„Mindig érdekeltek a vakfoltok”
Álljunk meg egy szóra Balázs Imre Józseffel
Balázs Imre József költő, kritikus, egyetemi oktató volt az Erdélyi Magyar Írók Ligája és a Bulgakov Kávéház közös rendezvényének, az Álljunk meg egy szóra irodalmi beszélgetéssorozatának legutóbbi vendége. A meghívottat az est állandó házigazdája, László Noémi faggatta.
„Az Udvarhely szinten ismert matekzseniként, hogyan kötöttél ki 1994-ben a magyar–angol szakon?”, tette fel a nyitó-kérdést László Noémi, amelyre a meghívott rögtön leszögezte, a közhidelemmel ellentétben „nem vagyok, és nem is voltam matekzseni”.
Balázs Imre József kifejtette, az 1980-as években a székelyföldiek egyetlen esélye a reál tantárgyak terén volt, ezért erősödtek meg az iskolákban a reálosztályok és készítették fel a diákokat matek, fizika, gépészmérnöki egyetemi szakokra. Ennek a trendnek a következtében került ő is a Tamási Áron Gimnázium reálosztályába. Ám a 90-es években ez már megváltozott, így hiába a sok matekverseny, tizenegyedik osztályban közölte a matektanár osztályfőnökkel, ő irodalom szakon fog továbbtanulni. „Szilágyi Domokos és angol nyelvű hatások miatt nyergeltem át irodalmárnak”, jegyezte meg.
Másodéves egyetemistaként, 1996-ban kezdett el párhuzamosan verseket és kritikákat közölni. „Az a helyzet, hogy versíró ember elég sok volt abban az időben, kritikaíró ember viszont annál kevesebb, akik voltak, azok is hamar felhagytak ezzel a műfajjal. Én viszont nem, emiatt is elég hamar leosztották nekem az Előretolt Helyőrség környezetében a kritikus szerepét. Ám ez rendben volt, hiszen kritikus is voltam” – mesélte el, hogyan alakultak az egyetemi évei, és miért nem „kallódott el”, mint számos kortársa.
László Noémi megjegyezte: míg ők ketten kortársak és mindketten, számos más kortársukkal együtt, az Előretolt Helyőrségnél kezdtek, a Helyőrségre jellemző harsányság azonban nem köszönt vissza Balázs Imre József alkotásaiban. – Nekem úgy tűnik, hogy a Székelyföldről érkezők nagy többségének hangja erős, markáns, ez különösképpen jellemző volt az 1990-es évek derekától a 2000- es évekig, arra a korszakra, amikor te is indultál. Viszont ebből a körből te kilógsz – jegyezte meg az est házigazdája. A meghívott elmondta, a Helyőrség olyan „ellenségképeket” kreált, amelyekkel ő nem tudott azonosulni. Többen a Helyőrségtől Rejtő-féle, vagány szerzőkként pozicionálták magukat és elzárkóztak a Nádas, Esterházy, Garaczi által képviselt „érthetetlen irodalomtól”, amely szerzőket ő viszont kedvelt, magyarázta el Balázs Imre József, miért nem volt részese a Helyőrséges körnek. „Nem tudtam teljes mellszélességgel csatlakozni ahhoz a részéhez, hogy kiket utáljunk közösen”, tette hozzá. Megjegyezte azonban, hogy többnyire a „marketingstratégiával” volt problémája.
László Noémi arra is kíváncsi volt, hogyan kötött ki az erdélyi magyar avantgárd költészet elemzésénél, amelyből később a doktori dolgozatát is írta. A meghívott elmondta: nem ezzel a témával indult, viszont nem bánja, hogy végül ezt elemezte.
Géczi János, a Kalota Kiadó igazgatója kérte fel Balázs Imre Józsefet és Demény Pétert, hogy állítsanak össze antológiákat: Demény Péter a novellistákét, ő pedig a költészeti antológiát szerkesztette. – Ugye az antológiaszerkesztés kronológia szerint halad. Azt vettem észre, hogy a Gyimesi Éva és a Görömbei András által szerkesztett antológiákban Bartalis János és Horváth Imre között nincs feltüntetve erdélyi költő, viszont köztük 13 év a korkülönbség. Hiányzott 13 év az erdélyi magyar költészetből és elkezdtem utánanézni, hogy miért – jegyezte meg. Így fedezte fel az erdélyi magyar avantgárd költészet 13 évét, többek között Becski Irén, Becsky Andor vagy Ormos Iván költőket, akik soha nem jutottak el odáig, hogy önálló kötetük legyen, de akik „telepublikálták a korabeli erdélyi folyóiratokat”.
