Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2007. május 19.
Május 18-án töltötte be hetvenedik életévét Lászlóffy Aladár Kossuth-díjas költő, a Helikon folyóirat főmunkatársa. Őt köszönti a lap Kántor Lajos és Demény Péter írásaival. Lászlóffy Aladár a kolozsvári Református Kollégiumban érettségizett, majd a kolozsvári egyetemen végezte a magyar irodalom szakot. 1961-től az Irodalmi Könyvkiadó szerkesztőségében dolgozott, majd 1962–1969 között a Napsugár című gyermeklapnál. Később az Előre című napilap és az Utunk (rendszerváltás után Helikon) című irodalmi hetilap szerkesztője volt. 1994 óta meghívott előadóként a kolozsvári egyetemen kultúrtörténetet ad elő. Több tucat kötete jelent meg, és számos rangos díjat is magáénak tudhat. /Költőnket köszöntjük. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 19./
2007. június 16.
A könyvhétre megjelenő erdélyi könyvek között van az Azrael árnyékában /Mentor/ című Dsida Jenő kötet Kovács András Ferenc válogatásában. Új kiadásban jelent meg Szabó T. Attila először 1970-ben kiadott, Haja, haja, virágom című virágének-gyűjteménye, bővítve, CD-melléklettel, Gy. Szabó Béla illusztrációival (Kriterion). Páll Lajos A csodák házában (Pallas-Akadémia) című gyűjteményében a költő-festő nagy témái jelennek meg újra. Iancu Laura Karmaiból kihullajt című második kötete (Magyar Napló) ott folytatja, ahol az első abbahagyta, a csángó mélyvilágból kiszakadó költőnő vallomásaival. Három kisregényével van jelen Bánffy Miklós (Balassi Kiadó). Az eddig csak a Helikon folyóiratban folytatásokban megjelent öregkori krimi, a Milolu (1948-49) mellett olvasható a Reggeltől estig (1927) és a Bűvös éjszaka (1946). Hiányzol-e magadnak címmel jelent meg Lászlóffy Csaba két önvallomásos kisregénye (Napkút). A Nyírő-sorozat az emigrációban megjelent A zöld csillag című regénnyel folytatódik (Pallas-Akadémia). A fáradhatatlan Pomogáts Béla az erdélyi irodalommal foglalkozó, A szellem stratégiája című tanulmányaival is jelen van (Mentor). Láng Zsolt A kripta című drámakötete (Koinónia) válasz ad arra, hogy van-e új erdélyi magyar dráma. Demény Péter válogatásában jelent meg a Bálint Tibor emlékezete című kötet. A Nap Kiadó In memoriam című népszerű sorozatában jelent meg a tavaly elhunyt Sütő Andrásról egy gyűjtemény Görömbei András válogatásában, ugyanitt Dávid Gyula válogatásában a sorozat 60. köteteként adták ki a Reményik Sándor emlékezete című antológiát. Sas Péter válogatta és rendezte sajtó alá Kelemen Lajos Művelődéstörténeti tanulmányok című kötetét (Kriterion), végre ismét hozzáférhetővé válnak izgalmas írásai. Napvilágot látott Vámszer Géza Csík vármegye településtörténete című, évtizedek óta kiadásra váró munkája (Pallas Akadémia). A monográfiát Szőcs János egészítette ki újabb adatokkal. A Mentor Erdély emlékezte című sorozatának új darabja Pál-Antal Sándor Marosszék a XVIII. század elején című monográfiája. Az idő vaskalapja címmel jelent meg Kántor Lajos és Sükösd Mihály negyedszázadot átívelő levelezése (Kalligram). Megjelent Széles Klára régóta készülő Lászlóffy Aladár-monográfiája Mit látsz egy íróasztalon? címmel (Napkút). /Bogdán László: Könyvheti újdonságok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 16./
2007. június 30.
Itthagyott minket Domokos Géza is, írta Magyari Lajos, aki soha magáért, Erdély, Románia magyarságáért küzdött mindig. Elment Sütő András, az egyik legnagyobb magyar író és Beke György, Erdély legkiválóbb riporter-közírója. „Fogyunk-veszünk. ” Magyari Lajos szerint Domokos Géza Erdély magyarságának egyik legkiválóbb szelleme és leggerincesebb harcosa volt, a XX. század végének szellemi Bethlen Gábora. Energiáját arra fordította, hogy „újságszerkesztőként, könyvkiadóként mentse meg az erdélyi-romániai magyar kultúrát, nemzetrészünk eltiportatásra szánt szellemiségét. ” „A Szabó T. Attila, Sütő András, Szabó Gyula, Kányádi Sándor, Lászlóffy Aladár és társaik által összehordott kövekhez Ő adta az összetartó, forró mészkötést”. /Magyari Lajos: És mégis áll az Igevár... = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 30./
2007. szeptember 19.
Az utolsó meggymag című Demény Attila-opera ősbemutatójával nyitotta új évadát a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án. A művész Örkény István egyperces novelláját dolgozta fel, a librettót Lászlóffy Aladár írta, az opera zenekarát Serei Zsolt vezényelte. A Parafarm és a Bevégezetlen ragozás után ez a harmadik Demény rendezte alkotás a Magyar Opera színpadán. A társulat október 7-én Bartók Béla Csodálatos mandarinját, november 4-én pedig Ábrahám Pál Bál a Savoyban című művét mutatja be. Október 11-én budapesti vendégművészek szereplésével adják elő a Puccini szerezte Bohéméletet. /Stanik Bence: Kolozsvári Kálmán-dömping. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 19./
2007. október 15.
Október 13-án Székelyudvarhelyen, a Városháza Szent István-dísztermében tartotta hagyományos évi díjátadó ünnepségét az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA). A hetvenéves írók köszöntése mellett átadták a hídverő és az életműdíjakat is. Egyed Péter egyetemi tanár értékelte az alapítvány által korábban kiírt irodalom- és internetpályázatot. Az EMIA életműdíjjal tüntette ki Dávid Gyula szerkesztőt, irodalomtörténészt, akinek életművéről Gálfalvi Zsolt tartott laudációt. Dávid Gyula meghatottan köszönte meg az elismerést, egyfajta adósságként említette a Romániai Magyar Lexikon befejezését, ígérete szerint az utolsó kötet jövőre jelenik meg. Gálfalvi Zsolt a hetvenedik születésnapját idén ünneplő Kántor Lajost, a Korunk folyóirat szerkesztőjét köszöntötte. Hídverő díjat adtak át Szakolcay Lajosnak, akinek életművét Gálfalvi György méltatta: „Egyike azoknak, akik életművet szenteltek annak, hogy másokra figyeljenek, olyanokra, akiket a határok elszakítottak egymástól, de mégis összetartoznak”. Az EMIA egyik díjazottja, a hetvenedik életévét idén ünneplő Lászlóffy Aladár betegsége miatt nem tudott részt venni az ünnepségen. Búcsúzásként az est házigazdája, a szervező alapítvány elnöke, Lőrincz György író köszönte meg a hallgatóságnak, hogy jelenlétükkel megtisztelték a díjátadást. /Szász Emese: Akik tettek az irodalomért. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 15./
2007. október 26.
Áprily Lajos transzszilvanista költőre emlékeztek október 25-én Marosvásárhelyen a Református Diakóniai Házban. A Helikon – Kemény János Alapítvány által, a költő születésének 120. és halálának 40. évfordulója alkalmából szervezett esten Király László nagyenyedi tanár méltatta Áprily életművét. Manapság „olvasottság tekintetében polcon felejtettnek tűnik”, idézte az előadó Lászlóffy Aladárt. /”Polcon felejtett” Áprily. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 26./
2007. november 6.
