Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
László Zsolt
83 tétel
2004. május 28.
Szalagvágással, leleplezéssel, alapkőletétellel kampányolnak a politikusok. Máj. 28-án Markó Béla RMDSZ-elnök és hivatalának igazgatója Szepessy László jelenlétében avatják fel Máramarosszigeten az RMDSZ új székházát. Szándékosan időzítették a kampány időszakára a nemrég tatarozott székház átadását. Markó Béla Kolozsváron Kelemen Hunorral, az Iskola Alapítvány elnökével együtt megtették az „első kapavágást” a 21 fiatal egyetemi oktatót befogadó majdani tanárlakás építőtelepén. Háromszéken átadták ünnepélyesen a nemrég önálló községgé vált Nagypatak új polgármesteri hivatalát. Az RMDSZ ünnepelt Sepsiszentgyörgyön, az Európai Információs Iroda avatóünnepségén. Kovásznán a felújított képtár avatóünnepsége illeszkedhet a sorba. Kézdivásárhelyen máj. 31-én avatják Márton Áron szobrát. A legnagyobb szabású avatóünnepséget Szász Jenő MPSZ-elnöknek sikerült a kampányra időzíteni. Több ezer ember jelenlétében avatta fel az Emlékezés Parkját, melyben a magyar történelem és kultúra 13 kiemelkedő alakjának a szobrát leplezte le. Megjelent Orbán Viktor, a Fidesz-MPSZ elnöke, aki beszédében kijelentette, Szász Jenőt munkatársának tekinti a nemzet egyesítésében. A vele szemben induló Ladányi László Zsolt, az RMDSZ jelöltje egy fogyatékos feljárót és egy útlevélosztályt avatott. Máj. 23-án, vasárnap Szovátán Domokos Mihály Kázmér szobrát avatták fel – amint a talapzaton áll – a püspök „születésének 400. évfordulója alkalmából”. Marosvásárhelyen a jövő héten avatják a volt politikai foglyok emlékművét. Nagy Zsolt, az RMDSZ országos kampánystábjának vezetője, Seres Dénes a szövetség megyei elnöke, és az újabb mandátumra pályázó Pop Imre polgármester Szászvárosban gróf Kun Kocsárd és Kuun Géza 1910-ben felállított, majd a kommunizmus ideje alatt templomba menekített szobrait avatták újra. /Avatások dömpingje. = Krónika (Kolozsvár), máj. 28./
2006. december 14.
Két magyar alprefektust – Dézsi Zoltánt (Hargita) és Burkhárdt Árpádot (Maros) – mentett fel tisztségéből december 13-án a kormány. Dézsi helyét ideiglenesen Ladányi László, Székelyudvarhely korábbi alpolgármestere tölti be a versenyvizsga kiírásáig. Dézsi Zoltánnak más, fontosabb beosztást szán az RMDSZ, a leköszönő alprefektus várhatóan a Kis- és Középválalkozások Ügynökségének alelnöki tisztségét tölti majd be, amelyet a Konzervatív Párt (PC) kormányból való kilépése következtében kapott meg a Szövetség. Burkhárdt Árpád nyugdíjba vonul, helyettese Bárczi Győző István, Marosvásárhely jelenlegi alpolgármestere lesz, a versenyvizsga kiírásáig. /Menesztettek két magyar alprefektust. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 14./ A kormány december 13-i ülésén elfogadta Ladányi László Zsolt alprefektusi kinevezését, aki Dézsi Zoltán visszalépése után tölti be ezt a tisztséget. Dézsi Zoltán nyugdíjba vonul. A 36 éves Ladányi László 2004-től Székelyudvarhely alpolgármestere. A Romániai Magyar Jogászok Egyesületének elnöke, illetve 2000-től az udvarhelyi RMDSZ elnöke. /Máthé László Ferenc: Ladányi László Zsolt alispán lett. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 14./
2007. július 21.
Józsa Attila saját elképzelései szerint szabadon, önfeledten, gátlástalanul szeretne dallani, ezt tükrözi Változatok Sors-szimfóniára című kötete. Ungvári László Zsolt majdnem teljes fegyverzetben jelentkezik első könyvében: A költő nesztelen ecsetje /Pallas-Akadémia, Csíkszereda/ /Két első könyves költő. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 21./
2007. október 6.
Kozma Mária, a Pallas-Akadémia Kiadó főszerkesztője mutatta be Sepsiszentgyörgyön a kiadó új verseskönyveit, a debütáló Ungvári László Zsolt A költő nesztelen ecsetje, Páll Lajos A csodák palotája és Bogdán László Szindbád a taligán című kötetét, majd a szerzőkkel beszélgetett, akik verseikből olvastak fel. /Könyvbemutató a Képtárban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 6./
2008. január 12.
A kolozsvári Dreddstudio 2006 októberében jött létre két fiatal zenész, László „Csuti” Zsolt (Sepsiszentgyörgy) és Radu Moldovan (Beszterce) ötletéből. László Zsolt elmondta, Kolozsvárra jött egyetemre, megismerkedett Radu Moldovannal, aki felkérte, hogy zenéljenek közösen. Honlapjukon /www.dreddstudio.ro/ bővebb leírást lehet találni stúdiójukról, magyar nyelven is. /Bende Attila: Valóra vált álom: saját stúdió. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 12./
2008. április 30.
Hetven, Sepsiszentgyörgyön élő könyvszerzőt leltároz fel az a kötet, amelyet április 29-én mutattak be a Szent György-napok keretében. A Sepsiszentgyörgyi kortárs könyvszerzők – 2008 című kötetben olyan alkotók kaptak helyet, akik a városban élnek, és legalább egy könyvük megjelent, szerkesztője Péter Sándor magyar irodalom szakos tanár. A kötet 300 példányban látott napvilágot, melyben a legfiatalabb alkotó a 29 éves Ungvári László Zsolt költő, a legidősebb pedig a 87 éves Gocz József hadtörténetíró. /Kovács Zsolt: Könyvszerzők leltárja. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 30./
2008. július 5.
Napvilágot látott Ungvári László Zsolt A költő nesztelen ecsetje (Versek, 2001–2006) /Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda/ című kötete, a változatos formák, képgazdagság, élőbeszédszerű versmondatok halk, személyes, tágas világa. /Egyed Emese: Habemus poetam. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 5./
2009. január 6.
Elkezdték a prefektusi tisztségek elosztását a kormánypártok. Elhárítják a jogi akadályt a törvény módosításával, amit Kelemen Hunor RMDSZ ügyvezető elnök helyeselne. A jelenleg érvényben lévő jogszabály szerint a prefektusi, illetve alprefektusi tisztségeket politikától és párttól független személyek tölthetik be, a két kormánypárt, a demokrata-liberális (PD-L) és a szociáldemokrata (PSD) alakulat már korábban megállapodott abban, hogy közülük az adja a prefektust, amelyiknek soraiból a tavalyi helyhatósági választásokon a megyei tanács elnöke kikerült, a másik párt pedig a két alprefektust. Eszerint a három magyar prefektusnak, valamint a tizenhárom magyar alprefektusnak rövidesen meg kell válnia állásától. Ladányi László Zsolt, Hargita megye alprefektusa nem hallott a kormánypárti osztozkodásról. Bárczi Győző Maros megyei alprefektus nem tudja, hogy Maros megyére vonatkozóan hogyan osztotta meg a két párt a funkciókat. Az RMDSZ ezekben a napokban megyénként figyelemmel követi, helyükön maradnak-e a közintézmények magyar vezetői, s tiltakozni fog, ha bárkit is leváltanak, akinek amúgy a munkájában nincs kifogásolnivaló – mondta Kelemen Hunor ügyvezető elnök. Kelemen szerint az RMDSZ nem riadna vissza a polgári engedetlenségi akcióktól sem. A magyar intézményvezetők így is alulreprezentáltak az országban, még a székely megyékben is. A hírek szerint Markó Attila, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője államtitkár-helyettesként dolgozhat majd tovább az említett intézménynél. /Visszaszámlálhatnak a magyar prefektusok. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 6./
2009. április 8.
A csíkszeredai Open Stage formációt két színész és reklámgyártó, Lung László Zsolt és Kozma Attila alkotja. A stílusparódia műfajának hazai művelői fellépnek a hatodik Erdélyi Humorfesztiválon is. Az Open Stage több mint két éve alakult, közben dolgoznak a médiában is. Nagyon sok helyen felléptek, egészen Ausztriáig. Előadásaik zenei részében különböző stílusokat szólaltatnak meg, a prózai részben pedig mindenki számára ismert élethelyzeteket mutatnak be Magyarországi fellépéseik is sikeresek. Nemrég jelent meg az új CD-jük. /Ferencz Zsolt: Stílusparódia – székelyesen. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 8./
2010. január 5.
Visszaszereznék a prefektusi tisztségeket
Pontosan egy évvel ezelőtt a Szociáldemokrata Pártból (PSD) és a Demokrata-Liberális Pártból (PDL) álló koalíció számos magyar intézményvezetőt távolított el tisztségéből. Az RMDSZ és a Demokrata-Liberális Párt között a közelmúltban kötött kormányzati megállapodás révén ma már biztos, hogy a szövetség öt prefektusi és tíz alprefektusi tisztséghez jut. Markó Béla szövetségi elnök tegnap a Krónikának megerősítette: Kovászna, Hargita, Hunyad és Szilágy megyében a szövetség kormánybiztosjelöltje kapja meg a tisztséget.
Az ötödik RMDSZ-es prefektusjelölt várhatóan a Kárpátokon túl – az Evenimentul Zilei napilap értesülései szerint Vaslui megyében – kaphat kinevezést. A prefektusjelöltekre az RMDSZ-szervezetek tesznek javaslatot, a kormány új területi képviselőit és helyetteseiket várhatóan az Emil Boc vezette kabinet holnapi ülésén nevezik ki. A „befutó” megyékkel kapcsolatos titkolózás oka az, hogy a PDL területi vezetői között szép számban akadnak, akik hevesen ellenzik, hogy az RMDSZ megkapjon bizonyos tisztségeket.
Még ezen a héten magyar prefektusa lesz Kovászna megyének – jelentette ki a Krónika megkeresésére Tamás Sándor. A háromszéki önkormányzat és a megyei RMDSZ elnöke elmondta, a területi szervezet egyöntetűen György Ervint javasolta a tisztség betöltésére, hiszen 2004–2008 között a kormányhivatal élén tevékenykedett, az elmúlt évben pedig alprefektusként dolgozott, így tapasztalata szavatolja, hogy megfelelően irányítja majd a hivatalt.