– Engem mindig érdekelnek ezek a vakfoltok, hogy miért nem beszélünk valamiről, hogy miért hiányzik valami a kultúrából – indokolta meg a költő, hogy miért tért át erre a témára.
Balázs Imre József 1999-től a Korunk folyóirat irodalom és kritika rovatának a szerkesztője lett, majd 2008-ban a folyóirat főszerkesztője, amely pozícióról 2012-ben lemondott. – 2008 után, a gazdasági válság miatt ez a főszerkesztői munka exponenciálisan megugrott, sokkal több időbe tellett előteremteni a folyóirat fenntartásához szükséges pénzt, ráadásul az egyetemi állásomnál is elkezdett egyfajta bürokrácia működni, egyre több papírmunkát kellett végezni. Így igazából mindkét munkahelyemen nőtt a terhelés – fejtette ki a meghívott. A rengeteg munka viszont kimerítette, és amikor ennek a fáradtságnak fizikai jelei is megmutatkoztak, rájött: választania kell. Lemondott tehát főszerkesztői állásáról és visszalépett szerkesztőnek.
Az est végén szó esett a meghívott gyermekverseiről is, amely műfajban, László Noémi szerint, Balázs Imre József felszabadult. A költő kifejtette, akkor kezdett el gyermekverseket is írni, amikor megszülettek a lányai, részben azért, mert rendszeresen olvasott fel nekik esténként verseket, de sokszor úgy érezte, némelyek nem szólnak semmiről. Záróakkordként a szerző saját gitárkíséretében adta elő néhány megzenésített versét. Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)

Írói üzenetek nyomában a Vigadóban
Legyen kritika közöttünk!
Csütörtökön, a kézdivásárhelyi Vigadó dísztermében író–olvasó találkozót rendeztek dr. Borcsa János kritikus–irodalomtörténész–könyvkiadóval az Írói üzenetek nyomában című tanulmánykötete és az általa szerkesztett Szentkatolnai Bálint Gábor Válogatott művek megjelenése apropóján.
Ferencz Éva tanárnő köszöntötte a szép számban megjelent érdeklődőket, majd miután ismertette az est főszereplőjének eddigi életútját, az Írói üzenetek nyomában című kötetet méltatta. A három fejezet közül az elsőben tizenhat kritika és recenzió kapott helyet, amelyekben verskötetek, költői pályakép, esszéregény, karcolat, haiku, aparegények, bukolikák és alkotóik tárulnak ki és fejtődnek meg.
„Borcsa János kritikáiban, tanulmányaiban egyaránt helyet kap a hazai tájakon honos és jól ismert Fekete Vince, Markó Béla, Bogdán Vilmos vagy Bogdán László, a 19. századi naplóíró Kozma Katinka és Szentkatolnai Bálint Gábor”, hangzott el. Jelen kötetben az erdélyi irodalom kortárs klasszikusai (Bogdán László, Ferenczes István, Kántor Lajos, Ferencz Imre, Kenéz Ferenc, Lőrincz György), a középnemzedékbeliek (Fekete Vince, Molnár Vilmos, Lövétei Lázár László, Zsidó Ferenc, Tompa Andrea, László Noémi) és a fiatalabbak (Bálint Tamás, Muszka Sándor) is jelen vannak.