Az erdélyi magyar táncház-mozgalmat elindító kolozsvári Könczei családot besúgó ügynökök egy része Marius Tabacuról is írt jelentéseket. Ezt maga a kolozsvári filharmónia igazgatója közölte Könczei Csilla világhálós naplójában közzétett írásában. Tabacu szekuritátés megfigyelési dossziéjában a Könczei családról jelentéseket író Bíró Ferencen kívül más ügynökök is jelentettek. Marius Tabacu elmondta: 1983-tól kezdődően az 1989. december 22-i rendszerváltásig három vaskos kötetbe foglalt, több ezer oldalnyi jelentést írtak róla. Azért irányult Tabacura a Szekuritáté figyelme, mert 1980-ban beadványt intézett a Román Kommunista Párt Központi Bizottságához. „Azt sérelmeztem, hogy Ion Lancranjan Cuvint despre Transilvania című kötete sovén. Bár azelőtt is érezhető volt a nacionalista-kommunista vonulat, ez a Lancranjan-kiadvány volt az első, nyíltan nemzetiségellenes és magyarellenes megnyilvánulás, amely ellen tiltakoztam” – elevenítette fel Marius Tabacu. A Szőcs Géza költővel közösen megírt beadványt olyan kolozsvári értelmiségiek is aláírták, mint Lászlóffy Aladár, Szilágyi Júlia, Gáll Ernő, Fodor Sándor és Kántor Lajos. Tabacu emlékei szerint az RKP KB soha nem válaszolt, de 1983-ban szekusok házkutatást tartottak, majd a Szekuritátén kihallgatások következtek. „Az akkori belügyminiszter belső körrendeletet adott ki, hogy a szeku különösen figyelje »a román nevű magyar irredentákat«. A dossziémban bukkantam rá erre a rendeletre, gondolom, ezért is figyeltek rám” – mondta Tabacu. – Tabacu szerint Bíró Ferenc nem azonos Xantus Gáborral. /Benkő Levente: Titokzatos zenebesúgó. = Krónika (Kolozsvár), nov. 6./
2007. december 8.
Bereck nagyközség nevét azért is kell hangsúlyozni, mert nem szokásos, hogy községközpontok könyveket adjanak ki. Balogh András, a Berecki Művelődési Központ igazgatója komolyan veszi feladatát. Az egyik könyv afféle naptár, címe szerint Berecki Harangszó évkönyv, amelyben beszámolnak a község művelődési életének eseményeiről, visszatekintenek az élményekben, eseményekben gazdag 2007-es esztendőre, de olvasnivalót is adnak falusfeleiknek. A másik kiadvány egy nagy művésznőnek, Illyés Kingának állít emléket. Az Illyés Kinga-emlékkönyv messze túlmutat a művésznőt jogosan magáénak is érző Bereck határain. A szerkesztő, Balogh András megszólaltja benne a művésznő életének tanúit, másfelől összegyűjti a róla szóló igen gazdag irodalmat. Illyés Kinga a kezdetektől a verset választotta, ezért aztán az egész erdélyi költészet hálás lehet neki, s Lászlóffy Aladártól Szász Jánosig vagy Farkas Árpádig hálás is. /Bogdán László: Két könyv Bereckből. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 8./
2007. december 15.
Családias hangulatban tartotta szokásos év végi ünnepségét a Napsugár gyermeklap szerkesztősége december 14-én Kolozsváron, a Fehér-templomban. Születésnapján köszöntötték a 80 esztendős Fodor Sándor írót, aki 51 éve, a lap indulása óta csaknem minden lapszámban közölt, valamint a 70 éves Murádin Jenő művészettörténészt, aki egy ideig a lap főszerkesztői tisztségét is betöltötte. Az ünnepeltek közé tartozik a szintén idén 70 éves Lászlóffy Aladár költő, aki nem tudott jelen lenni a rendezvényen, ugyanakkor megemlékeztek a már elhunyt munkatársakról, Bálint Tiborról és Bajor Andorról. /(sbá): Születésnapi Napsugár-köszöntő. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./
2007. december 28.
Lászlóffy Aladárnak ítélték a Napút-díjat, az elismerést december 27-én vette át a költő Budapesten. A díjat az idén alapította a Cédrus Művészeti Alapítvány, a Kossuth-díjas kolozsvári költő, író műfordító elsőként részesült az elismerésben. Szondi György, a Napút című folyóirat főszerkesztője, a díjat odaítélő háromtagú kuratórium elnöke elmondta: egyértelmű döntés volt részükről, hogy Lászlóffy Aladár kapja az elismerést, amelyet a folyóirat szellemiségének megfelelő és a laphoz kötődő alkotóknak adnak. Lászlóffy Aladár az indulás, 1999 óta a lap konzulense, tavaly óta pedig Innen nézek szerteszét címmel saját rovata van a folyóiratban. A Napút című lap a 2007-es év kilencedik számát az idén hetvenéves alkotónak szentelte. A folyóirat összeállításában verssel, tanulmánnyal, karcolattal harminckét alkotó köszönti az ünnepeltet. /A Napút díja Lászlóffy Aladárnak. = Krónika (Kolozsvár), dec. 28./
2008. január 12.
Lászlóffy Aladár, az ismert Kossuth-díjas költő „Tamás” fedőnév alatt jelentett a Szekuritáténak – tájékoztatott január 11-én a Transindex internetes hírportál. A költőt inkrimináló mondat Könczei Ádám megfigyelési dossziéjában szerepel, amit a néprajzkutató lánya, Könczei Csilla tett közzé blogján. „LASZLOFI ALADAR szerveink volt ügynöke „Tamas” fedőnévvel (LASZLOFI ALADAR fost agent al organelor noastre cu numele conspirativ „Tamas”)” – ez a mondat szerepel Könczei Ádám személyi megfigyelési dossziéjában. Az átirat 1965. szeptember 25-én kelt. A sorok írója, Cretu Ioan, a Szekuritáté kapitánya arra figyelmeztette kollégáit, hogy néhány személyt – köztük a Tóth Rudi néven jelentő Márkos Albertet és más, ismeretlen személyeket – ilyen-olyan okok miatt már nem lehet kihallgatni az akkoriban éppen korrektorként dolgozó Könczei Ádámmal kapcsolatban. A Transindex szerint mivel a név ritka, és nem valószínű, hogy a hatvanas évekbeli Kolozsváron, Könczei Ádám környezetében több ilyen nevű személy élt volna, nem fér kétség hozzá, hogy Laszlofi Aladar nem más, mint Lászlóffy Aladár költő. A dokumentumot nyilvánosságra hozók nem tudtak részletekkel szolgálni azzal kapcsolatban, hogy pontosan miben is állt „Tamas” ügynöki tevékenysége 1965. szeptember 25-e előtt, az sem világos, hogy milyen indokkal lépett ki Lászlóffy Aladár az ügynöki hálózatból. A jelenleg Budapesten élő költőt a Transindex telefonon kereste meg, Lászlóffy csupán annyit mondott: „Sejthettem volna, hogy Szilágyi Domokos után engem is meggyanúsítanak. Kérem, küldjenek nekem is egy példányt azokból a jelentésekből, kíváncsi vagyok rájuk. És ha találnak Gutenberg-leveleket, akkor azokat is küldjék el. „ A beszélgetést ezzel lezártnak tekinti. /Lászlóffy Aladár a Szekuritáténak jelentett. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 12./
2008. január 14.