Tamás Sándor elmondta, elsődleges szempont, hogy a prefektus működjék együtt az önkormányzatokkal, ne gátolja, hanem segítse azok munkájukat. Az országos megegyezés alapján Kovászna megyében az RMDSZ javasolja a prefektust, míg a két alprefektusi tisztség a Demokrata-Liberális Pártot (PDL) illeti meg. Az RMDSZ Kovászna megyei elnöke kifejtette, a következő hetekben több állami intézmény élére újra magyar igazgatók kerülhetnek.
Egy évvel korábban a 37 háromszéki decentralizált intézményből húszat román, tizenhetet magyar igazgató vezetett, a PDL–PSD alkotta nagykoalíció osztozkodása után mindössze három hivatal élén maradt magyar vezető. „Az RMDSZ politikai tárgyalásainak egyik fontos eleme a dél-tiroli minta bevezetése, vagyis hogy az állami intézmények vezetésében is érvényesüljön az etnikai arányosság elve” – mondta Tamás Sándor. A Kovászna megyei RMDSZ ugyanakkor összeállította olyan fiatal szakemberek névsorát, akik államtitkári, vagy országos intézményvezetői tisztséget tölthetnek be.
Hargita megyében Ladányi László Zsolt jelenlegi alprefektust jelölte a kormánybiztosi tisztség betöltésére az RMDSZ megyei egyeztető tanácsa – mondta el a Krónikának Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke. A jogász végzettségű Ladányi 2007 februárjától tölti be az alprefektusi tisztséget, korábban Székelyudvarhely alpolgármestereként dolgozott. A szerdán tartandó kormányülésen döntés is születik az ügyben, azelőtt pedig a tanácselnök megfogalmazása szerint nem szeretnének előre inni a medve bőrére.
„A megye számára komoly eredmény lenne, ha magyar prefektust neveznének ki. Az itteni emberek is ezt szeretnék, mi pedig ezért dolgozunk” – tette hozzá a tanácselnök. Az RMDSZ-es alprefektusjelölt kilétéről egyelőre nem kívánt nyilatkozni, azonban Borboly Csaba elmondta: a PDL-vel kötött egyezség szerint, ahol az egyik párt javasol prefektust, ott a másik szervezet kapja meg az alprefektusi tisztséget.
Az RMDSZ elnöke, Markó Béla a Krónikának azt nyilatkozta: Maros megyében egészen biztos, hogy nem lesz magyar nemzetiségű kormánybiztos, ott csak az alprefektusi tisztségre pályáznak. Köztudott, hogy eddig Bárczi Győző volt Marius Paşcan prefektus helyettese. Hogy továbbra is ő marad-e a tisztségben, vagy más személy tölti majd be ezt a funkciót, az a megyei szervezeten múlik – mondta Markó. Lapzártáig nem sikerült elérnünk a megyei szervezet vezetőjét, Kelemen Atillát, de a korábbi nyilatkozatok alapján elképzelhető, hogy Maros megye mindkét alprefektusi tisztségét az RMDSZ kapja.
Seres Dénes, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke a Krónikának úgy nyilatkozott: a PDL-vel folytatott tárgyalások nyomán a szövetség megszerezheti a prefektusi tisztséget – erre pillanatnyilag 80 százalékos esélyt lát –, ha ez nem sikerül, elfogadnák az alprefektusi tisztséget is. A szövetség Szilágy megyei szervezete Végh Sándort jelöli, aki egy évvel ezelőtt kellett lemondjon az alprefektusi tisztségről.
Az RMDSZ Hunyad megyei szervezete is eséllyel pályázik a prefektusi vagy alprefektusi tisztség valamelyikére. Megtudtuk: a napokban több név is felmerült, a kormánybiztosi tisztségre azonban azt a Dézsi Attilát fogják javasolni, akit a PDL az elmúlt év januárjában távolított el az alprefektusi székből.
Információink szerint a Szatmár megyei RMDSZ csak alprefektusi pozíciót kap a kormánytól, a kormánybiztosi széket a PDL megtartja magának. Az RMDSZ Szatmár megyei szervezete tegnap kora délután tartotta egyeztető ülését, és döntött, kit javasol a megyei kormánybiztos-helyettesi pozíció betöltésére. Többszöri próbálkozásunkra sem sikerült megtudni sem a megyei, sem pedig a városi vezetéstől, kit látnának szívesen a partiumi megye alprefektusi székében.
Az illetékesek a hírzárlatot azzal magyarázták, hogy a nevekről még egyeztetnek. „A legmegfelelőbb embert szeretnénk a legjobb pozícióba helyezni. Szerencsére van kikből válogatni, mert több értékes ember is van a megyében” – hangzott el tegnap a megyei RMDSZ sajtóirodájában. Egyébként a partiumi megyében korábban már volt magyar kormánybiztos, ugyanis 1996 és 2000 között Ridl Rudolf töltötte be ezt a tisztséget, aki 2001 és 2008 között, nyugdíjazásáig alprefektusként dolgozott. A kormánybiztos-helyettesi tisztséget 2008 áprilisa és augusztusa között Pataki Csaba töltötte be, akit 2008 szeptemberétől tavaly márciusig Gáti István váltott.
Folynak a tárgyalások egy alprefektusi tisztségről Bihar megyében is – tudtuk meg Szabó Ödöntől, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnökétől. A szervezetnek már van jelöltje, de az ügyvezető a végső döntés meghozataláig titokban kívánja tartani annak kilétét. Forrás: Krónika (Kolozsvár)
2010. január 21.
Gyermekközpontú oktatást ígérnek Hargita megyében
Először képvisel közös célt a prefektúra, a tanfelügyelőség és a megyei tanács, és bár hármunk felelőssége eltér, ugyanabba az irányba mutat – fogalmazott Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke a tanfelügyelőség élére frissen kinevezett Ferencz S. Alpár tegnapi beiktatásán, amelyen jelen volt az ugyancsak az RMDSZ által delegált új prefektus, Ladányi László Zsolt is.
Borboly elmondta, miközben a demokrata-liberálisok (PDL) és a szociáldemokraták (PSD) alkotta nagykoalíció tavaly nem vette figyelembe a szövetség véleményét bizonyos döntések meghozatalánál, az RMDSZ kormányra kerülése nyomán ez megváltozik.
Ladányi László röviden vázolta a prefektúrának az új főtanfelügyelő tevékenységével kapcsolatos elvárásait, a kormánybiztos szerint a kiegyensúlyozottság, méltányosság, egyenlő elbírálás, mértéktartás és professzionalizmus a modern, fejlődő oktatás kulcsa. Ferencz S. Alpár, a József Attila Általános Iskola eddigi igazgatója – aki a január elején lemondott Elena Ianoşit váltja az intézmény élén – „székfoglaló” beszédében elmondta, nem akar egyedül döntéseket hozni, minden intézkedést és szemléletmódosítást partnerség révén, egyeztetések után kíván végrehajtani, ebben a folyamatban pedig fontos szerepet játszanak majd az önkormányzatok, oktatási intézmények, utóbbiakban ugyanakkor nemcsak az igazgatók, hanem a tanárok, szülők, illetve az egyházak, a civil szféra és a szakszervezetek is szót kapnak. Az új, 33 éves hargitai főtanfelügyelő bevallottan a gyermekközpontú oktatás híve, emellett hangsúlyozta: nemcsak a kormányt és a minisztériumot, hanem a pedagógusokat is képviselni szeretné.
Különben Borboly Csabától megtudtuk: Hargita megyében nem zárultak le a PDL-vel az állami intézmények vezető tisztségeinek elosztásáról folytatott egyeztetések, az RMDSZ csíki területi szervezetének elnöke azonban nem kívánt nyilatkozni arról, milyen funkciókra számíthat a szövetség. Nem kötötték meg a koalíciós megállapodást Kolozs megyében sem, László Attila területi RMDSZ-elnök szerint a megbeszélések a következő napokban is folytatódnak.
Forró Gyöngyvér. Forrás: Krónika (Kolozsvár)
2010. április 2.
A többnyelvűség többletköltséggel jár
Anyanyelv-használati konferenciát tartottak csütörtökön a Hargita megyei önkormányzati és közintézmény-vezetőknek, valamint képviselőknek és szenátoroknak a csíkszeredai megyeháza épületében. A rendezvény célja szakértők közreműködésével tájékoztató kampány elindítása a lakosság körében az anyanyelvhasználat jogáról. A konferencián többek között jelen volt Ladányi László Zsolt, Hargita megye prefektusa is, aki köszöntőjében kiemelte a kisebbségi nyelvhasználat fontosságát. „A kisebbségi nyelvhasználat olyan vívmány, amivel feltétlenül élni kell” – hangsúlyozta.
Kimutatás. A felmérés szerint a megyei közintézmények 90 százalékában ki vannak függesztve a kétnyelvű feliratok. Borboly Csaba szerint a közigazgatásban biztosított többnyelvűség többletköltséget jelent, de megéri, mert a megyei tanács megkönnyíti a valamely kisebbségi közösséghez tartozó állampolgárok életét. „A kisebbségi nyelvek közigazgatásban való használata nem irányul senki ellen” – hívta fel a figyelmet a megyei önkormányzat elnöke. Elmondta, a konferencia és felmérés az első komolyabb lépés az anyanyelvhasználat fontosságának bemutatásában.
Az elnök ugyanakkor reméli, lesz folytatás, hiszen amint kiderült, a Hargita Megyei Tanács létrehozott egy speciális munkacsoportot, amely kizárólag ezzel a problémával foglalkozik, és segíteni próbál az embereknek a mindennapi érvényesülésben.
Horváth István egyetemi tanár, a Nemzeti Kisebbségkutató Hivatal elnöke ismertette a Közigazgatási nyelvhasználat Hargita megyében az önkormányzati és a központi kormányzat megyeszintű intézményeiben című felmérést. Ebből többek között kiderült, hogy írásban kevésbé érvényesül az anyanyelvhasználat a közintézményekben – például kérvények esetében –, mint szóban, több köztisztviselő bizonytalan a magyar nyelv használatát illetően, és hatékonyabbnak, célravezetőbbnek érzi, ha román nyelven fogalmazza meg kérelmét.
A tanulmány készítői azt javasolják: a nyelvi jogok intézményes érvényesítése érdekében erősíteni kell a dekoncentrált intézményekben a többnyelvű írásbeli ügyfél-tájékoztatást. A Hargita megyei közintézmények 90 százalékában ki vannak függesztve a kétnyelvű feliratok, ami több szempontból is fontos. „A tábla jelzésértékű is, az érdeklődő számára kiderül, milyen nyelvet használnak, és ő milyen nyelven beszélhet az illető közintézményben” – jegyezte meg a szociológus.
Tódor Erika Mária, a Sapientia-egyetem tanára Közigazgatási nyelvhasználat és életképes kétnyelvűség címmel tartott előadást, amelynek mottója egy Márton Áron püspöktől vett idézet volt: „Nem kell az a magyar iskola, amely élhetetleneket képez.” Az előadó egyebek mellett rámutatott a szaknyelv fordítási nehézségeire, valamint a nyelvi frusztrációkra.
