elősegítik az anyanyelvi kultúra ápolását, a magyarságtudat megerősítését, a hagyományos közösségi értékek bemutatását, továbbfejlesztését. Ezáltal létrehozzuk az országhatároktól független kulturális információcserét.
Dr. Latorcai Csaba hozzátette: a magyar állam határai és a magyar nemzet határai nem esnek egybe. Ezért az anyaországnak segítenie kell a nemzet tagjai közötti kötelékek erősítését, nemzetpolitikájának a határokon belül és kívül élő nemzettársainak összetartozását, egymás iránti felelősségvállalását. Az asszimiláció elleni küzdelem valamint a magyar identitás megőrzéséért folytatott küzdelem alappillérének számít az anyanyelvű oktatás, a történelmi egyházak és az érdekképviselet folyamatos. magas szintű aktivitása.
A helyettes államtitkár szerint a jelenlegi Kárpát-medencei magyarság legértékesebb erőforrása, a humánvagyon, a magyar nyelvet beszélő, a magyar kultúrkörhöz tartozó emberek. A magyar állam nem lesz sikeres, ha nem áll mögötte hatékony nemzeti stratégia, egy átgondolt, végrehajtható jövőkép. Mint fogalmazott: a jövő pedig a fiataloké, hiszen azt ők készítik elő.
(Miniszterelnökség)

2016. augusztus 3.
Transznisztriai pokol: halott társaikat ették meg a deportáltak, hogy túléljenek
Augusztus 2. a roma holokauszt nemzetközi emléknapja. Romániában már 1942-ben megkezdődött a romák deportálása Antonescu parancsára.
A roma holokauszt nemzetközi emléknapja augusztus 2-a. A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972 óta emlékeznek meg a világ több országában arról, hogy 1944. augusztus 2-án éjjel az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban néhány óra alatt több mint háromezer roma embert gyilkoltak meg. Az Európai Parlament 2015. április 15-én foglalt állást a romák hátrányos megkülönböztetésének megszüntetése és a roma holokauszt emléknapjának elismerése mellett.
A kétmilliós európai cigányság hozzávetőleg 10-30 százaléka veszett oda a második világháború idején, a holokausztban. Szita Szabolcs történész, a magyarországi Holokauszt Emlékközpont ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az elhurcolásnak nem mindig a megsemmisítés volt a célja, részben kényszermunkára kényszerítették a cigányokat, részben embertelen orvosi kísérleteknek vetették alá őket. Magyarországon már az 1944. márciusi német megszállás előtt elkezdődött a cigányok kényszermunkára hurcolása - idézte Szita Szabolcsot az MTI.
Romániában még korábban: már 1942-ben megkezdődött a romák deportálása Antonescu marsall parancsára. Az akkor Romániához tartozó Transznisztriába mintegy 25 ezer romát hurcoltak el az ország egész területéről, férfiakat, nőket, gyerekeket vegyesen.
A deportált romákat napi élelem-fejadagért dolgoztatták, amely nem volt elég a családok ellátására. A 25 ezerből a hivatalos adatok szerint 14 ezren haltak meg a deportálás alatt, nagyrészt az éhezés, hideg és betegségek következtében. A valódi szám ennél nagyobb lehet, hiszen például a Dolj és Mehedinţi megyéből elhurcoltakat nem is regisztrálták – írja a Vice.com, amely négy évvel ezelőtt közölt egy interjút Romeo Tiberiadeval, aki Romániában több tucat túlélő visszaemlékezéséről készített felvételt.
A besszarábiai deportálásokról moldovai dokumentumfilm is készült három évvel ezelőtt:
Romeo Tiberiade akkor kezdett foglalkozni a témával, amikor nagyszüleitől megtudta, hogy ők is a deportáltak között voltak. Antonescu rendelete értelmében elvileg „csak” a nomád cigányokat fogták el és terelték a vonatokra, de később aztán a letelepedett romákra, így a Dolj megyei romaügyi szakértő nagyszüleire is sor került. Velük volt Tiberiade akkor mindössze tíz hónapos édesanyja is. A táborban, ahol laktak, a rossz higiéniai körülmények miatt tífuszjárvány tört ki; a halottakat és a betegeket is tömegsírba dobálták az őrök.
A kolhozban végzett mezőgazdasági munkáért a felnőttek fél kiló puliszkát kaptak fejenként, de az nem volt elég az egész családnak, ezért időnként az éj leple alatt elszöktek a 12 km-re lévő legközelebbi faluba élelmet lopni, de reggelre vissza is kellett érni a munkakezdésre, ezért sokan nem vállalkoztak erre. Nagyon sokan végül éhen haltak. Megjelent a kannibalizmus, egyes túlélők a halottak húsából táplálkoztak. Gyerekekéből is.