„Laszlofi Aladar Tamas fedőnevű volt ügynökünk” – ennek a mondattöredéknek az alapján keveredett a Kossuth-díjas kolozsvári költő, Lászlóffy Aladár abba a gyanúba, hogy együttműködött a Szekuritátéval. Az információt Könczei Csilla kolozsvári néprajzkutató világhálós naplója alapján hozta nyilvánosságra a Transindex című internetes portál, majd ennek alapján a kolozsvári Szabadság című napilap. Lászlóffy Aladár öccse, a Kolozsváron élő Lászlóffy Csaba költő a Krónika érdeklődésére annyit mondott: meglepte őket a Könczei Csilla világhálós naplójában közzétett információ. „Amiért testvérek vagyunk, ki-ki a saját életét élte és éli. Ez az ügy nem a Lászlóffy-család ügye, hanem a testvérbátyámé, és nem a családból, hanem nagy valószínűséggel a bátyám által betöltött korábbi tisztségekből ered. Különben sem tudunk semmilyen konkrétumot, várjuk az ügy tisztázását” – jelentette ki. Egyelőre nem derült ki, hogy a Tamas fedőnevű ügynök – aki a Transindex szerint nem lehet más, mint a költő Lászlóffy Aladár – miért nem volt alkalmas a további megbízatásra. Könczei Ádám tanárt és folkloristát 1957-ben gyergyószentmiklósi tanári állásából, 1959-ben pedig a kolozsvári folklórintézetből távolították el a magyar kultúra elkötelezett ápolása miatt. Az erdélyi magyar táncházat 1977-ben elindító Könczei Ádámot és családját a szeku folyamatos megfigyelés alatt tartotta. Az édesapja szekusdossziéját saját világhálós naplójában közzétevő Könczei Csilla adatai szerint 1963–64-ben édesapjáról hét személyt kérdeztek ki, vagyis a „Gyurca”, „Toth Rudi”, „M. Popescu”, „Pogaceanu”, „Tamas”, „Pall Ernest”, „Kovacs Peter” és „Peter Janos” fedőnevű ügynököket. Könczei Csilla világhálós naplóján többen hozzászólnak az ügyhöz. A kolozsvári származású, Budapesten élő Tamás Gáspár Miklós filozófus rettenetesnek nevezte, hogy a Lászlóffy Aladár neve gyanúba keveredett, de hozzátette, „Lászlóffy Aladár (a számomra fontos időszakban a kolozsvári írószövetség párttitkára) igyekezett segíteni a »bajba kerülteken«. Kapcsolata az állambiztonsági szervekkel »nyílt« volt, ő fordította pl. az egyik szekus főtiszt detektívregényét – saját nevén. Amikor elpanaszoltam Lászlóffynak a zaklatásokat (kihallgatásokat, önkényes – egyébként max. 10 órát tartó – őrizetbe vételeket stb.), azt mondta, erre szó szerint emlékszem: »majd beszélek velük, füttyentsék vissza a vérebeiket«. Ez ugyan nem sikerült neki, de a kihallgatóm gúnyosan megjegyezte, hogy »közbenjártak értem«, s erre ő fütyül. De ezek szerint megtette. ” Tamás Gáspár Miklós leszögezte: „Pontosan tudom, hogy ez ma nem hangzik jól, de vegyétek tekintetbe, hogy sokan nem tettek semmit, sőt. Azt se kell elfelejteni, hogy Lászlóffy Aladár az akkori kulturális politikai küzdelmekben nem állt a rossz oldalon, soha nem volt »vonalas« vagy efféle. Mindez nem fölmentés, de szerintem árnyalnia kell a képet. ”Marius Tabacu kolozsvári televíziós szakember és zenész, a Kolozsvári Filharmónia igazgatója szerint a Laszlofi-ügyre is érvényes, amit a Bíró Ferenc-üggyel kapcsolatban korábban kijelentett: „az elmúlt 18 év elegendő idő volt, hogy mindenki beismerje tévelyedéseit”, de szerinte „ez esetben nincs egyetlen jelentés sem, amely Lászlóffy Aladárt megbélyegezné”. Tabacu hozzátette, hogy amikor 1980-ban Szőcs Gézával aláírásokat gyűjtöttek Ion Lancranjan Cuvint despre Transilvania című, nyíltan sovén, gyűlölködő könyve ellen „Lászlóffy Aladár volt az egyike azoknak, akik előbb aláírták a tiltakozó szöveget, és csak azután tettek egy pár helyénvaló megjegyzést. Bűn lenne részemről elhallgatni ezt a több mint korrekt magatartást. A többi mindenkinek lelkiismereti ügye”. /Benkő Levente: Meggyanúsított költő. = Krónika (Kolozsvár), jan. 14./
2008. január 15.
Felkutatásra vár a Lászlóffy Aladárt gyanúba keverő bizonyíték. Határozottan cáfolta Szilágyi Domokos besúgói múltjának igazságértékét Varga Andrea történész, álláspontját ma is fenntartja. Kutatásai során talált egy másik személyt, aki a tragikus körülmények közt elhunyt költő, Szilágyi Domokos „nyakába varrt” szekuritátés jelentések írójának mutatkozik. Az erre vonatkozó forrásanyagot elemző írását március környékén tervezi nyilvánosságra hozni. A Lászlóffy Aladárt gyanúba keverő dokumentum Varga szerint önmagában nem bizonyíték. A dokumentum Könczei Csillának a Transindex portálon, Szekusblogján bukkant fel. /Gergely Edit: Besúgjuk a besúgókat? = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 15./
2008. január 16.
Újabb dokumentumok kerültek napvilágra Lászlóffy Aladár költőnek a Szekuritátéval való feltételezett együttműködéséről. Könczei Csilla kolozsvári néprajzkutató Transindex interenetes portálon szekusblogján ismertette a „Tamás” fedőnevű ügynök jelentéseit. A dokumentumok szerint 1963–1965 között „Tamás” kilencszer jelentett a kommunista titkosszolgálatnak az akkoriban nyomdai munkásként dolgozó Könczei Ádámról. „Both Pál” ügynöktől származó, 1965. június 9-én keltezett jelentés utóiratában Florian Oprea szekus főhadnagy megjegyzi: „Lászlóffy Aladár a mi Tamás ügynökünk”. (Több információ is arra utal, hogy Florian Oprea 1976-ban kiadott Jogos önvédelem című regényét éppen Lászlóffy fordította le). Tartótisztjei azt a feladatot bízták a „Tamás” fedőnevű ügynökre, hogy kövesse és értékelje az „ellenséges nacionalista megnyilvánulásokért” megfigyelt Könczei Ádám folklorisztikai tevékenységét. „Tamást” különösen érdekelte Könczei előkészületben lévő, Ősz János székely mesegyűjtő hagyatékát feldolgozó könyve, amelynek kapcsán jelentéseiben elismerően nyilatkozott Könczei munkastílusáról, szakmai lelkiismeretességéről. „Tamásnak” a tartótisztjével 1965. május 20-án megejtett találkozóján N. Dumitrascu ezredes utasítást adott az ügynöknek a hálózatból való eltávolítására, mivel nem volt becsületes a szervekkel folytatott együttműködés során. Ezután „Tamás” már nem is kapott újabb feladatot. Könczei Csilla szerint édesapja megfigyelési dossziéjában az általa eddig közzétett dokumentumokban tűnik fel a „Tamás” névre keresztelt besúgó, akinek kilétére akkor derül fény bizonyosan, amikor a Szekuritáté Irattárát Tanulmányozó Bizottság megnevezi az iratokban szereplő ügynököket. Az átvilágító testület 2007. novemberi átirata értelmében eddig Marosi Péterről, az Utunk irodalmi hetilap egykori vezető szerkesztőjéről (fedőneve „Szabó Tibi”) és Márkos Albert hegedűművész-zenetanárról (fedőneve „Tóth Rudi”) bizonyosodott be, hogy rendszeresen jelentett Könczei Ádám néprajzkutatóról a titkosszolgálatnak. /Rostás Szabolcs: Nem tekintette megbízható ügynöknek „Tamást” a szeku. = Krónika (Kolozsvár), jan. 16./
2008. január 31.
A schengeni határok életbeléptetése környékén különféle rendezvényeken emlékeznek arra, milyen sanyarú, tragikus volt a sorsuk azoknak, akik nyugatra szerettek volna utazni – Magyarországról. Nem emlékeztek azonban azokra az utakra, a megalázó határát(nem)lépésekre, amelyek Magyarország keleti határain zajlottak, de még inkább zajlottak volna. Jó néhányról tudunk. Vajon hányról nem? Például arról, hogy a Magyarországról kiutasított – P. – osztrák újságíró Nagyváradon találkozott kedvesével és Eörsi Istvánnal 1980-ban vagy 81-ben. Eörsi ezt az alkalmat használta fel arra, nem kevés szamizdatpéldányt magához ragadva ellátogasson Nagyváradra. Kőrössi P. József összehozna egy konferenciát, amelyen mesélnének egykori keleti határsértők. Azokat hívná meg, akik ma már közéletivé magasztosulak, és olyanokat, akiket elfeledtek. A szellem, a szellemi élet, a gondolkodás és a gondolat csempészeit. Talán és első körben: Adonyi Nagy Mária költő, Ara-Kovács Attila filozófust, Balla D. Károly írót, Balla Zsófia költőt, Barna Imre írót, műfordítót, Cs. Gyimesi Éva egyetemi tanárt, publicistát, Csaplár Vilmos írót, Füzi László írót, szerkesztőt, Gellért Gyöngyi szerkesztőt, Grendel Lajos írót, szerkesztőt, Huszti Péter színművészt, Jávor István képírót, S. Nagy Katalin művészettörténészt, Kányádi Sándor költőt, Kukorelly Endre költőt, Lászlóffy Aladár költőt, Radnóti Sándor esztétát, egyetemi tanárt, ifj. Rajk László építészt, Sáska Géza szociológust, Szendrei Lőrinc újságírót, Szőcs Géza költőt, TGM filozófust, Tőzsér Árpád költőt, Udvardy Frigyes ötvenhatos utazót, Zirkuli Péter költőt, egyetemi tanárt. És mindenki hozhatna magával még három, talán tíz másvalakit. Meghívná a déli háború katonaszökevényeit, dr. Máriást, Bozsik Pétert, a határsértőket, Tolnai Ottót, Domonkos Istvánt, Maurits Ferencet, Benes Jóskát. Határmese-konferenciájára meghívná a névházasságokba beszármaztatott feleségeket és férjeket, a nyolcvanas évek névtelen könyv-, szamizdat- és kéziratcsempészeit, Ilia tanár urat és az akkori Széchényi Könyvtár egyetemista könyvfutárjait. Bodor Ádám (A börtön szaga), Kornis Mihály (Kádár János utolsó beszéde) és Dragomán György (A fehér király) könyve szól már csak arról az örökségről, amiben élünk. /Kőrössi P. József: Határsértők – Schengen előtt, Schengen után Gyermekeimnek. = Erdélyi Riport (Nagyvárad), jan. 31./ (Az Élet és Irodalom hetilapban megjelent anyagnak a szerző által szerkesztett, kiegészített változata)
2008. szeptember 6.
