Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
László Orsolya
4 tétel
2013. február 17.
Böjte Csaba: felszenteltük a Szent Anna Otthont Gyergyószentmiklóson
Gyergyói medence minden településén, Istennek hála, működik egy-két napköziotthon. A jó nevelőink eredményes kitartó munkája meghozza az eredményeket, és így olyan gyerekek is továbbtanulásra jelentkezhetnek, kik mostanig még a nyolc osztályt sem tudták sikeresen elvégezni. A most felszentelt Gyergyószentmiklósi Szent Anna Otthon a medence bajbanlévő, elesett, de jószándékú, tehetséges, továbbtanulni akaró fiataljai számára épült. Mivel a Szárhegyi Kájoni Jánosról elnevezett otthonunk megtelt, ezért a Szent Anna otthonba is fogadtunk már be kisebb gyerekeket is. Az otthont László Orsolya, vezeti férjével és kedves munkatársaival.
A mellékelt képek a 2013. február 16-án felszentelt otthonról, a ház lakóiról készültek a szép, vidám ünnepségen. Talán annyit elárulhatok, hogy a szokatlan házszentelés kissé vidámra sikeredett: szeretett elöljárónk, Orbán Szabolcs, ki szereti a fiatalokat a prédikációba, és minden más egyházi szertartásba bevonni, most a szentelésbe magába is bevonta, ugyanis minden fiatallal gyúratott a bőségesen rendelkezésre álló hóból egy – egy hógolyót, melyeket ö szeretettel meghintett szenteltvízzel, majd a fiatalok az így megszentelt hógolyókkal jól megdobálták a házat és annak vezetőit. Így sikeredett a 2013 telén, Székelyföldön a hógolyózásnak vallásos jelleget adni, a fiatalok örömére. Ha meglesz az új Pápánk szabadalmaztatjuk a liturgikus újításunkat. Örömteli szívvel,
Csaba testvér
Erdély.ma,

2013. december 15.
.Isten háza a gyermekotthonban
Kápolnát szenteltek csütörtök este a gyergyószentmiklósi Szent Anna Gyermekotthonban. Böjte Csaba itt élő gyermekeit szigetszentmiklósiak segítették ahhoz, hogy hajlékukban szent helyen adhassanak hálát a mindennapokért.
Hogyan jön létre egy kápolna? – tette fel a kérdést Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes annak a szigetszentmiklósi házaspárnak, akiknek támogatásával sikerült kialakítani a szent helyet a gyergyószentmiklósi gyermekotthonban. A szeretet mellett még jó néhány dolog elhangzott a válaszban, többek között az, hogy merjünk álmodni, s ezt mondjuk is ki.
„Érezzünk, gondolkodjunk, beszéljünk vágyainkról, mert ez a kápolna is azt bizonyítja, hogy egy futólag megemlített gondolat beteljesedhet” – fogalmazott Kurucz Miklósné. Elmesélte, hogy férjével korábban már többször juttattak el adományokat a Szent Anna-otthon lakói számára, s ilyenkor arra is figyeltek, hogy mik az itt élők valódi vágyai. Egy kápolna kialakításának lehetőségéről beszélt nekik egyik alkalommal László Orsolya házvezető, az álmot „felkarolták”, és hazatérve Szigetszentmiklósra, támogatók bevonásával beszerezték a kápolna kialakításához szükséges berendezést.
A gyerekek verssel, énekkel köszönték meg a támogatást
Oltárasztalt, ehhez padozatot, szószéket, szentségtartót, feszületet ajándékoztak, orgonát és székeket is hoztak. A berendezésben, a bútorzat felszerelésében a szigetszentmiklósi plébános, Hutóczky Béla atya segédkezett. „Érezzünk, merjünk és szeressünk!” – szólt mintegy végszóként a kápolnaszentelésre egybegyűltekhez Kuruczné.
Megtartó a lelki egység, a szeretet
A kápolnát Portik-Hegyi Kelemen főesperes plébános szentelte fel, arra biztatva az otthon lakóit, keressék Isten közelségét. „Jöjjetek ide valahányszor gondotok, bajotok, bánatotok van, mert vannak helyzetek, amikor senki más nem tud segíteni, csak a jó Isten” – szólt a gyerekekhez. Mint mondta, azoknak a közösségeknek a kapcsolata marad meg, ahol lelki egység és szeretet van, a Szent Anna-otthonban élők törekedjenek erre – biztatta az ott lakókat.
Hely, ahol hálát adhatnak a mindennapi csodákért
„Ez egy nagyon fontos állomás az otthonunk számára. Azzal, hogy lett kápolnánk, nem azt jelenti, hogy ezentúl nem fogunk templomba járni. Ugyanúgy elmegyünk, mint eddig tettük, viszont nagyon fontos, hogy van egy olyan hely, ahol elcsendesedhetünk, elmélyülhetünk. Ezek mellett a kápolnának a közösségépítésben is nagy szerepet szánunk, hiszen egy nagy családban ennek igen nagy fontossága van. Itt szeretnénk majd lezárni a napot, megbeszélve az örömünket, bánatunkat, és hálát adunk a jó Istennek a mindennap megélt csodákért” – mondta László Orsolya, a Szent Anna-otthon vezetője, aki a hajlék negyvennyolc gyermeklakója nevében mondott köszönetet a támogatóknak.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro

2016. október 2.