„Van körülbelül négy-öt eset. Az egyik ezüstműves mesélte nekem, hogy amikor az egyik gyermeke meghalt, kénytelen volt darabokat kivágni a húsából, tűzön megsütni és megetetni a többi gyermekével” – mondta el a kutató.
A deportált romák közül egyelőre kevesen kaptak kárpótlást. Sokan nem is tudnak a lehetőségről, vagy nem tudják, mit kell tenniük. A roma túlélők felkutatásával és segítésével foglalkozik többek között a CRC - Centrul de Resurse pentru Comunitate nevű civil szervezet projektje.
Hivatalos megemlékezés Romániában
Tavaly Bukarestben felavatták a Roma Holokauszt Emlékművét a Romániai Roma Kultúra Múzeumában. Idén első alkalommal szerveztek hivatalos megemlékezést Romániában a roma holokausztról - írja a Mediafax.
A rendezvény a Romániai Holokauszt Áldozatainak Emlékművénél zajlott az Országos Roma Hatóság társszervezésében, hivatalok képviselői, politikusok, civilek és túlélők jelenlétében. Dacian Cioloskormányfő üzenetét Valeriu Nicolae államtitkár olvasta föl az alkalomból.
Szükséges, hogy megemlékezzünk a romániai és európai romák kegyetlen szenvedéseiről a holokauszt idején; szolidaritásom fejezem ki a tragikus események túlélőivel - üzente a kormányfő. Újra és újra emlékeztetnünk kell a társadalmunkat arra, hogy a fajgyűlölet és a szélsőséges ideológiák milyen veszélyeket hordoznak, ezért az áldozatok emlékét életben kell tartani, hogy soha ne történhessen meg ehhez fogható - állt az üzenetben.
Răzvan Rusu, a külügyminisztérium igazgatója a jelenleg román soros elnökség által vezetett Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) üzenetét olvasta föl. Szükség van a túlélők hangjára, és minél többen meg kell hallgatnunk ennek a tragédiának a történeteit, be kell bizonyítanunk, hogy egy olyan társadalom vagyunk, amely gondot visel azokra, akik szenvedtek - szólt a felhívás. "A mi hibáink, az államé, ezt el kell ismernünk, felelősséget kell vállalnunk, és el kell kerülnünk a jövőben. Amennyire tudatosítjuk az ebben az időszakban a romák ellen elkövetett atrocitásokat, közös felelősségünk lesz, a kormányé, a civil szervezeteké és a társadalom más szegmenseié, hogy vállaljuk a történelmet és tanuljunk a múlt hibáiból, hogy azok soha ne ismétlődhessenek meg."
Megemlékezés Magyarországon
A magyar miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára szerint olyan emlékezetkultúrára van szükség, amely a 20. századi diktatúrák, illetve a vészkorszak áldozatairól való méltó megemlékezésre törekszik és az embermentők cselekedeteit példaként állítja a következő nemzedékek elé. "Jelentős erőfeszítéseket kell tennünk egy olyan emlékezetkultúra kialakítására, amely egyaránt törekszik a méltó megemlékezésre a 20. századi diktatúrák valamennyi áldozatáról, ugyanakkor a jövő nemzedékei elé a mártírok bátorságát és az áldozatokkal szolidáris segítők, embermentők cselekvő szeretetét állítja példaként" - fogalmazott Latorcai Csaba kedden, a roma holokauszt nemzetközi emléknapján Budapesten, a Cigány Történeti, Kulturális, Oktatási és Holokauszt Központban tartott megemlékezésen. Hangsúlyozta: csak ez segít abban, hogy a vészkorszak és a második világháború okozta "látható sebeket" közös akarattal gyógyítsuk.
Colleen Bell, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete közölte, a pharrajimos (roma holokauszt) nemcsak egy "gonosz rendszer műve volt", amely pár év leforgása alatt több millió embert pusztított el, hanem több száz évnyi hátrányos megkülönböztetésnek és üldöztetésnek a következménye is. Ez a megkülönböztetés napjainkban is folytatódik - mondta, példaként említve a kilakoltatások diszkriminatív gyakorlatát és a szegregált oktatást.
A megemlékezésen felolvasták Langerné Victor Katalinnak, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkárának levelét, amelyben azt írta: a 20. század a népirtások százada volt. Egész népeket semmisített meg az önhittség, a gőg és a sötét hatalom gonoszsága - fogalmazott. Hozzátette, az áldozatok közös jellemzője az elhagyatottság és a fizikai gyengeség volt. Olyanok voltak, akik végképp senkire nem számíthattak, akik iránt nem éreztek részvétet.