Az anyaország szellemi életének meghatározó egyéniségei voltak azok, akik folyamatosan az utódállamok kisebbségi magyar kultúráját figyelték. Sokatmondó névsort lehetne összeállítani, Görömbei András nevét kiemelve. Mellette és vele együtt többeket is érdemes számon tartani Elek Tibort, akinek erdélyi magyar irodalmi tárgyú tanulmányait és kritikáit erdélyi kiadó jelentette meg /Elek Tibor: Magatartások és formák. Magyar irodalom Erdélyben tegnap és ma. Csíkszereda, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, 2008/. Elek Tibor sokoldalú irodalmár, akit kritikusként és irodalomtörténészként csakúgy számon tartanak, mint szerkesztőként és rangos irodalmi-kulturális programok szervezőjeként. Nyíregyházán született 1962-ben, Gyulán él, és a Békéscsabán megjelenő Bárka című irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirat főszerkesztője. Elek Tibor új kötetét több mint húsz év terméséből válogatta, legkorábbi írása 1985-ből, legfrissebb 2008-ból származik. Több tanulmányban és kritikában foglalkozott Sütő András, Székely János, Bogdán László, Mózes Attila munkásságával, elemezte Ferenczes István, Markó Béla költészetét, bemutatta Kocsis István drámaírói pályáját, és figyelmet szentelt például Sigmond István, Király László, Szőcs Géza, Vida Gábor egy-egy kötetének. Terjedelmes életműinterjút készített az évek során Lászlóffy Aladárral, Szilágyi Istvánnal, Ferenczes Istvánnal, Bogdán Lászlóval, Mózes Attilával és Orbán János Dénessel. Elek Tibor azonos mércét alkalmaz alkotókra, illetve művekre, tartozzanak azok akár az anyaországi irodalomhoz, akár valamely kisebbségihez. /Borcsa János: A kritikus mércéje. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 6./
2008. szeptember 24.
Szőcs István 80 – Album Amicorum címmel tartottak születésnapi rendezvényt szeptember 22-én Kolozsváron a Gaudeamus Könyvesboltban, bemutatták az ugyanezzel a címmel megjelent, 16 szerzős születésnapi kötet is. Az aradi Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban megjelent kötet szerzői (köztük Bogdán László, Lászlóffy Aladár, Szilágyi István) „beszélnek” a publicista, irodalom- és színikritikushoz fűződő kapcsolatukról, köszöntik a nyolcvanadik életévét betöltő Szőcs Istvánt. A könyvbemutatón Kötő József színháztörténész beszélt Szőcs István színikritikusi pályájáról, kiemelve, hogy az ő színikritikusi működése egybeesett a ’60-as–’70-es évek színházi szemléletváltásával, a naturalista színjátszásról a stilizált színház irányába. Szőcs István e korszakban született kritikái meglehetősen szkeptikus álláspontot képviseltek az új színházi „stílust” illetően. Szőcs István a kultúra szentségét védő, következetes és határozott színikritikus volt mindig. A „színházkritika-írás Lucifere”-ként (Kötő József) jellemzett Szőcs István úgy vélte, hogy a kritikus feladata élénkséget és mozgást kelteni a színházi életben, még akkor is, ha ez éles vitákhoz vezet. Dávid Gyula irodalomtörténész méltatásában kitért az ünnepelt irodalomkritikusi munkásságára. A könyvbemutató zárásaként, kötetlenebb beszélgetésre került sor: Köllő Katalin kérdezte Szőcs Istvánt Kolozsvárhoz fűződő viszonyáról, városbeli sétáiról, észlelésekről és nem utolsó sorban kritikusi életművéről. Szőcs István elmondta, hogy Marosvásárhely után második „szerelme” Kolozsvár, ahol némi bukaresti kitérő után, 54 éve él. /Musca Szabolcs: Szőcs István köszöntése. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 24./
2009. február 27.
Nehéz eldönteni, hogy Marius Tabacu kolozsvári filmes szakember hivatása műfordító, zenész vagy filmrendező, hiszen egy tévéstúdió megalapítása, néhány jelentős műfordítás, filmek, zongoraművészi pálya rejtelmei, valamint egy zenés intézmény vezetése áll a háta mögött. Előtte pedig a feladat: jól vezetni a kolozsvári Transilvania Filharmóniát. „Attól tartok, nehéz eldöntenem, hogy zenész, műfordító avagy filmes vagyok. Amit éppen csinálok, az a legfontosabb számomra, most a filharmóniát igazgatom” – jelentette ki. Zongoratanárból úgy lett filmrendező, televíziós szakember, hogy 1990-ben Csép Sándorral összetalálkozott az utcán, aki javasolta neki: csináljanak tévét. Marius Tabacu elfogadta a meghívást, három évig dolgozott a Román Rádió- és Televíziótársaságnál, a televízió akkor indult el Kolozsváron. Három év után szétváltak útjaik, Tabacu létrehozta Maksay Ágnessel a Videopontes stúdiót, amely a mai napig létezik és működik, abból éltek egészen addig, Tabacu a filharmónia igazgatója lett. Marius Tabacu (1952) zeneiskolát végzett Temesváron, majd a kolozsvári zeneakadémia zongora tanszékének hallgatója lett. Később zongoratanár a kolozsvári zenelíceumban, majd a kolozsvári televízió magyar szerkesztőségének munkatársa. 2002-től a kolozsvári Video-pontes Alapítvány elnöke. Fontosabb filmjei: Élő-ítéletek (1993), A lélek iskolája (1994), Kőbe faragott tanú (1995), Címerek golgotája I-II (1996), Művészet, hatalom (Miklóssy Gábor emlékére, 1998), A nap napja (1998), Máramaros körzet (1999), Antal István, a csángó festő (2001), A Sapientia Egyetem története (2002), Kolozsvár arcai (2003). Lefordította románra Székely János A nyugati hadtest c. regényét, Lászlóffy Aladár novelláiból és Tamás Gáspár Miklós tanulmányaiból is tolmácsolt. /Varga Melinda: Egy zenei tradíció vezére. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 27./
2009. április 21.
Életének 72. évében Budapesten elhunyt Lászlóffy Aladár /Torda, 1937. máj. 18. – Budapest, 2009. ápr. 20./ József Attila- és Kossuth-díjas költő, író, műfordító és szerkesztő. Lászlóffy Aladár első írása 1946-ban, a Dolgozó Nő folyóirat gyermekmellékletében jelent meg. A kolozsvári Református Kollégiumban érettségizett, majd a kolozsvári Bolyai Egyetemen 1959-ben szerzett magyar irodalom szakos oklevelet. 1960–1961 között az Állami Könyvkiadónál, 1961-től az Irodalmi Könyvkiadó kolozsvári fiókszerkesztőségében dolgozott, 1962–1969 között a Napsugár című gyermeklap szerkesztője, 1970-ben pedig rövid ideig a kolozsvári Dacia Könyvkiadó főszerkesztője volt. 1982-től a kolozsvári Utunk irodalmi hetilap, illetve az Előre bukaresti napilap munkatársa. 1990 után a kolozsvári Helikon irodalmi lap szerkesztőségi tagja és a Korunk folyóirat munkatársa volt. 1994 után meghívott előadóként a kolozsvári egyetemen kultúrtörténetet oktatott. Kossuth-díjat 1998-ban kapott, kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével és a Románia Csillaga tiszti fokozatával is. Az elmúlt évtizedben többnyire Budapesten élt. /Elhunyt Lászlóffy Aladár. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 21./
2009. április 24.
