Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
László Mária
2 tétel
2002. március 22.
Nem közelednek a népszámlálási visszaélésekkel kapcsolatos álláspontok a Bákó megyei Pusztinán. A statisztikai hivatal megalapozatlannak minősítette a vádakat. A panasztevők szerint viszont el akarják tussolni a visszaéléseket. Egy személytől a számlálóbiztos a magyar igazolvány felmutatását kérte."Számomra már pusztinai ügy nincsen – jelentette ki Eugenia Harja, a Bákó Megyei Népszámlálási Bizottság alelnöke. – Fölöslegesen küldtük ki a terepre az embereinket. Világos, hogy ott valaki propagandát folytat amellett, hogy magyaroknak nyilvánítsák magukat." Az alelnöknő az RMDSZ magyar nyelvű szórólapjára utalt, amelyet kerítésre kifüggesztve találtak az ellenőrök, és amely a számlálóbiztosok kötelezettségeiről tájékoztat. László Otília azt sérelmezte, hogy Ioan Calin számlálóbiztos megtagadta az anyanyelv rovat kitöltését. E rovatokat a szomszédjánál, László Máriánál is üresen hagyta. Utóbbi a második szomszédnál érte utol a számlálóbiztost, és ott is csak a határozott fellépése nyomán érte el, hogy a biztos magyarként és magyar anyanyelvűként vegye nyilvántartásba. Nyisztor Demeter azt sérelmezte, hogy az édesapját – noha magyarnak és magyar anyanyelvűnek vallotta magát – Teodora Zaharia biztos csángónak és csángó anyanyelvűnek írta be. Másnap új ívet töltöttek ki Nyisztor János nevére, immár a magyar bejegyzéssel. A László Otília panaszára vonatkozóan a jelentés hangsúlyozza, a fiatalasszony aláírta a hiányosnak mondott ívet. A jelentés arra is kitér, hogy a faluban olyan nyomtatványokat találtak, melyek a magyar etnikum és a magyar anyanyelv bejelentését sugallják.Nyisztor Tinka, a pusztinai Szent István Egyesület elnöke keserűen állapította meg, csak azoktól vettek írásos nyilatkozatot az ellenőrök, akik számukra megfelelő véleményt mondtak. /Gazda Árpád: Magyar igazolványt kért a biztos. = Krónika (Kolozsvár), márc. 22./
2017. december 21.
Okostáblák, osztályterem-felújítás és egy nagy bejelentés az NSKI-től
Négy interaktív multimédiás táblával gazdagodott az udvarhelyi Tamási Áron Gimnázium, és eggyel a Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola a Nemzetstratégiai Kutatóintézetnek (NSKI) köszönhetően. Mindkét tanintézet vezetősége örömmel fogadta a segítséget, és úgy érzik, hatékonyabbá válik a diákok felkészítése.
„A 21. század kihívásaira 21. századi eszközökkel kell válaszolni, ezért iskolánk folyamatosan keresi a lehetőségeket, hogy javítsa didaktikai eszközparkját, illetve az ehhez kapcsolódó tudást. Fontos számunkra az iskola versenyképességének növelése, erre kötelez a 425 éves múlt, és erre sarkall a vágy, hogy a nálunk tanuló gyerekeket az őket amúgy is körülvevő természetes és digitális környezetük értőjévé és alakítójává tegyük, ne csak egyszerű fogyasztójává” – fogalmazott László Mária tanítónő az NSKI-től kapott négy interaktív multimédiás tábla bemutatóján. Mint a Gimnázium pedagógusa elmondta, roppant hasznos eszközökről van szó, hiszen az iskolának olyan kihívásokra is fel kell készítenie diákjait, amelyek ma talán még nem is léteznek. Szerinte a magas szintű oktatás egész Székelyföldnek fontos, hiszen ez az alapja a régió fejlődésének, megmaradásának. „Számtalan példa mutatja az életben, hogy aki megszűnik fejlődni, az egyben jónak lenni is megszűnik. Ez iránytű kell legyen a tanárok számára is” – jelentette ki. Megjegyezte, az NSKI-től kapott segítségnek köszönhetően a környék egyik legmodernebb iskolájává válhattak. Az elemi osztályos tanulók mindegyikét az okostáblák segítségével taníthatják. Laczkó György, a Tamási Áron Gimnázium igazgatója úgy látja, sokkal színesebbek, hatékonyabbak lesznek a tanórák a tábláknak köszönhetően. Arra is kitért, hogy a magyar kormány kiemelten támogatja tanintézetüket, ami abból is látszik, hogy anyagi segítségüknek köszönhetően egy teljes körű felújításba foghatnak. A gyerekek furulyakoncerttel és énekléssel köszönték meg az adományt.
Jelentős támogatások a giminek „Nekünk jóleső érzés, hogy segíthetünk. Az ember sokszor akkor is hazagondol, ha Udvarhelytől távol teljesít szolgálatot. A mi kis intézetünk arra képes, hogy jó követe legyen az udvarhelyi ügyeknek” – fogalmazott Szász Jenő, az NSKI elnöke. Egyébként a Tamási Áron Gimnáziumnak most nyújtott támogatás közel tízmillió forintos nagyságrendű, ami a táblákon túl egy osztályterem felújítását is fedezi. Ezenkívül az Arany János Toldi című művéből készült könyv díszkiadását – amelyet Jankovics Marcell, a „kortárs képzőművészet egyik legnagyobb alakja” látott el rajzaival – is megkapta az iskola összes 0–8. osztályos diákja. A nagyobb mértékű segítség, amiért a magyar miniszterelnökségnél járt közben az NSKI, az a másfél milliárd forintos támogatás, amelyből megújulhat az iskola. Szász Jenő ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy az adomány révén azok a vádak is megszűnnek, miszerint csak azoknak az osztályoknak segít, amelyekbe az ő gyerekei járnak.
Egy termet is felújítottak Teljesen felújíttatott egy termet az NSKI a Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskolában, illetve egy multifunkcionális interaktív táblát is adományoztak az intézménynek – fejtette ki az átadási ünnepségen Porsche Éva, az iskola igazgatója. Mint mondta, a tantermet birtokba vevő V. B osztály tanulói eddig nem láthatták teljes egészében a termet, így ez nekik is karácsonyi meglepetés volt. Az igazgatónő úgy értékelte, az ajándéknak köszönhetően aktuális oktatás-nevelést tudnak folytatni. Hangsúlyozta, a támogatás jelentősége abból is látszik, hogy az igencsak megnyirbált költségvetésük miatt más termekben kénytelenek a „krétás módszerrel” oktatni. Ezután felkérte Szász Jenőt, hogy jelképesen adja át a termet, vagyis vágja el a táblára kötött szalagot. A gyerekek egy előadással mondtak köszönetet. Az NSKI elnöke elmondta, nagyjából nyolcmillió forintos támogatást biztosítottak az iskolának. „Ez a tábla megtanítja majd a gyerekeknek, miként lehet értelmesen használni mindazt, amit digitalizációnak hívunk” – fogalmazott, majd a diákoknak átnyújtott egy-egy példányt a már említett, Jankovics Marcell által illusztrált kötetből. Fülöp-Székely Botond / Székelyhon.ro