„A nyelvi kompetencia megteremtése elengedhetetlen feltétele az esélyegyenlőségnek” – hangsúlyozta Tódor Erika Mária. Batizán Emese Emőke, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) aktivistája Mit tehet egy vezető a magyar nyelvhasználatért? című előadásában bemutatta a szervezet tevékenységét. Mint elmondta, a közigazgatásban való anyanyelvhasználat közösségépítő hatású, erősíti a közösségi tudatot. „Elsősorban nem a jogszabályokkal van gond, hanem hogy sokan nincsenek tisztában jogaikkal, illetve nem tudják vagy nem akarják érvényesíteni azokat” – fogalmazott a CEMO munkatársa.Veress Dávid, az Édes Anyanyelvünkért Szövetség elnöke úgy véli, a sajtó sokat tehetne a magyar szaknyelv meghonosítása ügyében nyelvművelő rovatok indításával.
Forró Gyöngyvér
Krónika (Kolozsvár)
2010. április 2.
Anyanyelvhasználat a közintézményekben: nem irányul senki ellen
Anyanyelvhasználat a közintézményekben címmel szervezett konferenciát a Hargita Megyei Tanács április elsején, csütörtökön a tanács márványtermében. Az eseményen önkormányzati és intézményvezetők, illetve parlamenti képviselők jelenlétében taglalták, hogy a helyi közigazgatásban milyen mértékben biztosítják a kisebbségi nyelvi jogok érvényesülésének előfeltételeit.
A konferenciát Ladányi László Zsolt, Hargita Megye prefektusa nyitotta meg, majd Sógor Csaba, európai parlamenti képviselő köszöntötte a jelenlévőket, aki a kisebbségben lévő anyanyelvek használatára külföldi példákat említett. Dél-Tirol helyzete mellett Finnország esetét is kiemelte, ahol a törvényi előírások meghatározzák: ha egy kisebbségi nyelvet a lakosság 8%-a gyakorol, akkor biztosítani kell a nyelvhasználatot.
– A soknyelvűség európai érték, és egyben a demokrácia alapfeltétele. Abban az országban, ahol a kisebbségi nyelvek nem érvényesülnek, nem beszélhetünk európaiasságról. Romániának is át kell vennie ezt az európai értéket, és lépéseket kell tennie a soknyelvűség felé, csak így válhat valódi uniós állammá – magyarázta Sógor.
Politikamentesíteni kell az anyanyelvhasználatról szóló vitákat - vélekedett Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke, aki felhívta a figyelmet: A kisebbségi nyelvek közigazgatásban való használata nem irányul senki ellen.
Az előadássorozat keretében elsőként Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke tartott ismertetőt. Felmérésükre hivatkozva kifejtette: a magyar nyelv szóbeli használata ebben a térségben kifogásolhatatlan, azonban az írásbeli megjelenés tekintetében még itt is mutatkoznak hiányosságok. A konferencia további részében Tódor Erika Mária, a Sapientia EMTE előadója az életképes kétnyelvűségről beszélt, hangsúlyozva, hogy mindezt csak akkor tudjuk hatékonyan kimunkálni, ha megfelelő oktatásszervezési intézkedéseket eszközölünk.
Az eseményt Batizán Emese Emőke, a Civil Elkötelezettség Mozgalom munkatársának ismertetője zárta, aki az általuk nemrégiben végzett felmérés eredményeit taglalta, amely során 66 Maros megyei intézményhez írtak magyar nyelvű kérvényt, amelyre csupán 19 intézménytől kaptak magyar nyelvű választ, 11-en pedig eleve elutasították az igénylésüket, mert az nem az ország hivatalos nyelvén íródott. (hírszerk.)
Transindex.ro
2010. május 20.
„A barátság hangjai Érmihályfalván
A múlt héti Nyíló Akác fesztivál értékesebb programjai között szerepelt egy CD-bemutató is, melyet Éles András hajdúnánási polgármester ötlete alapján adott ki a Nemzetközi Visegrádi Alap (International Visegrad Fund).
A Hajdúsági Többcélú Kistérségi Társulás által a Nemzetközi Visegrádi Alaphoz benyújtott pályázat révén A barátság hangjai című CD kiadása támogatást nyert. E pályázatnak köszönhetően Ustron (Lengyelország), Pöstyén (Szlovákia), Érmihályfalva és Hajdúnánás közös hanglemezt adhatott ki ezzel a címmel. Arról, hogy hogyan jött az ötlet, Hajdúnánás polgármestere, Éles András a következőket mondta: „Egy nyári estén, miután a lengyelországi Ustron kerékpárosai felkeresték testvérvárosaikat, Hajdúnánáson a vacsora és néhány pohár bor elfogyasztása után előkerült egy gitár. Andrej Nowinski lengyelül énekelt, s bár nem ismerem a nyelvet, mégis értettem dalait. Ekkor született meg a gondolat e lemez elkészítésére.”
A CD elkészülte után a négy ország előadói az illető országok városainak nagyszabású rendezvényein élőben is bemutathatták produkcióikat. A Nyíló Akác Napok alkalmával így került sor Érmihályfalvára is. Mint már arról beszámoltunk, a fesztivál ünnepi megnyitóján, Hajdúnánás polgármestere is jelen volt. A művelődési házban megtartott lemezbemutatón is mind a négy országból jelen voltak az előadók. Éles András elmondta a lemez születésének körülményeit és bemutatta az előadókat is. Szlovákiából Zsapka Attila énekmondó érkezett, aki megzenésített versekkel szórakoztatta a közönséget. Zsapka a felvidéki Kor-Zar zenekar előadója, immár már húsz éve. Lengyelországból, Ustron városából Ola és Izabella Zwias szaxofonon és zongorán klasszikus darabokat adtak elő. Hajdúnánásról egy harmonika-virtuóz Tóth László hozta el a határon túli Hajdúság hangját. Mihályfalva hírvivője ezúttal a Bartók Béla Városi Kórushoz tartozó citerazenekar volt, akiknek a kórus karnagya, Veress László Zsolt is besegített egy kis furulyamuzsikával. Ekképpen hallatták „a barátság hangjait” a környező országok zenekövetei, akiket a fesztivál alkalmából a Mihályfalvára sereglettek is nagy érdeklődéssel hallgattak.
Sütő Éva
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2010. július 13.
Tánc és hólabda Sóváradon
Járd ki lábam, járd ki jól! címmel rendezett néptáncestet nemrég a Sóvárad Közművelődési Egyesület. Mérföldkőnek számít ez a rendezvény, mellyel az egyesület újraalakulására hívta fel a figyelmet. A Sóvárad Közművelődési Egyesület 2003-ban látott napvilágot helybéliek kezdeményezéséből. Alapítói és tagjai részt vettek az első falunapi valamint nőnapi ünnepség szervezésében, ifjúsági napot és színjátszó találkozót rendeztek. Az elnök, majd az ügyintéző távozásával azonban lankadt a lelkesedés, egy ideig megszűnni látszott az egyesület, míg végül idén a régi tagok közül néhányan felvállalták az újraalakulás jogi úton való intézését és a tevékenységek folytatását. Az egyesület új elnökének a tagság Gagyi Ildikó tanítónőt választotta, aki szívvel-lélekkel harcol a kulturális rendezvények létrejöttéért. Tavasszal két pályázatot nyújtott be az egyesület a Communitas Alapítványhoz, és sikerült elnyerni a támogatást. Ennek, valamint a helyiek hozzájárulásának köszönhetően rophatta a táncot a minap a balatonföldvári Pörgettyű tánccsoport és a sóváradi gyerektánccsoport (László Zsolt néptáncoktató irányításával). A fergeteges hangulat láttán az előadás után a szervezők táncházzal lepték meg az egybegyűlteket, ekkor három sóváradi muzsikus rögtönzött zenekara biztosította a talpalávalót.
Jó kezdet ez egy tenni vágyó, szülőföldjét szerető csapat számára, amelynek tagjai nem engedik álomba merülni a gazdasági válság és a különféle nézeteltérések miatt szunnyadni látszó helyi kulturális életet.
László Zsolt néptáncoktató továbbra is tanítja táncolni a községbelieket, az egyesület szervezői pedig lelkesen készülnek az idei falunapok egyes programjainak megszervezésére. A Communitas Alapítvány jóvoltából nyári hólabdázáson vehetnek részt a faluünnep résztvevői, ez alkalomból megízlelhetik a sóváradi hagyomány szerint sütött hólabdát (labda alakú süteményfajta, porcukorba mártva). Így hát ne lepődjünk meg, ha a július végi sóváradi falunapokon – ha süt, ha esik – helyenként hólabdákat látunk!
Tolokán-Király Katalin. Népújság (Marosvásárhely)
2010. július 17.
12. jobbágytelki tánctábor
Napkeltétől virradatig...
Július 11–18. között a jobbágytelki utcákat újra bejárja a népzene hangja, az iskolából és a kultúrotthonból kiszűrődőtáncritmusok üteme. A marosvásárhelyi Folk Center Alapítvány a tizenkettedik alkalommal szervezte meg itt ahagyományossá vált táborát.
Az idén is több mint 200-an jöttek el a nyárádmenti településre, hogy feltöltődjenek a tiszta forrásból. S hogy milyen érték ma az eredeti erdélyi népi kultúra, tükrözi az is, hogy nemcsak megyénkből, hanem Magyarországról, Ausztriából, de még a távoli Amerikából is jöttek résztvevők. Ez utóbbiak – egy részük neohippikként – a nyelvi nehézségek ellenére nemcsak a ritmusokat próbálgatták, hanem a népdaltanulással is birkóztak.
– Mi a vonzereje ennek a tábornak, amiért nem lehet megunni? – kérdeztem a szervezőktől, akik elmondták: a népzene, a néptánc olyan forrás, ami állandóan megújul és kifogyhatatlan. Azok az adatközlők, akiket elhoznak, még számukra is mutatnak új figurákat, az oktatók pedig ennek a varázsnak a bűvöletében adják át a népi kultúra szeretetét, ismeretét és ez a hozzáállás "ragadóssá" válik. Az idén is immár több alkalommal szórakozva szórakoztat és oktat táncot: László Csaba, László Ildikó, László Zsolt, Kádár Elemér, Molnár Rozália és Csatlós Csaba. Az éneket pedig a csillogó hangú Kásler Magda, Lengyel Ildikó továbbítja felnőtteknek és diákoknak egyaránt.
Örvendetes, hogy az idén az agyagfalvi és a székelyudvarhelyi általános iskolák egy-egy osztályának diákjait hozták el oktatóik, mert itt "rosszat nem lehet tanulni, s jobb, mint a számítógép helyhez kötő kényszere".