Lászlóffy Aladár művei, elsőként, költészete “megfogta”, magával ragadta Széles Klárát, annyira, hogy még életében monográfiát írt a költőről. Széles Klára kezdettől figyelte Lászlóffy Aladár költészetét. Korábban írt erről egy könyvében: Lelkünkre így ül ez a kor – Szubjektív nemzedéktörténet Lászlóffy Aladárral, Polis Kiadó, Kolozsvár, 2005. A monográfiához összegyűjtötte a korábban, folyóiratokban megjelent Lászlóffy-tanulmányait, 41 írást, ezek az összefoglaló munka tudatos előkészületei voltak. Széles Klára a Lászlóffy-monográfiához szükségesnek tartotta az elméleti, kultúrtörténeti, filozófiai stúdiumokat. Mindezek alapján írta meg Széles Klára monográfiáját: Mit látsz egy íróasztalon? – Lászlóffy Aladár világa, Budapest, Napkút, 2007./Cseke Péter Tamás: Mit lát a poéta asztalán? Beszélgetés Lászlóffy Aladárról Széles Klárával, a költő monográfusával. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 24./
2009. április 27.
Kántor Lajos óvatos Rózsa-Flores Eduardo minősítésével: forradalmár? terrorista? kalandor? Ha békésebb volna a világ, akkor most inkább a nyolcvanadik évéhez közeledő, Budapesten is ünnepelt Kányádi Sándorról és a hetvenkettedik küszöbén elhunyt Lászlóffy Aladárról lehetne írni. /Kántor Lajos: Kolozsvári néző. 2009. április (4.). = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 27./
2009. április 30.
„Búcsúzom most Tőled, Barátom, a magyar írók közösségének nevében is: nyugodjál békében, kísérjen és őrizzen meg szeretetünk” – hangzottak Pomogáts Béla búcsúszavai április 29-én a Házsongárdi temető kápolnája melletti téren, ahol pályatársak, barátok, ismerősök, valamint a család vett végső búcsút Lászlóffy Aladártól. A Kossuth-díjas költő, író, műfordító és szerkesztő temetésén Kádár István római katolikus esperes-plébános tartott gyászmisét. Pomogáts Béla mellett, aki a Magyar Írószövetség nevében búcsúzott, gyászbeszédet mondott Popa Mircea, tudományos kutató, a Román Akadémia, valamint a Román Írószövetség nevében, Szakolczay Lajos író, a magyarországi íróbarátok részéről. A sírnál Szilágyi István író, a Helikon főszerkesztője vett búcsút Lászlóffy Aladártól, a folyóirat főmunkatársától. /Végső búcsú Lászlóffy Aladártól. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 30./
2009. június 10.
A Helikon folyóirat június 10-i számát az áprilisban elhunyt Lászlóffy Aladár költőnek, a folyóirat állandó munkatársának szentelte. Karácsonyi Zsolt, Széles Klára, Pomogáts Béla, Szakolczay Lajos, Czegő Zoltán, Antall István, Balázs Imre József és Szilágyi István főszerkesztő emlékeztek az elhunytra. /Helikon (Kolozsvár), jún. 10./
2009. június 18.
Gyimesi Éva azt látja a megkapott megfigyelési jelentésekből, hogy a Szekuritáténál példás volt az információs hálózat szereplőinek együttműködése. Ezt példázzák az 1989. június 24-től október 7-ikéig született dokumentumok. Gyimesi Éva („Elena”) és Doina Cornea („Diana”) jó kapcsolatban voltak. Florian Oprea ezredes megbízta a „Stelian” fedőnevű ügynököt, hogy bírja rá a két célszemélyt arra, hogy a jövőben ne találkozzanak. Tőkés István teológiai tanárt /”Professzor”/ kompromittálni kell, meg kell akadályozni, hogy a dolgozatai, valamint leányának, Tőkés Eszternek a dokumentumfilmje kijuthasson Nyugatra. Szabó Tibi informátornak is figyelmeztetni kellett a célszemélyt /Gyimesi Évát/, ugyanígy Lászlóffy Aladárnak és Gáll Ernőnek is, hogy ne barátkozzon Doina Corneával. – „Stelian” ügynök túlbuzgóan teljesítette feladatát, részletesen beszámolt a szekus ezredesnek. /Gyimesi Éva: Mintaszerű együttműködés. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 18./
2009. július 18.
Július 9-12-e között Kecskemét látta vendégül a Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége (KITÁSZ) vándorgyűlését. A KITÁSZ közel két évtizede működik, és a teljes Duna-tájat lefedi, számos tagszervezete van a Kárpát-medence különböző pontjain. A magyar nemzet békés újraegyesítése meglehetősen lassan és keservesen halad előre, ha ugyan halad, nyilatkozta Medvigy Endre irodalomtörténész, a KITÁSZ elnöke. „A magunk szerény eszközeivel megpróbálunk valamit tenni a magyarság szellemi egységének erősítéséért. ” Az idei vándorgyűlés címe: Határtalan hazában. Eljöttek a Berzsenyi Társaság, a Székelyföldön működő kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Egyesület, a Muravidék Baráti Kör tagjai, és érkeztek Kassáról, Zentáról és a Kárpátaljáról is vendégek. A kecskeméti vándorgyűlést Székelyné Kőrösi Ilona történész, főmuzeológus, a Katona József Emlékház vezetője és Medvigy Endre elnök nyitotta meg. Számos érdekfeszítő előadás hangzott el, többek között: Szabó Dezsőről (Szőcs Zoltán közíró, a Szabó Dezső Emléktársaság elnöke), Kőrösi Csoma Sándor és a mai magyar nemzettudat (Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Egyesület elnöke), Petelei István és az erdélyi novellaköltészet a századfordulón (Boros Erika irodalomtörténész, egyetemi docens), Sütő Andrásról (Nagy Pál, a Sütő András Baráti Egyesület elnöke), Lászlóffy Aladárról (Bertha Zoltán irodalomtörténész), A délvidéki magyar irodalom és a magyarkanizsai alkotótábor antológiája (Tari István költő), Czine Mihályról (N. Pál József irodalomtörténész), Esterházy János élete és halála (Molnár Imre történész), Az írás szerepe a moldvai csángómagyarság sorsában (Halász Péter néprajztudós, a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület titkára). Nagy Pál irodalomtörténészt a Sütő András Baráti Egyesület elnöke számára nagy élmény volt a vándorgyűlés. Sokan kérdeztek Sütővel kapcsolatos dolgokat, hiszen a találkozó résztvevői, a kárpátaljai, muraközi egyesületek, irodalmi társaságok vezetői és a kecskeméti irodalmárok ismerik és nagyra becsülik Sütő András életművét. A KITÁSZ semmiféle anyagi támogatást nem kap a jelenlegi magyar hatóságoktól. /Bölöni Domokos: Katona József és Kodály Zoltán szellemiségének őrzői. Határtalan hazában. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 18./
2009. november 14.
Czegő Zoltán ismertette Paizs Tibor Erdélyi prikulicsok c. könyvét Hogyan írjunk emlékiratot címmel a Látó folyóirat 2009. októberi számában. Paizs Tibor emlékiratában a nemzetpolitikára is kitért. Az erdélyi tolerancia bizonyságaként emlékeztetett arra, hogy 1648-ban Rákóczi György erdélyi fejedelem, a maga költségén nyomtatott ki Bibliát román nyelven. Paizs Tibor a kolozsvári, Házsongárdi temetőt is felhozza, mivé válnak egykori magyar nagyságok síremlékei, kriptái, mivé válik a Mezőség, hogy válnak idegenné tartományok, vidékek. Ez a könyv birkózás a magyar történelemmel. És mindig az igaz, az igazság győz. Megküzdött a Házsongárdi temetővel Lászlóffy Aladár költő is még 1989-ben, most a másik költő, Paizs Tibor veszi számba élete s életünk elmaradozott másik részét-felét, méltatta Czegő Zoltán a könyvet. /b. d. : Birkózás a történelemmel. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 14./
2010. április 30.
Rendezvény
Ma kezdődik a XII. FÜGGŐleges Ifjúsági Konferencia
Határok nélküli világban élek, határtalanul habzsolhatom az életet. Szükségem van határokra? Érek valamit az erkölcsi, szellemi határokkal? Miért ne feszegessem őket? Eleged van a szabályokból, épp felrúgtad őket, de újabb határba ütköztél? Megszabhatja-e valaki, hogy meddig mehetünk el? Ha igen, vajon én vagyok az, vagy Isten? A határtalan Isten? "Nincs abszolút igazság" – ez igaz? S ha mégis létezik... miben áll, hol van? Ezekre a kérdésekre szeretnének választ adni az előadások, workshopok. Lesznek szabadidős programok, koncertek, 900-1000 résztvevőre számítanak. Célcsoport: 15-30 éves fiatalok. Helyszín: Vártemplom, Marosvásárhely, április 30 – május 2 között. www.fuggoleges.ro. Részvétel: 60 lej, ebéd nélkül 35 lej. Szervezők: Philothea Klub, CE Szövetség, Genezius Társaság.