Három kisteherautónyi adomány a Szent Anna-otthonnak
Ipari gáztűzhely is volt abban a három kisteherautónyi adománycsomagban, amit Békésről juttattak el a hét végén a Szent Anna Gyermekvédelmi Központba. Gyergyószentmiklós testvérvárosából nem először érkezik támogatás Böjte atya otthonába, mindannyiszor olyasmiket gyűjtenek az anyaországi pártolók, amire épp a legnagyobb szükség van a gyergyói „nagycsaládban”. A gáztűzhely megvásárlását a Testvérváros kenyere program tette lehetővé.
Amióta működik a Szent Anna-ház, azóta gondoskodik lakóiról egy békési baráti társaság. Kezdetekben évente kétszer hozták el az otthon összegyűjtött adományokat, az utóbbi években három-négy alkalommal jönnek, hogy célba juttassák az egyre gyarapodó felajánlásokat.
„Idén harmadszor látogatunk ide, de még egyszer biztosan jövünk, mert nagyon sok minden otthon maradt, nem fért be a kocsikba” – mondta Hegyesiné Edit. Férjével, illetve az Öreg és a Paulcsik családdal közösen kezdeményezték a jótékonykodást, miután Gyergyószentmiklóson kirándulva egy olyan személlyel ismerkedtek meg, aki alkalmazottként dolgozott a Dévai Szent Ferenc Alapítvány otthonában. „Azóta vallom, hogy nincsenek véletlenek” – mondta lapunknak Hegyesiné, elmesélve, hogy szűk társaságuk mára harmincfősre gyarapodott, mindannyian segítő szándékkal munkálkodnak a Szent Anna-otthon javára.
Hagyománnyá vált az évek alatt, hogy a Testvérvárosok kenyere program során összegyűlt pénzből valamilyen háztartási gépet vásárolnak az otthonnak – tavaly két, félipari mosógépet sikerült vásárolniuk, idén a szükséglistára felvett ipari gáztűzhelyet szerezték be. Megvásárlásához ezer, egyenként félkilós cipót értékesítettek a Testvérvárosok kenyere programhoz kötött augusztusi jótékonysági rendezvényen, a cipókhoz a lisztet békési és gyergyói búzából őröltették. Maradt készleten is a felajánlásokból összegyűlt mintegy 30 mázsányi búzából, lisztté őrölve ezt is a Szent Anna-otthonnak juttatják el. Pénteken 15 mázsányit hoztak, a maradék egy következő alkalommal érkezik.
Eljutott azonban sok zsáknyi ruhanemű, lábbeli, játék, amit a békésiek küldtek Böjte atya gyermekeinek. „Sehol nem hirdetjük az adománygyűjtést, szájról szájra terjed, és mivel megbízhatók vagyunk, folyamatosan hozzák a felajánlásokat az emberek” – mondta Hegyesiné. Hozzátette, valahányszor Gyergyóba indulnak, igyekeznek olyan személyeket elhozni magukkal, akik még nem jártak itt. „Próbálunk fertőzni. Célként fogalmazódott meg bennünk az is, hogy minél több békésit hozzunk ide, és hogy minél több gyergyói eljöjjön hozzánk. A testvérvárosi kapcsolatban ez a lényeg” – fogalmazott.
Pénteken tizenegy békési segítő érkezett. Külön ajándékkal pótolták meg a három autónyi adományt: tisztító- és tisztálkodószereket vásároltak az otthonnak, és több láda friss zöldséget is hoztak. Nem várnak köszönetet semmiért, azt vallják, másokon segíteni a legtermészetesebb dolog. Köszönetüket tolmácsolják azonban a búzát felajánló gyergyószentmiklósi Aranykalász és Agromec mezőgazdasági társasoknak, illetve a gáztűzhely beszerzésében segítő, békési Bimetal Bt.-nek.
„Mostanáig egy háztartási aragázkályhánk volt, nem fértünk rajta a nagy edényekkel, úgy hogy a most kapott ipari gáztűzhely hatalmas segítség. Megkönnyíti a reggeli teafőzést, de napközben az étel elkészítése is sokkal hamarabb fog menni” – mondta a Szent Anna-otthon vezetője. László Orsolya minden ajándékért háláját fejezte ki. Állandóan szükség van ruhákra, cipőkre a 35 gyereknek – mondta, a mindennapi kenyérhez – amit házilag állítanak elő az otthon udvarán lévő kemencében –, bizony sok liszt szükséges – tette hozzá. A közelgő télre tűzifára lenne szüksége az otthonnak, és bár gazdálkodnak, nem lesz elegendő a megtermesztett zöldség sem – mondta el kérdésünkre László Orsolya.