A néptánc- és népdaloktatás mellett Barabás László, Vajda András, Balássy Enikő, Balázs Lajos néprajzkutatók, Györfi Zalán történész érdekes, új néprajzi és történelmi előadásokat tartottak. Jelen voltak a Bekecs, a Maros és a nyárádselyei néptánccsoportok, a Finger Pickers koncertezett. Volt kézműves-foglalkozás, s nem maradhatott ki a labdarúgó-világbajnokság döntőjének a megtekintése sem.
Az idei tábor különálló programja a Kocsis Hobo László-emlékkirándulás volt, amelyet annak a tavaly fiatalon elhunyt természetjáró, nép- rajz- népzene-, és néptánckedvelőnek a tiszteletére szerveztek, aki meghatározó, sajátos, emblematikus figurája volt a tánctáboroknak, s aki örömmel vállalta minden évben, hogy furulyahang kíséretében a környéken végigvezesse a táborlakókat. Az idéntől – a tábor hagyományos rendezvénye – az ő nevéhez, emlékéhez fűződik majd.
A táborlakók az idén egy olyan völgybe kirándultak, ahonnan a Kelemen-havasok bércei is látszottak. A polgármesteri hivatal alkalmazottai által rakott tábortűz lángja magasra csapott. Körülötte a muzsikaszóra többen is táncra perdültek, s míg a hamu el nem szunnyadt, addig mulattak a lányok és a legények… kifulladásig, kivilágos kivirradtig. Mert erről szól a marosszéki tánctábor, s ezért érdemes ide eljönni minden évben.
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)
2010. szeptember 11.
A második bécsi döntés 70. évfordulójára szerveznek megemlékezést Csíkszeredában
A második bécsi döntés 70. évfordulója alkalmából szervez megemlékezést szombaton Csíkszeredában a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM).
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) a második bécsi döntés (1940. augusztus 30.) után 11 nappal történt bevonulás évfordulóján szervez megemlékező ünnepséget. Ezelőtt 70 évvel vonult be Csíkszeredába a Horthy Miklós vezette magyar sereg.
Csíkszeredában körülbelül egy hete magyar nyelvű plakátok hirdetik az eseményt.
A rendezvény megszervezésére a HVIM szeptember 1-jén kérte a csíkszeredai polgármesteri hivatal jóváhagyását.
„A második bécsi döntés 70. évfordulójára szeretnénk megemlékező ünnepséget szervezni”, indokolták kérésüket, amelyet a helyi hatóság szeptember 6-án, a rendőrség és a megyei csendőrség később hagyott jóvá.
Elsőként Mircea Duşa, a Szociáldemokrata Párt képviselőházi frakciójának vezetője emelt szót a rendezvény ellen, pénteken kérte a román államot, lépjen fel minden ilyen jellegű eseménnyel szemben.
„Meg vagyok döbbenve, és teljesen érthetetlen, hogy egy ilyen rendezvényt jóváhagyott a városvezetés, a rendőrség és a csendőrség. Sértőnek találom, hogy engedélyeznek egy olyan rendezvényt, amelyen Erdély elfoglalását ünneplik, amelynek következtében a második világháború végéig több ezer kegyetlenség, a horthysta fasizmus által okozott tragédia történt, és égbekiáltónak találom, hogy az eseményen, egy művelődési házban Horthyt méltatják, akit az egész világ háborús bűnösként elítél azokért a szörnyűségekért, amiket tett. Határozottan felszólítom az illetékes állami intézményeket, lépjenek fel, és járjanak el a törvényes előírások szerint”, szögezte le Mircea Duşa.
Ladányi László Zsolt szerint azonban a rendezvénynek nem lenne szabad vitákat gerjesztenie, hiszen azt jóváhagyta a csíkszeredai polgármesteri hivatal, de hozzátette: „fontos, hogy az a törvények tiszteletben tartása mellett zajlódjék le”, még akkor is, ha ő maga, közéleti személyiségi minőségében nem ért egyet a szélsőséges megnyilvánulásokkal.
Korodi Attila Hargita megyei RMDSZ-es képviselő szerint Horthy Mikós nem annyira negatív személyiség, miként azt a történészek bemutatták, sokkal inkább vitatott személyiség. Mint mondta, a csíkszeredai rendezvény nem a történelmi esemény, hanem a szervezők miatt gerjeszt indulatokat.
„Miként Antonescu is vitatott személyiség, Horthyról is elmondható ugyanez. A holnapi (szombati – szerk. megj.) rendezvénnyel az a gond, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezi, és ez csak feszültséget kelt”, mondta Korodi Attila.
Szerinte „a románoknak nincs, mitől félniük, mert az ilyen megnyilvánulások periférikusak, és ha a magyar vezetőknek sikerül pontra tenniük a szélsőséges szervezeteket, akkor nem lesz gond, mert továbbra is a perifériára szorulnak”.
Szász Jenő MPP-elnök is úgy véli, a HVIM kezdeményezése elhibázott, mert nem kívánatos interetnikus feszültségeket gerjeszt az egyesült Európában.
„Szerintem ismernünk kell a múltat úgy, ahogyan az volt, reálisan és objektíven, de nem szabad, hogy a múlt negatív pillanatai visszarántsanak. Ez nem azt jelenti, hogy 2010-ben az ilyen eseményeknek revizionista üzenete van, de nem oly módon kellene fellapoznunk a történelemkönyvet, hogy mások érzékenységét sértsük. Akik ezt teszik, valószínűleg tévednek. Az egyesült Európában együttműködésre vagyunk ítélve, közös jövőnkről kellene tárgyalnunk, megértést és támogatást kellene kapnunk a többség részéről a magyar közösség kollektív jogainak törvénybe foglalásáért”, fejtette ki Szász Jenő.
Szombaton délben a csíkszeredai állomás közelében huszárok vonulnak a városközpont felé, így emlékezve Horthy Miklós csapatainak 70 évvel ezelőtt történt bevonulására.
Este hét órától a városi művelődési házban Tompa László magyarországi történész tart előadást Horthy Miklós életéről.
Mediafax. Nyugati Jelen (Arad)
2010. szeptember 13.
Vitatott megemlékezés: elítélik a HVIM csíkszeredai rendezvényét
A szólásszabadságnak nemcsak az alkotmányban, a gyakorlatban is léteznie kell – mutatott rá Ráduly Róbert Kálmán Csíkszereda polgármestere annak kapcsán, hogy számos román politikus támadta a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) szombati rendezvényének engedélyezése miatt. A szélsőséges szervezet a II. bécsi döntés 70. évfordulója alkalmából rendezett emlékünnepséget a hargitai megyeszékhelyen, román és magyar politikusok azonban elítélték és úgy vélték, a polgármesternek nem kellett volna jóváhagynia.
„Polgármesterként egyetlen rendezvény engedélyezését sem utasítottam vissza, mert véleményem szerint a szólásszabadságnak nemcsak az alkotmányban, de a valóságban is léteznie kell” – reagált a bírálatokra a Mediafax hírügynökségnek az elöljáró, hangsúlyozva, hogy a törvény sem tiltja az ilyen típusú rendezvényeket.
A szeptember 11-i megemlékezésen mintegy harminc huszár vonult be a városháza előtti térre, élükön egy székely népviseletbe öltözött férfivel fehér lovon, Horthy Miklós 1940. szeptember 11-i csíkszeredai bevonulását szimbolizálva. Mintegy tíz feketébe öltözött fiatal Nagy-Magyarország zászlaját, tíz idős férfi, a magyarországi vitézi rend képviselői Nagy-Magyarország címerét vitték.
A rendezvényen Ráduly Róbert Kálmán polgármester is jelen volt, aki rövid beszédben idézte fel a 70 évvel ezelőtti esemény jelentőségét. Ezt követően a polgármesteri hivatal előtt szavalatok és magyar hazafias énekek hangoztak el, a résztvevők a magyar és a székely himnuszt is elénekelték. Az eseményen mintegy 200-an voltak jelen.
A rendezvénnyel a szervezők a II. bécsi döntés 70. évfordulója alkalmából megemlékeztek arról, hogy 11 nappal a döntés aláírása után a Horthy Miklós vezetette csapatok bevonultak Csíkszeredába. Az emlékünnepséget a polgármesteri hivatalon kívül a rendőrség és a csendőrség is engedélyezte. Este a művelődési házban Tompa László magyarországi történész tartott előadást Horthy életéről.
Duşa állami fellépést vár
A rendezvény több román és magyar politikus ellenérzését is kiváltotta. Mircea Duşa, a Szociáldemokrata Párt (PSD) parlamenti csoportjának alelnöke felkérte a kormányt, hogy lépjen fel az ilyen és hasonló rendezvények ellen. „Szörnyű. Érthetetlen számomra, hogy a polgármesteri hivatal, a rendőrség és csendőrség engedélyezett egy ilyen rendezvényt. Hogy jóváhagyták Erdély megszállásának megünneplését, egy olyan eseményét, amely a II. világháború befejezéséig több ezer kegyetlenkedéshez, a horthysta fasizmus okozta drámákhoz vezetett. Elfogadhatatlan, hogy Horthyt, akit az egész világ háborús bűnösnek tart a művelődési házban méltassák” – jelentette ki Duşa.
A szocialista politikus által mondottakra reagálva Ladányi László Zsolt, Hargita megye prefektusa kifejtette, az ilyen rendezvényeknek nincs miért ellenérzést kiváltaniuk, azonban „fontos, hogy ne ütközzenek törvénybe”. „Nem értek egyet a szélsőséges rendezvényekkel, bármilyen oldal is szervezze ezeket. Úgy értékelem, azonosak a gondjaink, ezért szerintem a békés egymás mellett élés a legfontosabb” – fogalmazott Ladányi.
„Pontra tennék” a szélsőséges szervezeteket
Ezzel szemben Korodi Attila RMDSZ-es képviselő arra mutatott rá, hogy Horthy Miklós nem annyira negatív szereplő, amennyire a történészek beállítják, inkább vitatottnak nevezhető. Úgy vélte, a szombati rendezvény nem is annyira történelmi háttere, mint inkább a szervezők miatt váltott ki ellenérzéseket.
„Akárcsak Antonescuról, Horthyról is elmondható, hogy vitatott figura. A rendezvénnyel az a gond, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezte, amely csak feszültségeket gerjeszt” – hangsúlyozta Korodi. Kifejtette, a románoknak nincs mitől tartaniuk, hiszen csak időszakos megnyilvánulásokról van szó, és „ha a magyar vezetőknek sikerül pontra tenniük a szélsőséges szervezeteket, akkor ezek is ritkává válnak”.
Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke a rendezvény kapcsán elmondta: meg kell ismerni a múltat, de ez objektívan kell hogy történjék. „Mindez nem jelenti azt, hogy 2010-ben az ilyen megmozdulásoknak revizionista jellegük van, azonban nem szabad úgy fellapoznunk a történelmet, hogy ezzel másokat sértsünk. Akik ezt teszik, valószínűleg hibáznak” – vélte a polgári párti politikus. Hozzátette, „egy egyesült Európában együttműködésre ítéltek bennünket, a közös jövőnkről kellene beszélnünk, és megértést, támogatást kellene találnunk a többségi nemzet részéről a magyar közösség kollektív jogainak megszerzéséhez.
Mint ismeretes, 1940. augusztus 30-án Bécsben Németország és Olaszország külügyminiszterei döntöttek Erdély sorsáról. A bécsi döntés értelmében Erdély északi részét Magyarországhoz csatolták, a déli rész Romániánál maradt. Egy hónappal később a magyar csapatok bevonultak Észak-Erdélybe. Krónika (Kolozsvár)
2011. június 26.
Jubileumi koncertet tartottak
Jubileumi koncert a Partiumi Keresztény Egyetemen
Partiumi Keresztény Egyetem Zeneművészeti Tanszéke fennállásának tizenötödik évfordulóját az egykori és a jelenlegi egyetemi hallgatókból álló kórus jubileumi koncertjével ünnepelte. 
Péntek délután, a tanintézmény dísztermében sorra kerülő örömteli jubileumi koncertet egy rendkívül szomorú haláleset árnyékolta be: Veres László Zsolt véndiák, egyben végzős egyetemi hallgató tragikus hirtelenséggel távozott az élők sorából. „Jövő héten fejezte volna be a zenepedagógia szakot. Aki ismerte azt tudja, hogy milyen sokoldalú személyiség volt, mind emberi, mind szakmai szempontból.” – mondta köszöntőjében dr. Fodor Attila tanszékvezető. A jelenlévők egy perces néma tisztelgéssel adóztak emlékének. Berkesi Sándor Liszt- és Magyar Örökség díjas karnagy a műsorra tűzött kórusműveket mutatta be. Megtudhattuk, hogy a jövő héten záróvizsgázó hallgatók vezénylik az előadott műveket. Változatos stíluskörök dalai csendültek fel. Hallhattunk többek között egy kora barokk művet, pünkösdi korált, Bach-kantátát, román népdalfeldolgozásokat, továbbá Haydn, Liszt, Bartók, Kodály és Lászlóffy műveket is. 
Mészáros Tímea
erdon.ro
2011. december 2.
Csíkszereda: román nemzeti ünnep HVIM-mel és Új Jobboldallal
Izgalmasnak ígérkezett csütörtökön kora délután a december 1-jei romániai nemzeti ünnep csíkszeredai rendezvénye, hiszen az eseményen részt vett az Új Jobboldal és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) több tagja is. A csendőrség, a prefektúra utasítására, az esetleges incidensektől tartva az ünneplés helyszínének két különböző oldalára csoportosította a két szervezet tagjait, majd körülállták őket. A csendőrség tizenöt magyar fiatalt kísért be és igazoltatott, mivel az ünnephez nem illő feliratokkal jelentek meg.
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom a szervezet magyarországi vezetőjét, Toroczkai Lászlót is meghívta a rendezvényre.
„Ha a székelyeknek van gondjuk mi jövünk, ha pedig nekünk, akkor ők jönnek. Nem a románság ellen akarok tüntetni, hanem egy olyan soviniszta szervezet ellen akarok fellépni, mint a Új Jobboldal. Én nem megyek Bukarestbe, Iaşi-ba, vagy más román többségű városba az ottani románságot provokálni, nem mentem március 15-én sem kokárdával tüntetni” – mondta a szervezet vezetője.
Szőcs Csongor, a csíkszeredai HVIM vezetője leszögezte, a székelyföldi románok nem élnek elnyomásban, ezért tartják igazságtalannak a szélsőséges román szervezet fellépését. „Ez a mi szülővárosunk, nem szeretnénk, ha lennének olyan emberek, akik megmondanák, hogyan ünnepeljünk. Szeretnénk éreztetni velük, hogy a szélsőjobbra nincs szükség, láthattuk, mi volt tavaly Sepsiszentgyörgyön vagy Marosvásárhelyen. Nincs szó arról, hogy a nemzeti ünnepet befolyásoljuk, itt sem lennénk, ha nem azt hallanánk, hogy »Kifele a magyarokkal!« és hogy a románok itt elnyomásban élnek” – magyarázta jelenlétük célját Szőcs.
Egy órával az ünnepség kezdete előtt a csendőrök 15 fiatalt kísértek be a főtérről az őrsre, hogy igazoltassák őket. Amint Gheorghe Suciu, a csendőrség sajtószóvivője kifejtette, a fiatalok megszegték a 60/1991-es törvény 14. cikkelyét. „Különböző plakátokkal jelentek meg, olyan feliratokkal, mint »Itthun vagyunk!« és »Mindenki menjen vissza a dédnagyszülei sírjához!«, emellett kék-arany és piros-fekete székely zászlókat lobogtattak” – fejtette ki a szóvivő, aki az események után elmondta, csupán leigazoltatták a fiatalokat, akik egyetlen szervezetnek sem voltak tagjai, majd hazaengedték őket.
A Új Jobboldal mintegy 200 tagja vonult fel Csíkszeredában, kezükben a nemzeti lobogóval, illetve egy hatalmas bannerrel: „Románia egységes, oszthatatlan, szuverén és független nemzetállam!”, és azt skandáltak: „Hargita és Kovászna román föld”, „A román nyelv az egyetlen úr” illetve, hogy az Új Jobboldal a nemzet büszkesége.
Tudor Ionescu, a csoport vezetője úgy vélekedett, hogy demonstrációjuk nem provokáló. „Az a provokáció, amikor valaki felakasztja Avram Iancut vagy meggyújtja a román zászlót. Az alkotmány első mondatát addig fogjuk mondani, amíg mindenki megérti” – szögezte le a szervezet vezetője.
Ladányi László Zsolt prefektus, aki az ünnepségen Emil Boc miniszterelnök szavait tolmácsolta, elmondta, nem kellett senkinek engedélyt kérnie a prefektúráról a nemzeti ünnepen való részvételért.
„Mi azt szeretnénk, hogy Hargita megye ugyanolyan csendes legyen ezután is, mint volt, és reméljük, hogy ezután a felvonulás után hazamennek” – fogalmazott újságírói kérdésre a prefektus.
Románia volt kulturális minisztere, Theodor Paleologu is jelen volt az ünnepségen és megelégedésének adott hangot, hiszen mint mondta, a nemzeti ünnepen nincs keresnivalója más zászlónak, csupán a román lobogónak.
Forró Gyöngyvér
Krónika (Kolozsvár)
2012. május 14.
Alkotói ösztöndíjat kapott a Krónika két munkatársa
A Krónika két munkatársa – Botházi Mária és Varga László – is díjazottként vett részt szombaton Marosvásárhelyen a Communitas Alapítvány Alkotói Ösztöndíjainak ünnepi átadásán.
Botházi Mária, a kronika.ro munkatársa, illetve Varga László, a Krónika kultúra rovatának szerkesztője az irodalom kategóriában nyerte el az egy évre szóló ösztöndíjat havi 700 lej értékben.
Az RMDSZ, a Communitas Alapítványon keresztül immár tizedik alkalommal biztosít egy éves alkotói ösztöndíjat harmincöt év alatti alkotóknak az irodalom, a képzőművészet és fotográfia, a zeneművészet, a színházművészet, valamint a film és a televíziózás területén. Az idén negyvenegy fiatal alkotó részesül az alapítvány támogatásában.
Az idei ösztöndíjasok:
Film és televízió: Bán Attila, Demeter Zsuzsanna, Kürti István, László József, Simon Tünde Emőke
Irodalom: Bartha Katalin Ágnes, Botházi Mária, Demeter Zsuzsa, Farkas Wellmann Éva, Fekete Réka, Ferenczi Szilárd, Karácsonyi Zsolt, Székely Csaba, Varga László
Képzőművészet és fotográfia: Adorjáni Márta, Daczó Enikő, Fülöp József, Gidó Szende Melinda, Kékedi Ronáld Sándor, Manasses Almássy Botond, Nagy Zoltán Gergely, Németh Attila Levente, Székely Beáta
Színházművészet: Bartha László Zsolt, Borbély Bartis Emília, Derzsi Dezső, Éder Enikő, Farkas Lóránd, Kiss Bora Zsuzsanna, Mezei Gabriella, Szalma Hajnalka, Szekrényes László
Zene: András Orsolya-Erzsébet, Benedek Tibor-Magor, Diószegi Benjámin, Kelemen Antal, Korpos Szabolcs, Lokodi Rozália, Nagy Edina, Szabó Mária, Szép András. Krónika (Kolozsvár)
2012. május 15.
Valamennyi magyar prefektust és alprefektust leváltották tisztségéből
Egyetlen magyar prefektus és alprefektus sem maradt tisztségében a napokban lefolytatott leváltások-beiktatások nyomán.
A Victor Ponta vezette baloldal kormány a hét végén hozott több kormányhatározatot a prefektusok és alprefektusok leváltásáról, és az elmúlt két napban már több megyében be is iktatták az új prefektusokat. A változások nyomán az erdélyi megyékben egyetlen magyar prefektus vagy alprefektus sincs hivatalban.
A jobboldali Boc-, majd Ungureanu-kormányok idején Erdélyben Hargita, Kovászna, Szilágy és Hunyad megyének, a Kárpátokon kívül pedig a moldvai Vaslui megyének volt magyar prefekutsa. Alprefektusi tisztséget viseltek ugyanakkor a magyarság képviselői Arad, Brassó, Maros, Máramaros, Szatmár és Temes megyében. A baloldali kormány határozatai következtében valamennyiüket felmentették tisztségükből.
Hargita megyében Ladányi László Zsoltot Augusta-Cristina Urzica, a megye egyik román többségű községének a jegyzője, Kovászna megyében György Ervint Codrin Munteanu váltja. Munteanu már korábban is betöltötte a tisztséget, és magyarellenes intézkedéseivel irányította magára a figyelmet. Távozása előtt György Ervin elmondta, hogy azt tartaná normálisnak, ha a magyar többségű megyében a kormányváltás után is magyar anyanyelvű köztisztviselő töltené be a tisztséget. Codrin Munteanu vasárnap délutáni beiktatási ceremóniájáról tüntetőlegesen távol maradtak a megye és a megyeszékhely magyar vezetői.
A közigazgatásban a prefektusok közhivatalnokoknak számítanak, nem szabad párttagsággal rendelkezniük. Kettős szerep hárul azonban rájuk a megyék vezetésében: egyfelől a megyei önkormányzat és a helyi önkormányzatok határozatainak a törvényességét kell ellenőrizniük, másrészt pedig a kormány helyi képviselői, a kormány politikájának a helyi végrehajtói. A romániai kormánycseréket általában a prefektusok lecserélése követi. A kormányok úgy ítélik meg, nem bízhatják politikájuk megyei szintű végrehajtását olyan közhivatalnokokra, akik egy másik kormányhoz is hűek voltak.