A megemlékezést követően átadták a Cigány Történeti, Kulturális, Oktatási és Holokauszt Központ országos pályázatának díjait.
A roma holokauszt Magyarország és Európa közös tragédiája. "Nem felejtjük el az áldozatokat, nem felejtjük el a tennivalónkat" – fogalmazott Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a roma holokauszt és a kislétai gyilkosság évfordulója alkalmából kiadott közleményében kedden. Magyarország kormánya elítél minden erőszakot és a gyűlöletet, amely faji alapon tesz kollektívan felelőssé bármely népet, népcsoportot - áll a közleményben.
Transindex.ro

2016. október 14.
Márton Áron példamutatását idézték a Kolozsvári Zsidó Napok megnyitóján
Márton Áron erdélyi római katolikus püspök példamutatását, és máig érvényes tanítását idézték csütörtök este a Kolozsvári Zsidó Napok nyitórendezvényének a szónokai.
Latorcai Csaba, kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár elmondta: olyan emlékezetkultúrára van szükség, amely egyaránt törekszik a 20. századi diktatúrák valamennyi áldozatára való méltó megemlékezésre, és az embermentők szeretetét is példaként állítja a jövő nemzedékei elé. Külön beszélt Járosi Andor evangélikus esperesről és Márton Áron püspökről, akik a meghurcolt zsidók melletti 1944-es kolozsvári kiállásukkal érdemelték ki a világ igaza címet.
Megemlítette, hogy Márton Áron később ugyanolyan határozottsággal emelte fel szavát a kommunista elnyomás ellen is, és a hatóságok hat évig börtönben, majd 11 évig házi őrizetben tartották. „Rabságban és szabadlábon egyaránt az erdélyi magyarság szellemi vezetője maradt, egész életében a kisebbségi jogok és a vallásszabadság kérlelhetetlen szószólója volt” – fogalmazott Latorcai Csaba. Hozzátette: „a kisebbségi jogok szószólói ismét hasonló eljárások alá kerülnek Romániában". A helyettes államtitkár úgy vélte: a Kolozsvári Zsidó Napok gazdag programja azt jelzi, hogy "a magyarországi és kárpát-medencei zsidóság a reneszánszát éli”.
Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke felidézte: egy véletlen körülmény következtében a tavalyi kolozsvári zsidó napokon emlékezetből kellett elmondania az előre megírt beszédét, de az erős kihívás olyan energiákat mozgatott meg benne, amelyek létezéséről nem is tudott. Hozzátette: az erős kihívások a közösségeket is megerősítik, megújítják. Ilyen kihívásnak tekintette a zsidó napokat is. A magyar és a zsidó kultúra elválaszthatatlan voltára utalva megemlítette, hogy a legtöbb magyar Nobel-díjas tudós zsidó származású volt, de a budapesti Fasori Evangélikus Gimnáziumban alapozták meg a tudásukat.
Megjegyezte, hogy Európa ma is nehézségekkel küszködik, és a kihívásokra még nem találta meg a választ. Márton Áron szavait ajánlotta mindenki, de elsősorban Európa vezetői figyelmébe: „A 21. század arculatát az az irányzat fogja alakítani, amely magas erkölcsi igényekkel jön, a hamissággal az igazságot állítja szembe, és a gyűlöletet a szeretettel igyekszik legyőzni” – idézte a püspök szavait a Mazsihisz elnöke.
A kolozsvári zsinagógában tartott nyitógálán Lackó-Vass Róbert kolozsvári színművész és zenekara állt a közönség elé erdélyi és máramarosi zsidó népzene-feldolgozásokkal. A vasárnapig tartó Kolozsvári Zsidó napok keretében elsősorban zenei előadásokat tartanak, de előadások hangzanak el az erdélyi, kolozsvári zsidóság történetéről, és Márton Áron püspöknek a zsidók melletti kiállásáról is megemlékeznek. Egyébként a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsora október 17-én, hétfőn, romániai idő szerint 19.30-kor foglalja össze a jeles napok eseményeit.
MTI Krónika (Kolozsvár)

2016. október 22.
„Ez az egyezmény lelkiismereti kérdés”
Az Aurel Vlaicu Egyetem (UAV) az elmúlt években sokszor bebizonyította, hogy mennyire támogatja a Magyarországon, különösképp a határ menti településeken zajló román oktatást. Ezt hivatott alátámasztani és megerősíteni az a protokoll, mely nemrég jött létre az aradi állami egyetem és a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata között. Az egyezményt Magyarországon írták alá, az aradi küldöttségben volt dr. Ramona Lile, az UAV rektora, magyar részről pedig Juhász Tibor, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának elnöke, dr. Latorcai Csaba a kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár, valamint Traian Cresta, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának elnöke.