A második részben két nagyobb lélegzetvételű tanulmány, illetve egy szakmai tanácskozáson elhangzott előadás szerkesztett változata olvasható Legyen kritika közöttünk! címmel, míg a harmadik rész – a jegyzetek mellett – jeles vagy tragikus évfordulók kapcsán született írásokat tartalmaz. Az egyetemes értékek mentén (becsület, erkölcs, haza, szabadság) írt jegyzetek kiállták az idő próbáját, fogalmazott a méltató. „Bár lehet, hogy sokunk számára már az első közléskor megszívlelendő üzenete volt minden írásnak, így, egy kötetbe gyűjtve érik egységes egésszé, sajátos ívű gondolatfüzérré, következetesen felépített, erős pilléreken nyugvó értékrenddé”. Végezetül a Legyen kritika közöttünk! című írásból idézett: „Szükségesnek tartom tehát, hogy legyen kritika közöttünk, illetve azt, ha megszólal a kritikus, minden esetben alkalmat találjunk hasznos dolgok elmondására.”
A folytatásban Gazda József író a Szentkatolnai Bálint Gábor válogatott műveit tartalmazó kötetet (erről bővebb beszámolót csütörtöki lapszámunkban olvashattak) ismertette, majd a szerző dedikált. Daczó Hodor Barna / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Borcsa János, a beavató és beavatott
„A végtelen idő, illetve a történelem korlátai között élő ember kísérleteket tesz véges élete folyamán: hozzáad a teremtett világhoz, ezáltal próbálná életét is meghosszabbítani…” – írja Borcsa János egyik kortárs költőnk munkásságáról elmélkedve. Az Írói üzenetek nyomában című új kötetében található ez az írás.
A kritikus új kötete a Kriterion Könyvkiadó gondozásában jött ki a nyomdából, és kritikák, tanulmányok, jegyzetek gyűjteménye, melyek 2010–2016 között jelentek meg első közlésben különböző napilapokban, folyóiratokban, periodikákban, internetes portálokon. Megnevezni őket már csak azért is érdemes, mert szép térképét rajzolják meg Borcsa János szellemi hatósugarának. Háromszéken, szűkebb pátriánkban a Háromszékben és a Székely Hírmondóban közölt, Székelyföldön, illetve általában a magyar nyelvterületen a Székelyföld kulturális folyóiratban, Erdély-szerte a Helikon, a Korunk folyóiratokban, az anyaországban a Bárka, a Hitel, a Forrás hasábjain, a nagyvilágban pedig a Kortárs Online, illetve az előbb felsorolt kiadványok internetes oldalain.
Joggal tarthat számot Borcsa János az egyszerre táguló és szűkülő világfalu olvasóinak érdeklődésére. Kritikáiban, tanulmányaiban és irodalmi jegyzeteiben éppen úgy helyet kap a hazai tájakon honos és jól ismert alkotó (Fekete Vince, Markó Béla, Molnár Vilmos, Bogdán László), mint a 19. századi naplóíró Kozma Katinka, vagy általában klasszikusaink. Jegyzetei, bár többségük adott időpontban s adott alkalomból keletkeztek első közlésükkor, kiállják az idő próbáját, lévén, hogy egyetemes értékek mentén íródtak, úgy mint becsület, erkölcs, haza, szabadság. S lehet, hogy sokunk számára már az első közléskor megszívlelendő, megfontolandó üzenete volt minden írásnak, de így, egy kötetbe gyűjtve kerekedik ki, érik össze egységes rendszerré, sajátos ívű gondolatfüzérré, következetesen felépített, erős pilléreken nyugvó értékrenddé.
A három ciklus közül az első kritikák és recenziók gyűjteménye, 16 méltató, olvasótoborzó, vagy ahogy egy előző kötetét emlegették, olvastató írás. Verskötetek, költői pályakép, esszéregény, karcolatok, haikuk, aparegény, bukolikák világa tárul fel bennük, és velük együtt az alkotók kerülnek közelebb az olvasókhoz: Bálint Tamás, Bogdán László, Elek Tibor, Fekete Vince, Ferencz Imre, Kántor Lajos, Kenéz Ferenc, László Noémi, Lőrincz György, Lövétei L. László, Markó Béla, Molnár Vilmos, Muszka Sándor, Temesi Ferenc és Zsidó Ferenc.
A második ciklus két nagyobb lélegzetvételű tanulmányt tartalmaz, egyik a haza és magyarság kérdését vizsgálja erdélyi magyar költők műveiben, a másikban Tompa Andrea 2013-ban megjelent nagyregényéről értekezik, a harmadik pedig egy szakmai tanácskozáson elhangzott előadás szerkesztett változata Legyen kritika közöttünk! címmel. A kötet harmadik részében irodalmi jegyzetek olvashatók, amelyek irodalmi évfordulók, események kapcsán születtek.