MTI. Erdély.ma
2012. szeptember 25.
Ünnepel az Aradi Kamaraszínház
Az ötéves fennállását ünneplő Aradi Kamaraszínház ma 19 órakor Örkény István: Tóték című tragikomédiájával nyitja évadát.
Az előadást Balog József rendezi, a főbb szerepekben Éder Enikőt, Harsányi Attilát, Bacskó Tündét, Lung László Zsoltot, Geltz Pétert láthatja a nagyérdemű. Az évadnyitó díszelőadás az Aradi Kamaraszínház első nagyszínpadi produkciója is egyben. Aki 2012-ben Tótékat akar a nagyérdemű elé állítani, már nem számíthat arra, hogy a szövegbe rejtett politikai hozzáállás, szóbugyorba csomagolt örkényi vélemény pont úgy hat, mint 1967 után, amikor bemutathatták a darabot, miután a Nászutasok a légypapíron kötetben megjelenhetett. Örkény aztán drámává gyúrta a kisregényt, és 1969-ben elnyerte Párizsban a Fekete Humor Nagydíjat. „Az Aradi Kamaraszínház vállalkozása, hogy a Tótékat kartondobozmentes rendezésben, sziporkázó ötletekkel kiviszi a közönség elé, tényleg biztos sikernek látszik, még akkor is, ha Örkény soktucatnyi buktatót rejtett a szövegbe” – olvasható a színház honlapján.
Krónika (Kolozsvár)
2012. szeptember 29.
Ötéves az Aradi Kamaraszínház – ünnepi évadkezdés Erdély egyik legfiatalabb teátrumában
Interjú Tapasztó Ernő színházigazgatóval
Tapasztó Ernő és Gujdár Gabriella házaspár merészet gondolt, és Bukarestből hazaköltöztek Aradra, hogy teljes erővel igazgathassák az általuk alapított Aradi Kamaraszínházat. Ekkor 2007-et írtunk, s most öt évvel később górcső alá vettük, mit sikerült megvalósítaniuk. Kiderült, hogy a mintegy 15 ezer fős magyar közösséggel rendelkező Aradon más erdélyi színházak által is megirigyelhető nézőszámmal rendelkezik az új társulat, amely földrajzi és kulturális adottságok miatt főleg magyarországi társulatokkal és művészekkel fonta szorosra az együttműködést. Ennek az izgalmas közös munkának az eredményessége nem csak közönségsikerekben, hanem szakmai elismerésben is mérhető. A következőkben a Tapasztó Ernő igazgatóval készített interjút olvashatják.
– Honnan ez a vágy, hogy színházat alapíts?
– Már tizenegy éves koromban, amikor elkezdtem verseket mondani, arra gondoltam, milyen jó lenne, ha Aradon ismét létezne magyar színház. Legutóbb 1948-ban volt hivatásos magyar színjátszás. Nem volt könnyű megalapítani az új intézményt, de többen segítettek. Meg kell említenem feleségem mellett Nótáros Lajost, aki jelenleg is a színház művészeti tanácsadója, valamint Fekete Rékát, aki a mai napig is velünk dolgozik. Külön elismerésem Demeter Andrásé, aki akkoriban a román kulturális minisztérium államtitkáraként dolgozott, és sokat segített nekünk az induláskor. De hasonló elismeréssel kell szólnom Bognár Leventéről, Arad alpolgármesteréről, aki szintén felkarolt bennünket. Óriási segítséget nyújtott Radu Dinulescu rendező is, aki akkoriban az aradi bábszínház igazgatója volt. Ő befogadott minket az általa vezetett intézménybe, ahol jelenleg is működünk. Ott van két kis irodánk, valamint a próbáinkat is ott tartjuk. Időközben már kinőttük az ottani Kamaraszínház termét, és időnként a nagy színházban kell megtartanunk előadásainkat, akkora az érdeklődés. A színházunk kedden indította az ötéves évforduló jegyében az új évadot, és eddig nem látott érdeklődéssel fogadta a közönség az idei első bemutatónkat, a Tótékat, amelyre mintegy ötszáz ember volt kíváncsi. Ebből is látszik, hogy a nézők szeretik a színházat. Az idei évadra sikerült valamennyi bérletünket értékesíteni, úgyhogy rendkívül pozitív előjelekkel kezdődik az új évad.
– Milyen nehézségekkel küszködik a színházatok?
– Jelenleg arról tárgyalunk a városi önkormányzattal, hogy saját épületet kapjunk, hiszen nehéz társbérletben működni. Az utóbbi időben voltak is súrlódásaink, mivel a helyi önkormányzat összevont több helyi kulturális intézményt, így több nehézség merül fel az adminisztráció és a pénzügyek terén, de reméljük, hogy sikerül mielőbb új épületet kapnunk, amiről folyamatosan egyeztetünk az alpolgármester úrral. Egy új székhely nemcsak a színházunknak jelentene nagy előrelépést, hanem az egész aradi magyarságnak, hiszen így a városnak lehetne egy igazi magyar kulturális központja. Aradon két magyar intézmény működik, az egyik a Csiky Gergely Főgimnázium, amely rendelkezik saját épülettel, a másik a mi színházunk. Tény, hogy a színház nem jöhetett volna létre, ha nem támogat a helyi önkormányzat, a román kulturális minisztérium, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, a román és a magyar nemzeti kulturális alap, a Bethlen Gábor Alap. Emellett nagy megtiszteltetés számunkra, hogy 2010-ben nemzeti jelentőségű intézménnyé nyilvánították Budapesten az Aradi Kamaraszínházat, így ennek köszönhetően évente normatív támogatásban részesülünk.
– Milyen lett az Aradi Kamaraszínház öt év alatt? A jelen találkozik-e az eredeti elképzelésekkel, vagy időközben eltértetek a tervektől?
– Kis színházat képzeltünk el, amely öt év alatt kinőtte magát. Kezdetben úgy terveztük, hogy befogadó színház leszünk, amely évente létrehoz egy-két produkciót, és ezek tükrözik az általunk vallott művészi koncepciót, a színházról vallott nézetünket. Csakhogy közben sokkal több előadást mutattunk be. A megalakulás után fél évvel megszületett az első produkciónk, a Rudolf Hess tízparancsolata, amelyet azóta negyvenkilencszer játszottunk, és hamarosan következik az ötvenedik előadás. Ez az előadás számos szakmai sikert hozott színházunknak, és utólag nézve, rendkívül szerencsés választás volt, hiszen ez olyan erős indulást eredményezett, ami megkönnyítette a folytatást.
– Számokban kifejezve, mit tud felmutatni az Aradi Kamaraszínház?
– Öt év alatt tizenkilenc saját előadásunk volt, negyvenkét színházi fesztiválon léptünk fel, Aradon kívül százhetvenkilencszer játszottuk produkcióinkat. Aradon évente átlagban 40 előadásunk van, ami azt jelenti, hogy szinte minden héten játszunk. Évente előadásainkat 12–14 ezren tekintik meg.
– Hogyan határoznád meg a színház művészi profilját?
– Úgy alakítjuk ki a repertoárunkat, hogy az egyik vonalat a saját előadásaink képezik. Ezekre a minimális díszlet, a kevés szereplő, az erőteljes színészi játék jellemző. A másik vonalat a befogadó színházi jellegünk képezi, ami azt jelenti, hogy vendégelőadásokat hívunk meg Aradra. Ebben a vonulatban már helyet kap a kabaré, a vígjáték, az operett és a musical, hiszen a közönség ilyen jellegű előadásokat is látni szeretne. Megpróbáljuk egyensúlyban tartani művészi terveinket azzal az elvárással, hogy a közönség is kapja meg azt, ami jár neki. Azt látjuk, hogy a nézőink bérletet váltanak, hogy megnézzék Bajor Imrét, de szeretik a mi előadásainkat is. Idéntől megpróbáljuk hangsúlyosabban megújítani a színház profilját, enyhíteni akarunk az általunk eddig képviselt kegyetlen minimálszínházon, amely a kortársszínház legdurvább szálát ragadta meg kemény emberi tragédiák és sorsok bemutatása révén. Erdélyi kabarészínházat akarunk alapítani, hiszen ennek a műfajnak olyan kiválóságai fogadták el az Aradi Kamaraszínház felkérését, mint Maksa Zoltán, Nádas György, Aradi Tibor, Lung László Zsolt, akik a Magyarország, szerellek! című kabarét mutatják be az idén. A jelenetek egy részét a friss Karinthy-gyűrűs Varga Ferenc József írja Thaiföldről. Reméljük, hogy sok helyre eljutnak majd kabaré-előadásaink.
– De ez nem azt jelenti, hogy lemondtok a művészi elképzeléseitekről, csak megpróbáltok egyensúlyt teremteni a művészszínház és a közönség számára befogadhatóbbnak tartott műfajok között?
– Igen, hiszen úgy gondolom, hogy minden műfajban a jó előadás a fontos.
– A változatosság hiányzik?
– Unalmasnak tartom, hogy mindig kemény és kegyetlen monodrámákat vagy két-három szereplős produkciókat mutassunk be, amelyekbe mindig beleszakad az ember. Szakmailag persze ezek hozzák a sikereket, hiszen öt év alatt huszonhárom díjat nyertünk, van saját arculatunk, és ebből nem akarunk engedni.
– Egy évadban általában milyen arányt képeznek a saját produkciók és a vendégjátékok?
– Hatvan százalék a vendégjátékok aránya, és 40 százalékot tesznek ki a saját előadásaink. Az idén úgy alakult, hogy fele-fele arányú lesz ez a megoszlás.
– Arad földrajzilag és kulturálisan is határhelyzetben van. Ott van az etnikailag sokszínű Bánság, valamint Partium és Magyarország határán. Az együttműködések terén melyik irányba kerestetek inkább partnereket?
– Egyértelműen Magyarország felé mentünk, hiszen közelebb van hozzánk. Véletlenszerűen alakult ez így. Elsőként Harsányi Attilát kértem fel együttműködésre, akinek akkor már volt Szegeden egy színháza, amely a Hetek Csoportja nevet viseli. Ő elfogadta, hogy eljátssza Rudolf Hesst, ami nagy sikereket hozott színházunknak és személyesen neki is. További keresések után csapódott hozzánk Pécsről Bacskó Tünde, de van aradi is köztünk, például Éder Enikő. Ez a magyarországi orientáció meglátszik a befogadó színházi programunkon is, hiszen főleg magyarországi társulatokat, színházakat hívunk. Ennek két oka van, az egyik a kulturális, hiszen az aradi magyarok a Magyar Televízión nőttek fel, így sok vígjátékból és kabaréból ismerik a magyarországi színészeket, például Kern Andrást, Bajor Imrét, Esztergályos Cecíliát, vagy Eszenyi Enikőt. A másik ok a földrajzi, hiszen sokkal könnyebben eljut hozzánk Budapestről a Karinthy Színház, mint Sepsiszentgyörgyről a Tamási Áron Színház. Mondjuk az sem mellékes, hogy Magyarországon a vígjátékot, a kabarét, a musicalt, az operettet, a stand-up műfajt profi módon játsszák, sokkal jobban, mint Romániában.