Könyv Gyarmathy Jánosról – bemutató a Bernády Házban
Gyarmathy János szobrászművész munkásságát foglalja össze a Mentor Kiadó frissen megjelent kötete. A különleges kivitelezésű művészeti monográfia szerzője Nagy Miklós Kund. Az albumot, amelybe a vásárhelyi alkotó kisplasztikáiból Moldovan Gheorghe képzőművész készítette a reprodukciókat, kedden délután 6 órakor a Bernády Házban ajánlják az érdeklődők figyelmébe. A könyvről és a művészről a bemutatón Káli Király István, a kiadó vezetője és Sebestyén Mihály író, történész beszél.
Lászlóffy Aladárra emlékeznek
Egy évvel ezelőtt távozott körünkből Lászlóffy Aladár költő. A Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület szeretettel hív minden érdeklődőt kedden 18 órától kezdődő emlékünnepségére a Deus Providebit Házba, ahol Nagy Attila Lászlóffy életútjára, munkásságára emlékezik. Az ünnepségen a költő verseiből előad Kilyén Ilka színművésznő.
És mégis magyarul éltem
A Súrlott Grádics irodalmi kör vendége Ercsey Mária. Két frissen megjelent kötetét – Ne hagyd magad!, És mégis magyarul éltem (Marosvásárhely, 2010, Mentor) – mutatják be szerdán 16 órakor a Bernády Házban. Felolvas Tövisi Éva magyartanárnő, zongorán közreműködik Ávéd Éva zongoraművésznő, gordonkán Kecskés Ávéd Csilla, a Művészeti Líceum diákja. Műsorukon Kodály-darabok szerepelnek, a szerzővel beszélget Bölöni Domokos.
Kezdődnek a Diáknapok
Szerdán kezdődik és szombaton zárul a XIII. Marosvásárhelyi Diáknapok a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség szervezésében. Az idei téma: Asterix és Obelix az All-in-Pián.
Népújság (Marosvásárhely)

2010. május 11.
Az anyanyelv utazó kalandora
73 éves lenne Lászlóffy Aladár
A költő, akit a magyarság és a magyar- örménység is egyik legnagyobb alkotójának tart. A költő, aki egy éve távozott közülünk és aki annak idején valóban új hangot jelentett az erdélyi magyar irodalomban. A költő, akire a Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület szép lélekszámú közönség látogatta irodalmi esttel emlékezett múlt kedd délután a Deus Providebit Házban. A költő, Lászlóffy Aladár, aki idén lett volna hetvenhárom éves.
Puskás Attila, az egyesület elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd Nagy Attila, az egyesület alelnökének előadását Kilyén Ilka színművésznő szavalata vezette fel.
– Az erdélyi magyar irodalom egyik legkomplexebb költőjére emlékezünk, de ünnepeljük inkább születési évfordulóját, mint haláláét, hiszen május 18-án született – kezdte értekezését a költőtárs, Nagy Attila. Lászlóffy 1937-ben született Tordán, a kolozsvári Református Kollégiumban, majd a bölcsészkaron tanult. De államvizsgázni, a "hülyejánosok" miatt csak 1971-ben engedik. Dolgozni kezd, közben minden műfajban ír, műveire rögtön rá lehet ismerni. A magyar irodalom egyik legműveltebb költője, hatalmas tudásanyaggal rendelkezett a biológiától az irodalmon keresztül a zenéig. Sok tanítványa volt, segítette a fiatal költőket, ha kellett, hosszasan veszekedett a szerkesztőkkel érdekükben – körét úgy is emlegették, mint Ali baba és a negyven költő. '56-ban Budapesten érti meg, hogy neki, aki sehova sem illeszkedik, befelé kell fordulnia. A világ mozzanatait leképezni a közösségre. Első kötete '62-ben jelent meg: az avantgárd eszköztárát használja ugyan, de az Ént jeleníti meg, mutatja be vele. "Legnagyobb kalandként utazom a nyelvet" – mondta. A magyar irodalom legtakarékosabb költője, verseiből még a vesszőt is sajnálta kivágni. Romániában 1985-ig publikál, utána elhallgattatják. Magyarországra költözik és '93-ban már a Kriterionnál jelenik meg soron következő kötete, a Keleti reneszánsz, amely Kelet-Európa újjáéledéséről szól – egy agymosott világot tár elénk, amelyben válságba került az ember. Ebből azonban nem lát kiutat, erre utal a kötetzáró, nagyszerű vers, a Homo letargicus. Amikor berobbant az irodalomba, tele voltak vele az újságok. És mennyire idegesítették művei az akkori társadalmat, az apámék generációját... legalább annyira, mint a Beatles. Aztán észreveszik, hogy mennyire modern – és elismerik, '85-ben viszont elhallgattatja a hatalom. Utána kristályosodik ki míves, magyaros verselése. Kultúreurópában hisz és eltérően más költőktől, akik a kilencvenes évektől verseikben szerepet játszanak, ő tudatosan építi bele műveibe a neveket, amelyeket használ, hogy az embert okítsa, művelje. Hisz az alkotás erejében, képei csodálatosak, meghökkentőek, döbbenetesek. Nagy tisztelettel viseltetett az asszonyok iránt és újra beemelte a költészetbe a szinte elfelejtett metaforát, szinesztéziát – azokban az időkben, amelyekben a magyar költészetben szinte kizárólag a trágárság és a pornó uralkodott. A legnagyobb gond viszont az, hogy mindezek ellenére máig eléggé ismeretlen maradt. Mert ma az a divat, hogy csak egyesekről írnak. Róluk viszont rengeteget. És ezért más, igen értékes alkotókról elfeledkezünk – hallottuk Nagy Attila vers- és életműelemzésben gazdag, vetített képes előadásában, amelyet Kilyén Ilka szavalata zárt.
Nb.

2010. augusztus 23.
Világ árnya – Világ fénye
Árkossy István és Bágyoni Szabó István könyvének bemutatójára
Tűzzel-vassal pusztított világunknak annyi közepe van, ahány szempont szerint nézzük. E szempontok között van azonban egy, mégpedig az erdélyi szellemnek a kisebbik hazában sokak által máig elfogultan ápolgatott szempontja, amely szerint a világ közepe csakis egyetlen hely lehet. Ez pedig a kolozsvári ódon Farkas utca. Azt is mondhatnám, hogy ez a hely számunkra szakrális vagy, hogy szellemi kristályosodási pontunk, amely összegyűjtötte a közösség hagyományosan oda sugárzó értékeit a szó átvitt és annak legszorosabb értelmében is. A ma bemutatandó könyv esetében, annak szerzői által, így jelenthet egyet Erdély szellemi fővárosának e hársfaillatú útja, Aranyosszék – szintén nagy ősök lépteire emlékező – utcácskáival, most éppen Bágyon főutcájával.
Az erdélyi alkotó jókedvnek vagy búbánatnak csillagait, csillagocskáit máig nem ismeri eléggé a nagyobbik haza, sokszor a nagyvilág is jobban áll e téren, de ha jól szemügyre vesszük ezt az Istennek hála kisebbfajta tejúttá terebélyesedő csillag-együttest, melyet miért ne neveznénk ismét Csaba útjának, észrevehetjük, hogy egynémely csillagai a csillagtengelyek állásának egyre különösebb ferdülései következtében kissé eltávolodtak társaiktól. Nem azért, mert valamiféle taszítás lenne közöttük, még csak nem is azért, mert külső vonzások hatalmába kerültek, hanem egészen egyszerűen azért, mert tengelyüket a gonosz megpiszkálta. Egyelőre ez a helyzet, bár Wass Albert bátyánk égi ígérete szerint olajozzák már azokat a tengelyeket, sőt rostát is likasztanak, melyen az embernek egyszerű fia mellett ama tejút tagjai is megrostáltatnak.
Hogy azok között – kik e mennyei rostálás nyomán bizonyára fennakadnak ezen az angyalok likasztotta és mindenkor egyenlő mércével működő szerkentyűn – az aranyrögöt érők csoportjában ott lesz Árkossy István és Bágyoni Szabó István is, abban bizonyosak lehetünk. Ott lesznek ők saját jogon és a Farkas utca szellemgyermekeinek jogán is.
Ami Árkossy István barátomnak a Farkas utca szó szoros értelmében vett lakójának képzőművészi mivoltát s az általa közvetített értékeket illeti, arról Banner Zoltán értő szavakkal oktatott ki bennünket. A kiállító megválasztásában is fontos szerepet vállalt ő, és azt is felvállalta, hogy Páskándi Géza és Lászlóffy Aladár tiszteletbeli Farkas utcaiak után ő indítja el kiállítás-sorozatunkat a harmadik évtized útján, s kíséri majd az őreá jellemző – ugyancsak Farkas utcai – hűséggel.