Hogy van-e, illetve mi szükség van a kritikára, így válaszolja meg a kérdést Borcsa János: „Szükségesnek tartom tehát, hogy legyen kritika közöttünk, illetve azt, hogy ha megszólal a kritikus, minden esetben alkalmat találjon hasznos dolgok elmondására. Megtörténhet ugyanis, hogy szava hamarabb eljut az olvasóhoz, mint az íróé, minthogy az irodalomkritika nem önmagáért készül, hanem valósággal keresi, hogy minél előbb eljusson az olvasóhoz, hiszen értelme akkor van (…), ha befogadóra talál.”
A napokban olvastam egy nagyon szép történetet. Eszerint a tibeti hagyomány azt tartja, hogy egy könyvnek energiája, értsd, lelke van, nem halott, papírra nyomtatott betűkből áll. A könyv viszont csak akkor él, ha éltetik a lelkét, fenntartják az energiáját. A buddhista szerzők ezért a könyv lelkét felolvasás útján adják át a beavatottnak, aki a maga során fölolvassa a könyvet másoknak. Ezt a tibetiek eleven, hallás általi átadásnak nevezik, és a könyv lelke akkor kezd élni, amikor a hallás utáni átadást aktív olvasás követi. Tibetben úgy vélik, csak így tudja a könyv betölteni a funkcióját.
Kettőzötten igaz ez Borcsa János Írói üzenetek nyomában című kötetére, általában irodalomtörténészi, kritikusi munkájára. Borcsa János egyszerre beavató és beavatott. Kívánom, hogy legyen minél több beavatottja ezután is, és az írásai által megismert íróknak szintén! Ferencz Éva / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

„Bearanyozta a napot az Aranyfeszt”
A címbeli idézet egy diák értékelése a szombaton Kolozsváron lezajlott Aranyfeszt országos diákvetélkedő döntőjéről, és nagyszerűen kifejezi az első alkalommal megrendezett program sikerét és népszerűségét. Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából szervezte a vetélkedőt az RMDSZ kulturális és társadalomszervezési főosztálya 7–8. osztályos diákoknak, és a több szakaszból álló verseny utolsó fordulójára, a résztvevő csapatok munkájának kiértékelésére került sor a hétvégén a Tranzit házban: délelőtt csoportos tevékenységet tartottak rajz- és irodalomoktatással, közös verseléssel, délután csapatokra osztva balladai jeleneteket kellett rögtönözniük, majd az Erdély kilenc megyéjéből érkezett 18 csapat bemutatkozó videóját vetítették le, ezt követte a nyertesek ismertetése, majd koncert zárta a jól sikerült rendezvényt.
Még októberben hirdette meg középiskolás diákoknak szánt vetélkedőjét az RMDSZ kulturális és társadalomszervezési főosztálya, és Arany János születésének 200. évfordulójára gondolták ki a feladatokat is, az újszerűségre és főleg a kreativitásra helyezve a hangsúlyt: például karikatúrát kellett rajzolniuk a nagy költő egy általuk kedvelt művéről vagy szereplőjéről, továbbá antológiát kellett készíteni kedvenc Arany János-művekből, szerelmesverset írni Arany-stílusban, és Arany nevében kellett levelet írniuk. Ezeket pontozva döntött a zsűri arról, hogy mindegyik megyéből melyik városi és vidéki iskola juthatott tovább, tehát vehetett részt a Kolozsváron megszervezett utolsó fordulón, amely szintén bővelkedett változatos és ugyanakkor szórakoztató tevékenységekben. Több mint 70 csapat jelentkezett a versenyre, és végül kilenc megyéből 18 csapat, több mint 80 diák és kísérő tanáruk jöhetett el Kolozsvárra a december 