„Ez az egyezmény lelkiismereti kérdés. Továbbra is felkaroljuk és támogatjuk a magyarországi román oktatást, lehetőség szerint kurzusokat szervezünk magyarországi román diákoknak és tanároknak, hogy adott esetben, a középiskola elvégzése után tovább tudjon tanulni akár egy romániai felsőoktatási intézményben is” – nyilatkozta az esemény kapcsán dr. Ramona Lile, az UAV rektora.
Takáts D. Ágnes Nyugati Jelen (Arad)

2016. november 18.
Kiállítás nyílt Vargha Mihály alkotásaiból Budapesten
Vargha Mihály szobrászművész, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum igazgatója fából készült nagyméretű alkotásait mutatja be a Bálványok című kiállítás, amely szerda este nyílt Budapesten a Forrás Galériában a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-haza Galéria sorozatának keretében.
A december 9-ig látható tárlat a szobrászművész elmúlt öt évben készült művei mellett néhány régebbi alkotását is felvonultatja. Vargha Mihály a kortárs erdélyi magyar képzőművészet egyik legkiválóbb képviselője, aki muzeológusként az intézményi háttér megteremtésén túl a világban szétszórt erdélyi magyar alkotók műveinek összegyűjtését is szorgalmazza – hangsúlyozta Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke.
Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a magyar hagyományok megőrzéséhez és ápolásához járul hozzá Vargha Mihály is, akinek alkotásai többek között a magyar identitás fontosságára hívják fel a figyelmet – például említette a szobrászművész Gábor Áront ábrázoló szobrát Bereckben, valamint II. Rákóczi Ferenc-portrészobrát, amely Sepsiszentgyörgyön látható.
Stefanovits Péter képzőművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja elmondta, Vargha Mihálynak a tárlaton látható nagyméretű bálványai mint kultikus emlékművek régi fákból, bontott házak gerendáiból épülnek fel. „Vargha Mihály nem akar esztétizálni és szépet létrehozni, hanem tömegekkel és a tárgyak valóságos materiális felületével hat ránk" – hangsúlyozta a képzőművész. Vargha Mihály 1961-ben született Kézdivásárhelyen. 1990 márciusában a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Képtárának (ma Gyárfás Jenő Képtár) vezetője lett, 2007-től a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója. Tagja a Romániai Képzőművészek Országos Szövetségének, a Barabás Miklós Céhnek és a Magyar Művészeti Akadémiának.

2017. augusztus 26.
Reformáció 500 – Latorcai: erkölcsi kötelesség a határon túl élő magyarok segítése
Erkölcsi kötelesség a határon túl élő magyarok segítése és támogatása - mondta a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára szombat reggel az MTI-nek.
Latorcai Csaba a szerbiai Maradék nevű településen részt vett a reformáció 500. évfordulója kapcsán tartott istentiszteleten.
Nem szabad elfelejteni, hogy a határon túl élő magyarok az identitásukat sokkal nehezebb környezetben kell, hogy megéljék. Ők ebben a nehezebb helyzetben vállalják minden nap magyarságukat - tette hozzá.
Megjegyezte, hihetetlen nagy erőforrást jelentenek a külhoni magyarok, amivel az összmagyarságnak is tartást és lehetőséget biztosítanak.
Latorcai Csaba szólt arról is, a Szerbiai Református Egyház ünnepségére meghívták Orbán Viktort, de a miniszterelnök személyesen nem tudott jelen lenni, ezért egy üzenetet juttatott el az ott élő magyar embereknek.
A helyettes államtitkár az üzenetből idézve elmondta, Orbán Viktor köszönetet mondott azért, hogy a szerémségiek őrzik magyarságukat, miközben nemcsak a származásuk, de a vallásuk szerint is szórványban élnek. (MTI)

2017. szeptember 13.
A kulturális örökség napjai
Aranykorok emlékezete címmel az 500 éves reformációról, a 200 éve született Arany Jánosról és a 150 évvel ezelőtti kiegyezésről is megemlékezik idén a Kulturális örökség napjai (KÖN), amely 100 település 268 helyszínén 624-féle ingyenes programmal várja az érdeklődőket szeptember 16–17-én.
A KÖN 1984 óta már 50 országban az épített örökség ünnepe, 1991 óta az Európa Tanács (ET) védnökségével rendezik meg. A rendezvény során megnyílnak és bejárhatók olyan épületek, építmények és régészeti lelőhelyek is, amelyek az év többi napján nem látogathatók, a nyilvános intézmények pedig máskor be nem járható helyiségeiket nyitják meg az érdeklődők előtt – mondta el az eseménysorozat tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)