Pethő Melánia |

2017. november 26.
Azt mondja, fel sem tudják fogni, milyen luxusban élnek az itteniekhez képest
Ismét adományokkal érkezett Gyergyószentmiklósra a mosonmagyaróvári Motoros szív a gyermekekért mozgalom irányítója – Elekes Péter Szabolcs, alias Medve Engel ezúttal is a Szent Anna Gyermekvédelmi Központ javára gyűjtött felajánlásokat juttatta célba. A motoroskörökből érkező segítség más forrásból származóval is bővült, ugyanis egy osztrák cég képviselője társult az akcióhoz.
Öt éve már, hogy a Szent Anna-otthon is részesül azokból az adományokból, amelyek a Motoros szív a gyermekekért mozgalom akciói során gyűlnek össze Magyarországon. A legutóbbi gyűjtés túllépett a motoroskörökön, a kezdeményező Medve Engel munkaadója is társult az akcióhoz.
„Idén csatlakozott hozzánk az ausztriai Artlogic cég, amelynél dolgozom. A főnökömnek nagyon tetszik a segítőakciónk ötlete, és úgy döntött, eljön, hogy személyesen is lássa, mi az, amit csinálunk” – mondta el lapunknak Medve Engel.
Sokkolta, amit tapasztalt Meglepődöttségéről számolt be lapunknak az osztrák cég képviselője. Martin Haumer úgy látja, igencsak elmaradottak a gyermekotthon körülményei a 21. századi európai létformához képest. „Nagyon megható, ugyanakkor felfoghatatlan, amit itt tapasztalok. Két ország választ el bennünket, de mintha 50 évvel visszamentünk volna a történelemben. Sokkoló azt látni, hogy alapvető dolgok hiányoznak a gyermekotthonból. Olyasmik, amik a nyugat-európai emberek számára természetesek. Mi fel sem tudjuk fogni, hogy milyen luxusban élünk, milyen lehetőségeink vannak az itteniekhez képest.
– Mint üzletember, családapa, cégtulajdonos szégyellem magam, hogy ilyent kell látnom Európában. Ezt meg lehetne változtatni, ha mindenki kicsit akarná – fogalmazott Martin Haumer. Kifejtette továbbá, hogy mennyire megható számára mindaz, amivel a gyermekotthon vezetői nap mind nap küzdenek. „Nagyon meghatódtam annak láttán, hogy milyen nehézségekkel küzdenek itt az emberek azért, hogy a gyerekeknek fedél legyen a fejük fölött, és hogy megteremtsék számukra a mindennapi betevőt”– mondta.
Tatarozást, korszerűsítést terveznek
A tapasztaltak alapján azonnal megszületett az ötlet: továbbra is segíti a Szent Anna-otthont az osztrák cég, partnere maradva a Motoros szív a gyermekekért mozgalomnak. „Egy nagyobb közös projektben gondolkodunk. Segíteni szeretnénk a ház tatarozását és fűtésrendszerének korszerűsítését” – számolt be a közös tervről Medve Engel. Örömmel nyugtázza, hogy a nyugati tehetősebb réteg egyre nyitottabb a segítségnyújtásra.
– Hála Istennek, egyre többen vannak, akik rádöbbentek arra, hogy milyen jólétben élnek, miközben mások sok mindenben hiányt szenvednek. Egyre jobban kezdtek mellénk állni, és rajtunk keresztül segíteni a nélkülözőknek – mondta. A munkaadójával közösen eltervezettek kapcsán hozzátette, abban reménykednek, hogy cégük ügyfelei és üzlettársai közül többen is hajlandóak lesznek felkarolni a nemes ügyet, és akár anyagiakkal, akár tárgyi vagy fizikai segítségnyújtással támogatni a Szent Anna-otthont. „Ha sikerül, amit elterveztünk, a ház vezetőinek válláról levennénk egy nagy gondot, a gyermekek ellátására pedig több pénz maradna” – összegezte a célt.
Elkél a segítség
Nem légből kapott az ötlet, hogy tatarozásra és a fűtésrendszer korszerűsítésére áldozzanak az adományozók; jelenleg erre van a legnagyobb szükség – erősítette meg László Orsolya, az otthon vezetője. Mint mondta, a tűzifa árának drágulása miatt már idén is gondjaik adódtak, szeretnék, ha bár a meleg víz előállításához nem kellene fát vásárolniuk. Napelemes rendszert szereltetnének.
– Valamit lépni kell, mert 260 lejért hoznak egy méter fát. A telet még kinyűgöljük valahogy, de jó lenne, ha bár nyáron a meleg víz előállítására nem kellene költeni – mondta László Orsolya. A másik gondjuk nemrégiben adódott, és sürgős megoldásra vár: az emeleti részen megszakadtak a vízcsövek, nehézkessé vált ott a tisztálkodás, és a földszint is ázik. „Nagyon jól jön minden segítség, mert ilyen esetekre nincsenek alapjaink” – tette hozzá az otthon vezetője. Pethő Melánia / Székelyhon.ro