8–10-e közötti programokra.Szombaton a Tranzit házban workshopokkal kezdődött a csoportos foglalkozás: Márton Evelin írónő az írás folyamatában történő karakterépítésről mesélt, Balázs Imre József költő, író szintén az íráshoz kapcsolódóan „árult el” tippeket és trükköket, László Noémi költő a versek „megfoghatóságáról” mesélt, Kulcsár Árpád költő a sajtó- és irodalmi nyelv közötti kapcsolatról magyarázott, Könczey Elemér grafikus pedig népszerű bemutatót tartott karikatúrarajzolásból. Ezt követően a diákok megismerkedhettek Lupescu Katával, akivel László Noémi beszélgetett arról, hogy milyen 15 évesen írónak lenni, hogyan viszonyul ehhez a családja és környezete, miként éli meg saját történeteit, milyen a viszonya szereplőivel.Kiss Judit Ágnes magyarországi költőnő a délutáni foglalkozást vezette le nagyszerűen és ötletesen, mindenkit megnevettetve: a diákokat kilenc csapatra osztotta, és három balladából kellett röviden előadniuk, de mai, hétköznapi helyzetekbe képzelve. A walesi bárdokból, Szőke Panniból és az Ágnes asszonyból játszottak el jeleneteket a diákok rendkívül ötletesen, bátran, sok humorral, mindenki figyelemmel és élvezettel követte a másik előadását.Ezt követően került sor a résztvevő csapatok által elkészített bemutatkozó videók levetítésére, amelyek mindegyike úgyszintén tele volt ötletességgel, szójátékkal, humorral. Ezekben meséltek a diákok magukról, településükről, iskolájukról, az irodalomhoz való kötődésükről, Arany Jánosról, hobbijukról, elképzeléseikről. A részvételi okleveleket mindegyik résztvevőnek Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke adta át. A szervezők megkértek mindenkit, hogy röviden mondja el véleményét a vetélkedőről. A diákok rövid értékelése jól jellemezte az ilyen jellegű rendezvények lényegét és értelmét: tetszett mindenkinek a kreativitás, az egymással ismerkedés lehetősége, kiemelték a csapatmunka fontosságát, a feladatok érdekessége lekötötte őket. Érdemes idézni tőlük: „bearanyozta a mai napunkat az Aranyfeszt”, „végre egy olyan verseny, ahol magunkat adhattuk”, „minden perce aranyat ért”, „jó volt másképp, játékosan tanulni”. Hegedüs Csilla úgy fogalmazott, az egyik legsikeresebb diákvetélkedőt szervezték meg a munkatársai, Újvári Dorottya és Molnár Bea. Az elmúlt hetek munkáját a szakmai zsűri részéről Kiss Judit Ágnes és Márton Evelin értékelte. A beküldött munkákkal összegyűjtött pontokkal, és a szombati közös tevékenységet is értékelve az első helyezett a csíkszépvízi Nyírő József Általános Iskola csapata lett (irányítótanár Tamás Tünde magyartanár, csapattagok: Erőss Nóra, Erőss Izabella, Deák Dorottya, Lakatos Krisztina, Balázs Bence). A nyertesek díja egy brüsszeli tanulmányút, amelyet Winkler Gyula európai parlamenti képviselő ajánlott fel. A második díjazott a Küküllődombói Ádámosi Általános Iskola csapata (irányítótanár Fülöp Erika Anna, csapattagok: Tóth Gabriella, Miklós Renáta, Barabás Norbert, Bényi Erik Csongor), és hasonló pontszámmal a harmadik pedig a marosvásárhelyi Liviu Rebreanu Általános Iskola csapata lett (irányítótanár Majláth Gabriella, csapattagok: Fazakas Csongor, Forró-Bathó Eszter-Anna, Henter Szende, Szabó Júlia Emese, Szász Szonia), ők az Idea könyvtér könyvcsomagját kapták.