– Konkrétan kik a partnereitek?
– Előadásaink koprodukcióban készülnek el más társulatokkal, ami hatalmas könnyebbség számunkra, e nélkül nem is tudnánk létezni. A legfontosabb partnerünk a Szegedi Maszk Egyesület, de együtt dolgozunk a Pécsi Horvát Színházzal és a Pécsi Harmadik Színházzal, valamint a Gyulai Várszínházzal. Jó viszonyt ápolunk a Zsámbéki Színházi Bázissal, mostanában a budapesti Thália Színházzal vagyunk állandó kapcsolatban, akárcsak a Bakelit Multi Art Centerrel. Erdélyből a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházzal és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházzal is állandó kapcsolatunk van.
– Fiatal színház vagytok még, szakmai irigységet nem tapasztaltatok a partner- vagy más színházak részéről?
– Egyetlen romániai és magyarországi színházzal sincs rossz kapcsolatunk. Folyamatos egyeztetésben vagyunk például a Miskolci Nemzeti Színházzal Harsányi Attila miatt, akinek az aradi sikereire a miskolciak is büszkék, hiszen az általa nyert díjakról ők is rendszerint beszámoltak honlapjukon.
– Mit tekintesz a legnagyobb eredménynek az elmúlt öt évben?
– Sikerült Aradon olyan társulatot összekovácsolni, amelynek tagjai kemény alkotói folyamatban vesznek részt, és nem taposómalomban vannak. Kialakult a társulaton belül egy kemény mag, akik sokat dolgoznak együtt, jól ismerik a színészek egymást, ezért nehéz bekerülni ebbe a magba. Megújuló műhelymunka zajlik, amelyben mindenki része az alkotófolyamatnak. Valami miatt – első perctől kezdve – még a vendégművészek is teljes odaadással dolgoztak, talán azért is, mert ennek a színháznak van egy jó légköre, jó hangulata, ami vélhetően amiatt van, hogy többet akar annál, mint egyszerűen létezni. Az Aradi Kamaraszínháznak és Aradnak is van egy különleges légköre, ezért fogadta és fogadja el meghívásainkat például Mácsai Pál, Esterházy Péter, Kepes András, Vágó András vagy a Kaláka Együttes.
BORBÉLY TAMÁS
Szabadság (Kolozsvár)
2012. november 6.
Kárpát-medencei médiaműhelyek találkozója
Kétnapos konferenciát tartanak szerdától Esztergomban a Kárpát-medencei médiaműhelyek munkatársai, a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA) rendszeresen kapcsolatban álló külhoni tudósítók és televíziós műsorkészítők.
A november 7-én kezdődő, a Szent Adalbert Konferenciaközpontban tartandó rendezvény célja kötetlen találkozás keretében megteremteni a szakmai tapasztalatcsere és az MTVA műhelyvezetőivel való találkozás lehetőségét.
Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója nyitja meg a rendezvényt, majd Barlay Tamás, a Kós Károly Kollégium elnöke köszönti a megjelenteket. A közmédia külhoni stratégiájáról és a pályázati lehetőségekről Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgató-helyettese, a stratégiai és projektiroda igazgatója és Néder Sarolta vezérigazgató-helyettes tart tájékoztatót.
Délután Böjte Csaba ferences szerzetessel találkoznak a résztvevők, majd Czakó Gábor író, publicista tart előadást a magyar nyelv rendszeréről, ezután a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója, Kántor Zoltán ismerteti a Kárpát-medence magyarságának aktuális állapotáról szóló felmérés eredményét.
Csütörtökön ülést tart a Kós Károly Kollégium, utána a résztvevők kötetlen formában találkoznak az MTVA főszerkesztőivel, a külhoni műsorok felelős szerkesztőivel, majd a Parlamentbe látogatnak, ahol fogadja őket Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes.
A Kós Károly Kollégium a közmédia külhoni magyarsággal foglalkozó tanácsadó testülete. Feladata a külhoni magyarsággal foglalkozó műsorok és hírügynökségi tartalmak elemzése. A testület figyelemmel kíséri a határon túl élők sokszínű megjelenítését, valamint a külhoniak tájékoztatásának szempontjait.
A testület javaslatokat tehet és véleményezheti a közmédia műsorpolitikájának egészét, de az egyes műsorokat is. Tagjainak célja a külhoni és az anyaországi magyarság kapcsolatának erősítése, ehhez javaslatokkal látják el a közmédiát. A Kós Károly Kollégium ugyancsak feladatának tekinti a külhoni médiaműhelyek és a közmédia kapcsolatának erősítését.
A tizenegy tagú testület elnöke Barlay Tamás, az MTVA vallási, kisebbségi és határon túli főszerkesztője, titkára pedig Havasi János, az MTVA kabinetvezető-helyettese, határon túli különmegbízottja. A testületben hét tag a külhoni magyarságot képviseli, három az MTVA-t, egy pedig a Duna Televíziót.
rtve.hu
2012. november 20.
Ajnádon találkoztak az amatőr színjátszók
Az illyefalvi 20 Plusz csoport előadása bizonyult a legszínvonalasabbnak a Csíkajnádon november 18-án, vasárnap tartott Amatőr Színjátszó Találkozón.
Tizenegyedik alkalommal szervezték meg Csíkszentmihály községben a műkedvelő színjátszó csoportok seregszemléjét.
A Csíkajnádi Szent István Szervezet és a Vacsárcsi Ifjúsági és Kulturális Egyesület által szervezett rendezvény a Csíkmindszenti Amatőr Színjátszó Csoport Bölöni éjszaka című jelenetével kezdődött, őket követte a csíkszentmihályi Smiley Csoport, amely vidám jeleneteket mutatott be (Román rendőrök, Favágók, Tip-top, Juliska és Mariska), majd a Csíkvacsárcsi Ifjúsági Színjátszó Csoport Bözsi mindent elintéz és a Szülészeten című jelenettel lépett színpadra. A szentegyházi Vigyorgók Színtársulat a Hófehérke és a hét törpe című paródiával szórakoztatta a közönséget, majd az illyefalvi amatőr színjátszók a Bírónál és a Süt a Hold című produkcióikat mutatták be. A nap folyamán fellépett még a Borzsovai Férfikórus és a Vacsárcsi Cserevirág Néptánccsoport, előadásukban mezőségi táncokat láthatott a közönség. Az est meghívottja Kozma Attila és Lung László Zsolt színész volt.
A zsűri (Bogos Róbert tanár, Kovács István tanító, Bilibók Ibolya kulturális referens, Rácz Árpád tanító, megyei tanácsos és Kerekes Zsófia tanárnő) döntése alapján a legszínvonalasabb előadás az Illyefalvi 20 Plusz Csoporté volt, a legmesésebb előadást pedig a szentegyházi Vigyorgók mutatták be. A zsűri az élethű előadás díjat a Vacsárcsi Színjátszó Csoportnak ítélte, a legdinamikusabb csapat pedig a Smiley Csoport volt Csíkszentmihályról. A csíkmindszenti színjátszó csoport a legnépiesebb előadásért kapott díjat. A szervezők az előző évekhez hasonlóan mindenkit díjaztak.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
2012. november 27.
Kabarészínházat alapítottak Aradon
Erdélyi Broadway névvel kabarészínházat alapított az Aradi Kamaraszínház, amely első, Magyarország, szerellek című produkcióját több erdélyi településen is bemutatja.
Tapasztó Ernő, az aradi színház igazgatója kedden elmondta, hogy a november 28. és december 2. közötti tájolás Székelyföldön zajlik, többnyire olyan településeken, ahol már nagyon régóta nem volt magyar nyelvű színházi előadás, vagy ahová csak ritkán jutnak el magyar társulatok. Az erdélyi kabarészínház tagjai Maroshévizen, Korondon, Kovásznán, Gyergyószentmiklóson és Kézdivásárhelyen lépnek fel, majd december 3-án Aradon tartják a kabarészínház hivatalos ünnepi megnyitóját.
Tapasztó Ernő közlése szerint többnyire olyan ismert magyar humoristákat és kabarészerzőket foglalkoztatnak, akik korábban a Mikroszkóp Színpadon és a Rádiókabaréban is sokat játszottak.
Az alapítás ötlete azt követően merült fel, hogy a nyáron Aradi Tibor és az idei Karinthy-gyűrűs Varga Ferenc József kabarét játszottak Aradon, majd Aradi Tibor a Kamaraszínház VodkaPolka avagy hogyan ettem kutyát című produkciójában is fellépett. „Hosszú időt töltöttünk együtt, és ebben az időszakban merült fel egy erdélyi kabarészínház alapításának az ötlete" - idézte fel Tapasztó, aki emlékeztetett arra, hogy Erdélyben vannak már kabarétársulatok, de a piac csak kismértékben van lefedve.
Az első előadáshoz, a Magyarország, szerellekhez a jeleneteket Aradi Tibor és Varga Ferenc József írták, majd bevonták Nádas Györgyöt és Heller Tamást. A tervek szerint később Lung László Zsolt és Maksa Zoltán is csatlakozik a kabarészínházhoz, amely minél több előadást szeretne bemutatni, és magánszínházként kíván működni.
Az Erdélyi Broadwaynek nincsenek „határai", így minél több helyre szeretnének eljutni. „Bárhol fogunk játszani, ahova hívnak minket, ahol van néző, és ahol meg tudjuk szervezni az előadásokat" - jegyezte meg az igazgató.
Az első előadás új jelenetekből épül fel, amelyeket Magyarországon sem láthatott még a közönség. Inkább közéleti aktualitásokra reflektál a kabaré, de a politikát sem kerülheti meg. „Emellett szó van euróról, rendőrökről, politikusokról, hiszen ez klasszikus, zenés kabaré est" - mondta Tapasztó.
Az MTI kérdésére válaszolva kitért arra is, hogy Székelyföld nem kapcsolódik olyan szorosan a magyarországi médiatérhez, mint Partium, ezért nem tudják, hogyan csapódik le majd a pesti humor Székelyföldön, de a színészek tudnak alkalmazkodni a helyi körülményekhez. A kabaréműfaj egyik sajátossága az állandó változás, a színészek együtt lélegeznek a közönséggel, a jeleneteket pedig át lehet írni egyik napról a másikra a helyi sajátosságoknak megfelelően - húzta alá az igazgató.