Magam most a kiállítás fényét emelő beszélgetőkönyv, a Világ árnya – Világ fénye rövid bemutatására szorítkozom. Rövid leszek, mert ezt a könyvet kézbe kell venni, és szívünkbe kell emelni. Olyan könyv ez, hogy amikor a szerencsés olvasó összecsukja, legelőször arra gondol: de szívesen olvasná tovább. Minthogy azonban a kőre, agyagba avagy pergamenre betűt varázsolók után Gutenberg csillagközi útjára bocsátotta a maga galaxisát, az azóta is változatlan mindenkori könyv valahol elkezdődik s valahol véget ér. Ha azonban ez a könyv „olyan”, akkor mégsem lesz annak vége, mert az olvasó akarva, akaratlanul továbbgondolja. Azt hiszem, hogy Gutenbergnél vagy számunkra annál is bizalmasabb helyen, Misztótfalusi Kiss Miklósnál – ugyancsak a Farkas utcában – érdeklődvén, arról biztosítanának, hogy maguk is az efféle könyvek megörökítése végett szegődtek el a betű szerelmetes művészeinek.
Ha kiállítás-sorozatommal a két haza szellemüket ápoló embereit szerettem volna közelebb hozni egymáshoz elmoshatatlan lábazatú hidakkal, s hozzájuk pedig együttesen mindazokat, kik a magyar szellemi ég fényeinek s árnyainak igényes szemlélői, akkor meg kell állapítanom, hogy egymás megismerésének, a magyar világunk fényei és árnyai feletti közös szemlélődésnek e kétszerzős könyv igen sokat használhat. Használhat, hiszen írói közül az egyik, a pályán már régen jeleskedő s megérdemelt elismertséget kivívott Bágyoni Szabó István, az erdélyi magyar irodalom csillagképének sokat tapasztalt szelíd lakója, a másik pedig a képalkotó eszközeit most éppen pennára cserélő képzőművész Árkossy István, ki eme eszközcserét bámulatos könnyedséggel hajtja végre s költözik át egy időre a szomszédos csillagképbe, hogy ott a világban megismert árnyakat és fényeket a formák helyett a betűk eszközével rögzítse. Erről aztán meg is egyeznek ők ketten a könyv oldalain. Olyanok ők, mint egy kettős verseny előadói, mintha közös kottából játszanának. Árkossy a hegedű szárnyaló szólamát vállalja fel, hogy Bágyoni Szabó a gordonka lágy, de férfias búgásával válaszoljon lelkesen szárnyaló s őszinte csapongására.
Nem kételkedem benne, hogy aki ezeket az írásokat befogadja, olyan élményt nyer, amely eddig csak annak adatott meg, aki Erdély egykor volt magyar fővárosának utcáit ifjú fejjel nap mint nap rótta, s otthon volt a Farkas utcai templom címerei közt éppen úgy, mint a Házsongárd málló kövein búsongva, vagy a Tisztviselőtelep árnyas utcáin andalogva, esetleg a Deák Ferenc utca közepén feltűnő és délutánra nyomtalanul eltűnő hóstátiak piacán alkudozott. Meg az, ki ámulva járta azt a csodálatos tájat, mely a fogyással dacolva is megtartó erejű, erdélyi magyar parasztság templomtornyos élőhelyeit rejtegette zord idők keményre cserző évszázadain át, amennyire lehetett. Olvasásról lévén szó, természetesen nem feltétlenül így szó szerint, hanem a gondolatiságnak egy olyan gondoláján evezve, mely ebben a szellemi lagúnákkal behálózott szárazföldi magyar Velencében, s az általa képviselt erdélyi gondolat világában, a hajdan volt gubernátorok és alattvalóik vérrel bőven pecsételt szép történeteit s tapasztalatait megírók, és mai városbírók őrült paranoid ötleteit lelkesen elfogadók között eligazítja. De a magyarul dobogó szívét, meg hungarus csikorgással működő tekervényeit befogadásra hangoló derék olvasó azt is megismerheti e könyvből, hogy a mi nyüzsgőnek hitt kolozsvári, és onnan nem messze ásítozó bágyoni meseszobáink festett vagy odaképzelt szépséges és ősi motívumait miként mángálta bé immáron a rátelepedő korok e téren fantáziátlan, a feledtetés tudományában azonban dús fantáziájú, új meg új, s céljában örökké egyhangú, graffitikat pingáló kedve. Tette ezt falánk kétfejű sas formájában éppen úgy, mint utóbb a szoptató etruszk farkasnak öltözött hatalom, melynek, e számunkra örökké kedves világnak az átfestése közben, még saját trikolórját is sikerült siváran egyhangúvá silányítania.
S bár a történetek színpada Kolozsvár és Torda, a Farkas utca és Bágyon, ez mégis mind egyet jelent, s azt úgy hívják, hogy Erdély. Ennek pedig, mások érzelmeit s jogait elismerve is, számunkra egyet kellene jelentenie, s azt úgy mondják, hogy: magyar. Mert kevesen lehetnek rajtunk kívül e világban, akiknek fontosabb megtanulni azt, hogy mit is jelent egy haza a magasban. A bágyoni utca és a Farkas utca tehát e könyvben Erdéllyé tágul, de úgy, hogy a szerzők által bejárt évtizedeknek a története minden tanulságával, fájdalmával és fülön csípett csakazértis örömével együtt, egyetemes mondanivalót is hordoz.
Olvassák hát a könyvet, térüljenek-forduljanak szerzőivel e felszabdalt térben s forduló időben, és fogadják szívükbe annak tiszta és igaz üzenetét!
Leányfalu, 2010. augusztus
Szász István. Szabadság (Kolozsvár)

2010. október 23.
A Magyarországon kivégzett 1956-os erdélyi mártírok
Maros megye, Marosvásárhely véráldozata (részletek)
A magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója tiszteletére Dávid Gyula irodalomtörténész, egykori politikai elítélt szerkesztésében megjelent 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára 1956-1965 című kötet – e sorok írója is egyik munkatársa a kiadványnak – közel 1500 elítélt életútjának személyi adatait, periratának, ítéletének, börtönből való szabadulásának legfontosabb ismertetőit közli. Ezzel végérvényesen megdőlt minden olyan lekicsinylő, elbagatellizáló állítás létjogosultsága, hogy 1956-ban Erdélyben, a Partiumban, a Bánságban, a történelmi Máramarosban, néhány szervezkedési kísérletet leszámítva, valójában nem volt semmi. Az említett régiókban valóban nem dörögtek a fegyverek, az utcákon nem dübörögtek a tankok, azonban az erdélyi magyarság – Illyés Gyulával szólva – már 1956. október 23-án este meghallotta "a tigris karmaiba esett énekes madár sikolyát". A kommunista diktatúrát kiszolgálókat leszámítva szinte egy emberként álltak a forradalom eszméi mellé.
Az akkori Magyar Autonóm Tartomány a forradalommal való együttérzésben a legelső helyen állt. Ezt bizonyítják a periratok, a rendkívül súlyos ítéletek. Ahogyan Pál-Antal Sándor történész, akadémikus írja: "A Marosvásárhelyi Katonai Ügyészség iratai alapján – amelynek hatásköre 13 ezer négyzetkilométer területen élő 731 ezer személyre terjedt ki – megállapíthattuk, hogy a Tartományban 1956. október 26-a és 1965 decembere közötti időszakban több mint 1089 személy ellen folytattak politikai jellegű bűnvádi vizsgálatot. Ezek közül a katonai ügyészség 826 személyt állított bíróság elé (akik közül adataink szerint a törvényszék 8-at felmentett, de ez a szám ideiglenesnek tekinthető)."
A 821 bíróság elé állított közül 306 városi (36,5 %) és 520 falusi (63,5 %). Közülük 620 magyar (75,1 %), 184 (22,5 %) román, 18 (2,1 %) német anyanyelvű. Az adatok nem véglegesek, hiszen újabb és újabb elítéltekről szerzünk tudomást.
Külön kategóriát alkotnak a nyom nélkül eltüntetettek. A napokban jelentkezett nálam Holló Kázmér egykori csíkszeredai, majd marosvásárhelyi jégkorongozó, aki a Csíkszeredában 1957. február 8-án letartóztatott, majd minden nyom nélkül eltűnt édesapja, Holló Béla földi maradványainak felkereséséhez kért segítséget. Hátha az egykori elítéltek, túlélők közül valaki emlékszik rá, együtt raboskodott az édesapjával.