Hegedüs Csillát a vetélkedő ötletéről, a sikeresség kulcsáról, valamint a folytatásról is kérdeztük. Szerinte a felnőttek sokszor nem mérik fel eléggé azt, hogy mennyire ötletesek és kreativak tudnak lenni a gyerekek, és ahhoz, hogy szeressék az irodalmat, tudjanak érdeklődni adott téma iránt, az is kell, hogy ne feltétlenül az iskolai tanterv szerint tanuljanak, ami merev, sokszor fantáziátlan. Meg kell engedni, hogy kedvük szerint értelmezzék az erdélyi magyar irodalmat. Nagyon élvezték a gyerekek, hogy teljesen formabontó volt a verseny, nem kellett magolni, de sokat kellett keresni az interneten, utánaolvasni. Fontosnak tartotta azt is, hogy egyformán kezelték a nagyvárosból és kisebb településről jelentkezőket, ezt érezték a diákok is, hogy kíváncsiak rájuk. Jövőre is folytatják majd a versenyt, hasonló módon a városi és vidéki iskolák megszólításával, a kreativitásra helyezve a hangsúlyt – a témát egyelőre nem árulják el, de lehet arra lesznek kíváncsiak, hogyan értelmezik a diákok a történelmünket. Szabadság (Kolozsvár)

„Lakik bennem egy ősi, anarchista punk”
Álljunk meg egy szóra Király Zoltánnal
Kolozsvárról, akadémikus turbótyúkokról, gyöngytitkárról és a besúgókról is szó esett az Erdélyi Magyar Írók Ligája és a Bulgakov Kávéház közös irodalmi rendezvényének, az Álljunk meg egy szóra beszélgetéssorozatnak legutóbbi kiadásán, amely során Király Zoltán költővel, műfordítóval az est állandó házigazdája, László Noémi beszélgetett.
László Noémi nyitókérdésében arra volt kíváncsi, el tudná-e Király Zoltán képzelni azt, hogy ne kolozsvári születésű legyen, mire a meghívott közölte, simán el tudna egy kalotaszegi-mintás falut képzelni szölőfalujaként. Kolozsvár kapcsán elmondta, a kincses várossal még mindig nagyon szoros, szeretetdús a viszonya, viszont már ambivalens is. „Ez már nem az a Kolozsvár, amelyben gyerekeskedtünk” – fejtette ki.
Az est házigazdája felvetette: valószínűleg egyfajta polgári nevelés volt az oka annak, hogy a meghívott nem hagyta el szülővárosát, mire Király Zoltán azt válaszolta, nem polgári nevelésben részesült. „Lakik bennem egy ősi, anarchista punk” – jegyezte meg.
A költői pályát a Brassai Sámuel Líceum büféjének sarkában ülő, tarisznyás, gyapjúpulóveres, borzos költők hatására választotta. „Tetszettek nekem ezek a költők. Már nagyon fáradtak voltak, már túl voltak mindenen”, mesélte, miért is vonzotta őt a költőlét. Az iskolai költők iskolaújságban közölt verseit elolvasva rájött, ilyet ő is tud írni.
Első alkotásait Bréda Ferencnek mutatta meg, aki, az akkor még 17 éves diáknak elmondta, jó amit írt, folytassa és ne hallgasson senkire. „Egy ilyen hozzáállással, egy ilyen véleményezés után elég nehéz lenne beiratkozni bölcsészkarra. Tartottam tőle, hogy ott ezt már nem így gondolják”, magyarázta, hogy filológia helyett miért inkább teatrológiára iratkozott be.
„Összetűzésbe kerültél az akadémiával”, jegyezte meg a moderátor. László Noémi szerint a punk, avantgárd, anarchista, abszurd vonalak, amelyeket Király Zoltán képvisel, nem lelt egyértelmű tetszésre az akadémiai körökben. A meghívott elmondta, soha nem szerette, ha megmondják neki, mit csináljon, így sohasem hallgatott az „idősekre” sem az egyetemen, sem az Előretolt Helyőrség köré épült közösségben. „Mindig meghallgattam türelmesen, hogy mit, hogyan kéne csináljak, majd folytattam, ahogy én szerettem”, mondta.
A beszélgetés során felmerült, hogyan kezd felsejleni Király Zoltán költészetében az ügynöki kérdés, hogyan dolgozza fel azt, hogy apját megfigyelte a Securitate. „Nem besúgókat akarok vadászni reggeltől estig. A műfaj érdekel: mit gondolt a besúgó, mielőtt beárulta a szomszédját vagy a legjobb barátját”, mondta el arról, miért kérte ki a Securitate által apjáról készített jelentéseket. Véleménye szerint az erdélyi magyarság körében 1989 után nem tisztázódott megfelelően ez a probléma, a besúgóknak pedig felelősséget kellene vállalniuk tetteikért. Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)