Maszol.ro
2013. október 17.
Kettős évforduló Marosvásárhelyen
Születésének 110. évfordulóján a marosvásárhelyi állandó színtársulat egyik alapítójára, báró Kemény Jánosra emlékezik a helyi Tompa Miklós Társulat. A Kultúrpalota is épp most lett százéves.
Vasárnap 19 órakor a Kultúrpalota kistermében ünnepi megemlékezésre, filmvetítésre és felolvasószínházi előadásra kerül sor, amellyel a társulat Marosvásárhely emblematikus szecessziós épülete fennállásának 100. évfordulója előtt is tiszteleg. Az eseményre a belépés díjtalan. A Kultúrpalota kistermében megszervezett ünnepségen az érdeklődők megtekintehtik a Kemény János életéről szóló portréfilmet, majd Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója előadásában Kemény János színházalapítói érdemeit méltatja. Ezt követően felolvasószínházi ősbemutató keretében a drámaíróként is alkotó színházalapító Mester című, máig kiadatlan drámáját mutatják be a Tompa Miklós Társulat színészei László Csaba rendezésében. Az előadás szereplői: Kilyén László (Mester), Meszesi Oszkár (Orvos), Gecse Ramóna (Ilona), B. Fülöp Erzsébet (Mária), Tollas Gábor (Kovács), László Zsuzsa (Kovácsné), Bartha László Zsolt (Nagy Pista).
„Báró Kemény János szellemi öröksége mind a mai napig megismertetésre, feldolgozásra vár, közkinccsé tételét pedig kötelességének tekinti a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház. Hagyatékát érvényre juttatni, életművét minél szélesebb körben népszerűsíteni nemes feladat és örömteli tevékenység. Marosvásárhely szülöttjének örökségére valamennyi vásárhelyi büszke lehet” – olvasható a teátrum közleményében. „Parádés pillanatokként emlékszem vissza azokra a dialógusokra, amik a darab olvasása közben engem szórakoztattak, gyakran kápráztattak is. Nem igen szoktam csalódni jóslataimban: sikere lesz a darabnak. De majd a premier alatt jusson eszedbe, a nagyérdemű közönségnek nem az fog tetszeni, amiért Te megírtad, hanem az, ami engedményt tettél technikai okokból” – írta 1947. karácsonyán küldött levelében a darabról Kemény János barátja, Márkus Tibor.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)
2013. október 19.
"Egy bölcs ember az életről" – Kemény Jánosra emlékeznek
Ősbemutató és kettős évforduló a Kultúrpalota kistermében
Születésének 110. évfordulóján a marosvásárhelyi állandó színtársulat egyik alapítójára, báró Kemény Jánosra emlékezik a Tompa Miklós Társulat. Az évforduló keretében vasárnap 19.00 órakor a Kultúrpalota kistermében ünnepi emlékezésre, filmvetítésre és felolvasószínházi előadásra kerül sor, amellyel a társulat Marosvásárhely emblematikus épülete fennállásának 100. évfordulója előtt is tiszteleg. Az eseményre a belépés díjtalan – áll a színház közleményében.
Az ünnepségen Kemény János életéről szóló portréfilm vetítésén vehetnek részt az érdeklődők, ugyanakkor Gáspárik Attila Kemény János színházalapítói érdemeit méltatja előadásában.
Ezt követően felolvasószínházi ősbemutató keretében a drámaíróként is alkotó színházalapító Mester című, máig kiadatlan drámáját mutatják be a Tompa Miklós Társulat színészei László Csaba rendezésében. A Mester című színművel kapcsolatosan a rendező kérdésünkre elmondta: egyrészt a Kemény János iránti tisztelete jeléül, másodsorban egy igen értékes mű ismeretlen volta okán vállalta a rendezést.
– A drámában olyan gondolatok vannak, amelyeket jó hallani, újrahallani. Egy bölcs embernek az életről leszűrt következtetései ezek – mondta László Csaba , aki azt is elárulta, hogy hagyományos felolvasó-színházi előadást rendezett a Kultúrpalota kistermébe. A produkció szereplői: Kilyén László (Mester), Meszesi Oszkár (Orvos), Gecse Ramóna (Ilona), B. Fülöp Erzsébet (Mária), Tollas Gábor (Kovács), László Zsuzsa (Kovácsné), Bartha László Zsolt (Nagy Pista).
Báró Kemény János szellemi öröksége mind a mai napig megismertetésre, feldolgozásra vár, közkinccsé tételét pedig kötelességének tekinti a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház – olvashatjuk továbbá a közleményben. Hagyatékát érvényre juttatni, életművét minél szélesebb körben népszerűsíteni nemes feladat és örömteli tevékenység. Marosvásárhely szülöttjének örökségére valamennyi vásárhelyi büszke lehet.
A színházalapító és közéleti személyiség barátja, Márkus Tibor levelet küldött 1947 karácsonyán a szerzőnek, amelyben a Mester című drámát méltatja. Alább a Marosvásárhelyen írt baráti levélből olvasható egy részlet:
"Elolvastam a Mester című három felvonásos színjátékod. Két és fél felvonást egyhuzamban, akkor is csak azért szakítottam meg az olvasást, mert Édesanyádat látogattam meg, és nem akartam az időből kiesni. Most véleményt szeretnék mondani, és ez meglehetősen nehéz.(…) Kritikus kritizál, publikum ítél, és vagy megy a színházba, vagy nem megy. Kritika és publikum régóta antagonizálnak egymással, nagyon helyesen. Jelen eset más. Egy olyan barátomnak a művéről van szó, akinek a személye és a tehetsége nem mindennapi, és elüt azoktól a normáktól, amelyek mellett mi felnőttünk, szórakoztunk és kritizáltunk. (…)
Parádés pillanatokként emlékszem vissza azokra a dialógusokra, amik a darab olvasása közben engem szórakoztattak, gyakran kápráztattak is. Nemigen szoktam csalódni jóslataimban: sikere lesz a darabnak. De majd a premier alatt jusson eszedbe, a nagyérdemű közönségnek nem az fog tetszeni, amiért Te megírtad, hanem az, ami engedményt tettél technikai okokból. Én magam továbbra is inkább szeretném olvasni, mint látni az egészet, mert szinte előre tör a frász, hogy művészeink hányszor fogják – szereptudás híján – beleszőni a kisegítő "kérem"-eket és hányszor fogják eltéveszteni a mondanivalóink mélységeit és igazi értelmét (…)"
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)
2014. március 21.
Nemzetegyesítés a médiatérben
Újjászerveződött a 2010-re teljesen szétzilált külhoni magyar tudósítóhálózat, anyagaik pedig ma már nem gettószerűen, hanem a közmédia műsoraiba szervesen beépülve jelennek meg – hangsúlyozta Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megbízott vezérigazgatója pénteken, a MédiaTér – Külhoni műhelyek szerepe a magyar közmédia-stratégia alakításában című kolozsvári konferencián.
Az MTVA további terveiről elmondta: minden környező országba telepítenek olyan mobil egységet, amellyel bárhonnan, bármikor élő adásba is be tudnak jelentkezni a kollégák, és egy közös koncepció alapján megszervezik a határon túl felhalmozódott archívumok értékeinek megmentését.
Galambos István vezérigazgató-helyettes, az MTVA külhoni tanácsadó testületeként megalakult, a tudósító-hálózat képzésében szerepet vállaló Kós Károly Kollégium (KKK) elnöke előadásában hangsúlyozta, hogy a külhoni témákat nem kell külön műsorokba száműzni. A KKK a nemzet egységében való gondolkodást próbálja segíteni a közmédiában – tette hozzá.
Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte, hogy nem létezik közszolgálati magyar újságírás a külhoni magyar újságírók nélkül, munkájuk pedig nem lenne eredményes a 2010-ben indult „nemzetegyesítő stratégia” nélkül.
Gazsó L. Ferenc, az MTI Zrt. vezérigazgatója kifejtette: a nemzeti hírügynökség a magyarság hiteles tájékoztatását hivatott ellátni olyan körülmények között, amikor a legtöbb helyen a hírek véleménnyel keveredve jelennek meg.
Az elmúlt években teljessé vált a hírügynökség Kárpát-medencei tudósítóhálózata (Bukarest, Kolozsvár, Belgrád, Zágráb, Pozsony, Kijev, Ungvár), 2011-12-ben harminc százalékkal, évi hétezerre bővült az MTI-ben a külhoni magyarságról szóló anyagok száma, és az ingyenessé vált hírügynökségi szolgáltatások legaktívabb felhasználója ma már a külhoni magyar média.
Kitért arra, hogy az MTI-hez tartozik a rádiós krónikák és a televíziós híradók összeállítását végző Hírcentrum is, amely több mint félszáz külhoni magyar médiaműhellyel áll napi munkakapcsolatban. Tavaly nyár óta új internetes platform is szolgálja az „összmagyar kommunikációs teret” Külhoni Magyar Sajtószolgálat néven, amelyen azóta több mint négyszáz közleményt jelentettek meg a külhoni magyar szervezetek – mondta Gazsó L. Ferenc.
Jónás István, a Magyar Rádió Zrt. vezérigazgatója előadásában kiemelte, hogy a rádió műsoraiba szervesen beépülnek a határon túli témák, de egy tavaly őszi felmérés azt bizonyította, hogy a tudósítások területi és tematikai megoszlása még nem feltétlenül tükrözi a külhoni hallgatók mindennapi érdeklődését. Akkor lesz igazán hiteles ez az integráció, ha a hallgatók magukra ismernek a róluk szóló műsorokban – hangsúlyozta.
Medveczky Balázs, a Magyar Televízió Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a köztelevízió már nem rétegműsorokat, hanem a nemzeti összetartozást szem előtt tartó tartalmakat készít, és a gyermekműsoroktól az ismeretterjesztő adásokig mindenütt az összmagyarság értékeit mutatja be.
Dobos Menyhért, a Duna Televízió Zrt. vezérigazgatója előadásában kiemelte, a csatorna 22 éve azért alakult, hogy „égi köldökzsinórként” összekösse a szétszakított nemzetrészeket – ez a feladat azóta sem változott. Hozzátette, hogy a nemzeti identitást erősítő, közösségépítő szerepét a Duna Worldon keresztül ma már nemcsak a Kárpát-medencében, hanem a nyugati diaszpórában élő magyarok körében is be tudja tölteni.
A konferencia szervezői pénteken bejelentették: olyan ösztöndíjprogramot kezdeményeznek, amely lehetővé teszi, hogy a Sapientia kolozsvári médiaszakán a Kárpát-medence más területeiről érkező diákok is elsajátíthassák a szakmát.
MTI
Székelyhon.ro,