Az 1956-hoz kapcsolódó erdélyi, romániai szervezkedések, szervezkedési kísérletek, perek történetét – ha késéssel is! – fokozatosan tárja fel a hazai román és magyar historiográfia.
Eörsi László történész, az 1956-os Intézet munkatársa 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő címmel, Szentpétery Tibornak Budapesten, a forradalom napjaiban készült döbbenetes fotóinak a "társaságában", a Rubicon Könyvek-sorozatban – betűrendben és fényképekkel, valamint a periratok legfontosabb jelzeteinek ismertetésével tárja az Olvasó elé az 1956. november 4-ét követő retorzió során kivégzett mártírok névsorát.
Saját, 1956-hoz kapcsolódó kutatásaim során, megjelent köteteim rendjén magam is többször leírtam: a szovjet tankokkal és szuronyokkal hatalomra segített Kádár-rezsim első kivégzettjei erdélyi származásúak voltak! A Marosvásárhelyen született Dudás József és a Krassó-Szörény vármegyei származású Szabó János, a Széna tér legendás parancsnoka perében 1957. január 19- én, a fellebbezési jog megtagadásával, a legelsők között hajtották végre a halálos ítéletet. Az is közismert, hogy a Corvin-közi harcok meghatározó egyéniségei, a magyar örmény származású Pongrácz fivérek ugyancsak Erdélyből, Szamosújvárról telepedtek át Magyarországra. Az utóbbi években egyre több hiteles dokumentum került nyilvánosságra arról, hogy neves értelmiségiek, írók, művészek, orvosok, kétkezi munkások, gazdálkodók igen nagy számban tartózkodtak Budapesten, illetve Magyarország különböző régióiban. Az író, építész Kós Károly, aki éppen Budapesten élte át a forradalom és szabadságharc napjait, élete "legnagyobb és legmegrázóbb élményének" nevezte az 1956. október 23-a és november 4-e közötti időszakot.
A Bolyai Tudományegyetem perének kutatójaként (az 1000 oldalasra tervezett kötetemhez a periratokat már lefordítottam magyar nyelvre) az írói helytállással kapcsolatosan, hiteles levéltári dokumentumok alapján csak annyit fűzök hozzá: Lászlóffy Aladárt távollétében választották be a forradalom idején éppen alakuló ideiglenes diákszövetség vezetőségébe. Visszatértekor a magyar-román határon tartották fogva. 1956. november végén tért vissza Kolozsvárra, a határ román oldalán kékre verték a körmeit.
Varga László marosvásárhelyi református lelkipásztor 1956. október 23-tól november 3-ig szemtanúként minden fontosabb tüntetésen jelen volt, részt vett a pártok újjáalakulásának gyűlésein is. 1956. november 3-án a Romániába induló autóbuszok egyikén egy kis bőröndben átcsempészte a határon az általa összegyűjtött forradalmi lapokat, kiáltványokat, röpcédulákat. Mindezért az életfogytiglani börtönbüntetés mellett még tízévi fegyházbüntetéssel sújtották. A gyergyószentmiklósi Salamon László fényképe kétszer is megjelent a hírhedt, a forradalom lincseléseit bemutató és felnagyító fehér füzetekben. Az első sorokban volt az egyik ávós letartóztatásánál, illetve az egyik tüntetésen. A Szekuritáté a fényképek alapján azonosította, a Kolozsvári Katonai Törvényszék pedig tízévi börtönbüntetéssel "jutalmazta" a magyar forradalom és szabadságharc iránt ily módon kifejezett rokonszenvét. A Gyimesbükkön 1921. március 20-án született Nagy Lakatos János motorszerelő volt Marosvásárhelyen. 1958. február 13-án tartóztatták le Marosvásárhelyen. A vádirat szerint 1956 őszén hivatalos útlevéllel turistaként tartózkodott Magyarországon. Sátoraljaújhelyen részt vett a forradalmi harcokban, azzal vádolták, hogy az ottani helyőrség parancsnoka volt. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Szamosújváron raboskodott, 1964. augusztus 4-én szabadult. Marosvásárhelyre tért vissza.
A forradalmat megelőző napokban utazott Budapestre Kusztos Endre festőművész és felesége, a népzenekutató Kusztosné Szabó Piroska. Kusztos Endre a diáktüntetésektől kezdve rajztáblát ragadott a kezébe és megörökítette a fegyveres harcok, a pusztítás eseményeit. Az akkor készült rajzokat a csíkszeredai Székelyföld is közölte. Az Eörsi László 2006-ban megjelent kötetében felsorolt 225 kivégzett közül bizonyíthatóan, az anyakönyvi adatok tanúsága szerint nyolcan voltak erdélyi származásúak. Vagyis a kivégzettek közel négy százaléka! Ha mindehhez hozzászámítjuk a bírósági ítélet alapján Romániában kivégzett tizenkét erdélyi magyart, a börtönben, a megsemmisítő táborokban agyonvertek, halálra kínzottak vagy éppen szökés közben agyonlőttek mindmáig nem pontos adatait, akkor egyértelműen kijelenthetjük: az erdélyi magyarság számarányához viszonyítva is a legnagyobb véráldozatot hozta a magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért!
Ezúttal azokat méltatjuk – a forradalom kitörése óta eltelt ötvennégy év során ilyen formában először tisztelgünk az emlékük előtt! –, akik Budapesten, Magyarország különböző településein a forradalmi harcok élvonalában küzdöttek. A 301-es parcellában fel kellene tüntetni a születési helyet is, hogy a látogató pontosan érzékelje: csak egységes 1956-ról beszélhetünk!
1. Balla Pál. 1919. január 5-én született Aradon. Foglalkozása szerint fakitermelő volt. 1957. október 25- én végezték ki.
2. Balogh László csatornatisztító. Aradon született 1925. június 9-én. Budapesten végezték ki 1958. április 22-én.
3. Berecz György gépkocsivezető. 1924. május 11- én született Kolozsváron. 1958. január 28-án végezték ki Budapesten.
4. Bokor János vasesztergályos. Gyergyóújfaluban született 1919. október 5-én. Budapesten végezték ki 1958. november 6-án.
5. Dudás József technikus, mérnök. 1912. szeptember 22-én Marosvásárhelyen született. Olyan kortársával is találkoztam, aki úgy tudta, hogy Dudás József Gernyeszegen vagy Marossárpatakon született. Gernyeszegen van ugyan Dudás család, de a községi anyakönyvben nincs nyoma annak, hogy a Telekiek egykori fészkében született volna.
A szervezkedés vezetésének vádjával, fellebbezési lehetőség nélkül 1957. január 14-én halálra ítélték. Az ítéletet 1957. január 19-én hajtották végre.
6. Preisz Zoltán szerszámlakatos. 1925. szeptember 27- én született Marosvásárhelyen. 1957. január 2- án tartóztatták le. 1957. május 7-én a Legfelsőbb Bíróság Molnár László elnökletével fellebbezési lehetőség nélkül első fokon halálra ítélte.
7. Szabó János gépkocsivezető. 1897. november 17- én a Krassó-Szörény megyei Zaguzsénben született. Eörsi László albumában tévesen Zaruzsény szerepel.
Szabó János a Széna téri felkelőcsoport legendás vezetője.
1956. november 4-e után is folytatták a fegyveres harcot a szovjet csapatokkal. Amikor a Széna teret nem tudták tartani, a Hűvösvölgy és Solymár irányába vonultak vissza.
Az SZKP Elnökségének delegációja Szabó Jánost is az azonnal hadbíróság elé állítandók közé sorolta. 1956. november 19-én tartóztatták le. A Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma Ledényi Ferenc ezredes elnökletével a fellebbezés lehetősége nélkül 1957. január 14-én halálra ítélte. Az ítéletet 1957. január 19-én végrehajtották.
8. Szabó János gépkocsivezető. A névazonosság teljesen véletlen, akárcsak a foglalkozás. Szabó János Szamosardón született 1928. július 1-jén. 1960. március 2-án végezték ki Budapesten.
Az erdélyi városok közül Marosvásárhely fizetett a legnagyobb véráldozattal: Budapesten Dudás Józsefet és Preisz Zoltánt, Temesváron, a Szekuritáté börtönében 1958. szeptember 1- jén Orbán Károly földbirtokost, dr. Kónya István-Béla ügyvédet, az 1949-ben marosvásárhelyi kényszerlakhelyre hurcolt báró Huszár Józsefet végezték ki.
Tófalvi Zoltán, Népújság (Marosvásárhely)